Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-04 / 232. szám
1974. OKTOBER 4., PÉNTEK-<Mtta> OLAJIPAR Magyar—szovjet módszeresére f PÁLYAPRÓBA A KGST kőolajipari szak- bizottságán. belül a magyar és szovjet olajipari szakemberek a több oldalú együttműködés mellett kétoldalú kapcsolatokat is kiépítettek. Közösen oldanak meg egy sor technikai, műszaki és tudományos problémát. Az együttműködés a két ország olajbányászatának fejlesztését szolgálja. A haziai olajmezőkön gyakran alkalmaznak a szovjet szakemberek által kidolgozott termelési eljárásokat, ha;lai szakembereink módszereit pedig szívesen fogadják a szovjet olajiparban. Megsokszorozzák a költségvetés forintjait Óvoda - társadalmi összefogással A dabasi járásban elsőként: A kiskunlacházi szakmunkás- Bugyiban oldják meg az ovo- képző intézet tanulóinak lel- dai helyhiány gondját. Koráb- j kés társadalmi munkájára az ban a külterületen két óvodát I idén is számítanak, is építettek, jelenleg pedig egy újabb — 50 gyerek befogadására alkalmas — gyermekintézmény épül a községben. Az idén ősszel még 63 óvodai felvételi kérelmet kellett a tanács vezetőinek elutasítaniuk, jövőre azonban valamennyi gyereket befogadhatnak az előreláthatólag 1975 áprilisában átadásra kerülő új óvodába. A bugyi óvoda mintegy másfél millió forintba kerül. A községi tanács 380 ezer forintot fordíthat költségvetéséből az építkezésre. Hogyan készül el mégis a korszerű gyermekintézmény? Társadalmi munkában — mint Rácz Sándor tanácselnöktől megtudtuk. A falak már állnak, néhány napja emelték a gerendákat a helyükre, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok egyik egységének katonái. Egyetlen nap alatt, darukkal, 20 ember egyheti munkáját végezték el társadalmi munkában. A helybeli kisiparosok emelték a falakat, a telefongyár dolgozói pedig szeptember utolsó napjaiban kommunista műszakot rendeztek, bevételüknek egy részét pedig az óvoda építésére ajánlják fel. Tavaly ugyanis a napközis konyha építésekor tetemes és kifogástalan munkát végeztek az utolsó éves szakmunkástanulók. A. É. A nemrég átadott tököli parkerdőben 10 kilométeres turistaút, csaknem 2 kilométeres erdei tornapálya várja a természetkedvelő látogatókat. A képen: pályapróba — „társadalmi ellenőrzéssel” — a gyertyát könnyítő tornaszeren. Csillaggarázs Beszélgetés, riport előtt: — Miért mentek el? — A Kiss Zoli, meg a Jóka? Azt mondták, ha nem is keresnek többet a Pestvidéki Gépgyárban, de legalább tető lesz a fejük felett. — Igazuk volt? — Hát, megoszlanak a vélemények., Segédmunkásként kezdték, kitaníttatta őket a vállalat, alig hogy kezükben érezték a szakmunkás-bizonyítványt, odébb álltak. Pedig 12 forintra emelték az órabérüket, erre még rájött az éjszakai pótlék, meg miegymás. Szóval 300—500 forinttal mindig felfelé kerekítik a fizetésünket. — Marasztalták őket? — Megmondtuk a véleményünket, de számít az? Tanítottuk, támogattuk a fiúkat, a brigádnak is érdeke lett volna, hogy maradjanak. Hiába, nem bírták a „préri” munkát. A gyengébb fizikumú emberek HALÁSZTELEK Elfogytak a házhelyek Az hez agglomerációs övezettartozik Halásztelek. Földrajzilag közel van a fővároshoz, s népessége feltűnően gyorsan növekszik. 1960-ban, a népszámláláskor még háromezren is alig laktak a községben. Tíz év múlva, az 1970-es népszámlálás során már hatezer embeirt írtak össze, és a növekedés azóta is tart, ma nyolcezer főre becsülhető a lakosság. Teljesen felesleges arra rámutatni, hoigy az ilyen nagymérvű növekedés nem a természetes szaporodás következménye. Azt is csak, a következők magyarázatául, éppen megemlítjük, hogy ahol több az ember, ott több lakás szükséges, A KORSZERŰ GAZDASÁGBA: Bábolnai gabonaszárító Teljesítmény: 2x20 tonna/óra Megrendelhető hathónapos szállításra a Mezőgazdasági Kombinát Kereskedelmi Osztályán, Bábolnán. Forgalomba hozzák az AGROTROSZT megyei AGROKER vállalatai. házat aizcnban telek nélkül nem lehet építeni. Érthető hát, hogy Halásztelek községi tanácsa szükségesnek tartotta, a helybelli teliekértékesítés és -gazdálkodás kérdését a legutóbbi tanácsülés elé vinni. Engedély nélkül Erre pedig elsősorban az ingatlanforgalom nyújt tájékoztatást. Tehát: 1973. augusztus elsejéig kerek száz, ez év azonos időszakában pedig 124 házhely cserélt gazdiát, öröklésen vagy ajándékozáson kívül, kizárólag adás-vétel útján, ami azonban távolról sem elégítette ki a teleki gén ye- ket. Egyre-másra épülnek Halászlénkén a családi házak, két új utca, a Nap és az Eötvös utca lassan már teljesen beépül, és lakossága jogosan sürgeti a viflttianyhálézat kiépítését. Ám ezek jóval kevesebben vannak az építkezni szándékozóknál. Ház-- helyként számba jöhető földterületek viszont úgyszólván nincsenek, mégis vannak azonban „fekete parcellázok”. Némelyikük több holdas ingatlanát is eladja felaprózva, és vevőik, miután építkezési engedélyt a megvásárol!; területre nem kaphatnak, engedély nélkül építkeznek, annak ellenére, hogy építési kölcsönhöz sem juthatnak engedély hiányában. Tíz éven belül 136 ilyen engedély nélküli építkezés történt a községben, és az új házak tulajdonosai nemcsak az építkezés költségeit viselték, de a kirótt bírságot is megfizették. Ugyanakkor a nehezebb körülmények között élők, elsősorban a sokgyermekes családok, meg az életet kezdő fiatal házasok, még ha telek- vásárlásra lenne is pénzük, nem juthatnak házhelyhez, következésképpen saját otthonhoz. A szabadforgalomban nagyon drága a telek Halásztelken. Nem nyomta le az árakat a személyi tulajdonban tartható telkek számának korlátozása sem. Nem sok tulajdonos kezén volt a megengedettnél több telek, és na- gyobbára családon belüli ajándékozással, vagy az előírt időn belül történt értékesítéssel megszüntették többletingatlanukat. A tanács közbenjöttével mindössze öt ilyen telket értékesítettek. Elfogadható áron A községi tanács még az ingatlantulajdonra vonatkozó rendelkezés előtt keresett lehetőséget arra, hogy a legjobban rászorulóknak elfogadható áron bocsásson rendelkezésére építési ingatlant. Nem állott azonban rendelkezésére házhely, felkutatta tehát a községben levő beépítetlen telkeket. Talált négyszázat, közöttük gazdátlanokat is, azaz olyanokat, amelyeknek tulajdonosai örökös nélkül haltak el. Ezt is azonban csak gondos és hosszas kutatással állapíthatta meg, beletelt egy esztendő, amíg kiderítette. Azután újabb egy esztendő kellett a kisajátítási eljárás lebonyolítására és a határozat jogerőre emelkedése után egy nap híján még öt és fél hónap a túl hosszadalmas telekkönyvi átíráshoz. Csak ezután értékesítették a telkeket. Közben még néhány házhely kialakításéra is sor kerülhetett, de csak ezeknek a szóban forgó ingatlanoknak megosztása által, aminek elkészítését a tanács meg is rendelte a ráckevei járási földhivatalnál,— A földhivatal rövidesen válaszolt a megkeresésre: a munkát nem tudja vállalni. Azt tanácsolta viszont, hogy rendelje meg a tanács másnál. Végül is két és fél esztendő múltán ötvennégy házhelyet értékesíthetett a tanács. El kellett azonban döntenie, hogy az igénylők közül kiknek juttatja őket, és ez egyáltalán nem volt egyszerű, mert valamennyien szociális és gazdasági helyzetük alapján jogosultak lettek volna, a helyi árakhoz viszonyítva jutányosán eladó telkekre. A községi tanács végrehajtó bizottsága hosszas mérlegelés után kiosztotta a házhelyeket, és most tudomásulvétel céljából beszámolt erről a tanácsülésen. Főként a nagycsaládosok A juttatásnál elsősorban o többgyermekes igénylőket vették figyelembe, ötgyermekes egy, négygyermekes kettő, háromgyermekes három akadt a telekhez juttatottak között. De jutott telek egyetlen gyermekét egyedül nevelő anyának, illetve apának is. Tizenegy, még gyermektelen ifjú házas kapott telket, sőt egy jegyespár is, akiknek házassága múlik azon, hogy otthont építhessenek maguknak. Házhelyhez jutott továbbá négy, családi házat építeni akaró pedagógus és egy védőnő is. Az ötvennégy teleknek tehát van már tulajdonosa, de ötvenhat igénylő házhely nélkül maradt, és a tanács egyelőre nem tudja, miképpen juttasson nekik is. Nincs több telek a községben, a belterületen több kisajátítható ingatlan nincsen. Így azután a felnövekvő nemzedékből kikerülő telekigénylőknek a jövőben sem sok reményük lehet olcsó házhelyhez. Hasonlóképpen az újabb bevándorlóknak sem, akik a környékbeli és fővárosi üzemekben dolgoznak, s munkahelyükhöz közelebb szeretnének családi otthont építeni. Halásztelek határjelzőjére az országúton ki lehetne, sőt talán ésszerű lenne kifüggeszteni a „Megtelt” táblát. Szokoly Endre előbb kidőlnek, itt negyvenéves kor után már mindenki csak a nyugdíjára vár ... Minden huszonnégy órában Vállmagasságig érő lemezparavánhoz érek. Hó- és szélfogó, „védi” a szabad ég alatt dolgozókat, amikor az alváz oldalán javítják a menetszabályozó zarkapcsolót, a villanymozdony lelkét. Ez a csillag- garázs legvédettebb oldala. Csillaggarázs. A gúnynév évtizeaeKkel ezelőtt ragadt a Budapesti Közlekedési Vállalat vágóhídi üzemegységének villamosvonat-garázsára. Hivatalos neve: áunaharaszti kocsiszín. Itt javítják, karbantartják a HÉV legöregebb járműveit, van köztük 1929 évjáratú is. Szentendre, Cinkota, Csepel, Ráckeve, Dunaharasz- ti — öt kocsiszínt tart fenn a BKV. Minőségi sorrendjük a korszerűen berendezett, felszerelt garázsnál kezdődik, s a szabadtéri kocsitárolásnál ér véget. Dunaharaszti a „csillagtetős” kategóriába tartozik. Van egy fedett csarnokuk is, apró műhelyekkel. Annak idején hat gőzmozdonynak építették. A HÉV-karban tartók 1950-ben települtek ide, s azóta a vágóhídi állomástól Tökölig járó villanyvonatok szervizellátásával, időszakos nagyobb javításokkal, motor- és kerékcserékkel, alkatrészek gyártásával foglalkoznak. Télen-nyáron a szabadban, a leheletfagyasztó minúsz 25 foktól, a szikkasztó plusz 40 fokig, esőben, derékig érő hóban, éjjel, nappal, ünnepkor és vasárnap — nincs megállás. Huszonnégy óránként az áramszedőktől a kerekekig át kell vizsgálni, mind a 12 szerelvényt, anélkül egy sem kerülhet vissza a forgalomba. Csak a munka melegít — Jó napot kívánok — szólítom meg a vödröt cipelő idős asszonyt, aki korát meghazud- tolp..,fürgeséggé.!,... .felpattan. a kocsi lépcsőjére, onnan szól vissza: — Jöjjön utánam, itt legalább nem csurog a nyakunkba az eső. Szalóki Sándorné... — a karját nyújtja a keze helyett — csupa mocsok vagyok, az éjjel annyit dolgoztam hogy elmondani is sok. Nyolcvan kocsit kisöpörni, csikkelni, tetszik látni, mintha a kéménylyukból bújtam volna elő. Azt mondja a főnök, nem való ez a munka hatvanéveseknek, de ha egyszer a fiataloknak derogál? Nem jönnek azok ide... Bírom az éjszakázást, megvan az egészségem, miért üljek otthon, egyedül csak megbutul az ember... A kocsi belsejében három asszony mossa az ablakokat. Gumikesztyűs kezük nehezen csavarja a rongyot, kőporral dörzsölik az üvegre tapadt piszkot. Foltokban szárad az ülések műbőrhuzata. — Naponta négy szerelvényt teszünk teljesen tisztába, de a többit is takarítjuk. Kocsimosónak, takarítónőnek nem szívesen jönnek el az asszonyok, inkább a fűtött irodát, üzemet választják. Itt csak a munka melegít — Jó- zsa Lászlóné és társa vastagon öltözött, de a huzatos kocsiban két-három pulóveren is áthatol a hideg. — Évek óta csak ígériik, hogy lesz majd egy fedett kocsiszín ... — mondják, s legyintenek hozzá. Megkeresik a havi háromezret, de nagyon nehéz körülmények között. — Hol találom a főművezetőt? — Arra vauinak az irodák — mutatnak ki az ablakon, a régi épület felé. „Mit lehet itt tenni?” Modok István főművezető nincs egyedül az irodájában, Olasz Józseffel, az üzemegység műszaki vezetőjével beszélget, szakmai témát szakítok félbe. Amikor elmondom, mi járatban vagyok, hogy a dunaharaszti munka- körülményekről szeretnék riportot írni, nem szépítik a valóságot, válaszolnak minden kérdésemre. — Igen, 1971-ben még 74 volt a munkáslétszám, most hatvanan vannak, ebből 38 a szakmunkás. Lassan, de biztosan fogyunk. Csökkent a vándorlás, segített a márciusi 1,40 forintos órabéremelés is... — Azóta mégis 3 szakmunkásuk kérte ki a munkakönyvét, ebből kettő augusztus 3-án lépett ki. A Ság- várd aranykoszorús szocialista brigádba tartoztak. A főművezető „mit lehet itt tenni” tanácstalan mozdulattal széttárja a kezét. — A körülményekre hivatkoztak. Mást nem ígérhettem, minit amit a központtól hallok: a ráckevei vonal rekonstrukciója befejezésével majd a mi helyzetünk is javul. Tervezik, hogy két vágányt — az egyik aknás — tető alá hoznak. — Mikor? A dolgozók már türelmetlenek, nyakukon a tél — vetem közbe. — Ebből már az idén nem lesz semmi. — A BKV-nek annyira nincs pénze, hogy egy vasvázas nyitott színre se futja, éppen itt, ezen a forgalmas HÉV-pályán? — Milyen a betegstatisztikájuk? — Tavaly 1514 napot voltak távol dolgozóink. Nagyon megéreztük, mert annyi, mintha öt emberrel csökkentettük volna a létszámot. A betegszabadság oka: meghűlés. reuma, izületi bántalmak. Gyógyfürdőre viszont egy se akar menni, a háztáji művelésére tartogatják a szabadságukat. Ha villamosítják... — A vezetőség ismeri a helyzetet — mondja a műszaki vezető —, korszerű kisgépekkel, jó szerszámokkal látja el a dunaharaszti kocsiszínt. Nemrég kaptak motorikus kocsiemelőt, 400 ezer forintos darut az áramszedő leszereléséhez. Szóval, ahogy lehet, ellensúlyozzák a zárt kocsiszín hiányát. Bizonyságul bemutatják a műhelyeket is. Esztergapadok, gyalugép, öntöde, kovácsműhely. Az utóbbiban három, hetven éven felüli nyugdíjas is dolgozik. Mesterei a csapágy öntésnek. A helyszíni bejáráson találkozom a Ságvári szocialista brigád egyik tagjával: Kun Gábor villamossági csoportvezető rugókat hoz a raktárból, míg beszél, egyik kezéből a másikba vándorolnak az acé'.spirálok. — Észrevehette, hogy milyen családias a viszony nálunk főnök és beosztott között. Itt mindenki Pista bácsi, Juli néni. Ezzel is magyarázható, aki nyolc-tíz évet lehúz, már marad. Meg aztán nehéz lenne egy zárt ipari üzemben újra kezdeni. Elölről tanulhatnánk a rajzolvasást, mások a konstrukciók, a műszaki leírások. A mi gépeink elektromos szerkezete már a fejünkben van. Ezért is maradunk, holott mindenki tudja, hogy egészségesen nem éri el a nyugdíjkorhatárt. A főnökség nem árul zsákbamacskát: az újfelvételizők- nek „élőben” mutatja be a munkahelyet, s azok látva, mi vár rájuk, legtöbbször meggondolják magukat, s elteszik munkakönyvüket. Majd, ha villamosítják az egész pályát Ráckevéig, akkor a dunaiharasztiakra is jobb idők járnak — ez élteti az embereket. De mikor jön el az a nap? Biztosat nem tud senki, minden a pénzügyi keretektől függ, sok millió kellene hozzá — ilyen válaszokból van már egy vagonra való. Az aknában álló szerelők szemébe nyáron homokot fúj a szél, télen havat csap arcukba ... Az alvázakat át keU vizsgálni, a kocsik tetején levő berendezések sem mehetnek vissza a forgalomba ellenőrzés nélkül. Naponta harminc motort és harminchat pótkocsit vesznek nagyító alá, A HÉV vonatai járnak, ha esik, ha fúj. A karbantartók „tizenkét-huszon- négyeznek”: 12 óra munka, 24 óra szabad idő. így megy egész éven át, nincs ünnep, nincs karácsony. Egy a kívánságuk: tető legyen a fejük felett. Még két hónap van hátra a tél beálltáig ... Horváth Anita
