Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-16 / 139. szám

1974. JŰNIUS 16., VASÁRNAP 5 „Fél 8-tól 4-ig magyar vagyok” Egy textilmérnük — Thiiriiigiából — Elsős vagy talán máso­dikos lehettem? Egy este Ma­gyarországról, Budapestről mesélt édesapám. Akkor nem tudtam még, hogy beszélgeté­sünk majd 15 év múlva idé- ződik fel bennem, sok szoron­gást, tépelődést okozva. Karl-marx-stadti textilipari egyetem hallgatója voltam, amikor egy nemzetközi diák- találkozón megismertem a freibergi magyar ösztöndíjas egyetemisták között Bellose- vich Sándort. Roppant kedves volt, ahogy „tájszólással” ej­tette ki a német szavakat. Hogy is gondoltam volna, hogy ő lesz a férjem? Renata feleleveníti a leg­szebb diákéveket. A két város közti távolság nem jelentett választóvonalat. Egy évben, 1968-ban fejezték be az egye­temet. A fiatal magyar mér­nököt várták már budapesti munkahelyén, a Villamosener- gia-ipari Kutató Intézetben. A szép, szőke lánynak dönte­nie kellett: ott tudja-e hagyni a thüringiaj fenyveseket, a gyermekkor harangvirágos mesevilágát, szülőket, baráto­kat, kollégákat, s követni tudja-e a férfit, aki feleségül választotta. Mint a kisgyerek — Fél évbe telt, mire a hi­vatalos papírokat megszerez­tük. 1969 nyarán a 402. német állampolgárként jegyeztek be a követségen. Idegen ország, idegen szokások, sehol egy is­merős, ráadásul nem értettem az apám szerint megtanulha- tatlan nyelvet. Őszintén szólva féltem az új élettől. Az NDK- ban az egyetem után már csak rövid ideig dolgoztam, a gu- beni poliészter selyemgyárban osztályvezető-helyettesi beosz­tást hagytam ott, számolva az­zal, hogy Magyarországon hát­rányosabb lesz a helyzetem. Sokat gyötrődtem a nyelvtu­dás hiánya miatt. Borzasztó, amikor az ember nem tudja kifejezni magát. Nem könyv­ből, hanem úgy. mint a kis­gyerek, a közvetlen környeze­temben élőktől tanultam: na­ponta 50—100 szót összeírtam. 1969 októberében mar a Len­fonó- és Szövőipari Vállalat csillaghegyi gyárának techno­lógusa voltam. Egy év múlva áthelyeztek a budakalászi vál­lalat műszaki főosztályára, fejlesztési mérnökként, a tár­gyalásoknál, levelezéseknél jól l tudtam hasznosítani anya­nyelvemet Tud bánni az emberekkel Bellosevich Sándomé töké­letesen beszól magyarul, csak a magánhangzóin érződik el­vétve az idegen akcentus. Kedves, közvetlenségével mindjárt az első perctől fog­va rokonszenvet ébreszt. A vállalat vezetői gyorsan fel­ismerték energikus vezető­egyéniségét. Szorgalma, kitar­tása, dinamizmusa mellett szakmai tudása is a vezetői beosztásra érdemesítette. Tud bánni az emberekkel: fegyel­met tartó főnök, megértő kolléga egyszerre. Júliusban ’.esz egy éve. hogy kinevezték a központi mintázóosztály ve­zetőjének. Felelősségteljes munkakör. Jó ízlésen, a tex­tilszakma műszaki oldalainak teljes ismeretén, a legkorsze­rűbb technológiák és a divat- irányzat figyelemmel kíséré­sén alapszik osztályának jó munkája. Tőlük függ, hogy a vállalat termékei mennyire lesznek tetszetősek, keresettek és eladhatók a kül- és belföl­di piacon. Irodája hatalmas mintate­rem: a polcokon a legújabb nyomott és szövött mintájú tiszta len, vagy poliészter szál­lal kevert felsőruházati anya­gok, abroszok, pohártörlők, függönyök, bútorszövetek so­rakoznak. Ki irányítja a közízlést? — Negyvenhármas stábbal dolgozom, tervezők, techniku­sok, mintázok, szövőnők... Ná­lunk készülnek a nullszériák. Nekem furcsa, hogy itt, Ma­gyarországon, a kereskede­lem eléggé konzervatív és nem a legjobb ízlésirányító. Az NDK-ban szorosabb a kapcsolat a tervező és a fo­gyasztó között. Bátrabb a ke­reskedelem is, nem fél az új textíliáktól. Itt is jobban kel­lene bízni a kereskedőknek a tervezőkben, elvégre ők a szakemberek. Nehezen tud­juk megrendelőinket befo­lyásolni, a vállalati érdek mi­att is kénytelenek vagyunk ízlésükhöz igazodni. Évente ezerötszáz minta ké­szül különböző színben a ter­vezők asztalán. Bár Renáta főnökasszony, műszaki em­bernek vallja magát, azért szívesen köti össze munkáját a rajzasztallal, a ter­vezőkkel közösen beszélik meg, hogy a mintákhoz mi lenne a legmegfelelőbb: a si­ma vagy a rusztikus szövésű anyag. — Tavaly ősszel Szombat­helyen rendezték még a tex- tilbiennálét, egy első és két második díjat hoztunk el. Most az őszi BNV-re készü­lünk, lenkarakterű ruhaanya­gokat mutatunk be. Nem aka­runk versenyezni a gyapjúval, selyemmel, amikor saját te­rületünkön is produkálhatunk újat. Az utánzat csak árnyé­ka lehet az eredetinek. Fe­lesleges. Lenből is lehet szép szövetet előállítani, külföl­dön nagy divat, itthon kissé idegenkednek még tőle. A frankfurti vásárra — Hogyan tájékozódik a textilipar nemzetközi fejlő­déséről? — Nagy versenytársaink vannak, hazámat is ide so­rolhatom, hiszen a német tex­tiliparnak ősi hagyományai vannak. Állandóan külföldi szaklapokat, folyóiratokat ol­vasok, a vállalatvezetőség ki­küldött a frankfurti nemzet­közi textilkiállításra is. Tehát minden segítséget megkapok munkámhoz. — Hogyan él, vannak-e ba­rátai, elmúlott-e már a kez­deti szorongató érzés, talajt és biztonságot talált-e Ma­gyarországon? — Elég az, hogy már ma­gyarul gondolkodom, és de­rülök a német precízségen? A heti kétszeri ablaktisztí­tási mániámból engedtem — mondja jókedvű természetes­séggel —, hogy milyen az életem? Végre három év után elkészült a lakásunk Római­fürdőn. Szeretném saját íz­lésem szerint berendezni. Nincs nagy társaságunk, őszintén szólva hiányoznak a velem egykorú, hasonló ér­deklődésű barátnők. Szabad időmben olvasok, csak német nyelvű regényeket, mert a magyar tudásom még nem üti meg az irodalmi szintet. Ott­hon a férjemmel németül be­szélek, a munkahelyemen vi­szont fél 8-tól négyig magyar vagyok. Horváth Anita valami októl nem sikerül a vegyszeres gyomirtás, s ilyen­kor egy-két napra minden asszony kapát ragad, gyomot irtani. A nők és férfiak bérezésének összehasonlítására alig van lehetőség, mivel az azonos munkakör is kevés. — Egy biztos: a borjúnéve­lőben tökéletesen megvaló­sult az egyenlő munkáért egyenlő bér elve — mondja nevetve Horváth Lászlóné, a szövetkezet főkönyvelője. — Ott ugyanis mindössze ketten dolgoznak: egy házaspár. A papucsüzemben teljesítmény­bérezés van; ott két gépmun- kásnő dolgozik, általában meg is keresnek annyit, mint férfi munkatársaik. A többi üzemben a bérszabályozó nor­matívák mellett a munka ne­hézsége, illetve a szakértelem befolyásolja a bérezést. — Konkrétabban? — Például a papucsüzemi fűrészgépeken dolgozó fér­fiak természetesen többet ke­resnek, mint ugyanabban az üzemben a könnyebb munkát végző nők. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1913 őszén Jelentést ter­jesztett a kormány elé a mező- gazdaságban dolgozó nők hely­zetéről, élet- és, munkakörülmé­nyeiről. A KNEB-vizsgálat meg­állapította, hogy noha az utóbbi években csökkentek a nő- _ és férfidolgozók jövedelme közötti aránytalanságok a mezőgazdasá­gi nagyüzemben, a nők még mindig hátrányos he’.yze'.ben vannak a férfiakkal szemben. Ebben a legfőbb szerepet — többnyire — a szakképzettség hiánya, illetve a nők alacsony szakmai képzettsége játssza. Or­szágosan ugyan csaknem 200 ez­ren rendelkeznek valamilyen szakmai képzettséggel a mező­gazdasági üzemekben, ám közü­lük csupán 8200 a nő. A jelentés feltárta azt az el­lentmondást, amely a faltisi nők helyzetét jellemzi. Nevezetesen, hogy a fokozódó gépesítés mind­inkább kiszorítja a kézi munkát — azaz: a nőket — a mezőgaz­dasági nagyüzemből, ezen csak a szakképzettség megszerzésével lehetne segiteni, ám kevés a szakképzett nő. A számok nyel­vére fordítva: A mezőgazdaság­ban foglalkoztatott nők száma alig tíz év alatt 700 ezerről — az évtized elejére — félmillió alá csökkent, s a termelőszövet­kezetekben dolgozó lányok, asz- szonyok alig 36 százalékát tud­ják teljes munkaidőben foglal­koztatni. A fennmaradó 64 szá­zalék, valamint annak a 600 ezer nem dolgozó, de munkaképes korú falusi nőnek a foglalkozta­tása csak a mezőgazdasági és ipari együttműködés fejlesztésé­vel, további ipartelepítésekkel, élelmiszeripari előkészítő-feldol­gozó tevékenység szervezésével es a szolgáltatások gyorsabb fej­lesztésével valósítható meg. Mindehhez azonban a falusi nőktől is megkívánják a szak- képzettséget. Geyerhosz Mihályné i969 óta a termelőszövetkezet alkalma­zottja, jelenleg a gyapotüzem dolgozója. , Kiskunlacházáról hozta Taksonyba a férje, aki itt volt téesztag. — Kétnapos volt a kis­fiúnk, bejött Pestre megláto­gatni a férjem, s hazafelé me­net halálra gázolta a HÉV az erzsébeti gyalogosátjáróban. A fiatalasszony kezében re­meg a cigaretta és a gyufa. — A kicsi hol van napköz­ben? — A nagymamája neveli, én csak hétvégére hozom haza. Geyerhoszné néhány hete az igazát keresi: úgy érzi, mél­tánytalanság érte. — Eredetileg a panties üzem­ben dolgoztam, először a csi­szolóban, s megkerestem ha­vonta 2400 forintot. Tavaly decemberben áttettek egy má­sik műhelybe, ahol ezer-ezer- kétszázzal csökkent a havi keresetem. Azt mondták, a fa­papucsok iránt csökkent a ke­reslet, helyette bérmunka után kellett nézni, az pedig nem olyan jól fizet, mint a papucs­csiszolás. Én nem vitatom, hogy így van, de figyelembe vehették volna, hogy nekem nincs eltartóm, s egyedül ne­velem a gyermekemet. A munka is szokatlan volt, ne­hezen tanultunk bele, az anyagellátás is akadozott, ha nem dolgoztunk, persze, nem fizették az »dót, s volt olyan nap, hogy mindössze 36 fo­rintot kerestem. Hiába kértem magam vissza a csiszolóba, azt mondták, nincs szükség több munkaerőre. Akkor kér­tem, hogy tegyenek olyan helyre, ahol jobban kereshe­tek. Wagner elvtárs megígérte, szólt Kaltenecker Ferencnek, s így kerültem április elsején a gyap Küzembe. Már az első hónapban 2200 forintot keres­tem, pedig ebből egy hét be­tanulási idő volt! — Ezek szerint rendeződött az ügye? ... — Nem tudom. Az Ország- Világ februári számában ol­vastam egy jogi esetet, szintén egy, a gyermekét egyedül ne­velő anya sérelméről, az ő ügye orvoslást nyert. Gondol­tam, az enyém is ... Kérdez­tem a jogtanácsost, mit tehet­nék, azt mondta, adjak be írásbeli kérelmet a kiesett bér megtérítésére, mellékel­Pedagógusok szocialista brigádban .......... MUNKÁK Mintha vízmosás útját kö­vetné, úgy kanyarog a kes­keny Burgundia utca Vácott. Ebbői nyílik a Gábor József utca, s a kettő találkozásá­ban áll az az öreg iskola, amelynek ötödik éve Vásár­helyi József az igazgatója. A tágas udvaron szétszórt, földszintes épületcsoport el­helyezkedése némiképp az egykori úrilak, s a körülötte illő távolságban álló gazda­sági épületek benyomását vai terület Kalinyinyec vá­roskájából. „Kedves magyar elvtársak, drága barátaim!’’ — olvassa Vásárhelyi József a sorokat —, „Május elseje alkalmá­ból minden Váci dolgozónak sok boldogságot, jó egész­séget, munkájában szép si­kereket kíván Ny. M. Ko- lontaj, a Vác felszabadításá­ért vívott harcok egykori részvevője, volt harckocsizó katona...” kelti. — Ráhibázott — hagyja helyben az igazgató: — Az ott valaha Jeszenszky báró­nő nyárilaka volt, ezek pe­dig — mutat végig a tanter­mek során — istállók, sze­mélyzeti épületek. Halála előtt a bárónő az egyházra hagyta ingatlanát, s így lett belőle négyosztályos római katolikus elemi iskola. Ál­lamosítása — 1948 — után újabb négy tantermet építet­tek hozzá, a legutóbbit ta­valy nyáron. Itt van a négy felsőtagozatos osztály — nyolc tanulócsoporttal —, az alsó tagozat pedig a Mártírok út- { ján, kilenc tanulócsoporttal.1 — A tanárok tehát min­den szünetben pendliznek a két rezidencia között? — Már nem sokáig. De­cember végére elkészül az új, 16 tantermes otthonunk a Földvári téri lakótelepen, s végre mindannyian egy fedél alá kerülünk. Képeslap Moszkva mellől Az íróasztalon sötétkék mű­bőrkötéses album hívja ma­gára a figyelmet: képes kró­nika az iskola életéről. — Sajnos, csak 1969 óta ve­zetjük — mondja a króni­kás, Balassi Istvánná igazga­tóhelyettes —, de reméljük, egyszer majd megírja vala­ki az iskola egész történem tét. Nem nehéz kitalálni, ki lesz az a •valaki. Vásárhe­lyi József ugyanis gyakor­lott tollforgató: az iskola életéről szóló tudósításait rendszeresen közli lapunk he­lyi kiadása, a Váci Nap­ló, sőt, cikkírói között tartja számon a szovjet úttörők új­ságja, a Pionyerszkaja Prav­da is! Képes levelezőlap kerül az asztalra. A moszkvai Vörös teret ábrázolja, május else­jén. Címzettje Vác város Ta­nácsa, feladója Mihail Nyi- kolajevics Kolontaj, a moszk­A sorkosztos tanító — Az ön korosztálya még nem tanult oroszul az isko­lában. Honnan ismeri mégis, ilyen jól a nyelvet, hiszen eredetileg történelemszakos? — Ha van türelme meg­hallgatni, elmondom... ... Gyulán születtem, 1920- ban. Édesapám, aki kertészeti munkás volt, az ország egyik végéből a másikba vándorolt megélhetés után, Sarkadtól Tokajig, ö ugyanis tagja volt a jászberényi direktóriumnak, s addig maradhatott egy-egy uradalomban, amíg a múltja ki nem tudódott. — Szüleim anyagi erejéből hat elemire, meg négy polgá­rira futotta, utána kereskedő­tanonc lettem a Hangya szö­vetkezetben. Két évig kupor- gattam a házhozszállításért kapott 10—20 filléreket, majd 17 évesen — korengedélilyel — beiratkoztam a jászberényi ta­nítóképzőbe. Minden nyáron magam kerestem meg a követ­kező évi tandíjra valót.-— Képesítés után Szatmár megyébe, Jánkmajtis-Damó községbe kerültem. Osztatlan nyolc osztályos iskolában, 29 gyerek tanítója lettem. Damó kicsi falu volt, alig 300 lé­lek lakta, jórészt uradalmi cselédek. Szerény fizetésemből csak úgy jöttem ki, hogy „sor­kosztos” lettem: tanítványaim szülei naponta felváltva hoz­ták nekem ételhordóban az ebédet. Kafyusák ellen kukoricaszór — Fél évig tartott az egész, akkor behívtak katonának, az utászokhoz, Hárosszigetre. 1944-ben csapatunkat a fővá rosba vezényelték, kaptunk néhány vagon kukoricaszárat, meg azt a parancsot, hogy ál­cázzuk Budát. Harminc év után is elfogja a nevetés, ha erre gondol, alig bírja folytatni: jem a kereseti kimutatásai­mat és címezzem a vezetőség­nek. Megírtam, beadtam. — És? — Még nem kaptam rá vá­laszt. — Március óta?! Kaltenecker Ferenc ágazat­vezető — a termelőszövetke­zet választott vezetőségének tagja — és Nyeste István párttitkár nem tudott a be­adványról. Megígérte, hogy utána néznek. Előfordulhat, hogy nincs le­hetőség a kiesett bér vissza­menőleges megtérítésére, ám az is lehet, hogy van. Csak egyet nem lehet: válasz nél­kül hagyni a dolgozók panasz- beadványait! Halkan, B§yh3fl£U2l1 surrognak a dugóhegyező és -csiszoló gépek a parafaműhelyben. Zsigmond Györgyné — aki eredetileg gépkezelő a gyapotkártolóban — most éppen dugókat he­gyez, mert itt van rá szükség. Munkahelyét szereti, a béré­vel elégedett — 2000—2200 fo­rint között keres havonta —, s hogy őt is szeretik itt, arról társai bizalma tanúskodik: megválasztották a nőbizottság tagjának a műhely képvisele­tében. Átmegyünk a gyapotüzem- be, s az első dolog, amibe be­lebotlok: a pvc-padló felkun- korodott széle. A porelszívó aknát fedték vele, védekezésül a huzat ellen. Így aztán huzat nincs — csak balesetveszély. Ennek sem árt, ha az ága­zatvezető utánanéz. De még okosabb: elejét venni! Nyíri Éva — A budai Duna-partnak a Lánc-híd és az Erzsébet-híd közötti szakasza lett a miénk; parancs jött, hogy fonjuk be a rakpart korlátját kukorica- szárral, hogy a szovjet tüzé­rek ne lássák, ne lőhessék Bu­dát ... 1944 decemberét írtuk már. Mindennap nyílt paran­csot hamisítottam, hogy haza­mehessek Tahitótfaluba: ott tanított a menyasszonyom. December 17-én megesküd­tünk. A következő héten meg­beszéltük a helyettesemmel, hogy — mint ifjú házas — a karácsonyestét én töltöm ott­hon, az ünnep első napját pe­dig ő. December 25-én reggel 9 órakor indultam vissza Tahi- tótfaluból Budára. Délelőtt 11 órakor felrobbantották a tahi hidat, délután háromra bezá­rult az ostromgyűrű Budapest körül. A legközelebbi életjelt pontosan egy év múlva, 1946 karácsonyán adtam magamról a feleségemnek, a Voronyezs környéki Uzmanyból. Köszönet az új tanteremért Belelapozok az iskolai al­bumba. Első pillantásom egy szülői értekezletről szóló hír­adásra esik. Napirendjén sem­mi különös, akkor hát miért kellett az albumban megörö­kíteni ? — Mert ez volt az első az iskola történetében — világo­sít fel Balassi Istvánná. — Korábban ugyanis az vélt a vélemény, hogy tartsuk távol a szülőket az iskolától, mert a zsúfoltsággal nincs mit dicse­kedni. __ Nem is dicsekedni kell ve le, hanem tenni ellene — vetem közbe. — Az is Vásárhelyi elvtárs­ra várt — hangzik a felelet — ö kötötte azt az együtt­működési szerződést a Forte gyárral, amelynek értelmében mi megszerveztük a dolgozók általános iskolája kihelyezett tagozatát az üzemben. Gyere­keink műsort adnak a gyá­riaknak az állami ünnepeken és a névadó ünnepségeken, ők pedig egy tantermet építettek nekünk. Te voltál fogságban alapon — Buda felszabadulása nap­ján, 1945. február 13-án es­tem fogságba — folytatta a történetet Vásárhelyi József. — Uzmanyba vittek bennün­ket fogolytáborba, Voronyezs közelébe. Ott kezdtem el oro­szul tanulni. Akkor még csak a konyhanyelvet, később az­tán, szadai tanító koromban elvégeztem az orosz szakot az egyetem levelező tagozatán. — Két és fél év után, 1947. június 17-én hazaérkeztem. Addigra elvégeztem az anti­fasiszta iskolát, meg egy pro­pagandista tanfolyamot, első utam tehát az MKP-szerve- zetbe vezetett. Kinyitja a piros könyvecs­kéjét, nézzem meg: Párttag­ságának kelte: 1947. június 18. — Ősszel pályázatot hirdet­tek Szadára, jelentkeztem. Előbb óradíjas lettem, majd — 1948 márciusában — meg­kaptam a tanítói kinevezése­met. Megszerveztem az úttörő- csapatot, és „te voltál fogság­ban” alapon megbíztak az orosz nyelv tanításával. Ek­kor iratkoztam be az egye­temre. 1959-ben eszembe ju­tott: vajon mi újság van Uz- manyban? Élnek-e még az ottani barátaim? A postahiva­tal vezetője, az iskolaigazgató, a tanácselnök, meg a töb­biek? Levelet írtam az uzma- nyi iskola úttörőszervezetének» testvérkapcsolatot ajánlottam a saját szervezetünkkel. A kö­vetkező évben zászlót kültek nekünk, amelyet 32 tagú Komszomol-küldöttség hozott ki Szadára. Három évvel ké­sőbb meghívtak Uzmanyba. Tizenöt napot töltöttem e vendégszerető városkában, és ötöt Moszkvában, a Pio­nyerszkaja Pravda vendége­ként, amely akkor már gyak­ran közölte a két úttörőcsapat barátságáról, életéről írott cikkeimet. Tanítanak — nem buktatnak Tizenhét évet töltött a pe­dagógus-házaspár Szadán. Vá­sárhelyi József közben évekig volt a gödöllői járás úttörő­titkára, részt vett a szadai Székely Bertalan Emlékmú­zeum létrehozásában. 1963- ban Vácra költöztek; itt megszervezte a város első KISZ-lakásépítő közösségét. Munkájának eredményéről sa­ját háromszobás, összkomfor­tos lakásán kívül a KISZ Köz­ponti Bizottságának elismerő oklevele tanúskodik. Hat évig volt a járási tanács művelő­désügyi osztályvezetője, majd 1969 decemberében a Gábor József utcai általános iskola igazgatója lett. Két éve itt működik az or­szág egyetlen pedagógus-szo- cialistabrigádja. Tanintézetük egyike annak a 12 iskolának az országban, ahol két év óta egyetlen kisdiák sem bukott meg. Ha a polgárit végzett diá­koknak annak idején nem kellett volna különbözeti vizs­gát tenniük ahhoz, hogy gim­náziumban folytathassák ta­nulmányaikat ... ha a sze­gény ember gyerekének más értelmiségi pálya is kínálko­zott volna a tanítóságon kí­vül .. ha gimnáziumba kerü*'. volt osztálytársai nem nézik le a tanulni vágyó kereskedő- tanoncot, Vásárhelyi József talán sosem lesz pedagógus. Nagy kár lett volna pedig. Ny. É.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents