Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-31 / 125. szám

1974. MÁJUS 31., PÉNTEK 3 1975: A NŐK NEMZETKÖZI ÉVE Az asszonyok szerepe a családban és a közéletben Ülést tartott az MNOT Ismét megkezdődött a gyártás Növekvő árak — vállalati gondok A PEVDI és a világgazdaság Tegnap délelőtt a Parla­ment Vadász-termében ülést tartott a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsa. Az elnökségben foglaltak helyet: Jakab Sán­dor, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a KB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya vezetője, Keserű Já­nosáé könnyűipari miniszter, Erdei hászlóné, az MNOT elnöke. Fekete Jánosáé és Ma- koldi Mihály né, az MNOT al- elnökei, Csizmadia Ernőné dr. és Németh Istvánná, az MNOT Elnökségének tagjai. Az el­nöklő Markovics Lászlóné megnyitó beszédében szeretet­tel köszöntötte a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség varsái tanácskozásán részt vett amerikai, ciprusi, indiai, iraki és japán nőszövetségek hazánkban tartózkodó küldöt­teit, valamint a dél-afrikai nőszövetség vezetőjét. Elsőként Sebestyén Nán- dorné, az Országos Béketa­nács főtitkára emlékezett meg a nemzetközi és a magyar bé­kemozgalom 25. évfordulójá­ról. Hangsúlyozta, hogy ennek az egész világot átfogó moz­galomnak a nők a legoda- adóbb hívei, s hazánkban is a nőmozga­lom volt a békemozgalom egyik alapító tagja. Az Országos Béketanács kö­szönetét tolmácsolva az egész magyar nőlársadalom támo­gatásáért, átnyújtotta Erdei Lászlónénak az OBT emlék­plakettját Ezt követően a tanácsülésen részt vevő külföldi delegátusok kaptak szót. Nagy taps kö­szöntötte az amerikai nők mozgalmának küldöttét, aki — egyebek között — az ameri­kai nőszervezet chilei szolida­ritási plakátjait ajándékozta az MNOT-nak, és a japán nő­szövetség vezetőjének szavait, aki bejelentette: hazájában 170 napos kampány kezdődött az amerikai atom-tengeralatt­járók kitiltásáért a japán ki­kötőkből. Sara Reddi, az NDN indiai titkára beszámolt a szövetség varsói ülésének ha­tározatairól, köztük arról, hogy 1975. a nők nemzetközi éve lesz. Második napirendi pontként a részvevők megvitatták az MNOT Elnökségének az 1973. október 18-i tanácsülés óta végzett munkáról szóló tájé­koztatóját. Az MNOT múlt őszi tanácsülésén részletesen megtárgyalta a párt és a kor­mány népesedéspolitikai hatá­rozatát. és állást foglalt a ha­tározatok mellett. Az elnök­ség továbbra is kiemelt fel­adatának tekinti, hogy a pro­paganda és a tömegtájékozta­tás, a felvilágosítás és a tu­datformálás eszközeivel segít­se elő az anyák, a gyermeke­ket nevelő családok fokozott társadalmi megbecsülését. Szót emel a gyermekintézmé­nyek — a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok — és a ját­szóterek fejlesztése, építése mellett. Aktív szerepet vállal a szocialista családi közössé­gek megszilárdítását, a gyer­mekek fokozottabb védelmét szolgáló, módosított családjo­gi törvények megismertetésé­ben. Az elnökség tájékoztatóját követő vitában tízen szólal­tak fel, köztük Fekete János­áé, az MNOT alelnöke, o kar- tali termelőszövetkezet bri­gádvezetője. Szóvá tette, hogy — ellentétben a könnyűipar­ral — a termelőszövetkezetekben csökken a vezető beosztá­sú nők száma: a nyugdíjazások révén meg­üresedett vezető posztokat rendszerint férfiakkal töltik be, s a tsz-ek egyesítésekor is többnyire a női vezetők vál­nak feleslegessé. Elismeréssel szólt a nőmoz­galom eredményeiről, a nőpo­litikái határozatok, valamint a X. kongresszus határozatai végrehajtásának elősegítésé­ről Jakab Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője. Be­szédében kiemelte: a két tár­sadalmi probléma, amelyet az MNOT jelenleg vizsgál — a nő családon belüli helyzete, illetve a nők közéleti tevé­kenysége — olyan időszakban kerül az érdeklődés közép­pontjába, amikor társadalmilag és gazda­ságilag egyaránt meg­Csütörtökön a MÉM-ben ülést tartott a mezőgazdasági munkák szervezésére létreho­zott országos operatív bizottság. Lukács Béla MÉM főosztályve­zető-helyettes beszámolójában elmondotta, hogy a tavaszi munkák országszerte befe­jeződtek. A kora tavaszi szá­razság után esősre fordult az időjárás, s ez kedvezett a nö­vények fejlődésének. Ország­szerte megkezdődtek az ara­érett a helyzet az előbb­re lépésre a nőpolitiká­ban. Gazdaságilag a népesedéspoli­tikai intézkedések, társadal­milag a módosított családjo­gi törvények megfelelően elő­készítették a talajt a nőmoz­galom további eredményes munkája számára. A nőtanács — a párthatározatok útmu­tatásából kiindulva — eddig is jó érzékkel találta meg a dolgozó nők gazdasági. tár­sadalmi és kulturális hely­zetének javítását elősegítő tennivalóit, az anyaság, a gyermeknevelés fokozott anyagi támogatásának, erköl­csi megbecsülésének. felada­tait, s ezt kéri, várja tőle a párt ezután is. Jakab Sándor a továbbiak­ban arról szólt, hogy a XI. pártkongresszus tálán a ko­rábbiaknál is nagyoob jelen­tőségű lesz a párt- és az egész magyar társadalom életeben, hiszen az a feladat vár rá, hogy felvázolja a bennünket felváltó nemzedék jövőjét; meghatározza a szocializmus építésének további, követen­dő útját, szocialista távlato­kat nyisson egy olyan nem­zedék számára, amely már csak elbeszéléseinkből és tan­könyvekből ismeri a kapita­lizmust. A vita végeztével, Erdei Lászlóné előterjesztésére az ülés részvevői egyhangúlag jóváhagyták azt a javaslatot, hogy az MNOT taglétszámát 16 az elnökség létszámát 10 fővel emeljék. Pest megye képviseletében mindkét testület tagja lett B'askó Istvánná, a Csepel Au­tógyár autófényezőjé, a gép­ipar kiváló dolgozója, műhely- pártvezetőségi tag, nőfelelős. A tanácsülés Markovics Lászlóné zárszavával ért vé­get. ny. é. tási előkészületek. Idén 1,3 millió hektárról kell betakarí­tani a búzát. A nagy munká­hoz elegehdő gépalkatrész áll majd a gazdaságok rendelke­zésére, de nem mindegyik be­takarító gépből lesz igény sze­rinti az ellátás, kevesebb ga­bonakombájn vár eladásra, mint amennyit rendeltek a gazdaságok. A minisztérium ezért tárgyalásokat folytat külföldi kombájnvásárlások- kal kapcsolatban. Megyénk legnagyobb taná­csi vállalata a Pest megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vál­lalat, amely — mint a neve jelzi — különböző vegyianya­gok gyártásával is foglalko­zik. A festékek és lakkok alapanyagához, az epoxi­gyanta és fenyőgyanta szár­mazékok előállításához azon­ban nagy mennyiségű import- nyersanyagot használnak, s mint ismeretes, az elmúlt hó­napokban a tőkés piacon ug­rásszerűen emelkedett a ve­gyianyagok ára. Vajon ha­tott-e valamiképp a vállalat munkájára a nyugati olaj­válság, változott-e az import­anyagok beszerzési lehetősége? A kérdésre Üjfalusi József, a PEVDI gazdasági igazgatója válaszol: Tizenkétszer drágább — Vállalatunk mintegy 600 millió forintos termelési ér­tékének körülbelül 15 száza­lékát a gyömrői vegyi gyár­egység adja, elsősorban gyan­tából. Egyedül az ottani ve­gyiüzem dolgozik olyan tőkés alapanyaggal, amely sem a hazai üzemektől, sem a szo­cialista országokból nem sze­rezhető be. Pedig ebből a ve­gyianyagból, amit rövidítve diánnak emlegetnek, egy ton­nányi késztermékhez 700 kilo­gramm kell. Érthető tehát, hogy amennyiben változik a dián ára, az módosítja az epoxi-gyanta értékét is. A dián ára pedig néhány hónap alatt tizenkétszeresére emelkedett. Míg 1973 elején tonnáját 330 dollárért vettük, év közben már 1500-at voltunk kényte­lenek fizetni érte, s az év vé­gén, amikor 3500—4000 dol­lárért „kínálták”, mór meg sem próbálkoztunk a vásárlás­sal. Hiszen a belőle gyártott késztermék ára hazai piacon kilónként változatlanul 76 fo­rint volt, amelynek megeme­lését az Országos Anyag- és Árhivatal nem engedélyezte, de külföldön is csupán 30 szá­zalékkal nőtt a késztermék eladási ára. Hogy a dián ára így megnő­hetett, annak több oka van. Elsősorban a már említett olajválság, amely valameny- nyi fenolszármazék árának emelkedését okozta, ezenkívül elsősorban az európai vegy­ipart sújtotta, hogy leégett egy, - a földrész szükségleté­nek 60 százalékát kielégítő NSZK-beü vegyigyár. — Nekünk már az év köze­pi másfél ezer dolláros be­szerzési ár is magas volt a gazdaságos termeléshez, nem beszélve a három hónappal későbbi 3500 dolláros árról, amikor a készterméket ton­nánként 1200 dolláros vesz­teséggel tudtuk volna csak értékesíteni. Ekkor döntöt­tünk úgy, hogy ideiglenesen leállunk az epoxigyanta-gyár­tással. Abbahagyták — Nem próbálták a drágu­lás egy részét áthárítani a fo-, gyasztókra? — Mint említettem, a hazai áremelést sokáig nem enge­délyezték. Végül idén már­cius 31-én az epoxigyanta árát kilónként 135 forintban állapították meg. A külföldi árakat mindig a kínálat szabja meg, úgy látszik (itt derül fény a spekulációra) csak az alapanyag volt drága mindenkinek, a késztermékért nem kínáltak sokkal többet mint egy évvel korábban. — Mielőtt leállították a ter­melést, próbáltak-e hazai be­szerzési források után kutat­ni? — Semmi esélyünk sem volt rá, hogy itthon sikerül diánhoz jutnunk. Az ország­ban felhasznált összes meny- nyiség 80 százalékát ugyanis mi dolgozzuk fel, tehát nem remélhettük, hogy valahol számottevő • készletet tárolnak. Kanadai partnerünk az első félévben pontosan szállított. A második félévben, az ár meredek emelkedésének ha­tására mindinkább akado­zott az ellátás, így amikor készleteink teljesen élfogy­tak, leálltunk az epoxigyanta­gyártással. A kieső termék helyett A gyömrői gyáregység ter­melésének kétharmadát az epoxigyantás termékek teszik ki. 1970-ben még csak 460, egy évvel később 640, 1972- ben 780 tonnányit gyártot­tak, s a tavalyra tervezett ezer helyett (a IV. negyedév kiesése miatt) csupán 650 ton­nányi került ki az üzemből. Az idén a gyáregység terme­lése alig múlta felül az egy esztendővel korábbit. A PEV­DI-nél készterméknek szá­mító epoxitgyanta a tőkés pia­con jól értékesíthető alap­anyag, 60—65 százaléka tőkés országokban talál gazdára, a többit a Budalakk és a Bu- dacolor veszi át. Mivel helyet­tesítették a kieső termék- mennyiséget? — Elsősorban a fenyőgyan­tás termékeink mennyiségét növeltük. Ezek alapanyaga ugyancsak importból szár­mazik, de biztos, szocialista piacról. Kérésünkre partne­reink több alapanyagot szál­lítottak, mint amennyit a IV. negyedévre és az idei első ne­gyedévre rendeltünk, így a ta­valyelőtti ötszázzal szemben 1973-ban 650 tonnányit gyár­tottunk. Az idén 1400 tonnát tervezünk készíteni, amely­ből ezer tonnát exportálunk. A tervezettnél dinamikusab­ban fejlesztettük az úgyne­vezett szinterezést is (fémek korrózió elleni bevonása). Ezek az intézkedések termé­szetesen dolgozóink átcsopor­tosítását vonták maguk után. 44 dolgozó kenyere Taba Józseftől, a gyáregység vegyiüzemének vezetőjétől tu­dom, hogy 44 dolgozó kenye­réről kellett gondoskodniuk. Közülük huszonheten a fenyő­gyanta bázisú termékek gyár­tásához kerültek, tizenhetü­ket pedig az üzemben folyó beruházás építőbrigádjába osztottak be. Unyi István be­tanított munkással beszélget­tem: — Magam kértem, hogy az építőbrigádba helyezzenek, mert az üzemben három mű­szakban kellett volna dolgoz­nom, s nem tudtam volna el­látni a gyereket. A kicsi óvo­dába jár, egyedül nevelem, mert elváltam. Tudtam, hogy csak néhány hónapról van szó, s az építőknél is megkap­tuk ugyanazt a fizetést, amit az üzemben. Azok közül, akik az üzem­ben maradtak, Egri Ferenctől érdeklődtem, mennyiben vál­tozott a helyzetük. — Mindenki tudja, mind a két típusú gyantaféleséget gyártani. Az egyiknél sok má­zsa anyagot kell adagolni, de nem szünet nélkül. A másik azért fárasztó, mert nyolc órán át kell a tartály mel­lett állni. Visszatérve a gazdasági igazgatóval folytatott beszél­getésre: a fenyőgyantás ter­mékek is könnyen értékesít­hetők a tőkésországokban. A spanyolok például 250—300 tonnányit vásárolnak az idén rágógumi-alapanyagnak, más nyugat-európai országok fes­ték- és lakkgyártáshoz ve­szik, viszont tagadhatatlan, hogy az epoxi-gyanta sokkal jobb tulajdonságú, fényesebb, kcnásállóbb, nem csúszós, ezért külföldön még útbur­kolásra is használják. Termé­szetesen az ára is magasabb, ezért nem nyugodhatott bele a vállalat vezetősége az idő­szakos leállásba. Mégis csökkenthető az ár — A CHEMOLIMPEX-szel közösen új beszerzési forrá­sok után kutattunk, s nem eredménytelenül — mondja a gazdasági igazgató. — Igaz, egyelőre csak amolyan fél­megoldást találtunk, a lényeg azonban, hogy az epoxigyár- tás április elején újra meg­kezdődött. Üj partnereinktől bérmunkában vállaltunk dián- feldolgozást, amiért alap­anyaggal fizetnek. Ebből a hazai festék- és lakkipar igé­nyeit teljes egészében ki tud­juk elégíteni. Jelenleg arról tárgyalunk hogy hosszú lejá­ratú megállapodást kötünk kooperációra, amely biztosí­taná kapacitásaink 50—60 szá­zalékának kihasználását. A többi berendezést részben a fenyőgyantás termékek előál­lítására, részben a vásárolt alapanyagok feldolgozására akarjuk használni. Mert úgy látszik, lassan stabilizálódik a dián ára, mégpedig elfogad­ható szinten. Hírek szerint az év közepén megkezdi termelé­sét az NSZK-beli vegyigyár is, így várható, hogy a dián jelenlegi, tonnánként kétezer dolláros ára tovább csökken. Időközben a késztermékárak is változtak, ma már az epo­xigyantáért tonnánként , 2500 —2600 dollárt adnak. A gyár­tás felfuttatására tehát min­den lehetőség megvan, sőt, az önköltségalakulástól függően 20 százalékkal csökkentjük a belföldi árat. A gyáregységben, amelynek termékei itthon és külföldön igen keresettek, most beru­házás folyik. Mintegy 40 mil­lió forintot költenek arra, hogy a gyártókapacitást más- félszeresére növeljék. Nagy gondot fordítanak olyan beru­házásokra, amelyek az anyag­takarékosságot szolgálják. A gyártás során ugyanis nem lehet takarékoskodni, hisz re­ceptura szerint dolgoznak, csak a szállításnál, rakodás­nál és tárolásnál vigyázhat­nak a drága alapanyag min­den grammjára. Ezért a ma még szabadban tárolt anya­gok a június közepén elké­szülő 2000 négyzetméteres rak­tárba kerülnek, ahol emelővil­lás targoncák és rakodólapok teszik könnyebbé a munkát. A gazdasági vezetők számítása szerint már az idén ^1 -ről 95 millió forintra emelkedik a gyár termelési értéke. Czibor Valéria posabb ismereteim, de tudom, hogy hasonló élményei vannak az egesz országban ifjúsági vezetőknek, pártmunkásoknak, hiszen közülük sokan együtt voltak, együtt dolgoztak vele. M indenkivel és mindenütt megtalálta a megfelelő hangot, noha olykor az éles vitákat sem lehetett elkerülni. Ezek azonban elviek voltak, nyomuk soha sem maradt, ha a vitapartnert is tisztességes szándék vezette. Életeleme volt egyébként is a meggyőzés, az agitálás, a felvilágosítás. Faradhatatlanul. Szinte mindegy volt, hogy eldugott tanyai vendéglő különtermében beszél-e 25 parasztembernek, vagy többtízezres nagygyűlésen vagy egyetemi kutatók előtt. Sok ilyen helyre elkísérve láttam, hogy mindenütt ugyanaz a lelkesültség hevítette, s ugyanúgy megtalálta a helyhez, kö­rülményekhez illő, alkalmas hangot, mondanivalót. Sokat csodáltam szegedi képviselő korában. Három cikluson át volt az egykori szegedi tanyák országgyűlési képviselője: Móra- halmon, Zákányszéken, Ásotthalmon adták rá szavazatukat. S ő hallatlan munkabírással járt ki választói közé. Ha csak tehette, jóformán minden hét végén Szegedre jött. Családi látogatás is volt ez, sok szép baráti órát őriznek édesapja és kommunista mozgalmi indítója, tanítómestere, id. Komócsin Mihály Petőfi Sándor utcai kis lakásának falai, ahol vele együtt sokszor egész kis csapattal találtunk szíves fogadta­tásra. Mert e családi látogatások idején is mindig gyűlésről jött, gyűlésre ment, s együtt maradt azokkal, akiknek még külön is volt több, más mondanivalójuk, helyi pártmunkások, régi barátok. Gyakori volt, hogy e hétvégi „pihenők” idején például tájékoztatást tartott a tanácsnál vagy az egyetemen (jó kiadós, kétórás előadásokat), az estét baráti körben töl­tötte beszélgetéssel, tájékozódással, éjszakába nyúló sétával, aztán másnap, vasárnap valamelyik községbe ment, gyűlést tartott vagy éppen csak húsz-harminc ember számára poli­tikai eszmecserét. Frissen és energikusan. Mindig ment — és mindig várták. Így volt mindig, mindenütt otthon, akinek természetes, hogy ha belemelegszik a beszédbe, előadásba, akkor — akár a szónoki emelvényen is — levesse zakóját, nyakkendőjét, és felgyűrt ingujjban folytassa tovább mondanivalóját, hallga­tóságának még nagyobb figyelmétől kísérve, zavartalanabb ás közvetlenebb légkörben. Kitűnő szónoknak ismerték, pedig ez is csak afféle megítélés, mint a népszerűség. Nem szónok volt, nem voltak pózai, szónoki fogásai, hanem közölnivalója volt és azt szenvedélyesen megértetni akarta az emberekkel. Mindig és mindenütt. Régi mondás, hogy aki beszél, annak nem mindig van mondanivalója, de akinek van mondaniva­lója, az feltétlenül tud is beszélni. Hát ő ezért tudott! Még­hozzá tűzzel és meggyőző erővel, gazdag érvanyaggal, a hall­gatóság gondolatvilágához, érzelmeihez, körülményeihez iga­zodva. E z a közlésvágy, meggyőzési vágy vezette nemcsak sza­vait, hanem a tollát is. Régóta élt vele. A Népszabad­ság főszerkesztői széke tulajdonképpen csak új környe­zet volt, de nem új munka, mert hiszen az a szőke, rokon­szenves 21 éves fiatalember, aki 1944 őszén ifjúsági gyűlé­sen és városi politikai gyűléseken már olyan megkapóan beszélt Szegeden, annak vezércikkeit is olvashatták a decem­berben újjáindult Délmagyarországban. Sőt, 1945 koratava­szán az Utunk, a MADISZ délkerületi titkársága Szegeden megjelenő politikai és kulturális hetilapján olvashatjuk — felelős kiadó: Komócsin Zoltán. Most előttem ennek az újságnak egy lapszáma, amelyet azóta őrzök íróasztalfiókomban. Többen is írtunk bele akkori szegedi fiatalok, akik közül egyikünk-másikunk szerkesztő­ségekben dolgozik, pártbizottsági vagy fontos állami tisztsé­geket tölt be. Első oldalán szalagcím hirdeti a Szent-Györgyi Alberttel folytatott beszélgetést, alatta a vezércikk címe: Fiatalság — demokrácia. Írója: Komócsin Zoltán, a dátum: 1945. március 7. „Fiatalságról, demokráciáról sokat lehet be­szélni, írni. Akarjuk mind a kettőt. Akaratunkat, törekvé­seinket gyakorlati tevékenységünk igazolja. Építő munkánk, harcos tevékenységünk fogja mindennél fényesebben bizo­nyítani őszintén demokratikus céljainkat” — írta. S az új­ság, az egykori (nem is olyan távoli) fiatalember cikke mel­lett asztalomon egy piros borítású kötet: Nemzeti érdekek, internacionalista célok. Legújabb és immár fájón utolsó kötete, cikkeinek, beszédeinek gyűjteménye az utóbbi évtized­ből. Az összhang csodálatosan szép azzal a régi írással és más régi írásaival, az Utunkból, a Délmagyarországból. Az időszerű helyzetre, politikai viszonyokra alkalmazva, ugyan­az a szenvedély, ugyanaz az elviség. A kettő — a hajdani újság és a mai kötet között — egy töretlen dinamizmusú, elvhűségű, céltudatos életpálya ível. Kommunista politikusé. Tiszta emberségű pálya. Szeretett és tisztelt emberé. LÖKÖS ZOLTÁN Befejeződtek a tavaszi munkák Tanácskozás a MÉM-ben í k i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents