Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
1974. MÁJUS 1., SZERDA %MAod <VVC<VCCvXVN\XV*C^\>^NVX\>X\V ÉS MINDENNAPOK Vajon milyen A világosságért mosan fizikai munkát végzett. Inkább az, hogy nem hagyta tétovázni, magukba roskadni az embereket. És az erőmű január 4-én ismét működött. Az igazgatónak nincs Nemrég hely volt. Olyan munkás mellé, aki régóta húzódó telekú'gye rMátt elégedetlenkedett. Végighallgatta, pedig nem is az erőműhöz tartozott. Másnapra magához kérette az aktákat. Jogtanácsosa végigböngészte a kötegnyi írást és kiderült, hogy a békétlenkedőnek nincs igaza. Csenterics Sándor nem hivatta magához, munkahelyén kereste meg és ott mondta el neki szemtől szembe: ne kergessen vélt igazságokat. Ismerős történet az is, ami valamivel régebben, még 1956-ban történt. Akkor az Erőmű Tröszt igazgatója volt. Biztosítani kellett a zavartalan energiaellátást, de akiktől ezt elvárta, alig jutottak élelemhez. Ügyeskednie kellett, hogy innen is, onnan is szerezzen számukra valamit. Egyszer a sasadi termelőszövetkezettől sertést hozott. Hatvandekánként osztották szét. Egyetlen ember utasította visz- sza a húst, éppen Csenterics Sándor. Ne gondolja senki, hogy önmagáért szaladgált... vacsorázott doktorátusa, semmiféle egyetemi papírja. Mégis jó szakembernek tartják. Lépésről lépésre építette í, karrierjét”. 1929-ben, tizennyolc éves korában a Dunagő- zös RT-nél kavicskirakodó volt. Majd lakatos. 1944-ben hat elemijével kazánmester. A pécsi erőműben ismerkedett meg az erőmű minden részletével. Tanfolyamot tanfolyam után végzett. A részvénytársaság a felszabadulás előtt a volks- bundisták vezetése alatt állott. Ö pedig szakszervezeti főbizalmi volt. Görbe szemmel néztek rá. Kezdeni azonban nem sokat kezdhettek vele, mert kisujjában érezte szakmáját, kellett nekik az ügyes szakember. A felszabadulás után kiemelték igazgatónak: tanította a vállalatokat, hogyan kell jól fűteni a pécsi szénnel ... Az enérgiaszűk világban, 1954-ben (ekkfor ismét a kelenföldi erőműben dolgozott) kilyukadt egy kazán. Még csak ez hiányzott! A Ganz-M'ÁVAG szakemberei tíz nap alatt akarták helyrehozni. Széttárta kezét a főmérnök és mindenki: mit tehetnek, legyen tíz nap. Nem úgy Csenterics Sándor: tudta,: hogy elég’’ a javításra hét nap. Ismét győzött a személyes példa, a makacssága, a szakmai ismerete. Saját munkatársaival — igaz, éjjel és nappal, pihenés nélkül — dolgoztak. A hetedik napon felfűtötték a kazánt... t'.'XWXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXWXXNXXXXXXXXNXXXXXXVvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX^XXXXXXVvXXXXXXXXXXXXXXXX ember az, aki igazgató létére munkásruhát ölt és időnként bebújik a kazánba, végigjárja a leglehetetlenebb helyeket: a padlástól a pincéig. Csenterics Sándor, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat igazgatója ebben leli kedvét. .Vajon milyen igazgató az, aki képes szólni egy eldobott csikk miatt? Aki megköveteli, hogy ott, ahol szénnel vagy olajjal dolgoznak, úgy ragyogjon minden, mint az orvosi rendelőben? Igaza lenne ab» L, hogy nincs kis és nagy detlenség? Hogy ahol megtűrik a port, piszkot, ott megfér más lazaság is? Vagy annak lenne igaza, aki azt mondta egyszer: mindenki azzal foglalkozik, amihez ért? Sokéves munkája közben gyakran előfordult, hogy a hátsó kapun ment be éjjel ellenőrizni. Neki soha nem kell kíséret, kiismeri magát egyedül és előre senki nem tudja, hol jelenik meg. Amikor 1949- beri munkássága során elősz&r foglalt el igazgatói széket a Kelenföldi Erőműben, két hétig csak figyelte a munkát. Egyszer megkérdezte a csellengőktől: mit csinálnak? Mi köze hozzá? — torkolták le. Bemutatkozott és persze, a rá- érők rohantak volna dolgukra, de Csenterics Sándor visszatartotta őket. Üljenek le és beszélgessenek... Nem csak ellenőrizni jár a munkások közé, sok értelmes ötletet kap tőlük. Bárki megállíthatja útjában ma is, nem kell fogadónapra vagy értekezletre várniok. Ö így értelmezi az igazi demokráciát. Névszerint ismeri a hozzá tartozók legtöbbjét, de még a Százhalombattán dolgozó 41 vállalat jó részét is. Tudja, ki melyik csapatnak szurkol. Tudja, ■1 kinek van otthoni gond ja. Azt is tudja, ki milyen munkás, kinek elég a szép szó, ki csak a durvább hangra hallgat. Azt mondják, számára az ember nem akta. az ebédlőben szokása szerint leült, ahol éppen Ha valamit nem tud. Külföldiekkel a fővárosban. 1967. augusztus 29-e este volt. Késő éjjel állt fel az asztaltól, fáradtan, kialvatlanul. Valami mégis az erőműbe, Százhalombattára húzta Megtörtént ez már máskor is. Felvette munkásruháját és indult megszokott útján a kazán felé. Egy- S2&'csak füstöt érzett, majd még erősebbet. Értesítették a tűzoltókat, a rendőrséget. De akkor már égett a trafó és minden: 30-án hajnalban százmilliót vitt el a tűz. Akik munkahelyükre nemcsak pénzt keresni járnak, hartem mert minden szállal oda- kátődnek, megértik, hogy Csenterics Sándor, a nagydarab, erős ember sírt. Hat nap és hat éjjel legfeljebb perceket pihent S mert ő sem tágított a mentéstől, vele maradtak munkatársai is. A mérnökök, a gépírók, mindenki az irodáról. Nem az volt a legfőbb, hogy az igazgató füstösen, kormert hogyne fordulna elő ilyesmi, utánanéz: olvas és szakembereitől kérdez. Régi munkatársai, sokuk jó barát, történeteket mesélnek róla. Szinte tollbamondták ezt az egész írást. Gabányi Lajos öt évig volt vele, dr. Hajdú Elemér és Hámori Gyula hol főnöke, hol beosztottja volt Csenterics Sándornak. Különösen akkor ismerték meg, amikor hat évig miniszterhelyettes volt, de ugyanaz a Csenterics Sándor maradt. Akár így, akár úgy dolgoztak együtt, összekötötte őket a szakma- szeretet, a közös erőműmúlt. Hámori Gyula 1935 óta ismeri, sok tanfolyamot végeztek együtt, dr. Hajdú Elemér 1944 végén a pécsi erőműben találkozott vele először. Régi, jó barátai mind, akik nyilatkoztak, mégsem elfogultak. Ismerik Csenterics Sándor gyengéit is: néha darabos, nem mindenki szereti a „csomagolatlan” beszédet. Ha valamilyen utasítását nem hajtják végre, ő intézkedik, átnyúl a közvetlen felelős feje felett. Zárkózott, nehezen nyílik meg. Panaszkodhatna a felesége is, akivel harminckét éve él együtt: hányszor várta hiába haza, késett, mintha az erőművel házasodott volna össze. gazdag életrajza összefüggő leírására. Pedig jó lett volna sorravenni az éveket. Kicsiny irodája asztalán halomnyi régi irat. huszonöt tagsági ' igazolvány. Köztük párt-, szak- szervezeti, MSZBT, szabadság- harcos ... Jó lett volna leírni: 1943 óta, amióta szakszerve- j zeti tag, mit csinált. A megmaradt iratok bizonyírekként hevernek: van köztük bérharcról szóló és tiltakozás a normarendezés ellen. Követelés és reklamáció: ne keverjék mint a moslékot a dolgozók lisztadagját. Levél Csenterics- hez: ... berendelem tárgyalásra ... A ma történetét sem egyszerű összegezni: a megyei pártbizottság tagja, a vasasszakszervezet alelnöke. A százhalombattai városi pártvégrehajtóbizottságnak és a tanácsnak tagja. Nyolc évig fővárosi tanácstag volt. Elnöke a százhalombattai vasas sportklub vívószákosztályának. Kijár a vízitelepre. Teniszezik a fiatalokkal. Büszke a balatonkenesei vállalati üdülőre, ahol vitorlások is vannak. Képeket mutat: itt vitorláznak, ott jutalmat adnak át, amott e£y;'fotőá, 'ázélés-derűs kedvüket kapta : ,éj. Beszél „,hűzárói, kertjéről, ahol néha kapálgat, s beszél a televíziórendező lányáról, Ágnesről. Á leglényegesebb I Hely sem maradt azonban az erőmű. Most a Dunamenti Hőerőmű. 1955-ben kutatták, hová épüljön az új üzem. Olyan vidéket kellett választani, ahol víz is van, megfelelő tüzelőanyag, ne legyen túl közel városközpont, kedvező legyen a szélirány. Először a dunántúli szénre terveztek 200 megawattos üzemet. Később azonban ide vezették a Barátság olajvezetéket és áttervezték az egészet. Csenterics Sándor is azok között volt, akik körülnéztek a csupa kukoricaföld Százhalombattán. Azok közt volt, akik ledobták sapkájukat: itt épüljön az erőmű ... 1963-ban üzembe helyezték az első blokkot. Mínusz 25 fok és hóvihar volt és valamennyien féltek: az ország első szabadtéri blokkja kiállja-e a próbát? S nem történt semmi baj. Aztán verekedni kellett a lakásért, karácsonyra igazi otthona legyen az embereknek. Épüljön új iskola és ne hat, hanem tizenhat tantermes. Legyen művelődési ház és könyvtár, üzlet és vízisporttelep. Amikor a kormány kimondotta, hogy fejleszteni kell az energiatermelést, megszületett az elhatározás: hat 215 megawattos blokkal bővítik Százhalombattát. 1976-ra fejeződik be a mű. Kitüntetések, kiváló címek jelzik a vállalat útját, aki belép a 8-as vagy 9-es gépházba, öröm tölti el, micsoda munka ... A napokban kérte nyugdíjazását. Nem fáradt még el. Nem beteg. Nehezen élne az erőmű nélkül. Mégis, önfegyelemből, szigorúságból, határozta el magát: nem várja meg, amíg küldik. Minden embernek szépen kell átadnia helyét a fiatalabbaknak. Ha pedig egy-két évre f 63 éves. [ Sokan ösztönzik. marasztalnák, az más... Nem álszerény, tudja, hogy sokat tett az erőművekért, tudja, hogy tisztelik, sokan szeretik. Welle Győző főmérnök, Du- becz József ács-asztalos csoportvezető, Túrán Ferenc tmk- lakatos brigádvezető, Balázs János, a szakszervezeti elnök és a többi régi munkatárs egy- egy szavából is ért. Csenterics Sándort, miért nem szólal meg megyei nagy értekezleteken. Elmondhatná, hogyan' csinálja, milyen tapasztalatokat gyűjtött össze ennyi év alatt. Nem azért, hogy utánozzák, hiszen ő sem másol senkit, hanem azért, mert sokat tud és sokat kellene elmondania. Azit: hogyan lett munkásból igazgató és hogyan maradt igazgató létére egyszerű, tekintélyt parancsoló munkás. Olyan, nem hibátlan, de átlátszó tiszta ember, mint volt altkor, amikor nem sejthette, hogy egyszer hatalmat bíznak rá. Hatalmat, amiyel munkás társaival egyetemben világosságot gyújthat. Sági Ágnes Tn\me e-ri’irat A kii»ltetés után egy hónappal fejesc1 CZVU5ZÍ szu/c£ dett ije a saláta a dunabogdányi Úttörő Tsz tíz melegágyában. Az utolsó tételeket az ünnepre küldték piacra. Egyébként az idén nem kevesebb mint 16 ezer fejet értékesítettek. Nemsokára a karalábé, az uborka és a paprika szürete következik. Gárdos Katalin felvétele A közösség gyűrűjében Három vélemény a brigádok társadalmi szerepéről Az idén a kiváló brigád kitüntetést a Dunakeszi Járműjavító Ifjú Gárda szocialista brigádja nyerte el. Az I. számú gyárrészlegben kocsivázakat készítő kollektíva 21 ezer forint jutalomban részesült, mely összeget differenciáltan osztották fel egymás között. Ügy döntött a közösség: mindenki érdeme szerint, munkája arányában részesül a jutalomból. Kétezernégyszázan dolgoznak a Járműjavítóban. I960 munkás, ebből 598 KISZ-korosztályú. Az idén 86 brigád kötött szerződést, azaz, 1241 dplgozó,— sz üzem 51,7 százaléka — vesz részt a szocialista brigádmozgalomban. Az 1241 tag közül 301 lány és asszony... A brigádok — a kollektív élet csoportsejtjei — maguk köré gyűjtötték a kívülállókat, ők alkotják a brigádközösségek gyűrűjét. A törzstagság az a mag, amely irányítja, segíti a műhelyekbe újonnan jött, vagy áthelyezett munkásokat is. Varga György Ifjú Gárda szocialista brigádjához 25-en tartoznak, a törzstagok száma 14. Egyéni kezdeményezés - kollektív megoldás — Nem célunk a brigádok hígítása, a tagok számának növelése, mert a 20—40 emberből összetevődő közösségek nehezen irányíthatók, kevésbé áttekinthető a munka is, mint a 7—15 emberből álló csoportokban — mondta Révay Sándor, a szakszervezeti bizottság titkára, amikor pár nappal ezelőtt felkerestem. A kollektívák életéről, üzemi szerepéről beszélgettünk. — Egyenlőségi jelet kell hogy tegyek a szocialista brigádok és a kollektívák közé. Nálunk azonos fogalmat jelentenek. Ha a műhely, vagy az üzem kollektíváiról beszélünk, valójában akkor is a brigádközösségeikre gondolunk, mert ezek a kis csoportok együttesen alkotják a vállalat egészét. Amikor egy kollektíva jó eredményeit dicsérjük, mindenkor a brigád- tagok egyéni képességét, szorgalmát, törekvését is értjük ez alatt. A brigádvállalások ma már az egvéni vállalások ösz- szetevői. Csak így alapozhatunk a tömegerőre. A kollektíváknak mindenekelőtt a termelésben van meghatározó szerepük. Például a tömeges kezdeményezéseknél: a munkaverseny, a kommunista szombatok, ünnepi riű«T!>kok megszervezésében. Óriási a mozgósító erejük. Összefogva az újért Az újító-, ésszerűsítőkedv is nagyobb a brigádokon belül: forgóváz forgató berendezést, ütköző forgató és hegesztőkészüléket tervezett a Petőfi Sándor, illetve a November 7. szocialista brigád, munkájuk megkönnyítésére. A kollektívák érdeme többek között az is, hogy korszerűsítették a fűtésszabályozó műhelyt. Összefogásuk más területen is tapasztalható: most épül az üzem mellett a 150 személyes óvoda. A 31-es ÁÉV munkaerőhiány miatt lassan dolgozik. A brigádok nem nézhették tétlenül, mind a 86 kollektíva felajánlotta, hogy személyenként 8—10 óra társadalmi munkát vállal. A fiatalok többet várnak Kérdésemet megismételtem Stehlik Ferencnek, a KISZ- bizottság titkárának. — A pályakezdő fiatalokat és az új dolgozókat nem mondhatnám, hogy fenntartás nélkül fogadnák a munkahelyi közösségek. Ifjúsági parlamentünkön is felvetették a küldöttek, hogy egyes brigádokban a bérek, a jutalmak elosztásakor a korkülönbség számít, az azonos ké- ' pességű fiatal és’1 idősebb munkás között nagy a Béf- differencia. Termelési tanácskozásokon a kezdeményező hangra gyakran hangzik el a megjegyzés: mi az, szerepelni akarsz?” Az ifjúmunkások szeretnék, ha a brigádvezetők konkrétan megmondanák, mit várnak tőlük, s ne vágnák a fejükhöz, hogy csak a jogaikért tudnak harcolni. Az üzemnek 16 ifjúsági szocialista brigádja van. A KISZ- titkár szerint a korban is ösz- szeillő közösségekben nagyobb az összhang, a kezdeményező készség, türelmesebbek a pályakezdőkkel. A munka után a szórakozás mellett a tanulás is foglalkoztatja őket. Több segítséget várnak azonban a vállalatnál működő fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsától, amelynek tagjai konzultációkon megmagyarázhatnának egy-egy fogósabb matematikai példát. A vasútgépészet! szakközépiskolába járó brigádtagoknak ugyan megígérték, hogy patronálják a továbbtanulókat, szerepel is munkatervükben, csak éppen megfeledkeztek róla. Pedig a fiatal műszaki és közgazdász szakembereken is múlik, hogy a kollektívákban elültessék a szakma iránti szeretetet, Az emberi kapcsoltok fokmérői az eredmények Szakács Józseffel, a pártbizottság titkárával csak röviden cserélhettük ki gondolatainkat.' Értekezletre sietett. A kollektív életről alkotott pár mondatos véleménye horogként akadt meg emlékezetemben : — Üzemünkben a közösségi életet inkább munkakapcsolatnak nevezném. Elsősorban ez a kötődési forma jellemző a kollektívákra. Az emberek nem élnek annyira társas életet, mint ahogy azt hisszük. A munkásoknál is tapasztalható ez a befelé fordulás. Szívesebben töltik a hét végét a családjuk mellett, otthon a kertben pihenve. Mindez nem ellenkezik a szocialista embertípus életvitelével. Valljuk meg őszintén: erőltetettek a közös kirándulások. A fiataloknál más. a helyzet, mozgékonyak, függetlenek, közös programok nélkül unalmas lenne számukra a szabad szombat, a vasárnap. Az emberi kapcsolatokat valóban nem a közös kirándulások, a fehér asztalok melletti cimborázó, koccintgató brigádtalálkozók adják. Jó ha van, de nem mindenáron. A sok száz munkás összefogásából létrejövő óvoda, a szellemi vetélkedőre készülő brigád együttes tanulása, a véradás, a termelési sikerek a kollektív élet elsőrendű fokmérői. S ebből nincs hiány Dunakeszin. Horváth Anita \ i