Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-01 / 256. szám
MAGUK TERVEZIK Gazdaságossá vált a termelés Országos sikert arattak a nagykőrösi bútorok Gulácsi Dezső és Holéczi Andrásné szakmunkások, Pallai Ferenc segédmunkással a bútorlapok lakkozását végzik. Fleischmann János felvételei Az utóbbi esztendőkben a budapesti Coryin és Otthon áruházban, s több vidéki bútorboltban emlékeztetnek városunkra a „Nagykőrös” nevezetű kisebb-nagyobb szekrények, asztalok, melyek modern, ízléses kidolgozásuk mellett, a tartós kisipari bútorokra emlékeztetnek. Ezeket a bútorokat a Városgazdálkodási Vállalat Kecskeméti utcai faáruüzeme készíti. A műhely ismert szakembere: Gaál Dénes. A napokban ellátogattunk az üzembe, ahol 80—90 szorgalmas munkás dolgozik. Három esztendeje, amióta a Városgazdálkodási Vállalat üzemelteti, a részleg gazdaságilag megerősödött, minden évben nyereségrészesedést fizet a dolgozóknak. — Az idén is ezres szériákOláh Pál és Bátor István kocsérl asztalosok a szekrényeket állítják össze. ban gyártjuk a szekrényeket, a dohányzóasztalkákat és a laborbútorokat — mondotta a vezető —, melyekből egyre többet igényelnek a pesti és vidéki bútorboltok. A körösi ÁFÉSZ-bútorüzlet is állandó rendelőnk. Jövőre 40—50 százalékkal növeljük a kapacitást. — Ki tervezi tetszetős bútoraikat? — A tervezést házilag oldjuk meg, műszaki szocialista brigádunk készíti a terveket. Jelenleg is új bútorterveken dolgoznak. — A városi tanács méltányolja munkánkat, évi 300 ezer forinttal járul hozzá a gyár fejlesztéséhez, gépeink és szerszámaink korszerűsítéséhez. Mi, a magunk erejéből, az idén egymillió forintot fordítunk erre a célra. A végszerelő műhely vezetőjével, Német Györggyel végigjártuk az üzemet. Beszéltünk Horváth István fényezőmesterrel, aki 18 esztendeje dolgozik ott, és Hamza Kálmán asztalosmesterrel, aki 15 éve készíti a bútorokat. Elmondták, hogy a bútorgyártás mindig eredményes volt, csak a vezetéssel akad jak gondok. A mostani vezetők már régebben is dolgoztak az üzemben, s a dolgozók kérték, hogy hívják vissza őket. Az üzem munkásai megoldották a lakkozóműhely problémáját is, ahol a mérgező festékek a dolgozók egészségét veszélyeztették. Ezt látva, a gyár két dolgozója: Regdon Balázs és Halmi Nándor elszívókészüléket konstruált, melyet a vállalat műhelyében készítettek el. K. L. Arany János sírversei a nagykőrösi temetőben a. A második, iroda lomtörténeti értékű sirkő ugyancsak a régi temetőből került át, s ma a leszai^nazott Kupai-Ko- vács család keramitkockás sírboltjában őrzik. Jobboldalt az ajtó mögött kapott helyet. Díszes bronzkeretbe foglalt, nagy méretű fényképen tették olvashatóvá: A jó férjet, atyát Özvegye, magzatja Éjjeli, nappali Bánatban siratja, Visszaóhajtaná, Vissza nem sirhatja, Számláld meg könnyeit Vigasztalás atyja! Kupai-Kovács Mihály éppen karácsony előestéjén halt meg, java férfikorában, ez is részvéttel tölthette el az egész várost. Aranynak csaknem szomszédja volt a mai Arany János utcában, így az özvegy kérésére jó szívvel megírta emlékversét. A harmadik sirkő alatt Arany megbecsült orvosa, Károlyi Sámuel pihen. Szalontárói került ide, itt találtak újra egymásra Az is összekap- eselta őket, hagy esaknem egykorúak voltak. Földihez illő buzgalommal igyekezett gyógyítani Arany súlyos betegségét. Érthető, hogy Arany még Pestről is elküldte emlékversét: Oh, a kimondhatatlan Gyászt mondd ki, néma jel! Férj, atya volt: ma egy név: Károlyi Sámuel. Egyedül hogy ne lenne A sírnak mélyiben: Két kisfia itt véle: Lajos, László pihen. Es, hogy vigaszt keresve Találjon egy nevet: Bús özvegy és öt árva Emelé e követ. A síremlék alsó részén, kissé elkülönítve, még két hosz- szabb verssor következik, mintegy záradékul: Orvos, ki itt lelt gyógy irat, Itt várja, míg új nap virrad. A román stílusú pilisi márványkő eredeti helyén áll, mert őt 1862-ben már az új temetőben helyezték örök nyugalomra. A negyedik sírban nyugszik Bordács Dániel, Károlyi után három évvel halt meg. Ügyvéd, s egy időben főbíró is veit Háza ma is áll a főtér délnyugati sarkán, benne a könyvesbolt, Arany naponta A PESTME&YEI Hf XVIII. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM 1974. NOVEMBER 1., PÉNTEK A PASA' Az ÁFÉSZ rendezésében Gyümölcstermesztési tanácskozást tartottak Modell-mintakert — Táz erdőben Műsoros est az Aranykalászban Ma este 8 órakor műsoros estet rendez az ÁFÉSZ az Aranykalász Étteremben. A műsorban fellép Zárai Márta és Vámosi János, valamint Elek Éva, Csabai János, Félix Györgyi és Csonka Mihály. OLCSÖEB A HANGLEMEZ. Az ÁFÉSZ Szabadság téri könyvesboltja október 29-től november 30-ig szovjet hanglemezheteket rendez. Négy héten át minden szovjet lemezt húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatnak meg a zenerajongók. Mit látunk ma a moziban Éjszakára hajnal. A felszabadulási filnmapok keretében. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. A zöldség- és gyümölcstermesztés-fejlesztési kormány- program, valamint a SZÖVOSZ korszerű gyümölcs- termelés előmozdítására irányuló célkitűzései keretében két esztendővel ezelőtt a nagykőrösi ÁFÉSZ a Tázerdőben modell mintakertet létesített. Célja: a termelőknek a mai igényeknek megfelelő gyümölcsösök telepítésére és kezelésére gyakorlati példát nyújtson, amit a helyi zárt- és hétvégi kertek kialakítása kiemelkedően szükségessé tett. A modell-gyümölcsös szakmai irányítását dr. Kovács Sándor, a Kertészeti Egyetem docense vállalta. A SZÖVOSZ a telepítéshez támogatást nyújtott, és a példamutató nagykőrösi mintagyümölcsös mellé, nyolc vidéki városban és községben alakítandó szinkrongyümölcsöst osztott be. A modell-mintakert létesítése kitűnően sikerült, és azóta a szinkronok vezetői többször eljöttek a gyümölcsös megtekintésére és tapasztalatcserére. Negyven szinkronvezető Ilyen tapasztalatcsere rendezésére kérte fel a napokban az ÁFÉSZ-t a SZÖVQSZ termékértékesítési főosztálya és a Kertészeti Egyetem keretében működő kertészeti munkaközösség. A tapasztalatcserét szerdán tartották meg, melyre eljött dr. Kovács Sándor egyetemi docens, Hunyadi Ákos, a SZÖVOSZ főelőadója, Kelecsé- nyi Sándor, a MÉSZÖV képviselője, s Debrecenből, Gödöllőről, Hajdúböszörményből, Mezőtúrról, Székesfehérvárról, Szolnokról, Turkevéröl és Vác- ról negyven szinkronkertveze- tő. A Kinizsi sportotthonban tartott tapasztalatcsere-tanácskozást Vida János, az ÁFÉSZ felvásárlási osztályának vezetője nyitotta meg, majd Tószegi Albertné igazgatósági elnök tartott előadást, melyben kielment előtte, amikor két első lakása felé tartott, sokszor be is tért hozzá. Becsülte emberséges gondolkodásáért, felesége pedig azon kevesek közé tartozott, akikkel a mindig Szalontára vágyó Aranyné meghitt viszonyban állott. Mikoriban az özvegy a sírkővásárlás ügyében Pesten járt, felkereste az ■ Akadémián Aranyt, s megkérte őt az emlékvers megírására. A rokonok emlékezése szerint, a szomszéd szóbába húzódva, pár perc alatt megírta a költő ezt az emlékversét. Így került Nagykörösre Aranynak talán legismertebb sírverse: Azt jelenti e néma jel: Itt nyugszik Bordács Dániel Bíró. ügyvéd, polgár, barát: Sok szegény szív áldja porát. Mint férj, maga volt a hűség: Ez az első keserűség, Mellyel hitvesét illette: Hogy bánatba öltöztette. A sírkő a főút jobb oldalán, közel a főkapuhoz magas helyen áll, így a járókelőknek leghamarább szembetűnik, a most elhelyezett tábla pedig könnyűvé teszi a megtalálását A Érdekes, hogy egyetlen síremlék családja sem él már a városban, de azért nem állnak gazdátlanul. A gimnázium ifjúsága kegyelettel gondozza őket, s egy-egy szál virágot a látogatók is elhelyeznek róna. Br-. Törös László (Vége) emelte, hogy az ÁFÉSZ fontos szerepet tölt be Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát életében. A termelés elősegítésével az értékesítés terén, 1973-ban 193 millió forint forgalmat értek el a boltokban, az idén 212 milliós forgalomra számítanak. Gyümölcs és zöldség felvásárlása az előző évi 128 vagonról, az idén 222 vagonra nőtt. Százezer darab naposcsibét osztott ki, s nyúl és galamb felvásárlása megduplázódott. 28 vagon vetőburgonyát, 400 vagon táp- és szemes takarmányt osztott szét. Növeli eredményeit a Nagykőrösi Konzervgyárral való együttműködése és a Szabadság Tszszel közös húsüzeme, melyben évente 2400 sertést vágnak le. Idei nyereségét 9 millió 300 ezer forintra irányozta elő. Különböző segítési formák Hunyadi Ákos SZÖVOSZ- osztályvezető, előadásában azt szögezte le, hogy a zártkertek az országban s így Nagykőrösön is fontos feladatot teljesítenek a termelés terén. Elismerést érdemel a körösi ÁFÉSZ, hogy a zártkertek munkáját különböző módokon elősegíti. Elmondotta még, hogy a vetőmagellátás, és a motoros kisgépbehozatal, a jövő évben tovább javul. Dr. Kovács Sándor egyetemi docens előadásában arról beszélt, hogy miután a nagyüzemek zömében téli almát telepítenek a könnyebb értékesítés céljából, a zártkertesek inkább meggyet, cseresznyét, kajszi- barackot, nyári almát és körtét ültessenek, nagyüzemi módon, jó alaptrágyázással. Vida János osztályvezető kifejtette, hogy Nagykőrösön már mutatkozik a gyümölcsös zöldségtermesztés növekedése, amit az ÁFÉSZ igyekszik elősegíteni. A zöldségtermesztőknek fóliát is szereztek. Dr. Konrád Zoltán, a konzervgyár termeltetési osztályának vezetője arra kérte az ÁFÉSZ-t, hogy a takarmányellátást még jobban biztosítsák, hogy a kiskertesek a mezőgazdasági termények helyett még nagyobb mértékben rátérhessenek a zöldség- és gyümölcstermesztésre. Bejelentette, hogy decemberben az ÁFÉSZ-szel együtt a termelők részére, nagy termelési gyűlést tartanak. Villamosáram-probléma Csikai Pál, a kerttársulás elnöke, a dűlőutak járhatatlan, rossz állapotát panaszolta, és segítséget kért a zártkertek villamos árammal való ellátásához. Majd a vidéki szinkronvezetők mondták el problémáikat, melyekre választ és tanácsot kaptak. A tapasztalatcsere-tanácskozás részvevői azután megnézték a tázerdei modell-minta- kertet, ahol dr. Kovács Sándor docens gyakorlati tanácsokat adott a 3X4 méteres távolságra ültetett, sövényszerűen nevelt meggy- alma- és bokor kajszi kezelésére és metszésé- tét Végezetül a tapasztalatcsere részvevőit az ÁFÉSZ a tormási bisztróban ebéden látta vendégül. K. L. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Felszarvazzák őfelségét. Francia filmvígjáték. Előadás kezdete: fél 7-kor. SPORT Köszöntötték a bajnok Kinizsit A megyei kézilabda-bajnokságban szereplő nagykőrösi kézilabdacsapatok ellenfelük otthonában szerepeltek legutóbb, míg városunkban, a Kinizsi-sporttelepen országos jelentőségű mérkőzésekre került sor. Megyei bajnoki férfi Nk. Kinizsi—Csepel Autó Vasas 27:24 (13:12). Nk. : Szabó — Dér (1), Szőke, Podliorszki (8), Varsányi (8), Zubány (4), Vikartóczki (1); csere: Bekő, Nagy A. (2), Nagy Z. (2), D. Kovács F. (1). Szép jelenet volt, amikor a mérkőzés előtt az autógyáriak személyenként emlékplakettel üdvözölték a megyebajnok kinizsiseket. A bitumenes pályán az első félidőben szoros volt az eredményállás, de szünet után elhúztak, és biztosan győztek jól képzett ellenfelükkel szemben Szigetszentmiklóson. A Kinizsi csapata befejezte idei megyei bajnoki szereplését, és az elsőség után a novemberi, NB II-be jutásért folyó osztá- lyozóra készül. Csepel Autó ifi—Nk. Kinizsi ifi 26:8 (16:3). Az autósok ifije jobb volt, és biztosan nyert. Magyar Népköztársasági Kupa Nk. Toldi DSK—Gyömröi SE 23:3 (11:3). A toldis lányok ilyen arányú idegenbeli győzelme is megérdemelt, s ezzel bejutottak a MNK hármas, körmérkőzéses megyei döntőjébe. A körösi csapatban a következő játékosok szerepeltek: Horváth és Tamási — Boda (5), Gálig (5), Sütő, Dér (2), Bató (4), Vikartóczki (6), Polgár, Pocker, Szaráka (1). Országos Ifjúsági Kupa Négy megye győzteseivel a Kinizsi-sporttelepen került sor két nap alatt az ÓIK egyik országos elődöntő csoportjának küzdelmeire. Magyar László a ceglédi járási sportfelügyelőség és Nagykőrös város nevében nyitotta meg a mérkőzéssorozatot. A nők a salakos pályán kezdtek, de annak átázása után ők is a bitumenen játszottak. Lelkes volt a küzdőszellem, s több szép akciót is láthattak a nézők. Az első helyezettek jutottak tovább az országos döntőbe. A végeredmények: Férfiak 1. Kecskeméti Építők 2. Váci Híradás 3. Szegedi Volán 4. Szolnoki Olajbányász 3 3 ------- 42-30 6 3 2 — 1 28-29 4 3 1 — 2 33-38 2 3 3 31-37 — Nők 1. Szeged’ Konzerv 3 3 — — 37-25 6 2. váci Forte 3 2 — 1 30-27 4 3. Szolnoki MTE 3 1 — 2 36-33 2 4. Kecskeméti TE 3 — — 3 22-40 — Középiskolás férfi mérkőzés Nk. Toldi—Nk. 224-es Szakmunkásképző 15:11 (10:5). Az átázott Toldi-pályán sok hibával játszottak a hideg időben a csapatok. Legjobb dobók: Henrik és Zsilka (4—4), illetve Mészáros és Kovács S. (4—4/. Pénteki sportműsor Sakk. KIOSZ-székház, 18: városi alapfokú egyéni minősítő verseny. 6. játéknap. S. Z. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. Iskolatársaknak, akik drága gyermekünk, Bretus Mártika temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, ezúttal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat a lakosságnak és a közületeknek VÁLLAL szobafestést és mázolást, parkettázást, padlószőnyeq és műanyagbuíkolást