Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-26 / 225. szám
Cházár-emlékünnepély A Siketnémák Országos Tanintézetében megemlékeztek a váci gyógypedagógiai iskola neves alapítójáról, lllésfalvi Béla, a Siketek és Nagyothallók Szövetségének főtitkára mondta az emlékbeszédet, majd a váci zeneiskola együt- ' tese adott műsort. Végső búcsú Tömöri Andrástól Mély részvéttel kísérték utolsó útjára a dunakeszi temetőben a 97 éves korában elhunyt Tömöri Andrást, a párt és a munkásmozgalom •régi harcosát. A nagyközségi pártbizottság és a tanács nevében Jakab Gyula búcsúzott az elhunyttól, akinek harcos élete, önfeláldozó munkája példa az élők számára. — Élete nem volt hiábavaló *— mondta a szónok. — Az első világháború után már vöröskatonaként harcolt a fiatal szovjet állam védelmében. Kimagasló eredményeinek elismeréséül, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége A Haza Védelméért érdemérem kitüntetést adományozta Tömöri Andrásnak. Gyászinduló hangjainak kíséretében helyezték el koporsóját a nagyközségi tanács által adományozott díszsírban. VÁCI HAGY A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM 1974. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK Vácott, 36/8 hallgatóval, október 75-én Megkezdődik a politikai oktatás Megelőző felmérés kérdőívekkel Vácott az 1974/75-ös politikai oktatást a napokban befejezett felmérés előzte meg. A pártoktatás tudatformáló hatásának feltárása, a további feladatok kidolgozása szükségessé tette a hallgatók elméleti, politikai ismereteinek és nézeteinek elemzését, értékelését. Városunkban is több vezető propagandista megkapta az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztálya által szerkesztett kérdőívet, melynek segítségével több témakörben elemezték az előadók az elmúlt tanévben szerzett tapasztalatokat, s észrevételeket, Arany János negyedfokú unokatestvére Nagyapjától sokat hallott a költőröl — Hogyan alakult az élete? — Nagyszalontán éltem 1928-ig, abban az évben mentem férjhez. Nagyapám, Arany Mihály, aki 1927-ben, 93 éves korában halt meg, sokat mesélt Arany Jánosról. — Arany Jánosék tizen voltak testvérek, de közülük nyolc fiatalon meghalt. Az én hat gyerekem közül is, csak kettő maradt meg. A boldog házaséletet 1937-ben tragédia szakította meg: férjem, lovaskocsinkon, kukoricát hozott haza, a kocsiról legurult egy zsák kukorica, a lovak megvadultak, férjem leesett, és a kocsi kerekei keresztülmentek rajta. A súlyos baleset után még három évig gondosan ápoltam. Az igazi tragédia azonban csak azután következett be: a 6 éves Magdolna és a 2 éves Julianna nevű gyermekem egy napon halt meg a férjemmel, 1940. augusztus 1-én pedig három hozzátartozómat temettem el. — Ilyen az élet — tárja szét kezét. — Hetvenötödik születésnapomat két gyermekem és unokám körében töltöttem el. A jövő év elejére várom öcsémet Nagyszalontáról, akitől újabb érdekességeket tudok meg nagy költőrokonomról. S. L. Dunakeszin, a Kálmán utcában, takaros kis házban lakik Patkás Jánosné Bognár Mária, az Arany család egyik utolsó leszármazottja, aki pár napja töltötte be 75. életévét. Arany János testvérének, 'Arany Györgynek az unokája, tehát Arany Jánosnak regyedfokú unokatestvére, Arany János veje, vagyis Arany Juliska férje, Széli Kálmán refőrmátus lelkész keresztelte meg. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Műtrágyát és cementet lopott AZ ÍTÉLET: NÉGY HAVI BÖRTÖN Kétrendbeli lopás és közveszélyes munkakerülés bűntettével vádolva állt a Váci Járásbíróság büntetőtanácsa előtt Kollár János 36 éves szokolyai lakos: első fokon négy hónap, börtönben eltöltendő szabadságvesztésre ítélték, $ kétezer forint pénzbírságot kell fizetnie. FELVESZÜNK MEÓSNAK kezdő technikusokat vaav érettségizett szakmunkásokat sződligeti telephelyünkre, két műszakos beosztásba. Jelentkezés: Váci Autójavító és Fémipari Vállalat Sződliget-Sződrákos (volt szeszgyár), naponta 8-tól 15 óráig. Kollár már ült börtönben lopásért. Amikor kiszabadult, a Pest megyei Közúti Építőipari Vállalatnál dolgozott. Megkeresett havonta ötezer forintot, mégis otthagyta munkahelyét, és jó ideig nem is vállalt munkát. Elment az állami gazdaság máriaudvari telepére, s a szérűből elvitt két zsák műtrágyát, más alkalommal Koczó János udvarából emelt el két zsák 500-as cementet: így került a bíróságra. Súlyosbító körülménynek vették büntetett előéletét és a közveszélyes munkakerülést. Enyhítő körülményként mérlegelték megbánását. (P) Felhívjuk kedves fogadóink figyelmét, hogy a 211. sz. VÁCI TOTÓ—LOTTÖ KIRENDELTSÉG OKTÓBER 1-TÖL SZOMBATONKÉNT CSAK 13 ÓRÁIG TART NYITVA javaslatokat tettek a pártoktatás fejlesztésével kapcsolatban. Balassi István, a városi párt- bizottság propaganda- és művelődési osztályvezetője, akivel a jövő hónapban kezdődő politikai oktatásról beszélgettünk, elmondta, hogy Vácott október 15-én, 3618 hallgatóval kezdődik meg a pártoktatás, melyhez az említett felmérés hasznos segítséget nyújtott. A X. pártkongresszus határozata alapján kidolgozott, négy esztendőre szóló pártoktatási program a jövő év tavaszán befejeződik. Valamennyi tananyagban fokozott hangsúlyt kap felszabadulásunk 30. évfordulója és a XI. pártkongresszus. Vácott is fő cél, hogy a pártoktatás során elsajátított ismereteket .ki-ki a munkahelyi, a várospolitikai feladatok végrehajtásában hasznosítsa. A foglalkozásokon továbbra is középpontban áll a munkásosztály vezető szerepe, a munkás-paraszt szövetség, az üzemi munkaverseny, az üzemi demokrácia kérdése, a kispolgári és a vallásos nézetek elleni küzdelem, szó esik a KGST évfordulójáról is. A propagandisták kiválasztása. felkérése befejeződött. Megérkeztek a tankönyvek. s az alapszervezetek mindenütt készülnek, hogy ünnepélyessé tegyék a tanévnyitót. Javaslatok alapján megvitatják a hallgatók, hogyan váltak valóra munkaterületükön olyan fontos határozatok. mint a KB állásfoglalása az ifjúsági kérdésben, a munkás-paraszt szövetség megítélésében, a munkásműveltség további fokozását elősegítő feladatokban? Szóba került a kérdőíveken ' a segédeszközök (film, szépirodalom) gyakoribb alkalmazása, a tanácsok szerepének mélyebb elemzése, az anyag kollégiumi keretek közötti feldolgozása, a ^ napi bel- és külpolitikai kérdések rendszeres megvitatása is. A városi pártbizottság PMO vezetője és munkatársai segítséget nyújtanak, hogy a jó javaslatokat már ebben az oktatási évben alkalmazni lehessen, és minél sikeresebben fejezze be tanulmányát a három és fél ezernél több hallgató. P. R. Októberben A múzeumi hónap vad eseményei Hat előadás, színesdia-vetí- tés, eredeti dokumentumok bemutatása: október a váci Vak Bottyán Múzeumban. Negyedikén dr. Stefaits István, a múzeum munkatársa beszél Vác városfejlesztésének eredményeiről és hibáiról, műemléki-városképi szempontból, Hetedikén Rudas László újkortörténész ismerteti irodalmunk antikleri- kális hagyományait, különös tekintettel a váci vonatkozásokra. Érdekesnek ígérkezik Philipp Clarisse művészettörténész-igazgató 14-i előadása: Képzőművészeti élet Vácott, a XVIII. századtól napjainkig. 21-én Igaz Mária néprajzmuzeológus ismerteti a néprajzi gyűjtés módszerét. Idén is beszámol a Vác környéki legújabb régészeti ásatásokról Hellebrandt Magdolna és dr. Tettamanti Sarolta. Az előadások sorozatát Alföldi Vilma újkortörténész zárja. A fehérterror első évei Vácott című dolgozatával.- Az előadások helye a Vak Bottyán Múzeum. Valamennyi előadás — az említett napokon — délután öt órakor kezdődik. (P.) Szakmai továbbképzés Riz Jánosné többszörös kiváló dolgozó átveszi bizonyítványát Bross Lajostól. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában a szakmai továbbképzés keretében, a vállalat harmincnyolc dolgozója végezte el A nyomtatott áramkörök gyártási technológiája című, 25 órás betanítottmun- kás-tanfolyamot. Bross Lajos műszaki igazgatóhelyettes a tanfolyam értékelésekor elmondta, hogy az üzemnek igen nagy szüksége van jól képzett munkásokra. A tanfolyam folytatásaként, akik igényli.!, megszerezhetik a szakmunkásképesítést. Kép és szöveg: Rózsavölgyi Károly JEGYZET Műemlékeink védelmében A 900. évfordulóra ké- szülő városunk napról napra szebb lesz. A városi tanács és a háztulajdonosok, tehetségükhöz mérten, tatarozzák a középületeket, a lakóházakat, az egyházak pedig a templomokat és egyéb egyházi objektumokat hozzák rendbe. A minapi esős délelőttön a székesegyház oszlopcsarnoka alatt, az esőtől védett helyen középiskolás fiúk rugdalták a labdát, nagy kiabálás közepette, rongálva a műemléket. Sajnos, gondatlanság következtében is megcsonkulnak műemlékeink. A Mártírok útja 21. számú ház tatarozásakor például letörték az erkély fölötti, kiterjesztett szárnyú sas fejét. (Az épületet az erkélyen látható püspöki címer ellenére is csak „Roller-ház"- nak emlegetik az idősebb váciak.) / ó lenne, ha a közép- iskolás fiúk lyukas óráikat nem a nagytemplom oszlopcsarnoka alatt töltenék el, s ha a tatarozó vállalatok dolgozói gondosabban állványoznának, mert hiába festik át a homlokzatokat, 1 ha a kőfarag- ványokat, a domborműveket tönkreteszik. Galambos Ferenc SZERZŐDÉS. OT EYRE Kismarosról — Damaszkuszba — Mikor indulnak? — Előreláthatólag október elején. — Hányán mennek? — öten. Először van mód arra, hogy magyar ösztöndíjasok a helyszínen tanulhassák az arab nyelvet. — Hogyan kezdődött? — Érettségi után Szegedre jelentkeztem, az egyetemre. Felvettek, s ott javasolták a Szíriái ösztöndíjat. Megpályáztam, sikerült. — Indulásig mivel töltik az időt? — Megkaptuk a kötelező véAz IBUSZ-kirendeltségen Váciak külföldön, külföldiek Vácott Alig lehet úgy bemenni a váci IBUSZ-kirendeltségre, hogy ne kelljen sorba állni a valutáért, a külföldi vasúti és autóbuszjegyekért. Német, francia, angol szavak röpködnek. Pászthory Lóránt, a hivatal vezetője is a pult mögé állt, csak a forgalom némi csökkenése után tudunk vele beszélgetni. — Kevesen vagyunk — mondja —, és nem áll módunkban, hogy egyik napról a másikra alkalmazzunk egy új munkatársat, mert valutával foglalkozunk és legalább egy idegen nyelv tudása is kötelező, továbbá dolgozóinknak igen sok kérdésre kell Válaszolniuk. Valóban nem kell szakembernek lennünk, hogy megállapítsuk: legalább még egyszer ennyi munkatársra lenne szükség, hogy a 24 féle szolgáltatást torlódás nélkül tudják ellátni. Egy-kettő e szolgáltatások közül: bel- és külföldi utazási jegyek kiadása, valutaeladás és -vétel, egyéni külföldi utazásokhoz engedélyszerzés, színházi előadásokra és egyéb rendezvényekre jegy biztosítása, szállás-, hálókocsi- foglalás, fizetővendég-szolgálat, külföldi és belföldi IBUSZ-utak szervezése, idegenforgalmi felvilágosítás, idegenvezetés, idegenforgalmi kiadványok értékesítése, vízumbeszerzés stb. — Tavaly 11,5 millió forintos forgalmat bonyolítottunk le, az idén 12 milliós tervünk van, melyből augusztus végéig már 10 millió forintot teljesítettünk. Évről évre növekszik az egyéni és csoportos utazásokon részt vevők száma. A csoportos utazásokból származó bevételünk az első félévben 5,2 millió forint volt, míg 1973 hasonló időszakában csak 2,7 millió volt. — Mi után érdeklődnek a külföldiek? — Mindenekelőtt szállás után. Nagyobb forgalmat tudnánk lebonyolítani, ha Vác már rendelkezne megfelelő turistaszállóval. Szívesen keresik fel városunkat központi fekvéséért és nevezetességeiért: innen indulnak el túrára a. vácrátóti botanikus kertbe, a Naszály, a Börzsöny, de Z ebegény, Nagymaros, Vise gr ád is elérhető egy órán belül, és szívesen térnének vissza Vácra, mert megfelelő az üzlethálózata, közel hozzá a főváros, ahol nem mindig tudnak részükre megfelelő, olcsó szállást biztosítani. Igénylik még a szervezett Duna-kanyar programokat. A visegrádi part a programszervezésben már jóval előbbre lépett. A váci oldalon is megvalósulnak érdekes programok, Z ebegényben a Szőnyi Múzeum kiállításai, Vácott hangversenyek, a Dunakeszi és Szobi napok, de mindezt megfelelően össze kellene hangolni, mint ahogy a zebegényi Szőnyi Múzeum tette a Három nap a múzeumban programjában. — A váciakat mi vonzza? — Az igények növekedtek — feleli a kirendeltség vezetője. — A hazai és szocialista országokba irányuló utazásokon kívül, egyre többen választják a spanyolországi, svájci, olasz utakat, a hosz- szabb ideig tartó, drágább programokat. Az emberek nagy része évente visszatér, és más-más vidék megismerésével gyarapítja ismereteit, üdül érdekesen és kényelmesen. Mészáros Gyula dőoltásokat, ismerkedünk az arab nyelvvel, egy fővárosi tanár segítségével. — Távolabbi cél? — Külügyi szolgálatban szeretném hasznosítani azt a tudást, tapasztalatot, amit fél évtized alatt elsajátítok. ★ Csulák Péter 19 éves kisma- rosi fiatalember a jövő héten utazik a Duna menti községből Damaszkuszba. (papp) A tervezettnél előbb fij út Dunakeszin Dunakeszin, a Szent István úton, a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat egyes számú építőrészlege utat épít. A részletekről Monori Imre munkavezető tájékoztat: — Augusztus 21-én kezdtük el a 8 méter széles, 300 méter hosszú aszfaltút építését, hu- szonketten. A földmunkával a tervezettnél rövídebb idő alatt lettünk készen, mivel az anyaggal nem volt baj, és a munkások jól dolgoztak. .Szeptember végére elkészül a? út, s vele jelentős közlekedési problémát sikerül megoldani: Fát—Mogyoród felé a buszforgalmat a nem túl biztonságos 2-es főút-tanácsháza kereszteződésből elterelik, megszűnik a Főt felé menő buszok tanácsházánál levő megállója, mert azt az új úton helyezik el. (solymosi—pandúr) MA Ingyenes jogi tanácsadás Ma, csütörtökön délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszervezeti székház (Lenin út 45.) első emeletén, a szakmaközi bizottság rendezésében : a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tagja várja a tanácsért hozzá fordulókat