Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

1974. JÚNIUS 30., VASÁRNAP <MMao A takarítónők falujában Elsőbb a fáma. Magda né­nitől tudom, hogy amikor a községbe járó bikafelvásárló ember megözvegyült, az ér- de.dődött, hogy nem volna-e egy asszony, aki rendben tar­taná az otthonát. Alighanem CS. G.-né szegődött el hozzá takarítani, úgy hogy ő találta ki ezt a faluban. De hogy mindenki tisztáb­ban lásson — jómagam is a lapunkban nemrég befejező­dött Pest megyei barangolá­sokból tudom: — Pilisszent- kereszt a takarítónők faluja, ciaknem kétszer száz asszony űzi ma már ezt a mesterséget, a nólakosság egyötöde. , — Gondolom, úgy öt éve gyorsult fel ez a folyamat — emlékezik vissza Szóvá István, a tanács első embere. — A kornyéken nincs üzem, Szent­endrére és Pomázra legfel­jebb, ha húsz-harminc nő jár be dolgozni. Nem nehéz ki­találni, hogy a két vagy há­rom műszak miatt ilyen ke­vesen. Itt helyben főleg az üdülők meg az erdőgazdaság biztosit csak munkalehetősé­get. A takarítónők nincsenek a nyira lekötve, jut idejük ott- h on elvégezni a dolgukat. Heg aztán jól is keresnek. Sz. M.-né három éve ingá­zik, őt is, mint mindenkit a faluban, valamelyik asszony ajánlotta be Pestre, ötven­nyolc éves múlt. Hiába, ke­vés a nyugdíj, még ezer fo­rint sincs. Azelőtt az óvodá­ban volt szakácsnő. Egyedül él — szoba-konyhában. Nincs olyan szomszédasszonya, aki ne járna takarítani. Sz. M.-né negyvenöt előtt már szolgált a fővárosban, de később is be-bejárt vásárolni. Most a negyed hetessel indul, s a négyessel vagy fél ötössel, . mármint busszal, itthon is van. A munka nem könnyű, Annak ellenére, hogy gépesít­ve vannak a háztartások. Egyik helyen kap kosztot, má­sik helyen nem. Dehát a lé­nyeg mégis csak az, hogy napszámonként hazahoz 130— 150 forintot is. Igaz, gyakran fáradt, panaszkodik. Sokáig nem fogja bírni, mert bete­ges, operálták kétszer, a szív­kamránál volt egy daganatja. Hét felnőtt gyereke van sza­naszét az országban, s estén­ként hét unokája képével tér nyugovóra. Magda néni, teljes nevén Pamucsek Istvánná ma beteg- állományban van, éppen az orvostól jön, mikor a háza elé érek. Hamar a témára térünk. Magda nénit nem kell pil­lanatokig sem faggatna éle­te folyásáról' vagy választott mestersége fortélyairól. Ma­gától értetődő természetes­séggel bőkezűen, az igazi háziasszony örömével tárja szélesre „titkai” kapuit. A har­madik mondata után tudom, keresve sem találhattam vol­na megfelelőbb riportalanyt a takarítónők falujában. — Hét éve ajánlott be egy barátnőm, Onnan tudom ezt olyan pontosan, hogy ahol kezdtem, ott éppen akkor szü­letett egy kislány, aki most lesz másodikos. Azóta is rend­szeresen járok minden két hétben a Honvéd utcába eh­hez a jogász-házaspárhoz. Két szoba összkomfortos, nagy la­kásuk van, akad benne taka­rítani való. Mindig százhúsz forintot kapok tőlük, ha előbb végzek, ha később. Amúgy én a Belvárost nem ismerem, a barátnőmnek viszont csak a Mérleg utcában legalább öt helye van. Az enyémnek ja­va része Budán található, há­rom a Csörsz utcában, egy a Szilágyi Erzsébet fasor­ban, egy a Városmajorban és egy a Kapy utcában. Itt a Ka- py utcában egy fiatal elvált ember lakik, azzal soha nem tudok öszeveszni, a munka meg csak annyi, hogy rend­szerint egy óra alatt a végé­re érek. — Van mindenféle ember azok között, akikhez járok, or­vos, jogász, özvegy. A Város­majorban például, ahol most hiába várnak, az öreg asszony szívbeteg, a fiatalnak meg nem hajlik a dereka, egy va­salódeszkán alszik. Szívesen megcsinálná a takarítást, de ha egyszer nem bírja, pedig pénzük se nagyon van takarí­tónőre. Mára a spejz kimesze­lését terveztük, mert bizony, ilyesmit is vállalni kell. Azért hívják az asszonyt, hogy dol­gozzon. Nem panaszkodom, igazán rendesek a pestiek. — Általában kéthetenként járok egy helyre, kivétel a Vá­rosmajor, ahová hetente. Egyik héten három, másikon négy napot dolgozom. Eleinte bizony, meg kellett fizetni a tanulópénzt, mert Pesten más­képpen kell takarítani, mint idehaza. Itthon elég, ha esz­tendőben egyszer mosom le az ajtófélfát. Pesten meg minden úgy porosodik, hogy jóformán kéthetenként nagytiakarítani kéll. Emlékszem, elsőre fordít­va kapcsoltam be a porszívót, akárha csépeltem, volna. Jaj, mondtam, Borika, így hívják ott az asszonyt, megfulladok, nem telt el egy perc, csupa kommunista erkölcsiség és tnagas eszmeiség, elvi tiszta­ság hatja át. A gazdaságpolitikáról ■SMaMautaaMOMaiai A gazdaságpolitikai kérdé­sek megtárgyalásánál is ez az elvi tisztaság, a dolgozókért érzett felelősség az irányadó munkásságában. „Mi változat­lanul azt valljuk, és ezért dol­gozunk, hogy a szocializmus építésével együtt kell járnia az anyagi és kulturális jólét emelkedésének. Végső soron ez munkánk értelme és célja — mondotta a X. pártkong­resszuson, felszólalásában. — Ezt elérni, többek között az elvégzett munkával, arányban álló erkölcsi és anyagi ösz­tönzés együttes alkalmazásá­val lehet. Az anyagi és erköl­csi ösztönzés a szocializmus Sikeres építésének nem egy­mást kizáró, hanem egymást feltételező, gyakorlatunk által igazolt helyes lenini elve.” Mas alkalommal is, amikor a gazdaságpolitikai kérdéseket vizsgálja — ezt a fontos elvet tartja szem előtt. Ez a gondo­lat újból és újból visszatér munkájában. Erről szólt az említett 1973-as februári par­lamenti beszédében, amikor hangsúlyozta, hogy szükség van gazdaságirányításunk mi­nél teljesebb kibontakoztatá­sára, szocialista építésünk to­vábbi dinamikus fejlődésére, a népgazdaság tervszerűségének erősítésére, külső és belső egyensúlyának javítására. A pártélet kérdései S végül igen sokoldalúan foglalkozik a pártélet, a párt­építés Időszerű kérdéseivel, a kommunisták magatartásával, a szocialista építés erkölcsi normáival. A kommunisták­nak kötelességük, hogy har­coljanak a népgazdaság, a kö­zösség érdekeinek érvényesí­téséért. „A kommunistáknak, mindenekelőtt a vezetőknek, nagy a felelősségük abban, hogy környezetükben ne tűr­jék el az antiszociális, közös­ség- és társadalomellenes je­lenségeket” — hangoztatta. De hasonlóan fogalmaz, amikor a pártépítés, a párt vezető sze­repének kérdései kerülnek szóba. „A párt egységének vé­delme, pártunk vezető szere­pének erősítése, az előttünk álló nagy feladatok sikeres megvalósítása egyaránt azt kö­veteli, hogy fokozott figyelmet fordítsunk párttagságunk esz­mei-politikai nevelésére, a té­ves nézetek, az ellenséges ideológiai befolyás elleni harcra.” Amikor pedig a párt­munka időszerű kérdései ke­rülnek szóba, hangsúlyozza, hogy szembe kell szállnunk a ráérős, kényelmes magatartás­sal, amely ellenkezik a kom­munisták felfogásával, mun­kastílusával. Bárhogyan is közelíti meg a napirenden levő kérdéseket, mindig a munkásság, a dolgo­zó ember szempontjából vizs­gálja azokat. Munkássága em­bercentrikus, középpontjában az ember áll. Mint ahogyan a párt politikája is ezt szolgálja. S ez jellemzi a kötetet is. Egy közéleti ember gondola­tait ismerhetjük meg belőle, társadalmunk mai valóságát. Ezért érdemes forgatni, olvas­ni e könyvet. Gall Sándor pókháló lettem. A barátnőm meg a padlókeféiővel járta meg, úgy rángatta szegényt, mint a kompresszor, majdnem összetörte a bordáját. — ötvenhat éves leszek. Négy gyereket szültem, ebből kettő meghalt A legkisebb fiam most katona, a lányom meg feljár takarítani. Azelőtt gyalog ment Pomázig, mert nem bírta a buszt, ma már el­menne repülőgépen is. Az uram év elején ment az erdő- gazdaságból nyugdíjba, úgy számítjuk, 1400 forint körül állapítják meg rövidesen a nyugdíját. Alig várom már, mert akkor én is kiválthatom majd az ő révén a nyugdíjas­bérletet. Az utazás most elvisz minden alkalommal, legalább húsz forintot, úgy, hogy tisztán a takarításból nem marad ne­kem több, mint 1500 forint. Van másfél hold földünk, ha nem trágyázza az ember, nem terem rajta semmi. Többnyire herét, árpát, répát termesz­tünk, s idén felesbe ültettünk krumplit. A földművelés mel­lett egy ideje bikát is neve­lünk, eddig eladtunk már vagy nyolc-tíz darabot az ál­latforgalminak. Jobb volt amíg volt tehenünk, mert akkor borjú is született, meg aztán egy te­hénből akkoriban két olyan vödör tejet is fejtem egyszer­re. Legalább 120 tehén volt a faluban, aztán, amikor a Park­erdő Gazdaság elvette a lege­lőt, mindenki eladta, ma jó, ha van három tehén Pilis- szentkeresZten. KI győzné a hátán hordani akkora távol­ságból nap mint nap a zöldet. — Ügy, hogy amíg erővel bírom, takarítok. Pénzéhesek vagyunk mi, takarítónők. Ha kint meleg van, a lakásban kellemes a hűvös. Ha meg- szomjazoim, csapból iszom a hideg vizet. Annyiszor fürdők, ahányszor csak kedvem tartja. Hazafelé útközben bevásáro­lok, veszek húst, paradicso­mot, van úgy, hogy csak a másnapi útiköltséget hozom haza pénzben. A férjem elein­te nem akarta, féltékeny is volt, de már megbékélt, külö­nösen, amióta mindig itthon van. Szégyellett« alighanem, hogy én lettem a családfenn­tartó. Pedig nem könnyű mes­terség ez a miénk. Mégis azit mondom én magának: ha egyszer az életemben lenne rá lehetőségem, én bizony hívnék a házhoz takarítónőt. Két évvel ezelőtt a pomázi Faipari Ktsz Hlisszenitkeresz- ten a régi kultúrotthon épüle­tében létesített egy kis részle­get. Húsz nőnek jutott volna itt munkalehetőség, de hamar fuccsba ment a vállalkozás: rosszak voltak a munkakörül­mények s a fizetség sem volt elég. Aki betöltötte már a negyvenet, s el akar szegődni, azt előbb-uitóbb beajánlják valahová. Aki régen van a szakmában, annak úgy adnak a szavára, akár egy kéderesé- re, s a takarítónők iránt egyre nagyobb a kereslet. A fiatalok viszont — műszak ide, műszak oda — mégis inkább gyárba mennek dolgozni. Kertész Péter Nyakban hordták a stopperórát... Kecskés Ferenc, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár nor­ma-csoportvezetője utánanéz a cigaretta füstjének, aztán ilyen kijelentéssel kezdi a be­szélgetést: — Az én életem valahogy úgy alakult, hogy mindig olyan feladatokkal bíztak meg, amelyekhez nem értet­tem. A négy polgári után elektroműszerész tanonc vol­tam, de alig dolgoztam két évet a szakmámban, megszűnt a cég, munka nélkül marad­tam. Ismeretség révén kerül­tem az IBUSZ-hoz, előbb se­gédtisztnek, aztán a Vigadó­ban működő külföldi jegy­iroda főpénztárosának. Papí­ron kilenc évig dolgoztam ott, a gyakorlatban sűrű megsza­kításokkal a katonaság, majd a többszöri frontszolgálat miatt. Az utolsó behívásomra 44-ben került sor, akkor aztán kivittek nyugatra, ahonnan 1945 novemberében jöttem haza. Természetesen — vissza az IBUSZ-hoz. Egy dara­big csak elfoglaltuk ma­gunkat romeltakarítással, az iratok rendezgetésével, aztán megkezdődött a leépítés. Nem vártam meg, amíg markomba nyomják az „obsitot”, elmen­tem Csepelre, a Weiss Manfréd Gépgyárba. Persze, nem elekt­roműszerésznek, hanem — diszpécsernek. Moszkvában ta­nult a mérnökünk, tőle hallot­tam ezt a szót először: onnan hozta magával. Mire belejöt­tem, áthelyeztek: hatodma- gammal normásnak a Cső­gyárba. Életemben addig soha nem dolgoztam normában, most meg egyenesen a norma­osztály vezetője lettem. Nehéz évek ■/ A Kislexikonban ez áU: A < sZGrŰSÍtés j, munkanorma a termékegység ] ? előállítására, illetve meghatá- ^ rozott termelési művelet elvég- £ résére megállapított időtartam ^ (időnorma) vagy az időegység Uatt elkészítendő gyártmányok mennyisége (darabnorma), mint a bérezés alapja. Ha a legkedvezőbb technikai-gyár­tási feltételeket vesszük alapul, műszaki normáról beszélünk, ha az előző időszak tényleges £ teljesítményét, (statisztikai nor- g máról, s ha becslésre alapozott y. teljesítményt, becsült normá- > ról. — Mit tudott a normáról? — Semmit. Még a hírhedt Bedaux-, és ■ Taylor-rendszert is csak hírből-hallomásból is­mertem. Mindent akkor kel­lett megtanulnom, az egyéves normás házitanfolyamon. — Nem volt éppen népszerű munkakör: stopperórával a kezében járkálni a... — Nem a kezemben: a nya­kamban. Zsinórra kötve visel­tük. — Miért? — A normásnak mérnie kell, különböző munkaműveleteket ellenőriz, figyeli a fordu­latszámot, a tűrést, az elő­tolást, és így tovább. Ha egy pillanatra letettük a stoppert valamelyik gépre, „véletlenül” rögtön ráejtettek egy kulcsot, s az óra összetört. — Megvolt a polgári iskolai végzettsége, a kvalifikált szak­mája, a több éves tisztviselői- főpénztárosi gyakorlata. Miért vállalta mégis ezt? — Amikor 46-ban beléptem a WM-be, az első utam a munkaügyi osztályra vezetett, a második a pártvrodára. Hit­tem abban, hogy a pártnak itt van rám szüksége. — Hogy volt tovább? — Tettük a dolgunkat, sok­szor- nagyon nehéz szívvel. Annyira nem volt gyakorla­tunk a normák megállapításá­ban, hogy a teljesítmények igen könnyen megszaladtak 200 százalékra is. Ilyenkor vissza kellett állni 100 száza­lékra. Se új, termelékenyebb gépek beállítása, se műszaki fejlesztés, se technológiai kor­csai! ki kellett számítani a túlteljesítés átla­gát, s kimondani, hogy attól kezdve az lesz a 100 százalék. Ezt nevezték akkor normaren­dezésnek, s bizony 3—6 havon­ként sor került rá... 1951-ben — örökre — búcsút mondott a csepeli gyáróriás­nak: a KGM előbb az újonnan épült Mátravidéki Fémműbe helyezte, két évvel később pe­dig jelenlegi üzemébe, ame­lyet akkor Prés- és Kovácsolt- árugyárnak neveztek. Innen megy majd nyugdíjba a jövő év elején... Pontos elemzéssel A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács az utóbbi években többször foglalkozott az üzem- és munkaszervezés­sel, s határozatokban rögzítet­te a feladatokat. A határoza­tok nyomán a vállalatok, üze­mek korszerűsítették működé­si szabályzatukat, szervezési apparátust hoztak létre, amely kidolgozta a szervezési terve­ket, sok helyütt még a számí­tástechnika segítségét is igény­be vették a termelés zavarta­lanságának biztosítása érdeké­ben. Am ez a — máris ered­ményes — szervezési tevé­kenység még kevés helyen ju­tott el az egyes emberig, az egyes munkahelyekig. Pedig a legtöbb feltárható tartalék ott rejtőzködik: a munkaidő-szük­séglet csökkentésében, a belső munkanélküliség felszámolá­sában. — Amikor idekerültem, 1953 májusában, huszonhár­mán dolgoztak a normaosztá­lyon — emlékezik Kecskés Fe­renc —, holott összesen há­romféle gyártmány készült az üzemben. — Most hányán vannak az osztályon? * — Nincs normaosztály, 1957- ben csoporttá szervezték át, már csak négyen vagyunk. A gyártmányfélék száma pedig több mint 130 ... — Hogy győzik a munkát? — Ügy, hogy időadatrend­szerek és normaalapok kidol­gozásával évtizede nem foglal­kozunk; erre sem időnk, sem erőnk. így is napi 9—10 órát dolgozunk. Én a csoportveze­tésen kívül az armatúra-for­gácsoló és a melegüzem nor- mázását is ellátóm, a rekla­mációkat intézem! — Milyen normákkal dol­goznak az üzemben? — Az összes norma mintegy 40 százaléka műszaki norma, a többi statisztikai, illetve — az új gyártmányoknál — be­csüli norma. — Előfordulhat-e ma is, hogy a normakarbantartást nem előzi meg semmiféle mű­szaki vagy technológiai fej­lesztés? — A műszaki normáknál ilyen egyszerűen elképzelhe­tetlen. A statisztikai normák­nál megtörténhet, de azokat egyrészt gondos próbaelszá­molások előzik meg, másrészt — ha mégis megesne — nem zárkózunk el a reklamációk orvoslása, a hibás normák korrigálása elől. Hasznosítani a tapasztaltakat $ A Munkaügyi Minisztérium í nemrég jelentést terjesztett a y, kormány elé a munkaidővel J folytatott gazdálkodásról. A JÍ jelentés megállapítja, hogy az $ iparban jelenleg jóformán 4 csak a teljesítménybérezés v, miatt alkalmaznak munkanor- V, mákat, azokat is — a KGM- JÍ gépgyártásiban például — csu- ^ pán a fizikai munkások 34,3 ^ százalékára. Holott a munka ^ időszükségletének elemzésére- ^ megállapítására nemcsak a ^ munkások, hanem az alkal- t mázolták esetében is szükség Y lenne, és nem is elsősorban a í teljesítménybérek meghatáro- 2 zásához, hanem az ésszerű £ létszámgazdálkodáshoz, a gyár­ai tástervezéshez. Minden helyet kihasználva A dániszenfcmiklósi Micsurin Termelöszövetke zetben csepegtetöberendezést építenek, amellyel a sövény gyümölcsöst öntözik majd. A fiatal alma fáik közét sem hagyjak kihasználatlanul, oda gép­pel 390 ezer tő szamócát telepítenek továböszaporí tásra. , — A Munkaügyi Miniszté­rium jelentése nemrég arra in­tett, hogy minden vállalatnál csorbát szenved többé-kevésbé az idő megbecsülése, ezért mi­nél több területre ki kell dol­gozni a munkaidő-, az anyag- és az energiaszükséglet nor­máit. Hiszen tarthatatlan hely­zet, hogy miközben a munka- erőtartalék gyors ütemben apad — egyes vidékeken, a mi megyénkben például jóformán ki is apadt —, pazarlóan bá­nunk a munkaidő-tartalékkal. Ügy tudom, a 48 óra helyett mind szélesebb körben beveze­tett 44 órás munkahét — nép- gazdasági szinten — egymil- liárd munkaóra-kiesést jelent! Ezt semmivel sem lehet pótol­ni, csupán egy megoldás ma­rad: azt a 44 órás munkaidőt kell jobban kihasználni. Gon­dolom, a tapasztalt normásnak ezzel nem mondtam újat. — Mi is tudjuk, érezzük, hogy az idő — pénz. Ezt kel­lene minden gazdasági vezető­nek, műszaki irányítónak fel­ismernie. — Van olyan tapasztalata, hogy nem ismerik fel? — Mégpedig tavalyi. Az ar- matúraforgácsolóban norma- karbantartás volt, s előtte — annak rendje-módja szerint — megkezdtük a próbaelszámolá­sokat. Eszembe jutott, hogy miért ne tegyek többet, mint amennyi szorosan véve mun­kaköri kötelességem ? Kezd­tem jobban odafigyelni a mű­veleti előírásokra, a technoló­giára. Volt, ahol a szükséges­nél lazábbnak találtam a tech­nológiai előírásokat, volt, ahol viszont szorosabbnak. A meg­figyeléseimet írásban rögzítet­tem. Az anyag azóta is ott van az irodámban. Senkit sem ér­dekelt. Nyíri Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents