Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-29 / 123. szám
8 íícGYEt "HjfJjr m KJunap 1974. MÁJUS 29., SZERDA ÍREK-j- HÍREKÉ HÍRE í híre k+Híre k+hírek+h HÍREK-f HIREK4-H , 1974. május 29, szer- * da, Magdolna napja. A nap kél: 3.53, nyugszik: 19.30 órakor. A hold kél: 12.37, nyugszik: 0.16 órakor. Változóan felhős idő, többfelé záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Kürthi Sári színművésznőnek, a Vígszínház volt tagjának — aki 80 esztendővel ezelőtt nyerte el színészi oklevelét és a közeljövőben ünnepli 100. születésnapját, a Munka Érdemrend arcpiy fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést az Ödry színészotthonban dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes adta át. — Fogadónap. Novák Béla országgyűlési képviselő ma délután két órakor a perbáli tanácsházán, négy órától pedig a zsámbéki tanácsházán tart fogadóórát. — Negyedmillió — kultúrára. A gödi Egyesült Duna- menti Termelőszövetkezet az idén negyedmillió forintot költ a tagság művelődésére. — Űj iskola. Rövidesen megkezdik Biatorbágyon az űj, nyolc tantermes iskola építését. A tervek szerint az 1975—76-os tanévet már eb- hen kezdhetik meg a biator- bágyi gyerekek. — 85 ezer ügyfél. A ceglédi városi tanácsnál évente mintegy 85 ezer ügyfél fordul meg. Hivatali szerveihez évente 25 ezer ügyirat érkezik. A tanács évente 80 ezer határozat jellegű okiratot ad ki. — Könyvtárbővítés. Bontják a nagykőrösi városi könyvtárat. A raktárfalak eltávolításával megduplázódik a felnőtt részleg olvasótere. Az átalakítást a Nagykőrösi Konzervgyár szocialista brigádjai végzik társadalmi munkában. — Ferde ház. Az Állami Déryné Színház ma este Taksonyban, holnap, csütörtökön Táborfalván, pénteken pedig Bugyi községben mutatja be a Ferde ház című színművet. Szabálytalankodó gyalogosok Budapesten, a Kossuth Lajos tér és Alkotmány utca kereszteződésében Boka Istvánná, 39 éves gépkezelő, budakeszi lakos és kisfia. Boka Gyula 3 éves gyermek szabálytalanul haladt át az úttesten és egy személygépkocsi mindkettőjüket elütötte. A kisfiút súlyos, nem életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Boka Istvánné könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség eljárást indított. A József Attila Színház 1974. június havi bérleti műsora: Bérletes előadások: A MAKRANCOS HÖLGY, TÁNCOLÓ KÍSÉRTETEK. 1-én: M bérlet 6. ea., 2-án: du. 1/2 3 h.: Vasutas bérlet 6. ea., 3-án: B bérlet 6. ea., 4-én: X bérlet 5. ea.. 5-én: F bérlet 6. ea., 7-én: E bérlet 6. ea., (Vörös Okt.) 8-án: T bérlet 6. ea.. 9-én: du. 1/2 3 h.: Radnóti bérlet 5. ea., 9-én: Heltai bérlet 6. ea., 11-én: Z bérlet 6. ea., 14-én: L bérlet 6. ea., 15-én: Móricz bérlet 6. ea., 16-án: Bródy bérlet S. ea., 17-én: X bérlet 6. ea., 20-án: H bérlet 6. ea., 21-én: J bérlet 6. ea.. 23-án: du. 1/2 3 h.: O bérlet 6. ea.. 27-én: Y bérlet 6. ea.. 28-án: Karinthy bérlet 6. ea., 30-án: du. 1/2 3 h.: Radnóti bérlet 6. ea. Felhívjuk kedves bérlőink figyelmét. hogy az előadások csak az esedékes bérletrészlet befizetésével látogathatók. Késedelmes befizetésesetén a bérleti helyet nem tudjuk biztosítani. CHOLNOKY LÁSZLÓ HETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1899. május 29-én született Ozo- rán Cholnoky László kémikus, Kossuth-díjas egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen 1921-ben gyógyszerészdoktori, majd a pécsi tudományegyetemen 1930-ban vegyészeti doktori címet szerzett. Több mint húsz esztendőn át Pécsett oktatott. A felszabadulás után hamarosan a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára, 1961. és 1964. között az egyetem rektora is volt. A szerves kémia keretéhen elsősorban a karotinoidok kémiájával foglalkozott és több új, általa izolált karó tinóid festék szerkezetét állapította meg. Különösen figyelemre méltók a ka- rotinoidoik növényfiziológiai szerepével foglalkozó kutatásai; ebből a problémakörből a hazai és a nemzetközi szakirodalomban 75 tudományos dolgozata, értekezése jelent meg. 1952-ben a kémiai tudományok doktora lett. Tudományos érdemeinek elismeréséül 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1960- ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Pécsett halt meg, 1967 júniusában. — Elhunyt Nuridsány Zoltán festőművész, a Magyar Partizán Emlékérem kitüntetettje. 48 éves volt. Búcsúztatása június 1-én, szombaton 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Szolgáltatóház épül Cegléden, az Árpád utcában. Az épületben az üvegesek, órások, cipészek, a Faipari Ktsz és a GELKA kap helyet. — Támogatók. Tökölön a művelődési házat nyolcvan- ezer forint készpénzzel és kétszer ennyi értékű társadalmi munkával segíti az idén a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a Petőfi Szakszövetkezet, az ATEV és a Pest megyei 3. számú Építőipari Közös Vállalkozás. — 10 ezer külföldi és 6 ezer belföldi turistát várnak az idén Apajpusztára. Tavaly a gazdag lovasprogramokat 8 ezer külföldi és 4 ezer belföldi turista tekintette meg. — Képzőművészeti kisfil- mek. Ma délután négy órakor a szkiták művészetéről láthatnak kisfilmeket az érdeklődők Vácott, a Madách Imre művelődési központban. Tv, 20.00: „Es színész benne minden férfi és nő...” Kalandozás kétezer év színpadán. — Ezúttal — epilógusként — nemzeti drámairodalmunk egyik legnagyobb alko- f tóját Madách Imrét mutatják be: Madách színháza címmel. Részleteket láthatunk a Mózesből, a Férfi és nőből, s természetesen az Ember tragédiá- j iából (utóbbiból az eszkimó jelenetet). A műsor vezetője, ' Gyárfás Miklós éppen a madáchi színpad mellett tesz hitet — ahol az ember nem óriás és nem porszem, hanem éppen akkora, mint a valóságban, s e színpad és az élet arányai azonosak —, egyben beszélget a műsor rendezőjével, Marton Endrével, és a közreműködő színészekkel: Kohut M^gdáv*], Sinkovits Imrével és Kálmán Györggyel. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7 59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: IIíreK. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Verbunkosok, nóták. 9.10: Egy címíró emlékiratai. Regény. 9.28: Hanglemez MK. 9.30: Cigányszerelem. Operett. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Iskolarádió. 10.36: Zenekari muzsika. 11.20: Szerelők. Szabó Imre tudósítása a szerelőipari vállalatok tanácskozásáról. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zenekarok műsorából. 13.49: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.04: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.45: Richard Tauber operettfelvételeiből. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kóruspódium. 16.15: Ügyfél — az első műszakból. Mogyoró Katalin riportja. 16.30: Lam- pert Vera műsora. 16.50: Hírek. Időjárásjelentés. 16.55: Közvetítés a Új autószerelő műhely Vízvezeték - százmillió forintért Próbaüzemben a betenszivattyú-géplánc Víztároló medencék folyamatos betonozására alkalmas betonszivattyú-géplánc próbaüzemelése kezdődik a napokban Budaörsön, a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat központjában. A 3 millió forint értékű berendezésre nagy szükség van, mert a korábbinál több műtárgyat — víztárolót, szennyvíztisztítót — építenek az idén. A vízvezeték-építés tervezett értéke 100 millió forint, azaz nyolc százalékkal magasabb, mint tavaly. A már elkészült és átadott új vízvezetékek bekapcsolása révén a vízszolgáltatás öt százalékkal emelkedik, s eléri a 8 millió köbmétert. Az idén adták át a 70 millió forintos, Kistarcsát, Nagy tárcsát, valamint Kerepest ellátó 90 kilométeres vízvezetékhálózatot, augusztusban fejeződik be Úriban a vezetékfektetés, és még az idén elkészül a csaknem 20 millió forintos beruházással épített gödi hálózat. A több évig tartó beruházások közül Cegléden az idén 16 millió forint értékű munkával folytatódik a hálózat bővítése, ezúttal nagyméretű, 400' mm átmérőjű csöveket fektetnek. Második éve folyik a Galga völgyi regionális vízmű építése. A több mint 200 millió forintos beruházásnak most az elosztó- és gerincvezetékét építik. Néhány éven belül Tápiógyör- gye vízellátása is megoldódik. A 25 millió forintos programhoz rövidesen nekikezdenek, s december 31-ig 5 millió forint értékű munkát végeznek az építők. Ugyanilyen értékű beruházás kezdődik Zsám- bokon is. Az ivóvízhálózat kiépítése nagyon fontos, ahol azonban megvan, előbb-utóbb jelentkezik az az igény, hogy a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodjon a vállalat. Nagy- kátán augusztusban fejeződik be a szennyvíztisztító telep építése, Érden viszont most kezdődik a szervezés, amellyel az ivóvíztársulat a csatornázást kívánja népszerűsíteni a lakók között. A vállalat brigádjai a megye különböző részére juttatják el az egészséges ivóvizet, ássák a csatornákat rejtő árkokat. A munkájukhoz szükséges anyagokat és gépeket körülbelül hetven jármű fuvarozza. Ennek a nem jelentéktelen gépkocsiparknak ápolására, karbantartására új autószerelő műhelyt adnak át, a hónap végén. Cz. V. Felhívás délszláv emlékek gyűjtésére A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének honismereti albizottsága — a Hazafias Népfront Országos Tanácsa honismereti bizottságának, valamint a Népfront Országos Tanácsa honismereti bizottságának és a Népművelési Intézet támogatásával — hazánk felszabadulásának, és egyben az MDDSZ fennállásának 39. évfordulója alkalmával méltóképpen kívánja megörökíteni a szövetség történetét. Ezért felhívják a délszláv honismereti kérdésekkel is foglalkozó intézményeket, társadalmi és egyéni kutatókat, hogy a szövetséggel kapcsolatos szellemi és tárgyi emlékek felkutatásában és felhasználásában nyújtsanak segítséget, történelmi kiadvány megjelentetése céljából. Az alábbi dokumentumokat me^véte'- re vagy felhasználásra kérik átengedni : 1. A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjával, maid későbben a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségével kapcsolatos jegyzőkönyvek, tagsági könyvek, levelezések, fényképek, kitüntetések, ki-advánvok, egyéni visszaemlékezések írásban vagy magnetofonszalagon stb. (A fel- használásra átengedett dokumentumokról másolatokat készítenek és azokat az érdekeltek címére visszaküldik.) 2. A Délszláv Szövetség megalakulásával, helyi tevékenységével, a délszláv dolgozók kulturális és politikai életében betöltött szerepével kapcsolatos — eddig még meg nem jelent — tanulmányokat és cikkeket külön pályadijakkal Jutalmazzák és a kiadványban (a szerzőre való hivatkozással) felhasználják. Az összegyűjtött dokumentumok segítségével 1975-ben a szövetség 30 éves történelmét vándorkiállításokon is bemutatják, valamint az elmúlt 3 évtized történetének feldolgozásával egy időben a szövetségben megindították a rendszeres krónikaírást, amelyben rögzítik a szövetség és a délszláv dolgozók életében történő legfontosabb eseményeket. A pályázatok és dokumentumok beküldésének határideje: 1974. augusztus 31. Cím: Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége, 1085. Budapest, VI., Nagymező u. 49. A Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására hazánkba látogatott Takako Ta- tematsu, a Japán Nőszövetség főtitkára és Michiko Yoneha- ra, a Japán Nőszövetség külügyi osztályának vezetője. A vendégek három napot Pest megyében töltenek. Hétfőn a Nagykőrösi Konzervgyárral és a hernádi Március 15. Termelőszövetkezettel ismerkedtek. A vendégeket és a kíséretükben levő Nagy J. Tibornét, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársát Nagykőrösön Hegedűs László, a városi pátrbizott- ság titkára üdvözölte, majd 1 írsaságában és Kóczián Lásziónénak, a városi pártbizottság munkatársának társaságában látogattak a konzervgyárba. Leskó László, a gyári pártbizottság titkára mondott rövid tájékoztatót a gyár életéről és bemutatta a különböző üzemrészeket. Hernádon I Kalman Ferenc, a termelo- j szövetkezet párttitkára kö- I szöntötte a vendégeket, akik ! megtekintették a szövetkezet i korszerű baromfifeldolgozó I üzemét. A vendégek Pest megyei ! programja tegnap Gödöllőn | folytatódott, Méray Tibornak, ' a városi pártbizottság titká- i rának kalauzolásával a Hu- i mán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben ismerkedtek az ott folyó munkával. Az intézet múltjáról, jelenéről és fontosabb kísérleteiről dr. Vető Iván igazgató mondott ismertetőt. A delegáció ma a fóti Gyermekvárost keresi fel, ahol a | tervek szerint dr. Barna La- ] jós igazgató mutatja be az I intézményt. Levetítik a Gyer- I mekvárosról készült színes i diafilmsorozatot is. amely J megörökíti hagyományait és l mindennapi életét. Ifjúsági ankét a Pest megyei Bíróságon Ifjúsági ankétot rendeztek kedden a Pest megyei Bíróságon. A vitát — amelyet dr. Tőig Molnár László, a megyei bíróság KISZ-titkára vezetett — dr. Zalka Károly a megyei bíróság elnöke nyitotta meg: szólt a megyei bíróság hatáskörében dolgozó fiatalok helyzetéről, tevékenységéről. A többi között elmondotta, hogy a tervek szerint az elkövetkező tanévben nyolc fiatalt egyetemre küldenek, illetve továbbtanulását támogatják, ketten közülük már az előkészítő tanfolyam hallgatói. Hozzátette a fiatalok általában élnek a politikai és szakmai továbbképzés lehetőségeivel, évente többen iratkoznak be marxista—leninista középiskolába és esti egyetemre. A hozzászólók mindennapi munkájukról, gondjaikról beszéltek, gyakran elhangzott, örömmel hallott kifejezés volt a — hivatásszeretet. A részvevők hét fiatal küldöttet jelöltek az Igazságügyi Minisztérium közeljövőben összeülő ifjúsági parlamentjére. Megölte élettársát Tizenkét évi börtönre itélíék A Pest megyei Bíróság dr. Korpássy Gyula, tanácsa kedden hozott ítéletet Pálfi József volt BKV gépkocsivezető, budaörsi lakos ügyében. Mint megírtuk, Pálfi 1967-től közös háztartásban élt Varsányi Magdolnával. Két gyermekük született. Később egyre többször került sor köztük féltéken ységi jelenetre. Tavaly október 7-én szórakozni indultak lakásukról, de a férfi már akkor egy súlyos vasdarabot vett magához. A csárdában veszekedni kezdtek, s mikor haza indultak, útközben is folytatódott a vita. Pálfi akkor a nála levő gömbvássál leütötte az ismét másállapotban levő nőt. Varsányi Magdolna fejsérülésébe belehalt. Pálfi a holttestet elrejtette, s a szomszédoknak azt mondta, élettársa rosszul lett, elvitték a mentők. Tett olyan kijelentést is az asszony munkatársai előtt; ne számítsanak rá, ö már nem fog többé dőlA es műsora Magyarország:—Jugoszlávia válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Közben: 17.50: Reklám. 18.00: A Magyarország—Jugoszlávia válogatott labdarúgó-mérkőzés II. félidejének közvetítése. 18.50: Kókai Rezső: Rapszódia klarinétra és népi zenekarra. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 13.00: Esti Krónika. 19.25: Sanzonlexikon. 20.12: Adottságok, lehetőségek. 20.32: Népdalok. 20.57: Hírek. 21.00: Házimuzsika. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Közvetítés a súlyemelő EB lepkesúlyú versenyéről, Veronából. 23.00: Koktél ötösben. Közös műsor a helsinki, a varsói, a berlini és a pozsonyi rádióval. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Robert Craft együttese Gesualdo-kórusokat énekel. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá- rásjeleníés. 8.05: Rose Bampton és Rafael Arié énekel. 8.38: Zs-ebrá- diószinház. 9.00: Hírek. 9.03: Zenekari muzsika. 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. I2.G0: Néhány perc tudomány. 12.05: Nagy mesterek műveiből. Közben: 12.40: A Falurádió műsora. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig . . . 14.00: Hajdú Júlia táncdalaiból. 14.15: Virágkedvelők ötperce. 14.20: Verdi: A trubadúr — Azucena és Manrico kettőse a II. felv.-ból. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.35: Solti Károly nótákat énekel, Jáger Balázs János gor- donkázik. 15.01: Nino Nikolov bolgár költő versei. 15.11: Szervánsz- ky Endre: Honvédkantáta. 15-30: Hírek 15.33: Filmzene. 15.45: Balassi Bálint versei. 15.50: A Mississippi együttes játszik. 16.05: Ifjúsági könyvespolc. 16.15: A Revival együttes hangversenye. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Schachmann: A képeskönyvből. 16.42: Reklám. 16.45: Slágermúzeum. 17.30: Hírek. 17.33: Az MRT Közönségszn’ zálp+á^ak tájékozta tója. 17.36: Két részlet Fali: Az elvált asszony című operettjébe’. 17.50: Dalok a háború ellen. 18.00: Hírek. Időlárásielentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.17: Népdalok. 19.44: Nyilasuralom Magyarországon. Teleki Éva könvvét ismerteti Tamás István. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, II. kiadás. 20.25: Kis magya'r néprajz. 20.30: Üj könyvek. 20.33: Csehszlovák művészek operai elvételeiből. 20.55: A színháztörténész mondja. 21.10: Közvetítés a súlyemelő EB lepkesúlyú versenyéről, Veronából. 22.10: Versek a franeia nép- költészetből. 22.20: A XX. század zenéjéből. Közben: 23.00: Hírek. Időjárásjeleníés. 23.15: A XX. század zenéjéből c. műsor folytatása. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.20: Üj lemezeinkből. Közben: 19.21: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 20 41: Hírek. 20.44: História egy Argirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. 21.38: Ys királya. Opera. 22.20: Kurt Edelhagen big- bandje játszik. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. Ma 21.15-kor a tv-ben: TELEVÍZIÓ 9.30: A VIT slágerei. Intervíziós átvétel az NDK televízió műsorából. 10.00: Játék a betűkkel. 10.25: Maigret felügyelő. Georges Simenon bűnügyi regényének magyarul beszélő angol tévéfilmváltozata. A hentes halála. 11.45: A KGST a BNV-n. RiportfiLm. 16.40: Hírek. 16.45: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés közvetítése Székesfehérvárról. A szünetben: Reklámműsor. Az MRT Közönség- szolgálatának tájékoztatója. 18.50: A zárszó az olvasóé. Dokumentumfilm. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: , És színész benne minden férfi és nő.” Kalandozás kétezer év színpadán. Madách színháza. 21.00: A múmiák háborúra. NDK dokumentumfilm Chiléről. 22.05: Tv- híradó, 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Közkedvelt dallamok. Zenés olasz film. 20.45: Tv-híradó, 1. kiadás. 21.15: Filmszem. Beszélgetés a Kabaré című filmről. 21.30: Múzeum falak nélkül Képzőművészeti filmsorozat. 4. rész: Az impresszionisták. gozni. Pálfi a tárgyaláson tagadta tettét. A helyszíni szemle és az orvosszakértő megállapításait azonban a bíróság kétséget kizáróan bizonyítottnak találta és Pálfi Józsefet emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet — tekintettel a cselekmény súlyosságára — szigorított börtönben letöltendő — tizenkét évi szabadság- vesztés és a közügyektől való tíz évi eltiltás. Az ügyész per- orvoslati nyilatkozatának megtételére három napi gondolkodási időt kért. A védő felmentésért, vagy enyhítésért fellebbezett. Pálfi csatlakozott védője kéréséhez. P. Zs. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes; SÁGI AGNES Szerkeszt őség: Vin., Somogyi Bela u. 6. II. un. Postacím: L951 Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: Vili., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest A izerkesztöség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—441. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál iKHI), Budapest, V., József nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 190C Budapest. Előfizetési díj havo* ta 20 forint. INDEX: 25 064 Filmszem A második csatornán vetítésre kerülő műsorról az egyik résztvevőt, Szántó Erikát kérdeztük. — Üj műsorsorozat veszi kezdetét ezzel az adással, s ennek az a célja, hogy a mozikban éppen veíített filmekről különböző véleményeket mérjenek össze a nézők előtt. Alapvető elv s erre külön felhívták a figyelmünket a szerkesztők —. hogy ne szakmai ízű véleményeket hangoztassunk, hanem a néző szemével igyekezzünk nézni a kérdéses filmet. — Melyik film lesz a beszélgetés témája? — A Kabaré, s ez számunkra különösképpen azért érdekes, mert egy olyan filmről van szó, ahol ritka egyetértésben találkozott a közönség véleménye a művészi értékkel. E sokat és sokféleképpen körüljárt téma — a fasizmus — abban a stádiumban tárul elénk, amikor még nem bontakozott ki teljes vandál valójában, hanem csak baljós előjelei mutatkoztak meg a figyelmes szemlélő előtt. A műsorban Almási Miklóssal és a szerkesztő-riporterrel, Csepeli Györggyel beszélgetünk, és érdekes, hogy én nem tudom mit mondott a filmről Almási Miklós, mindkettőnk véleményét, gondolatait külön-külön vették fel. Dehát ez volt az adás egyik célja, több lehető véleményt, lehetséges magyarázatot, megközelítési szemszöget tárni a néző elé. i 1 i Japán vendégek Pest negyében