Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-28 / 149. szám
1974. JUNTOS 28., PÉNTEK v^fejOP Nixon Moszkvában Ma kezdődnek a hivatalos szovjet—amerikai tárgyalások Előzetes eszmecsere — Vacsora a Kremlben Tito hazautazott az NSZK-ból I Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök, a JK.SZ elnöke befejezte NSZK-beli látogatását, s csütörtökön délután Hamburgból hazaindult Belgrádba. A magas rangú vendéget a hamburgi repülőtéren Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellár és Peter Schul hamburgi polgármester búcsúztatta. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Richard Ni- Xun, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön késő délután, a kormányfogadás előtt a Kremlben másfél órás eszmecserét folytatott egymással. A megbeszélésen mindenekelőtt a pénteken kezdődő hivatalos tárgyalások napirendjét vitatták meg, s előzetesen érintették a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet kérdéseit. Mint Moszkvában bejelentették, a felek kölcsönös meggyőződésüket fejezték ki, hogy a küszöbön álló tárgyalások előmozdítják azoknak a pozitív változásoknak a megszilárdulását, amelyek az 1972-es és 1973-as szovjet—amerikai csúcstalálkozók eredményeként jöttek létre; újabb lendületet adnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok további fejlődésének és ezáltal az egyetemes béke erősödésének. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön este a Kreml egyik legrégibb és legszebb épületében, a Grano. vitája palotában díszvacsorát adott a hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Richard Nixon és á kíséretében lévő személyiségek tiszteletére. A díszvacsorán szovjet részről Leonyid Brezsnyev .mellett jelen volt Nyikolaj Pod- gornij államfő, Alekszej Kosz5 gin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Grecskö marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, valamint az SZKP Politikai Bizottságának több más tagja, és póttagja, a Központi Bizottság titkárai, a szovjet kormány tagjai és más hivatalos személyiségek. Az Egyesült Államok elnökét és feleségét elkísérte Kissinger külügyminiszter, Alexander Haig tábornok, a Fehér Ház törzskarának vezetője, valamint az amerikai delegáció más tagjai. Jelen volt Annatolij Dobri- nyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete és Walter Stoessel, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete. A szívélyes légkörben eltelt díszvacsorán Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon po- hárkösaöntőt mondott. Leonyid Brezsnyev pohárköszöntője Tisztelt Elnök Űr! Tisztelt Nixonné asszony! Hölgyeim és uraim! Elvtársak! örömmel üdvözöljük ismét itt a Kremlben a Szovjetunió vendégeiként az Egyesült Államok elnökét és Nixonné asszonyt, valamint az elnök kíséretében levő amerikai államférfiakat. — Ez immár a harmadik találkozó országaink vezetői között azóta a valamivel több, mint két esztendő óta, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban alapvető fordulat történt a normalizálódás és a békés együttműködés ’ fejlődése felé. Szemmel láthatóan előbbre jutottunk az égész világ előtt ismert, 1972-ben és 1973- ban aláírt alapvető megállapodásoknak az alapján. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok és érintkezések különböző politikai, gazdasági és kulturális síkon, gondolom, korábban sohasem voltak olyan aktívak, mint most. Évente ezernyi ember utazik Amerikából a Szovjetunióba és a Szovjetunióból Amerikába. Megszokott jelenséggé vált miniszterek kölcsönös látogatása, üzletemberek érintkezése, tudósok és közéleti személyiségek találkozója, művészek vendég- szereplése, különböző jellegű kiállítások rendezése és a turistaforgalom. Alakulnak a parlamenti kapcsolatok, örömmel üdvözöltük a Szovjetunióban az Egyesült Államok mindkét nagy pártjfe szenátorait és kongresszusi képviselőit, ugyanakkor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége nemrég járt Amerikában. — Szilárdul jó kapcsolataink anyagi alapja is. Az áruforgalom az elmúlt két évben többszörösére növekedett, egesz sor nagyarányú, hosszabb távú üzletet kötöttünk. Ugyanakkor valamennyien tudjuk, bogy ezen a téren még tok a teendő mind abban az értelemben, hogy az eddiginél kiegyensúlyozottabb és szilárdabb jelleget kölcsönözzünk a gazdasági kapcsolatoknak, mind pedig abban, hogy világosan rögzítsük ebben a vonatkozásban az egyenlőség és a kölcsönös érdekek tiszteletben tartásának elveit. — Minden megbecsülésünk azoké az előrelátó amerikai üzletembereké, akik helyesen fogták fel a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kölcsönösen előnyös jellegét, e kapcsolatok jelentőségét a két nép szempontjából. s aktívan támogatják ebben a kérdésben kormányuk irányvonalát. — A legnagyobb dolog azonban — mondotta a főtitkár —, amellyel mi, a XX. század hetvenes éveinek szovjet és amerikai államférfiai hozzájárulhatunk népeink és az egész emberiség jólétének és boldogságának megszilárdításához, kétségtelenül a két nagyhatalom közötti háború lehetőségének csökkentése, majd teljes kiküszöbölése. — A szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésében a fő feladat a tartós béke megteremtése a Szovjetunió és az Egyesült Államok között A két ország vezetői továbbra is változatlan figyelmet szentelnek e feladat megoldásának. Mindazért ami hasznosat ebben a vonatkozásban tenni tudunk, jó szóval emlékezik majd meg rólunk a jövő nemzedéke. Ha viszont nem tudjuk megoldani ezit a feladatot, akikor a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésében elért minden eddigi eredmény elveszítheti jelentőségét. Leonyid Brezsnyev ezután így folytatta:- • — Az új szovjet—amerikai találkozó — mint mondani szokták — „a legfelsőbb szinten”, további lépés abban a nagy ügyben, amelyet két évvel ezelőtt közösen kezdtünk el önnel, elnök úr, és amelynek folytatása szilárd szándékunk, mivel megfelel mindkét ország népe alapvető érdekeinek és az egyetemes béke érdekeinek. — A gyakorlat azt mutatja, hogy időnként nem is csekély erőfeszítésekbe kerül a továbbhaladás ezen az úton. A szovjet—amerikai kapcsolatok enyhülése épp úgy, mint a nemzetközi enyhülés egészében véve, meglehetősen aktív ellenállásba ütközik. — Szükségtelen részletesen beszélnem erről a tárnáról, hiszen amerikai vendégeink nálunknál jobban és részletesebben ismerik azokat, akik ellenzik a nemzetközi enyhülést, sürgetik a fegyverkezési hajszát, valamint a hidegháborús idők módszereihez és szokásaihoz való visszatérést. Mindössze szilárd meggyőződésemet szeretném kifejezni, hogy az effajta személyiségek politikájának — tudatában vannak-e ők ennek, vagy-, sem — semmi köze a népek érdekeihez. Ez a politika inkább arról tanúskodik, hogy követői nem óhajtják, vagy képtelenek józanul szemlélni a világ realitásait. — Nekünk viszont meggyőződésünk, hogy a népek azokat támogatják, akik békés jövőjük, nyugodt életük biztosítására törekszenek, nem pedig azokat, akik ellenségeskedést és bizalmatlanságot keltenek. — Ennélfogva úgy véljük, hogy mindazt, amit a szovjet— amerikai kapcsolatokban az utóbbi években sikerült elérnünk, nem lehet keresztülhúzni, annál kevésbé sem, mert a kapcsolatok javulása már igazolta önmagát, sok mindenben gyakorlatilag bizonyította, hogy hasznos mindkét fél és az egész világ szempontjából. A feladat most véleményünk szerint az, hogy az elért eredmények alapján tovább haladjunk a közösen kiválasztott fő irányban. — A szovjet—amerikai csúcstárgyalások harmadik fordulója megkezdődött. Meg kell vitatnunk mind a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztését, mind pedig számos nemzetközi problémát. Bár nézeteink számos kérdésben különböznek, mégis keresni fogjuk, és úgy gondolom, nem sikertelenül a béke és a kölcsönösen előnyös együttműködés további erősítése útjainak összeegyeztetését. Gondolom, határozottan kijelenthetem, hogy tárgyalásaink hatékony és konstruktív szelleműek lesznek. A magunk részéről reméljük, hogy a találkozó ez alkalommal is épp oly gyümölcsöző lesz, mint az előző moszkvai, illetve washingtoni találkozó volt. Tisztelt elnök úr! Remélem, hogy ön és Nixonné asszony jól érzik magukat Moszkvában, a már ismerős kremlbeli szálláshelyükön. Hamarosan meglátják, a Krim déli partvidékét, ahol a Fekete-tenger mellett évente több százezer, sőt inkább több millió szovjet munkás, paraszt és alkalmazott pihen és talál felüdülést" mindén évben. Emelem poharam Richard Nixonnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, s feleségének, Patricia Nixon asz- szonynak az egészségére! Emelem poharam valamennyi itt jelenlevő amerikai vendég egészségére! Emelem poharam a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok népei közötti békére és barátságra! A tartós világbékére! Richard Nixon válasza — Tisztelt főtitkár úr, Pod- gornij úr és Koszigin miniszterelnök úr! Tisztelt vendégek! — Igen nagy örömömre szolgál, hogy e látogatás alkalmából az önök nagy országának újabb vidékeit ismerhetem meg, és bízom benne, hogy ön, az Egyesült Államokban jövőre teendő, következő látogatása alkalmából ugyancsak többet láthat a mi országunkból. — Mindnyájan, akik e teremben ma este összegyűltünk, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagy történelmi j elentőségű pillanatnál lehetünk jelen. Két évvel ezelőtt ezen a helyen kezdtük meg azt a folyamatot, amely a világ két legerősebb országa közötti kapcsolatok átalakulásához vezetett. E két év alatt a konfrontációtól az együttéléshez és az együttműködéshez léptünk előre, s noha, mint a főtitkár úr helyesen rámutatott, még sok problémáról kell tárgyalnunk, mai tárgyalásaink sikere jól mutatja, hogy milyen előrehaladást tudunk és fogunk elérni e mostani, harmadik csúcstalálkozón. — Avégett, hogy felmérhessük a haladás mértékét, rámutathatunk arra a tényre, hogy az utóbbi két évben országaink között több megállapodást tárgyaltunk meg és irtunk alá, mint országaink kapcsolatainak egész megelőző történetében. — Helyénvaló kiemelni ezeknek a megállapodásoknak a jellegét is, amely tükrözi, hogy mindkét országnak gondja van a háború elkerülésére és a háború elkerülésének ez az óhaja vezérelt bennünket, amikor megkezdtük a nukleáris fegyverek korlátozásának folyamatát — 1973-ban megtárgyaltuk és aláírtuk a nukleáris háború elkerülése tárgyában született történelmi jelentőségű egyezmény t. Ez azonban megállapodásainknak csupán az egyik oldala. Az egyenlet másik oldala az, hogy mindketten békét óhajtunk, de olyan békét, amely több, mint egyszerűen a háború hiánya. Azért keressük a békét, mert az pozitív haladást tud hozni népeinknek. — Ezért tárgyaltunk egész sor, a békés naiadás különböző területeit érintő megállapodásról. Számuk túlságosan nagy ahhoz, hogy felsoroljuk őket, de átfogják az emberi tevékenység minden területét: az egészségügyet, tudományt, környezetvédelmet, a' világűr békés célú kutatását, a mezőgazdaságot.’ A sort folytathatnánk, de együttesen ezek azt jelentik, hogy a két nép most pozitív alapállásról érdekelt a békében. — Továbbra is mindent el kell követnünk, hogy megtárgyaljuk azokat az egyezményeket, amelyek csökkenteni logjam a fegyverzet terhét, s a háború veszélyét. De tovább kell lépnünk, s mindkét országban minden egyes embert érdekeltté kell tennünk a békében. — És most egy pillantást vetve a jövőbe, elgondolkodunk azon, vajon hogyan fogja megítélni a történelem e két ország vezetőit és népeit ebben a korszakban. A múltban a történelem túlságosan gyakran minősítette nagynak azokat az országokat, lamelyek agresszív háborúkat folytattak és hódításokat vittek véghez. Mi azonban olyan történelmet írunk, amelyben a világ két legerősebb országa és ezek vezetői nem azon az úton keresik a nagyságot, hogy mit érhetnének el háborúval, haniem azon az úton, hogy mit végezhetnek el a békéért munkálkodva. — A világ e két legerősebb országának együttműködése nélkül — s mind vezetőiknek, mind pedig népeiknek együttműködése nélkül —, nem lehet tartós béke a világon. Következésképpen hisszük, hogy eddigi és jövendő találkozóink azt eredményezik majd, hogy állni tudjuk a történelem kihívását, amely egy erős ország számára lehetővé teszi, hogy a történelem ne úgy örökítse meg, mint háborúskodó, hanem mint békét teremtő nemzetet. — Legyen ez a mi hagyatékunk a következő nemzedékek számára. Ezért emelem poharam házigazdánkra, a főtitkár úrra, és munkatársaira, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti békére és a világ minden népe közötti békére! A békére, amelyhez oly nagy mértékben járulhat hozzá országaink viszonya! ★ A szovjet—amerikai hivatalos tárgyalások előtt, pénteken délelőtt Nixon megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját. Délelőtt és délután a felek plenáris ülést tartanak, s a program időt tartalékol arra az esetre is, ha sor kerülne az első megállapodás aláírására. A látogatás befejeztével jugoszláv—nyugatnémet közös közleményt adtak ki Bonnban, amely igen pozitívan értékeli a tárgyalások eredményeit. Tito elnök „nyílt és szívélyes légkörben” a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tárgyalt vendéglátóival, Gustav Heinemann szövetségi elnökkel és Helmut Schmidt kancellárral. A tárgyalófelek megelégedéssel állapították meg, hogy az NSZK és Jugoszlávia kapcsolatai eredményesen fejlődtek és hasznosnak ítélték meg a politikai véleménycseréket s azokat folytatni kívánják. Megelégedéssel emelték ki a felek a gazdasági együttműködés sikeres fejlődését és egyetértettek abban, hogy szüntelenül serkenteni kell ezt az együttműködést, kivált a hosz- szútávú ipari kooperációk, a korszerű termelési technológiára épülő közös tőkeberuházások és a harmadik piacokon történő kooperáció vonatkozásában. Mindkét fél újból kifejezte eltökéltségét, hogy „a jövőben is alkotóan és tevékenyen működnek közre az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkájában”. Kinyilvánították óhajukat, hogy „lehetőleg mielőbb jelentős eredmények szülessenek a napirenden szereplő fő kérdésekben történő megegyezéssel, összhangban valamennyi ország érdekeivel és a megvitatott témák leszűkítése nélkül”. Rámutattak arra is, hogy az európai biztonság és a földközi-tengeri helyzet között szoros az összefüggés, és lényeges összefüggést látnak a biztonság politikai és katonai vonatkozásai között is. A felek üdvözölték a közel- keleti csapatszétválasztási megállapodásokat 'és megállapították, hogy türelmes, állhatatos erőfeszítésekkel — a Biztonsági Tanács 1967. és 1973. évi határozata alapján — meg kell teremteni a térségben az igazságos és tartós béke feltételeit. Ezen belül figyelembe kell venni a palesztin nép törvényes jogait is. Tito elnök és Schmidt kancellár különös figyelmet szentelt a nemzetközi gazdasági együttműködés problémáinak és ezen belül az iparosodott és fejlődő országok kapcsolatainak. Tito elnök a maga részéről — az el nem kötelezett országok nevében szólva — kívánatosnak nevezte annak elismerését, hogy minden fejlődő ország jogosan rendelkezhessék természeti kieseivel, beleértve az államosítás jogát is. A szövetségi kancellár elismeréssel adózott a jugoszláv enyhülési politikának, Tito elnök pedig méltatta az NSZK „keleti politikájának” jelentőségét. Mindketten célul jelölték meg a katonai tömbök felszámolását, a teljes és ellenőrzött leszerelés megvalósítását. Nyugatnémet részről ezt azzal egészítették ki, hogy addig is „a kelet-nyugati erő- egyensúly fenntartásával” kell biztosítani a békét. Befejezésül a közlemény bejelenti, hogy Tito elnök jugoszláviai látogatásra hívta meg az NSZK elnökét és a szövetségi kancellárt. A látogatás időpontját diplomáciai úton határozzák majd meg. (itassa rssáf/ Elodázott kormányválság Az ötödik Rumor.kormányt, a^y Olaszország háború utáni 36. kabinetje, sikerült halottaiból feltámasztani, de agóniája tovább folytatódik. A válságot ugyanúgy oldották meg, ahogy kirobbantották: szabálytalanul, a parlament megkerülésével. A miniszterelnöktől nem a parlament többsége vonta meg a bizalmát, mint ahogy ez az olasz kormányok bukásánál történni szokott. Rumor meglepetésszerű hirtelenséggel maga nyújtotta be önkéntes lemondását Leone köztársasági elnöknek, miközben a balközép kormánykoalíció egyik csoportját alkotó szocialistákkal alkudozott a kereszténydemokrata pártvezetés által a szociáldemokrata és republikánus szövetségeseikkel már elfogadtatott gazdasági megszorításokról. A köz- társasági elnök pedig ahelyett, hogy új politikust bízott volna meg a kormányalakítással, néhány nap elteltével elutasította Rumor lemondását. Vagyis megkerülték a parlamentáris eljárásokat. Hiszen egy kormányfő lemondása után a megbízott miniszterelnöknek először össze kell állítania kormányát, ki kell dolgoznia programját és ezt a parlament előtt kell ismertetnie. Csak miután megkapja a többség bizalmi szavazatát, oldódik meg a kormányválság. Rumor lemondásával nyomást akart gyakorolni a szocialista pártra,1 amely a május 12-i népszavazás óta radikali- zálódott (amikor is a válási törvény hívei vereséget mértek a kereszténydemokratákra). A szocialista pártvezetés azt hangoztatta, hogy az ország problémáinak megoldásához szükség lenne a legnagyobb ellenzéki erő, a kommunisták bevonására. Ebben a rendkívül válságos politikai helyzetben, amikor a balközép kormányt csak rendkívüli manőverekkel lehet fenntartani, a gazdasági problémák is oly súlyosakká váltak, hogy az olasz államháztartás a csőd szélére került. Az infláció felgyorsulását jelzi, hogy az árak egy év alatt 16 százalékkal emelkedtek és az év végére, előreláthatólag, mintegy 20 százalékos lesz a drágulás mértéke. A sorozatos gyárbezárások és csődök tovább duzzasztják az amúgy is rekord nagyságú 800 000 fős munkanélküliséget. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Nyugat-Németországból, Belgiumból és Svájcból tömegesen térnek haza az olasz vendégmunkások, akiket az ottani korlátozó intézkedésekkel megfosztottak munkájuktól a bányákban és a nehézipari üzemekben. Az olasz gyáriparosok szövetsége, a kincstárügyi minisztérium es a nemzeti bank vezetői olyan kormánytervet dolgoztak ki, amely a dolgozókra akarja áthárítani e súlyos válság terheit. Fokozott adóztatással, a dolgozó tömegek fogyasztásának jelentős visszaszorításával, a hitelnyújtás megszorításával igyekeznek elkerülni az államháztartás csődjét. A kommunisták és az ország más haladó erői élesen bírálták ezt a tervezetet. Rámutattak, hogy ilyen módon nemhogy megoldanák, hanem még elmélyítenék a válságot. Hiszen ha akadályozzák az új beruházásokat az iparban, visszaszorítják a dolgozó tömegek fogyasztását, ezzel csak a munkanélküliséget növelik és csökken egyúttal a kereslet az iparcikkek iránt. A Rumor által kirobbantott kormányválság azonban meghökkentette a szocialista pártvezetést. Attól tartanak ugyanis, hogy az uralkodó osztályok jobbratolódásban keresnek kiutat. Ezért felvették a tárgyalások fonalát a miniszterelnökkel és létre is jött a kompromisszum. A szigorú takarékossági intézkedések elsősorban a dolgozók adóterheit növelik, s csak részben érintik a nagyvállalkozók profitjait. A lemondási színjátékkal kikényszerített kompromisszum azonban nem oldotta meg, legfeljebb csak elodázta a mély gazdasági és politikai válságot. A Rumor-kormány számára minden bizonnyal súlyos napok következnek. Arkus István
