Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-02 / 257. szám

Üzemeink életéből Vetélkedő az évfordulók tiszteletére Portalanítás — három ütemben A Hazai Fésűsfonó- és Szö­vőgyár váci üzemében szelle­mi vetélkedőt hirdettek a szo­cialista brigádok között, a párt XI. kongresszusa, hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulója és a város alapításának 900. évfordulója tiszteletére. öt kollektíva indult a ne­mes küzdelemben, amelynek izgalmakban bővelkedő döntő­jét is már megtartották. Első helyre került a Gagarin bri­gád, 90 ponttal: jutalma ezer forint, továbbá jogot szerzett arra, hogy a nagyvállalati újabb vetélkedőn részt ve­gyen. A többi helyezés: II. Dobó István brigád, 89 ponttal (700 forint jutalom), III. József At­tila brigád, 73 ponttal (500 fo­rint), IV. Kossuth brigád, 70 ponttal (200 forint értékű könyvjutalom). ★ Üzembe helyezése, 1963 ősze óta több tízezer tonna porral szennyezte a város levegőjét a Cement és Mészművek váci gyáregysége. Az üzem környé­kén szürke lepel borítja a nö­vényzetet, s szeles időben a Váctól távolabb fekvő helysé­gekben is észlelik a port. A levegő szennyeződése te­temes összegekkel terheli a gyárat, amely évente csaknem félmillió forint pénzbírságot fizet. Gyakran perelik kártérí­tésért a szomszédos vállala­tok, termelőszövetkezetek. A vizsgálatok szerint, a mulasz­tást a gyár építésekor követ­ték el, s a helyzet tovább rom­lott a DCM bővítésekor. ' A gyár vezetősége jelentős Ma, szombaton: mezei futás délután 2 órakor, a Hétkápol- na környékén; asztalitenisz, ugyancsak 2 órakor, a mező- gazdasági technikumban. November 3-án, vasárnap, reggel 9 órakor: röplabda a váci mezőgazdasági techni­kumban. November 7-én, reggel 9 óra­A járási labdarúgó-bajnok­ság 12. fordulóját november 3-án, vasárnap, délután 1 óra­kor játsszák a csapatok, a kö­vetkező párosításban: I. osztály: Váci MÁV—Váci Híradás II. (V. Bernáth, Ku- nya, Szombathelyi), Vácduka— Sződliget (v. Hartai, Virágh), Szokolya—Szob (v. Lózs, Kiss I.), Vácrátót—Váchartyán (v. Jobbágy, Selmeczi), Ipolyda- másd—Püspökhatvan (v. Koz­ma II, Temesvári II), Nagy­maros—Dunakeszi SE (v. Te­mesvári I, Kiss II), Gödi TK— Fóti SE (v. Várszegi, Szűcs). erőfeszítéseket tesz és pénzbe­li áldozatokat vállal a problé­ma megoldására. Több eljá­rással kísérleteztek, eredmény­telenül. A szakemberek véleménye szerint, alapvető változást csak — Már régebben tervezte a községi tanáös a járdák elké­szítését Letkésen és Ipolytöl- gyesen — tájékoztatott Pa- luch Tibor, a közös községi tanács titkára —, de a rendel­kezésre álló fejlesztési összeg csak lassú megvalósítást tett lehetővé, ezért, a lakosság tá­mogatását kértük. A Hazafias Népfront közsé­gi bizottságának kezdeménye­zésére, nagy ütemben folyik a járdaépítés, úgy, hogy o ta­nács vásárolja a járdalapo­kat, a cementet, a téesz adja, szállítja a helyszínre térítés- mentesen a homokot, kavicsot, s a kivitelező a lakosság, tár­sadalmi munkában. Az össze­fogás eredményeként, Letkés utcáinak 70, Ipolytölgyes ut­cáinak pedig 90 százalékában készült el eddig a járda. Nem találták elég rmjfatós- nak Letkés lakói faltjukat, ezért élősövényt telepítenek a Dózsa György út mentén, másfél, kilométer hosszan. Az kor: kézilabda a váci kötött­árugyári pályán (férfi), a For­te-pályán (női), kispályás lab­darúgás a stadionban, sakk az MHSZ-székházban; a dunake­szi lőtéren fél tízkor sportlö­vészetre kerül sor. A csapatok a KISZ városi és járási bizottsága által felaján­lott tiszteletdíjakért küzdenek. Északi csoport: Letkés— Letkés II (v. Sinkó), Mária- nosztra—Kismaros (v. Huszár K.), Perőcsény—Kemence (v. Wernke), Nagybörzsöny—Vá- mosmikola (v. Heincz), Verőce —Kóspallag (v. Kiss János). Déli csoport: Gödi TK II— Püspökszilágy (v. Szűcs, 9 óra­kor), Kisnémedi—Galgagyörk (v. Dorozsmai), Fóti Vasutas— Rád (v. Papp, Könczöl), Esze Tamás—Örbottyán (v. Szom­bathelyi, Pintér), Ácsa—Fóti SE II (v. Vécsey), Kösd—Szód (v. Vidra, Hisbéli). a korszerű tisztítóberendezé­sek felszerelése hozhat. A portalanítási rekonstruk­ció programját elkészítették, s a feladatot három ütemben hajtják végre. (P.) általános iskola gyakorlókert- je adja a szaporítóanyag egy részét, ami hiányzik, az erdő­ből pótolják. Az ültetést nagy odaadással irányítja Szabó József erdész, őrködve a szak- szerűségre. Néhány utca lakói, felbuz­dulva a látottakon, elhatároz­ták, jövőre ők is ültetnek sö­vényt. A népfrontbizottság és a ta­nács vezetői örömmel veszik tudomásul a lakosság tevé­keny közreműködését, s a jö­vőt tervezve,' a fejlesztési ösz- szeghez hozzáadják az embe­rek nyújtotta segítség értér két, és az aránylag kis ala­pokból jelentősebb terveket is megvalósíthatnak. (grósz) Negyedévi beszámoló Vácott a párt- és tömegszer­vezeti székházban, ezen a hé­ten a város és a járás százhar­minc marxizmus—leninizmus esti középiskolása adott szá­mot felkészültségéről a vizs­gabizottságok előtt. Különösen a munkás hall­gatók tudása volt figyelemre méltó. A hír nagy örömet keltett Vácott, a Március 15. téri, köz­ponti gyógyszertár dolgozói között: a Pest megyei Tanács gyógyszertári központjának versenybizottsága értékelte a teljesítéseket, és megszületett a döntés, mely szerint a Váci Mihály nevet viselő brigád el­nyerte a szocialista címet, az azzal járó ötezer forint pénz­jutalommal. ★ Á gyógyszertár 30 tagú kol­lektívája — harmincukon kí­vül tizen vannak gyermekgon­dozási szabadságon — a múlt év végén kidolgozta a negyed­száz pontból álló versenyvál­lalást. Svirbély Gézáné lett a bri­gádvezető. Csak 25 tagból állt a brigád, mert kikötötték, hogy a tagsághoz legalább egyévi egy helyben dolgozás szükséges. A megyei központ szakszer­vezeti bizottsága vállalta, hogy menet közben patronálja a gárdát, és segíti a végső ér­tékelést. A brigádnapló sorra meg­örökítette a vállalások teljesí­tését. „Az expediáló korongon ki­képeztük a törzskészletet. — Az orvosokat, állatorvosokat folyamatosan tájékoztattuk a hiánycikkekről és az új gyógy­szerekről. — Az egészségügyi felvilágosító könyveket szem­léltettük. és propagáltuk. — A betegeket postán vagy telefo­non értesítettük a megérke­zett hiánycikkekről. — Kivite­lezőt szereztünk a parkettcsi­szoláshoz, festéshez és a köz­ponti fűtés szereléséhez, illet­ve javításához.’’ Más irányú vállalások: „Tizenöt dolgozó tagja lett a KISZ-szervezetnek. — A szü- tési szabadságon, betegállo­mányban levő és a nyugdíjás dolgozókkal tartjuk a folya­matos kapcsolatot. — Több al­kalommal rendeztünk közös kiró.ndulást és színházlátoga­tást. — Palotai Ferenc gyógy­szertárvezető elvégezte a Mar­Mint ahogy lapunkban is hírt ad tűnje róla, a városi ta­nács, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága és a városi út­törőelnökség a városi tanács dísztermében megrendezte a szülők parlamentjét. A tanácskozás tapasztalatai­ról beszélgettünk Venesz Er­nővel, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetőjével. — Mi tette szükségessé a parlament összehívását? — Az oktatáspolitikai hatá­rozat végrehajtásában, az új, korszerű oktatási formák be­vezetésében a nevelők kizáró­lagos tájékozottsága nem ele­gendő, fontossá vált, hogy a, szü­lők is megismerjék a kö­vetelményrendszert, me­lyet a gyermekekkel szem­ben támasztunk, ők is tisz­tában legyenek a módsze­rekkel, melyekkel okta­tunk. Így válhat csak az otthon, a család az iskolai tanítás ki­egészítőjévé, így lehet csak a szülő és nevelő a gyermek együttes formálója. — Kik vettek részt a parla­menten? — Az alsófokú oktatási in­tézményekben, az óvodákban, általános iskolában tanuló gyermekek szülei, illetée az említett intézmények szülői xizmus—Leninizmus Esti Egyetemet, és Pártos Csabával együtt, szakgyógyszerészi ké­pesítést nyert. — A gyógyszer- tár és az iroda a nyári hóna­pokban soha nem volt virág nélkül. — Az öltözőket csino­sítottuk, a zuhanyozóra füg­gönyt szereltünk fel.” ★ A szocialista brigád tagjai a november hetediki ünnepélyen átveszik az oklevelet és a pénzjutalmat. Értesülésünk szerint novem­ber 15-ig összeállítják az újabb vállalásokat, s a jövő­ben még jobb eredmények el­érésére törekednek. (—pr—) A tárgyalóteremből Odalett a brikett ára A Váci Járásbíróság bün­tetőtanácsa sikkasztás miatt ezer forint pénzbüntetésre ítél­te Aczél Gyulát, aki a Vác, Törökhegyi úton lakó Pál Elektől 1600 forintot vett át, azzal, hogy elintézi neki 20 mázsa brikett szállítását. A tüzelő késett, később kiderült, hogy Aczél Gyula az átvett pénzt saját céljaira fordí­totta. Mások pénzét magának kézbesítette Gödön, a 2-es számú posta- hivatal kézbesítője volt Cser- neczki Jenöné, szül. Váradi Erika. Több pénzküldeményt nem vitt el a címzettnek, ha­nem az utalványokat aláírta, összesen* 6 172 forintot hasz­nált fel ily módon saját cél­jára. A bíróság egy év felfüg­gesztett szabadságvesztésre és 3 000 forint pénzbüntetésre ítélte. (-ő) munkaközösségének képvise­lői, valamint a pedagógusok. — Miként zajlott le a ta­nácskozás? — Az óvodai, az alsó- és fel­sőtagozatos szekció munkájá­hoz rendkívüli segítséget adott Szabó Lászlónak, az Oktatás­ügyi Minisztérium főosztály­vezető-helyettesének vitain­dító előadása, melyben a gyer­mek, iskola, művelődés, csa­lád összefüggéséről szólt, rávi­lágítva a szülőle, nevelők fel-' adataira. — Az óvodai szekcióban meggyőződtünk arról, hogy a szülők mennyire felismerték az óvodai oktatás jelentősé­gét. Jól látják a szülők az óvó­nők túlterheltségét, s ké­rik a népfronbizottságot, az üzemi könyvtárakat, hogy pedagógiai könyvek­kel segítsék a szülők fel­készülését az óvodai mun­ka támogatására. — Az alsótagozatos tanács­kozás részvevői elmondták, hogy van még kettős nevelés, különösen ott, ahol a nagyszü­lők segítségét is kénytelenek igéhybe venni. Javasolták, hogy a kisdobos foglalkozáso­kon minden gyermeknek le­gyen feladata, megbízatása, és rátermett ifivezetők irányítsák a gyermekek munkáját. — A felsőtagozatos szekció­ban kérték a szülők a szabad szombat bevezetését, hogy együtt lehessen a család. Szombatonként tudnának töb­bet foglalkozni a gyermekek­kel. Javasolták, a túlkoros ta­nulók esetében keressék meg a lehetőséget arra, hogy ők kü­lön osztályban, vagy a dolgo­zók általános iskolájában fe­jezhessék be tanulmányaikat. Kérték, hogy a deákvári új általános iskola építé­sét minél előbb kezdjék el, A fakitermelők munkája amúgy sem könnyű, de a fel­ázott talajon még nehezebb dolgozni, és szállítani sem le­het. A szokolyai Béke Tsz bri­gádja hagyományos módszer­rel dolgozik, csak a kiterme­lés gépesített, mégis teljesíte­ni tudja a reá háruló fel­adatokat. Erről beszélgettünk Pónicsán Jánossal, a tsz mező­gazdászával. — Tíz éve ütemterv alapján gazdálkodunk. Sok tényező be­folyásolja, hogy mennyi a ki­vágható mennyiség. Ha kevés a makk, az számunkra piros tárcsát jelent. Évente mintegy 2500 köbméter fát termelünk ki. Az ipari fának csaknem 30 százalékát, az óbudai termelő- szövetkezettel közösen, helyben dolgozzuk fel, parkettát készí­tünk. A környéket is ellátjuk darabolt tűzifával. — Kedvezőtlenek a munka- körülmények. ezért nehéz nap­jainkban fakitermelőt találni. — A bérezés a teljesítményen alapszik, nagyon meg kell dol­gozni a háromezer forint kö­rüli átlagbérért. A kitermelt fa helyére új erdőt kell telepíte­ni. Az utánpótlás főleg tölgy és cser. Erre 800 hektár alkal­mas földterületünk van. Éven­te mintegy 5 hektárt ültetünk. A kitermelhető fa mennyisége csökken. Szövetkezetünkben el­ső a mezőgazdaság, s csak azután kerülhet sor az erdő- gazdaság fejlesztésére. Gépesí­teni itt az erdőn nem tudunk, mivel nem gazdaságos. A szakmunkás-utánpótlással is mert a jelenlegi túlzsúfolt iskolában nagyon nehéz tanítani, tanulni. — A tanácskozás minden te­kintetben elérte célját. Sike­rült az iskolának, szülőnek, pedagógusnak, tanácsnak kö­zelebb kerülnie egymáshoz, sikerült megbeszélnie a jövő nemzedéke oktatásának, neve­lésének közös feladatait. — Hogyan tovább? — Ezután minden évben megrendezzük a szülők parla­mentjét, a szekciók pedig év közben is rendszeresen tanács­koznak majd. Rajki László TÍZ TANÁCSTAGI BE­SZÁMOLÓ November negyedikén, hét­főn, a következő helyeken tar­tanak este 6 órai kezdettel, Vácott tanácstagi beszámoló­kat: 19-es körzet: Cseri Béláné (építők művelődési háza) — 21-es körzet: Papp József (Élelmiszerkisker. Válla­lat művelődési terme) —, 25-ös körzet: Pomozi Miklós (Kö­töttárugyár) —, 28-as körzet: Szintai Márton (KlOSZ-szék- ház) —, 37-es körzet: Hevér Ágnes (Géza gimnázium) —, 70-es körzet: Pornói István (mezőgazdasági szakközépis­kola) —, 51-es körzet: Kovács Jánosné (17.30-kor, a Mártírok útjai iskolában) —, 54-es kör­zet: Neubrandt Józsefné és 49-es körzet: Hajas István (együtt, a fonógyári étkezdé­ben), — 55-ös körzet: Borsós János (hajógyári étkezde) és 62-es körzet: Matyóka László (Bácskai úti iskola). A beszámolók ezek után no­vember 11-ig szünetelnek. baj van. A Pest megyei Ta­nács segíti a szakmunkás- képzést, Gödöllőre küld­jük iskolába dolgozóinkat, fiataljainkat, csak kevés a jelentkező. A rendkívül rossz időjárás és a nehézségek elle­nére igyekszünk teljesíteni vál­lalásainkat. k. cs. A Váci ÁFÉSZ felvesz közgazdászokat, árucsoportvezetőt, áruforgalmi előadókat, továbbá a váci Földvári téri és a dunakeszi Fillér utcai ABC-boltokba szakképzett eladókat és pénztárosokat, a csővári 12. sz. kétszemélyes vegyesboltba boltvezetőt és helyettest, továbbá könyvelőket, készáru ra ktá rosokat, leltározókat, portásokat és éjjeliőröket. Jelentkezni lehet szóban vagy írásban, pályázatot és önéletrajzot mellékelve, az alábbi címen: VÁC ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET 2600 Vác, Beloiannisz u. 3. sz. Személyzeti Osztály. Elsőitek a kéményseprők Gajer Edit, a Pest megyei Kéményseprő Vállalat adminiszt­rátora és Böröczk Gábor esküvőjén a váci kirendeltség fekete egyenruhás dolgozói köszöntötték elsőnek az ifjú párt. Zárdái (elvétele November 7. tiszteletére A városi-járási KISZ Kupa­versenyek programja Vasárnap Labdarúgóműsor Letkésen, Ipolytölgyesen Járdaépítés, községszépítés — összefogással XVIII. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM 1974. NOVEMBER 2., SZOMBAT Napló, teljesített vállalásokkal Brigád a gyógyszertárban Elnyerte a szocialista címet Nehezíti az esős idő Fakitermelők Szokolyán Első a mezőgazdaság KÖVETENDŐ KEZDEMÉNYEZÉS Szülők, nevelők - az oktatási célok megvalósításáért

Next

/
Thumbnails
Contents