Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-12 / 135. szám
DEL-VIETNAM A két dél-vietnamd fél, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány és a Thieu- rezsim képviselői kedden egy hónap óta először ismét összeült, hogy folytassák megbeszéléseiket a kétoldalú katonai .vegyes bizottságban. Párizsban sajtóértekezleten ismertette a nemzetközi sajtó képviselőivel a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztériumának június 10—i nyilatkozatát Duong Dính Thao, a dél-vietnami felek politikai rendezésre irányuló celle-saint-cloudi tárgyalásokon részt vevő DIFK- büldöttség szóvivője. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Genf — Európa-értekezlet Ma - delegációvezetők tanácskozása Genfben szerdán nem hivatalos tanácskozást tartanak az európai biztonsági és együttműködési értekezleten résztvevő államok delegációinak vezetői. Megfigyelők arra következtetnek, hogy ha a koordinációs bizottság immár hetenként tartott ülésein kívül ilyen nem hivatalos összejövetelre is sor kerül, a tárgyalások eddigi menetének kritikus felmérésével új ösztönzést adhat a második szakasz gyors és sikeres lezárásához. A Genfben tanácskozó diplomaták és szakértők szeptember óta már értek el lényeges eredményeket. Összeállítottak Szervező: a technológia A vállalatok, a gyárak szervezőmunkáját sok minden befolyásolj a: a termelés fázisainak csoportosítása, a gépesítés, az automatizálás, vagyis a műszaki fejlesztés, a szállítási kapcsolatok tökéletesítése, a belső és a külső együttműködés folyamatossága. E rövid felsorolásból ragadjunk ki egyetlen tényezőt : a technológiát, amely önmagában szervező erő! Nem mindegy, hogy milyen a technológiai folyamat sorrendje, vagyis, hogyan csoportosítják a termelés fázisait, a technológia milyen megoldásokat tár fel, milyen gépekre épül — a korszerű technológia a korszerű szervezés egyik döntő feltétele. Könnyű az előző tételmondat igazságát belátni, ha csak néhány gyár példájára gondolunk: más szervezési feltételek teremtődtek az ikladi Ipari Műszergyár új motorüze- mében, mint voltak a régi tekercselőben, egészen másképp kell megszervezni a Nagykőrösi Konzervgyárban a léparadicsom fogadását, mint a könnyen romlandó darabos paradicsomét, a „színes program” a váci Fortéban, maga a technológia új, más szervezési elveket, módszereket, gyakorlatot követelt. Talán e példáknál is szemléletesebb az építőipar változása, fejlődése. I^i os, az építőiparban 11 több történt az elmúlt évtizedben, mint a megelőző évszázadokban. A kézi munkát felváltotta a gép, a falhúzást a szerelés. Ugye bizonyítani sem kell, hogy mekkora különbség van a malterkeverés, a téglarakogatás és mondjuk, a házgyári panelek egymáshoz illesztése, a kész fürdőszoba beemelése között. Az új gépek, az új technológia önmagában szervezésre késztető: például a központi betongyár kényszerít az ütemes munkára, hiszen a beton kötési ideje sem több, sem kevesebb nem lehet a szükségesnél, szállítani, építeni kell azonnal, a gép nem állhat, mert az sokkal drggább, mint két betonkeverő segédmunkás semmittevése. A házgyári, a köny- nyűszerkezetes szerelés is szigorú rendet követel. E példák bizonyítják, hogy a korszerű technológia egyrészt a modern szervezés feltételeit teremti meg, másrészt éppen szigorú rendszerével kényszerít is az ésszerű, átgondolt munkára. Ha már tételünket az építőiparral bizonyítottuk, folytassuk konkrét vizsgálatunkat is ebben az ágazatban. a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat példájával. A PÁÉV modern technológiát vásárolt, a Sthem alagútzsalus építési módot. Bár e módszerrel a várt felfutást nem érték el, mégis teljesítményük ennek köszönhető, vagyis tt a technológia — az elmaradások ellenére — döntő feltétele volt, hogy egyáltalán előbbre tudjanak lépni. Hogyan szervez ez a technológia? Elsősorban élőmunka-takaréko- san! A mai munkaerőhelyzetben — s így a munkáshiánnyal küzdő PÁÉV-nél is — ez nem lebecsülhető előny. Tudjuk jól, minél kevesebb ember kapcsolódik a munkafolyamatba, annál kevesebb a hiba lehetősége — az új technológia így is megteremti a racionálisabb munka feltételeit. 0 *’ omagában a technológia nem csodaszer, csupán feltételteremtő, ésszerű munkára késztető — ha az ember okosan használja. A PÁEV- nél három alagútzsalus berendezés van, az egyik már hozta a tervezett eredményt, kettő nem, az idén kívánnak ezen változtatni. A technológia lehetőségeinek teljes kihasználása juttatja a vállalatot azokhoz, az. .eredményekhez, amelyek a berendezésekben, a gyártási módban „benne vannak”. önmagában a technológia nem csodaszer, csupán feltételteremtő, ésszerű munkára késztető — ha az ember okosan használja. Nem feliben-harmadában, hanem a teljes lehetőséggel él vele. Nem volt ez így a PÁÉV-nél, ahol például a földmunkagépek 60—70, a daruk 80—90, egyéb gépek alig 50 százalékos kihasználtsággal dolgoztak. A laza munkafegyelem miatt pedig a dolgozók 15 százalékos veszteségidővel tevékenykedtek. Nincs az a technológia, amely a szervezési zavarokat, tervezési bizonytalanságot, kapkodást, lazaságokat kiegyenlíteni tudná. Éppen fordítva van: a korszerű technológia tereli kényszerpályára a folyamatokat, segíti a szigorú rend megteremtésében, szolgálja a megalapozottabb előrelátást, de az ezekre épülő szervezettség hiányában képtelen a gyökeres változtatásokra. E ltávolodva a konkrét példától, néhány megszívlelendő, általános gondolatot írunk le. A szervezettségből fakadó érték nagysága erőteljesen füsg az új technológia kiválasztásától, a berendezések fogadásától, az új gyártási mód gyakorlati előkészítésétől. És e témákban is sok még a probléma: sok helyütt nem tájékozódnak kellően a világ technológiai módszerei között. az választják, amelyről később kiderül. ho«v drágább, a berendezések elhelyezésre nem teremtik meg a főtételeket, nem tanítják meg előre a dolgozókat a technológia követelte mesterfogásokra. Pedig a technológia önmagában szervezésre késztető, s e szervezés kötelező, hiszen soksok berendezőbe, eliárá.si módba millió toriatokat ölünk — se summák kamatoztatása mindpp vát’a- lat, gyár elsőrendű feladata. F. P. mintegy 30 oldalra rúgó közös szövegtervezetet a záródokumentumok számára. A környezetvédelmi együttműködést tárgyaló albizottság már be is fejezte munkáját, és rövidesen elkészül feladatával a tudományos és műszaki együttműködéssel foglalkozó albizottság is. A konferencia köreiben ugyanakkor rámutatnak, hogy más területeken a munka még sokkal kevésbé hatékony. Ez legutóbb abban is kifejezést nyert, hogy már elkészült és rövidesen szavazásra kerül az a határozat, amely július közepéig jelöli ki az egyes munkaszervek menetrendjét. Genfben az a vélemény uralkodik, hogy valamennyi részvevő jóakarata esetén a következő hetekben sikeresen be lehetne fejezni a biztonsági értekezlet második szakaszát. A szocialista országok diplomatái hangsúlyozzák: továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a konferencia megfeleljen a várakozásnak és „a józan megértés győzelmét hozza a nemzetközi kapcsolatokban”. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1974. JÚNIUS 12., SZERDA Csütörtökön Algírban folytatódik a portugál—PAICC párbeszéd Mario Soares portugál külügyminiszter kedden újságíróknak adott nyilatkozatában közölte: elfogadta a Bissau-Guinea és a Zöldfoki-szi- petek Afrikai Függetlenségi Pártjának (PAIGC) javaslatát, hogy Algírban, folytassák a bissau-guineai harcok beszüntetéséről Londonban megkezdett. tárgyalásokat. Az. algíri tanácskozáson szintén a külügyminiszter vezeti majd a portugál küldöttséget. A tárgyalás következő fordulója várhatóan csütörtökön kezdődik. TÖBB, JOBB KELME SZECSŐRŐL llj gépeket — félautomatákat szerelnek Fordul a tengely, pörög az orsó, omlik a kelme Tápiósze- csőn az Újpesti Gyapjúszövőgyár telepén, s fokozatosan jobb, korszerűbb gépekről gördül le a szövet. Kétféle kelmét gyártanak az üzemben: a munkaigényesebb fésűs és a kevésbé finom, úgynevezett kártolt szövetet. Néhány évvel ezelőtt még csak az utóbbit szőtték, csupa 49 —50 esztendős masinával, most felfrissítik a gépparkot. — ------— P k özponti gyárban ugyanis megkezdődött a rekonstrukció, korszerű szövőautomatákat szerelnek fel, s nagyon jó állapotban levő 8—9 éves berendezések, közöttük néhány félautomata is felszabadul. Ezeket Tápiószecsőre szállítják, s az ottani öreg gépeket selejtezik ki. Tavaly 8 berendezést szereltek le, az idén eddig ötöt, és várható további 38 szövőgép szétszedése. A kiselejtezendő gépek helyére szám szerint kevesebb kerül, az úiabbak ugyanis nagyobb helyet foglalnak el.,A termelésben azonban nem fog lemaradás mutatkozni, mert kapacitásuk 50 százalékkal nagyobb a régiekénél. A közelmúltban két új, korszerű cérnázót is kapott a telephely, körülbelül 4 millió forintért. A géppark felújításának eredményeként a tápiószecsöi részleg termelése már az idén jelentősen emelkedik. A tavalyi 479 ezer helyett 511 ezer négyzetméternyi kelmét gyártanak. A mennyiségnél azonban dinamikusabban nő az előállított termékek értéke, ugyanis 50-ről 70 százalékra emelkedik a drágább, fésűsszövet aránya. Cz. V. Napirenden a könnyűipar Ülést tartott a megyei képviselőcsoport Rögtönzött könnyűipari termékbemutató várta tegnap délután a megyei tanácson Pest megye országgyűlési képviselőit. Gyermekcipők, női ruhák és kötöttáruk, táskák, sálak, kendők sorakoztak egymás mellett, a megyében működő könnyűipari üzemek termékei. A rögtönzött kiállítás magyarázata: az országgyűlés nyári ülésszakának egyik tervezett napirendje a könnyűipari helyzetről szóló beszámoló. A képviselők számára rendezett bemutató tehát arról kívánt tájékoztatást nyújtani: hol tart, mit gyárt Pest megye könnyűipara. Ezért is hívták meg a képviselőcsoport ülésére a megye öt könnyűipari üzemének vezetőjét: Bártfai Győzőt, a Váci Kötöttárugyár igazgatóját, Beck Tamást, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgatóját, Édes Istvánt, a PEVDI igazgatóját, Preizner Gyulát, a Hazai Fésűsfonó pomázi gyárának igazgatóját és Sipos Bálintot, a ceglédi Cipőipari Vállalat igazgatóját. S. Hegedűs László a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a megyei képviselőcsoport vezetője ismertette az ülés résztvevőivel az országgyűlés nyári ülésszakának tervezett programját és beszámolt az országgyűlés tisztségviselőinek, az állandó bizottságok elnökeinek és a képviselőcsoportok vezetőinek hétfőn a Par-: lamentben tartott üléséről. Ezt követően Török Zoltán, a megyei tanács Ipari osztályának vezetője tartott tájékoztatót Pest megye könnyűiparáról. Török Zoltán beszámolóját a meghívott vállalati vezetők hozzászólása egészítette ki, s így a képviselők igen részletes tájékoztatást kaptak Pest megye könnyűiparának eredményeiről és természetesen gondjairól is. A tanácskozás S. Hegedűs László zárszavával fejeződött be- P. P. ARAT AS ELŐTT A BENTA VÖLGYÉN Bevetésre készen állnak a gépek Nincs hiánycikk, ha idejében rendelik... A szokásos reggeli vezetői megbeszélés után, a határszemle előtt sikerült kis időre szót váltani a közelgő betakarítás előkészületeiről Dékány Istvánnal, az érd—százhalombattai Benta Völgye Termelő- szövetkezet elnökével. A szomszédokat is segítve — A június 4-én megtartott gépszemle tanúsága szerint régi gépeink — két SZK—4-es kombájn, két pótkocsis vontató a szemszállításhoz és ugyanannyi a szalmaszállításhoz, két szalmabálázó, egy DT lánctalpas és három MTZ- traktor a tarlóhántáshoz — bevetésre készen állnak. Idejében megérkezett új szerzeményünk, az E—512-es kombájn is a Német Demokratikus Köztársaságból. Ez a géppark nemcsak saját gabonatermésünk betakarításához elegendő, hanem arra is, hogy kisegítsük a környező gazdaságokat, ha úgy hozza a szükség. — Mennyi gabonája van a szövetkezetnek? — Kétszáz hektár búza és őszi árpa összesen. — Hogyhogy ilyen kevés? | — Szántóterületünk nagyobb I részén a tavaly októberben átadott, korszerű 320-as tehenészeti telepünk takarmányszükI ságletét kell megtermelnünk. Ezért 700 holdon kukoricát, 80 holdon lucernát termesztünk, 320 holdat pedig öntözéses legelőnek állítottunk be. — S mi lesz akkor, ha — az esőzés következtében esetleg elgazosodott — kukoricát épp az aratás idején kell kapálni? Nem beszélve a lucerna harmadik kaszálásáról, ami ugyancsak a gabonabetakarítás idejére esik? Felkészülve a növényápolásra — Erre is felkészültünk: a kukorica gyomtalanítására — a közösben és háztájiban egyaránt — két traktor áll készenlétben a hozzávaló kulti- vátorral. A lucernát pedig szénásnak dolgozzuk fel. Fűtőtest fürdőszobába A Mechanikai Művekben készülnek a fürdőszobai olajfűtőtestek. A berendezésekből az idén 15 ezret az NSZK-ba, 12 ezret pedig a hazai üzletekbe szállítanak. Koppány György felvétele — Nem tartozik éppen a betakarítási előkészületekhez, de ha már szóba jött, megkérdezzük: hol tartanak a tehenészeti telep benépesítésével? — Van már 130 tehenünk és 124 borjúnk. A napokban várunk Finnországból 170 elő- hasi üszőt, annak egy része már júniusban, a többi év végéig leellik. Jövő ilyenkorra már 700—800-as vegyes szarvasmarha-állománya lesz a szövetkezetünknek. Némi utánjárással — Utolsó kérdésünk: van-e az idén hiánycikk az erő- és munkagépalkatrészekben? — Idejében kell az alkatrészeket megrendelni, beszerezni, akkor nem lehet fennakadás. Megesik, hogy némelyikért két-három üzletbe kell elmenni, de olyan alkatrész, ami egyáltalán nem kapható — nincsen. Ny. E. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, tegnap kétnapos látogatásra Vas megyébe érkezett. Kedden a megye vezetői tájékoztatták a megye politikai, gazdasági és kulturális életéről, majd megtekintett több közintézményt. Az Elnöki Tanács elnöke ma folytatja vasi látogatását. Jumzsagijn Cedenbai, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára tegnap fogadta azt a magyar katonai küldöttséget, amely a mongol kormány meghívására Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével tartózkodik Ulánbátorban. Dzsemal Bijedics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke táviratban mondott köszönetét Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének újraválasztása alkalmából küldött jókívánságaiért. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának • titkára/ tegnap fogadta Günter Hen- niget, a Német Szocialista Egységpárt kiadójának vezetőjét. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki Jugoszláviában tartózkodik, tegnap látogatást tett Alekszandar Grlicskovnál, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottsága reszorttitkáránál. Dr. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, tegnap fogadta Abbas Khalafot, a Libanoni Haladó Szocialista Párt alelnökét, aki delegáció élén tartózkodott Budapesten. A vendégek tegnap utaztak el a magyar fővárosból. Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter vezetésével tegnap hazaérkezett az a magyar delegáció, amely Bukarestben részt vett a KGST rádiótechnikai és elektronikai ipari állandó bizottságának ülésén.