Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-21 / 221. szám
\ 1974. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT ír* erei W Kaunas» Játékparadicsom A városi tanács technikai részlégének áldozatkész munkájával elkészült a szentendrei gyerekek legújabb játszótere a Bükkös patak partján. Terveit társadalmi munkában Püspök Zoltán készí tette, a berendezési tárgyakat pedig a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság szentendrei erdészete. A rendhagyó, ám ugyanakkor a gyerekeknek teljesen egyértelmű játékparadicsom harmonikusan alkalmazkodik az ezer arcú patak hangulatához, s így a városképhez. Víz és csatorna nélkül Pomázon befejeződött a KISZ-lakótelep építésének harmadik üteme. A tulajdonosok már be is költöztek a 75 négyzetméter alapterületű, központi fűtéses, garázsos lakásokba. Gondjaiknak s szorongásaiknak azonban ezzel még koránt sincs vége: a lakásokban ugyanis — az előző két ütem 60 lakásához hasonlóan — nincs víz, s a szennyvíz elvezetése sem megoldott. A vízvezeték-hálózat üzembe helyezésére s a csatorna kiépítésére előreláthatóan csak a jövő esztendő végén kerül sor. A városi tanács vb napirendjén Megduplázódott a foglalkoztatottság Javutó körülmények között a cigány lakosság Szentendrén jelenleg 73-as lélekszámmal 14 cigány család él — meglehetősen szétszórtan. Lakásaik közül 3 komfortos, 2 félkomfortos, 4 komfortnélküli, 5 nem minősíthető lakásnak. Az elmúlt három évben négy család jutott ingyenes házhelyhez, 1 állami támogatással, 1 saját erőből épített családi házat, további 1 család pedig bővítette a lakását. Ez évben újabb 1 család saját erőből vásárolt telket, rajta a ház állami támogatással már épül. A tanács munkadíj fejében bontási anyagból rendszeresen biztosít építőanyagot. Sőt: tereprendezéssel, vizes villany bevezetésével ösztönzi az építkezőket. A 14 családban 46 gyerek nevelkedik — a gyámhatóság, a gyermek- és ifjúságvédelmi bizottság valamennyiüket mint veszélyeztetett kiskorúakat tartja számon. Pillanatnyilag 4 gyermek van állami gondozásban. A városi bölcsődében nem találni cigánygyereket, csakhát az érintett 4 gyerek szülei nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel. Az óvodáskorú gyerekeknél valamivel pozitívabb a | statisztika: nyolcból három jár óvodába. Iskolába 16 gyerek jár — közülük 11 kisegítő osztályba. A pedagógusok legfőbb törekvése az, hog^ a cigánygyerekek jól érezzék magukat pajtásaik közösségében s eleget tegyenek tankötelezettségüknek. A gyámhatóság valamennyi tanköteles gyerek napközi otthoni díját megtéríti, s a rászorulókat ruhasegélyben részesíti. Sajnos, túlkoros osztály a városban nem működik, szerenA vállalat kiváló brigádja Orrhosszal — a hitelesek Gyakran hallani, hogy intézményeknél meglehetősen formális a szocialista brigádmozgalom. Hadd álljon itt cáfolatul az OTP szentendrei járási-városi fiókjának példája. Két aranykoszorús, többszörös szocialista brigád, a hitel-, illetve a takarékágazatban, egymással versengve s ugyanakkor egymást segítve cáfol rá hosszú évek óta a kétkedőkre. Ezúttal a hiteleseknek jött ki jobban a lépés, ahogy cir. Kormány Zoltánná, a Fáy András hitelbrigád vezetője mondta: csupán egy orrhosz- szal előzték meg vetélytársu- kat. Ez az orrhossz azonban a jól összeszokott kollektívát a hét közepén a vállalat kiváló brigádja cím elnyeréséhez segítette. A szocialista brigádmozgalom elmúlt másfél évtizede alatt az Országos Takarékpénztár immár 446 szocialista brigádja közül a Szentendréin kívül mindössze egy Egyműszakos tanítás Pilisszántón Nem csúsznak el a határidők A Budakalász Nagyközségi Tanács vb Építő- és Szerelő- ipari Költségvetési Üzeme, amely magasépítési, mélyépítési, szakipari és épületgépészeti munkákat, valamint kazánok vegyszeres tisztítását és revízióra előkészítését vállalja szerte a járásban, nem tétlenkedett az esztendő eddig eltelt időszakában. Kivitelezésükben Budakalászon elkészült 6 két- szoba összkomfortos lakás s egy korszerű ABC-áruház. Pomázon a tanácsház szomszédságában megtörtént a nagyközség igényeinek megfelelő új orvosi rendelő s két szolgálati lakás műszaki átadása. Az építkezéseit ütemét tekintve, nyugodtan megállapítható, hogy további adósságait is kiegyenlíti határidőre a BÉSZKÜ: november 7-én Budakalászon felavathatják a tömegszervezeti székházat s Leányfalun is időben befejeződik a 7. számú élelmiszerbolt üzletterének korszerűsítése s raktárának bővítése. Néhány áthúzódó beruházás sorsa azonban több községben aggasztja a vezetőket s a lakosokat egyaránt. Kétségeik eloszlatására Faragó János, a költségvetési üzem vezetője készséggel vállalkozott. — Kezdjük mindjárt Pilisszántóval. Meglehetősen cammog az iskola bővítése... — Aggódásra semmi | okuk a pilisszántóiaknak. Az ifién tető alá kerül a négy új tanterem. Májusban vonultunk fel s legalább tíz hónapra való munka van itt. A létszámot is megemeljük 12 főre, Budakalász- ról több kőműves jön át falazni s a munkából a helybeli nyugdíjasok is kiveszik a- részüket. Tartjuk magunkat a község vezetőivel kötött szerződéshez: április 4-én nyolc tanterme lesz már a pilisszántói általános iskolának s elkezdődhet az egyműszakos oktatás. — CS-lakások? — Csobánkán újabb tízet építünk. Ezekben a napokban vonulunk fel. A korábbiakkal azonos lakások közül az idén öt tető alá kerül. A határidő változatlan: 1975. augusztus 20. Szó van Pomázon is további 8 CS-lakás építéséről, de meg- rendelést ez ideig még nem kaptunk a tanácstól. Tudomásom szerint még a helykijelölés sem történt meg. — Visegrádon az Újtelepen ugyancsak ezekben a napokban startol 20 állami lakás építkezése. — A megyei támogatással létesülő tekintélyes beruházás a külső közművesítéssel és az útépítéssel együtt 8,4 . millió forintot kóstál. Jelentős erőket irányítunk ide, hogy a két- szoba összkomfortos lakások hagyományos technológiával időre, vagyis 1976 márciusára elkészüljenek. brigád szerezte meg ezt a trófeát. A tízszeres szocialista Fáy András brigád 1962-ben alakult. Jelenleg 11 tagja van, tíz nő és egy férfi: Tóth Zoltán, a fiók mókamestere s költője egy személyben. Tagja a brigádnak még két kismama, akik két éve gyermekgondozási segélyen vannak. Az immár kiváló brigád tavaly nyerte el vállalásai alapján az' aranyérmet, elsősorban többletmunkája révén. Betétszerzésüket 235,2 százalékra, ösz- szegszerűen több mint 1,6 milliárd forintra teljesítették. Ugyanakkor 345 ezer forint összegű gépkocsibetéttel is dicsekedhetnek. vállalásukat csaknem megkétszerezve. A betétszerzés érdekében külön propagandát is kifejtettek: a Fáy András brigád tagjait rendre ott lehetett látni a tsz-ek zárszámadásainál, illetve a vállalatok nyereségrészesedés-kifizetésénél. Hitelgondozási munka juk hatékonyságára mi sem jellemzőbb, hogy a szentendrei fióknak nagy hitelállománya ellenére szinte alig van hátraléka. Képünkön Ormay Olivér, az *€>TP vezérigazgatójának első helyettese a járás és a város vezetőinek jelenlétében átadja dr. Kormány Zoltánnénak a vállalat kiváló brigádja kitüntetést dokumentáló oklevelet. Az oldalt írta: Kertész Péter Fotók: Gárdos Katalin, Tóth Józsefné cséré azonban az ilyen fiatalok közül öten a dolgozók általános iskolájában pótolják mulasztásukat. A felnőtt cigánylakosság írástudatlansága elleni küzdelem az elmúlt négy évben nem vezetett eredményre: becsült adat szerint ma sem tud minden második cigány lakos írni, olvasni. örvendetes a változás viszont a foglalkoztatottság tekintetében. 1970-ben. a cigány lakosságnak csupán a 40 százaléka vállalt munkát, ez az arány időközben megkétszereződött. Különösen a fiatalok helytállása szembetűnő. Közülük egy elvégezte a vendéglátóipari iskolát s munkahelyén kivívta kollégái elismerését. Ami még nem megnyugtató: sokan rövid időt töltenek csák munkahelyükön — ott- maradásukhoz a munkáskollektívák nyújthatnának fokozott segítséget. Érdekességként megemlítem, hogy a rendszeres munkavállalók közül ketten „maszekok”, szabályos iparengedéllyel. Tevékenységükkel jelentős hasznára vannak a városban itt-ott még akadozó lakossági szolgáltatásnak. A városi tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban vizsgálta meg részletes alapossággal a cigány lakosság élet- körülményeit. Megállapították, hogy a tanácsi és a társadalmi szervek értő, lelkiismeretes patronálása folytán számottevő az előrelépés. Ez azonban korántsem eredményezhet teljes elégedettséget. Akad még tennivaló bőven. Főleg a lakáskörülmények javításában. Az elfogadott határozati javaslat előírja, hogy az igazgatási osztály nyilvántartásában levő két lakásigényt legkésőbb 1975 végéig ki keli elégíteni. Továbbra is figyelemmel kell kísérni — képzésük mellett — a munkaképes férfiak és nők foglalkoztatását. A művelődésügyi osztály feladata olyan intézkedések foganatosítása, melyek következtében csökken a kisegítő iskolába történő áthelyezés s a túlkorosok iskolába járás alóli felmentése. A higiéniai nevelés szolgálatában évente kétszer filmvetítésssel egybekötött előadásra invitálja az egészségügyi osztály a város cigány lakosságát. Az MSZMP járási bizottsága elkészítette hazánk felszabadulása 30. évfordulója méltó megünneplésének intézkedési tervét. Ezen belül elsőként azokat az eszmei-politikai mondanivalókat fogalmazta meg, melyeknek különös tekintettel az ugyancsak soron- kö vetkező XI. pártkongresz- szusra, a felkészülésben, szervezésben s a különböző megmozdulásokon, ünnepségeken érvényesülniük kell. A járási kiemelt ünnepség ezúttal Szentendrén lesz április 4-én, a várossal közösen. Ezenkívül természetesen a járás valamennyi községében, üzemében, termelőszövetkezetében és intézményében, a kialakult hagyományoknak megfelelően, áz illető községek felszabadulásának napján lesi ünnepség. Leányfalun felszabadulási emlékművet avatnak az évfordulón, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában pedig március 8-án az 1936-os gyári bérharc emlékeit nagygyűlésen idézik majd fel. A kongresszusi s egyben fel- szabadulási munkaversenyre, amely két szakaszból áll, s tart egészen a IV. ötéves terv végéig, természetesen szintén kitér az intézkedési terv. Felhívja a pártszervezetek figyelmét, hogy fokozott mértékben segítsék a célkitűzések megvalósítását. A legkiemelkedőbb eredményeket elérő gazdasági egységeket a járási pártbizottság jutalomban részesíti. További mozgalmak: létesítmények, új beruházások átadása a felszabadulás ünnepén, csatlakozás a községfejlesztési és szépítési versenyhez, „a település 30 éves krónikája”, „felszerelést minden óvodának”. Hasonlóan gazdagnak s ugyanakkor politikailag hatékonynak ígérkezik a kulturális és művészeti rendezvények sora. Csak némi ízelítő ezekből: pályázat az elmúlt 30 év nagy élményeinek leírására, a megye fejlődését bemutató fotókiállítás „vendégszereplése” a járásban, a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok beneveznek a „Felszabadult hazánkról szóljatok szép szavak” megyei seregszemlére s számos kiállítás a községek megtett útjának demonstrálására. Sor kerül a 30 évesek találkozójára, s szó van arról is, hogy a jövő évi nyelvművelő olvasótáborba meghívják szovjet testvérmegyénk Omszk pionírjait is. Szelényi István 1906—1974 Hosszan tartó betegség és szenvedés után szeptember 13-án elhunyt Szelényi István, a városi tanács nyugalmazott vb-titkára. Halálával a város és a járás elmúlt időszaka közigazgatásának egyik kiemelkedő egyénisége távozott az élők sorából. Szelényi István Hatvanban született, tanult mestersége textilgyári szövőmunkás volt. A tanácsok 1950-ben történt megalakulása után községi, járási és városi tanácsnál szolgálta az államigazgatás ügyét — rendre vezető pozícióban. Szentendrére Pócsmegyerröl szólította a kötelesség, itt 1967-ig, tizenöt éven keresztül töltötte be a végrehajtó bizottság titkári tisztét. Kitűnő várospolitikusnak, jó szellemű, közösségi embernek ismerte mindenki, aki egyszer is kapcsolatba került vele. Tanácstagi teendőit a 23-as választási körzetben nyugállományba vonulása után is, szinte azt lehet mondani, halála pillanatáig kifogástalanul ellátta. Munkás életének, fáradhatatlan, közéleti alkotó tevékenységének jutalma nem maradt el. Élete folyamán számos magas kitüntetést-elismerést kapott, ezek időrendi sorrendben: Árvízvédelmi érem, Kiváló munkásőr, a Testnevelés és sport kiváló dolgozója, a Haza Szolgálatáért, Érdemérem, 10, majd 15 évés munkásőr szolgálati érdemérem és a Felszabadulási jubileumi emlékérem. Városi hírek Beköltöztek a Vasvári Pál úti — új nevén Teátrum — lakótelep első hatvanöt lakásába. Rövidesen elkezdődik a járda és .parképítési munka is a lakótelepen. ★ Kilencmillió forintos költséggel a szomszédos telken új csarnokot építtet az eddig Szájíz szerint A Mathiász Termelőszövetkezet tehenészetében 110 fejőstehén, 100 hízómarha s legalább 70 borjú etetéséről kell többek között gondoskodni. Ezekben a napokban, a mezőgazda- sági időszámításnak megfelelően, gőzerővel folyik az abrak és a lucerna mellett kedvelt kukoricasilónak a betakarítása s a szarvasmarhák szája íze szerinti elkészítése. A sűrűn ültetett, gyenge kukoricát a tanya szomszédságában levő táblán szorgalmasan vágja s fújja fel a pótkocsira az „Orkán”. Innen kerül a három, egyenként 40 vagon térfogatú silógödörbe, ahol az egyengetés után lánctalpas traktor tapossa a kívánt minőségűre. meglehetősen manufakturális körülmények között helytálló Szentendrei Vas- és Kazánipari Kbsz. A tekintélyes summát részben fejlesztési alapból, részben bankhitelből és á KISZÖV támogatásából finanszírozza az egyre szélesebb termelési profilt kialakító szövetkezet. ★ Október negyedik és ötödik napján kétnapos propagandista-továbbképzés lesz a város} pártbizottságon. Harminc propagandista ismerkedik meg ennek során a jövő év pártoktatási feladataival. ★ A szakmunkásképző intézet új igazgatója Kovács Zoltán. Korábban a ceglédi városi KISZ-bizottság munkatársa volt. ★ A KPM, a Pest megyei Tanács és a szentendrei városi tanács által kiírt közlekedési tervpályázat' előkészítő munkája befejeződött. A négy forgalmi csomópont és a belső körút komplex tervezési feladatainak értékelésére november végén kerül sor. ★ Elkezdődött az 1975. évi népességnyilvántartási munka. Az összeírást a tanács dolgozói és még sokan mások végzik. Munkájukat megkönnyítendő: az utcanév és házszámtáblák kihelyezésével kapcsolatos hiányosságokat a városi tanács igazgatási főosztályán lehet bejelenteni. Nyelvművelő tábor — omszki pionírok részvételével Terv a felszabadulás méltó megünneplésére