Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-09 / 158. szám

MA ESTE A RÁDIÓBAN Arany János Nagykőrösön A könyvnapra jelent meg dr. ■Toros Lászlónak, az Arany János Társaság elnökének könyve: Arany János Nagykő­rösön. A Szép Könyvek kiállí­tásán már láttuk és hallottuk, 'hogy a Könyvkiadók Egyesü­letének vezetője hívta föl rá a figyelmet: csodálkozik azon, hogy vidéken ilyen szép kiál­lítású és értékes tartalmú könyv megjelenhetett, félig- meddig magánkiadásban. így jelzik mindazokat, amelyek nem a „céhbeliek” forgalmazá­sában látnak napvilágot. En­nek a kiadói jogát természete­sen Nagykőrös város tartotta fenn magának, és most ko­moly áldozattal hozta forga­lomba. Az ÁFÉSZ könyvesboltja már az első napok tapasztala­ta alapján megjósolta, hogy hamarosan új kiadásra lesz szükség, hiszen némelyek 3—4 példányt vásároltak belőle, ami Nagykőrösön még nem­igen ' esett meg. Nemsokára megérkezett a hivatalos bíráló, Keresztúry Dezső, a vezető Arany-kutató véleménye is: „Végre együtt van mindaz, amit Nagykőrössel kapcsolat­ban Aranyról tudni kell’’... (A Magyar Tudományos Akadé­mia soron kívül értesítette a szerzőt, hogy művét kandidá­tusi értekezésül is elfogadta, minden más kötelezettségtől felmentve.) Most pedig a Magyar Rádió tűzte műsorára a nagykőrösi Arany-emlékeket, és a Petőfi rádióban ma este, előkelő idő­pontban: 20 óra 28 perces kez­dettel sugározza. Hársing La­jos személyesen járt lent a múzeumban. (Ő tette át ma­gyar nyelvre a nagy sikert aratott lengyel Parasztokat is.) A felvétel nagyobb részét To­ros László előadása teszi ki. Szavalatokkal közreműködnek: Baracsi Ferenc és Szabó Gyu­la. Sz. T. A PESTMEfrYEI HÍRLAP ' KÜLÖN KIADÁSA’ XVIII. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM 1974. JÜLIUS 9., KEDD Ötszázan a zöld pázsiton Szövetkezeti nap Kocséron A szövetkezeti világnapot hagyományosan, minden esz­tendőben megünnepli a kocséri Új Élet Termelőszövetkezet, s azt a szövetkezet 6 ezer holdas gazdaságának bejárásával kap­csolja egybe. Ez azt a célt szolgálja, hogy a tsz egyes üzemrészeinek dolgozói, megis­merjék a többi üzemrészek munkáját is. (Például a kerté­szeti dolgozók megismerjék a konfekciós üzemet, a kárpitos részlegbeliek pedig a szarvas­marha-tenyésztést. A szövetkezeti napra meg­hívták a tsz tagjait, a nyug­díjasokat is. Az ünneplők reg­gel a tsz fenntartó üzemének udvarán jöttek össze, ahol az elnök és a tsz vezetői rövid beszédben méltatták a nap je­lentőségét. Azután végigvezették a rész­vevőket a fenntartó és mellék­üzemein, melyek a gyenge ho­mokos földön gazdálkodó tsz körülbelül 150 millió forintos éves forgalmának több mint felét adják, s dolgozói, ha szükség van rá, a mezőgazda- sági és kertészeti munkákba is besegítenek. A korszerűen felszerelt kon- fekciós, női ruha és ágynemű üzem, 55 tagnak és 45 bedolgo­zónak nyújt munkát és meg­élhetést. A kárpitos bútor­üzem, maga évi 50 milliós for­galmat produkál. Közben felsorakoztak a te­herautók és a személyautók, s több mint 300 tag elindult a tsz üzemágainak megtekintésé­re, s mindenütt a vezetők is­mertették az egyes üzemágak munkáját. Meglátogatták a szarvasmar­hatelepet, a ragyogó tiszta is­tállókat, ahol a jószágokat a légy se bántja. 323 tehenük van, s az első félévben 360 ezer liter tejet adtak közellá­tásra. A szarvasmarhatelep után a csibetelep következett, ahol az idén eddig 187 ezer darab hús­csibét nev.Itek. Minden 50 napban, 50 ezer darab 130 de- kás csibét adnak el a telep­ről. Ugyanott van a tsz új szá­rító és takarmányőrlő üzeme, ahol eddig zöldlucernát szárí­tottak és őrölték „lisztté”, most aratás idejére átállítják az üzemet gabonaszárításra. A határjárás következő ál­lomása a kertészet volt, mely a környék legeredményesebben működő egysége. Nemcsak szép látnivalót nyújtott, hanem finom borkóstolóval is kedves­kedett a tsz szőlészete és 10 ezer hektoliter feldolgozói ka­pacitású borkombinátja. A résztvevőknek emlékezetes élményt nyújtó szövetkezeti nap és határjárás, a tsz kiser- dejében zárult, ahol a közben már közel ötszázra növekedett vendégseregnek jó ebédet, bort és sört szolgáltak fel, a szép zöld erdei pázsiton, s körösi zenészek muzsikája mellett, a fiatalok vidám társasjátékok­kal fűszerezték a délutánt. A város nyolc körzetében Ügyeleti szolgálatot tartanak a körzeti orvosok ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Kovács József és Víg Éva: Zoltán; Szán­tó Pál és Gubutyó Márta: Pál; Kis Dániel és Gajdics Mária: Zoltán; Vágó Dénes és Pető Erzsébet: Bernadett; Szemeré- di István és Józsa Anna: Mó­nika; Kis László és Kovács Terézi: Tibor: Pap Mihály és Jeszenszki-Tót Judit: József; Bugyi Ferenc és Vágó Julian­na: Zsolt; Bene Ambrus és Farkas Irén: Ambrus; Horgos József és Váradi Rozália: Ilo­na; Petrovics János és Polyhos Margit: Emese; Dér János és Pusztai Julianna: Imre nevű gyermeke. Névadót tartott: Oláh József és Pavolak Terézia: Dóra; Ber­kes Sándor és Vajda Erzsébet: József; Szűcs István és Rosta Éva: Viktor; Szűcs János és Torma Zsuzsanna: Zsuzsanna; Utasi Gábor és Vingl Judit: Gábor nevű gyermekének. Házasságot kötött: Horváth Sándor és Katona Erzsébet; Horváth Attila és Dudás Mag­dolna; Tóth József és Bakos Évá; Bende László és Kis- györgy Terézia. Meghalt: Dajka Lajos (Heh rneczi u. 5.), Lakatos Józsefné Juhász Irén (Nyárkútrét d. 4.), Barak Péterné Kovay Terézia (Pásztor u. 12.), Gárdos János- né Kiséri Lídia (Tázerdei u. 36.), Erdei Ambrusné Katona Julianna (Tüzér u. 6.), Mocsai Sándor (Batthyány u. 6.), Vá­gó Sándorné Patonai Margit (Kocsér, 12. d. 25.), Utassy György (Kocsér, József A. u. 26.), Hagymási Balázs (Kuruc u. 6.), Bacsó Árpádné, Sánta Terézia (Kazinczy u. 6.). A nagykőrösi orvosok meg­állapodtak abban, hogy ügye­leti szolgálatot tartanak a vá­ros nyolc körzetében. A kör­zeti orvosok címe: I. körzet: Dr.Lengyel György (helyettesítés), lakása: Rákó­czi ú. 53; telefon 444; otthon van 18 órától. II. körzet: Dr. Lengyel György (lakása, telefonszáma — lásd fent.) III. körzet: Dr. Mikó Mik­lós; lakása: Kodály Zoltán u. 1; telefon 41; otthon tartóz­kodik 19 órától. IV. körzet: Dr. Kulin Sán­dor, lakása: Arany János u. 4; telefon 10; otthon találha­tó 19 órátóL V. körzet: Dr. Pólus Ká­roly, Puskás Tivadar u. 2; telefon 44, felkereshető 19 órától. VI. körzet: Dr. Pólus Ká­roly (lakása, telefonszáma és ügyelete — lásd fent) dr. Somlyai Károlyt helyettesíti. VII. körzet: Dr. K. Kiss Dá­niel, Encsi u. 41; telefon 519, otthon található 19 órától. (13-ig dr. Mikó Miklós helyet­tesíti.) Vili. körzet: Dr. Pap Gyu­la, Losonczi u. 4; telefon 307; otthon tartózkodik 18 órá­tól. (Jelenleg dr. Kulin he­lyettesíti.) Az állandó központi ügye­let, Magyar u. 2. szám alatt: szombaton délután 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ellátást a nyolc körzet felsorolt orvosai biztosítják. (Az esetleges változásokról minden kedden tájékoztatást adunk lapunkban.) [leléptetések az ÁFÉSZ-nál A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ igazgatóságán, a szö­vetkezet vezetőségében tör­tént változások folytán előlép­tetések történtek. A kereske­delmi főosztály vezetőjévé Baji Miklóst nevezték ki, aki 6 éve dolgozik a szövetkezet­ben, s a vendéglátóipari osz­tály vezetését látta el. A ven­déglátóipari osztály irányítá­sát Bekő Józsefnéra bízták, aki eddig áruforgalmi előadó volt. Az elnökhelyettesi tiszt­séget pedig Szabó Endre fő­könyvelőre ruházták, aki 25 éve dolgozik a szövetkezetben. A SZABADSÁG TSZ-BEN Aratják az őszi árpát „Nyitás előtt” a savanyitóüsem A nagykőrösi termelőszö­vetkezetek egymás után hoz­záfognak az aratáshoz. A múlt hét végén a Szabadság Ter­melőszövetkezetbe látogattunk ki: — A legnagyobb növény- termelési munkára: az ara­tásra jól felkészültünk — mondották a szakvezetők. — öt kombájnunk mellé, még négyet vásároltunk, hogy idő­ben s minél jobb eredmény­nyel elvégezhessük az őszi kalászosok szépén mutatko­zó termésnek betakarítását. A munkamenetet gondosan megszerveztük, s a feketei szá­rítóüzemünk is készen áll a nedves gabonák fogadására. A múlt hét végén három kombájn már kivonult az ár­paföldekre, és megkezdte az őszi árpa aratását. A héten a többiek is ki­indulnak a búza, rozs és a zab folyamatos learatá- sára. A termelőszövetkezetiben nagyban folyik a szakaszosan vetett zöldborsó aratása és cséplése is, melyből eddig több mint 26 vagonnal szállítottak be a konzervgyárba. A zöld­borsó minősége jó, s hektá­ronként körülbelül 32 mázsát ad. Aratása rövidesen befe­jeződik. Ígéretes látványt nyújta­nak a tsz burgonyatáblái, és szépek a konzervparadicsom- ültetvények. Már sok helyütt érett termések találhatók. A kertészetben, a gondos öntö­zés mellett, bőven adja a ter­mést a még mindig jó áron elkelő fóliás uborka. A szabadföldi uborka ter­mése az idén késik, s egy hét múlva indul. A tsz-ben a paprikatermelés az idén jobban sikerült, mint a múlt évben. Egy szedéskor közel 50 ezret szednek le a kertészetben, a tompa és a hegyes paprikából. A papri­kát most már kilóra veszik. A tompa, minőség szerint 16 —24, a hegyes 7—14 fbrint. A hangácsi szőlőtelepet gon­dosan munkálják, hogy meg­mentsék az elég jónak mu­tatkozó termést. Eddig ötször permetez­tek, és kétszer poroztak. A tsz savanyító tel epe, az idén is működik, s rövidesen megkezdik a savanyítani való uborka és paprika tartósí­tását. K. L. SPORT Budavári nemzetközi ötödik helye A fővárosban rendezték Bu­dapest nemzetközi atlétikai bajnokságát, neves indulókkal. A budapestiek mellett lengye­lek és románok is részt vettek a viadolon, s elindulhattak a legjobb vidéki felnőtt és ifjú­sági versenyzők is. Az első nap szeles, hűvös, a másodikon melegebb időben küzdöttek a sportolók a győzelemért és a helyezésekért, eléggé népes mezőnyökben. Női gerelyhají­tásban Budavári Éva (Nk. Pe­dagógus) folytatta idei figye­lemre méltó szereplését és a rangos mezőnyben, 50 méter 30 centiméteres dobásával a nemzetközi sportvetélkedőn az ötödik helyen végzett. Gépjavitós országos sakks'ker Salgótarjánban kétnapos volt az OKISZ Kupa országos sakk­döntője. A finálén hét csapat két csoportban küzdött a né­gyes döntőbe jutásért, ami si­került a körmérkőzéses küzde­lemben városunk képviselői­nek. Olimpiai pontozás szerint számították a csapatverseny Naponta 50 vagon árut csomagolnak 300 kisdiák, 200 középiskolás segíti ä termelést Kis hírben megírtuk, hogy a konzervgyárban az idén öt­száz fiatal dolgozik; segítik az üzem terveinek végrehaj­tását és emellett megtanul­ják a munka szeretetét. Az általános iskolásokból 300, a középiskolásokból 200 diák dol­gozik 4—6—8 hetet a gyár­ban. 7-től este 7-ig dolgoz­nak, két műszakban. Első alkalommal megláto­gattuk a 4-es és a 8-as rak­tárt. Főleg itt dolgoznak a kisiskolások. Sok a szállít­mány, a csomagolás, kevés a munkaerő ezeken a he­lyeken és a hozzáértők se­gítségével megoldható a szál­lítás problémája. — Igen. Nagy segítség ne­künk a kicsik, a fiatalok ter­melésbe való bevonása. Na­ponta közel 50 vagon külön­böző konzervet kell szállíta­nunk külföldre és belföldre. E munka teljesítésében nagy segítséget nyújtanak „a nyá­ri fiatalok”, még akkor is, ha probléma van velük — mondja kalauzom, Bélteki La­jos, a konzervgyár egyes te­lepének raktárfőnöke. A gyerekeket úgy osztják be, hogy várandós kismamák, gyakorló idősebb szülők irá­nyítják munkájukat, ezen­kívül minden kisebb-nagyobb csoportnál egy-két tánár fel­ügyel. A 4-es raktárban Sza­badi Józsefné tanárnő irányít­ja a fiúkat és lányokat, nyil­vántartja a „teljesítményü­ket”. Elmondja, hogy Kása Mária, Kiss Julianna, Árgye- lán Etelka, Boros Ilona és Molnár Attila az „élenjárók.” A 8-as raktárban már na­gyabbakkal találkozunk, itt három szalag működik. Kü­lönböző ivóiét csomagolnak. Patai Dezsőné tanárnő vezeté­sével közel 100 gyerek dol­gozik a keze alatt. — Nagyon szeretem a kon­zervgyárat. A tizenötödik nyá­ron vagyok itt. Mint peda­gógus, jól ismereijn a fiatalo­kat, és amit csak lehet, ki tudok hozni belőlük. Itt van Babicz Ágnes tanítványom, a harmadik nyáron dolgozik itt, száz kartont csomagol el naponta, ez azt jelenti, hogy 240 üveget helyez el a karton­dobozokba. öten vannak test­vérek, de a kislány a nyári idényben megkeresi az 1800 forintot. Ez fedezi a ruházko­dást és a tanulmányi felsze­relést. Bár ő nyomdaipari ta­nulónak akar elmenni, de én javaslom, hogy kiváló kon­zervgyári munkás lehet be­lőle. A konzervgyári fiatalok öt iskolából tevődnek össze: az Arany-, Kossuth-, Petőfi-, Rá­kóczi- és a Kisegítő iskolák­ból. (A középiskolások más feladatot kaptak.) Az álta­lános iskolások az egyes tele­pen és a kettes telepen dol­goznak. Most az egyes telep­ről írtunk, a következő alka­lomkor a kettes telepi kis­diákokat látogatjuk meg. Szatmári Tibor eredményeit. Szoros volt a me­zőny. A körösiek az első náp két fővárosi, a másodikon is­mét egy budapesti, valamint keszthelyi ellenféllel mérkőz­tek. A Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Szövetkezet (Kispru- mik István, Kis László, Agu- lár Tibor, Barta Lajos, Hévízi Jénő, Pintér György, Rá tóti István) csapata a negyedik he­lyen végzett az országos dön­tőben. E teljesítmény igen ér­tékes, hiszen 837 (!) csapat vett részt összesen a vetélkedő­sorozaton az előcsatározások- ban. A konzervgyári tartalékosok győztek A tartalékos tisztek és tiszt- helyettesek honvédelmi verse­nyének (THV) nagykőrösi vá­rosi döntőjét az MHSZ tormási lőterén és annak környékén bonyolították le. Tizenketten- indultak a vetélkedőn. Menet- vázlat-készítés, kézigránátdo­bás, kispuskás lövészet mellett más honvédelmi feladatok is szerepeltek a megoldandó fel­adatok között, a háromfős csa­patok vetélkedőjén. Jól felké­szültek voltak a konzervgyári tartalékosok, s mindkét kor­csoportban ők vívták ki ma­guknak a százhalombattai jú­lius 27—28-i, megyei döntőn való indulás jogát. Debrecenben, Hortobágyon Az Nk. Kinizsi 23 termé­szetjárója és 12 konzervgyári dolgozó közös, egynapos haj­dúsági túrán vett részt. Deb­recen és a Hortobágy szépsé­geit, nevezetességeit tekintet­ték meg a jól sikerült prog­ram keretében. KEDDI MŰSOR Birkózás. Magyarkanizsa (Jugoszlávia): M. Szpartak— Pest megyei rölogatott, nem­zetközi felnőtt kötöttfogású csapatmérkőzés. S. Z. Mit látunk ma a moziban lányok. Színes, lo. Szikrázó magyar film. Kísérőműsor: Pázmán vág. Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁRBÓZI ISKOLÁBAN Az inkák kincse. NDK— bolgár színes, kalandfilm. Előadás kezdete: 7 óraikor.

Next

/
Thumbnails
Contents