Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-20 / 142. szám
Munkaverseny a Stylus Faipari Ktsz-ben Munkahelyi mozgalommá Válik a pártkongresszusi és felszabadulásunk 30. évfordulójára induló muníkaver- seny a ceglédi Stylus Faipari Ktsz-ben. Jó összhangot alakítanak ki az üzem- és munkaszervezésben, megszilárdítják a munkafegyelmet, és törekednek a munkaidő még célszerűbb kihasználására, termelési eredményeik javítására. A munkahelyi demokratizmus megerősítése szintén vállalás a szövetkezet minden üzemrészében. Ma és holnap A , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Udvarias, képzett kereskedők XVIII. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM 1974. JÚNIUS 20., A jó áruért nem sajnálják a fáradozást Áramszünet Ismerik az igényeket Ceglédbercelen Csütörtökön, június 20-án, karbantartási munkák miatt, áramszünetet tart a DÉMÁSZ Ceglédbercelen a MÁV-vas- útállomás, a Dózsa György út, az Iskola utca, az Aranyhegyi utca és a Deák Ferenc utcai transzformátorállomás környékén. Pénteken a Cserói úti, az Árpád utcai, a Vörös Hadsereg úti részén, a transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás. A KÖNNYŰZENE KEDVELŐINEK. A törteli Déryné Művelődési Házban vasárnap este 8 órakor operett- és táncdalestet rendeznek, Németh Marika. Palócz László, Felföldi Anikó, Marik Péter, Bangó Margit, Hollay Bertalan és Félix Györgyi közreműködésével. Kora reggel óta zsibong már a jászkarajenöi piac, és most valami fura népszokást vélek felfedezni: az imént többen is megkérdezték, van-e órám, tudom-e a pontos időt? Mások karórájuk számlapjára tekintenek, s felkerekednek, elindulnak — eigy irányba. Magam is utánuk eredek. Lám, közel az úti cél: kezdődik a nap a jászkarajenöi ÁFÉSZ kisáruházában! Az ajtó tárva-nyi'tva fogadja az első belépőket Az ízléssel elrendezett kirakat árut kínál, tanácsot ad. Látványa megnyugtató. Odabenn, a boltban, patyolat galléros, tiszta köpenyben fogadják a vevőket az alkalmazottak. Brigádban Abban, hogy az ÁFÉSZ tavasszal immár negyedszer elnyerhette a kiváló címet, része volt a kisáruház valaJólesett a figyelmesség Gyáregységük vendégei voltak Kismama-találkozó a Mechanikai Művekben A díszesen terített asztalsort széles karéjban ülik körül: a tíz kisfiú, a hét kislány és az anyukák. A gyerekek többsége karonülő, a legidősebb sem lehet több kétévesnél. A helyszín: a Mechanikai Művek abonyi gyáregységének művelődési terme. Az összejövetel: kismama-találkozó. Szokatlan esemény egyelőre, pedig nincs többről szó, mint egy kis figyelmességről a munkából távollevők iránt, akik ezekben a hónapokban anyai kötelességüknek tesznek eleget: a munkaadó nem akar teljesen elszakadni tőlük most sem. ezért hívta meg őket néhány órára. ★ A terem elcsendesedik, Fabula Andrásáé mondja az üdvözlő szavakat: — Szeretettel köszöntőm gyáregységünk párt-, gazdasági, szakszervezeti és Vöröskereszt-szervezete vezetőségének nevében valamennyi kismamamunkatársunkat és kicsinyeiket. Azért hívtuk meg önöket, hogy megtudjuk, miként élnek, megismerkedjünk gondjaikkal és tájékoztatást adjunk, mi változott azóta munkahelyükön, amióta elmentek. A köszöntő szavakat vers követi, amit a gyár egyik dolgozója mond el, majd Szekeres István, a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke emelkedik szólásra. Elmondja, hogy míg a jelenlevők gyermekgondozási szabadságukat töltik, a gyáregységben jelentős változtatásokra készülődnek: az olajkályha és az MP-konden- zátorok gyártását rövidesen új termékek előállítása váltja fel, például a gépkocsi-felfutó, az M—20-as kazán, a vízmelegítő és a háztartási olajtartály. A gyáregység vezetője, Tóth György is felszólal, majd Fabula Andrásáé a helyi ÁFÉSZ nőbizottságának ajándékait adja át. Míg a tízórai elfogy, zene szól, s elkezdődik a beszélgetés. Akad ám mindenkinek mondanivalója! Többen már egy-két éve vannak távol, és azóta alig találkoztak. Néhá- nyan az őket érintő, időközben megjelent jogszabályokra, változásokra kíváncsiak, főként az kérdez sokat, aki rövidesen visszatér. A kérdezőknek a jelenlevő előadók készségesen adják meg a válaszokat. Á kérdezők egyike Juhász Istvánná, aki 1972 áprilisában ment el, a harmadik gyermekét szülte: — Lassan eltelik a három év, és nem vagyok tisztában azzal, ha visszajövök, mennyi lesz az évi szabadságom? A rólunk való gondoskodással nagyon elégedett vagyok. Különösen a három év jelent sokat. Három gyermeket nevelek, de csak most élvezhettem, ezt a nagy kedvezményt. Sajnos, az első kettőt csak úgy tudtam megfelelően istápolni, hogy munkaviszonyomat meg kellett szüntetnem. A másik kismama, akivel később szót váltunk, Földi Lászlóné. Első gyermekével tölti a gyermekgondozási szabadságot. — Tavaly júliusban született a kisfiam. Második gyerekre is gondolunk, de egy ideig még dolgozni szeretnék. Ami a három évet illeti, feltétlenül otthon töltöm. Számolgattam, és kiderült, 800 forinttal jobban járok, mintha dolgoznék. ★ A találkozó dél felé ért véget. Egy kismama sem távozott úgy, hogy ne lett volna elismerő szava: mindnyájuknak jólesett a figyelmesség. (gyif) BIRKÓZÁS Sportcsarnokavatás - ceglédi siker nélkül Kazincbarcikán főiskolai sportcsarnokot avattak, a nemzetközi birkózó junior egyéni verseny alkalmából. A kötöttfogású mezőnyben két ceglédi is rajthoz állt: 52 kg-ban Vasas Ferenc, aki első mérkőzését román ellenfelével vívta, megsérült és visz- szalépésre kényszerült, nehézsúlyban Kénye Pál mérkőzött, s a negyedik helyen végzett. mennyi dolgozójának. A megszüntetett, sok kis boltból ösz- szesereglett boltvezetőkből, eladókból az elmúlt évek során kiváló kollektíva lett: együttesen alakították meg a Május 1. brigádot — Ami a legjellemzőbb ránk, az az összetartás. Mindennek az az alapja —mondta Váczi István üzletvezető. — Ki-ki úgy végzi napi feladatát, s ha kell, úgy segít kollégájának, hogy akadály ne gördüljön munkahelyi vállalásaink elé, és vevőink elégedettek legyenek velünk is és az áruval is! Kis áruházunk havonta több mint egymillió forintos forgalmat bonyolít le. Sok törzsvásárlónk van, nemcsak helybeliek, hanem a szomszédos községekből, sőt városból is visszatérők. Úgy érezzük, s mondják is, nemcsak a választék ennek az oka, hanem a vevő—eladó közti összhang. Mi mindig is ,ezt akartuk, ezt kívántuk elérni. Az üzletvezető a szövetkezet kiváló dolgozója. Kitüntetését a teljes kollektíváénak vallja, mondván, nem nehéz ott jól dolgozni, ahol valamennyien iparkodnak. Váczi István 18 éve a szövetkezet dolgozója. Itt kezdte tanulóként, a vasboltban volt eladó, és itt szeretne most majd magasabb fokú kereskedelmi végzettségre szert tenni. Példamutató a munkában, és, mint a vevők mondják róla, a szolgálatkészségben, udvariasságban is. Zökkenőmentesen Mióta Május 1. brigáddá vált a tizenkét tagú kollektíva, most sikerült először elnyernie a szocialista címet. Az egyik brigádtag most épp szakmásító vizsgára készül, helyette is dolgoznak a többiek. A szabadságolást épp ilyen zökkenőmentesen igyekeznek megoldani. Együttesen járnak színházba, kirándulni, családostul. Az időszerű politikai kérdésekben tájékozottak, az oktatásban valamennyien eredményesein részt vetbek. A kongresszusi munkaver- senyből lelkesen vállal részt a brigád. Palcsik Györgyné brigádvezető és a vereenyfe- lelős Váczi László jegyzi fel az elképzeléseket. A versenyfelajánlások konkrét összefoglalása, meghatározása most készül. Szeretnék a kiváló szocialista brigád és a kiváló áruház címet elnyerni. Ügyes beszerzők Az áruház osztályain valóban gazdag választék fogadja a vásárlókat. Most már érthető, miért siettek ide a piacról az emberek. A frissen érkezett cipőszállítmány már a polcokra került, választéka vitathatatlanul vetekszik a fővárosi és a ceglédi üzletekével. Nyári ruháik készlete a beszerző részéről is választékos ízlésre vall, az árcédulák pedig arra, hogy a közvélemény-kutatás eredményei és az igények ismertek ebben a szövetkezeti áruházban. A lehetőségekkel élnek, nem sajnálják a fáradozást a választékos. jó áruért. A vevők köszöneté, elismerése számukra sokat ér. Eszes Katalin — VASÁRNAP ESTE az abonyi művelődési házban operett- és táncdalestet rendeznek, nyolcórai kezdettel, ifj. Latabár Kálmán, Németh Marika, Marik Péter, valamint Szűcs Judit, Délhúsa Gjon és mások felléptével. Konferál: ősz Ferenc. Kiilönbusz Budaörsre Döntő fontosságú találkozó Vasárnap döntő fontosságú mérkőzést játszanak a női megyei kézilabda-bajnokságban: Budaörsön bonyolítják le a Budaörs—Ceglédi VSE találkozót. Az eddigi eredmények alapján, ez a két csapat kiemelkedik a mezőnyből, s bár még a teljes őszi idény hátra van, várható, hogy közöttük dől el a bajnoki cím sorsa. A Budaörs (egy vereséggel) eddig mindössze két pontot vesztett, a Cegléd viszont tizenkét mérkőzését megnyerte, így pontveszteség nélkül áll a bajnokságban. A szakosztály vasárnap kü- lönbuszt indít a mérkőzésre. Öcsai hírlapárusnál (a sportbolttal szemben) várják a jelentkezőket. KÉZILABDA NB II. Győzelemmel zárták az idényt A bajnokság tavaszi utolsó fordulójában a KÖZGÉP kézilabdázói Szegeden léptek pályára, s izgalmas küzdelemben, mindkét pontot megszerezték. Ceglédi KÖZGÉP—Szegedi DÉLÉP 18:17 (9:10) Cegléd: Szalisznyó — Hö- römpő, Unicsovics, Jónás, Godó, Szabó, Juhász. Csere: Szrapkó — Szalkay, Cseh, Mari, Ignácz. Góllövők: Szabó (8), Jónás (6), Szalkay (1), Unicsovics (1), Juhász (1), Cseh (1). Korrekt, nagyon jó vezetéssel, végig izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok, fej fej mellett haladva. 17:17 állásnál, az utolsó pillanatban büntetőhöz jutottak a ceglédiek, s azt Szabó értékesítette is. Kezdésre már nem volt idő. A lelkesen, jól játszó KÖZGÉP elérte célját, győzelemmel zárta az idényt. Az együttesnek ez volt a hetedik győzelme (idegenben a második), pontjainak száma tizenötre nőtt, így az őszi folytatást az élmezőny tagjaként várja. Jók: Cseh, Szabó, Jónás. U. L. Ezüst- és bronzérem Az Abonyi TSZ SK asztaliteniszezői országos, korcsoportos körversenyen vettek részt, s a népes mezőnyben egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek: az ezüstöt Juhász Erika, a bronzot Zana Ilona nyerte. ABONYI KRÓNIKA Négymillió forint többletjövedelem a József Attila Tsz felajánlása Növelik az ágazatok bevételét A párt közelgő. XI. kongresszusa és a hazánk fel szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított munka- verseny-mozgalom országos méreteket öltött: egyre több vállalat, üzem kapcsolódik a nemes versengésbe, szinte napról napra újabb kezdeményezések, vállalások kerülnek nyilvánosságra. Abony mezőgazdasági és ipari üzemeinek többségében is papírra kerültek a vállalások. A József Attila Termelőszövetkezetben, a népgazdasági érdekek figyelembevételével, növelik a gazdaságosságot, folytatják a termelés korszerűsítését, fokozottabb figyelmet fordítanak a korszerű üzem- és munkaszervezés fejlesztésére, biztosítják a dolgozók jövedelmének, életszínvonalának emelését, és a beruházott eszközöket hatékonyabban kihasználják. A növénytermesztők arra tettek ígéretet, hogy őszi búzából, a tervezett 34 mázsa hektáronkénti átlagtermés helyett, 37,4 mázsát érnek el, és azt a következő két évben 38 és fél, illetve 40 mázsára emelik. Az idei jobb terméseredményt az aratás gondos szervezésével, a gépek szakszerű felkészítésével, a szemveszteség csökkentésével, zavartalan szállítással és megfelelő tárolással kívánják elérni. A CPS kukoricatermelési rendszerben, az előirányzottnál hektáronként 4 mázsával magasabb termésátlagot érnek el, valamint 10 százalékkal magasabb terméshozamot biztosítanak a rendszerbe be nem vont területen (190 hektáron), mint tavaly: ezt főként a megfelelő talajerő-visszapótlással és az Időbeni, szakszerű növényápolással érik el. Az állattenyésztésben egyebek között azit jelölték meg feladatként, hogy az előirányzott 2900 literes évi tej hozamot 3000 literre emelik, és 1975-ben, egyedenként további 100 literes emelkedést érnek eL Tíz százalékkal túlteljesítik juhászati árbevételi tervüket, az előirányzottnál öt százalékkal nagyobb súlyban értékesítik a hízott szarvasmarhát. Az itatásosán nevelt borjak tervezett havi 27 kilogrammos súlygyarapodását 28 kilogrammra emelik. Ebben az ágazatban vállalásaikat, a magasabb hozamokat, a tenyésztői munka fokozására, a gondozás színvonalának emelésére és a korszerű takarmányozási feltételek biztosítására alapozzák. A két üzemág többlettermelése, valamint a mellék- és kisegítő üzemágak által vállalt öt százalékkal magasabb tervteljesítés a gazdaságnak csaknem 4 millió többlet- bevételt jelent, aminek felhasználása részben a tsz-tagok jövedelmének és életszínvonalának emelését teszi lehetővé. Egyebek között az arra legjobban rászoruló nyugdíjasok és járadékos tagok nyugdíját 7—900 forintra kiegészítik, a községfejlesztéshez nyújtott eddigi támogatásukat tíz százalékkal emelik. 1976 végéig a jelenlegi központi irodahelyiségeket felújítják, majd óvoda céljára a községnek átadják. A termelőszövetkezet együttes kongresszusi versenyfelajánlását, ami több művelődési vonatkozású feladatot is előír, a közeljövőben ismertetik a gazdaság valamennyi dolgozó jávaL Gy. F. Kommunista műszak - a gyermekekért Gyuráki Ferenc felvétele A Mechanikai Müvek abonyi gyáregységében, mint június 16-án, szombaton és vasárnap is kommunista műszakot tartanak. A megtermelt áru munkabérét a gyáregység kollektívája a nagyközségi tanácshoz juttatja el, óvodabővítésre szánva. Mint Tóth György gyáregységvezető elmondta, a kezdeményezés az üzemi párt-, KISZ-, szak- szervezeti és gazdasági vezetőségtől indult el, melyhez valamennyi dolgozó egy emberként csatlakozott, szívesen vállalva a szabad szombati, illetve vasárnapi munkát. A képen: Filó Mihályné, az MP-kondenzátorok tekercseit ellenőrzi. A tárgyalóteremből Munka nélkül élt, italozott Hathavi börtön Nincs ínyére a munka a 31 éves abonyi Komáromi Lászlónak. Legszívesebben mindig italozna: idült alkoholista. Lakni, persze, kell valahol, és élni is kell valamiből. Komáromi László idős szüleivel tartatja el magát. Volt már büntetve, 1972. szeptemberében szabadult, de állandó munkát azután sem vállalt. Apja kijelentette, hogy 1100 forintos jövedelméből, öreg korára, nem hajlandó tovább tartani, pénzelni őt, de ő mégis szülei élelmiszer- készletét fogyasztotta, sőt, nem átallt tőlük kölcsönt kérni, s ha nem akartak adni neki, fenyegetőzve követelt. A bírósági tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, bizonygatva, hogy alkalmi munkákkal keresett annyit, amennyiből magát fenntartotta. Állítását megdöntötték a tanúvallomások. A bíróság, nem jogerősen, hathónapi börtönbüntetést szabott ki rá. i