Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-11 / 134. szám
MOHOMIDÍKI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1974. JÚNIUS 11., KEDD A GEPESITES HATASA Átférnek a táblás gazdálkodásra Segély a nyugdíjasoknak — Juhtenyésztésfejlesztés, talajjavítás A Sülysáphoz tartozó sápi rész Petőfi Tsz-ét 1970-ben még a gyengén működő közös gazdaságok közé sorolták, a fokozatos gépesítés azonban megtette a hatását: 1971-től kezdve a gazdaság egyre jobb eredményekkel dicsekedhet, 1972-ben már csaknem kétmillió forint volt a nyeresége. Az utóbbi három évben munkagépekre több mint másfél millió, járművekre egymillió, bekötő útra másfél millió forintot áldoztak. A lakosság jobb ellátása érdekében a sápi községrészben 1972-ben zöldséges boltot nyitottak, amely évente 450 ezer forintot forgalmaz. A sportkört évente 10 ezer forinttal támogatják. A szövetkezetnek százkilencvenhat tagja van. 1973-ban ötven nyugdíjas részére 25 ezer forint segélyt folyósítottak, az idős tagokat őszi és téli idényben fővárosi gyógyfürdőkbe viszik, jS a tagság részére kiránduláso- kát szerveznek. 1972-től kezdve valamennyi tag egy hold háztáji földet kap. A szövetkezet nagyoszlári tanyáján 180 szarvasmarhát igondoznak, 375 anyajuhot tartanak, a juhok szaporulata igen jelentős. A kedvezőtlen természeti adottságok miatt a juhtenyésztést kívánják tovább fejleszteni. Az idén a gyenge minőségű földek talaját javítják, a Tá- pió-Hajta Vízgazdálkodási Társulatot bízták meg a csapadékvizek elvezetésével, továbbá . erdősávot létesítenek, s megvalósítják a táblás gazdálkodást, melyre saját erőből már 300 ezer forintot tartalékoltak. Ugyancsak az idén, az ifjúsági kölcsönalapból öthat családot támogatnak. A tagság elhatározta, hogy a nagyüzemi szőlőtermelés területét 56 hektárról 100 hektárra növeli, a termények raktározását pedig tároló építésével korszerűsíti. (krátky) KERÉKPÁROSOK Út a tanyáról A reggel 7 óra rendszerint a 31-es számú úton talál Sülysáp és Mende között. Ismerős az út, minden környező fa, néhány szembe jövő járművel „villogó viszonyban” vagyok, hiszen naponta látjuk egymást. Kedvesebb ismerőseim is vannak, velük arrébb kell találkoznom, túl a Bartos-ka- nyaron. Addig azonban balról két szelíd hajlású, erdő borította domb, majd lenn, a völgyben, néhány őzike suhan el mellettem, aztán eltűnik a záróvonal, és a hajtűkanyar után felbukkannak kerékpáros barátaim. Elöl általában Edit, a nyolcadikos kislány nyomja a pedált. Időnként hátrasandít hatodikos társaira, vagy a sort HOL A KERÍTÉSHEZ, HOL A MEGGYFÁHOZ Őszre már óvodában A minap középkorú férfi állított be a szerkesztőségbe: — Jöjjön, kérem, Monoron, az utcánkban mindennap' kikötnek egy gyereket, hol a kerítéshez, hol a meggyfához. Felháborító, hogyan lehetnek ilyen lélektelen szülők! Csaknem mindennap arra járunk, a látvány még az idegennek is elviselhetetlen. Beszállunk a gépkocsiba, s néhány perc múlva a helyszínen vagyunk. Zsolti most is a kerítéshez kötözve játszadozik a homokban. Hangosan köszön, aztán megjelenik I. B.-né, a nagymama is. aki gondját viseli a 3 éves unokának. — Nem akartuk, hogy intézetbe kerüljön a kisgyerek — mondja. — Én vállaltam a gyámságot Zsolti felett. Sajnos, a ház körüli teendőket nekem kell teljes egészében ellátnom, nincs időm, hogy vele foglalkozzam. Amióta megtanult járni, mindig kikötöm, így nem tud kárt tenni a kertben, s az utcára sem szaladgálhat ki. A kapukulcsot ugyanis még sohasem láttam. pedig már tíz éve itt lakunk. — Mama, hadd hintázzak eey kicsit — könyörög a kisfiú. I,-né eleget tesz a kérésnek, és Zsolti néhány pillanat múlva már hintázhat. Oda is kiköti azonban a nagymama, aki kissé mérgesen fogadja további kérdez6«!köftésemet. — Hol dolgozik a kisfiú édesanyja? — A Corvinban. Reggel fél 8-kor megy el itthonról, és este 1 n-re érkezik haza. — Ö is tud arról, hogy Zsolti egész nap meakö*özve játszhat csak az udvaron? — Igen. megmondtam nek! Azt modta. anya, te tudod, hogy kell bánni vele. A szomszédban lakó B-éket is naponta felháborítja a kisfiúval való bánásmód. B.-né: — Valóban, amióta Zsolti járni tud, állandóan kikötözik őt. Még a szobában is az ágy lábához kötik, hogy ne tudjon a gáztűzhelyhez nyúlni. Jellemző I.-né nevelési módszerére, hogy még a menye sem bízta rá gyermekét, a szomszéd vigyáz rá, míg dolgozik. Ügy érzem, nem megengedhető, amit I-né cselekszik. A ház előtt jövünk el ismét, Zsoltit a kerítéshez erősített madzag korlátozza a szabad mozgásban. I.-né ezt mormogja: — Azt csinálok, amit akarok. Ha akarom, még húszéves korában is megkötözöm. Kardos Lajosné, a monori nagyközségi tanács gyámügyekkel foglalkozó főelőadója: — Ismerem I. E. élettörténetét. Alig múlt 15 éves, amikor megszületett kisfia, Zsolti. Állami gondozásba akartuk venni a gyereket, de a nagymama, később a nagypapa is kezességet vállalt érte. Amit viszont művelnek vele, nem jutott mind ez ideig a tudomásunkra. Beidézték a gyerek anyját és I.-nét is. Csak a lányanya jelent meg. Elismerte, a furcsa bánásmódról tudott, de nem is gondolt arra, hogy az nem megengedhető. Figyelmeztették, ha nem változtatnak nevelési módszerükön, a gyerek állami gondozásba kerül. Az édesanya megígérte, hogy őszre óvodába is beíratja Zsoltikát. Gér József záró Jóskára, aki szintén az utolsó osztályt végzi az általános iskolában. Szépen, szabályosan, az úttest szélén, egymástól hallótávolságra haladnak, s beszélgetnek is közben. ★ Kicsit bővebbet akartam tudni róluk, felkerestem hát lakhelyüket és iskolájukat is. NAGYOSZLÁR. Tanya, körülbelül félúton Mende és Sülysáp között. A Petőfi Tsz birtoka. Tizenegy család él és dolgozik a dombtetői településen, jobbára a tsz munkásai, akik a gépjavítóban, illetve a szarvasmarhatelepen végzik feladataikat. Ma már könnyebb nekik, mint néhány éve, bár még akad némi különbség a falubeliek és a tanyaiak között: boltba Mentiére mennek, vagy a Pestre járók hozzák meg a portékát. A műhelyben a zuhanyozó és az étkező nagy segítség a tanyaiaknak, akiknek életében jelentős fordulatot a bekötőút megépítése jelentett: három év óta közelebb kerültek a faluhoz, A sápi iskolába mindennap az elsők között érkeznek a gyerekek, s fél 8-kor már javában tereferélnek falubeli barátaikkal. Most, hogy itt az iskolai év vége, kerékpáros barátaim pihennek, hiába várom majd feltűnésüket a kanyar után. Lukács István Száznegyvenhárom raj részvételével Sikerrel bonyolították le a járási önkéntes tűzoltóversenyt Az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az üllői önkéntes tűzoltótestület. A járási tűzoltóparancsnokság, mintegy jubileumi elismerésként vasárnap Üllőn rendezte meg az önkéntes tűzoltók járási versenyét. Már a kora reggeli órákban több kategóriában megkezdődött a verseny, de csak 9 órakor került sor az ünnepélyes megnyitóra. Az elnökségben helyet foglalt Földesi István, az MSZMP monori járási bizottságának osztályvezetője, Béky Ferencné, Vámos Géza és Bata János, a járás három országgyűlési képviselője és Varga Jenő járási KlSZ-tit- kár. Erdei Gábor, az üllői nagyközségi tanács elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Horsik József, a járási hivatal elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett az önkéntes tűzoltómozgalom elmúlt 100 évére, s elismeréssel szólt a községi testületek munkájáról. RÉSZLETES EREDMÉNYEK Gépjárműfecskendő-szerelés, községi férfi: 1. Monor Űj Élet Tsz. Gépkocsifecskendő, üzemi, férfi: 1. TÖVÁL. 800-as kismotor, községi: 1. Vecsés, női: 1. Nyáregyháza. 400-as kismotorfecskendő, férfi: 1. Vasad, If iú Gárda, női: 1. Monori-erdő. vasad! úttörőraj koesilecskendőt szerel Haluszka Mihály felvétele 400-as kismotorfecskendő, községi, férfi: 1. Péteri, leány: 1. Vecsés 1. sz. iskola. Kocsi- fecskendő-szerelés, községi, férfi: 1. Gomba-Felsőfarkasd, női: 1. Vasad, fiú: 1. Ecser, leány: 1. Vasad, iskola. Osz- tottsugár-szerelés, községi, férfi: 1. Vecsés, női: 1. Gomba, fiú: 1. Üllő, leány: 1. Gomba, üzemi, férfi: .1. Vecsési Állami Gazdaság, fiú: 1. Járási Szolgáltató Ktsz, üzemi, női: 1. Úri, szövőüzem. 800-as kismo- torfecskendő-szerelés, üzemi, férfi: 1. Járási Szolgáltató Ktsz. 400-as kismotorfecskenOrszágjáró diákok találkozója Megnyerték a Pest megyei ODOT Kupát A KISZ Pest megyei bizottsága Nagymaroson rendezte meg az országjáró diákok Pest megyei találkozóját, melyen 24 középfokú tanintézet mintegy háromszázkilencven tanulója vett részt. A monori József Attila Gimnáziumot huszonhat diák képviselte a háromnapos találkozón, Veress László tanár vezetésével. A városismereti versenyben (Sopron nevezetességeiről kellett számot adniuk a versenyzőknek) és a tájékozódási futóversenyben az első, az összetett honvédelmi rajversenyben pedig a harmadik helyet szerezték meg a mono- riak, s a megyei összetett pontversenyben is ők lettek az elsők: megnyerték a Pest megyei ODOT Kupát, tehát részt vehetnek az országos diáktalálkozón, amely július 16—24. között kerül megrendezésre, Sopronban. Sok tréfás verseny is fokozta a diákok jó kedvét, például főzőverseny, kötélhúzás, labdarúgás, ki mit tud?, kötélmászás. A huszonhat diák közül legjobban Paput Mária, Metercsik Erzsébet, Fürt Zsuzsanna, Ga- rai Mária, Horváth Mária, Sipos Margit, Szemők Judit, Morvái Rózsa, Szalai József, Bukai Péter, Szentiványi Ferenc, Gulyás Sándor és Székely Béla szerepelt. V eress László túra vezető véleménye szerint igen hasznos és tanulságos volt a háromnapos találkozó, a csapat tagjai remekül helytálltak a különböző versenyszámokban, sokat tanultak, és nagyon örülnek, hogy újabb hírnevet szereztek az iskolának, melyet egy újabb kupával is gazdagítottak. Vitéz Imre dő-szerelés, üzemi, férfi: 1. Monori Állami Gazdaság szárazhegyi kerülete, női: 1. Vecsési Ruházati Szövetkezet, fiú: 1. Maglódi Vasipari Vállalat. Az eredményhirdetés után az üllői általános iskolások tormagyakorlatokat, az ecseri népi tánccsoport tagjai műsort mutattak be. Délután 3 órától a vecsési tűzoltózenekar térzenét adott a művelődési otthon udvarán, majd nagy sikerrel szerepelt a maglódi Páva-kör a zsúfolt nézőtér előtt. Este 7 órától reggelig tartó tűzoltóbál zárta a programot. ★ A megyei összesített eredmények lapunk nyolcadik oldalán olvashatók. G. J. Klasszikus formák Névadó ünnepség Monoron Az MSZMP Monori Járási Bizottságán bensőséges ünnepséget rendeztek szombaton: ifj. Hunyadi László és felesége, Búzás Rózsi kislánya kanta meg a Mónika nevet. Az úttörők műsort adtak. Ecseren különös gondot fordítanak nemcsak a házak tisztaságára, hanem külsejére is, szeretik a falakat díszíteni, és különösen változatos a tornácoszlopok kiképzése. A legtöbb oszlopon felfedezhetjük a klasszikus formák követését. A képünkön látható, Petőfi utcai ház tornácán az ion oszlopforma alkalmazását észlelhetjük. A tornác szépen illeszkedik a környezetbe. Egyre növekvő forgatom A MÉK sülysápi 123-as boltját délelőtt és délután is sokan látogatják. Április eleje óta forgalma a vetőburgonya s a primőráruk nagy választéka révén egyre jobban növekszik, s jelenlegi árukészlete teljesen kielégíti a környékbeli lakosság igényeit. Az üzletben most a baromfi a legkapósabb. Minden szerdán négyhetes, 30 dekás előnevelt csirkék érkeznek. A boltvezető a fehéret 15, a sárgát 16 forintért árusítja. A kedves, csipogós jószágokból legutóbb 500 talált gazdára. Pénteki napokon a vevők türelmesen sorban állnak: akkor érkeznek ugyanis hatalmas ládákban, teherautóval az 1.20 kiló súlyú rántanivaló csirkék, amelyek ugyancsak nagy keresletnek örvendenek. K. L. Pályaszéli jegyzet Helyesen járt el a játékvezető Futcsa közjátékkal kezdődött a nagy érdeklődéssel várt Maglód—Vecsés mérkőzés: Bógyist és Maár I-et dr. Horváth játékvezető már az első percben kiállította, dulakodás miatt. Hiába szerzett vezetést a hazai csapat, Bó- gyis hiányát nagyon megérezte, sehogyan sem tudott kibontakozni, s a vecsésiek teljesén átvették a játék irányítását, majd a félidő végéig meg is fordították az eredményt. A második félidőben a hatalmas vihar miatt szinte teljesen kiürült a nézőtér: a szurkolók az épülő klubházba menekültek az eső elől. Makovecz növelte a gólok számát, már 3:l-re vezetett Vecsés. amikor a játékvezető, a nagy villámlásra tekintettel, félbeszakította, majd fél óra eltelte után úgy határozott, nem folytatják tovább a mérkőzést. Kíváncsian várjuk ez ügyben a szövetség döntését. Nagyon helyesen járt el dr. Horváth, hiszen néhány évvel ezelőtt Kiss László és Szucsányi András, a Budafok, illetve az MTK kiváló játékosa esett a villám áldozatául: valóban nem volt tanácsos folytatni a játékot. Csak dicséret illeti a játékvezetőt elővigyázatosságáért. További eredmény«*: Üllő—Isaszeg 2:1, Aszód— Monor 4:2 Területi: Farmos—Gyömrő 5:1, Malinovszkij SE—Péteri 7:0 (-é-) IVffSOR MOZIK Gyömrő: Akinek van egy unokatestvére Bronxban. Maglód: A halál válogat. Mende: A sziklabarlang titka. Monor: Hangverseny Bang- ladesért. Pilis: Mária, a skótok királynője. Üllő: Modern idők. Vecsés: Jelszó: A puszták angyala. KIÁLLÍTÁS Gyomron, 14.30-tól 18 óráig: Bodócsi Béla amatőr festőművész kiállítása.