Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-25 / 250. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1974. OKTOBER 25., PÉNTEK A kongresszusi munkaversenyben Két tsz, tizenhét brigád A jászkarajenpi Űj Barázda Tsz-ben az idén tíz, a Lenin önként vállalt többletmunka jó részét már teljesítették. henenkénti átlag. A Lenin Tsz-ben jelentősen csökkent a borjak elhullása. Szép eredményekről számol­hatnak be a növénytermesztő brigádok is. Az Űj Barázda Tsz-ben 160 százalékra telje­sítették a gabonából származó bevétel tervét, a Lenin Tsz kertészei hektáronként 50 má­zsával több paradicsomot ta­karítottak be az előirányzott­nál. Mindkét közös gazdaság­ban bekapcsolódtak a kongresszusi munkaver­Tsz-ben hét brigád tűzte ki célul maga elé a szocialista cím elnyerését. A brigádok többsége az év elején vállalt kötelezettségeken túl külön­böző felajánlásokkal csatlako­zott a hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója és az MSZMP XI. kongresszusa tisz­teletére indított munkaver­senyhez. A vállalások teljesí­tését mindkét közös gazdaság­ban versen vbizottság ellen­őrzi és értékeli. A legutóbbi felmérés szerint a brigádok az A Lenin Tsz traktorosai a gabona betakarításába^ jeles­kedtek, a munkaszüneti napo­kon is dolgoztak. Hasonló felajánlást tettek az őszi vetés idejére is. Az állattenyésztők mindkét termelőszövetkezetben a tej­termelés növelését tűzték cé­lul, 500—500 literrel javítva a korábbi, tehenenkénti évi ho­zamot. Vállalásuk eredményes volt, a Lenin Tsz-ben 2700, az Űj Barázdában 2800 liter a te­Sok látogatója van a ceglédi Kossuth Múzeum időszaki és állandó kiállításának: általános iskolák osztályai, átutazó érdeklődők és a szocialista brigádok tagjai meg­ismerkednek a „ gazdag anyaggal. Képünk részletet mutat be az állandó kiállítás mun­kásmozgalmi terméből. Apáti-Tóth Sándor felvétele SZOMBATON Ötszáz fiatal a földeken Pénzjutalom, emléktárgyak A legfürgébb pénztárosok Kézilabda Három győzelem BAJNOK A CVSE-AZ OSZTÁLYOZÓ KÖVETKEZIK A legutóbbi fordulóban százszázalékos eredményt ér­tek el a ceglédi csapatok. AZ NB II-BEN KÖZGÉP SE—HÖDIKÖT 17:10 (7:6) KÖZGÉP: Szrapkó — Jó­nás, Szalkay, Szabó, Túlik, Godó, Juhász. Csere: Ignácz, Szalisznyó II., Gyenes. Góllövők: Jónás (6), Szabó (5), Túlik (4), Szalkay (2). A csúszós talajon nem ala­kulhatott ki jó játék. A ceglé­diek mindjárt kezdéskor ma­gukhoz ragadták az irányítást, az első félidő szorosabb küz­delmét követő szünet után több góllal elhúztak, és meg­érdemelten nyerték meg a mérkőzést. > A KÖZGÉP immár befejez­te ez évi hazai szereplését, a bajnokságból még egy fordu­lója van hátra: a csapat e ta­lálkozóját Békéscsabán, az el­ső helyezettel vívja. Jók: Szabó, Jónás. MEGYEI BAJNOKSÁG FÉRFIAK Bem SE—Domony 35:7 (17:2) Bem SE: Zsiga — Kovács, Zubor, Malizs József, Malizs János, Nemes, Guzsaly. Csere: Vízvári — Bergendi, yirágh, Tiringer. Góllövők: Malizs József (15), Guzsaly (5), Tiringer (5), Zu­bor (4), Malizs János (2), Ber­gendi (2), Kovács (2). A Bem a vártnál nagyobb I arányban győzött a kis ellen­állást tanúsító Domony ellen. Jók: Zsiga, Malizs József, Kovács. NŐK Ceglédi VSE—Váci Forte II. 6:5 (3:1) CVSE: Barna — Pecznik, Csöndes Józsefné, Kiss, Tóth A., Zsarnóczki, Bálint, Orosz. Vizes betonpályán, ragasz­tott műanyag labdával ját­szották a találkozót, így a ceg­lédiek egyik legjobb „fegyve­rüket”, a gyors indítást nem tudták alkalmazni. A Vasutas végig vezetett, a Vác 6:3 után az utolsó percben két gólt szerzett. Góllövők: Orosz (3), Tóth A. (1), Bálint (1), Kiss (1). Határtalan küzdőszelleméért mindenki dicséretet érdemel, de külön meg kell említenünk Bálintot szervező munkájáért. Oroszt gólerősségéért, Csen- desnét védekező játékáért. A CVSE befejezte bajnoki szereplését, megnyerte a baj­nokságot. A november 4—11 között Tatán sorra kerülő osztályo- zóra, melyen az NB II-be ju­tás a tét, kedden már el is kezdték a felkészülést. (ungureán) senybe a gépműhely dol­gozói. Közülük elsősorban a Lenin Tsz lakatosai érdemelnek di­cséretet: minden gépet időben megjavítottak és segítettek a kertészetnek a betakarításban. Az irodai alkalmazottak szin­tén kivették részüket a zöld­ségfélék betakarításából, s a bérjegyzék, a havi és az évi tervmérleg határidő előtti pon­tos elkészítését is vállalták. Az Űj Barázda Tsz tészta­üzemében dolgozó asszonyokat évek óta a legjobban dolgozók között tartják számon. Fel­adatukat kifogástalanul telje­sítve, az Idén segítettek az őszi mezőgazdasági munkákban, s támogatják a megyei tanács gyermekotthonát is. A szemerkélő esőben Dutra dagasztja a sarat: kukoricát visz a szárítóba. Szomorú lát­vány a gép küszködése a sár­ral. Benedikti Sándor, a ceglód- berceli Egyetértés Tsz fő- agronómusa tájékoztat a mun­kákról: — Októberben, három hét alatt 143 milliméter eső esett. Az időjárás teljesen megbénít, tehetetlenné tesz bennünket. A kukoricának 34 százalékos a víztartalma, szárítónk órán­ként csak tíz-tizenkét mázsát Kedden rendkívüli titkári értekezletet tartottak a városi KISZ-bizottságon: a város KISZ-alapszervezetei csatla­koztak a KISZ központi bi­zottsága felhívásához, készek a mezőgazdaság betakarítási munkáinak azonnali megsegí­tésére. Október 26-án, szombaton, reggel 6 órától délután 4-ig ötszáz fiatal dolgozik társa­dalmi munkásként, öt csoport­ban, a Magyar—Szovjet Ba­rátság, a Kossuth és a Lenin termelőszövetkezetben: répát szed, kukoricát tör. Amennyiben az időjárás akadályozza a szabadbani munkát, fedett helyen teljesít­hető feladatokat kérnek a fia­talok, akiknek be- és kiszállí­tásáról, ebédjéről a gazdasá­gok gondoskodnak. K. D. — Tettre kész minden. Négy vetőgép, napi hatvan­hektáros átlaggal, tíz nap alatt tudna végezni az előkészített vetésterülettel, de a fekete föld marasztalja a gépet, kép­telenség rámenni. Legnagyobb gondunk a kukorica törése és a búza vetése, mert a búza és a kukorica a két fő termé­nyünk. Mintha megtáltosodott vol­na a pénztárgép, úgy kattog, úgy peregnek a számai. A számsorokkal teli blokkszalag kifelé tekergőzik a masina ol­dalán. Nem boltban Ilyen türelmes vásárlókö­zönséget még ki látott? Van, aki már hatodszor áll sorba teli kosarával, hogy fizethes­sen. Kosara rakományát, a blokkot és a visszajáró ösz- szeget azonban nem haza, ha­nem a terem másik végébe viszi, ahol szigorú bizottság ül egy asztal körül. A pénztárgép ez esetben nem boltban van, hanem a Cegléd és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi tanulószobájában: jtt dolgoznak a pénztárosok és velük a kosaras, alkalmi vá­sárlók, a vállalat kereskedő­tanulói. Házipénztáros-ver- seny zajlik, melyet a felsza­badulási évforduló és a kö­zelgő XI. pártkongresszus tiszteletére rendezett a válla­lat pártszervezete és szak- szervezeti bizottsága. Alapos előkészítés előzte meg a versenyt. Két évvel ez­előtt szerveztek hasonlót, an­nak egyik győztese nem sok­kal később országos verse­nyen ötödik helyen végzett. A most indult versenyzők kö­zül a legjobbak szintén orszá­gos versenyen képviselik a vállalatot október végén, négytagú csapattal. Tizenkét versenyző állt rajt­hoz. Valamennyien bolti (illés) Köszöntő vendégek gyűrűjében Gy. M. Tíz száraz nap kellene A gépek munkára várnak Két traktor húz egy pótkocsit CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó új házrész, ked­vezményesen. Bedeszél 4. Széchenyi úti kis­temetőnél.______________ Elveszett Widex füll- hallgatóm. Megtaláló­ja jutalom ellenében adja le Batthyány u 18/a. sz. alatt. _________ El adó egyszobás oad- lós tanya kőútnál. Érdeklődni: Gerje-te­lep 6._________________ El adó 10 db süidő. Zöldhalom, Ikola dűlő 14. sz_________________ El adó 800 négyszögöl puszta föld gyümöl­csösnek, országúihoz közel. Zöldhalom. Is­kola dűlő 14. __________ El adó 20 mázsa takar­mányrépa. Oroszlán U. 30. __________________ El adó új állapotban levő vitrines szekrény. Damjanich u. 8. Qcsainé._______________ El adó NDK variálható mély. sportrészes ba­bakocsi. Déli út 317a Veres.__________________ 80-as gyermek-irha- bunda eladó. Csörgő U. 27_________________ El adó kenderföldön 2 db házhely. Érdeklőd­ni: Sárkány u. 8. Eladó 156 négyszögöl \ telek, építési anyagok- * kai a város központ- j jában. Kossuth F. u. ) 22. 5 óra után. Haláleset miatt 580 ki­lométert futott Trabant eladó. Érdeklődni le­het: reggel 8-tól este 20 óráig, özv. Kovács- né. Cegléd, Várkonyl István utca 13. sz. Eladó 170 négyszögöl telek 140 ezerért. Ceg­léd. Alkotmány u. 60 Érdeklődés: Raffay Sándor, 1061 Budapest VI.. Paulay Ede u. 39 I. 5. Energetikus admi­nisztratív munkakörbe felvesz technikumi végzettséggel rendel­kezőt a Volán TEFU Vállalat. Jelentkezés: Cegléd. Külső Körösi út műszaki osztály Eladó Cegléden narom- szobás OTP-s lakás gázfűtéses. OTP-átvál- lalással. Érdeklődni: 10—507-es telefonon. Gépírónőt felvesz Ügy­védi Munkaközösség Fizetés megegyezés szerint. Cegléd L, Sza­badság tér 7. \ Cegléd Városi Tanács 1 Kórháza felvesz érett- j ségivel rendelkező se- I gédasszisztensnőket a gyógyszertárba, segéd- ápolónőket 18-tól 32 éves korig — az állás betöltéséhez érettségi nem szükséges —. ta­karítónőket. valamint férfi, segédmunkásokat. Olajkályhák szakszerű javítását vállalom Gál. X. Túzok utca 2/a Kossuth Lajos u. 5 szám alatti ház eladó. Érdeklődni: Nádor u. 8 Eladó beköltözhető ház 130 ezer forint ko. többi részlet. Szél u 23.______________________ Géplakatosokat, oői és férfi segédmunkásoka* keres felvételre a Pest megyei Zöldség- 4? Gyümölcsfeldolgozó Vállalat eváreevséee ^ogiéd Eladó 2 db nagylevelű filodendron. Harmat u. 5. sz. Gyümölcsösládák. majdnem újak, olcsón eladók. Eötvös tér 1. (Volt dinnyepiac.) tud megszárítani. A csaknem húszszázalékos vízcsökkentést mázsánként tíz liter gázolajjal tudjuk elérni, tehát igen költ­ségesen, de másképpen nem tudjuk tárolni a termést. Saj­nos, még 215 hektár kuko­ricánk kint ázik. A Braud- adapterrel felszerelt SZK 4-eseket nem bírja el a talaj. A terményt sem tudjuk be­szállítani. Az emberek áznak- faznak a gépeken. A védőital semmit sem ér. A nyitott kom- bajnokra sürgősen vezetőfül­két szerelünk, mert képtelen­ség megmaradni a volán mö­gött ebben az időben. — Erőgépeink sem boldogul­nak a sárral, úgy kell beho­zatni azokat a gépeket, pót­kocsikat, melyek a legutóbbi műszakban kintrekedtek. A vonóhorgok, kötelek sorra pat­tannak el az erőltetéstől. Két gép húz egy pótkocsit. — A kukoricatöréshez külső segítséget nem vesznek igény­be? — A tsz gépparkja ele­gendő, ha az idő engedi, min­den nehézség nélkül be tud­juk takarítani a kint levő ter­ményt, így még nem tartjuk célszerűnek a segítsógkérésit. — És hogyan halad a vetés? A századik Délben még a nap is kisü­tött kis időre, hogy sugará­val megörvendeztesse a ceg­lédi szociális otthonban a századik születésnapját ün­neplő Baki Ferencet. Az ott­hon vezetősége száz szál gyertyás születésnapi tortá­val és sok jó kívánsággal szerzett meglepetést a hófe­hér hajú, nagy bajuszú, kék szemű, beszédes aggastyán­nak. Baki Ferenc Cegléden szü­letett, itt élt az öregszőlőbeli kis házban egészen addig, míg tavaly be nem került a szociális otthonba. • Életéről, emlékeiről gyakran beszél. Feleségével, aki néhány éve halt meg, hetven évet élt együtt. Lánya, aki szintén idős már, meg-meglátogatja. A századik születésnapon köszöntő vendégként ott vol­tak a város politikai és gaz­dasági vezetői, magyar és szovjet katonák. Baki Ferenc szovjet földön is harcolt fia­tal emberként, katonakorá­ban, s az 50. évforduló al­kalmából megkapta A harci érdemekért érdemrendet, születésnap Baki Ferenc, az ünnepi tortával Kaczur Pál felvétele melyet a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa alapított. E. K. pénztárosok, Ceglédről, Du- naharasztiból, Monorról, Ve- csésről, Albertirsáról, Nagy­kőrösről. Mindannyian szo­cialista brigádtagok, kis kö­zösségük otthon, a munka­helyen szurkol értük, s he­lyettesíti őket, a győzelem­ben reménykedve. De ezen a versenyen, mint mondani szoktuk, nemcsak a győzelem, hanem maga a részvétel a fontos. Tíz kosár áru Stopperórával mérik az időt, árgus szemmel figyelik a gépbe ütött árak számadatait a zsűri tagjai. Az első feladat: a pénztár­gépet pillanatok alatt mun­kára előkészíteni, szalagot befűzni, dátumot állítani. A második: 3—4 perc leforgása alatt tíz vásárló kosarának tartalmáról blokkot készíteni, s ha' kell, az áruért cserébe adott pénzből visszaadni, épp úgy, mint nap mint nap ezer­szer is a boltban. Illetve egy kicsit gyorsabban, és véletle­nül sem tévesztve. Az árisme­ret ugyancsak szigorú köve­telmény. A győztesek Természetesen szocialista brigádok küldték a verseny­re azokat is, akik segítőként helytálltak, részt vállaltak az előkészítés időt igénylő mun­kájából, szavaknál is többet érő együttérzéssel ott voltak ezen a házi versenyen, me­lyen igen szép eredmények' születtek. Első lett, 3 perc 9.3 másod­perces eredménnyel, Túri Er­zsébet, a ceglédi Rákóczi úti ABC kisáruház pénztárosa, a Petőfi szocialista brigád tag­ja. A második helyre, 3 perc 17.2 másodperces eredmény­nyel, Szentgyörgyvári Alfréd- né, a vecsési 91. számú bolt dolgozója, a Béke szocialista brigád tagja jutott. Harmadik lett a ceglédi ABC-kisáruház másik pénztárosa, Juhász Lászlóné, szintén a Petőfi bri­gádból, a negyedik Németh Józsefné, a dunaharaszti 23-as bolt Zalka Máté szocialista brigádjának tagja. Az orszá­gos versenyen ők képviselik a Cegléd és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállala­tot. ★ A házi pénztárosverseny he­lyezettjei pénzjutalomban ré- sesültek, és valamennyi részt­vevő értékes emléktárgyat kapott, mintegy biztatásul a későbbi versenyalkalmakra. E. K. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, Bozóki István temetésén megje­lentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el. Köszönetét mon­dunk a kórház főorvosnőjének, dr. Kovács Évának, aki élete meg­mentéséért fáradozott. A gyászoló család. Fekjánlásaik jó részét már teljesítették Diákok, átutazók, brigádtagok

Next

/
Thumbnails
Contents