Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

1974. JÚNIUS *2., VASÄRNAP ■:---------—— elmesélem, I Hat jó, I jobb, ha tő- 7 lem tudsz neg mindent, mintha barátok, smerósök elferdített történe- eit hallgatod. Amikor meg- udtam. hogy férjhez mentó, ízt hittem, hogy sohasem lét­ük többé egymást. És most, hogy itt ülünk vidám cseve- ;és közben, kávét kortyolgat­ja, úgy tűnik, az elmúlt évek ilatt meg sem öregedtünk, s íem is savanyodtunk el. Még nindig az a két „jópofa” lány vagyunk, mint az iskolában. Negyvennégy januárjában nentem férjhez, egy nappal Jálint bevonulása előtt. A ci­nedre küldött házassági érté- •ítés visszajött, fogalmam sem /olt, mi lehet veled. Jó, elő­ször én mondom el az elmúlt íarminc év történetét, utána e következek Szóval férjhez mentem, nem sgészen úgy, ahogy kislányko- ■unkban elképzeltük, nem volt sipkés, fehér ruha. mirtusz, átyol, mennyasszonyi csokor, koszorúslányok, nászinduló, vlásnap hajnalban kikísértem 'érjemet a Keleti pályaudvar- ra és mire következő év feb­ruárjában csontig lesoványod­na hazajött, a pincében szülé­éit két ikerfiúval vártam. Ma csodának tűnik, hogyan :udtam átvészelni az első he- ;eket. De a pince lakói, akik íajba kaptak egy darab fán, nagy egy liter vízen, utolsó larab szappanukat adták oda i csecsemőknek. nagyon KERTÉSZ ERZSEBET: Ötvenéves férfi ( Kezdetben | soknehéz- --------------------- séget kel­lett elviselni, hiszen nem volt villany, gáz, ennivaló, mosó­szer. De akkor ezt fel sem vet­tük. Az a boldogság, hogy sgyütt lehettünk, hogy vége a háború lidércének, hogy sza­badok vagyunk, nagyon sok srőt adott. Bálint folytatta a tanulást, másodéves medikus volt, amikor bevonult, estén­ként vagonokat rakott ki, fát hordott fel, s közben, ameny- nyire tudtuk, rendbehóztunk egy romos lakást így telt el az első három év. Nekem már csak távoli álom­nak tűnt, hogy egyetemre jár­jak, de nem is bántam. Csak Bálint tanuljon, Bálint végez­zen ... Amikor avatták, köl­csönkért ruhában voltunk mind a ketten, de nagyon bol­dogok voltunk. H á roméves korukban az ik­rek óvodába kerültek, én ál­lásba mentem. Egy tervezőin­tézet könyvtárában dolgoztam, reggelenként a fiúkat együtt vittük az óvodába, utána Bá­lint elkísért az intézetbe, on­nan ment a kórházba.--------------— örömünk | Mennyi | volt az első------------------ évek alatt! Áz első együttes nyaralás, az első iskolanap, aztán a nem „betervezett”, de nagy öröm­mel fogadott kislány születése. boldog téli szánkázások, síelé­sek és sohasem felejtem el azt a napot, amikor az első feles­leges holmit vettük: egy Gu- lácsy képet. Bálint az évek folyamán mind többet és többet dolgo­zott. A kórházi munka mellett cikkeket írt, előadásokat tar­tott, gyakran járt külföldre, kongresszusra, külföldi pro­fesszorok is jártak nálunk, az­tán taggyűlés, egyéb gyűlés... Eszembe sem jutott, hogy van valakije. Azt hittem, hogy neki is éppen olyan boldog­ság, ha hazajöhet, mint ahogy nekem az. ha meghallom az előszoba ajtóban kulcsa zör­gését. A gyerekek felnőttek, két éve már, hogy a fiúk meg­nősültek, két kis unokám is van. Hát lehet ennél többet, szebbet kívánni? Tudom, na­gyon nevetségesnek hangzik ez így, a tűzhely feletti fal vé­dőkön olvashattunk ilyen böl­csességeket, de hidd el, én őszintén így éreztem.---------------- Bálint ötve­I Aztán.» I nedik szüle­tésnapján kezdődött... Nagy vacsorát készítettem, kedvenc ételeit főztem. Gondoltam, ma este kettesben ünnepelünk, kislá­nyunk sem volt otthon, s va­sárnap lesz az ünnepi ebéd. Bálint összehúzott szemmel nézte a virágdíszes asztalt, va­lami köszönésfélét mormogott, de amikor behoztam az elő­ételt. felhork^pt: — Minek ez a nagy cécó? Minek ez a sok panesos étel? Tudod, ki nem állom, amikor az evésből szertartás lesz! A legszívesebben egy joghurtot vacsorázom, amúgy is kezdek pocakosodni. És te, ahelyett, hogy vigyáznál az alakomra, erőnek erejével hizlalsz. Elő­étel után majd jó, zsíros lé­ben csepegő hús jön, aztán tortá, tejszínhabbal. Igaz? Az első pillanatban nem is tudtam felfogni Bálint sza­vait. Rémült, értetlen tekin­tettel néztem rá. Ekkor vala­mi szánalomféle villant át az arcán, de hirtelen megkemé­nyedtek a vonásai.--------------------j. nem a leg­I — Tudom; | alkalma­---------------------- sabb időt vá lasztottam, hogy beszéljek veled — kezdte kis hallgatás után. — De tovább már nem várhatok, ötvenéves vagyok, te negyvennyolc. Harminc éve élünk együtt. A szerelmünk elmúlt. A gyerekeinket felne­veltük. Marika is a maga út­ját járja. És én... NEMETH ISTVÁN: Sötét víz felett sétál a víz felett a fény hajnadban tovalép az árny a víz nem szól s ha szól; szavát nem értem s ha értem: magam vagyok hatalmas kék lovak futnák egy ismeretlen dallamon — És te? — És én mást szeretek — mondta ki végül. — Mást szeretsz? De hiszen a férjem vagy ... — dadogtam kábán. — Igen. Mást szeretek. — Bálint most már türelmetlen lett az ilyen nagyfokú ostoba­sággal szemben. — Négy éve szeretjük egymást. És most vá­laszút elé állított. Vagy felesé­gül veszem, vagy máshoz megy férjhez Ehhez joga van. Négy évet adott nekem a fiatalsá­gából, vállalta a megalázottsá- got, a bujkálást. Ha szeretsz, segítesz, nem csinálsz nehéz­ségeket. Én továbbra is ugyan­úgy gondoskodom rólatok, mint eddig. De kérlek, engedj el. Ne kötözz magadhoz, önzőn, régimódi szentimentalizmu- soddal. Ki tudja, hány évem van még hátra, engedd, hogy boldog legyek. Nem tudom, honnan vettem az erőt, hogy végig tudtam hallgatni Bá’intot. A gyertyák lassan leégtek, a virágdíszek lekókadtak, az ünnepi asztal olvan volt. mint egy ravatal. Csak némán bólintottam és bementem a szobába. Két Tar- dylt vettem be. ruhástul dől­tem végig a díványon. Mire másnap dél felé felébredtem. Bálint már elvitte holmijai nagy részét.------------------- simán zaj­I A válóper | lőtt le. A--------------------- gyerekeim felháborodottan tiltakoztak a válás ellen, noha kiderült: mindenről tudtak. És a roko­nok, az állítólagos jóbarátok mind lebeszéltek a válásról. Egy okos barátnőm azt mond­ta: „Ha szereted a férjedet, nem válsz el. így szép, így ro­mantikus a szerelme, állandó, kínzó vággval, hogy minél töb­bet együtt lehessenek. De amint elkezdődik a házassá­guk, rájönnek: tévedtek. A fia­tal nő, emlékszem még rá medika korából, kis karrieris­ta, huszonhét éves, mozgé­kony, akár a higany. Bálint... hát istenem, ötvenéves. Meglá­tod, megsínyli ezt a házassá­got.” Hát megsínyli — feleltem vállat vonva. Bálintnak arra a kérésére, hogy ne gondoljak haraggal rá. őrizzük meg egymás iránt való barátságunkat, mosolyogva bó­lintottam. Még csak el sem csodálkoztam ostobaságán. Azt képzeli, hogy amikor har­mincévi házasság után ott­hagy, továbbra is a szárölté ses falvédő nyájas asszonyká­ja maradok? Görcsös erőfeszítéssel pró­báltam életben maradni. És bólogattam, amikor azzal vi­gasztaltak. hogy nem vagyok egyedül, itt vannak a gyerme­keim, unokáim. Ha tudnád, müven szánalmas volt mindez Bálint nélkül. Néha arra gon­doltam, hogy talán csak rossz, lidérces álom az eeész, lehú- nyom a szemem erősen szorí­tom. s mire kinvltom, újra minden a régi lesz. valóság. És ekkor várni kezd­tem a híreket, azt, hogy Bá­lint csalódott, a nagy betelje­sülés nem hozta meg a várt boldogságot. Majd jön még kö­nyörögve, hogy fogadjam visz- sza, s én akkor olyan kegyet­len leszek, mint egy régi ro­mantikus dráma hősnője, aki nagy monológban utasítom vissza a megtért bűnöst. És a hír egyszer csak befu­tott. Nem úgy, ahogy vártam ahogy elképzeltem. Rövid te­lefon tudatta velem, hogy Bá­lintot infarktussal kórházba szállították és engem kíván látni. Nem mentem. A gyereke­ket küldtem hozzá, nekem nem vol': erőm, hogy összetalálkoz­zam az új feleségével. Csak otthon remegtem érte. s meg­fogadtam, hogy ha meggyó­gyul, nem kívánom, hogy csa­lódottan visszajöjjön, cs-ak bol­dog legyen. Rádöbbentem hogy szeretem, ugyanúgy sze­retem, mint azelőtt és megbo­csátom, amit ellenem vétett. Bálint hosszú hónapokon át feküdt a kórházban, s utána még otthon is sokáig kímélnie kellett magát. Ez az életmód a higany-feleségnek nem tet­szett. És miután Bálint az ő lakásába költözött, egy napon kijelentette, hogy legjobb lesz ha visszamegy a családjához. — ------------------- Bálintot I Ig,y történt. | Zsuzsónak — ------------------- ez a gesz­tu sa még betegebbé tette. Akik régen nem látták, kicsit meg­döbbennek. Már nem az a ki­sportolt, hódító mosolyú, ma­gabiztos férfi, aki volt. Egy megtört, beteg ember, akit ápolnom kell, nemcsak testi, hanem lelki értelemben is. És én így is boldog vagyok. Mert van, akiről gondoskod­hatok, akit szerethetek. És fon­tosabb, hogy legyen, akit mi szeretünk, mint hogy bennün­ket szeressenek. Azt mondod, most újra a száröltéses falvédő bölcs kis asszonykája vágyóik. Lehet, hogy igazad van. De most már mennem kell. Bá­linthoz jön az orvos, Injekciót kap és szereti, ha olyankor én is otthon vagyok. ___________a hetek, hó­[ Múltak ! napok, s mé­------------------ gis csak tu­domásul kellett vennem, hogy ez nem álom, hanem gonosz Fa ültetés Németh Miklós tusrajza SZUTS LÁSZLÓ A világ udvara Lesem az udvar életét, a tavasz kukorít. Köröz a vércse, szétveti kotlós a szárnyait. Lesem az udvar életét, amint már annyiszor. Elszáll a vérszomjas árnyék, elül a könnyű por. Lesem az udvar életét — a macska merre jár? — Csillan a tört üvegcserép, illatozik a nyár. Lesem az udvar életét, a forgács egyre több. Rossz kútkáván borong a Hold, akár egy úritök. Lesem az udvar életét, lassan oly ismerős, Deres a drót, benyálazta végig a csiga-ősz. Lesem az udvar életét, már délben alkonyul, Füvek emlékén rágódik ketrecében a nyúl. Lesem az udvar életét, visszavonul a tél, Vedli tavalyi tolláit mindenki, aki él. Lesem az udvar életét, s a tavasz újra int, Megkerülték hát a napot óljaink, tyúkjaink, Körbe járta hát a Napot a ház, kert, kerítés, fa, Kezdi elölről életét a Világ Udvara. Lesein kerengő életét, amint már annyiszor, így telt el ifjúságom és így jött a férfikor. Lesem az udvar életét, s ha teszek valamit, Ügy hasítom a fát, hogy az engem szintúgy hasít. Tanulmány Papp Albert rajza OTT ÁLLT a falu­si kocsma bejárata előtt. Girhes volt a ló, nagy vöröslő seb­helyekkel a lapocká­ján és a tomporán. — Iszik? — kér­deztem. — Mindig, csapott egyet a falikúval a ló és bal hátsó lábút berogyasztotta kissé. — Tudja, — rázta meg lomhán a fejét, halkan fújtatva — én már semmin sem cso­dálkozom. A múltkor elaludt a bakon. Üresen jöttünk visz- szafelé, és már jócs­kán volt benne. Ide­értünk a kocsmához. Nekem mindig meg kell itt állnom, de aludt, gondoltam jobb lesz ha hazaviszem. Hajnal óta volt tal­pon. Nem mondom, tétováztam egy ki­csit, de továbbmen­tem. A kapunk előtt vártam be, míg fel­ébred. Leugrott a bakról és az ostor nyelével verte a feje­met, míg el nem tört a nyél. Vissza kellett hoznom. — Meséljen vala­mit magáról — un­szoltam a vén gebét Egyedül él? —Egye­dül. A rézverebes szerszám megcsör­rent. — Anyám el­pusztult a háborúban. Egyéves voltam ak­kor. Egy repesz en­gem is súrolt — csa­pott a farkával a hasa felé. ahol fehé­res heg húzódott — de őt teljesen szét­tépte a gránát. Itt történt a faluban, en­nek az utcának a végén. Ha oda érünk, mindig rángatom a kocsit, pedig nem akarom. — Testvérei? — A bátyámat el­vitték a németek a visszavonulásikor. Szép, fiatal pej volt. P GYÖRGY LÁSZLÓ: Beszélgetés egy szeneslóval AZ ÜT SZÉLÉN gyerekek hancúroz- tak. A kocsmából elő-elötánitorgott egy- egy pufajkás férfi s imbolyogva megin­dult az erősödő szürkületben. — Mindig kocsit húzott? — kérdezem sajnálkozva. — Eleinte nem. Fiatalabb koromban a földünkön dolgoz­tam. Ekézés, boroná- zás tavasszal, ősszel. Trágyahordás telente. Aztán a téeszben jobb dolgom lett. Pár évig könnyű bricskán az elnököt fuvaroz­tam a határba, — megrázta magát, fe­jét felszegte — én voltam az első ló a téeszben. Aztán ... egyszer be kellett mennünk a városba. Egy fordulóban éle­sen rám tűik ölt egy teherautó. Sohasem láttam még olyat. Ügy megijedtem, hogy felborítottam a kocsit. Az elnöknek eltört a bal karja. Soha többé nem fog­tak be a bricskába. Igaz, az elnök autót vetetett magának. — MIT CSINÁLT a baleset után? — Terményt fuva­roztam évekig. Ide­gesen kapálni kezd­te a földet. — Fél adag zabon, meg pe­nészes szénán, mert a kocsisok mindent el­loptak, ami járt vol­na. — Hogy került újra a gazdájához? — Egyik reggel ő jött befogni. Réges- rétgen nem láttam már, de egyből meg­ismertem. Jött csiz­másam, borostásan, ostor nélkül. Akkor még fiatal volt, nem ivott. Odajött hoz­zám, és amikor hoz- zádörasöltem az or­romat a vállához, sírt. — Szereti? — Azt hiszem, igen. — De hiszen veri! — Ver. Dehát má­sok is vertek. A té­eszben senki sem tö­rődött velem, pedig a legnehezebb szeke­reket húztam. Ez tény. 0 sem vert eleinte. Csak amióta inni kezdett — Miért iszik? — Sok baja vám. Ismét idegesen ka­pálta a földet. Ott tartottam, hogy be­jött egy reggel az is­tállóba. Akikor elvitt engem a tóeszből. Egy ideig otthon dol­goztunk, aztán kezdő­dött a jó világ. El­kezdtünk szenet, fát, miegyebet fuvarozná. Csudára élveztem, mert mindenfelé jár­tunk. A terhet jól bírtam, meg aztán errefelé nincsenek meredek lejtők. Za­bot ettem újra, és örültem, mert ő is * jókedvű volt. A LÖ elhallgatott, lelógatta a fejét. Aztán? — Mit tudom én, egyre idegesebb lett, ingerültebb. A falu­beliek közül sokan nem is köszöntek ne­ki. Egyszer vereke­dett a szomszédunk­kal. — Miért? — Engem akart Egy reggel bejött az udvarba. Hangosan kiabáltak, valami pénzről. Hirtelen odajött, a fogaimat nézte. — A ló testén, ideges remegés fu­tott át, a zabla csö­römpölt a szájában. — Tudtam, hogy en­gem akar. Féltem, hogy vele kell men­nem. Nagydarab rossz ember volt. A gazdám ellökte, de az ordítva megragad­ta újra a fékszárat Megharaptam. Fel- vonyított, majd egy deszkát kapott föl a tornác mellől, hogy­leüssön. Ágaskodtam, a gazdám pedig ököl­lel megverte. — A ló fújtatott toporzé- kolt, rángatta a ko- csirudat. — Rendőrök jöttek és elvitték. Napok múlva jött haza. A FELESÉGE egy év múlva meghalt Kivittem a temetőbe. Egyedül maradtunk. Azóta még többet iszik. — Meddig bírja még? — Nézze, nekem már nem sok lehet hátra. Elmúltam húszéves. Az üres kocsit is nehezemre esik húzni. Dehát élni kell. Már semmi újat nem tudok kez­deni. Talán, ha nem borítom fel a brics- kát... — Farkával csapott egyet. — Mindegy. Ha elme­gyek a Farkas-dűlő felé, ahol fiatal ko­romban dolgoztam, meg-megállok. Ö is hagyja. Nézem a traktorokat milyen könnyedén hasítják azt a nehéz földet. Aztán sietni kell. Visszük a szenet, fát a házakba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents