Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-09 / 236. szám
VÁC I NAPLÓ XVIII. ÉVFOLYAM, 236. SZÄM 1974. OKTOBER 9., SZERDA A KISZ városi végrehajtó bizottsága tárgyalta Tovább javult a szervezeti fegyelem, az aktivitás Vác diákváros. Középfokúi oktatási intézményeinek — öt j közép-, három szakmunkásképző, egy gyors- és gépíró iskola — nappali tagozatán há- romezer-száztizenhárom diák kezdte el, illetve folytatta tanulmányait az új tanévben. Közülük ezemegyvenöt tanuló váci lakos, ezemégyszázhet- venhatan a környező községekből járnak be, míg ötszáz- kilencvanketten kollégisták. A fiatalok közül több mint czerötszázan tagjai a KISZ-nek, részt vesznek az iskolai alapszervezetek munkájában. A KISZ KB 1S72 augusztusi határozata kimondta, hogy 1974. szeptember 1-ig minden oktatási intézményben be kell vezetni az érdeklődési körök szerinti szervezeti formát, és az eddig osztályonkénti KISZ-szervezetek helyett vegyes életkorú alapszervezeteket kell létrehozni. — Vácott a változtatást két szakaszban oldottuk meg — mondotta Nagy Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára, a KISZ városi végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén. — Az első szakaszban, a 73/74-es tanév első félévében, három közép- és egy szakmunkásképző iskolában vezették be az új szervezeti formát, majd annak tapasztalatait felhasználva, a második félévben a többi iskolában is megvalósítottuk. Az átállás minden KlSZ-szerve- zetben tervszerűen, folyamatosan zajlott le. Ebben nagy szerepe volt a csúcsvezetőségek, az előkészítő bizottságok, valamint a tantestületek, különösen a párttag pedagógusók lendületes, lelkiismeretes munkájának — mondotta a KISZ-titkár. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az új szervezeti forma bevezetésével a KlSZ-szer- vezeíek tartalmi munkájában további fejlődés tapasztalható. A kezdeti nehézségek után javult a szervezeti fegyelem, az aktivitás. Az érdeklődési körök révén megvalósult a fiatalokkal a differenciáltabb foglalkozás. — A legjelentősebb előrelépés a KlSZ-alapszervezetek kapcsolatainak alakulásában tapasztalható. A patronáló párttag pedagógusok folyamatosan irányítják, segítik, ellenőrzik, értékelik a szervezeteket. A KISZ-titikárokat meghívják a pártvezetőségi ülésekre, és figyelembe veszik javaslataikat. A tantestületi értekezleten is részt vesznek, ahol érvényesül javaslattevői, véleményezési joguk. Az iskolákban a KISZ- szervezetek által meghirdetett tanulmányi versenyek igen hatékonyan szolgálják a fiatalok előmenetelének javulását — mondotta az előadó. — A versenyeket úgy készítik elő, hogy a fiatalok minél többen benevezhessenek. Az elmúlt esztendőben a Géza Gimnáziumban a diákok kétharmada vett részt a selejtezőkön, melyeknek eredménye több kiváló helyezés az országos szaktárgyi versenyen. A szakmunkásképző iskolákban főleg a szakmai versenyek hatnak vonzóan. A MŰM 204. számú iskola a megyei versenyen összesítésben a harmadik helyen végzett. — A középiskolákban folyó tanulmányi munka eredményességét igazolja — folytatta Nagy Sándor —, hogy a diáVálasz cikkünkre Megnyugtató intézkedései Lapunk 186. számában, Mi- r kor szűnnek meg a vácdukai közlekedési gondok? címmel, olvasói levelet közöltünk, melyre a Volán 20-as számú Vállalat a következő választ adta: Tavalyi menetrendünkkel szemben, az idén, a vácdukai helyi járat gépkocsijának hosszabb javítási időt kellett biztosítanunk, mivel a túlzott igénybevétel a gépkocsi idő előtti elhasználódásához vezetett. Felméréseink szerint, Vác- duka—Vácrátót vasútállomás között, a déli műszakszállító járat kivételével, minimális az utasforgalom, ezért a vácdukai gépkocsi jelenleg 9.20- kor érkezik Vácra, és 14.20Felhlvtuk kedve? fogadóink figyelmét hogy a 311. sz. VÁCI TOTO—IOTTO KIRFNOELTS1ÍG OKTOBER 1-TÖL szombatomként csak 13 ÓRÁIG TART NYITVA A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. számú gyára FELVESZ hegesztőt, valamint női munkaerőt betanított gépi munkára, kétműszakos beosztásba. Jelentkezés: a vállalat műszaki osztályán. Vác, Csikós József utca 18 kV kor indul vissza. A gépkocsit július 20-án egy főjavított gépkocsira cserélte ki az üzemeltető váci üzemegység, így a menetrendszerű közlekedés zavartalan. A déli műszakot Vácduká- ról szállító 2821/552. számú járatunkat 30 perccel később indítjuk szeptember 2-től, így Vácról 10.50-kor indul és Vácrátót vasútállomásra 11.15-kor érkezik. A vonat Budapest felé 11.34-kor, Vác felé 11.35-kor indul, tehát a csatlakozás megfelelő. Váci üzemegységünk figyelmét felhívtuk, hogy a szóban forgó járat menetrendszerű közlekedését fokozottan ellenőrizze, így a vonatcsatlakozások lekésése a jövőben nem fordulhat elő. Ami a panasz második részét illeti, a Vácról 14.20-kor induló 274. számú, Vácrátót vasútállomásig és a 454. szá- ~mú, Püspökszilágyig közlekedő járataink részben a reggeli műszak dolgozóit, részben a tanulókat hivatottak hazaszállítani, a továbbiakban pedig a Vácrátót és Váchartyán vasútállomások forgalmának kiszolgálása a feladatuk, tehát akkor is el kell oda jutniok, ha üresen közlekednek. A püspökszilágyi iskolás járatokat az illetékes általános iskolai igazgatókkal folytatott előzetes megbeszélés alapján állítottuk forgalomba, így nem értjük, milyen „diákbusz újbóli f irgalomba állítása” szerepel a panaszban? Dr. Pártay Tivadar főosztályvezető kok csaknem fele kéri felvételét felső oktatási intézménybe, és a jelentkezők több mint egyharmada felvételt is nyer. Legkedvezőbb a kép a Sztáron Sándor Gimnáziumban, ahonnan az elmúlt tanévben végzettek közül minden harmadik fiatal megfelelt a felső- oktatási intézmények felvételi 'követelményének. Az eredmények ellenére azonban a KISZ-szervezeteknek nagyobb gondot kell fordítaniuk a közömbös, gyengébben tanulók tanulmányi munkájára, rendszeres korrepetálására. ' — Kedvezőek a tapasztalataink — mondotta a KISZ- titkár — a honvédelmi nevelőmunkában is, elsősorban a politikai oktatásban és a nemzeti hagyományok ápolásában. A foglalkozásokon megvitatott témák sikeres fogadtatásra találtak. A fiatalok aktívan vettek részt a nemzeti és nemzetközi ünnepek alkalmából tartott rendezvényeken, a kulturális és sport- versenyeken, vetélkedőkön. A végrehajtó bizottság meghatározta, hogy tovább kell folytatni azokat a társadalmi munkaakciókat, melyek a város szépítésére, fejlesztésére irányulnak. Külön kiemelte azt a munkát, amelyet a diákok a helyi építőtáborokban, az új művelődési központ, a Földvári téri lakótelep, valamint a középiskolai leánykollégium építé- | sében végeztek. (Az elmúlt j tanévben a diák építőtáboro- sok 45 ezer órát dolgoztak, társadalmi munkájuk . értéke 2 millió forint.) A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az 1974—75- ös mozgalmi év a KISZ KB határozatának megfelelően kezdődött, a programok tervezésében, szervezésében az alapszervezetek munkájukat az új szervezeti forma szerint végzik, aktívan bekapcsolódtak abba a felkészülésbe, amely az MSZMP XI. kongresszusát, hazánk felszabadulásának 30., Vác város születésének 900. évfordulóját előzi meg. Rajki László Felfelé vezető lépcső Városunkbeli veteránok Nógrdd megye székhelyén «LJ s * Salgótarján fölött Az üveggyárban Testvérlapunkban, a Nóg- rádban olvashattuk: „A mai napon 45, Szocialista Érdemrenddel kitüntetett elvtárs — akik részt vettek a felszabadulás előtti illegális kommunista párt munkájában — érkezik a váci járásból a megyeszékhelyre, a salgótarjáni veteránok meghívására ...” A salgótarjániak tavaszi váci látogatását adták vissza a mi veteránjaink, akik napok óta izgalomban éltek, mert kedves barátokhoz, harcostársaiéhoz utaztak. Közülük többen, fél századnál is régebben, 1919-ben jártak arra utoljára, a Tanácsköztársaság idején. / Az autóbusz párás ablakán át a régi tájat kutatták, ám az már sehol sem volt, s az első benyomások azt igazolták, hogy az ország legdinamikusabban fejlődő városa lett Nógrád megye székhelye. Szabó Aladár, a városi pártbizottság titkára üdvözölte a váci veteránokat. Olyan tisztelettel és szeretettel, amilyen csak a legkedvesebb vendégnek jár. Ismertette a 42 ezer lakosú Salgótarján munkásmozgalmi múltját, s annak a városnak jelenét, amely a régi nyomorúságos kolóniák helyére hatalmas és új lakótelepeket épített. A hétezer kommunista városáról beszélt, ahol már csaknem 11 ezer iskolás tanul, hogy hamarosan átvegye a veteránok örökségét. Az esős idő semmit sem rontott a meleg hangulaton, ami még csak fokozódott, amikor az öblösüveggyár pártbizottságának titkára, Vonsik László, bemutatta az üzemet, amelynek termékei joggal vívták már ki a világhírnevet, hiszen a 2700 dolgozó munkái hatvan országban ismertek. A vendégek alig találtak dicsérő szavakat a gyönyörű csiszolt üvegedények láttán, különösen, amikor megtudták, hogy a 800 milliós terv ráeső részét már minden brigád teljesítette, s a kongresszusi munkaversenyben .becsülettel helytáll; Ruzsányi János, a városi pártbizottság munkatársa volt végig a vendégek vezetője, vele jártuk be az új lakótelepeket. Hatalmas, tízemeletes épületek néznek le a varos központjára, a főtérre, amelynél szebbet nehezen lehet elképzelni. A magasból a Karancson végig, fürkészve az esőtől ködös völgyeket. Eged András, Németh Pál, Súlyán Mihály, Szabó József, s a többi veterán mutatta a régi utakat, amelyekhez felejthetetlen emlékek kötődnek. A salgótarjániak mosolyogva segítették ki őket, ha a modem város új látványa egy kicsit el-elíedte a messzi képeket. Az ízletes ebéd után a József Attila Művelődési Otthonban, egy megnyitás előtt álló kiállítást tekinthettek meg a vendégek: az északszlovák művészek a szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulójára rendezett tárlatát láttuk, például Szabó Gyula szlovákiai magyar festőművész rézkarcaiban gyönyörködhettünk. A salgótarjáni művelődési palota láttán, az a kívánság érlelődött meg a váci veteránokban: bárcsak a mi most még növekvő épületünk is ilyen szép lenne majd! A Munkásmozgalmi Múzeum állandó kiállítása a régi Salgó és Tarján múltját mutatta be, s a századfordulóbeli munkásszervezkedés hősi harcait. A múlt mellett a jelen felfelé vezető lépcső: a tablók azt igazolták, hogy a vendéglátók nem fejezték be városuk építését, tíz év múlva az ország nagyvárosai sorálja lépnek. ★ A délutáni uzsonna közben dobpergés szólalt meg, s úttörők köszöntötték a vendégeket. Ajándéktárgyakat vettek át a váci veteránok, s a termet megtöltötte a vidám beszélgetés. Sajnos, közeledett az indulás ideje. Szikora Pál, a váciak vezetője s a felejthetetlen találkozás lelkes szervezője alig talált szavakat, amikor meg- hatottan köszönetét mondott a szép napért. Azt a reményét fejezte ki, hogy Vác alapításának 900. ünnepén újból találkoznak a Duna-parti városban. Csankó Lajos Lapszemle A Tanácsok Lapjától - a Magyar Hírlapig A Tanácsok Lapja legújabb száma, Vác kettős évfordulóra készül címmel, részletesen ismerteti a 30. és a 900. évforduló tervezett programját. A Népszava hírt adott arról, hogy Dunakeszin felavatták a kertbarátok klubházát, amely Diavetítések, kiállítás Védjük a múlt értékeit A múzeumi hónap első két előadása Philipp Clurisse művészet- történész, a váci Vak Boty- tyán Múzeum igazgatója nyitotta meg az idei múzeumi hónapot Vácott, bejelentve, hogy október végéig előadások, diavetítések s egy kiállítás szerepel a helyi programban. Ezután dr. Stefaits István, a múzeum tudományos munkatársa beszélt a műmelékvé- delem fontosságáról, arról, hogy az új építése közben védjük a múlt értékeit: Vác tanácsa is jelentős öszeget költ évről évre a város történelmét idéző műemlékekre, amelyekről az idetévedő turisták is az elismerés hangján szólnak. Beszéde további részében több észrevételt tett. A Kőkapu restaurálása során elsikkadtak a műemlék díszítései. Kedvezőtlen a főtéri épületek díszkivilágítása: nemcsak az arra haladók szemét bántja de helytelenül világítja meg a Március 15. tér műemlékeit. Dr. Stefaits István szerint az új áLlami zeneiskola épülete harmonikusan illeszkedik a Konstantin tér képébe, ugyanakkor stílustörő az új, most épülő kollégium. Mindezek utólagos észrevételek, de arra is figyelmeztetett, hogy a 10-es élelmiszeráruház építői vigyázzanak a környék műemléki jellegű épületsoraira. Másnap délután, sajnos, nagyon gyér számú közönség előtt, Rudqs László újkortörténész beszélt -irodalmunk antiklerikális hagyományairól, különös tekintettel a váci vonatkozású művekre. A fél óránál rövidebb előadás csalódást okozott. Mindössze Somlay Károlynál és Matheika Jánosnál időzött hosszabban az előadó, s meg sem kísérelte, hogy teljes képet adjon a nagyon érdekes, nagyon gazdag témáról. Bán Márton tanárt következetesen Bán Antalnak nevezte, s Matheika halálának okát, idejét is pontatlanul jelölte meg. Várjuk a következő előadásokat, népesebb hallgatósággal és a témákkal behatóbban foglalkozó előadókkal. (papp) az országban az első ilyen rendeltetésű létesítmény. ’ A Lobogó című hetilap Városok—címerek című sorozatában részletesein bemutatja Vác új címerét, és megindokolja az önálló címer használatának szükségességét. A Magyar Nemzet munkatársa, Fehér Klára, az Országjáró Apró-Cseprő című rovatában vidám hangon invitálja az olvasókat, hogy mielőbb látogassanak el a vácrátóti botanikus kertbe. A Fonómunkás képpel bizonyítja: a váci Finompamut- fonó udvarán a kerékpárok és motorbiciklik után fedelet kaptak „fejük fölé” a személy- gépkocsik is. A Magyar Hírlap közölte Földes Tamás Hogy látva halljanak című megkapó írását a Váci Siketnéma Intézet gyógypedagógiai munkásságáról. (—pr—) Eszperantó-tanfolyam a pcdagógusklnbban A városi és járási pedagógusklub eszperantó-tanfolya- mot indított. A foglalkozásokat minden szerdán, 16—17 óráig, a Madách Imre Művelődési Központban tartják. A klub kapcsolatba lépett a lengyel pedagógusok eszperantó-szervezetével, és ez a tanfolyam már feLhasználja a szerzett tapasztalatokat. ülésezett a városi szakmaközi bizottság A váci városi szakmaközi bizottság rendkívüli ülést tartott, melyen részt vett Galbi- csek Károly, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának elnöke és Király Tamás, az MSZMP Vác Városi Bizottságának megbízott osztályvezetője. Az ülésen, egészségi állapota miatt, érdemei elismerésével, felmentették Mári Józsefet, a bizottság titkárát, és helyette Pothánszky Lásziónét választották meg a tisztség betöltésére. FÓTI ŐSZ Munkásmozgalmi kiállítás Az MSZMP fóti nagyközségi bizottságának székhazában megnyílt, Dunakeszi— Göd—Főt munkásmozgalmi hagyományait bemutató dokumentum- és könyvkiállítás, október 13-ig, naponta 10—17 óráig tekinthető meg. Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szervezésében ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszervezeti székház (Lenin út 45.) első emeletén, október 10-én, csütörtökön, délután 5 órától: a váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tagja válaszol a tanácsért hozzá fordulóknak. JELENTKEZÉS VERSENYTÁNC-CSOPORTBA. A Madách Imre Művelődési Központ felvételt hirdet versenytánc-bemutató csoportba, 8—14 éves fiúk részére. Jelentkezni ma, október 9-én, este fél hét órakor lehet a földszint 2-es teremben, l