Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-02 / 179. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) szetes féltékenységtől a féktelenségig? Közhely, hogy minden mérték kérdése, de Petress az emberi mértékre nem szentenciákkal okított. A párja helyett még a pajtása kerékpárjára „féltékeny” gyerek, és a féltékenységet már furcsállva értetlenkedve néző öreg néni szavai segítették bemérni, helyére tenni magunkban a féltékenységet. A MONDABELI PETÖFIről Ismerős anyag szélesebb összefüggéseit bontotta ki Dobos Ilona összeállítása. Hiszen, a Petőfi szülőhelye címért folyt a vetélkedés, vagy orosz hadifogságáról, álruhás visszatéréséről szóló híresztelések körülbelüli ismerete hozzátartozik az életrajzhoz. Dobos Ilona a tömör érthető bevezetőben a Petőfi-mondák és a mediterrán mondakör — vagyis a biblia és az antik mitológia — kapcsolatát mutatta be szellemesen. Különösen jellemző volt a hajdan Homéroszért, majd Petőfiért versengő városok, vagy a költő és Jézus születésének mondabeli párhuzama. A magyar regék is feltámadtak Petőfi körül, ő is álruhában küzdött az igazságért, akár Mátyás király, temetésének elbeszélése szinte tökéletesen egyezett Attiláéval. Az összeállítás különös varázsát adta, hogy o mondák eredeti lejegyzett formájukban hangzottak el. Ezekből azonban egy-egy témakörnél, a gyakori ismétlődés miatt kevesebb hatásosabb lett volna. A jól rendszerező műsor bepillantást engedett a népi mondaalkotó fantázia szabályosan változó, csodálatos világába. Mező Ferenc Modern csőszkunyhó Zsoldos Sándor rajza 18.00: Könnyűzenei olimpia. — Döntő. Vili. rész. 18.30: A Szabó család. 19.25: Madarász Katalin és Domahidi László népdalokat énekel, Béres János furulyázik. 20.00: Mi a titka? Hans Knappertsbusch művészete. 21.03: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. 22.30: Válaszút. Tanulmányok a XVII. század zenéjéről (lsm.). 22.58: Részletek Offenbach: Périchole és A tamburmajor lánya c. operettjéből. 0.10: Jannequin-kórusok. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 9.512: Fehér a fehéren. Mezei András verse. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: A Janacek vonósnégyes felvételeiből. 12.49: Bo- l líviai népi dallamok a „Los Carri- I lanos” együttes előadásában. 13.20: [ Abu Hasszán. Részletek Weber operájából. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Génjeink veszélyben? Környezetszennyezés és genetika. 18.35: „Zúgni kezd a térkép tengere.*’ Zenés barangolás szovjet- földön. 11. rész (lsm.). 19.01: Gitárral angolul! 19.16: Közvetítés a magyar bajnokok tornájáról. 19.45: Peter Nero és zenekara játszik. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Irodalmi kirándulások. 20.5«: Közvetítés a magyar bajnokok tornájáról. 21.50: Zenekari muzsika. 22.24: Nóták. 23.10: Romantikus zone. 3. MŰSOR 18.10: Századunk zenéjéből. 18.34: Hajnali kocsiszín (ism.). 18.44: Mozart összes szimfóniái — X. rész. 19.54: Magnósok, figyelem! 20.42: Schubert: B-dúr szonáta. I Op. post. 21.30: Dzsesszfelvétele- I inkből. 22.é0: Pillangókisasszony. | Részletek Pucciul operájából. TELEVÍZIÓ 17.23: Hírek. 17.35: Piros, tilos. Óvodások filmniLísora (ism.). 18.10: Honvédkórház. Riportműsor. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklám- műsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Magyar Bajnokok Tornája. Labdarúgó döntő mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. 21.50: Magyar egyfelvonásosok a képernyőn. Gyurkovics Tibor: Fékét« vasárnap. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Rolf Schneider: Richard Wave-rly pere (színes). Tévéjáték (ism.). 21.25: Tvhíradó, 2. 21.50: A kalandra hívó tenger (színes). Ismeretterjesztő filmsorozat. V. rész: Trópusi halvadászat. POZSONYI TV 9.30: Mont Oriol. Tv-játék (ism.). — 18.00: Szórakoztató műsor. — 19.00 és 21-25: Híradó. — 20.30: A császár kémje. SZERDA KOSSUTH RADIO 8.20: Nctacsokor. 9.10: Rádióno- veiia-pályázat. 9.30: Könnyűzene Patacnicn Iván szerzeményeiből. 10.05: Érdekes szigetek. Dr. Ba- logn János útijegyzetei. 10.25: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.35: Tánczenei ko-Ktél. 13-20: Koesár Miklós népdalfeldolgozásaiból. 14.00: Éneklő Ifjúság Budapesten. 14.20: Nőktől — nöKnek. 13.10: Könyvtár az iskolában (isim.). 15.31: Arnold: Angol táncok. 15.49: Az élő népdal. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ljuba Welitsch és Rudolf Schock operettdalokat énekel. 16.29: Túl a csúcson. Forgács Katalin jegyzete. 16.39: Bemutatjuk új felvételeinket. 1722«: Új operalemezeinkbol. 17.52: Spekuláció — hazai módra. Ernőd Pál riportja. 18.07: Győri Szabó József nótákat énekel, Já- ger Balázs János gordonkázik. 18.28: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 19.25: Slágermúzeum. 20.10: A zongoraművészet első aranykora — XVII. rész. 21.03: Egy asztal mellett... 21.33: A magyar rádió népi zenekara játsizik Lakatos Sándor vezetésével, Kemény Klió népdalokat énekel. 22.20: Egy óra dzsessz. 23.20: Két Bach-kantáta. 0.10: Furulya- és cimbalommuzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Kamaramuzsika. 9.03: Kíváncsiak klubja. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: A puritánok. Részletek Bellini operájából. 13.03: Szimfonikus táncok. 14.U0: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Kodály: Kettősök. 18.35: Kis magyar néprajz. 18.40: Nóták. 19.11: Az 1972. évi ifjúsági rádiójáték-pályázat díjnyertes műveiből (ism.). 20.25: Üj könyvek (ism.). 22.28: Fél óra sanzon. 20.58: Anny Schlemm és Rudolf Schock énekel. 21.32: Szükséges rossz, I amit csinálni kell. 21.52: Magyar zeneművek. 23.15: Daljátékokból. 3. MŰSOR 18.05: Magyar zeneszerzők. 18.30: Maynard Ferguson együttese játszik. 18.50: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.). 19.10: Világhírű vonósnégyesek felvételeiből. 19.45: Az ókor féméi. 20.00: Giuseppe Taddei énekel. 20.27: Mozart összes szimfóniái — XI. rész. i 21.31: Rádiószínház. TELEVÍZIÓ 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.55: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angol tévé- filmsorozat: Vidéki kastély (isin.). 11.05: Játéik a betűkkel (lsm.). 11.30: Képes Krónika. Képzőművészeti magazin (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Sakk-matt. 17.55: A ljubljanai rádió énekkórusa énekel. 18.15: Tesztek. Rövidfilm. 18.35: Szolgaegyháza—Szabadegyháza. Doku- mentumfilm. 19.05: Reklámmüsor. 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumentumfiim-sorozat. vm. rész: A csendes-óceáni csata. I. 21.25: Ki mit tud-klub. 22-25: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A IV. veszprémi tv-szemle díjnyertes művei: Vészi Endre: Agyak a horizonton. Tévéjátéik (isim.). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.25: Az ember öröksége (színes). Svájci kultúrtörténeti sorozat. I. rész: Az iszlám kapuinál. POZSONYI TV 18.10: Autó, motor, revü. — 19.00 és 21.45: Híradó. — 20.00: Szeola. NDK film. — 22.10: Szabad a ring. 2. műsor 19.30: Terézke. Tv-balett. — 20.00: Slágerstúúió. KOSSUTH RADIO 8220: Yolanda Ma*rculescu és Ken Neate énekel. 8.50: Génjeink veszélyben? 9.15: Színes népi muzsika. 10.05: Érdekes szigetek. Dr. Balogh János űíijegyzete, II. rész. 10.25: Három Vivaldi-conceno. 11.01: Híres történetek — nagy egyéniségek. 12.35: Melódiákokul. 14.00: Ravel: Lúdanyó meséi — balett. 14.30: Kóruspodium. 14.40: Ady Endre két novellája (ism.). 15.10: Petőfi-hány a (ism.). 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A népdalelőadás mesterei. 16.22: Stökigt: Caprice és variációk zongorára és fúvószenekarra. 16.33: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata. X. rész. 17.05: Schubert: B-dúr szonáta. Op. post. 17.43: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 18.08: Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. IS.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 20.08: Vajdasági magyar írók estje. 21.14: örökzöld dallamok. 22.30: Nóták. 23.15: Századunk zenéjéből. 0.10: opcreltdaiok. PETŐFI RADIO 8.05: Musicalekből. 9.03: Hallgassuk együtt! 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika. Köziben: 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.03: A zenekari mu- ‘zsika folytatása. 14.03: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.10: , Csak fiataloknak! 19.13: George Malcolm Handel-műveket csembalózik. 19.31: A színháztörténész mondja. 19.46: Üj könyvek (isin.). 20.25: Verdi: Ernani. Négyíelvoná- soís opera. Közben: 21.20: öregség. Füst Milán versei. 21.25: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 22.02: A lírikus epllógja. Babits Mihály versei (ism.). 22.12: Az operaközvetítés folytatása. 23.15: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR 18.1-0: Mozart összes szimfóniái. — XII. (befejező) rész. 19.07: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 19.28: Szabó Csilla zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. 20.42: A Leningrádi bigband felvételeiből. 21.10: Rádiószínház. 22.14: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. TELEVÍZIÓ 17.23: Hírek. 17.30: Tízen Túliak Társasága. Magazin. 17.55: A boldogulás útja. Kiportfilm, I. 18.25: Amatőr történészek. Rip on műsor, l.t.tj: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.CO: Parasztok (színes). Reymont regényének magyarul beszélő lengyel tévéf ihn változata. XII. rész: ! Visszatérések. (18 éven felülieknek!) 20.55: Don Lurio műsora (színes). NSZK zenés film. 21.25: Falusi arcképek. V. rész: , Szabó Katalin kertész. 21.45: A Tv Galériája. Szkok Iván festőművész bemutatása. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A IV. veszprémi tv-szemle díjnyertes művei: Zenés Tv-színiliáz. Schubert: Házi háború (színes). Vígopera (ism.). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.25: Játék- szabályok. Magyarul beszélő NSZK tv-film. POZSONYI TV 18.00: Kalózok. Francia tv-sorozat. — 18.30: Dalok. — 19.00 és 21.35: Híradó. — 20.25: Éva. Tvopera. — 2i2.05: Szerafin. Frolov szerelme. Szovjet film. 2. műsor 20.00: A hongkongi grófnő. Angol filmvígjáték. KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.30: Tavaszi dal, ván-dordal. Füst Milán versei. 9.36: Népdalok. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Iskolarádió. 10.30: A Weiner vonósnégyes játszik. 11.00: Változó világtérkép. 11.10: Agay Karola és Melis György énekel. 1,1.43: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Zsákai Aladár népi zenekara játszik. 13.48: Otthonosan a Domusban. 14.03: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a hatéveseket. 14.23: A magyar j muzsika múltjából. IV. rész. 15.10: Magyarán szólva. 15.25: Franck: A-dúr szonáta. Komlós Péter — hegedű, Miklós György — zongora. 15.53: Dávid Gyula—Raics István: Égő szavakkal — kamtáta. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Vajdasági magyar írók estje. II. rész. 16.42: Harangozó Teréz virágénekeltet énekel. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Csajkovszkij: Csipkerózsika — balettszvit. 17.43: Díjnyertes diplomások. 18.03: Rádiószínház. 19.30: Népdalest. 20.25: Mindenki Könyvtára (ism.). 20.58: Üj Mozart-lcinezeinkből. 21.31: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.51: Billy Strange gitározik. 22.20: Meditáció. 20.301 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLEK LE Hí 3 mm Válaszút. Tanulmányok a XVII. század zenéjéről. IV. rész. 23.08: Bigbandfelvételekből. 0.10: Fibicli operáiból. PETŐFI RADIO 8.30: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Lente Lajos nótákat énekel. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika. 13.03: Bolgár művészek operafelvételeiből. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Húszas stúdió (ism.). 19.18: Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: A rock mesterei. 20.58: Üj- Zrínyivár felfedezése. 21.13: A Rádió Dalszínháza. A Fruska. 23.15: Szelényl István kamaramű- veiből. 23.52: A drezdai Kreuz-kó- rus Schütz műveiből énekel. 3. MŰSOR 18.05: Holnap közvetítjük.. • 18.35: Angol muzsika. 19.10: Prágai melódiák. 19.34: 2000 fele... 20.12: Mahler: VII. szimfónia. 21.53: Rendezte: Török Tamás. TELEVÍZIÓ 17.28: Hírek. 17.35: Te és az ég. Eduard Hill műsora. Szovjet zenés film. 18.00: Műsorainkat ajánljuk! 18.25: Tíz perc a Szovjetunióban. Minszk. Szovjet rövidfilm. 18.35: öt perc meteorológia. 18.40: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kísértetkastély Spessartban. MaSZOMBAT KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.44: A Rádió Kabaré színházának humor- fesztiválja — I. rész. 10.05: Figaro házassága. Részletek Mozart operájából. 11.03: Üj lemezeinkből (ism.). 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.58: Nyilas Misi zakóban. 14.08: Kóruspódium. 14.15: Méznél édesb szép szók... Balassi Bálint versei. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Emlékezetes találkozások hangképei. IV. rész. 15.25: Kubai ritmusok. 15.50: Kis magyar néprajz. 16.00: 168 óra. 18.20: Lemezmúzeum. 19.30: Földön, vízen, levegőben. 20.30: Walter Gieseking zongorázik. 21.10: Kemenes Sarolta, Szalay László és Talabér Erzsébet nótákat énekel, Burka Sándor tárogatón játszik. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Történelmi operákból. 0.10: Meló- diakokitél. PETŐFI RADIO 8.05: Pécsi Kiss Agnes, Baksay Árpád, Kerekes Tóth Erzsébet és Csapó Károly énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik, Kecskés Sándor klarinétozik. 9.03: Bach: Vadászkantáta. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: „Jelképek erdején át...” 12.13: Francia szerzők müveiből. 13.03: A vas és acél országa vagyunk? 13.33: Fúvósizene. 14.00: Napraforgó. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Schubert: g-moll szo- | natina. 15.20: Szerkesztőségi be- ! szélgetés a Falurádióban. 15.50: Sportkrónika. Közvetítés az FTC és a Bp. Honvéd jubileumi tornájáról. 16.30: A hét műsorából. 17.45: Aliatparadicsom Kelet-Afrikában. 18.10: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 19.18: Gyöngy Pál operett- és filmzenéiből. 20.15: Üj könyvek (ism.). 20.18: Haydn: G-dúr trió. No. 25. 20.32: Aki húszéves koromig voltam. 21.19: A Londoni Szimfonikus Zenekar hangversenye a londoni Royal Festival Hallban, 1972-ben. 23.15: Slágerparádé. 3. MŰSOR 12.23: Dzscsszfelvételeinkből. 12.50: Rita Streich és Wieslaw Ochman énekel. 13.32: Zenekari muzsika. 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 16.50: ötórai tea. 18.10: Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése. Háromfeivonásos opera. 22.35: Brahms: F-dúr szonáta. TELEVÍZIÓ 9.30: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora (ism.). 10.00: Tízen Túliak Társasága. Magazin (ism.). 10.25: Parasztok (színes). Reymont regényének magyarul beszélő lengyel tévéfilmváltozata. KOSSUTH RADIO 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Zenekari muzsika. 9.09: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa francia szerzők kórusmüveiből énekel. 9.19: A 25 éves Gyermekrádió legszebb műsoraiból. 10.03: Bende Zsolt operettdalokat énekel. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.55: Tisztelet az embernek. 13.05: Könnyűzene, hangszerszólók. 13.21: Világlíra. 13.36: Budapesti operaestek Klempererrel. 14.39: Kozmosz. Tudományos magazin. 15.08: Faluról falunak — muzsikával. 15.50: Bagdadi levél. 16.00: Versszínpad. 17.05: Régi híres énekesek műsorából. 17.30: Sportkrónika. Közvetítés az FTC' és a Bp. Honvéd jubileumi tornájáról. 18.20: Zenekari muzsika. 19.15: Magnósok, figyelem! 20.00: Rádiószínház. 21.18: Ziehrer műveiből. 22.10: Jelentés a Munkahelyi Spartakiád országos döntőjéről, Veszprémből. 22.20: ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Gaál Gabriella és Hollai Bertalan nótákat énekel. 23.00: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 0.10: Kórusok, hangszerszólók. PETŐFI RADIO 8.30: A „Nyitnikék” postája. 9.00: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével. 9.40: Hét család Európában. 10.10: Bach-művek. 10.54: Ha még nem tudná .. • Augusztusi tudományos mozaik. 11.24: Szvjatosz- lav Richter (zongora) és Yehudi Menuhin (hegedű) felvételeiből. 12.47: A titkos kert. Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a rádió? 15.35: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.45: Sportkrónika. Közvetítés az Erre és a Bp. Honvéd jubileumi tornájáról. 16.30: Schubert: B-dúr szonáta. Op. post. 17.07: Európa belülről (ism.). 17.37: Cseh népdalok és táncok a prágai Chorea Bohemica együttes műsorából. 18.05: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 19.11: Brahms: IV. szimfónia. 20.15: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera. Közben: 21.25: „A hangja, mint a távol cimbalom...” Juhász Gyula versei (ism.). 21.47: Az operaközvetítés folytatása. 3. MŰSOR 8.11: Hegyeik alján. Részletek d’Albert operájából. 9.08: Két vonósnégyes. 10.00: Üj Zenei Üjság (ism.). 10.35: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 10.47: Tegnap és ma. Epizódok Mesterházi Lajos Isten, méretre c. regényéből. 12.10: Művészlemezek. 13.10: Kis magyar néprajz. 13.15: Zenekari muzsika. 15.00: Anyagmozgatás, anyaggazdálkodás — szatíra. 15.15: Carmen. Részletek Bizet operájából. 16.07: Charlie Parker szaxofonozik. 16.29: Sohumann-művek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: 18.40: A magyar költészet századai. Ady Endre — V. rész. 18.54: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.34: A Budapesti Madrigálkórus Vivaldi-hangverse- nye a Zeneakadémia kistermében. 20.40: Arany és kék szavakkal.. • gyárul beszélő NSZK filmvígjáték. 21.40: Alkohol. I. Törvény. 22.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A IV. veszprémi tv-szemle díjnyertes müvei: Szakonyi Károly: Ha itthon maradnál. Benn a szobában. Egyfel- vonásos tévéjátékok (ism.). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Közkedvelt dallamok. Zenés olasz film. POZSONYI TV 15.35: Szlovák Nemzeti Felkelés Kupa mérkőzés. — 17.30: Dalok a Fekete-tenger mellől. — 18.00: Fúvó-szene. — 19.00 és 21.10: Híradó. — 21.30: A biztonsági szervek közbelépnek. — 21.50: Szent Lukács visszatérése. Szovjet film. 2. műsor 20.05: Őszi virágok látogatása. Jugoszláv film, 1. rész. XII. rész: Visszatérések. (18 éven felülieknek!) (lsm.) 11.30: Tóm Jones énekel (színes). Zenés angol film (ism.). 15.23: Híres szökések (színes). Magyarul beszélő francia—svájci film. Jenatsch ezredes. 16.20: Művészetek a Szajna mentén. Francia dokumentum- film. 17.05: Hírek. 17.10: Napilapok, hetilapok ... Miről ír a világsajtó? 17.25: Színészmúzeum. Rózsahegyi Kálmán (ism.). 18.05: Rek- lámmüsor. 18.15: Slágerszerviz. 18.45: Uj versek, fiatal költők. Szepesi Attila. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szombat este... Dóczi József legszebb nótáiból. 20.15: Háromszáz felett. Szerep és vallomás. 20.50: A Margitszigeti Szabadtéri Színpad műsorából. 21.10: Tabi László: Családi dráma. Vígjáték. 22.20: Molnár Ferenc: Színház. Jelenet. 22.30: Szerenád. 22.40: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 10.30: A császár kémje (ism.). — 14.55: Szlovák Nemzeti Felkelés Kupa mérkőzés. — 18.30: Vakáció Tüskeváron. 18.10: Fúvószenn. — 19.00 és 21.05: Híradó. — 20.CO: Hangverseny. — 21.20: Nemcsak simogatásra. Olasz film. — 22.50: Sporteredmény ek. 2. műsor 17.40: Minden kilométernél. Bolgár tv-sorozat. — 19.30: A tenger titkai. — 20.00: őszi virágok. Jugoszláv film, 2. rész. Dsida Jenő versei (ism.). 20.45: Csak fiataloknak! 21.45: Pierre Boulez vezényel. TELEVÍZIÓ 9.00: Halálos tévedés. Magyarul beszélő NDK játékfilm. 10.30: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Bécs köszöntése (ism.). 11.20: Motorcsónak EB. Siklóhajó kategóriaverseny. Közvetítés Szegedről. 15228: Moioregér. Amerikai rajzfilmsorozat. 111. rész: Szüli-buli. 15.50: Omer pasa. Magyarul beszélő osztrák tévéfilmsorozat. V. rész: A frontok között. 16.15: Salvatore Adamo (színes) a párizsi Olympia színpadán. Francia zenés film. 17.15: Londontól Helsinkiig. Dokumentumfilm. 18.15: Reklámmüsor. 18.25: IV. Duna menti Folklór Fesztivál. Gálaest, I. Kalocsa. 18.45: Delta. Tudományos híradó. 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: A Hét. 20.25: Hírek. 20.30: Bródy Sándor: A medikus (színes). Tévéjátéik. 22.25: Hírek. — Sporthírek. POZSONYI TV 9.45: Veszélyes út. NDK film. — 11.50: Fúvószene. — 13.00: Szlovák Nemzeti Felkelés Kupa mérkőzés. — 14.15: Grand Prix. — 15.15: Motorkerékpáros verseny. — 16.35: Farkasoduk. Szlovák film. — 19.00 és 21.35: Híradó, sportesemények. — 22.20: Kamarazene. 2. műsor 20.00: őszi virágok. Jugoszláv film, 3. rész. — 20.50: Mindenki zenéje. Rádió * Áldozatok A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. Hogyan került Idáig egy 29 éves asz- szony, hogy veszélyeztesse saját gyermekeinek életét? ,iz öthónapos és a másfél éves most az esztergomi kórházban van. A rutinvizsgálatok megtörténte után a tatabányai csecsemőotthonba kerülnek. Az ötéves kislányt ideiglenesen a nagymama vette magához. A nyolcéves kisfiút egy fiatal bányászházaspár. Szeretnék örökbe fogadni. Az apa nem akarja. Bízik .. de miben? Válás? Az asszony nem akar a férfival újrakezdeni. A férfi? Ha az asszony önkéntesen elvonókúrára megy — talán ... De miért is kellett mindennek így történnie? Adás: csütörtök, augusztus 8., 13.39, K. Televízió Híres szökések Jenatsch ezredes a bitófa alatt (Misha Baloh) A sorozat új darabja Jenatsch ezredesről szól, aki 1634-ben beáll a protestáns Rohan herceg csapatába, hogy a katolikusok ellen harcoljon. Rohan herceg, aki csapatainak toborzásához a francia bíborostól, RicheLieu-től kap pénzt, a császári és a spanyol seregek egyesítését akarja megakadályozni. Adás: szombat, augusztus 10.« 15.23. Rádió — munka nélkül Körmenden és Makón, Fejér és Békés megyében egyaránt gond: mi legyen azokkal az asszonyokkal, akik a termelőszövetkezetek alapító tagjai voltak, de időközben a téeszek nagyüzemmé válása kiszorította őket a munkából. És mi legyen azokkal, ahol se termelőszövetkezet, se üzem. A sok-sok névtelen, pici faluval és a bennük élő fiatalasz- szonyokkal, akik még sohasem dolgoztak a háztartáson kívül is, de szeretnének. Mi a megoldás? Adás: csütörtök, augusztus 8., 17.43, K.