Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
\Mritw 1974. AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP VENDÉGJÁTÉK JUGOSZLÁVIÁBAN (2.) Múlt és jelen A jugoszláv elvtársak úgy szervezték a programot, hogy az utazáson és szereplésen kívül jusson benne hely és idő az országgal való ismerkedésre is, hogy lehetőleg többet lássunk, mint a turistautak résztvevői. Az ATEKS-ről már szóltam; a számítógépes, televíziós nagykereskedelmi vállalatnál egy kicsit a jövőben jártunk. Egy másik utazás a múltba vitt vissza. Rögtön az érkezés utáni reggelen a Belg- rádtól ötven kilométerre fekvő ősi királyi központba, Smederevóba vitt a pesti Volán autóbusza. A város, pontosabban a Duna partján épült óriási területű vár — a legnagyobb ilyen építmény egész Európában — a XIV. században volt királyi székhely. A magyar történelemből is jól ismert Brankovics György uralta, az a török veszedelem ellen a magyarokkal is szövetkező fejedelem, akiről Erkel Ferenc operát írt. A vár falai között többször megfordult Hunyadi János is, innen indult például a végzetes rigómezői csatába. Zivataros idők Amulva sétáltunk a hatalmas falak és tornyok között. Csoda, hogy még állnak. A történelem egyéb zivatarairól itt most nem szólva, 1941-ben hatalmas robbanás rázta meg a várat. 4o0 vagon német lőszer robbant fel, s 2500 smer- derevói ember halt meg azon- nyomban; a széles tornyokon derékvastagságú repedések jelzik a gigászi erő nyomait. A 600 éves vár egyébként mint műemlék, eléggé elhanyagolt. Udvarait burjánzó gaz veri föl, az egyik gyönyörű ívű, ülőpadkás ablakban freskókat fedeztünk fel, de vandál kezek pusztításának nyomaival, kétségbeejtő állapotban; a freskókat valami vasszerszámmal összekarcolták. Különös ellentmondás, hogy mindezzel szemben, a vár szomszédságában álló kis múzeumban rendkívüli gonddal, szeretettel őrzik, ápolják a vár hajdani életének tárgyi emlékeit. A vár, de főképpen az itteni nép kavargó, mozgalmas életének mintegy szemléltetésére a múzeumban egy magyarul kitűnően beszélő magas, sovány férfi lépett mellénk. Kiderült, hogy Osztoics Sándornak hívják, 73 éves, Smederevo környékén született, és itt is élt, kivéve az első világháború néhány évét, s azt az időt, amit a háború után Berlinben filmszínészkedéssel, Romániában gazdálkodással töltött. Kissé ijesztően változatos életéről egy életen át összegyűjtött bölcsességgel és nagyon szívesen beszélt az érdeklődő tökölieknek. Elbeszélése igazolta, amit többé- kevésbé mindannyian tudtunk, vagy legalábbis sejtettünk: sem a közelebbi, sem a távolabbi időben egyik népnek sem, a jugoszlávoknak és a magyaroknak sem volt valami sok alkalmuk unatkozni. De akármennyire is tanulságos volt mindez, az ATEKS-nél tett látogatással együtt, a kirándulás legérdekesebb élményéhez képest legfeljebb csak aperitifnek tekinthető. Akció a Kozarán Legnagyobb élményünk mégiscsak a Kozara volt. Nemcsak mint a hajdani partizánharcok színhelye, bár nem lehetett megindultság nélkül szemlélni a véres és kegyetlen küzdelmekre emlékeztető hatalmas hősi emlékművet, nem lehetett megrendülés nélkül olvasni a több mint 24 ezer kozarai hősi halott réztáblákra vésett névsorát. Az is ehhez a világhoz tartozik, hogy a múlt összeol- va 1 itt, szinte eggyéválik a jelennel. Útközben lépten- nyomon találkoztunk egy filmstúdió fürge autóival: Doktor Mladen címmel éppen most forgatnak filmet a kozarai partizánok első vezetőjéről, dr. Mladen Sztojanovics- ról, aki 1941—42-ben irányította itt a harcokat, és akinek mellszobrát a hősi emlékmű szomszédságában állították fel. Ámulva néztük a Nemzeti Parkká nyilvánított Kozara természeti. szépségeit is, a hatalmas, zord szakadékokat, az óriás, gverlyaszál egyenességű fenyőket, s a távolban kéklő csúcsokat. De ami az igazán nagy élmény volt, hogy az említett ifjúsági építőtáborban mindez, a múlt és a jelen, a hajdani partizánharcok és a szocializmus építése, együtt, szerves egésszé összeforrva jelentkezett. Amit a Kozara képvisel, mindazt hordozza — kifejezi ez az ifjúsági tábor: Jugoszlávia népeinek összeforrott- ságát, barátságát, elszakíthatatlan egységét. A tábor a filmekből is jól ismert hegység egyik 1500 méter magas csúcsán épült és épül még most is, közel a partizánemlékműhöz. A Kozara itt már líraian szelíd, szinte gyengéd. S a szép helyen több emeletes épület- rendszer épül, ifjúsági központ, kulturális és sportcélokra egyaránt alkalmasan. Valami olyasféle, mint a mi Csillebércünk, csak hát nem úttörők, hanem nagyobbak, KISZ-korúak számára. A parancsnokság épületének egyik szobájában láthattuk a hatalmas épülettömb terveit és makettjét is. Nem lesz köny- nyű felépíteni. De hogy a vállalkozást, amelyet a fiatalok Kozara-akciónak neveznek, végrehajtják majd, arra egyik biztosíték az ifjú építők munkában megmutat-' kozó lelkesedése, fegyelmezettsége és elszántsága. Amikor ott jártunk, 9 brigádban csaknem 400 fiatal — lányok-fiúk együtt — dolgozott az építkezésen, s ahogyan mi, magyarországiak mindannyian láttuk-tapasztal- hattuk, nem is akárhogyan. Egyelőre még csak a terep- rendezésnél, a földmunkáknál tartanak — az akció az idén kezdődött — csákányoznak, lapátolják és formás, gumikerekű talicskákon hordják a földet. A munkához nem használnak gépeket. Az akció lényegéhez tartozik, hogy a központot a fiatalság — szó szerint — a saját kezével építse föl. Meglepett bennünket a munka intenzitása-lendülete. Itt aztán tényleg nem láttunk semmiféle lötyögést, ácsorgást, lazsálást. Egyrészt, gondolom, azért, mert ezek a fiatalok valóban tudják, miről van szó, másrészt, mert nemcsak, sőt nem elsősorban diákok dolgoznak itt, hanem a fizikai munkában jártasabb munkásifjak és parasztfiatalok is. Néhányan közülünk talicskát ragadtak és csináltak egy-két próbafordulót. Nem volt könnyű. A földdel teli talicskák lefelé még csak gurultak, de fölfelé bizony — üresen is — erősen kellett tolni őket a meredek hegyoldalon. Persze, nemcsak munkával telik el a fiatalok ideje. A tábor nevelési központ is. Amíg dolgoznak, a fiatalok maguk is változnak-alakulnak. Nemcsak olypn formaságok szolgálják és segítik ezt, mint az ünnepélyes közö-s énekkel kísért reggeli zászlófelvonás és esti zászlólevonás, valamint hogy a brigádok zászlóikkal vonulnak ki reggelenként a munkahelyre, hanem a délutáni politikai foglalkozások és vitakörök is. Ökrös László (Folytatjuk) Egy üzem - egy iskola Közös érdekek Herceghalmon A herceghalmi általános iskola előtt állunk Koritár Ferenccel, az állami gazdaság személyzeti vezetőjével. Az egy üzem — egy iskola mozgalom keretében ő tartja a kapcsolatot az iskolával. Szép, gondozott környezet. Az iskolépület külseje mutatós, mellette kézilabdapálya és ugyancsak a szabadban vasru- dakból készült tornafal. — Az iskolát tavaly tatarozták gazdaságunk szakemberei — mondja Koritár Ferenc —, de többi között mi készítettük ei a kerítést, a tornafalat is, mert az iskolának nincs tornaterme. Szocialista brigádjaink és a KISZ-esek eddig is jelentős segítséget adtak az iskolának, ami azt jelenti, hogy akármilyen javítással vagy felújítással kapcsolatos kéréssel jönnek hozzánk — teljesítjük. A nagyobb munkákhoz a nyersanyagokéit az iskola biztosítja. Önként, szívesen jönnek Bent az iskolában rögtön érezzük a személyzeti vezető szavainak súlyát. — Igaz, nagy felfordulás fogad bennünket, de olyanfajta rendetlenség — melynek minden iskolaigazgató örül vagy örülne — az új tanév küszöbén. A tantermek és a többi helyiség frissen festett, a padokat is most mázolták, üde világossárga színükkel nemsokára fogadhatják a gyerekeket. Néhány perc múlva jön Góg Mátyásné, az iskola igazgatója. Elégedetten néz körül a tantermekben, a folyosón. — Nem is tudnám hirtelen felsorolni — mondja —, hogy milyen sokrétű segítséget kapunk az állami gazdaság dolgozóitól. — Tanulóink csaknem kilencven százalékának valamelyik szülője az állami gazdaságban dolgozik. Ügy gondolom, ez határozza meg döntő mértékben a. kapcsolatunkat, Előfordul, hogy nem is kell szólni: önként jönnek segíteni. A Kossuth és a Petőfi szocialista brigád például többször érdeklődik, hogy szükségünk van-e valamilyen segítségre, mert szívesen jönnek. A padokat például a gazdaság KISZ-esei festették le. Az úttörő- és a KISZ-szervezet között hagyományos a jó kapcsolat. Az iskolában 27 KISZ-es ifjúvezető tevékenykedik. Az oktatást segítik az állami gazdaság dolgozói által — társadalmi munkában készített szemléltetőeszközök is. Az orosz nyélv oktatásához például kockákat barkácsoltak, melyekkel játékos formában lehet tanítani. A Kossuth szocialista brigád a táblákat festette, a Petőfi állványokat helyezett a rózsalugasba, felszerelte a függönytartókat, a Dobó Katalin szocialista brigád pedig rendszeresen vállalja az iskola különböző írásos anyagainak sokszorosítását. — El sem lehet képzelni — folytatja az igazgatónő —, milyen nagy segítséget jelent az, hogy a szerelők azonnal jönnek, ha valami berendezés vagy egyéb dolog meghibásodik az iskolában. — A télen például az olajkályhák többször felmondták a szolgálatot. Rövid idő alatt megjavították őket. Külső szerelőre sokat kellett volna várni... — Kiemelt feladatként szerepel az állami gazdaságban — mondja Koritár Ferenc — a dolgozók oktatása, a szakmai továbbképzés. — Á fizikai dolgozók közül sokan még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. Az utóbbi időben azonban évről évre jobb az eredmény a beiskolázásban. Sokat köszönhetünk a pedagógusoknak. Számítanak a pedagógusokra Ugyanis az iskola tanárai vállalták, hogy a tehenészet és a szállítás eltérő munkaidőbeosztása miatt két műszakban tanítanak a dolgozók iskolájában. Ezenkívül a pedagógusok bekapcsolódnak a beiskolázás szervezésébe, az agitációs munkába. Az állami gazdaságnak fő érdeke, hogy minél több szakképzett dolgozója legyen. Már szerveztek egy betanított- munkás-képző tanfolyamot, ősszel szeretnének indítani növénytermesztő-gépész szakmunkásképző házi tanfolyamot. Az ilyen jellegű tanfolyamokra több dolgozó azért nem jelentkezhet, mert még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. A gazdaság vezetői a későbbiek folyamán is számítanak a helyi pedagógusok támogatására, a szakmunkásutánpótlási gondok megoldásában. Az utóbbi években kevés herceghalmi fiatal folytatta _taulmányait mező- gazdasági szakmunkásképző intézetekben. Annak érdekében, hogy hatékonyabban befolyásolhassák az iskolákban végző tanulók pályaválasztását — s felhívják a figyelmet a gazdaságban elsajátítható szakmákra —, a jövőben osztályfőnöki órákon több alkalommal ismertetik a tanulókkal a gazdaság fejlődését, a szakmunkásigényeket, ‘és természetesen a kereseti lehetőségeket, melyek igen jóknak mondhatók. A hetedik és a nyolcadikos tanulókat negyedévenként üzemlátogatásra viszik majd, hogy minden termelőegységet megismerjenek. A gazdaság és az iskola közötti együttműködésnek van egy része, amely nem konkrét gazdasági eredményeket hoz, de mégis nagy jelentőségű. Arról van szó, hogy a tanárok rendszeresen ismeret- terjesztő előadásokat tartanak az állami gazdaság dolgozóinak. A jövőben közös színházlátogatásokat szerveznek a szocialista brigádokkal. Az előadás utáni napokban pedig megbeszélik a látottakat, ankétokat is szerveznek majd. A Herceghalmi Állami Gazdaság vezetői' és az iskola pedagógusai 'kutatják az együttműködés újabb formáit is. A fő célt elérték az idén is: — tiszta, esztétikailag kifo gástalan környezetben kezdődik az iskolában az 1974— 75-ös tanév. A brigád szívügye Molnár Gyula, Boros Péter és Gátai Vilmos szerelőszakmunkásokat, a Kossuth szocialista brigád tagjait munka közben találjuk meg. Gátai Vilmos mondja: — Mindig szívesen megyek, amikor hívnak, pedig a gyerekeim már nem járnak is kólába. — A brigád szívügyé nek tartja az iskola segítését. Megyünk a bölcsődébe és az óvodába szintén, hiszen ott is főleg az itteni dolgozók gyerekei vannak elhelyezve, ráadásul ezeket a gazdaság tartja fenn. Mindhárman hangsúlyozták, hogy az iskolának nyújtott bármilyen jellegű segítség az oktatás színvonalának emelését szolgálja. Elsősorban ezért tesznek meg mitíÚént az iskoláért — mert tudják -— a gyerekek érdekében cselekszenek. Roxin László TV-FIGYELO Szkok lián. a tévé képző- művészeti rovata megint temekéit: bemutatta Szkok Iván festőművész zavarbaejtőén érdekes művészetét. Méghozzá úgy, hogy azt a zavart, amit ez a művészet a közönségben keltett — gondolom, a nézők két pártra szakadtak az adás után, Szkok híveivé és ellenfeleivé válva —, nem igyekezett teljesen megszüntetni, simára csiszolni. Szilágyi János, az adás műsorvezető riportere ugyan — helyesen és természetesen — a riport eszközeivel igyekezett közelebb hozni ezeket a különös , műveket a közönséghez, de a konfliktust, amelyet a nézőkben keltettek, nem szüntette, mert nem is szüntethette meg. Alkohol. Hogy az alkohol- fogyasztás és a nyomában járó alkoholizmus egyik súlyos gondunk, senkinek . sem kell magyarázni. Azt sem, milyen szoros kapcsolatban áll a bűnözéssel. S az is köztudomású, milyen nehéz a küzdés ellene, s hogy éppen ezért, minden alkoholizmus elleni erő összefogására, valóban társadalmi belátásra van szükség ahhoz, hogy e tekintetben valami megváltozzék és eredményt érhessünk el. Éppen ezért jelentős a televízió pénteken kezdett új, négyrészes sorozata, az Alkohol című dokumentumfilm, amelynek eddig csak az első részét láttuk. De hogy nagy jelentőségű akcióról van szó, azt már ez az első adás is bizonyította. A Törvény című első részben a váci és a kalocsai f egy ház elítéltjei beszéltek tettük és az alkohol összefüggéseiről. Regős István kitűnő szer- kesztői-riporteri munkája és Radevszki Teodor jól összefogott rendezése minden néző előtt világossá tette, hogy ez az összefüggés nem mesterkélt és utólagos kitalálás. Sokan kerülnek börtönbe azért, mert részegen’ olyasmit csinálnak, amit józanul tSlán sohasem követtek volna el. Ö. L. A sértődött ember feszültsége Igazságkeresés - negyven év után Kis Jankó Bori Emlékéremmel és a vele járó pénzjutalommal tüntették ki a mezőkövesdi Dienes Mátyásné népi iparművészt, Danes Bé- lánét, a mátészalkai és Csikós Sándornét, a karcagi háziipari szövetkezet népi iparművészeit. A zsűri döntése alapján három első, négy második és nyolc harmadik díjat, valamint számos munkajutalmat adtak ki a pályázóknak. Sajátos „névtelen levelet” kézbesített a posta szerkesztőségünknek. A borítékon nem volt feladó, hiányzott belőle a levél, csák egy piros rosttollal körülkerített újságcikk esett ki a papírtasakból. A cikket a „figyelmes olvasó” a Bács- Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe 1974. június 25-i számában találta, s „Áramütés” címét háromszor aláhúzta, hogy semmi kétségünk ne legyen: izgalmas, feszült, szikrázó, majdhogynem „halálos” üggyel állunk szemben. A cikk valóban drámai híreket közöl: a DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatóságán brutálisan elbántak egy negyvenéves szolgálat után nyugdíjba vonuló dolgozóval. A kecskeméti Bíró Ernővel közölték, hogy azonnal mondjon le az állásáról, kérje a nyugdíjaztatását ... s ezt követően a sérelmek sorozata érte: sem baráti, munkatársi jókívánságokban, netán valamiféle jutalomban, kitüntetésben »lem részesült. Negyvenéves törzsgárda- tag! Ez Volt az áramszolgáltató áramütése. A sajátos „névtelen levelet” több fórumhoz kézbesítette a posta, így a Pest megyei párt- bizottsághoz, a DÉMÁSZ szegedi központjához, a nagykőrösi üzletigazgatósághoz is. S mindenütt a „Hivatalos olvasókat” is áramütésként érte a cikk: apparátusok mozdultak meg, hogy igazságot tegyenek az ügyben. °er a munkaadóval Kecskemét központja, Széchenyi tér, modern lakásban él itt az ügy főszereplője, Bíró Ernő. A férfi 1912-ben született, édesapja szabóiparos volt, édesanyjának a háztartás adott munkát, ö maga felsőkereskedelmi iskolát végzett, a felszabadulás előtt a kecskeméti törvényhatósági jogú villamos műveknél helyezkedett el, majd a társadalmi-gazdasági változásoknak megfelelően a jogutód vállalatnál dolgozott. Mint pénztáros, főpénztáros, pénzügyi előadó, pénzügyi osztályvezető, pénzügyi csoportvezető — 40 éven át. — Tudjuk, egyformák a munkahelyek, az egyik helyen az igazgató rossz, másutt a közvetlen főnök, a harmadik helyen a munkatársak vagy a fizetés — sommázta keserű tapasztalatait, ilyen tartalommal bővítve a törzsgárdatag- ság fogalmát. — Az igazgató fűt-fát ígért, ha elmegyek nyugdíjba, hogy az szb-titkárt tehesse az én státuszomba — mondja panaszait. 1972. május 9-én gorombán beszélt velem, követelte, hogy az irodájában írjam meg felmondásomat, ekkorra idegileg már teljesen tönkrementem, s ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nagykőrösről hazafelé menet a kecskeméti vasútállomáson összeestem, fél évig betegállományba kerültem, öt héten át a soproni idegszanatóriumban kezeltek. Nem mentem vissza megkínoz- tatásom színhelyére, októberben kivettem a még meglevő szabadságomat, s levélben kértem a nyugdíjaztatásomhoz szükséges intézkedések megtételét. Huszonnégy órán belül „felmondásomat” tudomásul vették, s eztán is önmagukhoz méltóan viselkedtek: a negyvenéves jutalmat késve kaptam meg, egy másik jutalmat nem, amelyet a telekkönyv rendezéséért ígértek, a hat hét felmondási időre szóló bért is megtakarították. Semmivel sem ismerték el a negyven évemet, ezért kénytelen vagyok pereskedni az említetteken kívül a végjutalomért, s a rendes munkabér-táppénz közötti különbözetért — kb. 13— 20 ezer forint jár nekem. Bíró Ernő biztos abban, hogy a Petőfi Népe róla szóló cikkének minden szava igaz, s a jelzők — „emberséget nélkülöző, brutális, antihumánus” — valóságos tartalmat hordoznak : ki érezhetné ezt nála jobban?! Nem lehet így elbánni egy törzsgárdataggal! „A címet is elvették” Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi üzemigazgatósága, Berea Lajos igazgatóhelyettes ismerj az újságcikket, de nem szívesen nyilatkozna: „Ez az igazgató és Bíró Ernő ügye, a támadás is egyenesen az igazr gató ellen történt, én csak c szubjektív véleményemet mondhatnám el, s ez nem vezetne közelebb az igazsághoz”. Monostori József igazgató a tanács vb-üléséről érkezik: — A vállalatot 1970-ben át- szervezeték, Bíró munkaköre a szervezeti séma szerint megszűnt — hasonlóan á munkaügyi, a terv-, a behajtási osztályhoz — rendkívül nehéz volt az embereknek megmagyarázni, hogy ezentúl az osztályvezetői címet nem használhatják, csoportvezetők lettek. De senkinek a jövedelmé| hez nem nyúltunk. Általában mindenki megértette, hogy országos átszervezésről van szó, csak Bíró Ernő vált sértetté: „Rossz a fizetésem, most még a címet is elvették” — mondta. Ahelyett, hogy azt látta volna, hogy a séma ellenére csoportvezetőnek tartottuk meg, éppen a közelgő nyugdíjaztatása miatt, s két csoport- vezetőt foglalkoztattunk egy helyett. — Február elején a személyzeti vezető jelenlétében kértem, hogy nyilatkozzon terveiről. Egy igazgatónak tudnia Szombaton adták át Mezőkövesden a Kis Jankó Bori országos hímző emlékpályázat díjait. A pályázók az idén az ország minden részéből ezerötven pályamunkát küldtek be. A mezőkövesdi művelődési központban a díjakat Méhész Géza, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségének elnökhelyettese adta át. Díjkiosztás A Kis Jankó Bori hínizünáiyázaton
