Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-30 / 280. szám

t I. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1974. NOVEMBER 30., SZOMBAT Csigát is vesznek Domonyvölgy üzletet kép ÁFÉSZ-boltok Aszódon Községeinkben a lakosság ellátására állami vállalatok, szövetkezetek kereskedelmi egységei egyaránt hivatottak. Általában egy-egy faluban több fenntartónak is működik üzlete; e sokféleségre jó példa Aszód. A Vác és környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat üzletei mellett a nagyközségben az Aszód és Vidéke ÁFÉSZ-nák is vannak boltjai. Könyvesbolt, virágbolt A nagyközség területén az ÁFÉSZ tizenkilenc kiskereske­delmi és öt vendéglátóipari egységet tart fenn. Iklad és Domony községben az ÁFÉSZ magára vállalta a lakos­ság teljes áruellátását, míg Aszódon olyan egységeket üze­meltet, amelyeket állami vál­lalat nem hozott létre. Ezek közé tartozik a könyvesbolt, a virágbolt, papírbolt, termény- és táp-, valamint járműalkat­rész bolt. Az aszódi ÁFÉSZ üzletei az idén a tavalyihoz képest na­gyobb forgalmat bonyolítottak le: a féléves eredményeket te­kintve, megközelítően ötven százalék a túlteljesítés. Égy üzletük van, amelyik elma­radt a tervtől; az aszódi 12. számú papírbolt, itt a tavalyi forgalomnak csak a felét bo­nyolították le az idén. Ennek egyik oka a boltvezető-vált®- zás és a közületi forgalom je­lentős mértékű csökkenése. Természetesen a forgalom- emelkedés nem minden eset­ben jelenti a lakosság igényei­nek teljes kielégítését. Ezt mutatja a 25. számú termény- és tápbolt eredményének ala­kulása. A femtd üzlet forgalma 1974 első félévében az előző évihez képest 300 ezer forinttal növe­kedett, de így sem tudta ma­radéktalanul kielégíteni ä nagyközség lakóinak igényét. A szükségesnél kisebb áru­készlet okai: legfőképp a be­szerzési nehézségek. Kétszáz előfizető I kiadón és Domony ban két- két, Aszódon pedig egy ven­déglátóipari egységet üzemel­tet az ÁFÉSZ. Aszódi egysé­gük a fegyveres erők klubjá­nak étterme, ahol sikeresen A Magyar Néphadsereg Híradó Technikai Üzem 1975. január 2-ától felvételre keres erkölcsileg, politikailag megbízható rádió-, rádiórele- es géptóviró- műszerészeket. optikus, fénytechnikai szakmunkásokat, tehergépkocsi- szerelőket és vezetőket, festő, fényező és esztergályos szakmunkásokat, betanított (elektromos) munkásokat és segédmunkásokat Jelentkezni lehet személyesen, az alábbi címen: MN. HTÜ. Gödöllő, Dózso György u. 63/a. Telefon: Gödöllő 531. 104-es mellék. szervezték meg a közétkezte­tést. Naponta itt ebédelnek az ÁFÉSZ, a nagyközségi válla­latok dolgozói, valamint más számos egyéni előfizető a nagyközségből. Egy-egy napra 200—220-an fizetnek elő. A közelmúltban az ÁFÉSZ kisvendéglővé alakította át a 7. számú italboltot, külön ét­termi résszel bövvtette. Ebben az egységben főként a tsz dolgozói étkeznek. Egy idő óta idejárnak a bagi gépállomás dolgozói is. Az éttermi részben havonta műsoros esteket ren­deznek. Ikladon és Aszódon tart fönn az ÁFÉSZ szikvízüzemet. Domonyban és Ikladon a sa­ját egységeiket, Aszódon pedig az állami boltokat és vendég­látó egységeket látják el. Megnyílik az ÁBC-áruház Jelentős az ÁFÉSZ felvá­sárlása is. Ikladon és Aszó­don főleg nyállal foglalkoz­nak: az idén első félévben több mint 2000 kilóval nőtt a felvásárlás mértéke. A domo- nyiaktól rendszeresen vesznek csigákat. Ugyanebben a köz­ségben szerződést kötöttek a házi kertekben termelt uborká­ra, melyet a hatvani konzerv­gyárnak adnak tovább. Együtt a kutatási tervek megvalósításáért Taggyűlés a LATI-ban A napokban beszámoló tag­gyűlésre jöttek össze a gödöl­lői Laboratóriumi Törzsállat­tenyésztő Intézet kommunis­tái. A megjelentek között he­lyet foglalt Morvái Lászlóné, a városi pártbizottság tagja is. Tóth Vilmos elnöklő szer­vező titkár megnyitója, üd­vözlő szavai után Sóski Gizel­la vegyészmérnök, az intézeti pártalapszervezet titkára tar­totta meg a vezetőség beszá­molóját a négy esztendő alatt végzett munkáról. Szakmai fórumot terveznek Az intézet hazánkban egye­dülálló, sőt, Közép-Európában sincs hasonló. Körülbelül négy esztendővel ezelőtt kerültek megfelelő körülmények közé, s akkor alakult az alapszer­vezet is. A szinte elkerülhe­tetlen kezdeti nehézségeket aránylag hamar leküzdötték, s ebben döntő szerepe volt an­nak, hogy a kommunisták és a gazdasági vezetők kapcsolata jó volt. Az alapszervezet saját nevelésű, fiatal kommunisták­kal erősödött, akiknek meg­bízatásokat is adtak. Ma már az intézet valamennyi részle­génél található példamutatóan dolgozó pártmunkás. Az idei esztendő első felében megvizsgálták a nők és az if­júság helyzetével foglalkozó KB-határozat végrehajtását, s ezzel kapcsolatban határoza­tot is hoztak. A pártirányítást és az ellen­őrző munkát alapvető feladat­nak tartják. Az intézet igazga­tója egy, a részlegvezetők pe­dig évente két alkalommal be­számolnak munkájukról a pártszervezet előtt. Az alap- szerVezet aktívan részt vett az intézet munkáját és a dolgo­zókat érintő különböző javas­latok, tervezetek megvitatásá­ban. Az elmúlt négy év alatt egyetlen párttaggal szemben sem kellett pántbüntetést al­kalmazni, vagy valamilyen eljárást kezdeményezni. A ta­gok a pártmunkában mutatott aktivitását a vezetőség jónak ítélte. Érződik a széles körű felvilágosító munka hatása is, ma már nincsenek folyosóbe­szélgetések, és nem találgat­nak az emberek. Ha valakinek gondja-baja van, az bátran előáll vele, ha kérdése van, arra választ kap. Értékelés személyenként Az ifjúsági mozgalmi élet is mind jobban kibontakozik; decemberben ifjúsági parla­ment formájában esik majd szó a fiatalok gondjairól, ter­veiről, kívánalmairól, s napi­renden szerepel az úgyneve­zett szakmai fórum megvaló­sítása is. A taggyűlések határozottan tükrözik a párt- és a gazda­sági vezetés jó kapcsolatát. Együtt munkálkodnak például a szocialista brigádmozgalom további szélesítésén, a terme­lési és a kutatási tervek meg­valósításán. A fiatal szakem­berek ebben is tudásuk legja­vát adják. A párlititkár részletesen ér­tékelte a tagok munkáját, s örömmel állapította meg, hogy valamennyi párttag részt vesz valamilyen politikai oktatá­son. Nehézményezte viszont, hogy sokszor nem megfelelő a párttagok emberi kapcsolata, de ennek a munkaköri elszi­geteltség az oka, ami viszont az intézmény speciális helyze­téből adódik. A városi pártbizottság úgy értékelte, hogy a LATI-ban az elmúlt négy esztendő alatt dinamikusan fejlődött a párt­ós gazdasági vezetés munkája. A taggyűlésen részt vevők több mint fele hozzászólt a beszámolóhoz, örültek, hogy-'S beszámoló részletesen értékel­te a párttagok munkáját, így mindenki pontosan megtudta, „hol szorít a cipő”. Öttagú vezetőség Dienes Károly, a LATI igaz­gatója nagy elismeréssel szólt a pártszervezet munkájáról, s Morvái Lászlóné, aki a városi pártbizottság értékelő levelét ismertette, közölte, hogy az új vezetőség már öttagú lesz, s a megnövekedett feladatok­kal járó mun^a így majd jobban megoszcik. A határozati javaslatot a vezetőség három pontban fo­galmazta meg: fokozzák a fi­zikai dolgozók körében a pártépítő munkát. A tömeg­szervezetekben dolgozó kom­munisták segítségével maga­sabb színvonalra emelik a szakszervezet és a KISZ tevé­kenységét. Kezdeményezik, il­letve segítik a szakmai fórum életrehívását. A taggyűlés végezetül meg­választotta a tisztségviselőket, akikre a vezetőségválasztás­kor vár majd feladat. Csiba József Gyorshír az állomásról Hiánycikk a górálógép ÖMLESZTVE J0N A ZAB Csendes hétvégére számíta­nak a gödöllői MÁV-állomás alkalmazottai. Boda István, az állomás raktámoka arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hét munkában bővelkedő el­ső napjai után talán csende­sebb időszak következik. No­vember 22-e és 29-e között összesen nyolcvan vagon ér­kezett a Gödöllő környéki vál­lalatok és intézlmények címé­re, akik igazán serényen Légbőlkapott híradás Gyomölő ködfüggöny Buvinoi — a vadak barátja Az elmúlt hetekben, hóna- pokioan Helikopter zaja ver­te fel a Gödöllő környeKi er­dőik csendjét. A gép széles ködfüggöny t húzva maga után repdesett a fiatal — két-há- rom éves — erdőtelepítések fölött. A munka szervezőivel, tervezőivel és lebonyolítóival beszélgetünk/ az Állami Erdő- és Vadgazdaság gödöllői köz­pontjában. Molnár Endre erdőmérnök volt két héten át a vegysze­res gyomirtás egyik irányító­ja. O mondotta el, hogy 1970- t*en Dallas Andor főmérnök kezdeményezésére már üzemi szinten kísérleteztek azzal: a forgalomban levő vegyszerek közül melyik alkalmas arra, hogy tölgy-, fenyő- és akácos erdeinikben vegyszeres úton végezzék el a gyomirtás fá­radságos munkáját. A kapa nyugdíjba vonul A kísérletezés akkori sza­kaszában a dózisok meghatá­rozása volt a legfontosabb feladat. A kutatás első sza­kasza eredményekben gazda­gon zárult. Megállapították a hazánkban is forgalomban le­vő Buvinoi nevű vegyszerről, hogy a tölgy és fenyőfélék gyomtalanítására alkalmas, de kifejezetten káros az akác számára. Így kezdtek hozzá — először háti permetezőgéppel — a tölgy- és fenyőerdők ke­zeléséhez. Akkor az új mód­szer feltétlen fejlődést jelen­tett a korábbival szemben, amikor még kapával irtották az aljnövényzetet. A hagyományos háti perme­tezést hamarosan felváltotta az ennél is korszerűbb gépi módszer, amikor a háti moto­ros permetezőgépek kezdtek elterjedtté válni. A munka még ekkor sem volt könnyű. Egy munkás napi teljesítmé­nye még így sem haladta meg az egy hektárt. A helyzeten azok a nagy tel­jesítményű traktorok sem se­gíthettek volna, amelyekhez permetezőgépek csatlakoztat­hatók, mert az erdő dombor­zati viszonyai és a tarvágás után visszamaradó tuskók akadályozzák a monstrumok mozgását. Más erdőgazdaságok kedve­ző tapasztalatain felbuzdulva került sor a gödöllői Állami Erdő- és Vadgazdaságban a jelenleg legkorszerűbb mód­szer: a helikopteres vegysze­rezés bevezetésére. 1972 vé­gén a' gödöllőiek felvették a kapcsolatot a rapülőgépps nö­vényvédő állomással és ta­valy, majd idén ősszel már valamennyi helikopterrel vegyszerezhető területen így végezték a gyomirtást. Az új módszer nemcsak korszerűségben, hanem gazda­ságosságában is felülmúlja a korábban alkalmazott eljárá­sokat. A munkabérfelhaszná­lás — hagyományos, sarlós­kapás módszernél — hektá­ronként évi 1800 forint körül van. A háti permetezés sem sokkal olcsóbb. Itt évi 800 fo­rint egy hektárnyi terület karbantartása. A helikopter pilótájának munkabére egy hektárnyi terület gyomtala­nításáért 30 forint. Reptér a Kecskerágó kútnál Első hallásra magasnak tű­nik a gép energiaigénye, ami hektáronként 250 forint körü­li, de a nagyüzemi gazdálko­dás számára — a korábbi módszerekkel szemben — mégis ez az egyedüli járható, a gazdaságos út. A Buvinoi nevű vegyszer áira sem ala­csony, viszont alkalmazása rendkívül gazdaságos, mert ártalmatlan a csemetékre, a haszonnövényekre és az er­dők vadállományára. A helikopteres növényvéde­lem a hagyományos módsze­rekkel szemben rendkívül magas fokú műszaki szerve* zettséget és alapos technoló­giai előkészítést igényel. Itt szinte másodpercnyi pontos­sággal kell megszervezni a munkát. Ki kell jelölni meg­felelő reptereket, amelyek könnyen megközelíthetők olyan földi járművek számá­ra is, amelyek kiszolgálják á helikoptereket. A gödöllői vadgazdasághoz tartozik az isaszegi, a valkói, a galgamá- csai erdészet is. Így aztán megvolt a kijelölt leszállási területe a gépnek Isaszegen, a Kecákerágó kút mellett, Val- kón a Képes fánál levő rako­dónál, a Gödöllő melletti Ba­bot pusztán és Galgamácsán az Ecskend-tetőn. Az. egyik helikopterbózis a gödöllői MHSZ repülőtere volt, ahol minden segítséget megadtak a zavartalan munkához. A tervezett munkát két hét alatt végezték el, gyomtalaní- tották 650 hektár tarületen a fiatal erdőt. A csapadékos időjárás kedvezett a munká­nak, mert a vegyszer így azonnal a földbe került a lombtalan fakoronákról. Nem csoda, ha örültek a vadgaz­daság munkatársai az egész országot bosszantó latyakos időjárásnak. Számukra ez volt a kedvező. A munka befejeződött. A vegyszer már a földet borít­ja, így minden remény meg­van arra, hogy tavasszal már csak a fák élednek újjá — a gyom már nem. Cs. 1. szorgoskodtak azok kiürítése­kor. A gödöllői ÁFÉSZ bútort, a Raviü vállalat hűtőgépetcet, a városi TUz.EP pedig cementet várt és kapott az előző va­sárnap. Az áru átvétele, a vasúti kocsik kiürítése fenn­akadás nélkül, ' tervszerűen folyt a munkaszüneti napon is. Sok gonddal és vesződség- gel jár azoknak a vagonoK- nak a kiürítése, amelyen o-en a LATI, a tangazdaság és a kisállattenyésztó részére ér­keznek — ömlesztve — a kü­lönféle vegyi anyagok és ta­karmányfajták. Gyorsíthatná ezeknek a vagon ólénak a ki­rakását egy olyan csigakere­kes górálógép, amelyet közö­sen is megvásárolhatnának ezek az intézmények, de ez a lehetőség egyelőre csak terv. Marad tehát a hagyományos — lapátos — módszer, s így annak a nyolc vagon zabnak a kirakása is mamsos kezekre vár a hét végén, amelynek ér­kezését szombatra, vagy va­sárnapra jelezték a MÁV gö­döllői állomásának. Végül egy érdekes adat: november else­je és 29-e között összesen 371 vagont fogadott az állomás. B. P. Baleseteh Lovak, irányjelző nélkül — Kórházban a gyalogos — Ropogós kanyar volt Gyalogost gázolt Mogyo­ródon, a Gödöllői út 12-es számú ház előtt Szabó László mogyoródi lakos. A figyelmet­len motoros LX 07—16 for­galmi rendszámú motorke­rékpárjával elütötte az úton, gyalogosan közlekedő Pásztor Károly rfiogyoródi lakost, akit súlyos lábsérüléssel szállítot­tak. kórházba. Hafner István felvétele Gödöllőn, a 3-as számú fő- közlekedési úton Nagy Lajos gödöllői lakos figyelmetle­nül akart balra kanyarodni az általa hajtott lovas fogat­tal. Figyelmetlenségének az lett a következménye, hogy fogatába beleszaladt az a te­hergépkocsi. amelyet Dezső András miskolci lakos veze­tett. A karambol következté­ben mintegy 2 ezer forintnyi anyagi kár keletkezett. Sze­mélyi sérülés nem történt. Gödöllőn, a Szabadság tér és a Dózsa György út keresz­teződésébe kanyarodva nem adott elsőbbséget Magyar Béla gödöllői lakos IT 87—78 for­galmi rendszámú Zsigulijá­val (a képen) Fényes János nagy tárcsái lakos GB 11—92 rendszámú mikrobuszának. A két jármű összeütközésekor könnyebben megsérült Ma­gyar Béláné, a személyautó utasa. A két járműben kelet­kezett anyagi kár értéke 10 ezer forint körül van. Fejlesztési terveiket igye­keznek a lakosság igényeinek megfelelően alakítani. Eszerint még az idén befejezik a do- monyi ÁBC-áruház építését, melynek átadása után nagy­mértékben javul majd e köz­ség élelmiszerellátása. Egyelő­re még nem megfelelő az ik- ladiak húsellátása sem. Jelen­leg a műszergyár melletti 15. számú önkiszolgáló boltban árusítanak húst, ez azonban nem jó megoldás, mert az üz­let meglehetősen távol esik a községtől. Tervezik a 13. szá­mú üzlet mellett húsbolt ki­alakítását, de ez pillanatnyilag helyiséghiány miatt nem le­hetséges. A kiszemelt helyi­ségben dolgozik az MHSZ he­lyi szervezete; s az ÁFÉSZ nem tud másik helyiséget ad­ni. Az ÁFÉSZ legkorszerűtle­nebb és legelhanyagoltabb üzlete Domonyvölgyben talál­ható. A szövetkezet tervbe vette a helyzet megváltoztatá­sát: a jövő évben telket sze­retnének vásárolni Domony- völgyben, amelyre új üzletet építenének. Ö. E.

Next

/
Thumbnails
Contents