Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-20 / 271. szám

8 'x/ßsifm 1974. NOVEMBER 20., SZERDA ANTON RUBINSTEIN Tűzbenjárók kiáíltása November — munkavédelmi hónap a AZ OLAJ MINT v'lZSZENNYEZŐ Hatásos tisztítási módszerek Akadémiai munkabizottság ülése Százhalombattán . 1974. november 20., • szerda, Jolán napja. A nap kél: 6.56, nyugszik: 16.03 órakor. A hold kél: 11.38, nyug­szik: 22.06 órakor. Túlnyomóan felhős idő, többfelé eső, egy-líét helyen zivatar. Időnként megélénkülő déli, délkeleti, elsősorban a Dunántúlon erős, viharos löké­sekkel kísért nyugati, észak­nyugati szél. A nappali felme­legedés gyengül. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 8—13 fok között. — Kihelyezett ülések. A megyei tanács ráckevei já­rási tagjainak csoportja ne- i gyedévenkénti üléseit általá­ban községekben tartja. Ilyen . ülések voltak Ócsán, Ör­kényben, Gyálón és Dabas nagyközségben. A helyi tá­jékozódásra jól bevált mód­szert továbbra is alkalmaz­Zck&í. — Döntési jog. A Ceglédi Építőipari Vállalatnál idén a dolgozók lakásépítésének tá­mogatására, segélyekre, va­i lamint szociális, kulturális - és üdültetési költségekre 190 | ezer forintot irányoztak elő. ! Az összeg felhasználásáról a döntési jog a vállalat szak- ; szervezeti bizottságát illette meg. — Révátkelés. A Pest me­gyei Kishajózási Vállalat közli, hogy Lórév—Adony révátkelésen a teherforgalom megindult, ugyanakkor a rendkívüli vízviszonyok miatt szüneteltetik az átke­I lő forgalmat Taksony—Szi- ! getszentmiklós, Majosháza— j. Szigetcsép és Dömsöd—Ma­kád rév átkelésen. — Mit csinálnak a cigány- gyerekek? címmel filmbe­mutatót és ankétot rendez­nek Pomázon szerdára 19 óra­kor a Szabadság Filmszín­házban. Beszélgetés Schif­fer Pállal, a film rendezőjé­vel. — Helyreigazítás. Lapunk tegnapi számában a harma­. dik oldalon közölt Nem le­het a sor végére állítani cí­mű cikkünk utolsó bekezdé­sében helyesen így hangzik a második mondat: „Azt sem vonja senki sem kétségbe, hogy a budafoki házgyár építése — melyre gyakran hivatkoznak — elvonta a vállalat erőit, s miatta a ki­sebb, milliós beruházások háttérbe szorultak.” — Gyalogosátkelőhelyen gá­zolt, A X. kerületi Jászberé­nyi út 43—47. szám előtt a kijelölt gyadogosátkelőhelyen Polenyik János 35 éves vil­lanyszerelő, sülysápi lakos személygépkocsijával elütötte Jászinger Malvin 72 éves bu­dapesti nyugdíjast, akit a mentők súlyos, nem életve­szélyes sérüléssel szállítottak kórházba. Polenyik János el­len eljárás indult. Az MHD váci gyáregysége fi " : felvételre keres szállító segédmunkásokat és műhelyi takarítónőket. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. NYOLCVAN EVVEL EZELŐTT, 1894. november 20-án halt meg — 65 éves korában — Anton Rubin­stein, neves orosz zeneszerző, karmester és zenepedagógus, Liszt után a XIX. század elismer­ten legnagyobb zongoraművésze. Fiatalon kezdett zenével foglal­kozni; Moszkvában tanult zongo­rázni^ 1842-ben Pesten adott nagy sikerű hangversenyt az akkor mindössze 13 éves művész. Két évvel később Berlinben zeneelmé­letet tanult, majd — egy Heindl nevű fuvolással — ismételten hangverseny körúton járt hazánk­ban, s többek közt Sopronban, Győrben adott hangversenyt. A későbbi években, így 1858-ban, 1867-ben, 1870-ben, 1875-ben szintén megfordult Magyarországon. Pé- tervárott az orosz zeneegyesület igazgatója lett, s 1862-ben meg­alapította az ottani konzervató­riumot, amelynek első igazgatója volt. Újabb sikeres hangverseny- utak következtek, előbb Európá­ban, majd Amerikában, 1867-től csaknem teljesen a zeneszerzés­nek élt, csupán 1867—90. között vállalta ismét a pétervári konzer­vatórium igazgatását. Zongorajátékát elsősorban ma­gával ragadó lendület, ellenállha­tatlan szenvedély jellemezte. Elhunyt Biui-Föglein István Biai-Föglein István festő­művész, a Magyar Népköztár­saság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja 69 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás előtti búcsúztatása novem­ber 22-én, délután 1 árakor lesz a Farkasréti temetőben. Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, Magyar Képzőművészek Szövetsége Búcsú György Gyuláié! Kedden, nagy részvét mel­lett a Farkasréti temetőben eltemették György Gyulát, aki korábban kohó- és gép­ipari miniszterhelyettesi, majd hazánk varsói nagykövetségé­nek kereskedelmi tanácsosi tisztét töltötte be. Az elhuny­tat a Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium nevében Kiss Ernő miniszterhelyettes búcsúztatta. Tv, 18.15: Fiú vagy lány? A rendkívül népszerű, és le­velek, kérdések özönét a tévére zúdító, az öröklődés titkaiba be­avató sorozat ezúttal a sokat sejtető Fiú vagy lány? címet vi­seli. A film készítői tudományos magyarázatot adnak arra, mitől függ a születendő gyermek ne­me. Olyan kérdések kerülnek terítékre, mint az, hogy befo­lyásolható-e a nemek kialakulá­sa? Meg lehet-e tudni születés előtt, hogy fiú vagy lány lesz az új jövevény? Megváltoztatha­tó-e a szülőktől örökölt tulaj­donság — még az anya méhé- ben? Minderre azért figyelnek különösen a téma szakemberei, a tudósok, mert vannak olyan örökletes tulajdonságok, ártal­mak, amelyet vagy csak a fiúk, vagy csak a lányok örökölhet­nek. Miután az előzd adások­ban megismerkedtünk a kromo­szómák világával, az öröklődés­ben játszott szerepükkel, szó esik a kromoszómák nemi rend­ellenességeiről is. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Buda­pest és a vidék kulturális program­jából. 8.22: Verbunkosok, nóták. 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásodban. 9.19: Dvorzsák: A-dúr zongoraötös. 10.00: Hírek. Idő járásjelentés. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műso­ra. 10.40: Szimfonikus zene. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Rekilám. 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Gaál Gabriella és Mada­rász Katalin cigánydalkettősöket énekel. 13.54: Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.09: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.32: Dávid Gyula művei­ből. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Mesterségünk címere. A G3rermekrádió pályaválasztási ve­télkedője. Második elődöntő. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.35: Duga Ilona népdalokat énekel. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai Az olajipar két nagy ellen­sége a gázrobbanás és a tűz. Legyőzésükhöz, megelőzésük­höz fegyelem, állandó készen­lét, katonás gyorsaság, a riasz­tás megszervezésének másod- percnyi pontossága kell. Tűz­védelem, munkavédelem — Százhalombattán, a Dunai Kő­olajipari Vállalatnál ezek a fogalmak többet jelentenek, mint más gyárban, üzemben. Hogy mennyire így van, bizo­nyítja a novemberben meg­szervezett munkavédelmi hó­nap gazdag programja,. a vál­lalat tűzvédelmi hadseregének gyakorlati bemutatói, a kiál­lításokon látható felszerelések, újítások. Tass Mária, a biztonságtech­nikai osztály tűz- és gázvédel­mi csoportvezetőjének irányí­tásával rendezték meg a négy­hetes, november 22-én záródó seregszemlét, melyben a riasz­tási gyakorlatoktól kezdve a munkavédelmi vetélkedőig a vállalat 130 kiképzett tűzoltó­ja, s a szocialista brigádok 90 százaléka részt vett. — A megelőző és a mentő tűzvédelmet tükrözi kiállítá­sunk, a bemutatott felszerelé­sek európai színvonalon áll­nak — tájékoztatott a tűzvé­delmi kiállításról a csoportve­zető. Légzésvédő készülékek, láng­álló mentőruhák, telefonos maszkok, speciális védőöltözé­kek izgalmas együtteseit lát­hatták a szemlélők egy héten át az étterem előcsarnokában. A mentőruhákban be lehet ha­tolni a tűztérbe, s a tolózárak­hoz jutva el torlaszolhatják az égő anyag útját. Embermen­tésnél, lángálló lepedővel, hordággyal egészül ki felsze­relésük. A kiállításon bemu­tatták az ország legnagyobb A Magyar Édesipar a fo­gyasztói igények jobb kielégí­tésére az idén karácsonyra 174 tonnával több szaloncuk­rot gyárt a tavalyinál. A ve­vők évek óta nagyobb arány­ban keresik a finomabb, drá­gább csokoládés szaloncukor­kát, ezért most háromféle már­tott termék kerül forgalomba: az 50 forintos mártott konzum­figyelő. 17.20: Zenekari muzsika. 17.48: Mi lenne, ha... Breitner Miklós közgazdasági műsora. 18.03: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.13: Kroó György műsora. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Esti Króni­ka. 19.25: Gondolat. A rádió irodal­mi lapja. 20.0«: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.0«: Hírek. 21.09: Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfelvonásos vígopera. Köz­ben: 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.18: Szécsi Éva jelentése a görög választásokról. H. rész. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Palestrina-kórusok. 0.25: Mű­sorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 8.05: Fischer Annie (zon­gora) és Zino Francescatti (hegedű) felvételeiből. 9.00: Hírek. 9.03: Gyöngy Pál operett- és filmzenéi­ből. 9.30: A Gyermekrádió műsora. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Ferruccio Busoni Liszt-átiratokat zongorázik. 12.30: Petress István műsora. 13.00: Hirek. 13.03: A bűvös vadász. Részletek Weber operájá­ból. 13.40: Orvosi tanácsok — a ter­hességi vesebetegségről. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig... 14.00: Ullmann Ottó tánc­dalaiból. 14.15: Virágkedvelők ötper­ce. 14.20: Rossini: Teli Vilmos — Arnold áriája a IV. felv.-ből. 14.30: Hirek. Körzeti időjárásjelentés. 14.35: Örökzöld dallamok. 15.30: Hí­rek. 15.33: Farkas Ferenc: Lavotta szvit. 15.50: Édes anyanyelvűnk. 16.00: Antalffy Albert Schubert-da- lokat énekel. 16.15: Fúvósesztrád. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Vivaldi: C-dúr concerto. 16.47: If júsági könyvespolc. 16.57: Reklám. 17.00: Ötórai tea. Közben: 17.30— 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20—19.49: Fiatalok hullámhosszán. 19.49: Kis magyar néprajz. 19.54: J6 estét, gyerekek! 20.00: Hirek. 20.10: Vilá­gunk .. Külpolitikai játék a Haza­fias Nénfront Budanesti Bizottsága rendezésében. 21.00: ÜJ könyvek. 21.03: Zenés hangkéoek a Rózsavöl­gyi Parkszínnad iúiius 20-1 népze­nei műsorából. 21.29: Milt Jackson együttese játszik. 21.40: Dr. Heré­nyi Ferenc Írása. 22.00: Kökai Re­zső: Verbunkos szvit. 22.20: Musl­teljesitményű habágyúját, amely percenként háromezer­ötszáz liter habot bocsát ki hatvanméteres távolságra. Tass Mária elmondta, hogy a 22-én záródó munkavédelmi kiállításon több, balesetek megelőzésére konstruált újítás is szerepel: Rózsa Tibor és Soltész Miklós lakatosok a tá­rolótartályok tűzvédelmi fel­szerelésének karbantartásához készítettek könnyen mozgatha­tó szerelőkosarat, mely véd a lezuhanástól, biztonságot ad, gyorsítja a munkát. Többek között látható az automata gőzpuska, kifolyt anyagokat, például szénhidrogénnel szeny- nyezett felületeket tisztítanak vele. A munkavédelmi hónap utolsó két hetének kiemelke­dő eseménye lesz a kétnapos vetélkedő elméleti „tornával” és gyakorlati bemutatóval egy­bekötve. Tíz csapat méri össze tudását, az első helyezett jutal­ma: lengyelországi utazás. A második és harmadik díj: érté­kes tárgyjutalom. H. A. Mííanya^ombok, mesemotívumokkal A hazai bútorgyárak ér­deklődésére számottartó új termékeket mutatott be tegnap a szakma és a sajtó képvise­lőinek a Fővárosi Műanyag- ipari Vállalat. A tervek között szerepel még a matricás bútorhúzók gyártása (gyermekszobákba ajánlják a mesevilág alak­jait, a konyhabútorokra pe­dig gyümölcs-, virágmotí­vumok készülnek). szalonból 1200 tonna, az arany- és desszerttípusból 1360 tonna mennyiséget állítanak elő. Ol­csóbb új áruval is jelentkez­nek, az ezüst szalonnal, amely krémes, kandírozott, kakaós és gyümölcs ízesítésű. Csokoládé figurákból összesen 900 tonná­val látják el a kereskedelmet, 35 féle különböző méretű és súlyú formával jelentkeznek karácsonyra. ealekböl. 23.00: Hírek. Időjárás je­lentés. 23.15: Szimfohikus könnyű- zene. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0. 10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Törökorszá­gi és új-zélandi dzsesszfelvételek- ből. 18.56: Az álarcosbál. Részletek Verdi operájából. 19.40: Külföldi tu­dósoké a szó. 19.55: Brahms: G-dűr szonáta. 20.24: Hírek. 20.27: Hang- felvételek felsőfokon. 21.49: Az európai népdalgyűjtés útja. 22.13: Irodalmi folyóirataink. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.20: Iskolatévé. Kémia (középisk. 1. oszt.). A kémiai egyensúlyok. 9.55: Német nyelv (középisk. I—II— HI—XV. oszt.). Egy nap az egyete­Ma, 20.00-kor a tv-ben: Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál tegnap délelőtt kezdte meg kétnapos ülésszakát a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kőolaj- és pet­rolkémiai munkabizottsága. A rendezvénysorozaton az Orszá­gos Vízügyi Hivatal, a Buda­pesti Műszaki Egyetem, az Olajterv, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, továbbá a Petrolber szakem­berei és a DKV műszaki ve­zetői tartanak előadásokat a kőolajfeldolgozás során kelet­kező szennyvizekről és ismer­tetik a tisztításával kapcsola­tos módszereket. Az előadássorozatot Rátosi Ernő, a Dunai Kőolajipari Vál­lalat műszaki igazgatóhelyette­se nyitotta meg, ezután Pász­tó Péter, az Országos Vízügyi Hivatal szakembere tartott előadást: Vizeink szennyezett- ségi állapota — címmel. Be­szédében kiemelte, hogy az egyik legveszedelmesebb szennyezőanyag az olaj, mert a felszínen úszó hártyaként aka­dályozza az oxigénfelvételt és a vízkivételt. Aixinger István, az Olajterv munkatársa, a kő­olajfeldolgozás során keletkező szennyvizek veszélyére hívta fel a figyelmet. A kőolajfino­mítókból elfolyó olaj és a szennyvizek olajtartalmának csökkentésére már hatásos módszerekkel rendelkezünk — mondotta többi között. A szennyvíztisztítási technológia Hétfőn este 9 órakor Per­bálon, a Vörös Hadsereg útja 54. számú ház előtt ismeretlen személy elgázolta Oláh Berta­lan 36 éves szállítómunkást, Perbál, Vörös Hadsereg útja 60. szám alatt lakó lakost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Oláh Bertalan az útmenti árakba esett, ahol később súlyos, nem életveszé­lyes állapotban járókelők ta­láltak rá. A Pest megyei Rendőrfőka­pitányság felügyelete azonnal mozgósította a helyi körzeti megbízottat és a gépkocsizó jár­őröket; megkezdődött a tettes személyének keresése. Szemta­núk elmondása alapján az ak­cióban résztvevők eljutottak a perbáli Ifjúsági lakótelep 10. számú épületének udvarára és itt megpillantották az IG 88-73 rendszámú piros színű Moszk­men. 10.20: Melyiket az ötezerből. Pályaválasztási műsor gyerekeknek. 1. rész: A kéziszedő. 10.35: Arcok hajnalban. Magyarul beszélő NDK film. 11.55: Játék a betűkkel. 12.20: Delta. Tudományos híradó. 17.13: Hirek. 17.20: Pillantás a sportvilág­ba... Filmösszeáilítás. 17.40: Pen­gető. Verses-zenés műsor gyerekek­nek. 18.00: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekek­nek. U. rész: Irányító szakmunká­sok. 18.15: Az öröklődés titkai. IV. rész: Fiú vagy lány? 19.05: Reklám- műsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: A napsugár nyo­mában. Ismeretterjesztő filmsoro­zat. Vin. rész: Korállszigetek élő­világa. 20.30: Shakespeare: IH. Ri­chard. Tévéváltozat. 22.05: Tv-hír- adő, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Az élet színpa­dán. Giacomo Manzu. Olasz portré­film. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Rek­lámműsor. 21.25: Bűvöletben. Ma­gyarul beszélő lengyel film. (18 éven felülieknek!) fejlesztésének fő célja a só­tartalom csökkentése lesz. Ez­után Rátosi Ernő, a DKV mű­szaki igazgatóhelyettese, a Du­nai Kőolajipari Vállalat víz­gazdálkodási kérdéseiről tar­tott előadást. Ismertette a DKV víz-, csatorna- és szennyvíztisztító rendszerét, valamint a fejlesztési elképze­léseket. Cenkvári István, a komáro­mi Kőolajipari Vállalatnál je­lentkező szennyvízproblémák­ra tért ki, és azok megoldásá­val foglalkozott. Előadásában összefoglalta a vállalatuknál keletkező szennyeződések le­hetséges okait, valamint a tisz­títás módszereit. Ezután dr. Horváth Márton, a Petrolber szakembere: A TVK—Olefin­mű vegyileg szennyezett vizei­nek tisztítási rendszere — cím­mel tartott előadást. A TVK—• Olefinmű szennyezett vizeinek tisztításakor sikeresen alkal­mazzák már a geológiai tisz­títást, vagy a háromlépcsős utótisztítást. Egyidejűleg táro­lórendszert építettek, amely jelentősen csökkenti a szeny- nyezettség mértékét. November 20-án, reggel 9 órakor folytatódik a kőolaj- és petrolkémiai munkabizottság ülésszaka, majd a résztvevő szakemberek megtekintik a DKV szennyvíztisztító beren­dezését. S. Zs. vies 408 típusú személygépko­csit, amelynek karosszériája a lámpa fölött behorpadt, szél­védő üvege betört. Tulajdonosa, a házban lakó Simonek János, a toki Egyet­értés Tsz 33 éves marósa el­ismerte, hogy az autóval nem­régiben tért haza egy Erzsébet- napi vendégségből. Elmondá­sa szerint jócskán felöntött a garatra, 9 deci sört ivott, még­is bízott benne, hogy a lakásá­ig vezető mintegy 5 kilométe­res utat zavartalanul megtud­ja tenni. Simonek, aki korábban erő­szakos nemi közösülés miatt 4 évet töltött börtönben, és már előtte is volt büntetve, most azzal védekezett, hogy a gázo­lást észrevette ugyan, de a visszapillantó tükörben nem látta, hogy a gyalogosnak baja esett volna. Előzetes szakértői vélemény szerint azonban a horpadási és az üvegtörési nyomok arra utalnak, hogy a sérült mielőtt az árokba zu­hant volna, előzőleg a motor- háztetőre esett, majd innen került az árokba. Simoneknek tehát feltehetően látnia kellett, mi történt. A véralkohol-vizs- gálat is 2,8 ezrelékes alkoholos befolyásoltságot mutatott ki, ami közepesnek felel meg, és több a bevallott 9 deci sörnél. Simonek Jánost a Pest me­gyei Rendőrfőkapitányság őri­zetbe vette és segítségnyújtás elmulasztásának, valamint sú­lyos testi sértést okozó, gon­datlanul elkövetett közlekedési vétség gyanúja miatt eljárást indított ellene. P. Zs. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951. Budapest vm., Somogyi Béla^u. 6. II. em. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VHI., Blaiia Lujza tér 3. Postacím: 1959. Budapest A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—320. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI), Budapest, V., József nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900. Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint. INDEX: 35 064 Az élet színpadán Olasz portréfilm Giacomo Manzuról. A realista olasz szobrászat klasszikus hagyományainak megújítója Giacomo Manzu, meglehetősen sokoldalú alkotónak bizonyult. Autodi­daktaként kezdte pályáját, szülei már 11 éves korában faszob­rászhoz adták tanulni, egy aranyozó és stukkókészítő műhelye­ben készült pályájára. Közel másfél évtizedig vezette a milá­nói Brera Akadémia egyik tanszékét. Manzu jóllehet szob­rász és munkái elsősorban figurális^ plasztikákra és dombor­művekre oszthatók, csodálatos bensőségű rajzolónak is bizo­nyult s ez a műsor remélhetően sok nézőt késztet arra, hogy megtekintsék november 22-én megnyíló műcsarnoki kiállítását. A műsor szerkesztője, Surányi Erika mondja: — Az egyórás filmben a nézők megismerkedhetnek az olasz művésszel, családtagjaival, barátaival, jól komponáltan bemutatott szobraival. A portréfilm teljességéhez hozzátartozik az is, hogy bemutatja Manzu pályatársait és kritikusait is. — A portréfilm egyik lehetősége az interjúformában való megismertetés. — A filmben a nézők találkozhatnak a szobrásszal, aki önmagáról beszél, művészi problémáiról mondottaival mintegy önmagáról rajzol portrét. Láthatjuk munka közben, és ilyen formán a művész ujjal alatt formálódó alkotás születésének részeseivé válhatunk. A rádió és televízió műsora TÖBB SZALONCUKOR Sokféle csokoládéfigura karácsonyra Elfogták a cserbenhagyó gázolót

Next

/
Thumbnails
Contents