Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-13 / 162. szám
1974. JÚLIUS 13., SZOMBAT Az Országos Béke tanács Elnökségének nyilatkozata Az izraeli hatóságok szüntessék be a kollektív megtorló hadjáratot a paíesztinai menekülttáborok és a libanoni polgári lakosság ellen Az Országos Béketanács Elnöksége a legnagyobb megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy az izraeli kormány a légierő és a tüzérség után, immár a haditengerészetet is bevetette a Palesztinái menekülttáborok és a libanoni polgári lakosság ellen. A felháborodást csak növeli az a körülmény, hogy az izraeli hatóságok a „veszélyeztetettség” hamis érvére hivatkozva, mind cinikusabban és mind nagyobb arányban alkalmazzák a kollektív megtorlás politikáját azzal a palesztínai arab néppel szemben, amelynek tragédiájáért elsősorban ők felelősek, amelynek jogos, önvédelmi harcát és ellenállási mozgalmát, a többi között, ezzel az eszközzel próbálják megtörni. A kollektív megtorlás politikáját különösen veszélyessé teszi az a körülmény, hogy a Közel-Keleten mindinkább megértek a feltételek a térségben élő népek jogainak és érdekeinek figyelembe vételén alapuló általános rendezésre. Az egyiptomi és szíriai fronton végrehajtott első csapatszétválasztási egyezmény után előtérbe került a genfi béke- konferencia érdemi folytatása. A nemzetközi politikában mindinkább polgárjogot nyer az a felismerés — ezt tükrözte a harmadik szovjet—amerikai csúcsértekezletről legutóbb kiadott közös közlemény —, hogy a genfi tárgyalóasztalnál helyet kell foglalnia a palesztínai arab nép törvényes képviselőinek, hogy nincs és nem is lehet méltányos közel-keleti rendezés a palesztínai arab nép törvényes jogainak helyreállítása nélkül. Az izraeli vezetők brutális, megtorló politikája éppen azért nemcsak a palesztínai arab nép, hanem a közel-keleti rendezés ellen is irányul. Az izraeli kormány, amely mindmáig nem hajlandó tudomásul venni a palesztínai arab nép létezését és jogait, s az általa megszállt területeken a terror és a megfélemlítés politikáját folytatja, magatartásával tudatosan szítja a reménytelenség és a kétségbeesés érzését a palesztínai felszabadító mozgalom egyes csoportjaiban, hogy azután e csoportok élszigetelt kommandó akcióit ürügyként használhassa fel a kollektív megtorlás alkalmazására, a libanoni kormány megfélemlítésére, a feszültség fokozására és ilymódon a genfi tárgyalások folytatásának megtorpedózására. Jellemző, hogy az izraeli hatóságok példátlanul cinikus, a nemzetközi jog alapelveit lábbal tipró magatartása magában Izraelben is mind nagyobb ellenállást vált ki azokból, akik felismerik e magatartás rendkívüli, az egész térség jövőjét fenyegető veszélyét. Mi, akik erre a veszélyre már évekkel ezelőtt felhívtuk a figyelmet, a legerélyesebben követeljük: az izraeli hatóságok azonnal szüntessék be a palesztínai menekülttáborok és a libanoni polgári lakosság ellen indított kollektív megtorló hadjáratot, a megszállt területek demokratikus tömegmozgalmával szemben alkalmazott brutális terrort, ismerjék el a palesztínai arab nép törvényes jogait, hagyjanak fel azzal a politikájukkal, amely az egész világ népeinek érdekében álló, méltányos közel-keleti rendezés elsőszámú akadálya. Brezsnyev fogadta Sauvagnargues-i A szovjet'—'francia nagybizottság jegyzőkönyvének aláírása Párizsban Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára pénteken a Krim-félszigeten fogadta a hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Jean Sauvagnargues francia külügyminisztert. A meleg, kötetlen légkörű eszmecserén újból megerősítették, hogy a Szovjetunió és Franciaország állandóan erősödő együttműködése és a két nép hagyományos barátsága igen fontos a feszültség enyhülése és az egyetemes béke megszilárdítása szempontjából. Leonyid Brezsnyev megkérte Jean Sauvagnargues-t, adja át üdvözletét és jókívánságait Valery 'Giscard d’Esta- ing francia köztársasági elnöknek és a francia népnek. Vlagyimir Kirillin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese és Jean-Pierre Fourcade francia gazdasági és pénzügyminiszter pénteken Párizsban a késő délutáni órákban jegyzőkönyvet írt alá a szovjet—francia nagybizottság július 10-től 12-ig Párizsban tartott 9. ülésszakán született megállapodásról. A dokumentum ünnepélyes aláírása után a két politikus együttes sajtóértekezletet tartott. Jelezték, hogy az új egyezmény — amelyet véglegesen ez év őszén kötnek majd meg — előirányozza a két ország árucsereforgalmának további megkétszerezését, egyre jelentősebb ipari beruházások közös megvalósítását. Leonyid Brezsnyev Lengyelországba utazik Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Lengyelországba látogat, hogy részt vegyen a Lengyel Népköztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken, jelentették be Moszkvában. Koalíciós kon A Portugál Kommunista Párt nyilatkozuta Spinola portugál elnök pénteken az új miniszterelnök kinevezésével és az új koalíciós kormány megalakításával kapcsolatos kérdésekről konzultált a politikai pártok és a fegyveres erők mozgalmának vezetőivel. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottsága a párt lapjában, az Avanteban közzétett nyilatkozatában kiemeli: Általános az a törekvés, hogy olyan koalíciós kormány alakuljon, amelyben részt vennének az előző kormányban is NDK—USA tárgyalások Az NDK és az Egyesült Ál- I lamok megállapodott, hogy tárgyalásokat kezd a dáplo- 1 máciai kapcsolatok felvételéről. A tárgyalások hétfőn kezdődnek Washingtonban. képviselt politikai erők, köztük a Portugál Kommunista Párt. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy a kormány élére a katonák képviselője kerül, s hogy az új kormányban más katonai személyek is részt fognak venni. A kormány új tagjainak kiválasztásán kívül a legfontosabb feladat az új kabinet általános politikai irányvonalának pontos meghatározása, s ettől függ, hogy a Portugál Kommunista Párt részt vesz-e az új kormányban vagy sem. Ügy tűnik, derűlátással ítélhetjük meg a jelenlegi helyzetet —, hangzik Végül a központi bizottság nyilatkozata. Minden arra mutat, hogy a portugál nép sikeresen tovább halad a demokrácia és a béke útján. TÁG LÁTÓHATÁR (3) Más a nyomor - és más a szegénység A nyugati fogyasztói társadalmakról mondják — s ez a legfőbb érvük mellette —, hogy minden eddiginél jobban biztosítja a szükségletek kielégítését, s hogy alapja a szüntelen növekedés, amely a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, megszüntetéséhez vezet. Érdemes ezt az érvet egy kicsit közelről megvizsgálni. Már azért is, mert nem egyszer hallani nálunk is ilyen véleményeket: „Mit érdekelne engem a tőkés profitja, ha annyit keresnék, mint egy nyugati munkás. Meglenne mindenem és élnék boldogan ...” A Le Nouvel Observateur egyik márciusi számában ismertet egyszerre két könyvet is, amely ezt a kérdést tanulmányozza. Az egyik egy katolikus szerző műve, a másikat két polgári közgazdász írta. Kiindulópontjuk és ideológiájuk alapvető különbsége mellett is azonos következtetésekre jutnak. Idézzünk részleteket a cikkből: „Az az érv, amely szerint a gazdasági növekedés csökkenti az egyenlőtlenségeket, minden alapot nélkülöző szellemi megtévesztés...” — írják és adatokkal bizonyítanak. 1962-ben a franciák leggazdagabb 10 százalékának 76-szor annyi volt a jövedelme, mint a legszegényebb 10 százaléknak. Az NSZK- ban ez a mutató 20,5-szeres, az Egyesült Államokban 29-szeres. Azóta a francia ipari termelés megkétszereződött, de a 76-szo- ros különbség megmaradt Ugyanezt igazolják az NSZK, az USA és más nyugati országok adatai is. Hol van itt a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítődési tendenciája — kérdezik, s kérdezhetjük velük. „Változatlan maradt a gazdagok kiváltságos volta és a szegények szegénysége” — állapítják meg. Hallani véljük az ellenvetést. A fenti adatok ellenére is, a szegények jobban élnek, mint tíz évvel ezelőtt. Jelentősen többet fogyasztanak, ezért most már kevésbé szegények. Mit mondanak erre a már idézett tanulmányok? Többet fogyasztani — állapítják meg —, azaz a javak nagyobb mennyiségével rendelkezni, nem jelent szükségképpen javulást az élet minőségében. Jelentheti egyszerűen azt is, hogy ma már fizetni kell azért is, ami korábban ingyenes volt. Vajon jobban élnek-e a városlakók azért, mert egyre több egyéni és kollektív közlekedést „fogyasztanak”, miután munkahelyük és a lakásuk mind távolabbra kerül, s ezért ingáznak? Vajon jobban élnek-e, mert 5—6 évenként kicserélik az ágyhuzatokat, amelyek valaha egy nemzedéknél is tovább tartottak? Vagy azért, mert a szennyezett, undorító vízvezetéki víz helyett egyre több palackozott ásványvizet kénytelenek fogyasztani? Vajon jobban élnek-e, mert egyre több tüzelőanyagot fogyasztanak, hogy a mind kevésbé hőszigetelt lakásukat fűtsék? A következtetést így vonják le: „Ha nem is vesszük figyelembe a velejáró pusztítást (környezeti ártalmak, szenv- nyeződés, az emberi kapcsolatok szétesése) a gazdasági növekedés egyre inkább romlást és nem javulást jelent. Költsége meghaladja a belőle származó előnyöket.” Minderre azt is mondhatják, hogy a munkások mégiscsak kevésbe szegények, mert vannak olyan „kényelmi javaik”, amelyek egykor a burzsoázia kiváltságos igényeit szolgálták, ’■hé' vigyázat — idézzük a tanulmányt —. Kevésbé szegények, mint,ki? Mint India, vagy Algéria szegényei? Mint az ötven év előtti munkások? Az összehasonlítás teljesen elvont. Mert a szegénység nem objektív és mérhető adat (eltérően a nyomortól, a rosszul tápláltságtól): a szegénység különbség egyenlőtlenség, képtelenség arra, hogy hozzájussunk ahhoz, amit a társadalom jónak és szépnek tart, kirekesztés az uralkodó életmódiból; és az uralkodó életmód sohasem a többségé, hanem a legvagyonosabb 20 százaléké, kik kiváltságos és fitogtatott fogyasztásaikkal a hangadók.” A szegénység is „korszerűsödik”, emelkedik a pénzügyi küszöbe, mert minden új ipri terméket úgy tálalnak, mint közszükségleti javakat —, de egyben azok egy ideig a többség számára elérhetetlenek is. Ez az elérhetetlenség tartja magasan az értékét. Amint a tömeg is hozzájut egy termékhez, az veszít „értékéből”, presztizséből. Hol azért —, mint az autó —, mert olyan tömegessé válik, hogy már saját rendeltetésével fordul szembe, a forgalom gyorsítása helyett annak akadályozója lett, s ilyenkor a kiváltságos kisebbség más, luxus közlekedési eszközt kezd használni. Többnyire azonban az történik, hogy az ipar anélkül, hogy az általánosan elterjedt termék bármit is veszítene használati értékéből, „leértékeli” azáltal, hogy a gazdag kisebbség számára fenntartott „jobb” termékkel áll elő, amelyet a jólét új normájaként tálalnak. Így tartósítják a fogyasztás szüntelen növelése útján az egyenlőtenséget. Idézzünk megint a tanumányból: ,,A szüntelen újítás azt azt illúziót táplálja, hogy ami új, az jobb... több szükségletet teremt, mint amennyit kielégít, felfokozva ezzel a hiányérzetet... A hiányérzet növekedési mutatója bőven meghaladja a termelését... Mert ha az, ami új, jobb is, akkor az, ami régi, már nem jó. Az egyre jobb logikája felváltja a jó (stabil, tartós, kiegyensúlyozott) logikáját.” Itt elérkeztünk a fogyasztói társadalmak lényegéig. A javakat már nem használati értékükért kívánják és vásárolják az emberek, hanem státusszimbólumként. Az egyént e társadalom egész gépezete arra „idomítja”, hogy megkívánja a mindig újabb és újabb javakat és megszervezésére törekedjen. Mintegy rákényszeríti a társadalom az egyénre az önkifejezésnek és érvényesülésének ezt a módját, megtagadva tőle a személyes kibontakozás lehetőségét. Vágyait a fogyasztás vágyává torzítja. „Egy új termék piacra dobása és birtokba vétele a leggazdagabbak által — állapítják meg — addig gyötri a szegényebbeket, amíg meg nem szerzik... A társadalmi osztályok dinamikája tehát létező valami, a termelők malmára hajtja a vizet, eredménye a jólét növelésében nulla, és célja a növekedés állandó fenntartása a kereslet ösztönzésével.” Mit tegyünk? ehhez hozzá? Talán annyit, hogy a magyar turista, aki önfeledten csodálja a párizsi áruházak gazdag kínálatát, s odaképzeli magát a francia munkás helyébe, aki szerinte mindezt meg tudja vásárolni — mit sem tud arról, milyen gondok nyomasztják ugyanakkor azokat, akik benne élve naponta érzik a felszín mögött meghúzódó nagy kérdést: Jó ez nekünk? í Varga József (Következik a befejező rész: Amiben nem vetélkedünk.) UMBRIA-PEST MEGYE Bepillantás az olasz közigazgatásba A Pest megyei Tanács négytagú delegációja — ! amint arról a Pest megyei Hírlap hírt adott — az 1973. ? évi látogatás viszonzásaképpen, most június 17-től 24-ig az olaszországi Umbria tartományban tartózkodott. Találkozott a régió tanácsának és végrehajtó bizottságának vezetőivel, továbbá négy városi és egy járási tanács vezetőjével. Látogatást tett két nagyüzemben, egy kórházban, két iskola-előkeszitő óvodában, két bölcsődében (megyei védőintézet), egy szőlőfeldolgozó és értékesítő szövetkezetben és egy állattenyésztési! nagy- gazdaságban. íyi alábbiakban Arany István, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizdttsága titkárának, a delegáció vezetőjének felkérésünkre írt cikkét közöljük a ta- nulmányútriü. Mindenütt nagy érdeklődéssel várták küldöttségünket, megbecsüléssel fogadták és a gazdag, néha feszített program kölcsönösen hasznos tapasztalatokat hozott. A széles körű megbeszéléseken jelen voltak a tanácsok elnökei és helyetteseik, a tartományi tanács képviselői, a különböző bizottságok vezetői, tanácstagok és más társadalmi szervek képviselői. A Térni Acélkombinátban a különböző szakszervezetek vezetőivel is eszmecserét folytattunk. Találkoztunk olasz városokkal testvérvárosi kapcsolatot tartó, éppen ott tartózkodó jugoszláv és fraíjcia delegációk tagjaival is. Megérkezéskor és a tanulmányi út befejezésekor fogadta a küldöttséget a régió tanácsának elnöke, Fabio Fiorelli és Pietro Conti, a végrehajtó bizottság elnöke. A területi újság is többször foglalkozott látogatásunkkal és a kölcsönös kezdeményezést hasznosnak ítélte meg. Tapasztalataink szerint jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a végrehajtó jellegű feladatok mellett minél eredményesebben tudják megoldani a lakosság részvételét a helyi igazgatási munkában. Delegációnk elsősorban az olasz alkotmány és a tanács- törvény összefüggéseit, a köz- igazgatás és a lakosság kapcsolatát, a tanácsok főbb feladatait, jogait, a szociális gondozást, a gyermekjóléti intézmények működését; az egészség- védelmet tanulmányozta. Az alkotmány és tanácstörvény összefüggéseit először a megyei tanács elnökhelyettesének és a különböző ágazatok osztályvezetőinek jelenléteben kerekasztal-beszélgetés formájában tekintettük át, a megyei tanács elnökhelyettesének tájékoztatója alapján. Ennek során az olasz igazgatás helyzetének, problémáinak megismerése szempontjából azt a fontos alapinformációt kaptuk, hogy az állam egységének kialakulásáig igen erőteljesen fejlődött a városok autonómiája. A régiók (vagyis a tartományok) autonóm területek, amelyek az állami törvényben meghatározott kereteken belül jogszabályokat alkotnak. A provinciák és a helyi igazgatási testületek szervezésében, a közszolgáltatásokban, a helyi rendészet, a regionális közművek kérdésében minden olyan igazgatási feladatot ellátnak, amelyet az állami törvények nem ruháznak kifejezetten a provinciákra, vagy a helyi testületekre. A régió az igazgatási feladatok ellátása során hatáskört ruház át, vagy az alsóbb szintek közreműködését veszi igénybe. A régió szervei: a tanács és a végrehajtó bizottság. A tanács saját teendőinek ellátására elnököt és elnöki hivatalt választ. A tanács gyakorolja az alkotmány és más törvények által a régióra ruházott törvényhozási és rendeletkibocsátási jogokat, törvényjavaslatot terjeszthet a kamarák elé. A tartományi bizottság végrehajtó szerv. Elnöke képviseli a tartományt, kihirdeti a rendeleteket, ellátja az igazgatást. A bizottság elnökét és tagjait a tanács saját soraiból választja. A tartományi szervek feladatai közül többet részleteiben is megismerhettünk.' Így például szabályozták a területi tervezést, amely elsősorban urbanisztikai, turisztikai, ellátási kezdeményezések ösz- szefogását segíti elő. A provinciák és a községek (ezzel a mi városkategoriankat is Kifejezzük) ugyancsak autonóm területek, amelyek törvényességi felügyeletét a régió látja el. A régió szervei az alkotmányban rögzített feladataikat önállóan látják el a törvény keretei között, de egyben feladatuk a központi hatalom munkájának segítése is. A tanácsok főbb feladatait az alkotmány és saját belső szabályzataik rögzítik. A közigazgatási apparátus kapcsolatát a lakossággal a különböző rendezvények látogatottsága révén is felmérhettük. Mindenütt nagy az idegenforgalom. Különböző testvérvárosi kapcsolatokról is tudomást szereztünk. Terűinek például franciaországi kapcsolata van, de magyar várossal: Dunaújvárossal is testvérséget ápol, Spolettónak jugoszláv testvérvárosa van. A jugoszláv és a francia delegációval a látogatás során mi is szót váltottunk. Amélia városa most szeretne Pest megyei várossal testvérvárosi kapcsolatra lépni. Ügy láttuk, hogy a kapcsolatokat hasznosnak ítélik meg és figyelmesen ápolják, minél szervezettebb formáit igyekeznek kialakítani. Látogatásunk egyébként más jellegű élményeket is hozott, így például a lengyel—olasz laod arúgó-mérkőzés napján Rómában voltunk. A vasárnap esti városi utca magán- viselte a vereség okozta hangulatot, hiszen ismert, hogy az olasz labdarúgók a világoaj- nokságon nem valami fényesen szerepeltek. Szinte nemzeti gyászként fogadták labdarúgóik rossz szereplését. Terűiben ugyanakkor nem akadt olyan fórum, ahol ne arról beszéltek volna, mit jelent a városnak, hogy labdarúgóik a „B”-osztáiyból az „Alosztályba kerültek. Mindenütt transzparensek, feliratok hirdették a nagy eseményt és esténként szinte az egész város az utcán ünnepelt. Ez a hangulat kicsit jellemzőnek látszik az élet más területein is. Az állami szervek törekednek arra, hogy a teljes körű állampolgári jogokkal rendelkezők részt vegyenek a közéletben. Kezdeményeznek, mint például most legutóbb a válási törvény érvényben maradása érdekében. Tartózkodásunk rövid ideje nem nyújthatott elegendő lehetőséget, hogy a lakosság és az állami szervek kapcsolatát pontosan felmérjük, elemezzük, de a törekvések tendenciáit egyértelműen felismertük. Megtekintettük a többi között Térni város 450 ágyas kórházának csecsemő- és gyermekosztályát, valamint műtőtraktusát. A kórházon belüli véradóállomás is működik évi 800 liter körüli teljesítménnyel. A munkáltatói jogokat nem a kórház igazgatója, hanem háromtagú, ún. kórházi tanács gyakorolja. Delegációnknak alkalma volt bepillantást nyerni a gyermekgondozónői, illetve óvónőképzésbe is. Megtekintettük még a térni acélmű egyes munkahelyeit, s eközben tájékoztatást kaptak az ott folyó üzemegészségügyi tevékenységről. Űj ismeretekkel gazdagodtunk e tanulmányúton, de ezen felül lehetőségünk nyílt arra is, hogy a megye állam- igazgatási tevékenységéről beszámoljunk olasz kollégáinknak. A tanulmányút befejezése után azzal a jó érzéssel léphettünk hazai földre, hogy a kitűzött célnak megfelelően teljesítettük megbízatásunkat. Arany István
