Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-23 / 248. szám

1974. OKTOBER 23., SZERDA Műhelyben a Róma II. BUDAÖRSRŐL A KÖZLEKEDÉSI MÚZEUMBA Egy világhírnévre szert tett kis, magyar tervezésű, L—2 jelzésű repülőgép, a Róma II. súlyosan megrongálódott a második világháború harcai során. A világot járt és világ­csúcsokkal büszkélkedő kis légi masina nem az égi csa­tákban, hanem a földön, a Közlekedési Múzeum ostroma, bombázása közben szenvedte el háborús sérüléseit. A muzeális értékű repülő­gép — amelyet Lampich Ár­pád, mérnök tervei alapján a budapesti Műegyetemi Sport­repülő Egyesület műhelyében építettek, és motorját is ma­gyar ember, Thoroczkay Péter mérnök szerkesztette — s amely 1928-ban, 1929-ben és 1930-ban három távolsági vi­lágrekordot ért el, most újjá­születik. A Közlekedési Mú­zeum felkérésére, a Repülőgé­pes Növényvédő Állomás szak­emberei társadalmi munká­ban restaurálják a Róma Il-t az MHSZ repülési osztályának budaörsi műhelyében. A restaurálást Bánhidi An­tal gépészmérnök, repülőgép­tervező irányítja, aki 1929- ben Svédországig eljutott az apró légi járművel. A Róma II újjáépítése előre­láthatólag még ez év végén befejeződik és a látogatók a Közlekedési Múzeumban te­kinthetik meg. — Cukorrépatervek. A leg­utóbbi felmérések szerint Pest megyében 600—800 hektárral kellene emelni a cukorrépa vetésterületét, hogy az ipar ellátásához e termőkörzet is arányosan hozzájáruljon. Százhalombattán a legutób­bi években jelentősen fejlőd­tek a közművek. A város la­kott területének 98 százaléka ellátott elektromos árammal, a hátralévő 2 százaléknyi külte­rület-tanyai ingatlanokon az áramellátás jelenleg még kis feszültségű hálózat hiánya miatt nem biztosítható. A víz­ellátás 1550 újvárosi lakásban megoldott, a többi három te­lepülésrész 1960 ingatlanára az Óvárosba, Újtelepre és Duna- füredre vízműtársulattal épí­tenek vezetékrendszert. E munkálatok is jól haladnak. az Óvárosban és Újtelepen már 250 házba bekötötték a vízvezetéket, Dunafüre- den pedig ebben a hónap­ban helyezik üzembe a há­lózatot, s utána következhetnek a rá­kötések a gerincvezetékre. A villanyhoz és vízhez hasonló­an fokozatosan bővült a vá­rosban a gázellátás és a szennyvíz elvezetése is. A közműveknek ma már nemcsak a hátralévő fejleszté­se, hanem a fenntartása is új feladatokat ró a városi tanács szerveire és üzemeltetőkre, akik együtt tevékenykednek a zavartalan fenntartás és az esetleges hibák elhárítása ér­dekében. E közös munka kér­déseiről tárgyalt legutóbb a városi tanács végrehajtó bi­zottsága, hogy a pontos hely­zetkép alapján megállapítsa a további teendőket is. A lakosság észrevételei és panaszai általában azonnal eljutnak az illetékes közmű kiren­deltségekhez és a tanács műszaki osztályához. Ehhez jól bevált eszköz a sok­szorosított tájékoztató, amely a kirendeltségek címét, tele­fonszámát, hivatalos óráit, azon túl pedig az ügyeletesi és\ ké­szenléti szolgálatok tartózko­dási helyeit és telefonszámait tartalmazza. A közvilágítási hibák bejelentésére a tanács ügyfélszolgálati irodáján hiba- bejelentő könyvet rendszeresí­tettek. A közművek üzemeltetőinek vezetőivel a tanács kapcsolata jó, s a hibák kijavítása is ál­talában gyorsan történik. A vezetékes gázellátásban pél­dául a legutóbbi két évben négyszer volt üzemzavar, egy­szer a DHV-nél szükségessé vált kikapcsolás miatt, há­romszor pedig az építkezése­ken történt vezetéksértések kö­vetkeztében. A Déldunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vál­lalat kirendeltségének négy szerelője a javításokat gyor­san és zökkenőmentesen elvé­gezte. A közvilágítási hibákat az Elektromos Művek érdi ki- rendeltsége sürgős esetek­ben néhány óra alatt kija­vítja, némely esetben azonban pél­dául a nagy magasságban lé­vő lámpakarok cseréje elhúzó­dik. A vízvezeték-hálózatot fenntartó Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat is általá­ban megfelelően végzi a kar­bantartásokat, de amint a vá­rosi tanács vb megállapította a bekötések elhúzódása miatt sok a panaszbejelentés, mert azok hosszadalmasak, nehéz­kesek. Ugyanezzel a vállalat­tal eddig még nincs tisztázva, hogy pontosan mik a kötele­zettségeik a DKV kezelésű 760 lakás szennyvíz-hálózatával kapcsolatban. A városi tanács vb a ta­pasztalatok alapján elha­tározta, hogy a közműve­sítés fejlesztése mellett to­vább javítja a fenntartási tevékenységet. Az üzemeltetőkkel újabb tár­gyalásokat folytatnak a zavar­talanabb ellátás, a lakosság igényeinek fokozottabb kielé­gítése érdekében. P. V. ÚJ LEHETŐSÉG A SERTÉSHÚSTERMELÉSBEN: A BÁBOLNA TÍPUSÚ SERTÉSNEDVESETETŐ Előnyei: — nagyobb és egyenletesebb súlygyarapodás, — kisebb takarmányfelhasználás, — rövidebb hizlalási idő. A berendezés könnyen és gyorsan telepíthető. Szaktanácsadás, művezetés, pótalkatrész-ellátás A szállítási feltételekről bővebb felvilágosítást nyújt a MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT Kereskedelmi Osztálya Cím: 2943 Bábolna. Telefon: Bábolna 1-es. Telex: 226 555, 27211, valamint az AGROTRÖSZT és megyei AGROKER-vállalatai. Gépesített halászat A dömsödi Dózsa Tsz-nek 72 hektárnyi tangazdasága van. Hektá­ronként 15,5 mázsa halra számítanak. A haltenyésztést fokozatosan gé­pesítik. Már önürítős etetőcsónakokat alkalmaznak. Megoldották a trak- torvontatású hálóhúzást is. Mikor kifogásolhatja a vállalat, ha alkalmazottja kölcsönöket vesz fel? A Legfelsőbb Bíróság döntése Egy vállalat Pest megyei járási fiókjának vezetőjét fe­gyelmi úton elbocsátották. Indokul azt hozták fel, hogy hivatali beosztásához mél­tatlanul járt el, mert a járás két takarékszövetkezetétől — valótlan adatokat tartalmazó igénylőlapon — kölcsönöket vett fel, a törlesztéssel több­ször elmaradt s emiatt letiltá­sokat foganatosítottak ellene. Mindezek sértik a vállalat tekintélyét. Terhére rótták még, hogy a vezetése alatt álló fiók ügyvitelében hiá­nyosságokat találtak, s más szabálytalanságokat is köve­tett el. Az elbocsátott fiókvezető a vállalati inunkaügyi döntő- bizottsághoz fordult, ahol ar­ra hivatkozott: a fegyelmi ha­tározatban nem jelölték meg az el­lene felhozott vádakat alátámasztó bizonyítéko­kat, JEGYZET Vita a gyermekélelmezésről ISKOLÁS KÖRŰ GYERME­KEKET nevelő anyák, a keres­kedelem és az élelmezésügy szakembereinek részvételével vitatta meg a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa a gyermekélel­mezés jelenlegi helyzetét. A tanácskozás beszámolójából kiderült, hogy jelenleg 45 ezer gyermeket tudnak felvenni bölcsődébe, ami a bölcsődés korú gyermekek 10—12 száza­léka. Ennél a tényleges ellá­tottság nagyobb — ha a gyer­mekgondozási segélyen ott­hon maradó mamákat is fi­gyelembe vesszük —, mintegy 70 százalék. Az óvodai kor­osztálynál a felvett gyermekek száma 62—66 százalék. Jóval kedvezőtlenebb viszont az ál­talános iskolások ellátása: or­szágos átlagban 21 százalék. A dolgozó szülőknek ezért minden évben visszatérő gondja nemcsak a gyermekek étkeztetésének, ebédeltetésé­nek megoldása — de az isko­lások napköziben tartása is. Jó ebéd és gondos felügyelet — ez a szülők kívánsága, ami­nek az oktatási intézmények még nem tudnak kielégítően eleget tenni. A középiskolás tanulóknál valamivel jobb a helyzet: a diákoknak több mint a fele — 54 százalék — részesül az isko­lákban, kollégiumokban köz- étkeztetésben. A szakmunkás- tanulók ebédeltetése — rész­ben a munkahelyeken, rész­ben pedig a tanulóintézetek­ben — megoldott. AZ MNOT ÁLTAL ÖSSZE­HÍVOTT EGYEZTETÖ-EL- MÉLKEDÖ-VITATKOZÓ AN- KÉTON háziasszonyok mond­ták meg véleményüket a bel­kereskedelem illetékeseinek, élelmezési szakemberek idéz­ték a táplálkozástudomány korszerű anyagnormáit, iskola­igazgatók panaszkodtak az „objektív” nehézségekről, a diákok étkeztetésére alkalmas melegítőkonyhák, mosogatók hiányáról. S hiányzik sok szállítómunkás az ebédeket fuvarozó autókról, de hiány mutatkozik az iskolákban fel­szolgáló és mosogató személy­zetben is. MAGYARORSZÁGON JE­LENLEG csak egyetlen speciá­lis gyermekélelmezési válla­lat működik — Budapesten. A többi között ez a magyarázata, hogy a fővárosban sokkal meg­nyugtatóbb a helyzet, mint vidé­ken. A hozzászólók panaszai­ból, javaslataiból az is kide­rül, hogy csupán központi in­tézkedésekkel, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság már elkészült tanulmánytervé­vel az ötödik ötéves terv során nem oldódik meg minden. Különösen nem mindenütt és nem egyszerre, minden város­ban, nagyközségben és köz­ségben. Az illetékeseknek — a lekisebb falusi iskolától a nagyvárosi iskolakombinátokig — helyben kell keresniük a megoldás módjait: hol, mit le­het tenni okosan, öntevéke­nyen cselekedni a gyermek- élelmezés fejlesztéséért. Hívja össze például a helyi tanács a vendéglők és szövet­kezeti vezetők fórumát, az is­kolaigazgatókat, a szülői mun­kaközösségeket, a társadalmi szervek és mozgalmak képvi­selőit. Vizsgálják meg közö­sen, hogyan lehet ízletesen megfőzni, a legegyszerűbben szállítani és tálalni — esetleg négyórás munkát vállaló nők bevonásával — a jó ízű ebé­det az iskolákban. Mindez nem ördöngösség, nem kelle­nek hozzá sehol sem százezres vagy milliós beruházások, hi­szen mindent a helyszínen, az iskolához a legközelebb kell és lehet megoldani. Több száz községi iskola, rugalmas pénz­ügyi intézkedésekkel, a helyi tanács és a szövetkezetek se­gítségével, ezt a feladatot már megoldotta. A GYERMEKÉLELMEZÉSI TANÁCSKOZÁS legfőbb ta­nulsága, hogy szívvel, figye­lemmel, a helyi erőforrások egyesítésével a még objektív­nak látszó nehézségek is le­küzdhetők. Ügy például, aho­gyan sok iskola — társadalmi segítséggel — csinos ebédlőt, tálalót létesített épületének addig kihasználatlan helyisé­gében, s diákjai mindennap jó ízű, kulturált étkezésben részesülnek. Tóbiás Áron ezenkívül azt állította, hogy kölcsönügyletei hivatali be­osztásával nem voltak össze­férhetetlenek, nem élt vissza a vállalat tekintélyével és üz­leti kapcsolataival. Végül egyes fegyelmi vétségei idő­közben elévültek. A munkaügyi döntőbizott­ság, majd a Pest megyei Munkaügyi Bíróság a tiszt­viselő panaszát, illetve kere­setét elutasította s a kiszabott fegyelmi büntetést indokolt­nak találta. A bírósági ítélet szerint a fiókvezető bár nem jogtalanul, de az általa ve­zetett fiókkal üzleti össze­köttetésben levő takarékszö­vetkezetektől vette fel a köl­csönöket, ellenben valótlan adatok állításával elhallgat­ta tartozásait, nem törlesz­tett pontosan, csak amikor már fizetését letiltották. Ez a magatartása a Munka Tör­vénykönyvébe ütközik, mert a dolgozónak munkahe­lyén kívül is ahhoz mél­tóan kell viselkednie. A bonyodalmakat okozó köl­csönökkel munkaadója tekin­télyét sértette, hivatali ha­talmával visszaélt és mint vezető beosztású tisztviselő ezzel fegyelmi vétséget köve­tett el, amelynek súlyossá­gával a kirótt büntetés arány­ban áll. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke­rült, amely a munkaügyi bí­róság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárásra, va­lamint új határozat hozata­lára kötelezte. — A munkaügyi bíróság íté­lete megalapozatlan, mert a tényállást hiányosan tárta fel, a szükséges bizonyítási eljá­rást nem megfelelő terjede­lemben folytatta le — hang­zik a határozat. Nem tett eleget annak a kötelezettsé­gének sem, hogy valamennyi fegyelmi vétségnél tisztázza: nem évültek-e el. Már pedig a munkaügyi bí­róságnak ezt a kérdést min­den fegyelmi vétség tárgyává tett cselekménynél vizsgálnia kell. Az ítélet törvénysértő is, mert nem vette észre a döntőbizottság ugyancsak tör­vénysértő határozatát. Ezen­kívül a kölcsönök felvételé­vel kapcsolatban a bíróság ellentmondó és iratellenes megállapításokat tett. H. E. — Táp a háztájiba. Pest megyében a háztáji és kise­gítő gazdaságok is egyre in­kább rátérnek az állatállo­mány korszerű takarmányo­zására. Az év első felében a budapesti és a Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat 63 százalékkal — mintegy ezer vagonnal — te V. keveréktakarmányt ho­— ,t forgalomba, mint az elő­ző év hasonló időszakában. Több közmű, több gond Gyorsítják a hibaelhárítást Százhalombattán

Next

/
Thumbnails
Contents