Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-29 / 228. szám

19Í1. SZEPTEMBER 29., VASÄRNAP

%MAtm

Fillérek

K

onténerekben kapja az áru egy részét, például a fűszerek, édesítőszerek nagyobb ' csoportját a váci üzlethálózat. Ügyes, szennyeződést, árukárosodást elkerülő, munkaerőt megtakarító megoldás. Lényegében — ha csak az üzlet polcánál nézzük — filléres dolog. Azt már nem látjuk — nem láthatjuk —, hogy a kiskonténeres szállítás más raktározási rendet; gépesítést, programozott kiszállítást követel meg. Az a vállalat dolga. Igaz. Ám ha lépünk egyet, akkor abba ütközünk, hogy- a Belkereskedelmi Minisztérium az idén nem kevesebb, mint 100 millió forintot osztott szét, pályázati rendszerben a vállalatai között, a gépesítés, az eladás korszerűsítésének támogatására. Ehhez társul a vállalatok saját fejlesztési forrása, ami megint- csak tekintélyes summa; a fillérek sok száz millióra nőnek.

Érthetően rengeteget beszélünk a fogyasztási cikkek termeléséről, értékesítéséről, s ezek fogyatékosságairól. Valóban sűrűn tapasztalhatunk kirívó hibákat, melléfogásokat, nem Ismeretlen a tehetetlenkedés, a kényelmesség. Eközben azonban túlságos természetességgel siklunk el a szemünk láttára végbemenő változások fölött, szem elől tévesztve azt az alapvető igazságot, hogy hol termelők, hol vásárlók vagyunk. Filléres ügy vagy annyi sem a vásárló számára — mert nem figyel oda —, hogy a néhány éve még méregdrágán kapható, külföldi fonalak helyett ma forintért, józanul megállapított árért kínál azonos minőséget a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kistar- csai gyára. Amihez egy máig sem befejezett rekonstrukció megindítása kellett... Filléres ügy, hogy az éveken át tartó munkaruha-hiány megszűnőben van, legalábbis egy- egy, a késedelem miatt^ bosszankodó ember számára filléres jelentőségű. Ahhoz azonban, hogy o Lenfonó és Szövőipari Vállalat évente csupán a szegedi ruhagyárnak hárommillió négyzetméter munkaruha- szövetet szállíthasson — mint a munkaruhák egyik nagy előállítójának —, a géppark cseréjére, a fonal- gyártás korszerűsítésére, a kikészítés modernizálására volt szükség. Megint millió forintokra.

H

ajiunk arra, hogy fogyasztóként lebecsüljük azt, amit termelőként előállítunk. Termelőként büszkék vagyunk arra, hogy már száz fölött van azoknak textilipari termékeknek a száma, melyek a megkülönböztető „T” védjegyet viselik, vásárlóként viszont hiányoljuk „az igazán jó minőséget”, a választékot,» méretben, színben, árban. Örvendetesen megnőtt a kis- szériában mintázott kelmék aránya, ami köznapibban fogalmazva annyit tesz, hogy ugyanazt a mintát nem lehet minden harmadik lány, asszony* ruháján fölfedezni nyaranta. Ehhez az ún. polikroma- tikus eljárás bevezetése segítette a textilipart, ami megintcsak elvitt több millió forintot. Örvendetesén emelkedik a kereskedelemben az előre csomagolt áruk mennyisége, de ehhez tisztító-, szeletelő-, csomagológépek kellettek, nagyobb részük külföldről származik, mert itthon ilyeneket nem vagy csak keveset gyárt az ipar...

Váci kereskedőkkel beszélgetve hallottam azt a találó megállapítást, hogy a vevő holnapi követelményekkel lép fel ma, a kereskedelemnek viszont tegnapi lehetőségei vannak a mai igények kielégítésére. Bizonyos értelemben tovább vetíthető ez a fogyasztási cikkeket gyártó iparra is, ahol hosszú éveken át a fejlesztési lehetőségek messze elmaradtak a kívánatostól, s lényegében csak a hatvanas évek végétől kezdve formálódnak az egészségesebb arányok. Hiszen a megye textil- és textilruházati iparában öt esztendővel ezelőtt a gépállomány kétharmadának kora harminc vagy még több évre rúgott, s így nem csoda, ha azt gyártottak, amit tudtak, s nem azt, amit szerettek, ami a vásárlóknak kellett volna.

Y

an igazság abban, hogy vevőként némely igényünk a holnaptól kölcsönvett, legalábbis termelői magatartásunkhoz viszonyítva. S ez döntő, kérdés! Egyénileg joggal bosszankodhatunk vásárlói kudarcainkon — „mindig az nincs, amit éppen keresek” —, de vajon egyetlen egyszer megfordul a fejünkben, hogy e bosszúságokat mi csináljuk magunknak? Mi vagyunk azok ■— termelőként! —, akik a kereskedelmi megrendeléseknek egy részét igazoljuk csak vissza, mi engedjük ki a kezünk alól — munkásként, minőségi ellenőrként, vezérigazgatóként — a gyatra árut, mi toldunk még hozzá ilyen meg olyan költségeket az árhoz ... Nem fordul meg a fejünkben, nem jut eszünkbe, mert szemléletünk fogyasztói szemlélet, s nem az, ami kívánatos lenne: termelői.

Mennyi van a fizetési borítékban, mi található az üzletek polcain — ezek számunkra a kérdések, s nem azok, hogy mi van a gyárban, a vállalatnál, miért nem készültünk el az új termék próbatermelésével, az új üzemrész beruházásával. Dühöngünk a kereskedők egy részének modortalanságán, közömbösségén, s joggal tesszük ezt, de úgy igazán még nem gondoltuk végig, hogy az egész népgazdaságban miért ezen a területen a legnagyobb a munkaerő- vándorlás ... ? Hétköznapjaink filléres ügyek közepette telnek, s ezen ne akadjunk' meg, az élet természetes rendje ilyen. Azon azonban már fennakadhatunk, hogy miért csak azok a fillérek a fontosak számunkra, amelyeket vásárlóként, fogyasztóként adunk ki, s miért nem fontosak azok a forintok, melyeket termelőként pocsékolunk el. Holott csak a termelői forintokat válthatjuk fel vásárlói, fogyasztói fillérekre. M. O.

A tanácsosasszony

MUNKÁK ;

ÉS MINDENNAPOK

*---------------—-------—■ - könyI Hamar kiderül: I nyebb-----------------------------1 dolgom lenne, ha ügyfélként kopogtatok be. Mondjuk, házasulandó szándékkal, választott arám oldalán vagy teszem azt, hagyatéki ügyben. Akkor klappolna a dolog, hiszen Bönisch Jánosné készségét és hozzáértését tekintve csaknem valamennyi ügyfele úgy érzi, mintha soronkívüliséget élvezne.

Ny

ilatkozni, még inkább bemutatkozni a nagy nyilvánosság előtt? — az teljesen más. Az nem az ő világa. Így aztán kínkeservesen indul a beszélgetés. S a továbbiakban is, valahányszor közelebb merészkedem kérdéseimmel hivatalon kívüli életéhez, visz- szatér a munkára, nem is annyira a sajátjára, mint a közösségére, amelyben dolgozik. Az ember — vallja — nem be.szél az életéről, hanem munkában végigéli.

— Tősgyökeres szentendrei vagyok, itt éltem mindig, s hígy »néz. ki, hogy ezután is itt fogok. A famíliámat talán onnan ismerik a városban, hogy a nagyszüleimnek vendéglőjük volt a Bükkös partján, a Tálos. Elvégeztem a református polgárit — most a munkásőrség van abban az épületben — s a városházára szegődtem, pontosabban a közellátásra. Emlékszem, Dezsőfi Ferenc volt akkoriban a polgármester.

— Közvetlenül a felszabadulás után a közellátást mindenki úgy hívta: jegyhivatal. Én adtam ki a kenyér-, a cukor- és a többi jegyeket, bár akkor még kisegítő állományban voltam. Hogy miből mennyi volt a fejadag? — ma már meg nem mondom. Annyi bizonyos, hogy nem volt valami rózsás az ellátás. Utam a jegyhivatalból a közmunkanyilvántartóba vezetett.

I 1950-ben. I csők alá---------------------- kulásána

k esztendejében került a titkárc&aro^ majd hét évvel később az igazgatási osztályra, ahol jelenleg ő a második emrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán.----------------------------------- megAu

tóbuszunk | erke—------------------------------— zik

egy technikai bázisra. Ameddig a szem ellát, páncélkocsik, páncélozott szállító harcjárművek, felderítő úszó gépkocsik, hídverő harckocsik és szállító gépjárművek hatalmas tömege.

— Jelenleg ellenőrizzük a berendezéseket, a láncokat, beszabályozzuk a gépeket, beállítjuk a lövegeket — mondja egy, őrnagy, az itteni kalauzunk.

Az újságírók közben, kísérőink biztatására, felmásznak a harckocsikra, sőt a belsejükbe bújnak, mások a kolosszusok mellett hallgatják a szakértők tájékoztatóit. Arról például, hogy a könnyű harckocsik a felderítés, a szárnyak biztosítása, az üldözés vagy például a légi deszantok támogatása szempontjából jelentősek, a különböző nehézharckocsi típusokat pedig — többi között — például az ellenséges harckocsik nagy távolságról való leküzdésére fejlesztették ki.

A beszélgetések persze újra, meg újra visszatérnek a gépeket kezelő emberekre. Például, hogy a harckocsikhoz azelőtt is alacsony termetű embereket kellett kiválasztani és ez újabban még inkább így van, mert ez a harceszköz, korszerűsödése során egyre laposabb lesz. Igen ám, de éppen az utóbbi egy-két évtizedben a fiatalok válogatása nem kis nehézséggel jár, mert a jelenlegi ifjak átlagtestmagassága jócskán megnőtt. Ugyanakkor átlag mellbőségük, s így fizikai erejük is. kisebb.

— Mármost aki ide kerül, de tulajdonképpen bárhová a hadseregbe, annak értelmileg és fizikailag erősnek kell lenni, illetve fokozatosan meg kell erősödnie — mondja egy tiszt, s nem egészen illetéktelenül, mert amolyan Toldi Miklós-i termet, s érződik beszédéből, magatartásából a széles körű tájékozottság.

S vajon a jövendő tisztek ? S eszembe jut a mellettünk álló Faludi Károly fia. Attila.

:------------------------------- eltelI Néhány nap | tévéi-------------------------------- Szentendrén a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán megint nincs szerencsém a kezdettel, de aztán eligazítanak, sőt egy írással is felszerelnek, s mehetek Attilát keresni egy dél-dunántúli egységhez, ahol a hallgatójuk gyakorlati munkán van, egy hónapra.

Az ügyeletes tiszt nem csodálkozik a messzi laktanyában — elvégre a főiskola pecsétes igazolását hozom és az ő hallgatójukkal szeretnek beszélni. Egy-két telefon s nemsokára magas fiatalember jelenik meg meggypiros melegítőben, mert késő délután van már, pihenő.

Előadom, hogy miért jöttem.

— Sejtettem — mondja —, a múlt hét végén otthon’ voltam, s apa mondta, hogy beszélgetett vele egy újságíró.

Nemsokára belemelegszünk a beszélgetésbe.

— Hogy móta szeretnék katonatiszt lenni? Hát egészen kicsi koromtól. Az igazság az hogy nyolcéves koromban hármas érdeklődésem volt, mert vagy katoTM, vagy cukrász, vagy erdész szerettem volna lenni, később meg, szakközép- iskolás koromban, az elektromos berendezések szerelése izgatott

A végső döntés fokozatosan, de határozottan alakult ki. A család véleménye kissé megoszlott, de hát a papa pályafutásának vonzóereje ... S egy pszichológus, akit Attila 17 éves korában felkeresett; azt mondta;

— Katonatisztnek a legalkalmasabb.----------------- eltelt néhány

Az

óta I év. Hogyan?------------------ — kérdezem

Attilát.

— Középiskolám utolsó időszakában atlétizálni kezdtem, s hamarosan jó eredményekkel, mert 800 méteren országos ifjúsági bajnokságot nyertem, s 400 méteren ötödik lettem. A sportot azóta sem hagytam abba és szerencse is kísér, mert tavaly az országos járőrbajnokságon csapatommal elsők lettünk, Miskolc környékén, irgalmatlanul nehéz terepen.

Aztán kiderül, hogy nem annyira szerencse hozta az első helyet, hanem kemény és következetes munka, a gyakorlatok és edzések együttes eredménye. Ahogyan sport- nxelven mondják, az állóképesség fokozatos növekedése, hiszen a főiskolán egyre edzettebbek a helytállásban, mert a tanulás, a kiképzés és a szolgálat után megszakítás nélkül következnek újra az órák az elméleti foglalkozásokkal és a felelésekkel, mintha mi sem történt volna. S Faludi Attilánál' ehhez jön még a sport.

— Most a gyakorlati munka némi zökkenőt okoz a sportban. de majd pótolom. Az edzőmmel is állandóan tartom a kapcsolatot. Természetesen neki is az a véleménye, hogy első a hivatás.

Szeretettel beszél a tantárgyairól. A logikáról, harcászatról, lőkiképzésről, tereptanról, a tömegpusztító fegyverek elleni védelemről és a matematikáról. Az, eddig szerzett tudásról, amelynek egy részét máris elkezdte tovább adni a gyakorlati munka helyén annak a 25, tényleges szolgálati idejét teljesítő katonának, akiknél életében most először

egy hónapon át parancsnok volt.-----------------------------------• is

| A nagyszüleit | meg--------------------------------— látogattam Szigetújfalun, vagyis Faludi Károly, az alezredes szüleit. Akiknek immár' fiuk és fiúunokájuk egyaránt a katonatiszti hivatásé.

— A Károlynál ez már tizenkét éves korában kezdődött — mondta Faludi Márton bácsi. — Akkoriban két hónapig itt volt a froht szovjet katonákkal. A gyerek elkérte tőlük a puskájukat, s boldog Volt, ha egyszer-egyszer megkapta. Különösen egy Nyikolaj nevű őrmester szerette nagyon, egy Maria nevű szovjet katonanő meg azt mondta neki, no meglátod, belőled katona lesz.

— Az Attila meg nagyon jó gyerek, nincs olyan hónap, hogy meg ne látogatna bennünket — mondja a nagymama.

Aztán a nagyszülők régi éle- 'te kerül szóba, kemény munka a földön, a nehéz évek a Károly születése időszakában, 1932-ben, aztán a negyvenöt óta kezdődött időszak, a család növekedése és gyarapodása, a község fejlődése.

A szép szigetújfalui házban előkerül a Családi fényképalbum. Károly és Attila kisgyerekkori képei és Károly két lánytestvéréé, Kataliné, aki a szigetújfalui termelőszövetkezetben főkönyvelő, s Máriáé, aki tanárnő.

— Nagy dolog ez, hogy mind a három gyerek diplomás — mondja a néni boldogan.

Aztán még szóba kerül az is, hogy a gyerekek családjával együtt kilencen vannak, 'amikor együtt az egész család. Így lesz ez rövidesen az idei karácsonykor is. S ez már a második olyan karácsony lesz. amikor két férfi, a fiú és az unoka egyenruhában érkezik.

Pacsay Vilmos

bér: városi anyakönyvi főelőadó, osztályvezető-helyettes.

— Az anyakönyvvezetés mellett akad mindenféle teendőm, lévén kis létszámú osztály vagyunk, s muszáj mindenbe belekontárkodni. így azután foglalkozom hagyatéki ügyekkel, hatósági bizonyítványokat állítok ki s természetesen az ügyiratkezelésből is kiveszem a részemet. Az osztályunk ügyiratforgalma csupán a főszámokat tekintve, évente jóval meghaladja a kétezret. Papírban ez milyen mennyiséget jelent? Hogy mást ne mondjak, nem egy ötkilósra duzzadt gyámügyi aktánk van. Mind emellett mi foglalkozunk a Szentendrén nem éppen könnyű lakásügyekkel, a szabálysértésekkel s nem utolsósorban a kisajátításokkal. Vagyunk erre, az osztályvezetőn kívül, összesen hárman.

— Ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Hogyan lett anyakönyvvezető ?

— Még az igazgatási osztályon voltam, mikor belekóstoltam, az akkori anyakönyvvezető helyetteséként ebbe a mesterségbe. Emlékszem, valamikor 1955-ben eskettem életemben először. Fiatal párt adtam össze, a nevükre már nem emlékszem, annyit azonban ma is tudok róluk, hogy vagy a férj vagy a feleség időközben disszidált.

»---------------------------i óta

I A szűzbeszéde I több----------------------------- mint

ez

er életközösséget szentesített a Magyar Népköztársaság nevében. Nem tőle tudom: ma is különös igényességgel, figyelemmel készül minden egyes házasságkötésre.

— Kezdetben a polgári esküvőnek közel sem volt akkora jelentősége a házasulandók és a hozzátartozók szempontjából, mint napjainkban, hiszen a násznép, úgy, ahogy volt, a városházáról átvonult a templomba. Azóta nagyot változott a világ s vele a polgári esküvő rangja. Ezért aztán igyekszem a lehetőséghez képest minél többet megtudni azokról, akik életüknek ehhez a sorsdöntő állomásához érkeznek. Már amikor bejelentkeznek és a kétoldalas kérdőívet kitöltik — a statisztika mindenre kíváncsi —, többé- kevésbé úgy érzem, mintha régi jó ismerőseim lennének.

— Tud az ön által összeadott házaspárok további sorsáról is?

— Csak úgy, mint a város lakója, aki nyitott szemmel jár az életben. A bontásokról értesít rendre a bíróság — csak azzal vigasztalódom, hogy számuk nem éri el a házasságkötésekét. Főleg a fiatalok unnak bele hamar az együttélésbe. Hogy meg lehet-e jósolni, jó lesz a házasság vagy nem? — ezt még egy anya- könyvvezetőtől sem lehet elvárni.

Bönisch Jánosné nem szereti a nyilvánosságot — a „szereplés” mégis elválaszthatatlan a munkájától. Kezemben tartom egy beszédét: gondosan megkomponált, áhi- tatos, tiszta. Mentes a jól ismert sztereotípiáktól, kenetteljességtől, amelyek bizony, még jócskán emlékeztetnek az áldást osztó pap bácsik prédikációira. Zsoltár helyett Petőfi egyik gyönyörű szerelmes verséből idéz.-------------- családjogi törI Az új I vényre terelődik-------------- a szó. Azon belül is elsősorban a 30 napos várakozási időre.

— Feltétlenül helyes a törvényiek ez az intézkedése Bár meg kell mondanom, ez ideig még nem akadt olyan pár, amelyik meggondolta volna magát. S há szabad jóslásokba bocsátkoznom: nem is igen lesz. A meggondolatlanság csak később, már az együttélés folyamán derül ki. Arra már volt precedens, hogy eltekintettünk a kötelező várakozási időtől. Legutoljára éppen egy tengeri hajós vőlegény esetében, akinek néhány napja volt már csak hátra a szabadságából.

Ügyfél érkezik, pár percre felfüggesztjük a beszélgetést

Dr. Mikó Tibort, az osztály vezetőjét, aki nem régen gyóBartos Péterné felvétele

gyűlt fel súlyos betegségéből, faggatom addig: mondana valamit helyetteséről.

— Böbével — így hívja mindenki a tanácsnál — ki-* lencedik éve dolgozom együtt, Lényegében neki köszönhetem, hogy eligazodom a városban. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ismeri Szentendre minden ze- gét-zugát, s a város 13 ezer lakosából 12 ezer 500-at személyesen. Segítökészsége bámulatos — kollégáihoz és ügyfeleihez egyaránt. Mindez természetesen csak olyan lelki alkattal lehetséges, amilyennel ő rendelkezik. Végtelenül jó családanya, de az otthoni gondjait soha nem hozza be a hivatalba.----------------------------- meg| E

nnyit sikerült I tud- ------------------------------------nőm

a főnöki káder jellemzésből, amelynek része van abban, hogy Bönisch Jánosnét ez év július elsején a megyei tanács tanácsosi címmel ruházta fel.

' 4- Még most is furcsállom — mondja az újdonsült tanácsos asszony, az igazgatási tanácsos — a mai világban ilyen címet!- Dehogy írom ki az ajtómra ! Szép csendesen viselem, s nem tagadom, a furcsasága ellenére is örülök neki, hiszen megbecsülés áll mögötte.

A tanácsos asszony fél öt után ugyanúgy él, mint minden asszony a városban. Hozzálát a második műszakhoz. Most éppen a befőzés van napirenden a háztartásban: az uborkát és a paradicsomot már eltette, következik a lecsó. A Duna-parton lakik szép új lakásban a férjével, még 1967-ben kapták a tanácstól. A fiuk már a maga embere, s unokával is megörvendeztette őket — kislány, gyönyörű, eszes, óvodába jár. A „nagymama” szabad idejében olvas, televíziót néz.

— Valamikor, 1944-ben, a polgári elvégzése után, óvónő szerettem volna lenni, csak hát akkoriban nem úgy alakult a sorsom, hogy tanulhattam.

A nosztalgia azóta is él benne az óvónői hivatás iránt — mindenféle előmeneteltől és jövedelemtől függetlenül.

Kertész Péter

A Lőwy Sándor Gépészeti es Gépgyártás- technológiai Szakközépiskola , (2601 Vác.

Konstantin tér 6. Telefon: 11-087.) folyamatosan indítja ■ az alábbi ,

tanfolyamokat:

lánghegesztő, ívhegesztő, hütőgépkezelő, műszaki rajz (alapfokú és haladó),

központi fűtő (gáz- és olajtüzelésre is .jogosító).

Megfelelő létszám (25 fő) esetén külön tanfolyamokat is szervezünk a vállalati telephelyeken. Jelentkezés naponta (szombat kivételével) 16.30-ig az intézet hivatalában.