Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-18 / 193. szám

VAC! MIHALYRA EMLEKEZVE: Hídi vásár, virágkarnevál Negyvennyolc veresegyházi lakos tölti a kétnapos ünnepe­ket az Alföldön. A Váci Mi­hály művelődési központ ki­rándulást szervez a hortobágyi hídi vásárra, Hajdúszoboszló­ra és a debreceni virágkarne­válra. az AGRÜÄSEXPO 74-en A Gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben már javában folyik a készülődés a szeptember 14-én megnyíló AGROMASEXPO ’74 kiállí­tásra. Az intézet munkáját bemutató kiállítási anyag szá­mos újdonsággal lepi majd meg a kiállításra ellátogató szakembereket. Megtalálhatók lesznek majd a kiállításon azok az MGI-ben kifejlesztett műszerek és berendezések, amelyek vizsgálata már. befe­jező szakaszba jutott és ame­lyek ezzel „éretté” váltak arra, hogy sor kerüljön nagyüzemi alkalmazásukra. 1 A PESrMEC 5YEI HIRL v ■ ..*• '• AP KÜLÖNKIADÁSA- H- Ä1’ " 'S V 1 I. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1974. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP Ünnepi előkészületek a járásban Alapkőletétel, sportverseny, aratóbál Augusztus 20-a, alkotmá­nyunk ünnepének méltó meg­ünneplése alkalmából a járás községeiben és Gödöllőn több rendezvényre kerül sor. össze­vont programmal köszönti al­kotmányunk ünnepét Aszód, Iklad és Domony. A három község augusztus 20-án dél­előtt iO órakor ünnepélyt ren­dez Iklado i, az Ipari Műszer- i.gyár sporttelepén, amelynek előadójául Gaál Gézát, a Ha­zafias Népfront járási elnök­ségének tagját, . tanácselnök­helyettest kérték fel. Az ün­nepség délután 15 órától sport- és kultúrműsorral folytatódik. Ünnepség színhelye lesz au­gusztus 20-án délután Erdő­kertes is, ahol 16 órai kezdet­tel több megyei, járási párt-és állami vezető jelenlétében ünnepélyes keretek között ke­rül sor egv új iskola alapkő- letételére. Az ünnepség szóno­ka Lakatos Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese lesz. Az alapkőlerakást az esti órák­ban irodalmi műsor és bál kö­veti. Szadán augusztus 19-én a Székely-kertben megtartandó ünnepséggel veszi kezdetét az alkotmányünnepi ünnepség- sorozat. A községben még az­nap este aratóbált rendeznek, amit másnap délelőtt ifjúsági szellemi vetélkedő követ, dél­után 15 órakor pedig labda­rúgó-mérkőzés. ^ Iskola épül A máriabesnyői „vörös iskola” helyett a közel­múltban új, nyolctantermes iskola építését kezdték meg az Illés István utcában. A szertár­ral is felszerelt iskola elrendezésében a Mun­kácsy útihoz lesz majd hasonló. Az építkezés egyébként jó ütemben, a terveknek megfelelően halad. Az építők azt tervezik, hogy az iskola épületét még a tél beállta előtt tető alá hozzák, és ha minden a ter­veknek megfelelően halad, jövő szeptemberre a tanulók már bir­tokba is vehetik az új oktatási intézményt. Barcza Zsolt felvétele Helyreigazítás Lapunk tegnapi számában a hévízgyörki 23-as élelmiszer- üzletről szóló cikkünkben a hévízgyörki községi tanácsel­nök neve tévesen jelent meg. A tanácselnök neve — helye­sen — Tóth Lajos. Dányiakkal robog a buss Gazdagodik, gyarapszik a dányi Magvető Termelőszövet­kezet, ahol az elmúlt években már szinte meghonosodott szo­kássá vált az, hogy a kollektí­va 10 millió forint körüli nye­reséggel zárja az esztendőt. A szövetkezet tagsága a közel­múltban egy új munkásszállí­tó autóbusz megvásárlását ha­tározta el. A korszerű jármű­vet az idei tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron látták meg — és nyomban meg is rendelték. A dányi Magvető Mezőgazr dasági Termelőszövetkezet évek óta autóbusszal szállítja dologidőben a földekre a szö­vetkezeti tagokat. Ugyancsak a gazdaság autóbusza az, ame­lyikkel a hétvégeken ország­járó kirándulásokra indulnak a dányiak. A szövetkezet ál­lattenyésztőinek 45 tagú kí- rándulócsoportja nemrég a Balatont kereste fel. A szö­vetkezeti tagok Tihany kör­nyékével ismerkedtek. Tsz-árucfa Hévizgyörkön Zöldségbolt- szépséghibával A Hévízgyörki Községi Ta­nács legutóbbi vb-ülésén az egyik napirendi pont a község zöldségellátása volt. A közeli napokban változás történt: a bag—hévízgyörki Egyesült 1 Petőfi Tsz időszakos zöldség­boltot nyitott Hévizgyörkön, egy kiszolgálóval. Az üzlet éves bruttó árbevételi terve 210 ezer forint. A hír örven­detes, de még jobb lenne, ha az itt árusított zöldségek ára nem lenne magasabb a fővá­rosi piaci árakénál. Béiyegkiállstás Veresegyházon Alkalmi postahivatal — díszes bélyegzővel A szedi bélyeggyűjtő kiír meglehetősen nagy területen érdekelt a Dunakanyar kör­nyékén. Tagjai megtalálhatók Zebegénytől Szódig, Rádpenc- től Veresegyházig. A kör a ve­resegyházi Váci Mihály Műve­lődési 'Központ kérésének ele­get téve bemutatót rendez az alkotmánynapi ünnepségek ke­retében. A kiállítás — az idő­pont ünnepi jellegén túl — egy másik aktualitást is tartogat a látogatók számára. Az év­forduló a művelődési központ névadójához: Váci Mihályhoz, Kossuth-díjas költőnkhöz kap­csolódik, aki ha élne, idén len­ne 50 esztendős. A bemutató sorári hét kiál­lító 12 gyűjteménye 40 lapon kerül a látogatóközönség elé. A gyűjtemények bemutatják környezetünket, három első díjas anyag a Dunakanyart is­merteti filatelista dokumentu­mokkal. Egy anyag foglalko­zik a centenáriumát ünneplő Budapesttel. Az ifjúsági kor­osztály anyagai között a fiata­lok életét bemutató anyagok között sport- és művészeti té­mákból összeállított anyagok­kal is találkozhatunk. Az összkép teljességéhez a Lenin életét bemutató és do­kumentáló gyűjtemény, vala­mint a magyar történelmet fel­dolgozó módszertani gyűjte­mény is hozzá tartozik. így a kiállítás motívum és parafila- telista anyagokat is bemutat a szép bélyegek kedvelőinek. A bemutatón alkalmi posta- hivatal is működik, díszes — , Váci Mihályt idéző — bélyeg- ! zőt használva, ami legfőkép­pen az irodalmi témák és bé­lyegzések gyűjtőinek szerez majd örömöt. A megnyitóra augusztus 19- én este 7 órakor kerül sor Ve­resegyházon a kiállítást rende­ző Váci Mihály művelődési központban. Az érdekes bé­lyegbemutató szeptember 7-ig várja látogatóit. Szervező: az aszódi KISZ Vetélkedő - főzőcskével Ma reggel összetett honvé­delmi versenyt rendez alkot­mányunk törvénybe- iktatásá­nak 25. évfordulója tiszte­letére a Csintoványi erdő Pe- tőfi-forrás környéki területén az Aszódi Nagyközségi KISZ- bizottság. A reggel 8 órakor kezdődő verseny során a ve­télkedő részvevőinek elméleti kérdésekben és gyakorlati feladatok megvalósításában kell összemérniük erejüket, tudásukat és tájékozottságu­kat. A hat ellenőrző állomásból álló útvonalon végighaladva a fiataloknak szellemi totó- szelvényeket kell kitölteniük és fizikai erőnlétükről számot adni. Erre a célra ügyességi versenyeket iktattak a fel­adatok közé a verseny szer­vezői, amelyek között sebe­sültszállítás és kötélmászás szerepel. Az aszódi és ikladi katona- és munkásfiatalok részvételé­vel megrendezésre kerülő ver­senyben legjobban szereplő rajok az eredményhirdetéskor vándorkupát, oklevelet és erre a célra készült jelvényeket vehetnek át. A sportverseny befejeztével a tervek szerint főzőversenyen mérik össze tu­dásukat a fiatalok. SPORT + SPORT -I- SPORT -|- SPORT Ünnepi erőpróba Bagón Veteránok és újoncok mérkőznek A ' területi bajnokságban helytállt és a bajnokság végé­re az élre tört a bagi termelő­szövetkezeti sportkör labdarú­gó-együttese. Ezek után érthe­tő: miért növekszik a község­Jubilál az aszódi javító (2) • • Üzemek a kerítés mögött Segítenek a pártfogók A felszabadulás előtti évek szigora külsőségeiben is kö­rüllengte az aszódi javítóin­tézetet. A növendékek az első időben csíkos rabruhát visel­tek, amit csak később, a 20-as évek derekán váltott fel a da- róc. A katonás szellemet az élelmezés is tükrözte. A tu­dományos alapossággal meg­szerkesztett étrendet komisz­kenyér egészítette ki. A „csa­lád-rendszer” és a testi fe­nyítés az 1950-es évben szűnt meg. Javi ó\bót, nevelőintézet — A felszabadulás után a javítóintézetek az igazságügyi tárca kezében maradtak — mondja Eperjesi Ernő, az in­tézet igazgatója. — A tisztu­lás éve az 1950-es év volt. Ekkor küldték el a javítóból a kegyetlenkedő nevelőket, és megkezdődött a belső átala­kulás időszaka. Még abban az évben az Ál­lami Munkaerőtartalékok In­tézete vette kezébe a szak­munkásképzést, és így a többi között azoknak a javítóinté­seteknek a sorsát is, amelyek­ben szakmai képzés folyt. De akkor már Aszódon tizenkét szakmában folyt hároméves képzés keretében a szakmun­kás-oktatás, és emellett 180 holdas saját gazdaságukban rendezkedtek be mezőgazda- sági szakmunkások képzésé­re. Az új képzési formákhoz korszerű nevelési elvek páro­sultak. Központi kérdéssé lé­pett elő náluk, hogy olyasfaj­ta embereket neveljenek, akik az intézetből kikerülve ren­delkeznek a szocialista em­bertípus alapvető ismereteivel és — ha akarják — meg tud­ják találni a kinti életben is azokat az eszközöket, ame­lyekkel távol tarthatják ma­guktól régi környezetüket. Támogatva a kezdeményezést, a Minisztertanács 1964-ben határozatot hozott, melynek értelmében nevelőintézetekké minősítette át az egykori ja­vítókat. Ekkor talált új gaz­dára több országos nevelőin­tézet is. Irányításukat a Mű­velődésügyi Minisztérium gyermekvédelmi osztálya vet­te át. Saját gyártmányok Az intézet mostani képe jobban hasonlít egy gyárra, mint az egykor rettegett hírű javítóra. A lakók száma vál­tozó: három és négyszáz kö­zött van, az őket kiszolgáló, őrző, oktató személyzeté pe­dig 190 körül. Huszonnyolc nevelő tanár, 35 szakoktató és 5 szakmunkás iskolai tanár egészíti ki a „stábot”. Ez a ha­talmas üzem évi 20 milliós költségvetéssel gazdálkodik. Üzemeiből kikerülő termékei évente közel 6 millió forintot jövedelmeznek. 110 milliós saját gépparkjuk van, ezeken a gépeken készülnek a hid­raulikus présgépek, és az itt készülő szerszámok sora isko­lai tanműhely-berendezések­kel egészül ki. Satuk, fúró­gépek, karos lemezvágó ollók és különböző rendeltetésű fémszekrények hagyják el az intézet műhelyeit. Öl szülőből egy nemet mond — Asztalosműhelyükben konyhabútorok és különféle politúrozott lakberendezési tárgyak készülnek — tájékoz­tat az igazgató. — Külterjes növénytermesztőink is jó munkát végeztek idén. Mező- gazdasági részlegünkben az idei évben érték el először búzából a holdankénti 28 má­zsás átlagot. Állattenyésztőink szarvasmarha-hizlalással fog­lalkoznak. Legutóbb a hét kö­zepén indítottunk útnak egy nagyobb szállítmányt. Mind exportra ment. Egy olasz cég vette meg az állatokat... Az üzemszerűen termelő műhelyekben, a szakmunkás- képző intézetekben beveze­tett normarendszer alapján dolgoznak a növendékek. Tel­jesítményük az egyik összete­vője azoknak a szempontok­nak, amelyeket figyelembe vesznek szabadságolásuk elbí­rálásakor. A másik a házi rendtartás. Az a nevelt, aki mindkettőnek eleget tesz, té­len, 10, nyáron 21 napos sza­badságra utazhat. Jól bevált az intézetben a katonaságnál ismeretes eltávozásrendszer is. Egy évben akár háromszor is hazautazhat így a fiatal, ha van, aki fogadja őt. Mert az intézet minden hazautazás előtt véleményt kér a helyi gyámügyi hatóságtól: alkal­mas-e az otthoni környezet arra, hogy az eddig elért pe­dagógiai eredmények lerom­bolása nélkül fogadják a szü­lők a hazatérőt. Ezzel egy időben a szülők is levelet kapnak. Tőlük azt tudakol­ják, hajlandók-e befogadni r a növendéket. A szülők 20 szá­zaléka így válaszol: ide ugyan be ne tegye a lábát, mert... Azokat, akik ilyen okok miatt nem utazhatnak haza, szakkörök és sportkörök vár­ják az intézetben, ahol külön klubjuk működik az amatőr képzőművészeknek, a filme­seknek, sőt saját irodalmi színpaddal is dicsekedhetnek. A könyvtárban 7' ezer kötet közül válogathatnak, riporter­szakkörükben pedig kétheten­ként önálló hírösszefoglalót készítenek az intézet napjai­ról. Egyórás adásaikat hang­szórókon át közvetítik a szo­bákban. Ugyanebbe a stúdióba juttatják el lemez-kívánság­listáikat, rajta kedvenc zene­számaikkal a növendékek. A szabadulás Az intézetben eltöltött évek végeztével a pedagógusok munkája nem ért véget. A ré­gi aszódiak sorsának alakulá­sát később is figyelemmel kí­sérik az> úgynevezett utógon­dozási felmérések keretében, amikor a szabadulásuk után két-három évvel ismét felke­resik őket. Ezzel kapcsolatos feladataik megkönnyítésére hozta létre a Művelődésügyi Minisztérium három évvel ez­előtt a hivatásos pártfogók in­tézményét. A pártfogókkal az intézet vezetői már három hó­nappal a növendékek szaba­dulása előtt felveszik a kap­csolatot, azzal bízva meg őket, hogy lakást és munka­helyet keressenek az intézet­ből elbocsátott fiatalok szá­mára, akik nem üres zsebbel vágnak neki a kinti életnek. Havi ösztöndíjuk egy részét takarékba teszik. Akad közöt­tük olyan is, aki, 6 ezer forint­tal a zsebében hagyja el a „javesit”. Komoly összeg ez. Jó alap ahhoz, hogy új életet kezdjen belőle az, aki akar. Az intézet felmérései szerint a náluk nevelkedett fiatalok 70 százaléka megtalálja helyét az életben. A régi aszódi nö­vendékek 5 évenként találko­zót szerveznek, hiszen bár­mennyire is a körülmények határozták meg ismeretségü­ket, sokuk számára az intézet mégis a család egy sajátos formáját, a közösséget jelen­tette. Az alapításának 90. évfor­dulójára készülő intézmény életében rangos eseménnyel köszönt be az ősz. Már az utolsó simításokat végzik 40 millió forintért felépült új épületszárnyukon. A korszerű, barátságos, 20 személy befo­gadására alkalmas „lakosztá­lyok” elkészültével 500 fiatal korszerű elhelyezésére nyílik majd lehetőség. A háromszo­bás, fehér falú épületben még ottfelejtett deszkapallók, tör­melékhalmok árulkodnak a munkáról, a szobák elrendezé­séből azonban kitűnik, hogy az intézet célja nem a „be- kaszlizás” hanem a nevelés. Az új épületrész is ezt a cél­kitűzést szolgálja, hangulatos környezetet és az otthon illú­zióját teremtve a bentlakók számára. Elvétve akadnak azért olyan jelek is, amelyek az eredeti funkcióra emlékez­tetnek. Például az ablakokon és a folyosókon a földtől a plafonig magasodó vasrácsok. Berkó Pál (Vége) ben a labdarúgás iránti érdek­lődés. Noha az átszervezés miatt nem feljebb, hanem egy csoporttal lejjebb kezd a csa­pat, a bagiak mégis nagy becsvággyal készülnek az ,új bajnokságra. Az elmúlt idő­szakban jó képességű és ütő- kéfies csapatot sikerült kiala­kítania Kékesi Csabának, a sportkör edzőjének. A csapatban és az irányító munkában régi, kipróbált spor­tolók és sportbarátok vesznek részt. Közülük a legaktívab­bak: Kékesi János, Gendur Ti­bor, Palya János, Pécsy-Puhl Sándor, Gergely Lajos, Nagy Sándor, Nagy János és az örökifjú: Némedi Sándor. Amikor pénteken Kará- csondi Lászlóval összetalál­koztunk, nagy köteg plakáttal a hóna alatt sietett vonatához a gödöllői állomásra. Megmu­tatta a falragaszokat, amelye­ken színes felirat csalogatja majd a szurkolókat a nagy bagi találkozóra. Augusztus 20-án, délután négy órakor lépnek ugyanis a bagi pálya zöld gyepére az egykori NB III-as gárda és a mostani TSZ SK csapatainak játékosai. Nagy erőpróbát sejtet a talál­kozó, presztizsmérkőzés lesz a javából. Kiváló labdarúgó­csemegét ígér a község ifjú és régi labdarúgóinak nagy ér­deklődéssel várt találkozója. Cs. J. PÉNTEKI MERLEG: Két motoros sérült meg Baleset történt pénteken a 3. számú főközlekedési út Aszód és Hatvan közötti szakaszán. Marton Gyula jászfényszarui lakos — fel­tehetően gyorshajtás következté­ben — árokba szaladt LM 99—91 rendszámú motorkerékpárjával. Marton Gyulát, aki a borulás köz­ben súlyos sérüléseket szenvedett, elsősegélynyújtás után a hatvani kórházba szállították. Ugyancsak pénteken, a késő es­ti órákban szenvedett balesetet Merkel György mogyoródi lakos, aki OM 60—82 rendszámú motor- kerékpárjával felborult Mogyoró­don, a Dózsa György út 2. számú ház előtt. Merkel György, aki — mint azt a helyszínelő rendőr­járőr megállapította, figyelmetle­nül, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette járművét — a baleset során súlyosan megsérült.

Next

/
Thumbnails
Contents