Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-12 / 239. szám
Két újabb buszmegálló Központi fűtés az iskolában Még ebben a hónapban átadják rendeltetésének Ve- esésen a 150 ezer forintos költséggel, az OTP-lakótelep előtt épülő Vöröshadsereg úti és Dózsa György úti buszmegállót. Október 15-ig befejezik ( felső-telepi iskolában a központi fűtés szerelését, ! ugyancsak ebben a hónapban kétezer zárt hulladékgyűjtő edényt is vásárolnak, a közegészségügyi helyzet további javítására. Elkészült lakásokat adtak át Nemrégen fejezték be Mo- noron hét egyszerű kivitelezésű lakás építését. Az utolsó öt lakást a napokban adták át az építők a tanácsnak. Ütemszerűen halad a 124 állami lakás építése is a Ceglédi Építőipari Vállalat kivitelezésében. Filmre veszik A maglódi pávakör műsorát csehszlovák filmesek szalagra rögzítik. A felvételeket, ha az időjárás megengedi, szabadtéren készítik. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy Zs. u. 3.), Gyömrőn és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi S. u. 30, telefon: 207.), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Pázmány Elemér (Pilis, Kossuth L. u. 59.), Sülysápon és Üriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Ve- csésen: dr. Németh Gábor (Vecsés, Szabadkai u.) Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen az Andrássy telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12-tŐl 19 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig, illetve 16-től 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. MOHOMIDln A P E S T - M E G Y E t H í R L A P K -Ü L Ó N K I A D Á’$ A XVI. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1974. OKTÓBER 12., SZOMBAT Még az idén Megépül a vízmű Kérés a kőművesekhez Vecsés és Ecser után, most Úriban készül el a teljes községet behálózó vízvezeték. A Pe-st megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szakemberei a terveknek megfelelően haladtak a munkával, amely az ígért határidőre, augusztus 20-ra befejeződött: csaknem tizenöt és fél kilométernyi hosszan, helyükön vannak a vizet továbbító csövek, 56 közkút került az utcákba, 300 méterenként tűzcsapokat helyeztek el. Amíg idáig eljutottak, természetesen jócskán akadt gondja-baja a községi tanácsnak. Az egyik legnehezebb feladat a Vecsésről kapott 100 köbméteres hidroglóbus Üriba szállítása volt. Nem ment könnyen a nagy mennyiségű festék, lemez beszerzése sem, csak sok-sok utánjárással sikerült a szükséges anyagokat biztosítani. A hidroglóbust felállító Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat kijelentette, dolgát úgy tudja csak elvégezni, ha az általa biztosított szakemberek mellé tizenkét segítőt kap. Kapott. A munka a napokban kezdődött el, s remény van rá, hogy a tervezett időpontnál korábban, talán november 7-re, de mindenképpen az idén átadhatják a vízmüvet. Nagy gondja, feladata az MUSOR MOZIK Gomba: Az ezredeseket akarjuk. Gyömrő: Hét tonna dollár. Maglód: Az elveszett Mende: Merénylők. Fogadó a Törött Pat- É j szakai előadás: Lili, I—II. Pilis: kutya. Monor: kőhöz. Darling A tárgyalóteremből Uíaselláíás - önkiszolgáló módra Őrizetbe vétel, börtönbüntetés Augusztus 30-án, a Keleti pályaudvaron vonatra ült R. József öccsével és fiatal feleségével, hogy Gyömrőre utazzanak, ahová éjjel 11 órakor érkeztek meg. Előzőleg Budapesten, a házaspár lakásában, ahol vendégül látták a fiatalkorú testvért, anyagi gondjaikról tanácskoztak, s akkor határozták el: nincs pénzük, de majd szereznek. Az Utasellátó ÜV gyömrői egységét szemelték ki, amelynek redőnyén lakat lógott. Szétnéztek a környékbeli építkezésen, és az egyik ház pincéjében, ahol gyufával világítottak, kisbaltára bukkantak. Nyomban magukhoz is vették a szerszámot, és a két férfi bement az állomás területére, ott várta az alkalmat, amely nem késett sokat. Robogásával zajt csapva, vonat haladt át az állomáson, az alkalomra várók meg gyorsan kihasználták a lehetőséget: a lakatot leverték, majd a felemelt redőny alatt behatolva, a helyiségben keresgélni kezdtek. Elsőként egy tőr ragadta meg a figyelmüket, eltették, majd a kezük ügyébe eső cigarettákat szedtek össze. Egy tükrös fésű is megtetszett nekik: ajándékul szánták a feleségnek, aki távolabb őrködött, míg a férje és sógora az utas- ellátás „önkiszolgáló módszere” szerint buzgólkodott. Persze, nem sokáig, mert a figyelőállásban levő asszonyka nem adott hangjelzést, illetve nem adott idejében. A hajnal már a fogdában Virradt rájuk. Elátkozottak. Üllő: Lóháton, ágyútűzben. Vecsés: Ki van a tojásban? Éjszakai előadás: Mr. Tibbs nyomoz. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyömrőn, 19 órakor: Szerelem, szerelem, szerelem címmel, dr. Záhonyi Aladár szakrendelői főorvos előadása az ifjúsági klub tagjai számára. Monoron: 20-tól 03- ig: bál, játszik a Sinus együttes. ŰTTŐRŐHÁZ Gyömrőn, 10-től 18 óráig: kiállítás a Pest megyei iskolásak rajzaiból a takarékosságról; 14-től 15.30-ig: asztalitenisz kezdőknek, 15.30- tól 17.30-ig: asztalitenisz haladóknak; 15-től 17 óráig: kürtös, dobos foglalkozás. A népfronfbizottság — a művelődési házzal Barátsági találkozók, előadások, fórumok Program az őszi—téli hónapokra Elkészültek járásunkban a népfrontbizottságok őszi-téli tervei, melyek elsősorban az oktató-nevelő munkára vonatkozó feladatokat foglalják magukba. Összeállításukkor figyelembe vették az elmúlt időszak tapasztalatait, de gondoltak néhány új kísérletre is. Őszi-téli programját, mint eddig is, a gyömrői népfront- bizottság a művelődési házzal közösen szervezi. E programban kiemelkedő helyet foglalnak el a község felszabadulásának 30. évfordulójához kapcsolódó barátsági rendezvények: bolgár, szovjet és NDK kulturális központokkal közös szervezésben kerül sor összejövetelekre, melyeken filmeket, kis kiállításokat is bemutatnak. Folytatják a kertbarát kör tavaly megkezdett előadásait, melyeket továbbra is Szenyán Pál, György Tibor, valamint Koppány Ferenc, a községiben elismert három kertészeti szakember tart. Az első találkozás október 14-én, hétfőn lesz, a művelődési ház klubjában. A két szerv, közösen, néhány alkalommal megrendezendő fórumsorozattal is kísérletezik. A lakásépítőke-t kívánta segíteni a szeptemberben tartott tanácskozással, ebben a hónapban a tanácstagi választásokat előkészítő összejövetelre, később a kereskedelmi, közművelődési és egyéb tevékenységet érintő kérdésekkel foglalkozó fórumok megrendezésére kerül sor. * Novemberben kezdi meg érdemi munkáját a TÖVÁL- székház területén elhelyezett szoborkert bővítését, gondozását segítő baráti kör. mely a Zebegényben működő baráti kör tapasztalatait akarja hasznosítani. Furuglyás Géza Megkezdődött a szüret Szerencsés gépkocsibaleset mas óvoda típustervét, s a létesítmény helyét is kijelölték. De ki legyen az építési vállalkozó, kivitelező? A környék egyetlen, jó hírű építő vállalatát, a gyömrői TÖVÁL-t kérték fel az óvodaépítésre. A TÖVÁL vezetőd megértették a kérés fontosságát, sürgősségét, de építési kapacitásuk már a jövő évre is lekötött. Mi legyen? Más vállalkozó aligha található. Kínálkozik egy megoldás: ha az úri tanács egy évre három kőművest és három segédmunkást szerez, terven felül vállalja a TÖ- VÄL az építkezést. Ezek után hívta meg a tanács a Budapesten dolgozó kőműveseket beszélgetésre. A meghívottak mindannyian megjelentek, de mivel először hallottak a tanácsi kérésről, véglegesen dönteni nem tudtak. Mindenesetre jó volt hallani a kőművesek állásfoglalását: a részletek tisztázása után, szívesen vállalnák a helybeli munkát, az óvoda felépítését. Az óvodagond megszüntetése nem tűr halasztást Űriban. A kőművesek jó szándéka, megannyi őszinte nyilatkozata optimizmusra ad okot: remélhetőleg akad közöttük három, aki vállalkozik a tanácsi kérés teljesítésére. Jandó István Útjavítás Monoron a tanács 30 ezer forintot fordít a Bajcsy-Zsi- linszky út felújítására, de tervbe vette a Petőfi Sándor utca 200 méteres szaíkaszának rendbehozását is, amely körülbelül 51 ezer forintba kerül A Táncsics utcai iskola udvarában parkosítanak. E parkosításra az iskola iftánt- egy 20 ezer forintot áldoz. Társadalmi segítséggel Nyáregyházán megkezdték az általános iskola bővítési munkálatait. A felújítást és a toldaléképítést, a szakipari munkák kivételével, a községbeli gazdasági szervek és a lakosok is segítik. A múlt hónapban a köztemetői kút fúrását is elkezdték. A kút tervét társadalmi munkában készítették el. Október első felében, mint általában a szőlőtermő vidékeken, Pilisen is nekifogtak a szüretelésnek. Még egy kis napos idő nagyon elősegítette volna a közepes termés cukrosodását, de az esős ősz már nem enged további várakozást. Az ilyen időben, a tapasztalatok szerint, könnyen rothad a szőlő, ezért a gazdák mindent elkövetnek, hogy a fürtök mielőbb a puttonyba s onnét a présbe kerüljenek. A rossz idő ellenére a Ha- leszokban, a Báronkában és a Szabadkai dűlőben vígan zajlik a szüret. ★ Könnyen végzetessé válható baleset történt a pilisi határban. Egy Albertirsa felől haladó, világosszürke Dácia személygépkocsi a Romantika vendéglő közelében levő kanyarban, körülbelül 80 kilométeres sebességgel * beleszaladt az árokba. Az autóban két férfi és két nő utazott, azonban, szerencsére, az ijedtségen kívül más bajuk nem esett. Az utasok erdélyi magyarok voltak, akik rokonlátogatásra jöttek. A gépkocsi vezetője elmondta, hogy az autó jobb első kereke defektet kapott, s a sebesen haladó járművet visszatartani már nem tudta, a motorban keletkezett kár jelentéktelen. ' Rakovszky József Kosárlabda-híradó Egy győzelem, Monori SE—Gödöllői EAC NB III. női, 79:38 (45:10) A mérkőzést Gödöllőn játszották. A monori csapat vette át az irányítást, és már az első támadások kosárral fejeződtek be. A 15. percben 30:5 arányú vezetésre tettek szert a monori lányok, akik nyugodtan, okosan adogatták egymásnak a labdát, és a palánk alatt is biztosan • dobtak kosárra: ilyen arányban is megérdemelten nverték meg a mérkőzést. Jók: Benkő, Katus, Bajkai. Esztergomi Vasas—Monori SE NB III. férfi, 96:52 (53:25) A mérkőzés színhelye Esztergom volt, ahol a bajnokságban vezető hazai csapat biztosan nyert. Megyei bajnokság Monori SE—Nagykőrösi Gimnázium, női serdülő, 20:15 (12:11) Torna a szabadban A Monori Járási Ügyészség vádiratot adott ki ellenük, és a Monori Járásbíróság gyorsított eljárással tárgyalta ügyüket. Az őrizetből elővezetett vádlottak, mint kiderült, ha olykor dolgoztak, elég szépen kerestek. A férj például sütőipari dolgozó. — Akkor megyek dolgozni, amikor akarok — mondta. Felesége is belekóstolt a munkába: a Budapesti Harisnyagyár dolgozója volt június 25-től 30-ig. — Kiskunlacházi vagyok, nem ismerem Pestet, Gyomrot sem, az én dolgom a lesés volt. Vádlott-társai rosszallóan néztek rá, hisz rosszul lesett. A társaság legfiatalabb tagja, a bűncselekmény értelmi szerzője, építőipari tanuló. Már harmadéves. Állami gondozottként nőtt fel. — A szüléimét csak a tél óta ismerem. Nem törődnek velem most sem. Négyszázki- lencven forint ösztöndíjat kapok havonta. A szünidőben az iparitanuló-intézetből ki kellett jönnöm. A bátyámat látogattam meg. Az okozott kár összege nem haladja meg a szabálysértési értékhatárt, de az elkövetés módja kimeríti a vádirat szerinti jogtalan behatolás útján elkövetett lopás vétségét, amelyben a bíróság bűnösnek mondta ki R. Vilmost és társait. Valamennyiük büntetése Bár még messze a tél, már csípősek a nappalok, ki kell hát használni a jő időt, almibörtön, próbaidőre felfüggeszt- kor a szabadban tornázhatnak a tanulók. Ki használják az üllői általános iskola 8. osztá- ve_ j lyosai is. Képünkön: Toldi Miklós tanár vezetésével, szabadtéri gimnasztikái gyakorlatokkal (e—a) | frissítik fel magukat. Hj. Fekete József felvétele A monori'csapat minden tekintetben jobb volt ellenfelénél. Jók: Simon, Szűcs, Saskó, Bekker K. és Bokros. Monori Gimnázium—Ceglédi Gimnázium, női serdülő, 25:20 <14:121 A gimnázium csapata szoros küzdelemben győzött. Jók: Bekker M., Csehó, Magyar, Vízi. Monori SE—Nagykőrösi Gimnázium, női ifjúsági, 31:15 (20:10) Monori Gimnázium—Ceglédi Gimnázium, női ifjúsági, 31:28 (19:19) A monori csapat szerencsés győzelmet aratott. A ceglédiek a mérkőzés utolsó három percében még öt ponttal vezettek. Monori Gimnázium—Ceglédi Gimnázium, férfi serdülő, 23:22 (13:13) Jók: Földi, Török, Szent- iványi. Monori Gimnázium—Ceglédi Gimnázium, férfi ifjúsági, 56:52 (20:18) Nehéz győzelem. Jók: Simándi, Szalaí, Kovács. (v. i.) HOLNAP Monor sportja Járási labdarúgó-bajnokság: délelőtt 8.30-kor Monori ifi II.—Ecseri ifi, vezeti Tóth, 10- kor Monor II.—Ecser, vezeti Csanaki. Megyei labdarúgó-bajnokság: 12 órakor Monori ifi—Törökbálinti ifi, 14-kor Monoi'— Törökbálint, felnőtt. A járási labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzései Üllő—Sülysáp (Hörömpő, Tóth), Pilis II—Péteri (Farkas, Dézsi), Vecsés—Űri (Ágoston, C-avló), Mende— Maglód II (Somszegi, P. Szabó N.), Vasad—Gyömrő (Hargitai, Hegyes), Nyáregyháza— Vecsés II (Márk, Trencsényi). Az ifjúsági találkozók délután fél egykor, a felnőttek két óraikor kezdődnek. úri tanácsnak az óvodai helyzet megjavítása is. Amíg nem is olyan rég csak 20—25 született, újabban már 50—55 gyerek születik évente Űriban. A község egyetlen 23 személyes óvodája kicsi, s még inkább az lesz 2—3 éven belül, hiszen már az idén is az óvodából tíz iskolába lépő gyerek helyére harmincnyolc jelentkezett. Több azért nem, mert eleve tudták a szülők, gyermekük óvodai elhelyezése reménytelen. Mindezeket Hankó István általános iskolai igazgató, az óvodai felvételi bizottság egyik tagja mondotta el azon a községi tanács szervezte megbeszélésen, amelyen a budapesti munkahelyeken dolgozó úri kőművesek vettek részt. A község önerőből egyelőre nem lenne képes új óvodát építeni, ezért fordult, a járási hivatal segítségével, a megyei tanácshoz, mely méltányolta kérését: az építendő óvoda költségeinek csaknem teljes egészét biztosítja, egyetlen feltétellel, ha a munka még ebben az évben elkezdődik, s jövőre be is fejeződik. Az .építési vállalkozóról az úri tanácsnak kell gondoskodnia. A felajánlott, felbecsülhetetlen értékű megyei segítséget nem szabad elszalasztani. Kiválasztották egy 85—90 gyermek elhelyezésére alkal-