Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-19 / 167. szám
2 A PUST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) társai kihantoltatták és tömegsírba temettették Pablo Neruda földi maradványait. Talán idegrendszerünk felépítéséből adódik, hogy újra és újra hallgatva a legmegrázóbb történetet is megszokjuk lassan. Tudjuk, hogy lázadni, megdöbbenni kellene, de sokszor már nincs rá erőnk. A műsorban a közelmúlt szörnyűségeiről nem esik szó. Az élete csúcsán álló boldog költőtől búcsúzunk. A szándékolt elhallgatás szítja fel indulatainkat. Pablo Nerudát Marsall László mutatta be, a rendező Cserés Miklós dr. volt. A HUSZAS STÜDIÖ adásaiban eredeti riportokat hallunk, a műsor jó ritmusú, a zene — néha humorosan — kommentálja a szöveget, s a megfelelő pillanatban csen dűl fel. így volt a „Diákszerelem” című összeállításban is. A riportalanyok válaszaiból sokszínű kép alakult ki a 13—18 évesek szerelmi és szexuális szokásairól és elveikről. A sokszor mulatságos, vagy kedves, de néha megdöbbentően szomorú beszélgetésekből kiderült, hogy a felnőtté váláshoz szükség van diákszcrelemre, és nem baj, ha az ideális szerelemről vallott felfogás és maga az együttjárás sokszor igen eltérő tartalmú ebben az életkorban. Arra azonban ismét figyelmeztetett egy leányanyával készült riport, hogy a kiskorú lányok aránytalanul nagy részt viselnek a felelőtlenül kezdett szexuális kapcsolat következményeiből. Elsősorban a lányok védelmében szükség van tehát az új tantárgyra; „a családi ismeretek”-re. A különböző felfogású, stílusú válaszok bemutatták, mennyire egyéni, személyes problémák jelentkeznek már tizenéves korban is, s hogy sokszor szükségük lenne ezeknek a lányoknak, fiúknak segítségre, jótanácsra. Hogy a fiatalok megközelíthetők és szívesen, őszintén beszélnek magánügyeikről is, azt Osgyáni Csaba szerkesztő-riporter műsora ékesen bizonyította. Munkatársa Stefka István, zenei munkatárs Pallagi István volt. Mező Ferenc Tv Nagy csaták Francia dokumentumfilm-soro- zat, VI. rész: Az olaszországi csata. Mussolini azt mondta: „Győzni fogunk!’* Három évvel később, 1943 májusában az olasz hadsereg maradványai megadták magukat a Bon-foknál, Tunéziában. A nagy fasiszta álom összeomlott, nem lett második római birodalom . . . Adás: kedd, július 23. 20.00. A zongoraművészet első aranykora. £0.15: A Lengyel Kultúra Hete. A híres Bodziak-fivérek. Jerzy Janicki rádiójátéka. 21.03: Emberarcú tudomány. 21.33: Schumann: IV. szimfónia. 22.15: Sport, táncdal, könnyűzene. 22.40: A dzsessz világa. 23.30: Balogh Albert népi zenekara játszik. 0.10: Francia áriák. PETŐFI RADIO 8.05: Marica grófnő. 9.03: Népdalok. 9.18: A Lengyel Kultúra Hete. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Hacsaturján: Hegedű- verseny. 12.40: Az igazság gyűrűje. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Brit- ten-kórnsok. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Monda és valóság, II. rész. 18.35: Vörösmarty és a muzsika, n. rész. 19.06: Gitárral, angolul! 19.21: Körössy Mariann énekel, Tarján! Tóth Ida cimbalmozik. 19.39: Pedagógus a gyerektáborban. 20.2«: Sport, táncdal, könnyűzene. 22.12: A Lengyel Kultúra Hete. 23.4-5: A Bourne-énekegyüt- tes felvételeiből. 3. MŰSOR: 18.10: Mozart összes szimfóniái — IV. rész. 19.04: Külföldi tudósoké a szó. 19.19: Részletek a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál hangversenyeiből — II. rész. 19.59: Magnósok, figyelem! 20.47: Magyar zeneszerzők. 21.21: Chopin: Négy ballada. 21.59: Nem tudhatom. 22.03: Az alvajáró. Részletek Bellini operájából. TELEVÍZIÓ 17.23: Hírek. 17.30: Pillantás a sportvilágba . .. Filmösszeállítás. 17.55: Több hús, több tej. Fiatalok a húsprogramért. 18.10: Beszédtéma, beszéljünk róla. Riport- műsor. 18.35: Játék a betűkkel. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumentum-filmsorozat. „Az olaszországi csata.” 21.25: Vívó VB. Kardcsapat dőntő. Közvetítés Grenobleból (színes). 22.10: Tv- híradó — 3. 2. MCSOR: 20.00: Magyar remekírók. Tamási Áron. 21.00: Tv-híradó — 2. 21.20: Seraphine, avagy Flóra néni csodálatos története. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. POZSONYI TV 9.30: A Gabriella-eset. Tv-játék (ism.). 19.00 és 21.30: Híradó. 20.15: Győzelmes verseny. 2. MŰSOR: Esti műsor Bratisla- vából. 19.30: Szabad a ring. SZERDA KOSSUTH RADIO 8.20: Regina Resnik és Cesare Sicpi énekel. 8.54: Ádámcsutka. 9.14: Slágermúzeum. 10.05: A Senki-szigeti nagy kaland. 10.27: Zenekari muzsika. 11.20: Egy nap az Egyesült Izzóban. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, népdalok. 13.49: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.04: Éneklő Világ. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: 2000 felé... 15.45: Két parafrázis. 16.00: A világgazdaság hírei. 1C.05: Az európai antifasiszta ellenállás dalai — II. rész. 16.26: Egy nap az F/gyesőit Izzóban. 16.46: A Musica Antiqua Hungarica együtes játszik. 17.20: Népszerű operakórusok. 17 35: Egy nap az Egyesült Izzóban. 18.00: Lemezmúzeum. 18.31: A Lengyel Kultúra Hete. 19.35: Chopin: Négy ballada. 20.11: Nóta-est. 21.03: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.33: Kónya Sándor köny- nyűzenei felvételeiből. 22.15: Sport, táncdal, könnyűzene. 23.00r Meditáció. 23.10: A Lengyel Kultúra Hete. A Brnói Állami Filharmónia zenekarának Lutoslawski hangversenye. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.03: Mezők, falvak éneke. 8.30: Tomsits Rudolf szerzeményeiből. 9.03: Egy nap az Egyesült Izzóban. 9.13: Kórusok, hangszerszólók. 9.54: Néhány perc tudomány. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Ifjú szerelmesek elégiája. 12.40: Házunk tája. 13.03: Zenekari muzsika. 13.40: Orvotsok a mikrofon előtt. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: j Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? 18.31: Üj ! könyvek (ism.). 18.34: A főszerep- I ben: Jussi Björling — VII. 20.00: ' Kis magyar néprajz. 21.05: 'Sport, táncdal, könnyűzene. 22.15: A rock mesterei — 38. rész. 23.15: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR: 18.05: Tonny Williams együttese játszik. 18.24: A Lengyel Kultúra Hete. Sztriptíz. Janusz Krasinski rádiójátéka. 18.50: Üzemi lapszemle. 19.00: Részletek a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál hangversenyeiből — III. rész. 19.40: Magyar Irodalmi Arc- képcsarnok. Madách Imre. 20.00: A Stúdió 11 játszik. 20.22: Üj lemezeinkből. 21.18: Mozart operáiból. 21.48: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye a Berlini Filharmónia nagytermében. TELEVÍZIÓ 9.30: Játék a betűkkel (ism.). 9.55: Minden lében két kanál. Magyarul beszéld angol filmsorozat. „Arany Napóleon” (ism.). 10.45: Pillantás a sportvilágba . . . Filmösszeállítás (ism.). 11.05: Sik- tán, a Cserhalmi-csapattal. Dokumentumfilm (ism.). 11.20: Tessék választani! Intervíziós átvétel a Szlovák Televízió műsorából. 17.23: Hírek. 17.30: Kuckó. 18.05 r Korszerű háztáji. Riportműsor, I. 18.30: A gazdaság növekedésének kérdései, IV. rész: Műszaki haladás. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fórum. A műsor témája: a nemzetközi élet, a külpolitika. 21.30: Vívó VB. Párbajtőr egyéni döntő. Közvetítés Grenobleból (színes). 22.20: Tv- híradó — 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nyári színházi esték. Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfelvonásos vígopera. A szünetben, kb. 21.00: Tv-híradó — 2. POZSONYI TV 19.00 és 21.40: Híradó. 20.00: A bűnügyi rendőrség közbelép. Bolgár film. 2. MŰSOR: 20.00: Lutzcal és szerelemmel. Az NDK tévé műsorából. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8-20: Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Csőr József nótákat énekel. 9.00: Monda és valóság — II. rész. 9.25: Sándor Judit és Bende Zsolt énekel. 10.05: A Senki-szigeti nagy kaLand. 10.32: Beethoven- müvek. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódiakoktél. 14.05: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata — VI. rész (ism.). 14.31: Magyar előadóművészek felvételeiből. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: A Lengyel Kultúra Hete. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ferencz Éva és Lukács Huba népdalokat énekel, Daróczy Jenő gitározik. 16.30: Művelődés és szociológia. 17.05: Kéhler Béla: Francia vígjáték-nyitány. 17.15: A magunk érdekében. a magunk védelmében. 17.40: Pablo Casals gordonkázik. 18.08: így történi! 18.48: Miért igen — miért nem? 19.25: Jelentés az országos öttusa-bajnokságról és a Tungsram Kupa vízilabdatornáról. 19.35: Kritikusok fóruma. 19.45: Kocsár Miklós: Nagyrédei lakodalmas. 20.02: A Lengyel Kultúra Hete. Vrcrsói könnyűzenei magazin. 21.05: Adottságok, lehetőségek. 21.25: Lemezek közt válogatva. Kb. 22.15: Jelentés Grenobleból a Vívó Világbajnokságról. 22.30: Nóták. 23.03: A Lengyel Kultúra Hete. A kísértetkastélv. Részietek Moniuszko operájából. 0.10: Hawai rózsája. PETŐFI RADIO 8.05: Bach: Musikalisches Opfer. 9.03: A Lengyel Kultúra Hete. Zbigniew Namyslowski és együttese játszik. 9.39: Menteni a menthetőt. 19.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Szimfonikus zene. Közben 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.03: A zenekari muzsika folytatása. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől ötig... 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben ... 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Grabócz Miklós cigánydal-feldol- gozásaiból. 19.34: Ifjúmunkások, munkások. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból. Trónörökös. Padisák Mihály színműve. 22.38: Kórusmuzsika. 23.15: Könnyűzene Vukán György szerzeményeiből. 23.45: Kotlári Olga virágénekeket énekel, Béres János furulyázik. 3. MŰSOR: 15.55: Kapcsoljuk a Bayreuthi Festspielhaust. Wagner: Trisztán és Izolda. Közben kb. 17.20: Rendezte: Rácz György (ism.). Kb. 18.10: Az operaközvetítés folytatása. Közben kb. 19.35: Mint oldott kéve. Kb. 20.25: Az opera- közvetítés folytatása. Kb. 21.50: Dzsesszfelvételeinkből. 22.25: A Lengyel Kultúra Hete. TELEVÍZIÓ 17.18: Hírek. 17.25: Szobinov. Szovjet rövidfilm. 17.45: Tízen Túliak Társasága. 18.35: A „befalazott” Cell-panell. Egy találmány sorsa. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Parasztok. Reymont regényének magyarul beszélő lengyel tévé- film-változata. X. rész: Boryna halála (színes). (18 éven felülieknek!) 20.50: Szavak nélkül. Bemutatjuk Molnár Lajos Liszt-díjas táncművészt. 21.10: A költő felel. Harminc év magyar költészetének tárlata. III. rész: Mit rejt a térkép? 21.55: Tv-híradó — 3. 22.05: Tv-tükör. Dr. Szekcső Tamás jegyzete. 2. MŰSOR: 20.00: Rekordok és margaréták. Portréfilm Marina Popovics berepülő pilótanőről. Az APN és a Magyar Televízió közös filmje (ism.). 20.45: Az ókori Róma vízvezetékei. Olasz rövidfilm. 21.00: Tv-híradó — 2. 21.20: Születésnapi vacsora. Magyarul beszélő francia film. POZSONYI TV 9.30: Smetana: Két özvegy. Vígopera. 19.00 és 21.45: Híradó. 20.00: Smetana: Két özvegy. Vígopera. 22.15: Átok völgye. Jugoszláv film. 2. MŰSOR: 19.35: A Nyag mesélő titka. Cseh film. 21.15: San Remo-i dalok. PENTEK KOSSUTH RADIO 8.2«: Részletek Styne: Berreg a telefon és Hermann: Hello, Dolly c. zenés Játékából. 9.00: Ádámcsutka. 9.20: Brahms: Siratóének. 9.35: Népdalok. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Iskolarádió. 10.30: Koloraturszoprán-áriák. 11.00: Barát és ellenség: A komplement. U.10: Mozart: B-dúr divertimento K. 287. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 13.43: A szivárvány halála. 13.58: Kórnspódium. 14.08: Csicseri bolt. 14.34: A magyar muzsika múltjából. 15.10: A világgazdaság A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLEK LE TE S QBTBGQ hírei. 15.15: Magyarán szólva... 15.30: A Lengyel Kultúra Hete. Tadeusz Nowak regénye rádióra alkalmazva. 16.30: A Lengyel Kultúra Hete. Látogatás a Slask- együttesnél. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Vivaldi- és Bach- művek. 17.45: Ütközben. 17.55: Lépésváltás. 19.30: Jelentés a Tungsram Kupa vízilabda-tornáról. 19.40: Magnósok, figyelem! 20.25: Mindenki könyvtára. 20.58: Régi híres énekesek műsorából. 21.20: Láttuk, hallottuk. 21.40: Msztyisz- lav Rosztropovics gordonkázik. 22.15: Sport, táncdal, könnyűzene. 22.40: Az ötödik ötesztendő. 23.00: Sugár Rezső—Romhányi József: Hunyadi hősi ének. 0.10: Garay Attila triója játszik. PETŐFI RADIO 8.05J Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zongoraművek. 12.45: Rádiónovella pályázat. 13.03: Balettzene operákból. 14.00: Kettőtől hatig..* 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Kemény Klió és Palló Imre népdalokat énekel, ifj. Balogh László cimbalmozik. 18.45: „Jó a náciknak”. 19.00: Sárdy János felvételeiből. 19.17: Üj könyvek (ism.). 19.20: Jó estét, gyerekek! 19*25: A Lengyel Kultúra Hete. Krysztof Jakowicz hegedűestje. Kb. 20.55: A szakma művészei. Kb. 21.10: Sport, táncdal, könnyűzene. 22.15: Évfordulók nyomában. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR: 18.05: Mozart összes szimfóniái, V. rész. 19.03: Bartók műveiből. 19.25: Roy Budd zongorázik. 19.45: A bűvös szekrény. 20.33: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Madách Imre (ism.). 20.52: Mahler: V. szimfónia. 22.04: Chick Corea együttese játszik. 22.30: A Lengyel Kultúra Hete. A Varsói Musicae Antiquae kollégium ének- és hangszeregyüttes-ének felvételeiből. TELEVÍZIÓ 16.53: Hírek. 17.00: Magyarország —Románia vízilabda-mérkőzés a Tungsram Kupáért. Közvetítés a Sportuszodából. 18.05: öt perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.10: Műsorainkat ajánljuk! 18.35: Ki legyen az igazgató? Dokumentumfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.0' Czele György: Látogatók és útitársak. Tévéjáték. 21.00: Falusi arcképek. III. rész: Papp Imréné fejőnő. 21.15: Vívó VB. Női tőr csapatdöntő. Közvetítés Grenobleból (színes). 22.30: Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR: 20.00: Csatkai búcsú. Dokumentumfilm (színes). 20.30: A kalandra hívó tenger (színes). Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat. III. rész: A Makai vízalatti kísérleti pont. 20.55: Tv-híradó — 2. 21.15: Békés József: Vonalra várva. Tévéfilm. (14 éven felülieknek!) POZSONYI TV 17.30: Kalózok, francia tv-soro- zat. 19.00 és 21.56: Híradó. 19.30: Kisfilmek. 20.30: Bertilion 166. Tv- játék. 22.15: A rendőrség közbelép. 22.35: Randall és Hopkirk. Angol tv-sorozat. 2. MŰSOR: 19.35: A házasság mindig kockázat. Tv-játék. 20.50: Bczliciek tata. Népi musical. SZOMBAT KOSSUTH RADIO 8.40: A Lengyel Kultúra Hete. Epizódok a régi lengyel zene történetéből. 9.15: Operaáriák. 10.05: A Lengyel Kultúra Hete. Arcképvázlat Adam Mickiewiczről. 10.50: Zenekari muzsika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiákoktól. 14.05: Terítetlen asztal. 14.15: Kóruspódium. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermúzeum. 16.00: 168 óra. 17.30: A Lengyel Kultúra Hete. Lépcsők. Henrik Bardijewski rádiójátéka. 17.59: Schubert: VII. szimfónia. 19.25: Jelentés a Vívó Világbajnokságról és a Tungsram Kupa vízilabdatornáról. 19.35: Mi újság? 20.55: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.25: Sport, táncdal, könnyűzene. 23.05: Századunk zenéjéből. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.05: Radnai István: Honvéd- táborban. 8.11: Boross Jolán, Solti Károly és Zala-Tóth Erzsébet énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 9.03: Pompadour. Részletek Fali operettjéből. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: A Pikk dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 12.50: „Jelképek erdején át • • 13.03: Hangszerszólók. 14.00: Napraforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Mozart: D-dúr zongoraverseny. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Verbunkosok, katonadalok. 16.28: A hét műsorából. 18.10: Közkívánatra: 20.18: A főszerepben: Jussi Björling — VIII. 22.31: Népi zenekarok műsorából. 23.14: A Lengyel Kultúra Hete. Tánczene Varsóból. 3. MŰSOR: 12.23: Zenekari muzsika. 14.00: Holnap közvetítjük. 14.20: A titkos házasság. Részletek Cimarosa operájából. 15.14: Kurtág György —Bálint István: Négy capriccio. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 16.50: ötórai tea. 18.10: Don Juan kővendége. 18.47: Évfordulók nyomában. 19.17: Mozart összes szimfóniái — VI. 20.23: Art Blakey együttese játszik. 20.57: Üj lefne- zeinkből. 21.35: Rendezte: Rácz György. TELEVÍZIÓ 9.30: Tízen Túliak Társasága (ism.). 10.20: Parasztok. Reymont regényének magyárul beszélő lengyel tévéfilm-változata (színes). X. rész: Boryna halála (ism.). (18 éven felülieknek!) 11.10: A költő felel. Harminc év magyar költészetének tárlata, ni. rész: Mit rejt a térkép? (ism.). 11.55: Szívesen hallgattuk. *71 dalai. A Csehszlovák Televízió zenés filmje. 12.25: Korszerű háztáji. Riportműsor (ism.). 14.57: Zenés ajándékkosár. Intervíziós átvétel az NDK Televízió szórakoztató műsorából. 15.35: Nekem szülőhazám. Közvetítés Zánkáról és Csillebércről. 16.15: Hírek. 16.20: Reklámműsor. 16.30: Magyarország—Egyesült Államok vízilabdamérkőzés a Tungsram Kupáért. Közvetítés a Sportuszodából. 17.30: Beszélgetés a Nagy csaták című francia filmsorozatról. A Műhely különkiadása. 18.00: Vívó VB. Párbajtőr csapatdöntő (színes). Közvetítés Grenobleból. 19.05: A kacsacsőrű emlős. Ausztrál rövidfilm. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az én kabarém. Kellér Dezső műsora. Különleges színészmúzeum, II. 21.05: Balettcipő. Kun Zsuzsa műsora, III. ösz- szeállítás Harangozó Gyula koreográfiáiból. 22.00: Tv-híradó —2. 22.10: Greta Garbo-sorozat. Színes fátyol. Magyarul beszélő amerikai film. POZSONYI TV 9.30: Ifjúsági tévéjáték. 10.30: Győzelmes verseny. Szovjet film. 14.00: Kerékpárverseny. 17.50: Vakáció Tüskeváron. Magyar ifjúsági tv-sorozat. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Az arany Buddha titka. Cseh film. 21.45: Kis revü. 21.55: Sporteredmények. 20.00: Televarieté. 21.25: Dalok. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.20: Népdalcsokor. 9.11: A 25 éves Gyermekrádió legszebb műsoraiból. 9.49: Üj vizeken járok. 10.03: Szerkesztői üzenetek. 10.13: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.18: Nem azért mondom. 13.28: Vladimir Horowitz hangversenye 1953-ban a New York-i Carnegie Hallban. 14.49: Külföldi tudósítónk levele. 15.08: Zenés játékokból. 15.54: Az én testamentumom. 16.14: Fricsay Ferenc vezényel. 17.48: Világlíra. 18.03: Népdalkörök országszerte. 18.23: Franey Roland és David Brubeck együttese játszik. 19.10: Korunk operacsillagai. 20.05: A Lengyel Kultúra Hete. 21.05: Versenymű- vek. 22.20: A Lengyel Kultúra Hete. Bemutatjuk a Skaldowie- együttes új lemezét. 22.58: Eszmecsere — irodalomról, művészetről. 23.28: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 0.10: A Budapesti Rézfúvós Együttes Melchior Franck-műveket játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.56: Hét család Európában — 8. rész. 9.26: Budapesti operaesték Klempererrel. 10.30: Magyar Múzsa. 11.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.28: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 12.48: Az írnok és a fáraó. I. rész. Hegedűs Géza regénye rádióra alkalmazva. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit tizen a Rádió? 15.35: Fauré: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára. 16.05: Ez is, az is ... 18.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.15: Decsényi János: öt Csontváry-kép. 18.45: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 19.08: Egy homokszem. 19.22: Jó estét, gyerekek! 19.30: A vasárnap sportja. 20.10: Schumann-művek. 20.40: A Rádió Dalszínháza. Közben kb. 21.35: Múzeum az iskolában. 23.10: Szólistaparádé. 3. MŰSOR: 8.09: Zenekari muzsika. 9.44: „Izzó” beszélgetés. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Sarolta. 11.31: Tizenegy több mint három. Galgóczi Erzsébet elbeszélése rádióra alkalmazva. 12.10:. Kamarazene. 13.20: A Lengyel Kultúra Hete. Bemutatjuk Maryla Rodowicz nagylemezét. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Az Angol Kamarazenekar hangversenye az Aldeburghi Fesztiválon. 16.07: A fájósfogú oroszlán. 16.45: Művészlemezek. 17.34: A cigánybáró. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben 18.50: A magyar költészet századai. Ady Endre — III. rész. 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: A Lengyel Kultúra Hete. Penderecki: A louduni ördögök. Háromfelvonásos opera. Közben 21.17: Rendező munkában. 21.37: Az operaközvetítés folytatása. TELEVÍZIÓ 8.30: A préri. Magyarul beszélő román—francia—angol film (színes). 10.10: Ejtőernyős világbajnokság. Helyszíni közvetítés Szolnokról. 15.12: Motoregér. Amerikai rajzfilmsorozat. I. rész: Töri magát és lelohad. 15.35: Omer pasa. Magyarul beszélő osztrák tévé- film-sorozat, III. rész: Az ász üti a bubit. 16.00: Telesport: 1. Galatea Kupa nemzetközi teniszverseny közvetítése a Margitszigeti Stadionból. 2. Magyarország—Jugoszlávia vízilabdamérkőzés a Tungsram Kupáért. Közvetítés a Sportuszodából. 18.05: Reklámműsor. 18.15: Delta. Tudományos Híradó. 18.45: Fertődi koncert, összeállítás az Interfórum *73 felvételeiből (színes). 19.10: Az MRT Közönség- szolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: A Hét... 20.25: Hírek. 20.30: Nagy szerelem. Magyarul beszéld francia film. 21.55: Az én csatornám ... Komlós János műsora. 22.25: Hírek. Sporthírek. POZSONYI TV 9.30: Bábjáték. 10.00: Wallenstein. Schiller drámájának NDK tévé- változata. 11.35: Hangverseny. 14.00: Sportdélután. 17.00: Film. 19.00 és 21.40: Híradó, sporteredmények. 20.00: Nyugaton a helyzet változatlan. Amerikai film. 2. MŰSOR: 20.00: Pajtások. Tévéfilm. 21.15: Mozart zongoraverseny. Tv Nagy szerelem Francia filmvígjáték (1S68). Pierre nemrég szerelt le a katonaságtól. Sok lánnyal járt már, előfordult, hogy egyszerre többeL Is, de most megismeri Florence-ot, elveszi feleségül és dolgozni kezd apósánál. Boldog. Mígnem észreveszi, hogy felesége hasonlítani kezd az anyósára ... Adás: vasárnap, július 28. 20.3i. Tv Ki legyen az igazgató? Sokan találgatták, ki lesz az új igazgató a SZIM Köszörűgépgyárában? A régi igazgató elhunytá- val sokáig gazda nélkül maradt a Váci úti gyár. Az igazgató kiválasztásának eddig szokatlan módjával próbálkoztak: a gyár kollektívájának megkérdezése után, titkos szavazással döntötték el, ki legyen az új vezető. Adás: péntek, július 26. 18.35. Tv A tévészemélyiség „A közönség úgy ismeri a tévébe mondón őket, mint ahogy barátait, vagy családtagjait.” Ezzel a francia szociológiai vizsgálatból vett gondolattal indul Szecskő Tamás jegyzete, hogy azután egy magyar kutatás néhány eredményét Ismertesse: mit vár a közönség a „tévészemélyiségtől”, Adás: csütörtök, július 25. 22.05. Kemping Zsoldos rajz*