Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-16 / 164. szám
%mtaD 1974. JÚLIUS 16., KEDD A hétvége műsorában előkelő helyet kapott a kaland. Méghozzá sorozatban. A Benvenuto Cellini ugyanis a Híres szökések, A négylevelű lóhere, a Megtörtént bűnügyek, az Erősítés érkezik Ogulinba pedig a (most induló, 13 részes) Omer pasa című sorozat részeként került a képernyőre. Ennyi kicsit sok. is lett volna a jóból, ha mind a három kalandfilm igazán jó. De nem így volt. A talán nem is annyira művészi munkássága, mint hihetetlenül kalandos — és kitűnő stílusú visszaemlékezéseiben megírt — élete miatt híres Benvenuto Cellini, az olasz reneszánsz jellegzetes alakja, például úgy szökik meg a hírhedt Angyalvárból, hogy' körülötte csupa félnótás, ütődött, ostoba fogdmeg és börtönőr ténfereg. Így nem nagy kunszt. Azonkívül pedig egyáltalán nem annyira ártatlan abban a bizonyos gyilkosságban, mint a filmből kiderül. Életrajzában maga is sokkal „önkritikusabb” hangnemben írja meg ezt, — nehezen érthető, miért akar gáncs nélküli lovagot csinálni belőle a film. A befejezés érzelgőssége pedig éppen ettől a kemény, vad és szenvedélyes, indulatos embertől volt teljesen idegen. A négylevelű lóhere egy annak idején valóban megtörtént hazai bűnügyről szólt, elég mértéktartóan, kissé fáradt lendületű forgatókönyv kissé szürke rendezői megvalósításával. Az ok talán egy szerkezeti aránytalanság: háromszor annyi időt tölt a film a nem is olyan nagyon bonyolult előzmények kibogozásával, mint magának a tettesnek a leleplezésével. Aztán amikor végre megtaláljuk, akkor felemás módon ismerjük meg magát a tettet, s elégtelen mennyiségű információt kapunk a tett indítékairól is. Az időhiány teszi, hogy ekkor a film rátér az események ábrázolása helyett az elmondásra. Ez pedig eleve érdektelenebb megoldás. Maár Gyula, a forgató- könyv írója, és Bácskai Lauró István, a rendező, megelégedtek azzal, hogy Fóti Andor sztori-alapanyagát a legegyszerűbb módon dolgozzák fel. Az Omer pasa sorozatról eddigi egyetlen adása alapján nem lehet még véleményt mondani — maga az első rész, az Erősítés érkezik Ogulinba, arra vall, hogy — a nagy hírű rendező, Christian Jaque dacára (a múlt héten láttuk Babette háborúba megy című filmjét a tévében) — bizony elég naiv és lagymatag izgal- masságú sorozatra számíthatunk. Ami Sikerült. Két, egészen eltérő témájú műsort szeretnék megemlíteni. Mégpedig azért, mert a maga műfajában mind a kettő igen jól sikerült. Az egyik Aba Iván és Chrudinák Alajos Olaj az Északi-tenger alatt című ösz- szeállítása volt. A Norvégia partjai mellett feltárt és lényegében még kiaknázásra váró tenger alatti olajmezők legkülönbözőbb gazdasági, politikai, társadalmi kihatásait és összefüggéseit elemző műsor példája lehetne az okos, a témát fölényes biztonsággal kezelő, világos látásmódú és mondanivalóját világosan közlő TV-FIGYELO hasonló témájú filmösszeállítá- sokna'k. Érzett rajta, hogy két „profi" szakember készítette. A másik a Ferenczy Béniről forgatott, már bemutatása idején is sikert aratott, nagyon szép portréfilm volt. Ezzel az ismétléssel még fájdalmasabbá vált az az űr, melyet a nagyszerű művész eltá- voztával a magyar képzőművészeti életben hagyott. De ugyanakkor az emberi akaraterő, a művészi alkotókedv és tehetség minden akadályon felülemelkedni képes apoteó- zisa is volt ez a Zsigmond Boris rendezésében Bomyi Gyula által fényképezett film. Akik a nem éppen kedvező — vasárnap délutáni — időpontra kitűzött portréfilmet látták, szép élménnyel lettek gazdagabbak, s talán ahhoz is kedvet kaptak, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeum igen szépen elrendezett, gazdag anyagát „élőben” megtekintsék. A Hét. ezúttal frissebb, változatosabb és érdekesebb volt, mint legutóbb. Kitűnő ötlet volt ellátogatni a lengyelországi Chelmbe, ahol a történelmi jelentőségű Júliusi Kiáltvány megszületett; érdeklődéssel hallgattuk a nagy tekintélyű Le Monde főszerkesztőjével készített interjút; a romániai Nagy István írói jubileumának és szép kitüntetésének alkalmából készített interjú illett volna egy irodalmi műsorba is, és rendkívül mulatságos perceket szerzett a müncheni labdarúgó- világbajnokságról hazahozott, Szepesi György által átnyújtott „futbalett", ez a bravúros technikával készített tévé- groteszk. A két hazai riport általános színvonalon mozgott; érdemük a téma — üzemi demokrácia és ifjúsági üdültetés — közérdekűsége volt. Takács István Témájuk a nők és a család Tíz évvel ezelőtt Párizsban hozták létre a női és családi témákkal foglalkozó újságírók nemzetközi szervezetét, az AIJPF-et, amely ma már 31 országból 600 tagot számlál. A szervezet hazánkban tartózkodó vezetői hétfőn az újságíró szövetségben beszámoltak a nemzetközi szervezet munkájáról, további terveiről. Tanyai közművelődési napok Jászkarajenőn Tsz-klub avatás — Röpülj páva-körök bemutatója Az ősi tanyavilág elnéptelenedik ugyan, de még sok ezer ember él a régi tanyaházakban, többnyire alig korszerűbb és kényelmesebb otthonokban, mint egykor. Akadnak viszont szép számmal lakályosabbá tett, villanyvilágítással ellátott lakóépületek is, s az udvaron álló kút- ból motor szivattyúzza fel a vizet. Mindazonáltal még az ilyen házalt lakói is tanyán élnek, vagyis a haladás életet könnyítő, szebbé tevő eszközeitől sokszor, ha azok légvonalban nem is esnek tőlük messze, már az .útviszonyok miatt is, mégis távol. Ebből adódnak a tanyaiak sajátos problémái, amelyeket — mert a tanyák még évtizedekig fennmaradnak —, fel kell tárni, figyelemmel kell kísérni, nyilván kell tartani, másként megoldhatatlanok. Jelentős problémája a tanyák világának a közművelődés kérdése és éppen ezért rendezik meg a megyei tanács művelődési osztályának kezdeményezésére Jászkarajenőn szeptember 13—15.-én a tanyai közművelődési napokat. Valóságos helyszíni szemle lesz ez, mert olyan vidéken vitatják meg a kérdést, ahol széles határban mindenfelé lakott még nagyon sok tanyaház. Persze, nemcsak ebben a községben, de egész Dél-Pest megyében és ezért vesznek részt ezeken a napokon a tágasabb környék, a ceglédi, a dabasi, a nagykátai járás, továbbá Cegléd, valamint Nagykőrös város képviselői. A három nap programja már elkészült. Szeptember 13- án délelőtt a jászkarajenői Pályázati felhívás A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, a KISZ Pest megyei Bizottsága, a Pest megyei Hírlap szerkesztősége és a Pest megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya pályázatot hirdet hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. A pályázat témája az elmúlt 30 év nagy eseményeinek leírása novella, vers, riport, vagy visszaemlékezés formájában. A beérkező műveket a Pest megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya által felkért zsűri bírálja el. A legjobb pályaműveket' a meghirdető szervek jutalomban részesítik, a díjazott műveket a Pest megyei Hírlap közli és a szerzők a sajtóközlés után járó honoráriumban részesülnek. A pályaműveket — jeligésen — a Pest megyei Népművelési Tanácsadó címére (1054 Budapest Steindl I. u. 12.) kell beküldeni. Beküldési határidő: 1975. január 31. A négy kategória műfajonkénti díja: I. díj 1200,— Ft, II. díj 1000,— Ft, III. díj 800.— Ft. A díjkiosztásra 1975. áprilisában kerül sor. Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizottsága Pest megyei Hírlap szerkesztősége Pest megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya művelődési házban tartják a tanyai napok ünnepélyes megnyitását a Pest megyei Népművelési Tanácsadó filmbemutatójával egybekötve. Ezután a ceglédi Járási Hivatal művelődési osztálya által kidolgozott előadás következik a járás tanyavilágának művelődési ellátottságáról, az elmúlt tíz év tükrében. . Ezt követően a megyei tanács művelődési osztálya előadója az infrastrukturális beruházások és a tanyai elnéptelenedés összefüggéseit ismerteti. A Népművelési Intézet munkatársai és a debreceni tanítóképző intézet Pest megyei nappali tagozatos, valamint leveles» hallgatói vitaindító előadása alapján a tanyai közművelődésről, a tömegkommunikációs szolgáltatásokról, s a központi intézmények szolgáltatásairól rendeznek vitát. A második napon Törtei művelődési házában a még működő tanyai iskolák távlati lehetőségeiről, majd a tanyai közművelődési intézmények létesítésének fenntartásának és támogatásának eddigi tapasztalatairól, a megyei pártbizottság, és a megyei tanács munkatársai tartanak előadásokat. Felkeresik a kocséri Kutyakaparó csárdát a résztvevők, ahol a megyei levéltár munkatársainak a helytörténeti és népművészeti kutatások Dél-Pest megyei helyzetéről és távlati feladatairól tartott előadását hallgatják meg. Ezután ismét Jászkarajenőn folytatódnak az események, tanyai, tsz-klubot avatnak a volt alsókarai iskolában. Harmadik nap újból a jászkarajenői művelődési házban ülnek össze, ahol megvitatják a tanyai életre vonatkozólag beérkezett kérdéseket, majd Pest megye nyolc legjobb Röpülj páva köre, továbbá a ceglédi járásbeliek bemutatójával fejeződnek be a tanyai közművelődési napok. Pest megyei szabadtéri h álversenyek Romantikus muzsika a botanikus kertben A Győri Filharmonikusok Vácráfóton NEM HIÄBA IRTUK szombati számunk Hétvégi kalauz rovatában, hogy az idei Pest megyei nyár egyik legszínvonalasabb zenei rendezvényének ígérkezik a vácrátóti botanikus kertben sorra kerülő hangverseny. Ez a szombat esti valóban rászolgált a bizalomra. A kert nyaranta természeti szépségeivel ritka jó alkalmat ad a komoly zenei hangversenyeknek, és ezt a lehetőséget évről évre ki is használják a rendezők. A festői szépségű környezet méltán lett országos hírű, és Martonvásár mellett az egyik jelentős nyári szabadtéri koncertterem. A pálmák, orchideák, díszcserjék világa ideális helyszín, és ezúttal végre eső nélküli, kellemes, meleg nyáreste is volt. A műsor első részében Erkel Ferenc: Ünnepi nyitányát és Liszt Ferenc: Les preludes-jét hallottuk a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában, vezényelt Lukács Ervin. ERKEL a Nemzeti Színház fennállásának 50. évfordulójára írta e művét, és az ünnepélyesség az alkalomhoz és az elnevezéshez híven végigvonul az egész alkotáson. A zeneszerző első utasítása az előadónak: méltóságos gyorsasággal, és ebben nemcsak az időmérték, hanem az előidézendő hangulat is benne rejlik, méghozzá egymással nem teljes összhangban. Ez különösen később válik izgalmassá a tempó növelése miatt. Mert „ünnepi”-nek kellett maradni, miközben a magyaros, lázasan lüktető téma egyre gyorsabb. Lukács Ervin tehát igyekezett visz- szafogni a zenekart, és ennek köszönhető, hogy kicsit erőtlenül szólt a Szózat Kaszádnak rendületlenül-motívuma, és a Himnusz egyetlen taktusából („megbűnhődte”) alakított téma fokozása sem volt a kívánt mértékű; nem sugárzott az előadásból az a szinte mámoros öröm, mely oly annyira jellemzi az alkotást. LISZT egyik leghíresebb szimfonikus költeménye a Les preludes, melyhez Lamartine költeménye szolgált alapul: a földi lét csak előkészület az örökké tartó túl- világi élethez. A partitúrában Liszt idézi a költemény sorait, hogy a zene tartalmát egyértelművé tegye. S hogy mennyire tartotta magát Liszt a szöveghez, arra csak egy példa: „A szerelem minden szív első hajnalpírja”. Ahogy a szerelmi témát a kürtök hárfakísérettel elkezdik, s amint ezt változó színekben más hangszercsoportok veszik át, olyan mesteri, hogy kevés zeneszerzőnek adatott meg a szerelmet zenében így kifejezni. Egyébként is jellemzője a műnek az egytémájú- ság. Jól ismerjük a melódiát, s csak csodálni lehet, hogy ezt az egy dallamot milyen változatossággal alakítja a különféle, egymással ellentétes hangulatoknak megfelelően. A mű színes, dinamikus előadást kíván, és ezt nem tudta tökéletesen teljesíteni a zenekar. Az első darab „visszafogása” itt vált igazán érthetővé. Más művekkel ellentétben itt .mindkét alkalommal a melodikus, áradó hegedűszólamok helyett a vonósoknak cseppet sem hálás "feladatként kellett a határozott, feszes ritmusú dallamot bontott akkordos, vagy sok rövid hangból álló csúszásokkal is tarkított kísérettel követni. Nehéz feladat, s éppen ezért nem hajlottatokét a karmester — a művek igényelte előadásmód hátrányára. Ez volt az oka annak is, hogy nem szólt úgy a diadalmas vég, a győzelmet kifejező befejezés, ahogy joggal vártuk volna. SCHUBERT: G-dúr miséjét hallottuk a második részben. A vonósokra szűkült zenekarhoz csatlakozott még előadóként a három énekes szólista : Andor Éva, Simándy József és Antalffy Albert, továbbá a KISZ Központi Művészegyüttesének egyetemi énekkara (karigazgató: Tóth Béla), A Schubert-mise e zenei műfajra jellemző, egyszer és mindenkorra meghatározott latin szövegű énekszámokból állt. A Kyrie alázatos hangú könyörgés az Atyához és Fiúhoz. Andor Éva szép szólóját emelhetjük ki. Antalffy Albert a Glóriában mutatkozott be, jól érzékeltetve e rész hála- és dicsőí- tés-alaphangulatát. Szépen bánt a hangerővel és így tette plasztikussá a Credót és Sanctust a kórus. A Benedictas (Áldott, ki az Űr nevében jön) volt a mű és az est legszebb, legmegrázóbb része, és ebben az érdem elsősorban Simándy Józsefé. A befejező könyörgő ének, az Agnus Dei méltó módon zárta a hangversenyt. Bebizonyosodott, hogy a kötött, vallásos szövegre is lehet a tartalomnak megfelelő, ám önálló zenei műként is játszható nagy-: szerű művet komponálni. AZ IDEI ELSŐ vácrátóti hangversenyről az összbenyomás feltétlen pozitív. A harmadik szám feledtette velünk, hogy az első részben „csupán” jó előadásban hallottunk — remekműveket. Dalos Gábor Reneszánsz muzsika a mázeumudvaron A Collegium Musicum koncertje Szentendrén A SZENTENDREI NYÁR tavalyi újdonsága volt az a három estből álló hangversenysorozat, melynek színhelyéül a Ferenczy Múzeum hangulatos kertjét választották jó ötletként a rendezők. Nemcsak a helyszín újdonságát dicsérhettük egy évvel ezelőtt, hanem azt a törekvést is, mely e sorozat műsorainak összeállítását jellemezte: a reneszánsz kor viszonylag ritkán hallható muzsikájából adtak színvonalas ízelítőt az előadók. Idén a múzeumkerti esték száma a Szentendrei Nyár ’74 keretében eggyel nőtt, igaz, az elsőn, Jancsó Adrienne előadóestjén nem a muzsika dominált, ám ez cseppet sem baj. Hisz lényeg , a helyszín bensőséges hangulata, mely kedvez a kamarajellegű produkcióknak, akár prózáról, akár zenéről van szó. Az idei nyárnak azonban akadt még egy-két újdonsága. Az egyik, hogy a múzeumkerti esték-sorozat helyszínt változtatott, ezúttal a Kovács Margit Múzeum egyéni varázst árasztó udvarában szólt, a második este már elsősorban a muzsika. ÚTÉPÍTÉS nyomán Gepida leletek Kisköre határában útépítés közben felbecsülhetetlen értékű régészeti leletekre bukkantak. A feltárás során az első századtól a hetedik századig három nagy korszak régészeti emlékei kerültek elő. A leletmentés során nem kevesebb, mint 50 sírt bontottak fel. A sírokban edényeket, nyakláncokat, csatokat, színes gyöngyöket találtak. Az ékszereket nők és gyermekek viselték. A csatok között több az ezüstverettel díszített. A leletek egy része a szarmaták és a hunok idejéből való. A kiskörei lelőhely legnagyobb szenzációja a gepida település felfedezése. Ez a germán néptörzs a Visztula vidékéről költözött hazánk területére. A gepida leletek jelentős történeti értékűek. 1 Nem hasonlítjuk össze a két múzeumkertet, csak annyit: mindkettő ideális szabadtéri koncertterem. A Ferenczy Múzeum központi épületének szomszédságában található az 1721-ben épült barokk műemlék ház, melyben és melynek környeztében kapott helyet a kiváló kerámikus, Kovács Margit gyűjteménye. A boltíves kapualjat nevezték ki színpadul, és a kertben ültünk mi, nézők-hallgatók. Igen, nézők is, mert miközben hallgattuk a muzsikát, az üvegfalakon át gyönyörködtünk a megvilágított bájos népi figurákban, kerámia- csempékben, domborműves faliképekben, állatalakokban, dísztárgyakban. Vagy föl-föl- néztünk az alkonyodó égre, a templomtoronyra, a kéményekre, háztetőkre, az udvarban növő fák koronájára, törzsére, és visszatért tekintetünk a szerdai est előadóira, a Collegium Musicum együttes tagjaira. KECSKEMÉTRŐL a városi művelődési központ együttese látogatott Szentendrére vendégszerepelni és kiderült, hogy városukon kívül ez az első önálló koncertjük. Ez meg is látszott, pontosabban — hallatszott. A fagottal kiegészített blockflőte-kvartettből, vonósnégyesből és lantból álló, egyébként igen rokonszenves együttes a nyugat-európai reneszánsz zenéjéből játszott németalföldi, angol és francia szerzők műveit — tehetséges műkedvelői szinten. Ha talán túl igényesek vagyunk, ez köszönhető a tiszta és igazi művészetet árasztó helyszínnek és a Szentendrei nyár hosszú évek óta megszokott jó, sőt magas színvonalának. Ez a hangverseny ilyen körülmények között kevés volt, és ez nem a tartalmas válogatásra, hanem a pontatlan, bizonytalan és helyenként tisztátlan előadásra vonatkozik. Elismerjük: nem könnyű a derűsen tiszta harmóniájú reneszánsz műveket megszólaltatni, de úgy hisszük, ezt legjobban az előadók tudják. Hangsúlyozzuk: nem volt rossz ez a hangverseny, de a várakozásnak semmiképp sem megfelelő. S ami ezen az estén a legemlékezetesebb maradt, az éppen nem a muzsika volt, hanem a vers. Su- rányi Ibolya előadóművész Balassi Bálint költeményeiből jókora csokorral lepett meg bennünket és e versek igen kulturált előadása már önmagában is dicséretes. Mindezt fokozta, hogy a művész nemcsak verseit mondta el a költőnek, hanem a müvek keletkezésének körülményeit is. Végül a jól összefogott ismertetés és verstolmácsolás után kerek kép állt előttünk a kalandos életű alkotóról. A második részben pedig Su- rányi Ibolya Janus Ponno- nius epigrammáiból mondott el néhányat. REMÉLJÜK, hogy e mostani hangversenynél jobbat is hallhatunk majd idén e helyen, ahol a Szentendrei nyár keretében lesznek koncertek nemcsak júliusban} hanem augusztusban is, „ D. G. G.