Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-09 / 185. szám

A Hazafias Népfront járási elnökségének ütése Tíz emléklapot adtak át A Hazafias Népfront mono- ri járási elnöksége ülést tar­tott, amelyen részt vett Varjú Ákos, a Hazafias Népfront Pest megyei , bizottságának munkatársa is. Dr. Gerő Igor György meg­nyitója és rövid külpolitikai tájékoztatója után Várkonyi Gábor titkár ismertette az augusztus 20-i ünnepségek műsorát, majd tájékoztatta az elnökségi tagokat a bélcehó- náp eredményeiről: a monori járás községeiben májusban 60 kisebb-nagyobb rendez­vényt tartottak, amelyeken ti­zenháromezer ember jelent meg; különösen jól sikerült a gyömrői Kossuth általános is­kola, valamint Ve esés, E cser és Maglód községi népfront­bizottságának rendezvénye, az elnökség külön is kifejezte el­ismerését, köszönetét azoknak, akik előkészítésében közre­működtek. Tízen, több éves kiemelkedő Nemsokára véget érnek a Péteri sportegyesüleit épületei­nek múlt hónapban megkez­dett felújítási munkálatai. Korszerű öltöző és hideg-me­Nem is olyan rég együtt ballagott végig negyedikes osztálytársaival a gimnázi­um folyosóján. Aztán ő is ott arukkolt a többiekkel együtt az érettségiért, amely jól sikerült neki. Mindig mosolygott, jó ked­véről volt híres az iskolá­ban, ahol a fordított napon ő játszotta el a matemati­katanár szerepét, élethű­en. Csalcnem minden isko­lai rendezvényen ott volt, példamutató közösségi munkát végzett a KISZ- alapszervezetben. Az érettségi utáni időt sem töltqtte tétlenül. El­békemozgalmi munkájukért, emléklapot kaptak. László István, a monori já­rási hivatal ipari és műszaki osztályának vezetője tájékoz­tatta az elnökséget a járás ipari szolgáltatásának helyze­téről. A tájékoztatót hoszhn tartó vita követte. K. Gy. Vasárnap, Gyomron Seta, fényképezőgéppel A közelmúltban meghirde­tett, gyömrői fotópályázat résztvevői és a fényképezés iránt érdeklődők számára sé­tát rendez a gyömrői Petőfi Művelődési Ház fotóklubja augusztus 11-én, vasárnap, délelőtt 10 órai kezdettel. A sétán szívesen látnak más községbeli vendégeket is. leg vizes fürdő áll majd a sportolók rendelkezésére. Augusztus 20-án befejezik az általános iskola felújítását is, melyre a tanács 200 ezer forintot fordított. ment dolgozni szülőfalujá­ba, Nyáregyházára, egy kőműves kisiparos mellé, de csak néhány hétig dol­gozhatott: munka közben hirtelen rosszul lett. a szí­ve felmondta a szolgálatot, s örökre lehunyta szemét. Mély megrendülést és fájdalmat váltott ki halál­híre Nyáregyházán. Diák­társai, nyaralásukat meg­szakítva, építőtábort ott­hagyva mentek el temeté­sére. Négy volt osztálytársa vállán vitte a koporsót, amelyen ezt állt: Franyó Béla, élt 18 évet. Naponta öt mázsa tök 1- a hűtőházba A vecsési Ferihegy Terme­lőszövetkezet 100 vagon tisztí­tott étkezési tökre kötött szer­ződést a székesfehérvári hűtő- házzal. A tököt a közös gaz­daságban szállítás előtt meg­tisztítják, kibelezik, kettévág­ják, ládákba rakják. Hy mó­don naponta 5 mázsát is fel­dolgoznak az Ecseri úti tele­pen. A tök héját 317 szarvasmar­hájuk eszi meg, de jut belőle a háztáji sertésállománynak is. Az étkezési tök a legsilá­nyabb talajban is megterem. A területről, mely korábban csak 4—5 mázsa rozsot adott, most 150 mázsa tököt szednek le holdanként. Kéfszer egy héten — olcsóbban Sülysápon a múlt hét végén, a vasútállomással szemben lévő 1. számú önkiszolgáló boltban a vevők hosszú sor­ban álltak paprikáért: a le­csónak valót olcsó áron áru­sították, kilóját pénteken ki­lenc, szombaton pedig hét forintért. Nyéki Ferenc, a helyi ÁFÉSZ kereskedelmi osztályvezetője elmondotta, hogy Sülysáp és Űri több üzletében hoztak forgalomba olcsó áron zöld­paprikát, s tervbe vették, hogy ezentúl minden héten két­szer bocsátanak olcsó zöldárut a közönség rendelkezésére. MŰSOR MOZIK Monor: Mici néni két élete. Pilis: A sziklabarlang titka. Vecsés: Kamaszkorom leg­szebb nyara. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyömrő: 18 órakor: érte­kezlet a nyári -napközi otthon­ba járó gyermekek szüleivel. Vecsés: 10—12-ig és 17—19 óráig: a Nagy István képző- művészeti csoport kiállítása. Péteri Jelentős felújítások Élt 18 évet Sokat jelentett a tavalyi év Kávai változások A megyei térképen apró be­tűvel jelzik Kávát, járásunk legkisebb községét. A szelíd hajlású dombok ölelte, gyö­nyörű völgyben hétszáz lakos él és dolgozik szorgalmasan. Boltokban Az üzletsor és az iskola kö­zötti hatalmas tér jelenti a centrumot: ide érkezik az ide­gen Gomba, Pilis vagy éppen Tápiószele irányából. A község húsboltja és az italbolt közrefogja a vegyes­boltot: elegendő is e három üzlet a lakosság ellátására. A húsboltba lépve, a rend és a tisztaság ragadja meg figyelmünket. Klapcsik János jó gazdaként törődik a két hűtőgéppel, a többi berende­zéssel. Szalonna, felvágott, konzerv bőven kapható. Minden pén­teken érkezik friss hús, amely most, a nyári időszakban elég, hiszen szinte mindenki tart baromfit. A vegyesboltban az új, mo­dern hűtőpult étvágygerjesz­tőén tárja a vevő elé az elő­készített csirkehúst, a BAR­NÁVAL termékét, amely ha­mar kedveltté vált a kávai háziasszonyok körében. Ábrahám Andrásáé éppen festéket mér, majd gyors kéz­mosás után már a vajat cso­magolja: — Profilunknak megfele­lően, a tűtől a szivattyúig mindent árulunk. Az idén mintegy nyolc hűtőgépet is eladtunk már. Egyetlen hiá­nyunk a Sokol rádió eleme. A tejfogyasztás napi 110—150 li­ter között váltakozik, s ezt az ingadozást nehéz előre kiszá­mítanunk, de a csecsemők te­je mindig biztosított. Tejtermék bőven van, s a füzetcsomagok is gazdára vár­nak. Egy vásárló megrakott szatyrokkal siet hazafelé: — Mindent megvásárol­tam, ámít akartam. Az üzle­tek jól ellátottak, bár az idén kevés bennük a gyümölcs. 4 postán A rogyadozó-omladozó pos­tahivatal a tsz régi irodájával versenyez a község legrosz- szabb épülete címért. Előteré­ben is, és a fiókvezetői szo­bában is helyenként méter mnpqsságig lehullott a vako­lat a múlt századi vörös tég­lákról. Nem válik díszére a Buda- pestvidéki Postaigazgatóság­ok ez a fiók, amelyet nehéz körülmények között, hat éve Benyó Pálné vezet. A község lakosai tisztelik, szeretik a fi­ókvezetőt. Legnépszerűbb lap Káván a Pest megyei Hírlap. A száz­negyvenöt nyugdíjas három napon belül megkapja járan­dóságát, s a napi 25—30 levél is pontosan elindul célja felé. A kézbesítő tizenöt kilomé­tert is gyalogol vagy kere­kezik, mikor, milyen az út. Iskola és könyvtár Az Iskolaépület szép, tágas parkja gondozott. Belül a fes­tők már a táblákat készítik elő a szeptemberi kezdésre. A tanári szoba hamarosan új szekrényt és asztalokat kap. A Káva—Bénye össze­vont iskolában zökkenőmen­tesen indulhat az 1974/75-ös tanév. Művelődési ház nincs, a könyvtár viszont az olvasók rendelkezésére áll. A tanács legutóbb megkér­te a gombai Fáy András Tsz vezetőségét, hogy elhagyott, tönkremenőfélben levő épü­letét adja át a kávai klub ré­szére. Óvoda, mikrobusszal Az óvoda jelentősen fejlő­dött az uóbbi évben. Tavaly, megfelelő kialakításokkal, si­került korszerűvé tenni mel­lékhelyiségeit, konyha hiányá­ban azonban továbbra is csak délelőttre vehette fel a gyer­mekeket, így a szülők elhe­lyezkedése igen nehéz, de most végre egész nap nyitva lesz a kávai óvoda is, mert az új bényei gyermekintézmé­nyi konyhában a kávai apró­ságok részére is tudnak főz­ni. Az étel áthordására mikro- buszt alkalmaznak, amelynek szerződését a napokban kötöt­te meg a tanács és az AUTÓ- KER, igy remélhetőleg szep­tember 1-től már minden rendben lesz. A varrodában A Gyömrői Ruhaipari KTSZ-nek sok kávai asszony és lány volt bedolgozója. így támadt az ötlet: építsenek er­re a bedolgozói bázisra üzem» részt. S a megvalósulás: egy kívül-belül modern, jól szer­vezett varroda. Kanyö Lajos, a telep veze­tője büszkén beszél minden­napjaikról: XVI. ÉVFOLYAM, 185. SZÁM 1974. AUGUSZTUS 9., PÉNTEK mMmmimMuiiniiitw Kedvező átlagtermések Befejezés előtt az aratás Pótszerződések a pilisi malommal A pilisi Aranykalász Tsz-ben is végeznek a hét végére az aratással. Földvárszki Ferenc kombájnos jó eredményt ért el az SZK—4-es nyergében, nagy része van abban, hogy si­került a termést időben betakarítaniuk. Képünkön: Hegedűs Mihállyal a kombájnt üríti, a tábla szélén. Ha az időjárás nem válto­zik, a hét végén, de legké­sőbb a jövő hét elején, vala­mennyi termelőszövetkezet­ben túl lesznek az aratáson a monori járásban is. Kedvezőek a terméskilátá­sok. Bár még a végleges ada­tok nem ismeretesek, előre­láthatólag elérik, sőt, túl is haladják a múlt évi hektáron­kénti átlagot csaknem vala­mennyi gabonafajtából. A pilisi malom eddig 620 vagon búzát vett át a kör­nyező termelőszövetkeze­tektől. Várhatóan a hét végén a ma­lomban is befejeződik a sze­zon: további 60 vagon ke­nyérgabona fogadására ké­szültek fel. Régi gyakorlat, hogy a tsz- ek pótszerződést kötnek a malommal, várhatóan az idén is 50—100 vagon búza érkezik majd Pilisre terven felül. Varjú Zoltán felvétele G. J. Sportjegyzet Vissza Mezőkovácsházára Jól haladnak az aratási mun­kákkal a járás termelőszövet­kezetei. Elsőként az üllői Kossuth Tsz fejezte be az aratást: két­száznegyvenöt hektár búzát, kétszázharminckét hektár ro­zsot és negyven hektár őszi árpát takarított be. A süly- sápi Virágzó Tsz-ben július 29-én végeztek, ugyancsak kedvező eredményekkel. Huzamosabb ideje minden nap kivonulhattak a kombáj­nok a földekre, a meleg idő­járás meggyorsította az előT rehaladást. A gépek, nyújtott mű­szakban, 14—16 órát is a táblákban töltöttek, s az 5 ezer hektár búzából már csak 600—700 hektár ma­radt lábon. — A múlt év júniusában huszonnyolcán kezdtük, s ma harminchatan vagyunk, de várható a létszám megduplá­zódása. Férfi, nőj felsőbabá­tokat készítünk, az NDK-ba, az NSZK-ba és Ausztriába szállítjuk. Jó kereseti lehető­séget biztosítunk a dolgozók­nak. A hét első öt napján ter­melnek, rendkívül kedvező, egyműszakos beosztásban. Szociális körülményeik kivá­lóak: a ktsz ebéd- és útikölt­ség-hozzájárulást ad, tisztál­kodó és öltöző helyiségeiket bármely nagyüzem megiri­gyelhetné, a hűtőgép és az elektromos főzők az étel fris­sességét biztosítják. A varrodába a nyolcadik osztály elvégzése után jelent­kezhetnek a lányok, s né­hány hónapos tanulás után már teljes értékű munkát vé­geznek. Tanulásuk idején ha­vi ezer forintot keresnek, majd igyekezetüktől függően, elérik az 1800 és a 2000 forin­tos átlagot. A gépek mellett ülő nők szinte tételenként más fazont készítenek: Ügyességük és a jó gyártáselőkészítés mindig biztosítja egyikről a másikra a zökkenőmentes áttérést. Találomra odalépve az egyik géphez, a körülmények felől érdek1ödünk. Katona Lászióné így vála­szol: — Munkahelyemmel na­gyon elégedett vagyok. Fize­tésem általában 1800 forint körül mozog. Nyereség is szé­pen volt: negyven napot kap­tunk. _ ★ Káva történetében sokat je­lentett r, tavalyi év: az óvoda korszerűsítése, az iskolaegye­sítés sikere, a varrta létesí­tése hozzásegít a további gon­dok megszüntetéséhez. Lukács István Néhány évvel ezelőtt ke­rült a vecsési labdarúgócsa­pathoz Drágán János, a me­zőkovácsháziak kitűnő kapu- védője. A minap összetalál­koztunk vele Monoron, s ar­cán furcsa mosolyt véltünk felfedezni. ★ — Mi járatban a járási szék­helyen? — Az átigazolásomat inté­zem a járási sportfelügyelő- ségen. — Hogy-hogy? — Ügy döntöttem, vissza­megyek Mezőkovácsházára. Ott élnek a szüleim, ott él a feleségem és a gyermekem is. Ök kértek, hogy menjek haza. — No, és Vecsés? — Soha nem fogom elfelej­teni az ott eltöltött éveket. Védtem az NB II-ben, NB K. I. kiskorú segédmunkás a pilisi szabadkai szőlőkben szabálytalanul kanyarodott ki segédmotoros kerékpárjával az egyik dűlőből a MAV-állo- más felé vezető útra, amikor éppen arra haladt Jávorszky Sándor csehszlovák állampol­gár Skoda gépkocsijával. Az autó alig negyven kilo­méteres sebességgel közleke­dett, de az összeütközés így is elkerülhetetlenné vált. Jávorszky, félrerántva a kor­mányt, a szőlők közé hajtott, s fordultával, a feléje szágul­dó segédmotort, utasával együtt az árokba dobta. Szerencsés véletlen folytán a Skoda bal felőli ajtaja szen­vedett csak enyhe horpadást, s a Babetta segédmotor lámoája törött össze. Senki nem sérült meg. Az is aránylag szerencsés ki­menetelű balesetnek számít, mely néhány órával később, Pilis és Monori-erdő között, valamivel a Rétes Csárda előtt zajlott le, a kora délutáni, rekkenő melegben. Egy Pest felől robogó Zsigu­li személygépkocsi, mely leg­alább százassal tempózott azért, hogy a szabályta­lanul előző Wartburggal az összeütközést elkerülje, az útmenti magas partra futott, s ott elütötte Nagy Bálint deb­receni lakost, aki éppen motor­Ill-ban és a megyei I. osz­tályban is, de a járásiban már nem akarom a kaput őrizni. Mezőkovácsházán ugyanis me­gyei I. osztályú csapatban véd­hetek ismét. — Hány éves? — Harminc elmúltam, de úgy érzem, még néhány évig a csapat hasznára lehetek. — A játékosoktól elbúcsú­zott? — Már igen, s eddigi mun­kahelyemtől, a VIZÉP-től is. Nagyon szeretteim ott dolgozni, úgy érzem, meg is becsülték a mun Icámat. Kissé fájó érzés számomra, hogy a vecsésiek, akik jó baráta­immá váltak, az 1974—75-ös évadban csak a járási bajnok­ságban szerepelhetnek. De szerintem van annyi a csa­patban, hogy jövőre ismét ki­harcolja a feljebbjutást. (gér) kerékpárját javította, Tóth István pilisi tsz-tag társaságá­ban. Nagy Bálint ugyan le­gurult a partról, de oly szeren­csésen, hogy csak a bozótok szurkálták össze az arcát. A majdnem végzetes balese­tet okozó Wartburg még csak meg sem állt: egyre fokozódó I sebességgel a főváros irányá­ba folytatta útját, és a Zsiguli is elviharzott. Albertirsa felől Zyl teher­gépkocsi haladt. A vezető nem vette észre, hogy téglarakomá­nya egyre apad, éspedig igen veszedelmes módon: a pilisi malom előtt például körülbe­lül 100 méter hosszú útszaka­szon legalább 12 tégla potyo­gott le, s az egyik kis híján eltalálta azt a bátor és előzés­ben levő motorost, aki az autóvezetőt figyelmeztette az állandóan megismétlődő bal­esetveszélyre. A Zyl természetesen meg­állt, és a vezetőfülkében tar­tózkodó kocsikísérő megigazí­totta a fellazult szállítmányt. Egy valami azonban érthe­tetlen: a gépkocsivezető nem vett észre semmit? Vagy a Zylekröl már leszerelték a visszapillantó tükröt? Könnyen halálos baleset is előfordulhatott volna! Rakovszky József Gondatlan gépjárművezetők — szerencsés balesetek

Next

/
Thumbnails
Contents