Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-30 / 280. szám
Vizsga az üzemben A tanév félidejéhez érkeztek a konzervgyárba kihelyezett dolgozók általános iskolájának 7. osztályos tanulói. Az egyes tantárgyakból a diákok ilyenkor beszámolnak az eddig tanultakról. Képünkön Rétsági Oszkárné tanárnőnél vizsgázik földrajzból Jójárt Erzsébet. Bozsik József felvétele' Sikeres a közös vállalkozás Erdőket a homokon Előnyös értékesítési lehetőségek Néhány esztendővel ezelőtt i ták ránk. Azon is igyekszünk, a Dél-Pest megyei Termelő-1 hogy a közös és nagyüzemi szövetkezetek Területi Szövetsége létesítette Cegléden a körzetéhez tartozó gazdaságok hozzájárulásával a Termelő- szövetkezetek Áruértékesítő és Felvásárló Közös Vállalkozását, mely évről évre mind nagyobb segítséget nyújt a tagszövetkezeteknek. A vállalkozás központjában felkerestük Traszkay Barna igazgatót, és arról érdeklődtünk, hogy jelenleg hogyan, mivel segítik a nagykőrösi és a környékbeli termelőszövetkezetek munkáját. — Jó kapcsolatunk van a nagykőrösi termelőszövetkezetek erdőgazdaságával — mondotta az igazgató. Az elmúlt időszakban 3600 köbméter papírfa és 250 köbméter tölgyfa megvásárlására kötöttünk szerződést. A papímyár- fát jugoszláv és olasz export keretében értékesítjük. Az árak számunkra kedvezően alakulnak. Tavaly köbméterenként csak 5—700 forintot adtak érte, most már 1400 forintra ment fel az ára. A külföldi papírgyárak szívesen vásárolják a magyar nyárfát. Belföldön a tűzifa is jól eladható, tehát a terméketlen homoki területekre érdemes erdőt telepíteni. — Ugyancsak papímyárfát vásároltunk a nyársapáti Haladás Tsz-ből. Jelenleg ezer köbmétert szállítanak. — A Nagykőrösi Állami Gazdaságtól nagyobb mennyiségű szalmát vettünk, a ko- cséri Petőfi Tsz-nek pedig öt gazdaságok részére felkutassuk a legelőnyösebb, a legkedvezőbb értékesítési lehetőségeket — mondta az igazgató. K. L. A PESTMECrYEI HÍRLAP KIJLON K.IAOASA XVIII. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1974. NOVEMBER 30., SZOMBAT A MUNKASLAKAS-EPITESI AKCIÓ KERETEBEN Új otthonok a Ceglédi úton TORMÁSBAN ÚJ KISZ-ES HÁZAKAT TERVEZNEK Cegléd felé haladva, a lakóteleppel szemben, az út bal oldalán sok házat lebontottak már. A volt tulajdonosok másik házat vettek, a bérlőknek a tanács adott lakást. Az üres telkek mögött néhány új emeletes lakóház magasodik. — Az üres portákon a következő évben indul meg az építkezés — mondja Horváth Albert, az OTP helyi fiókjának vezetője. — A régi TÜZÉP területén a már majdnem elkészült lakótelephez hasonlót ala- . kítunk ki. Ha befejeződik az építkezés, a parkok is elkészülnek majd. Az Abonyi út elején épülő 4 szintes, 92 lakásos háznak a Városgazdálkodási Vállalat a gazdája. A 92 lakás közül 43- at még az idén igyekeznek átadni, a többit jövőre tervezik. Itt két és fél szobás lakások épülnek. A 43 új otthont a munkáslakás-építési akció keretében osztják szét. A gyárak, az üzemek kamatmentes kölcsönt nyújtanak dolgozóiknak, a vételár 20 százalékát. A lakás árának további részét hitelként az OTP folyósítja 35 éves törlesztésre. Az eddigi tapasztalatok szerint többnyire a tulajdonosok nagy része határidő előtt kifizeti tartozását. Állami támogatás, szociális kedvezmény is jár természetesen azoknak, akiket megillet. A népfront fórumán a városfejlesztés Bővítik a rendelőt, megépül az áruház Kevesebb a tanyai lakos A Hazafias Népfront városi bizottsága a napokban ülést tartott, melyet Horváth Lehel, a városi bizottság elnöke nyitott meg. Elmondta egyebek között, hogy a Hazafias Népfront helyi szervezete tevékenyen részt vállal a városfejlesztési célok megvalósításában és keresi a lehetőségeket a még megoldatlan feladatok ellátására. Ezután felkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket és javaslataikat. Egymás után kerültek szóba a városfejlesztéssel kapcsolatos különböző kérdések, melyekre Tamavölgyi Sándor, a tanács tervosztályának vezetője válaszolt. Út, iskola, könyvellátás Elsőnek dr. Ruttner Béla, a | szülőotthon főorvosa kért teherautó pótkocsit szereztünk í szót. Elmondta, hogy a szűk, be. Üjabban egy IFA típusúi korszerűtlen vizsgáló- és várótehergépkocsi vásárlását bíz- ! helyiségekkel rendelkező SZTK rendelőintézet nem felel meg a mai követelményeknek, és megkérdezte, hogy mikor építenek új rendelőintézetet? Kérdésére válaszolva Tarna- völgyi Sándor elmondotta, hogy az új SZTK-rendelő felépítésére az 1980-ban induló hatodik ötéves terv során lesz lehetőség. A tanács ezért azt tervezi, hogy addig a jelenlegi rendelő bővítésével javítanak a helyzeten. Pej János bizottsági tag a gyűl—tiszakécskei út megépítését s a Ceglédi úti lakótelepi iskola és ÁFÉSZ-áruház megépítését szorgalmazta. Dr. Feldmayer Györgyné, a város virág- és könyv ellátásának hiányosságát tette szóvá. Magyar László pedig óvodát kért a lakótelepnek. A válasz szerint, a Kécskei út kiépítését már tervbe vették, az ÁFÉSZ-áituház építéséhez rövidesen hozzáfognak, HALLO, KÖZPONT! A vonalon dolgoznak Az előfizető felveszi a telefonkagylót, várja, hogy a központ jelentkezzék, majd bemondja a hívott fél számát. A központ mostanában azonban nem mindig vagy csak nagy sokára jelentkezik. Az előfizető bosszúsan hallózik, de csak süket csönd a válasz. Szeszélyes kapcsolások Amikor pedig végre jelentkezik és kapcsolják a kért számot, a telefonos kisasszony láthatja, hogy a csengető automata villogó gombja tejfehér: a keresett fél nem hallja a hívást. Az is megesik azonban, hogy nincs semmi baj, a hívott szám felel és válaszol. Mi hát az oka a sok bosszúságnak, annak, hogy egjfszer megszólal, máskor meg süket a telefon? Kovács Józsefné, a telefon- központ vezetője válaszol: — Városunknak egy 600-as központja van, tehát leszámítva az ikerállomásokat, 600 előfizetőt tudunk kapcsolni. Cegléden nemrégiben átadták a Crossbar rendszerű központot, s a korábbi 800-as központot, felújítása után, mi kaptuk meg. Szerelése már folyik. Egyszerűbb volna a régi vonalakat elvágni, az újakat bekötni. Ám, ha ezt tennénk, egy vagy két hétre nem működne városunkban a telefon. Ez pedig nyilván nem lehetséges. Áthidaló megoldást kellett találnunk: két vezetéket kell építeni. Egyik az előfizetők vonala marad, a másik vezeték azonban már az új központtal van kapcsolatban. Átadás szilveszterre — A régi és az új központ összekötésekor igen sok a hibalehetőség. Megeshet, hogy az előfizetők vonalait nem jó helyre kötik be. Egy téves forrasztás, és nincs összeköttetés. A hibát természetesen gyorsan megkeresik és kijavítják a szerelők. Ez azonban időbe telik. Arra kérjük hát az előfizetőket, legyenek egy kicsit türelmesek és megér- tőek. Ne a telefonkezelőket szidják, ha rossz a vonal. — Az átalakítás, az új központ beszerelése nem megy zökkenők nélkül. Nyolcfős szerelőbrigád szorgoskodik, s ígérik, hogy december 31-re átadják az új 800-as állomást. De minden igyekezet ellenére is előfordulhat műszaki hiba. Ha tehát mocorog a telefon csengője, az nem hívást jelent, hanem azt jelzi, hogy dolgoznak a vonalban. Amint készen lesz az új központ átkapcsolása, a régi 600-asról levágják a vezetéket, és ezt az állomást, felújítás után, egy kisebb központtal rendelkező község kapja meg. Uj telefonok — A 800-as központ bekapcsolása után lehetőség van arra, hogy új előfizetőket kössünk be a telefonhálózatba. Amíg tehát az átkapcsolási munkálatok folynak, az esetleges műszaki hibákért szíves elnézésüket kérjük. Sz. F. és ígérik a virág- és könyvellátás javítását is. Dr. Berényi István szerint a meglevő iskolák bővítésére és korszerűsítésére is nagy szük- | ség van. Az iskolákban az ! ottani lakásokból újabb tantermeket lehetne kialakítani, s ezzel meg lehetne szüntetni a gyermekek délutáni iskolába járását. Dr. Kulin Sándor azt vetette fel, hogy más városok példájára Nagykőrösön is építsenek idős, nyugdíjas családok részére nyugdíjas házat. Horváth Lehel pedig a kisfizetésű fiatalok helyzetén könnyítő társas ház építését javasolta. Villany a tanyákba Czifra Sándor, az állami gazdaság kerületi igazgatója megkérdezte, hogy a fejlesztési tervekben gondolnak-e a tanyán élők helyzetének javítására? Tarnavölgyi Sándor válaszában mondotta, hogy a környező tanyavilágban még több mint ötezren élnek, s számuk azonban mindinkább csökken. A tanács, a DÉMÁSZ segítségével igyekszik minden tanyába eljuttatni a villanyt. Czira Sándor a továbbiakban kérte, hogy a tanács a földutak egyengetéséhez is nyújtson segítséget. Végül a tervosztályvezető, Tóth Ambrus bizottsági tag kérdéseire adott válaszában megemlítette, hogy egy fedett uszoda és a Cifrakert melletti második sportpálya megépítése is a tervek között szerepel. (kopa) Jövő heti TIT-rendezvények December másodikán, hétfőn, délután 4 órakor az Arany János Tsz központi klubjában Kakuk János Talajművelés és trágyázás címmel tart előadást. Ugyancsak hétfőn délután 4 órakor az Arany János Tsz-ben kerül sor Szabó Károly ismeretterjesztő előadására, melynek témája Az öntözés és trágyázás. A bánomi iskolában hétfőn este 6 órakor Csikai Pál beszél a környezethez való alkalmazkodás lehetőségeiről. előadását a következő napon, kedden a Csongrádi úti iskolában, 6-án pedig a lencsési iskolában is megismétli. — Aki OTP-lakást szándékozik venni — folytatja Horváth Albert — annak állandó munkahellyel kell rendelkeznie. A vevő nevére írják a lakást, de a telekkönyvre rávezetik a jelzálogkölcsönt, azt a pénzösszeget, melyet az OTP hitelez. Sokan építenek magánerőből is házat. Megesik, hogy elegendő pénz híján az építkezés leáll. Ilyen esetben is segítünk, ha hozzánk fordulnak. Adunk kölcsönt családi ház építésére, épület-helyreállításra, toldaléképítkezésre, lakáskorszerűsítésre, vízvezeték, gázbevezetés, társasházépítésre is. Jelenleg a Tormásban épülő KISZ-lakások építéséről tárgyalunk. A társulóknak általában az összköltség 75 százalékát szoktuk kölcsönözni. Négy család kétszintes társasházának építését is támogatjuk. Az épít tetők a formaságok elintézése után megkapják a hitelt, s természetesen ők is részesülnek a szociálpolitikai kedvezmé' nyékben. Itt a szezon Télapók és pezsgők Már csak néhány nap, és itt a Télapó, nem sokkal később a kétnapos karácsony. Az édességboltban jól felkészültek a közelgő ünnepekre. ízlésesen csomagolt, sokféle finom édesség és ital várja a vásárlókat. Mikuláscsomagot 10—15—30 forintért lehet vásárolni. A különböző méretű csokoládé Télapók nagy számban sorakoznak az üzlet polcain. Bőven lehet válogatni pezsgőből és borokból is. A készletben valamennyi, hazánkban kapható italféleség és édesség megtalálható. Befejezésre várva A Szász Károly utca lakói panaszolják: a TIGÁZ dolgozói csaknem egy hónapja fektették le utcájukban a gázvezetéket, de az utca még mindig le van zárva, a járda mellett pedig föld- és hulladékhalmok sorakoznak. A mély vezetékárok egy helyen nincs betemetve. Könnyen előfordulhat, hogy valaki beleesik. Az utcába kocsi nem tud bejárni, s így nem hozathatnak tüzelőt sem az ott lakók. Az átmenő forgalom miatt is forgalmas Szász Károly utca lakói környékük sürgős rendezését kérik. Országos vásár Holnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Nagykőrösön. Mivel azonban városunkban nemrég oltották a szarvas- marhákat gümőkór ellen, a városból és a körösi határból nem lehet a vásárra szarvas- marhát felhozni. SPORT Nagy és Ember a továbbjutottak között Eredetileg Kecskeméten lett volna, de szinte az utolsó pillanatban tették át Szolnokra a kelet-magyarországi területi serdülő egyéni birkózóbajnokság küzdelmeit. Népes mezőny, 10 sportegyesület 100- nál több versenyzője indult a viadalon. A nagykőrösiek közül Nagy Miklós (67 kg, 2. helyezett) és Ember Ferenc (nehézsúly, 3. helyezett) szerepelt a legjobban. Mindketten továbbjutottak a lépcsőzetes bajnokságban. Ezzel egyidőben Szentesen országos úttörő szabadfogású versenyt rendeztek, két korcsoportban. A Nagykőrösi Kinizsi tizenöt fiatalja közül tizenkettő ért el érmes helyezést. A következők: A-korosztály (1962—63-as születésűek). 29 kg: 1. Strázsi Pál. 35 kg: 1. Dobozi Da jós. 41 kg: 1. Faragó László, 2. Vá- radi Sándor. 58 kg: 2. Kállai József. B-koroszt&ly (1960—61-es születésűek). 35 kg: 2. Strázsi Gyula, 3. Mécs István. 41 kg: 2. Pákozdi Béla. 45 kg: 2. Ka- szap Zoltán, 3. Biczó Ambrus. 49 kg: 1. Apró Balázs. 58 kg: 1. Váradi Ernő. Biztos győzelem NAGYKÖRÖSI KINIZSI —OROSHÁZI KINIZSI 12:4 Az NB III-as férfi asztaliteA napokban nyílt meg az Arany János múzeumban A temetők népművészete című kiállítás, amelyen a Duna— Tisza közén fellelhető kopjafákból és fejfákból több tucat jelzi az itt élő emberek sajátságos művészetét. Bozsik József felvétele nisz csapatbajnokság Szabados csoportjában Hétköznap került sor a két együttes kölcsönös megegyezésével az utolsó forduló keretében e mérkőzésre. A körösiek végig vezetve biztosan győztek a kieső csapat otthonában. Varga és Kosa 4—4, Erdei 3, Szabó J. 1 egyéni győzelmet szerzett. A Nk. Kinizsi tavasszal 9, ősszel 12 pontot gyűjtött 1974- ben az NB Ill-ban. összesítésben 18 mérkőzésből 8 győzelemmel, 5 döntetlennel, 5 vereséggel, 153:135-ös egyéni győzelmi aránnyal, s 21 ponttal zárták a körösiek az évet. A helyezés e sorok írásakor még nem ismert. Sakkozók díjversenye Tizenkettőn vesznek részt a II—III. osztályú sakkozók egyéni díjversenyén. Hétfői és pénteki napokon kerül sor a szokás szerint a játékra. Két hétig tartottak a csoportmérkőzések, 6—6 résztvevővel, a KlOSZ-székházban. A csoportokból a következők jutottak a hatos körmérkőzéses döntőbe: Kovács István 4, Katona Lajos 4, Bakó Mihály 3, illetve Pallagi Tibor 4, Mészáros Tibor 3 és fél, Kis László 3 ponttal. Most a legjobb 6 a döntőben, a többi 6 versenyző a vigaszdíjért mérkőzik. SZOMBATI MŰSOR Kosárlabda: Monor: a középiskolás kupa körzeti női selejtező mérkőzései. Torna: Szombathely: országos férfi Asztalos János emlékverseny. Budapest: női felnőtt II., valamint férfi ifjúsági II. és serdülő I. osztályú vidéki egyéni bajnokság. S. Z. Mit látunk ma a moziban Magas, szőke férfi, felemás cipőben. Mulatságos, színes, szinkronizált francia filmvígjáték. Kísérőműsor: Zemplén-hegy- ség. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. Éjszakai előadás Özvegy aranyban. Előadás kezdete: 21 órakor. Köp ja fák tárlata