Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-03 / 180. szám
2 19,í’ AUGtJSZTUS 3> SZOMBAT EXSZ-rOR TUGÁLIA Történelmi fordulópont NDK—NSZK Vita nélkül — a tnumtntekrél Günter Gans, az NSZK NDK-beli állandó képviseletének vezetője pénteken a Kémet Demokratikus Köztársaság1 külügyminisztériumában ismertette a bonni kormány álláspontját a Nyu ga t - Berlinbe vezető tranzitutason folyó közlekedés kérdéseiről. FÓKUSZ Nehéz az áttérés... Panagiiiotisz Lambreasz tájékoztatási államtitkár, a görög kormány szóvivője csütörtöki sajtó- konferenciáján bejelentette: visz- szaallítják az 1952. évi alkotmányt. A GÖRÖG KORMÁNY szóvivője csütörtökön sajtóértekezleten tette közzé Karaman- lisz miniszterelnök arról szóló nyilatkozatát, hogy „megtették az első döntő lépést a demokratikus kormányzat helyreállítása irányában”. A görög kormány elhatározta: mivel az országnak nincs alkotmánya, alkotmányozó törvény kiadásával ideiglenesen érvénybe lépteti az 1952-es alkotmányt, kivéve annak az államformáról intézkedő cikkelyeit. Ez azt jelenti, későbbi időpontban népszavazással fognak dönteni arról, hogy Görögországban köztársaság vagy monarchia legyen-e. A csütörtökön kiadott 14 cikkelyből álló alkotmányos törvényt Gizikisz elnök, Kara- manlisz miniszterelnök, és a kabinet tagjai írták alá. Az alkotmányozó törvény értelmében a fegyveres erőket megfosztották politikai hatalmuktól és a hadügyminiszter ellenőrzése alá helyezték, aki polgári személy. A CSÜTÖRTÖKÖN KIADOTT alkotmányozó törvény kimondja, hogy a nemzetgyűlés megalakulásáig a törvényhozó hatalmat rendeletek útján a minisztertanács gyakorolja. A rendeleteket a köztársasági elnöknek jóvá kell hagynia. A törvényerejű rendeletekkel a minisztertanács megoldhatja az 1967. április 20-i államcsíny után kiadott törvényekből eredő problémákat, s lehetővé teheti a demokratikus törvényesség és az egyéni polgári szabadságjogok helyreállásót. Ostrom- állapot kihirdetéséről, megszüntetéséről vagy meghosz- Szabbításáról az elnök dönt Az elnök távollétében a miniszterelnök tölti be a köztársasági elnöki funkciót. AZ ALKOTMÁNYOZÓ TÖRVÉNY végül kimondja, hogy érvényteleníti az 1968. november 15-i, elnöki rendelettel 1963 júliusában módosított alkotmányt, és mindazokat a törvényeket amelyeket 1967. április 21 után hoztak. A TÖRVÉNY kihirdetése nyomán — mint ez várható volt — lemondott tisztségéről Grigoriosz Bonanosz tábornok, a görög fegyveres erők főparancsnoka. A kormány kérte, hogy a helyzetre tekintettel, utódja kinevezéséig lássa el tisztségét. Pa- nanicolau tábornokot, a légierő főparancsnokát és Ara- pakisz tengernagyot, a tengerészeti erő főparancsnokát megerősítették tisztségében. A szárazföldi erők főparancsnokára vonatkozóan nem történt döntés a fegyveres erők új főparancsnokának kinevezéséig. KONSZTANTIN KARA- MANLISZ görög miniszter- elnök pénteken fogadta először a külföldi sajtó képviselőit. Rövid nyilatkozatában kijelentette, a tapasztalatok azt mutatják, hogy nehéz az áttérés a diktatúráról a demokráciára. Mint mondotta, biztos abban, hogy a „demokrácia fájdalommentesen születik meg, mert a kormány bízik a népben és a fegyveres erőkben”. EVANGELOSZ AVEROFF görög hadügyminiszter pénteken a három fegyveres erő tisztjeihez, altisztjeihez és közkatonáihoz intézett „nemzeti szolidaritási üzenetében” megígérte, hogy mindent megtesz a fegyveres erők megszilárdítására, s mindenkivel szemben méltányos és tárgyilagos lesz... Waldheim ENSZ-főtitkár a ciprusi válság miatt csak né-r hány napos késéssel tudott Lisszabonba látogatni. Pénteken délelőtt első ízben fogadtak ENSZ-személyiséget a portugál fővárosban, hiszen a caetanói—salazári Portugália rossz viszonyban volt a világ- szervezettel. Minthogy a fasiszta diktatúra figyelmen kívül hagyta az ENSZ határozatait a gyarmati háború megszüntetéséről, a világszervezet és annak szakosított szervei megtorlásul nem egy esetben felfüggesztették Portugália jogait. Az ENSZ-főtitkár látogatása önmagában is jelzi, hogy az április 25-i fordulat óta a világnak megváltozott a véleménye Portugáliáról. A belpolitikai életben bekövetkezett demokratizáláson túlmenően az új lisszaboni vezetés az afrikai területek ügyében is új politikát kezdeményezett. Waldheim tehát már a megváltozott légkörben kezdhetett tárgyalásokat Spinola államfővel és Mario Soares külügyminiszterrel. A Diario de Noticias az eseményt történelmi fordulópontként értékeli az ENSZ és Portugália kapcsolatainak történetében. A mostani megbeszéléseken áttekintik mindazokat a kérdéseket, amelyek Portugália éS a világszervezet kapcsolatait érintik. E szélesebb keretben feltétlenül nagy figyelmet szentelnek majd az afrikai területek ügyének. Az időpont kedvező a tárgyalásokhoz, Spinola államfő néhány napja jelentette be, hogy a portugál vezetés az ENSZ alapokmányával összhangban elismerte az afrikai portugál gyarmatok népeinek önrendelkezési jogát. Spinola elnök mostani beszéde gyökeres szakítást jelentett egy félévszázados múlttal, és egyben az áprilisi fordulatot követő első neokolonialista elképzelésekkel is. Az új portugál vezetés ugyanis nem tudott egyszerre felülkerekedni a gyarmattartó nagyság bénító érzésén. Noha Spinola táPÉNTEKEN a moszkvai Kremlben folytatta munkáját az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. KILENCNAPOS hivatalos látogatás után pénteken reggel a Little Rock cirkáló fedélzetén elhagyta Alexandriát Daniel Murphy admirális, az amerikai hatodik flotta főparancsnoka. MASHUR AHMED MA- SHUR, a Szuezi-csatorna igazgatóságának elnöke pénteken Kairóban megtartott sajtókonferenciáján bejelentette, hogy 1974. decemberére befejeződnek a vízi út megtisztításának munkálatai.. A DÉL-VIETNAMI szabadságharcosok a saigoni erők területrabló akcióit visszaverve újabb támadásokat hajtottak végre két fronton, és a kormánycsapatok három állását foglalták el Quang Nam tartomány északi részében. CSÜTÖRTÖKÖN ESTE a bolgár fővárosba érkezett Ali Jata, a marokkói uralkodó személyes küldötte. Megérkezésekor közölte, hogy üzenetet hozott II. Hasszán királytól Tódor Zsivkovnak, a Bolgár Államtanács elnökének. AZ AMERIKAI KÉPVISE- LÖHÁZ augusztus 19-én kezdi meg a Nixon elleni vádemelési indítvány vitáját. HARCOK FOLYNAK Kambodzsában a khmer hazafiak és a Lón Nol-rezsim csapatai között Kompong Seila környékén. LUIZ ECHEVERRIA mexikói elnök utasította a főügyészséget, kezdjen vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az amerikai CIA ügybornok felismerte az immár 13 éve folytatott háború kilátás- talanságát, de kezdetben mégis föderatív megoldással próbálkozott. Eszerint az anyaország továbbra is befolyást gyakorolt volna az önkormányzati joggal rendelkező afrikai országok életére. Ezt az elképzelést azonban Guinea-Bissau, Mozambik és Angola felszabadító mozgalmai elutasították. A nagy jelentőségű változáshoz a feltételeket az új kormány megalakulása teremtette meg. Vasco Goncalves ezredes kormánya határozott fordulatot hozott a gyarmati kérdés Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön a Krímben találkozott Gustáv Hu- sákkal, a CSKP KB főtitkárával. A pénteken este Moszkvában kiadott hivatalos közlemény szerint a találkozón az SZKP KB főtitkára és Gustáv Husák, aki pihenés céljából tartózkodik a Szovjetunióban, megvitatta a két párt közötti sokoldalú együttműködés elmélyítésének kérdéseit. A megbeszélés napirendjén nemzetközi kérdések is szerepeltek: Brezsnyev és Husák a nemzetközi téren végrehajtandó akciók koordinációjának kérdéseiről tárgyalt. Az afroázsiai szolidaritási szervezet szovjet bizottsága pénteken vacsorát adott a Palesztin Felszabadítási Szervezet küldöttsége tiszteletére, amely Jasszer Arafatnak, a PFSZ Végrehajtó Bizottsága elnökének vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. nőkéi beszivárogtak-e a mexikói kormányba. ŰJABB TERRORPER kezdődött Chilében, a fővárostól 275 kilométerrel délre eső Linares városban. DJAKARTÁBAN megkezdődött a „január 15-i események” résztvevőinek pere. Mint ismeretes, ez év január 15-én és 16-án Tanaka Kakuei japán kormányfő hivatalos indonéziai látogatása idején a diákok és a dolgozók tömegmegmozdulásokon tiltakoztak a külföldi tőke önkényeskedése. az államapparátus tisztviselőinek visszaélései ellen, s követelték az ország társadalmi-gazdasági problémáinak megoldását. PIERRE GRÄBER svájci külügyminiszter pénteken hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett. A SPANYOL RENDŐRSÉG pénteken tüzet nyitott a Sevilla közelében levő Carmona mellett elhaladó országutat ülősztrájkkal eltorlaszoló tüntetőkre. A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG külügyminisztériuma pénteken nyilatkozatott tett közzé a Thieu-rezsimnek nyújtott amerikai támogatás fokozódásával kapcsolatban. A SZOVJET KORMÁNY vendégeként július 25-től augusztus 1-ig a Szovjetunióban tartózkodott Le Thang Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke. Le Thang Nghit fogadta Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke is. ügyében. Az ünnepélyes bejelentés az önrendelkezési jog elismeréséről persze még nem jelenti a függetlenség zökkenőmentes megvalósulását. Az utóbbi hetekben igen nyugtalanító hírek érkeztek Mozam- bikból és Angolából, ahol a helyi fehértelepes jobboldali erők terrorral és megfélemlítéssel igyekeznek feltartóztatni a dekolonizálás folyamatát. A fegyveres erők mozgalma, az új ideiglenes kormány terveinek megvalósításához fontos segítséget kaphat az ENSZ- től is, s Kurt Waldheim látogatása Lisszabonban ezért is nagy fontosságú. A találkozó a szívélyesség és teljes nézetazonosság légkörében zajlott le. SANTIAGO Visszautasítás! A chilei katonai junta legfelsőbb bírósága csütörtökön visszautasította Luis Corva- lán, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkára védőügyvédjének, Luis Ortiz- nak arra vonatkozó kérelmét, hogy védencét kedvezőbb bánásmódban részesítsék. Szovjet részről Borisz Po- nomarjov, - az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet szolidaritási bizottság elnökségének tagjai, az SZKP Központi Bizottsága és a külügyminisztérium apparátusának felelős munkatársai vettek részt a vacsorán, amelyen Jasszer Arafat és Borisz Ponomarjov mondott pohárköszöntőt. Meleg, baráti hangulat jellemezte a vacsorát. A Tudományos Dolgozók Világszövetsége pénteken, Londonban nyilatkozatot tett közzé és ebben hangsúlyozza: Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon nemrég megtartott csúcstalálkozója tanúsítja: a két hatalom szilárdan eltökélte, hogy kapcsolataikat továbbra is a nemzetközi feszültség enyhülésének továbbfejlesztésére alapozzák. A világ tudósait — akik helyeslik és támogatják a feszültség enyhülése terén végbemenő pozitív változásokat — nyugtalanítja, hogy még mindig léteznek olyan erők, amelyek akadályozni próbálják ezt a folyamatot. Aggodalmat kelt az is, hogy folytatódnak a légköri nukleáris- fegyverkísérletek. A Tudományos Dolgozók Világszövetsége ezzel kapcsolatban számos intézkedést sürget: a) A Biztonsági Tanács állandó tagjai az ENSZ-közgyű- lés 28. ülésszakán elfogadott határozatnak megfelelően csökkentsék katonai költség- vetésüket; b) Az atomfegyver-kísérletek minden fajtájának betiltása; c) Sikeresen be kell fejezni a leszerelési tárgyalásokat, és a lehető legrövidebb időn belül össze kell hívni a leszerelési világkonferenciát; d) Meg kell tiltani, hogy nukleáris fegyvereket helyezKlaus Bölling bonni kormányszóvivő pénteki sajtóértekezletén rövid tájékoztatást adott arról, hogy Günter Gaus, az NSZK NDK-beli állandó képviseletének vezetője pénteken délelőtt az NDK külügyminisztériumában járt és az őt fogadó Karl Seidel osztályvezető előtt ismertette a bonni kormány „jogi álláspontját” a Nyugat-Berlinbe vezető tranzitutakon folyó közlekedés kérdésében. Bölling szerint a „tárgyias” légkörű összejövetelen érdemi vitára nem került sor: mind Gaus, mind pedig Seidel kormánya álláspontjának kifejezésére szorítkozott Salzgitter A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatban tiltakozik a Salzgitter nyugatnémet városban működő állami szerv (Az NDK határán elkövetett bűntetteket nyilvántartó központi hivatal) tevékenysége ellen, áinely durva beavatkozás a Német Demokratikus Köztársaság belügyeibe. Ez a szervezet — mint a külügyminisztérium nyilatkozata rámutat — „vizsgálja” az NDK állami szervei dolgozóinak „tevékenységét”, mindenekelőtt azo- két, akik átadják az igazságszolgáltatásnak az NDK állampolgárainak törvénvtelen külföldre juttatásával foglalkozó nyugatnémet és nyugatberlini állampolgárokat. A zenek el idegen területeken, továbbá el kell tiltani és meg kell semmisíteni a vegyi fegyvereket; e) Meg kell hiúsítani a Pentagonnak azt a tervét, hogy katonai támaszpontot létesít a Diego Garcia-szigeten. fent nevezett szervezetnek az a kísérlete, hogy az NSZK bírói gyakorlatát kiterjessze az NDK állampolgáraira, sérti az NDK és az NSZK között megkötött alapszerződést. Az NSZK emberkereskedelemmel foglalkozó szervezeteinek tevékenysége ellenkezik azzal az NDK és az NSZK kormánya között megkötött egyezménnyel, amely szabályozta a polgári személyeknek és teherszállítmányoknak az NSZK és Nyugat-Berlin közötti tranzitforgalmát. A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma követeli, hogy haladéktalanul szüntessék meg a salz- gitteri hivatal tevékenységét, mivel az ellentmond a nemzetközi jog normáinak. 1 Nem azonos a mérce A m-otszkvai Izvesztyija bonni tueiásii/ója a lap pénteki számában megjegyzést fűz ahhoz a tényhez, hogy az NSZK szövetségi archívuma befejezte „németek elleni háborús bűntettekről” szóló dokumentumgyűjtemény összeállítását. A dokumentáció a második világháború utáni első időszakban „németek ellen elkövetett háborús bűncselekményekről” szól. ösz- szeállítását 1969-ben kezdték meg, Willy Brandt és a kormány más tagjainak tiltakozása ellenére. Az Izvesztyija bonni tudósítója telefonon kért tájékoztatást' a dokumentáció céljairól az NSZK belügyminisztériumától, s azt a magyarázatot kapta, hogy az anyagot nem hozzák nyilvánosságra, s annak nincs aktuális jelentősége, de szükség esetén tárgyalásoknál felhasználható. A belügyminisztérium képviselője megerősítette azt is, hogy több NSZK-beli revansis- ta szervezet és személyiség követelte a dokumentáció közreadását, maga Windelen — volt miniszter, aki annak idején a gyűjtemény összeállítását kezdeményezte — pedig nemrégiben követelte, hogy „azonos mércével” mérjenek minden háborús bűncselekményt. „Végleg el kell veszíteni minden realitásérzéket ahhoz, hogy valaki történelmi párhuzamot vonjoai a hitleristák példa nélküli, állati kegyetlenségével” — állapítja meg az ügyhöz fűzött megjegyzésében az Izvesztyija. A lap tudósítója hozzáfűzi, hogy a „dokumentáció”, csakúgy, mint az a hangoskodás, amelyet a jobboldali tömb képviselői csapnak körülötte, a nacionalista és soviniszta érzelmek felszítását célozza, nemcsak a legelvetemültebb revansista csőcselék, hanem a nyugatnémet lakosság széles rétegeiben is. AUTÓSZERVIZÜNKBEN minden típusú személygépkocsi- alsó és felső mosását, zsírozását, olajcseréjét,- motor, futómű, fék, fényszóró műszeres beállítását,- kerékkiegyensúlyozását,- valvoline alvázvédelmét,- karosszériajavítását és -fényezését vállaljuk. ELŐZÉKENY. GYORS KISZOLGÁLÁS „ UNIVERZÁL ” MGTSZ AUTÓSZERVIZ, MAGLÓD (a 31-es főútvonal mellett, a 28-as kilométerkőnél). CSAK RÖVIDEN... Brezsnyev—Husák találkozó a Krímben Arafat a Szovjetunióban A Tudományos Dolgozók Világszövetségének nyilatkozata A szovjet-amerikai cs úcs tatáik ózó rőt