Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-21 / 221. szám

I IP74. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT ^Md<m Készülődés, szüret előtt * Magas lesz a cukorfok Egymilliárd, gépesítésre — Főként a pecsenyebort A Pest megyei Pincegazda­ságban már elkészítették az idei szüret előzetes operatív mérlegét. Felbecsülték a vár­ható szőlőtermést és a szük­séges szállító-, tároló- és fel­dolgozó kapacitást. Erről be­szélgettünk Verdon Jánossal, a pincegazdaság felvásárlási és termelésszervezési főosztá­lya vezetőjével: — Pest megyében 25 ezer hektáros területről 700 ezer mázsa szőlőre számítunk. Pin­cegazdaságunk 160 ezer hek­toliter mustot és 200 ezer mázsa szőlőt vásárol meg. Egyébként mintegy 300 ezer mázsa szőlő feldolgozásához ele­gendő a kapacitásunk. Gondot egyedül az jelenthet, hogy az óborból még több mint 200 ezer hektolitert tá­rolunk, s ez a rendelkezésünk­re álló hely nagy részét el­foglalja. Más megoldások után kellett néznünk: vidéki pincé­szeteinkben csaknem 120 ezer hektoliter bor számára jut hely, s ezt a lehetőséget igény­be vesszük. Emellett — . szük­ség esetén — a százhalombat­tai DKV-től bérbe vett tartá­lyokban is jelentős mennyisé­get tudunk elhelyezni. — Legjelentősebb termelő­partnereik? — Csaknem hetven terme­lőszövetkezettel és három ál­lami gazdasággal — monori, ceglédi, nagykőrösi — alakí­tottunk ki szoros kereskedel­mi kapcsolatot. Legtöbbel 5—10 éves hosszú lejáratú szerződést kötöttünk. Emellett a Tápiómenti. vala­mint a Csemő-nyársapáti Sző­lő. és Borgazdasági Társulat­tól vásároljuk árukészletünk mintegy 40 százalékát. A két társulás, a tagszövetkezetek képviselőinek részvételével, az elmúlt napokban Intéző bizott­sági ülést tartott, amelyen megbeszélték a szüret gondos előkészítéséhez és levezetésé­hez szükséges tennivalókat. Megállapodtunk velük, hogy a szállítóeszközöket részben a szövetkezetek, részben pince- gazdaságunk biztosítja. Az át­vételre kerülő 80 ezer mázsa szőlőt telepeinken — Nyársapá­tiban, Tápiószelén, Nagykátán, Hemádon és Csepelen — dol­gozzuk feL — Milyen bortermés várha­tó az idén? — A megyében termesztett igen sokféle szőlőfajtából — hozzávetőleg 42-félét tartanak számon —- gazdaságunk főként a jó minőségű pecsenyeborhoz valót vásárolja: az ezerjót, riz- lingféléket, a kedvelt, kelle­mes ízű hárslevelűt és a ka­darkát. Ez utóbbinál gond, hogy nem megfelelő a szín­anyaga. Az időjárás azonban kedvező, a napsütéses órák száma magas, s így remélhe­tőleg a szüretig — október elejéig — ez még kedvezőleg hat majd a kadarka színére. Az elmúlt napokban több nagyüzemben próbafokolást végeztek, s ebből a várható cukorfokra következtettek. Ta­valy ez 15—16 fok között volt. s az idén is hasonló átlagra számítunk annál is inkább, mert a levélfelület még ép. s így a napsütés szüretig to­vább érlelheti a szőlőt. — Változik-e a szőlő, a must, a bor felvásárlási ára? — A legjelentősebb válto­zás: az alacsonyabb cukorfokú szőlőfajták átvételi árát meg­emeltük. Az utóbbi években ugyanis a 15 cukorfok alatti szőlő átvétele problémát je­lentett, Az idén a gyengébb minőségből adódó jövedelem- csökkenés egy részét pince- gazdaságunk átvállalta, s így a termelőket kisebb mérték­ben érinti a veszteség. Pél­dául: a 13 cukorfokú fehér szőlőt tavaly kilogrammon­ként 3 forint 90 fillérért, most 30 fillérrel magasabb áron vesszük át. A termelők szá­mára kedvezőbb árainkat partnereink örömmel fogad­ták. — Milyen elképzeléseket, terveket valósítanak meg , az elkövetkező időszakban? — Csemő-nyársapáti üzem­egységünkben 15 hektáron sző­lőt telepítünk, főként Irsai Olivérből. Meglevő szőlőültet­vényünk korszerűsítés», már második éve tart — s tapasz­talataink azt igazolják, hogy a gépek segítségével végzett szüreteléshez a magas művelésű telepí­tési mód a legmegfelelőbb. 1980-ig csaknem 3 ezer hek­táron kívánunk a legmoder­nebb feltételek között szőlőt termelni. 500 hektáron saját szőlőgazdaságainkat — Tápió­szelén, Örkényben — fejleszt­jük, és 2500 hektáron pedig szőlőtermelő nagyüzemekkel kooperálunk. Olyan mintasző­lészetet kívánunk létrehozni — a Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézet és a (BVT) Bor- gazdasági Vállalatok Trösztje útmutatásai alapján — ahol a talajműveléstől a szőlőkezelé­sen át a szüretig mindent gé­pesítünk. Modem gépeket, be­rendezéseket, s a növényvédő szeres ke­zeléshez helikoptert vásá­rolunk. A beruházás ennek megfele­lően igen jelentős lesz —elő­reláthatóan 1 milliárd forin­tot igényel. Ezt részben ön­erőből teremtjük elő, illetve nagyüzemi partnereinktől és a Magyar Nemzeti Banktól hi­telként kapjuk majd meg. S. Zs. nap rendeletéiből A lakóépületek és a bérbe­adás útján hasznosított más épületek távhő- és melegvíz- ellátásáról szóló 2/1966. (III. 31.) NIM. számú rendelet mó­dosítását a 6/1974. (IX. 10.) NIM. rendelet tartalmazza. (Magyar Közlöny 64. száma.) A háztartási fogyasztásra szolgáltatott városi és föld­gáz árának, valamint a gáz­AZ ORION RÁDIÓ ÉS VILLAMOSSÁGI VÁLLALAT AZONNALI RELÉPÉSSEL FELVESZ- nőket tv-szerelő munkára, 14 éves kortól- férfi betanított és segédmunkásokat- elektro-, tv- és mechanikai műszerész szakmunkásokat- érettségizetteket tv-műszerésznek átképzőnk. Korszerű, tiszta munkahely. Jelentkezés: a Munkaerőgazdálkodási Osztályon Budapest X., Jászberényi út 29. Levélcím: 1475 Budapest, postafiók 84. Telefon: 284-830, 484-760. és kokszkészülékek bérleti dí­jának megállapításáról ugyan­itt jelent meg a 7/1974. (IX. 10.) NIM. rendelet. A talaj termékenységét ked­vezően befolyásoló egyes anyagok forgalomba hozatalá­ról kiadott 21/1974. (IX. 12.) MÉM. rendeletet a Magyar Közlöny 65. számából ismer­hetik meg az érdekeltek. Az új óvodai rendtartás bevezetéséről szóló 3/1974. (IX. 12.) OM. rendelet is ugyanitt jelent meg. Az ingatlan-nyilvántartásról a Kohó. és Gépipari Közlöny 32. számában található a mi­nisztérium közleménye, mű­vezetői tanfolyam szervezé­séről ugyanezen közlöny 33. számában van szintén fon­tos közlemény. A szakmunkásképző iskolák vezetőinek továbbképzéséről kiadott 131/1974. Mü. M. szá­mú utasítást a Munkaügyi Közlöny 12. száma tartal­mazza. CSALÁDBAN^ - HÁZ KÖRÜL , Értünk, ne ellenünk ÉRTÜNK, NE ELLENÜNK címmel a Pest megyei Tanács Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézete másodízben időszakos kiadványt bocsátott ki, amely a gyermek- és ifjúságvédelem problémáival, az intézethez tartozó pedagógusok, hivatásos munkatársak és társadalmi aktivisták tevékenységével fogalkozik. így jellemzik ön­magukat, munkásságukat a ki­advány utolsó napján, ahol fel­sorolják szerzőiket, munkatár­saikat. Valójában ennél lényegesen többről van szó. Művészi igé­nyű munkáról, amely tartal­mában—kiállításában egyaránt felülemelkedik az időszakos kiadványok szokásos színvona­lán. Vonatkozik ez elsősorban Csőhány Kálmán kétszeres Munkácsy-díj as érdemes mű­vész rendkívül kifejező, tárgy­hoz illő grafikáira, a kitűnően megválasztott versekre, klasz- szikus és mai ifjú költőink alkotásaira. A szép kiállítás nagyrészt a Pest megyei Nyomdaipari Vállalat ceglédi üzemének erdeme. Ennyit a kiadvány külső for­májáról. A továbbiakban, kis­sé részletesebben, a tartalmi mondanivalóról szeretnénk szólni. Ez a gyermek- és if­júságvédelemmel foglalkozó szakembereknek, társadalmi munkásoknak, de minden szü­lőnek, sőt a jövőért felelőssé­get érző embereknek valósá­gos kincsesbánya. A szerkesz­tő bizottság elnöke, dr Simon Lajos,, a pomázi intézet igazga­tója a kiadvány célját bemu­tató írásának a „Példamutató társadalmi felelősséggel” cí­met választotta és méltatja, hogy gyermekeink neveléséből, ifjúságunk segítéséből a szű- kebb családokon túl a na­gyobb közösségek, az egész 'társadalom' kiveífzr- a'~ részét. „A társadalmi pártfogók na­pi munkájuk mellett es­téiket áldozzák egy-egy fiatalkorú félresiklott éle­tének helyrebillentésére. A Hazafias Népfront moz­galom, a nőbizottságok és a szülői munkaközösségek, a Magyar Vöröskereszt szerve­zetei, az üzemek szakszerveze­ti bizottságai, a KlSZ-szerve- zetek, és ezek aktivistái egyre nagyobb számban értik meg és követik a párt helyes irány­mutatásait ifjúságunk nevelé­se. a szocialista tudat fejlesz­tése terén”. A továbbiakban arról szól, hogy a megyei gyámhatóság munkatársai a szülői nevelői és jogászi gondokat egyesítve hivatásként végzik munkáju­kat gyermekeink, a züllésnek kitett, veszélyeztetett fiatalko­rúak érdekében. A hiányzó otthont 980 nevelőszülő pótolja, igyekszik megadni a család melegét, meghittségét, igye­kezve elfelejtetni a vérbeli szülők és a testvérek hiányát. A kiadvány gazdag ANYAGÄBÖL IS KIEMEL­KEDIK Jenei Tibornak, a Ha­zafias Népfront szentendrei já­rási bizottsága titkárának. Szarvas Sándoménak, a Ma­gyar Vöröskereszt dabasi já­rási szervezete titkárának és Csikai Pálnak, a TIT nagykő­rösi városi titkárának beszá­molója. hogy hogyan, milyen módszerekkel gondoskodnak a veszélyeztetett és állami gon­dozott gyermekekről. Több nevelő, így Kovács Ambrus gyermekvédelmi szakfelügyelő tanár Nagykőrösről, Vass Já­nos, és Varga Pétemé abonyi gyógypedagógus és nevelőszü­lő felügyelő, valamint Kása Mátyás szobi nevelőotthon igazgató az állami gondozott gyermekek és a társadalom kapcsolatát elemzi. Rétéi La­jos tanár, pomázi hivatásos pártfogó felügyelő a Szentend­rei Papírgyár egy lelkes társa­dalmi munkásáról, Szlovák Jánosáéról fest érdekes port­rét, míg Varga Csaba fiatal író, Imre Sándorné szen'tlő- rinckátai nevelőszülő felügye­lő, Fábián Miklós könyvtáros, dabasi társadalmi felügyelő szépirodalmi szinten szóinak az ifjúságvédelem gondjairól — eredményeiről. NEM RAGASZKODHAT­TUNK A TELJESSÉGHEZ, va­lamennyi írást, a közreműkö­dőket nem sorolhattuk fel, de mindegyik segített a tájékozó­dásban: milyen feladatokat kell ennek a szerteágazó tár­sadalmi szervezetnek ellátni a jövő nemzedék e nehéz sorú rétegének segítésében. Nyereség, hogy a kiadvány­nyal megismerkedhettünk. Komáromi Magda Megnyílt Pomázon a kiskertek mestereinek országos kiállítása Komáromi István dunavarsányl kertbarát különleges méretű viet­nami tökfajtáival. Pénteken délután a pomázi nagyközségi tanács helyiségei­ben megnyílt a kiskertek mes- tereihek IV. országos egyéni versenykiállítása. Megnyitóbe­szédet Baross István, a pomá­zi nagyközségi tanács elnöke mondott. Pomázon — ahol az ország első kertbarátklubja alakult — ezúttal az ország 11 váro­sából és 12 községéből 86 „amatőr kertész” mutatja be legszebb termékeit, zöldség­féléket. gyümölcsöket, virágo­dat. Kiállították a kertbarátok a maguk készítette gépeket, munkaeszközöket is. A megnyitón nyújtotta át dr. Gyúró Ferenc, a Kertésze­ti Egyetem rektorhelyettese, a Kertbarátok Országos Társa­dalmi Szövetségének elnöke a kertbarátmozgalomban ki­emelkedő munkát végzőknek a „Porpáczi Aladár, a Magyar Kertkultúráért” emlékérmet. Az emlékérmet kapták S. He­gedűs László, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára. Pomáz országgyűlési képviselője, dr. Somos And­rás, a Kertészeti Egyetem rek­tora. Szabó Imre, a dunakeszi kertbarátklub elnöke, Gulyás Endre veszprémi,, valamint Uj Imre debreceni kertbarát. A pomázi nagyközségi ta­nács kitüntető serlegét a deb­receni kertbarátok köre. a nyíregyházi kertbarátok klubja, valamint a szolnoki kertbarátok köre kanta. A legszebb termékeket ki­állító. a leghasznosabb bar­kácsolt szerszámokat készítő­nek járó kiállítási nagydíjat Bubán Sándor pomázi nyug­díjas pedagógusnak ítélték oda, aki csodálatos szépségű begóniát, dieffenbachiát, fok­földi ibolyát, gyermekfej nagyságú karalábét, hatalmas champion fajtájú őszibarackot, zöldségféléket küldött a kiál­lításra. A nagydíjas kertész el­mondotta, hogy 100 négyszög­öles kertjéből az elmúlt év­ben 7200 forint értékű termék került a saját asztalára. Figyelmet érdemel még a ki­állításon Hargitai József po­mázi szőlő- és alma-fajtagyűj- teménye, kertjében 27 fajta szőlőt nevel. Nagy sikert ara­tott a dunavarsányl Komáromi István által kiállított vietnami főzőtök. amelynek hosszúsága eléri az egy méter harminc centimétert. K Gy. Alkatrészek a Polski Fiathoz is A Polski 126-os Fiat sze­mélygépkocsikba gyújtókon­denzátorok gyártását kezdte el a Remix szombathelyi gyár­egysége, az ország legnagyobb, híradástechnikai alkatrész- gyártó üzeme. A hazánkban is népszerű Zsiguli-autókba már két éve készít hasonló alkat­részeket. — Töltse szabadságát az NDK-ban. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, ba­ráti szocialista ország ked­velt úticélja a magyar tu­ristáknak : idén ez ideig több mint 93 ezren keresték fel ar NDK legszebb vidékeit hazánkból, mintegy 75 szá­zalékkal többen, mint a ta­valyi év első nyolc hónap­jában. ✓ t

Next

/
Thumbnails
Contents