Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-08 / 132. szám
Verőce, Béke utca Tavaly járdát építettek, idén facsemetéket ültettek A Váccal határos Verőce községben is kifüggesztették a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának íves falragaszait, melyek felhívják a lakosságot, hogy kapcsolódjék be a Szépítsük-építsük városunkat» községünket mozgalomba, s kérik a társadalom mind szélesebb körű mozgósítását. Verőcén Kuti Géza, a helyi népfrontbizottság elnöke arról győzött meg, hogy a községben visszhangra talált a felhívás. Különös figyelmet érdemelnek a Béke utca lakói, akik tavaly azzal tették ismertté nevüket Verőcén, hogy járdát építettek társadalmi munkában, idén pedig fásítási akciót szerveztek, és kora tavasszal 90 meggyfacsemetét ültettek el. A jó példa vonzó. Több tanácstag jelentkezett, hogy a Béke utcaiakhoz hasonlóan, ők is szeretnének bekapcsolódni a fásítási mozgalomba, és kérték a tanácsvezetőket, az őszi hónapokban biztosítsanak számukra is megfelelő facsemetéket. Más mozgalmat is szívesen támogat a verőcei tanács. Ebben a szép fekvésű községben sem volt eddig megfelelő játszótér, pedig több pedagógus és szülő kezdeményezte annak létesítését. Kuti Géza továbbította a jogos kérést, és a legutóbbi tanácsülés húszezer forintot szavazott meg a nemes célra. Pénz már van, csak még az anyag beszerzése gond. Különösképpen a csővas hiánycikk. Már találtak egy fővárosi üzletet, amelynek vezetője megígérte, hogy egy hónapon belül Verőcére szállítja a megrendelt vasanyagot. Amint megérkezik, társadalmi munkások csapata veszi majd át a szót, és a járda, meg a fásítás után, biztosan megvalósítják a legkisebbek álmát-vágyát is- a játszóteret. (— pr. —) Expediciós tábor - Szakkörök - Vízi túrák l A Hajós Alfréd úttörőház nyári tervei A héten megbeszélést tartottak a váci Hajós Alfréd úttörőházban, és összeállították a szünidőbeni foglalkozások két és fél hónapos munkatervét. Máthé Lászlóné igazgató tájékoztatása szerint minden hónap első keddjén a levelező szakkör, utolsó csütörtökjén a képzőművész, első péntekjén a bélyeggyűjtő és második péntekjén a fotószakkör rendszeres összejövetelt, foglalkozást tart. A víziflottilla nyári terveiben szerepel a Nem térkép e táj elnevezésű, kéthetes út a Körösön és a Tiszán. A vízi őrsvezetők a kiskunlacházi táVÁCI NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1974. JŰNIUS 8., SZOMBAT MEGVALÓSÍTANI a reális javaslatokat Állandó kapcsolatban a választókkal Váci kommunista tanácstagok értekezlete borban kapnak szakmai ismeretanyag-bővítést augusztus 'első tíz napjában, és augusztus 16—28 között Zánkán lesz az expediciós szaktábor, illetve a verseny. A Madách flottilla hetenként szerdán, a Búvár Kund flottilla hetenként szombaton tartja nyári foglalkozásait. Váciak is képviselik úttörőházukat júliusban Csepelen, a Nemzetközi Barátság Táborban. A Gábor József utcai úttörőház kapuja nyitva lesz egész nyáron, és sok vonzó játék, érdekes szórakozás várja a pajtásokat. (P) A Váci Városi Tanácsban részt vevő kommunista tanácstagok értekezletet tartottak, melyen részt vett Papp József, a városi pártbizottság első titkára és Bíró Béla iskola- igazgató, akik mindketten megyei tanácstagok is. Az MSZMP tanácsi pártcsoportjának ülésén először dr. Monori Balázs, a városi tanács vb-titkára adott részletes tájékoztatót az időszerű város- politikai kérdésekről. A városi tanács munkaterv szerint dolgozik, öt tanácsülést terveztek 1974-re. Tavaly átlagosan 10—10 felszólalás hangzott cl egy- egy tanácsülésen, azok többsége tartalmas, javas- lattevő és kritikus volt. ! Az elhangzott javaslatokat a tanács határozatainak végső formába öntésekor figyelembe vették. Avvb-titkár kérte a kommunista tanácstagokat, hogy segítsék az érdemi és a tartalmas vita még szélesebb kibontakozását, és hangsúlyozta: igyekezni kell megvalósítani a tanácstagok seális kéréseit, javaslatait. A végrehajtó bizottság munkájáról szólva, fontosnak tartotta a fiatal vb-tagok beilleszkedésének elősegítését. A megválasztott hét tanácsi bizottság legyen a jövőben a tanács véleményező, javaslattevő, előkcszíI tő, ellenőrző és koordináló szerve. A tanácstagok területi munkájában a legfontosabb feladatok közé sorolta dr. Monori Balázs a 900. évfordulóra való előkészületeket, a Virágos, tiszta Vác mozgalom széles körű kibontakoztatását. A szakigazgatási szervek igazgatási feladatai megnövekedtek. Az éves ügyfélforgalom 60 ezer fölé emelkedett, s a kiadott határozatok száma meghaladta a négyezret. Fontos az eljárások további egyszerűsítése, az adminisztráció csökkentése. , Javulnak a város bevételi lehetőségei, és e javulás lehetővé teszi idén az ellátási színvonal jelentős emelését. Az idei költségvetés összege 116 millió forint, 13 százalékkal több, mint a múlt esztendőben volt. Ezt növeli még az 1973. évi többletbevétel és a pénzügyi maradvány több mint 12 millió forintja. A város fejlesztési alapja idén 132 millió forint. A végrehajtó bizottság titkára végül tájékoztatást adott a városi beruházások helyzetéről. A beszámolót követő vita során Cseri Béláné fontosnak ítélte a tanácsülésen elhangzott interpellációk menetköz- beni ellenőrzését, és a határidők megtartását. Harmos Béla, a társadalmi munka szervezéséről beszélt. Bírálólag említette, hogy a Duna-part rendezésére kétszer tett javaslatot, de ez ideig az nem valósult meg. Rónai Ferenc kérte, hogy egyszerűsítsék, tegyék áttekinthetőbbé a tanácsülés elé kerülő anyagokat. Állandó kapcsolatokat kell tartani a választókkal, fokozottabban segíteni kell az új tanácstagok munkáját. Weisz György a vasúton túli lakosság ellátását bírálta, és javasolta, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keretet arányosan osszák szét. A Széchenyi utca és a Lenin út kereszteződéséhez forgalomirányító rendőri segítséget kért, leg alább a csúcsforgalom óráira Az utolsóként felszólaló Za- chár István azt kérte, hogy terjesszenek alternatív javaslatokat a tanácsülés elé, azok ösztönöznék a tanácstagokat és fokoznák aktivitásukat. A felszólalásokra Tari Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese és dr. Monori Balázs adott választ. Papp Rezső Társadalmi ösztöndíjak A Váci Városi Tanács művelődésügyi osztálya június közepéig számba veszi a város területén működő vállalatok, gyáregységek és kisebb üzemek által kifizetett ösztöndíjakat. A számszerű adatok közlésén kívül mindenkitől javaslatot kér: mit tennének az ösztöndíjrendszer kiszélesítése, továbbfejlesztése érdekében? Ami tetszik - és ami nem TETSZIK, ... hogy a főtéri méterárubolt tatarozása idején sem szünetelt az árusítás, mert alkalmi boltot nyitottak ideiglenesen a buszpályaudvar melletti, volt bisztró helyiségében. NEM TETSZIK, ... hogy noha a szépen rendbehozott, korszerűsített főtéri méteráruboltba hetek óta visz- szaköltöztek, s az említett bisztró ajtaja azóta zárva van, a tetőn még ott díszeleg a nagyméretű felirat, a méteráru reklámozása. (—ö) Megemlékezés dr. Ferencz Lajosról Öt esztendeje annak, hogy munkahelyén tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Ferenc Lajos, aki a hatvanas évek végén a Váci Naplót szerkesztette. Halálának évfordulóján a Farkasréti temetőben levő sírján elhelyezték a megemlékezés virágait egykori munkatársai. A SZAKMA EGYETLEN KÉPVISELŐJE Csak a hangját A helybeliéiben és a megrendelőkön kívül kevesen tudják: Magyarországon jelenleg csak űrbottyánban öntenek harangot. Hq úgy tetszik, ez is a község nevezetességeihez tartozik. Régi és épp ritkaságánál fogva kissé misztifikált szakma a harangön-' tés. Talán azért, mert az emberek nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a harangöntő termékeivel, nem úgy, mint a kőművesével, az asztaloséval, vagy a cipészével. A harangszót halljuk, de a harangot nem látjuk. Ha látni akarnánk, fel kéne másznunk a toronyba, de menjen oda csak a harangozol Jobban, mint a hajdú A község egyik mellékutcájában van az „öntöde”. Feltétlenül megérdemli az idézőjelet, mert kicsi is, megviselt is, elavult is. Jó lesz majd múzeumnak. Van benne egy körülbelül 100 éves Utolsó simítások a kész harangon Rózsavölgyi felvétele esztebgapad is. A cégtáblán ez áll: GOMBOS LAJOS HA- RANGÖNTŰ-LAKATOS MESTER. A műhely komorságát szerettem volna feloldani, amikor a bemutatkozás után megkérdeztem: — Mondja, ért a harangöntéshez? — Kicsit jobban, mint az a bizonyos hajdú — kapcsolt a mester. — Mert van egy olyan szólásmondás, hogy úgy ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez. Az öntödében három harang öntőmintái készülnek. A mester közel jár a hatvanhoz. Budapestről jár ki Wartburggal. — Mennyi időt vesz igénybe az előkészület, a tényleges munlcáig, az öntésig? — Néha hónapokat. Aprólékosságot, gondosságot igényel a harangöntés. — Milyen hőfokon, milyen anyagból öntenek? — Grafit tégelyben, 1300 Celsius-fokon olvasztjuk a fémet. A harang anyagának 75 százaléka réz, 25 százaléka ón. — Azt hiszem, minden laikus azt kérdezné, no, és a hangja? — Formájában és falvas- tagságában rejlik. —. Látom, az udvaron van néhány kész harang is. — Ajkára. Veszprémbe és Meszes községbe kerülnek. Másfél, öt- és hatmázsásak. — A toronyba is maguk teszik fel őket? — Igen. Az előkészületekkel együtt, három napot vesz igénybe a munka. — Akkor már meg sem k’rdezem, hoay az ország hány helységében járt. — Ne is. mert nem tudnám fejből elsorolni. A híres mostohaapa — Itt látok egy harangot, az áll rajta, hogy készítette Slezák László, 1936-ban. Alatta pedig az olvasható, hogy Magyarország aranylioszorus mestere. — A mostohaapám volt, tőle tanultam a szakmát. Nagyon híres harangöntő volt. — Hány harangot önt egy évben? — Tízet, tizenkettőt. Másod-, harmadmagammal. — Mennyit kér érte? — A harang kilóját 6‘0 forintért számolom. Ez csak a munkabér, az anyagot a megrendelő vásárolja és szállítja ide. — Egy tízmázsás harang 60 ezer forint — számoltam. — Sajnos, az a ceruza, amelyikkel a kiadásokat írom, még vastagabban fog. — Mennyiben van az egyháznak a harang kilója? — Kétszáz forintban. Néhány érdekesség — Meddig „él” egy harang? — Sok mindentől függ. Tudok olyanról is, amelyiket az 1400-as években öntöttek, és még működik. Azok a harangok, amelyeket apám öntött, aki 1914-ben kezdte a szakmát, ha valamilyen külső sérülést nem szenvedtek, még a helyükön vannak. . — Melyik templomban volt a legnagyobb harang? — A budapesti Szent István Bazilikában, 1930-ban készítette Slezák László, 97 mázsa volt, de a németek a háború alatt leszerelték és kivitték az országból. Jelenleg az esztergomi bazilika 58 mázsás harangja a legnagyobb. 1937-ben, 11 ezer aranypengőért csinálta az apám. A váci nagy harang 1936-ban készült, nálunk, 16 710 aranypengőért, 37 mázsás súllyal. — Ügy tudom, ezt az öntödét csak bérli. — Igen. Ducsák István tulajdona. Ö szintén az apámnál tanult, és 1925-ben szabadult fel. Míg abba nem hagyta a munkát, együtt dolgoztunk. Egyébként új öntödét építek. Az már modern, vasvázas. 17X8 méteres épület lesz. Innen nem több, mint száz méterre készül. (bognár) JEGYZET Előszó egy műsorkalauzhoz A júniusi programokat tartalmazó Váci Műsorkalauz bevezetőjében Venesz Ernő, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője, munkatársai nevében is, felhívással fordul a helyi üzemek munkásaihoz. — Március 19-én és 20-án megvitatta a párt vezető testületé munkás- osztályunk és vele együtt közművelődésünk helyzetét — olvasható az előszó helyén megjelent nyílt levélben. — A Központi Bizottság irányt mutatott a további tennivalókra mindkét területen és jelentős feladatokat adott a munkásosztály művelődésével, műveltségével kapcsolatosan. Örömmel üdvözöljük a felhívást, amely úgy említi az üzemi és szövetkezeti brigádokat, mint a szocialista ' közösség példáit, egyszersmind a közművelődés nélkülözhetetlen bázisait. A cikk szerzője korábban arról írt a Pedagógusok Lapjában, hogy nem szereti, ha például egy kiállításra „odacsődítik a hozzá nem értő közönséget”. Egyetértünk vele: előtanulmányokra, alapismeretekre van szükség ahhoz, hogy megértsük, élvezzük a modern alkotásokat. De a központi vezetőség határozata az alkotóknak is olyan feladatot ad, hogy a szocialista realizmus talaján állva, közérthetőbb, a széles dolgozó tömeqek részére is élményt nyújtó műveket alkossanak. P. R. DUNAKESZI Félsiker az atlétikai pályán A Dunakeszin rendezett második ifi NB I/B-s férfiforduló az atlétikai pályán félsikert hozott, Mint Bodnár Ferenc vezető edző elmondotta, a megyeválogatott gerincét adó váciak indiszponáltí első napi szereplését a jobban sikerült második nap sem tudta feledtetni. A 380-as rúdugró Ferenczi István a kezdőmagassággal sem boldogult. Az akadályfutó Forgács 20 méteres előnyt engedett át az utolsó körben, és a vártnál gyengébben futott Papp Árpád is, így az esélytelennek tartót! 4x400-as váltó nagysnerű győzelmével csak a Szabolcs megye elleni minimális arányú sikert tudta megszerezni (104:103). Pest—Bács 101:109 lett. Dicsérőleg csak Jóvér József távolugrásáról, Bercsényi Tibor 800 méteres futásáról, Baksza rúdugrásáról és az említett 4x400-as tagjairól (Botlik, Bedekovics, Fritz, Fodor) szólhatunk. A lányok viadalán kettős győzelmet arattunk. Az egyetlen váci vonatkozású eredmény Barna Éva 162 cm-es magasugrása, mely ugyan csak ezüst jelvényes szintet eredményezett, de a tehetséges kislány dicséretére szóljon, hogy tavaly ilyenkor, az úttörő-olimpián 42 centiméterrel ugrott kevesebbet. Sárközi Csaba 2601. Vác, Poslaf'ók 32. Míg nézni is rossz A 4/1968. számú váci tanácsi rendelet előírja, hogy há- ziszemét-tárolásra, illetve gyűjtésre egységes hulladék- gyűjtő edényeket kell beszerezni. A rendeletnek sokan, ha nem is mindnyájan, eleget tettünk. Viszont még nézni is rossz: a drága áron oeszerztstt edényeket a kommunális-költségvetési üzem dolgozói úgy dobálják le a kiürítés után, hogy azok élettartama csak hetekben lesz kifejezhető. Németh János 2600. Vác, Dózsa György út 49.