Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-11 / 160. szám

Brigádajándék a bölcsődének A PEVDI gyömrői gyár­egységének Barátság szocia­lista brigádja már korábban is részt vett a községbeli klu­bok '' csinosításában, berende­zéseinek bővítésében. Mun­káját dicsérik a művelődési ház klubjának szép könyvtár- tói is. Már korábban hírt adtunk arról, hogy a gyömrői bölcső­dében a szülők betonjárdát építettek. Legutóbb szép csúsz­dával gyarapodott a játékpark. A több ezer forint értékű alapanyagot a gyáregység ad­ta, és a brigád csaknem két­száz óra munkával készítette el a csúszdát, melyre lépcsőn lehet feljutni. Az udvari játékot a brigád tagjai a napokban adták át a bölcsőde apróságainak. (furuglyás) Lillafüred után — Jászszentandrásra A monori szakmaközi bi­zottság tagsága az elrrtúlt hó­napban Lillafüredre és Egerbe látogatott el, az Ismerd meg hazádat mozgalom részvevő- jekéntc Az igen jól sikerült kirán­dulás után, a tagság kérésére, a vezetőség elhatározta, hogy július 14-én Jászszentandrást keresik fel. A melegvizes gyógyfürdőjéről ismert hely­ségbe olyan sokan akarnak elmenni, főleg idősebb em­berek, hogy bár egy helyett, két busszal utaznak, még a kettő is kevésnek bizonyult. MONOMIDfD PfST.MEGYfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1974. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK Csatlakoztak a kongresszusi munka versenyhez Tervtúlteljesítés,u" , új belső irányítási rendszer f Vándorzászló a legjobb egységnek Mélybűtőpultoh — sorozatban A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet gyömrői asztalos részlege a Budapesti Kereskedelmi Hűtőgépgyárral is kapcso latban áll: mélyhűtőpultokat állít össze részére. Képünkön - Soós Béla és Ulatovszky Sándor pultalsórészt készít. Mutinéfalvy Adorján felvétele A Sülysáp és. Vidéke ÁFÉSZ is csatlakozott a XI. párt- kongresszus, valamint a ha­zánk 30. évfordulója tiszte­letére indított munkaverseny­hez, és figyelemre méltó fel­ajánlásokat tett A szövetkezet gazdasági ve­zetése, a munkavállalások ösz- szegezése után bejelentette, hogy a IV. ötéves terv végére előirányzott 442 millió 774 ezer forintos árbevételét már 1975. augusztus 20- ra teljesíti, beruházási tervét egymillió forinttal túlteljesíti, 5Ó0 ezer forint ráfordítással több ál­lóeszközt gondoz, mint ameny­Közlekedési szabálysértők megbírságolták őket K. Gábor gyömrői lakos a megengedett 40 helyett 70 ki­lométeres sebességgel veze­tett tehergépkocsit a főváros­ban: a Monori Járási Rend­őrkapitányság igazgatásren­dészeti alosztálya 1500 forint bírság megfizetésére kötelezte őt ★ Vezetői engedély nélkül ült motorra E. Péter maglódi la­kos, két korsó sör elfogyasz­tása után: kétezer forint bír­ságot kell fizetnie. ★ .A Hajdú-Bihar megyei Ká­bán igazoltatták Sz. Zoltán Péteri lakost, aki Moszkvics típusú személygépkocsiját ve­zette. A szondás vizsgálat megállapította róla, hogy ve­zetés előtt nagyobb mennyi­ségű szeszt fogyasztott, ezért kétezer forint bírság megfize­tésére kötelezték őt. Kosárlabda-híradó A tavaszi forduló után Minden délután a pályán Befejeződött a tavaszi for­duló: a Monori SE III. férfi kosárlabdacsapata, az igen erős mezőnyben, a 9. helyen végzett, változó sikerrel sze­repelve, idegenben 10, odaha­za 8 pontot szerezve. Székesfehérvárott 87:86-ra győzött, A rendes játékidő 84:84-es döntetlep eredmény­nyel végződött, kétszer öt perc hosszabbítás következett, s a monoriak voltak eredmé­nyesebbek. Odahaza a dabasi csapattól 68:63 arányú vereséget szen­vedtek. A csapat egy-két tag­ja fegyelmezetlenül játszott, ezért következett be a vere­ség. A székesfehérvári sportisko­lától is kikaptak, 57:53 arány­ban. A fej-fej melletti küz­delemben a szerencsésebb ha­zai csapat győzött. A székes- fehérváriak heti öt edzé­sen készültek a mérkőzésekre. A sorsolás szeszélye foly­tán, szombaton és vasárnap is mérkőznie kellett a csapat­nak, és mind a kétszer ide­genben. Esztergomban 63:49 arány­ban győzött. Azon a találko­zón nagyon jól játszott Antal, Gilányi és Bukat Másnap, Pusztaszabolcson, 61:41 arány­ban ismét győztek a monoriak, jól játszott Hernádi, Bukai és Gilányi. A tavaszi szezon legegyen­letesebben szereplő és min­den mérkőzésen részt vevő já­tékosa Hernádi Pál, Zátrak Károly, Kriskó András, Gi­lányi Róbert és Bukai Péter volt. , A bajnokság állása: 9. Monor 13 5 8 779:939 18 ★ Zátrok Károly testnevelő tanáredzővel beszélgetünk, aki a következőket mondja; — A serdülő csapat a tava­szi forduló befejeztével, ve­reség nélkül áll az első he­lyen. Földi, Csorba, Petro- vics, Somodi és Simándi a legszorg almasabb. Az ifjúsági csapat, egy ve­reséggel, a második helyet sze­rezte meg a bajnokságban. Szalai, Bagóczky, Szentiványi és Kovács sorolható legjobbjai közé. ★ Zátrok Károly minden dél­után a kosárlabdapályán ta- , lálható, fáradságot, időt nem i kímélve irányítja az edzése­ket, a csapatok jobb és sike­resebb szereplése érdekében. Vitéz Imre Kömén; a kulturális alapból Együttesen nézte meg a Fővárosi Nagycirkusz műso­rát az üllői Kossuth Tsz két­száznegyven tagja, a helyi moziban pedig száz tagnak váltott belénőleavet a közös gazdaság a Pókháló című film előadására. A belévője—ek árát a kul­turális alapból fizették ki. MfSOR MOZIK Gomba: Ártatlan gyilkosok. Monor: Egy srác fehér lovon. Úri: Veronika és a bűvös zsák Vecsés: Két balláb az ezredben. KIÁLLÍTÁS Gyomron, a TÖVÁL szék­házéban, 10-től 18 óráig: a Nagy István képzőművészeti csoport kiállítása. nyit a terv előír, a taglétszá­mot a, tervezett 2300-ról 2500- ra, a részjegyalapot 260 ezer forintról 360 ezer forintra gya­rapítja, a vendéglátás ételfor­galmát pedig 100 ezer forint­tal növeli. A kiskereskedelem a tej­es tejtermék forgalmát az idén 150 ezer, jövőre 200 ezer forinttal emeli. A felvásárlási üzemág ter­vét 8 millió forinttal telje­síti túl, zöldség- és gyüimölcs- forgalimát pedig az idei és a jövő évben, a bázishoz vi­szonyítva, 5—5 százalékkal emeli. A Hámán Kató szocialista brigád a vásárlók csecsemő- és gyermekruházati igényeit messzemehőleg kielégíti. A szövetkezet vezetősége, a munka- és üzemszervezés további javításáért 1975. de­cember 31-ig új belső irá­nyítási rendszert dolgoz ki, illetve vezet be, a munkahelyek szociális berendezéseinek és felsze­reléseinek fejlesztésére további 400 ezer forintot biztosít, az alkalmazottak étkeztetésé­hez a szövetkezeti hozzájá­rulást, ez év július 1-től, ebé­denként 50 fillérrel növeli, to­vábbá valamennyi szövetke­zeti dolgozó továbbtanulási szándékát még abban az eset­ben is támogatja, ha az illető beosztásához az iskolai és szakmai végzettség, illetve képesítés nem kötelező. A pacsirtatelepi bolt veze­tője augusztus 20-ig a boltja előtti területet rendbe hoz­za, padokkal és virágokkal lát­ja el. A szikvízüzem előtti, el­hanyagolt teret, a helyi szervekkel együttműködve, ugyancsak augusztus 20-ig a Május I. szocialista brigád parkosítja, az összefogás brigád pedig folyamatosan gondozza az iro­da előtti virágoskertet, továb­bá az árubeszerzésben és az adminisztrációban a bolto­soknak segítséget nyújt. A Bajcsy Zsilinszky brigád a szövetkezeti hálózatban rend­be hozza a tönkrement' asz­talokat. székeket, ajtókat, szekrényeket, és megjavítja a zárakat, továbbá vállalja, hogy munkaidő után a több mint egy kilométernyi Mag­dolna út kisebb-nagyobb göd­reit eltünteti abban az eset­ben, ha a tanács a földet te­hergépkocsikkal odahordatja. Őriből Jámbor I stvájiné, Borbás Antal, Turcsányi Lász­ióné, a sápi községrészből Oravecz Mihály, Laczkó Györgyné, Szabó András, a sülyl részből Szalai István, Borbás Antal, Szűcsi , Árpád, Tóth József és Malis Sándor- né, Csordás Károlyné, az úri 12-es bolt vezetője, továbbá Somodi János, a 3-as, Farkas József, a 4-es italbolt vezető­je vállalta, hogy üzlete kör­nyékét és udvarát rendbe te­szi, és ez évi tervét 110 szá­zalékra teljesíti. A szövetkezet központi iro­dájában a verseny állások és a kiemelkedő eredmények népszerűsítésére augusztus 20-ig kongresz- szusi és felszabadulási ver­senyhíradót készítenek, melyet rendszeresen el­látnak friss híranyaggal. A szövetkezet vezetősége, a pártszervezettel és * a .szak- szervezeti bizottsággal egyet­értésben, a legjobb eredményt elérő üzemegységet a negyed­évi termelési tanácskozáso­kon vándorzászlóval tünteti ki. Krátky László JEGYZET Aratás előtt A legtöbb ember szá- mára a nyár az üdü­lésé, a pihenésé. Gyárak­ban, hivatalokban leggya­koribb beszédtéma, Kol s hogyan töltsük a hétvé­gét, vagy. a szabadságot? Hűsítő fürdőzésekre gon­dolunk, mindent elköve­tünk azért, hogy megmár­tózzunk a Balatonban, a strand vízében. És mégis, e tervezgeté- sek közepette is, alig akad valaki, aki e napokban, he­tekben ne gondolna a me­zőgazdaság nagy munkájá­ra, az aratásra. — Milyen szépen érik, jó termés várható! — hallom a vonaton utastársaimtól nap mint nap, akik a vasút mellett húzódó gabonatáb­lákat fürkészik. S amíg a gyorsan tova­tűnő, aranyió ősziárpa-, szőkülő rozstáblákban gyö­nyörködöm magam is, gon­dolataim visszalfalandoz- nak távolabbi évekre. Fa­lun élőként, már gyermek­koromban ismerője lettem a mezőgazdaságnak, ké­sőbb részese is a sokféle munkának. Különös szeretettel vár­tuk az aratást, akkor még tudatosnak nem mondható tisztelettel néztük a mun­kában megfáradt, porosán hazatérő aratókat. S ami­kor a kévékkel megrakott lovaskocsikat, ökrös szeke­reket is fölfedeztük, amint a szérű felé igyekeztek,' nagyot dobbant a szívünk. Tudtuk, e munkát köve­tően, rövidesen felbukkan a pöfögő traktor, nyomá­ban a behemót cséplőgép­pel. A zajos cséplést sze­rettük a legjobban és a friss, jó szagú szalmát, amiben olyan jókat lehetett bukfenceznünk. Később, az évek múlásá­val, de még iskolás korom­ban, magukkal vittek en­gem is szüleim a mezőre. Marokszedőként, a tűző na­pon izzadton, porosán kín­lódtam a rendre vágott ka­lászokkal. A tarló szúrá­sait, a toklászok okozta csípéseket napokig fájlal­tam. Most már bizonyos: ekkor vált tudatossá ben­nem az arató ember tiszte­lete. Aztán emlékszem, emlék­szünk a látványosságra, a szenzációra, az első arató­gépek, kombájnok megjele­nésére. Tisztes távolból szemléltük a mindentudó gépek munkáját. T Jj aratásra készülünk. Itt-ott már megkez­dődött a munka. Nagy fel­adat előtt állnak termelő­szövetkezeteink. Figyelem­mel, féltő aggódással szur­kolunk az időbeni, eredmé­nyes betakarításért, hiszen jövő évi kenyerünkről van szó. Az esős, szeles időjárás lassítja, megnehezíti a ten­nivalókat, a gazdagnak ígérkező termés betakarítása minden bizonnyal a szoká­sosnál is nagyobb erőfeszí­téseket tesz szükségessé. S ha megváltozott is a munka jellege, a kaszát, sarlót gyors kombájnok vál­tották fel, felelősségteljes, nehéz hetek várnak min­denkire, aki részt vesz az aratásban. Czép időt, jó munkát, ^ sikereket kívánunk nekik. Jandó István TÜRELMET, MEGÉRTÉST Házak és lakók Gyömrö a monori járás egyik dinamikusan fejlődő nagyközsége. Évről évre gya­rapodik lakóinak száma, mely ma már túlhaladja a tizen­kétezret. Különösen Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés me­gyéből költöztek sokan az el­múlt években e helységbe; jobbára telket vásároltak, és építkeztek. Az otthonteremtés e módját választották a fiatal házasok és más családok is, de akadnak olyanok, akik ál­lami lakásban, főbérlőként lak­nak. — Községünkben huszonhat állami tulajdonban lévő la­kóépületet tartunk nyilván, azokat’ nyolcvankilenc család lakja, továbbá négy óvodai és hat iskolai szolgálati la­kás is található Gyömrön — mondja a nagyközségi taná­cson Szabó Lászlóné. — Ke­vés a bérlakás, de nem tu­dunk mit tenni, terveinkben egyelőre nem szerepelhet ál­lami házak építése. Tavaly tizennyolc család nyújtotta be lakásigénylési kérelmét, az idén újabb hat. H. J.-éknek tizenegy gyer­mekük van. Egy szoba, kony­ha, éléskamra áll rendelke­zésükre. A fiatalasszony ezt mond­ja: — Két évvel ezelőtt ígére­tet kaptunk, hogy bővítik ezt a lakást, emberibb körülmé­nyeket teremtenek számunk­ra, eddig azonban még sen­ki sem intézkedett, pedig na­gyon kellene már az újabb szoba. Megígérjük neki, érdeklő­dünk a tanácson, mikorra vár­ható az ígéret teljesítése. Távozóban gyereksereg csat­lakozik hozzánk, és az utca sarkáig kísér bennünket. A szűk folyosón, miközben kifelé haladunk, a fiatalasz- szony minduntalan nehéz helyzetükről beszél. o A Csokonai' utcában egy nyolctagú család lakik, életve­szélyes körülmények között: a falakat már alá kellett dúcol- ni. Jártak több helyen, de segít­séget még nem kaptak, pedig nagyon nagy szükségük lenne rá. 0 © © Régi bérház az Imre utcá­ban, három család lakja. Rákóczi utca 11. K. József ék lányával, M. Ká- rolynéval beszélgetünk. — Egy szoba, konyha, élés­kamra és mellékhelyiség tar­tozik a lakásunkhoz. öten vagyunk, az öcsém jelenleg katona. Én is beadtam már három éve a lakáskérelmemet. Elváltam, van egy hatéves kis­lányom, nem tudok építeni. Szeretném, ha ugyanebben az épületben kapnék majd la­kást, ugyanis édesanyám és édesapám is beteges, nekem kell gondoskodnom ápolásuk­ról. Ismét a községi tanácson. Szabó Lászlóné irodahelyisé­gében. Vékony fiatalasszony lép be. a beköltözési engedélyért jött. — Építkezünk. Bérházban lakunk, melyből a tulajdonos állandó zaklatása miatt kény­telenek vagyunk kiköltözni. A tsz-től kaptunk, a Töves ma­jorban. ideiglenes lakást. Két gyerekünk van, kellett a födél a fejünk fölé. Csak köszönet­tel tartozunk a tanácsnak és a tsz-nek a támogatásért. Papp Miklósné, a nagyközsé­gi tanács vb-titkára is bekap­csolódik a beszélgetésbe. — Az, hogy kevés az állami bérlakás, sok gondot okoz, egyelőre azonban nem tudunk á gondokon enyhíteni. Csak akkor teljesíthetjük a legjob­ban rászoruló igénylők kérel­mét, ha valamelyik bérlakás elhalálozás vagy elköltözés következtében megüresedik. — H. J.-ék-problémáját min­denképpen meg szeretnénk ál­dani. A Pest megyei Tanács segítségével, arra törekszünk, hogy lakásuk bővítésére mi­előbb sort keríthessünk. A TÖVÁL-lal tárgyaltunk, dol­gozói végzik majd el az építési munkát. A pénz rendelkezésre áll, s talán még ebben az év­ben kedvezőbb körülmények közé kerül a népes család. — Huszonnégy kérelem ér­kezett a tanácshoz. Türelmet, megértést kérünk, igyekszünk megtenni minden tőlünk telhe­tőt. A megyei tanács határoza­ta értelmében, a három vagy annál több gyerekes családok­nak 1976-ig lakást kell biztosí­tani. Igyekszünk a lehetősége­ket megteremteni, hogy a ren­deletnek eleget tehessünk. 0 A tanács évről évre több százezer forintot fordít az álla­mi lakóházak karbantartására, felújítására. Mindig annak a családnak juttat lakást, ame­lyik legjobban rászorul. Lehe­tőségei azonban korlátozottak, s ezt az igénylőknek is meg kell érteniük. Gér József

Next

/
Thumbnails
Contents