Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-28 / 122. szám
MOHOMIDÍKI PE STM E GY El HÍRLAP K Ü LÓN KIAD ASA'. XVI. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM 1974. MÁJUS 28., KEDD Egyre több lakossági szolgáltatás Szilárd burkolatú járda minden utcában Községi park — Felújítják a művelődési házat — Korszerűbb sportpálya Péteri járásunk legkisebb községei közé tartozik, lakosainak száma az ezernyolcszá- zat sem éri el. Kalina Páltól, a tanács vb-titkárától az idei tervekről kaptunk tájékoztatást. Tavaly, december 16-án adták át rendeltetésének a Járási Szolgáltató Szövetkezet női-férfi fodrászrészlegét, amely elnyerte a vendégek tetszését : nem ritka az olyan nap, amelyen negyvenen-ötve- nen is felkeresik. Néhány hónappal ezelőtt a Petőfi Sándor utcában rádió- tévéműszerész kezdte meg tevékenységét, a lakosság nagy örömére, s van már kőműves kisiparosa is a kicsiny községnek. A monori nagyközségi tanács költségvetési üzeme vállalta még korábban a körzeti orvosi rendelő bővítését, a munkálatokkal azonban igen lassan haladt, ennek következménye, hogy a tervezett, 1973. november 30-i átadási határidőre nem végzett, de Jegyzet Sok bosszúságtól kímélnék meg a turizmus híveit RÉGI VAGYAM hamarosan teljesül: végre külföldre utazhatom. Első útam a postára vezetett, ahol megvásároltam az útlevélkérő lap nyomtatványát, 150 forintért, s odahaza elolvastam a hátoldalán levő utasítást, mely tartalmazta a kitöltés mikéntjét, felsorolva a szükséges mellékleteket is, világosan és közérthetően. Természetes, hogy megtartottam az előírásokat Csináltattam egy 5x6-os képet, és mivel Csehszlovákiába nem kell munkáltatóigazolás, ez állt az űrlap kitöltési utasításában, kivettem egy nap szabadságot, hogy a kész nyomtatlaszt kaptam, nem. tehetnek róla. A másik meglepetés egy: tintával beírt, hatalmas kérdőjel volt: hol a munkáltatói igazolás? Próbáltam megint az űrlap másik oldalára hivatkozni, de a korábbi válasz megismétlődött és már kaptam is vissza semmit sem érő nyomtatványomat. Elgondoltam a rám váró feladatokat: fényképész, főnöki javaslat megszerzése, újabb szabadság, hogy ismételten j el entkezh essem a kitöltött űrlappal, és ha megint valamit rosszul teszek, további utánajárás, míg tart a szabadságomból egy nao is. ÜGY GONDOLOM, az ványt elvigyem az illetékes fi u amelyért százötven helvre, Monorra. Ott több meglepetés ért. Az első észrevételezés az volt, hogy két kép kell. Megmutattam az űrlap hátoldalát, hogy az utasítás ezt a követelményt nem tartalmazza, mire azt a váforintot fizetünk, teljesen pontosan is közölhetné mindazt, amit tudnia kell a külföldre utazónak. Sok bosszúságtól mentesítené a turizmus híveit. Bánföldi Zsuzsa SPORT Területi labdarúgó-mérkőzés PÉTERI—GYÖMRŐ 3:1 (1:0) Péteri, ötszáz néző, vezette Soós G. Kiegyenlített játékot hozott az első negyvenöt perc. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de gólt csak a hazai csapatnak sikerült elérnie: a 36. percben Molnár előreadá- sa a kétméteres lesen álló Kovács L. elé került, aki a rosz- szul kimozduló Sárközi mellett, a sarokba emelt 1:0. A túloldalon Kiss J. fejese csúszott alig kapu fölé. A második félidő sokkal színvonalasabb, küzdelmesebb játékkal telt el. Mindkét csapat tormás támadásokat vezetett. Az 58. percben megpecsételődött a gvömrőiek sorsa Egy hazai szögletrúgás után Rádi úgy pörgette haza a labdát, hogy az. a meglepett Sárközi mellett, a hálóba jutott Öngól, 2:0. , Ügy tűnt, megadják magukat a vendégek, de aztán mégsem a 78. percben Kiss J. jó labdát adott Greznárnak, aki a jobb sarokba emelt. 2:1. A 80 percben Sárközi ismét hibázott. a róla kipattanó labdát Kovács L. a léc alatt vágta a hálóba, 3:1. Egy perccel később Tóthot szabálvtalanul akadályozták a 16-oson belül 11-es! Greznár gyengén helyezett lövését Dobrovitz lábbal mentette. A helyenként ió iramú színvonalas piérkőzésen. a két egyforma képességű csapat találkozóján a péteriek csak szerencsével szerezték meg a két bajnoki pontot. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Dobrovitz, Lukács (a mezőny legjobbja), Tóth L, Kovács L., illetve Fitos, Greznár Tóth J., Nagy A. Ifi: Péteri—Gyömrő 4:0. Megyei férfi kézilabda-bajnokság Fóti Gyermekváros— Gyömrő 24:16 (14:7). Gyömrő, száz néző. Az első negyedórában tíz góllal elhúzott a vendégcsapat. A második 30 percben szorossá vált a mérkőzés, de a hazaiak erejéből csak a szépítésre futotta. Tököl—Gyömrő 22:17 (10:9). Gyömrő. kétszáz néző. Már 8:2-re vezetett a vendégcsapat. amikor feljöttek a hazaiak, és sikerült szépíteniük. Heves csatát hozott a második félidő. 17:15-ös tököli vezetésnél, Szabó felvágásáért, az egyik vendégjátékost a bírók végleg kiállították, a rutin- talan gvömrőiek azonban nem éltek az emberelőny adta lehetőséggel: a vendégek a hátralévő tíz nercben öt emberrel is növelni tudták gól- iaik számát. (—é-) minden remény megvan rá, hogy a napokban átadja a rendelőket, s a szolgálati lakás építését is a nyár folyamán befejezi. A tanács csaknem 50 ezer forintot fordított a művelődési otthon melletti park felújítására: a megszépült községrészben szívesen sétálnak, pihennek a péteriek. A művelődési otthonban jelenleg belső átalakítási munkák folynak, s majd azok végeztével kezdenek hozzá a külső felújításhoz. Az összköltség 60 ezer forint. Szeretnék a közművelődést, a kulturális életet fellendíteni, ennek érdekében június 1-től függetlenített igazgatót neveznek ki az intézmény élére: tőle várják a szükséges változtatásokat. Az általános iskolások már a nyári vakációra gondolnak, iskolájuk külső és belső felújítására a szünidőben kerül sor, egyebek közt korszerű, armatúrás világítást szerelnek fel a tantermekben. A sportpályán is jelentős változások várhatók: betonelemekkel körülkerítik a játékteret, az öltözőépületet felújítják, s már az őszi szezonban korszerű hideg-melegvizes fürdő áll majd a labdarúgók rendelkezésére. A község utcáinak 60 százalékában a járda szilárd burkolatú. Az idén, a lakosság segítségével, minden utca járdáját szilárd burkolattal szeretnék ellátni, nyolcvanezer forint ráfordítással. G. J. Úttörő- és kisdobosavatás Eredményesen szerepeltek a száktárgyi vetélkedőkön Jelmondatuk: a tettek beszélnek Több évi, de különösen az elmúlt két évben kifejtett tevékenysége alapján A kiváló úttörőmunkáért elismerésben részesült a monori Kossuth iskolában működő. 482. számú Arany János úttörőcsapat: szombat délután, mintegy hatszáz általános iskolás és csaknem háromszáz szülő jelenlétében, a kisdobosok és úttörők avatása után, Karóczkai Sán- dorné, az Országos Üttörőve- zetői Tanács tagja adta át a kitüntető jelvényt a csapat minden vezetőjének és tagjának. Az avatáson megjelent Földesi István, az MSZMP monori járási bizottságának osztályvezetője, Vámos Géza, Monor országgyűlési képviselője, Hájra Júlia, a megyei úttörőelnökség titkára, Pintér Erzsébet, az úttörőelnökség járási elnöke, és az iskola tantestülete. Rendezvényeivel a gyermekek szabad idejének hasznos eltöltésére az úttörőcsapat sok lehetőséget biztosított: tíz szakkör, énekkar, sportkör foglalkozásaira járhatott ki-ki érdeklődése szerint, s ez is nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a szaktárgyi versenyeken eredményesen szerepeltek: öt járási, egy megyei első és egy országos hatodik helyet szereztek. Kamarakórusuk tavaly is, az idén is rádiószerepléshez jutott, 1973- ban tornász-, most kosárlabdacsapatuk került az úttörőolimpia országos döntőjébe. Jelmondatuk: A tettek beszélnek. E jelmondat jegyében rendezték azt a kiállítást is, amelyet az ünnepség alkalmából nyitottak meg, s amely egyebek között végigvisz o kiváló úttörőcsapat megtisztelő cím elnyeréséhez vezető úton. A Goldmann György csapatzászlója előtt A vecsési Kun Béla téri általános iskolában is megtartották az ünnepélyes úttörő- és kisdobosavatást. Előtte Bakos Jánosné tanár, úttörőcsapat-vezető rövid beszámolóban ismertette az iskola tanulói kulturális és sportversenyeken elért eredményeit, számba véÜnnepélyes pillanat a 8en. ve az úttörőmozgalomban vállalt feladatokat, s azok maradéktalan teljesítését, bizonyságául annak, hogy méltók a kék. illetve a piros nyakkendő viselésére. Valamennyi kisdiákot avatószülő kísért el az iskolába, s az avatószülők százhetven kisdobos nyakába kötötték fel a kék nyakkendőt, valamint százhetvenen cserélték fel a kéket pirossal. A 461. számú Goldmann György úttörőcsapat zászlója előtt tettek ünnepélyesen fogadalmat az ifjúsági mozgalomban részvevők legifjabbjai. Gyömrőn, a sportpályán rendezték meg a község öt útMint egy nagy család VASASOK Amikor a közelmúltban a monori Vasipari Szövetkezet megkapta a Kohó- és Gépipari Minisztérium dicsérő oklevelét, az ünnepi közgyűlésen a dolgozók jutalmazására is sor került. Feltűnően sok fiatal lépett az elnöki asztalhoz, s nekem az jutott eszembe, a szövetkezet kapuján még sohasem láttam a táblát: ESZTERGÁLYOST, LAKATOST FELVESZÜNK. Hogyan kötik magukhoz a fiatal szakembereket? Kétségtelen, az ingázás fárasztó, de az is igaz, hogy Monorról 40—45 perc alatt bent van a munkásvonat Pesten, s a fiatalok szeretnek utazni, hogy egymás társaságában lehessenek, továbbá munkalehetőség is bőven áll rendelkezésükre. Kevesen mennek el Varró Géza, a szövetkezet elnöke elgondolkodik: — Hány 30 éven aluli fiatal dolgozik nálunk? Az ifjúsági parlamentre 52 meghívót küldtünk. Összlétszámúnknak több mint fele 30 éven aluli. Munkaerőgondunk valóban nincs, bár egy-egy ritkább szakmába mi is vennénk fel embert. Az utánpótlást neveljük, ma már törzsgárdatag- jaink azok, akik itt szabadultak fel. Tavalv adtuk át az új tanműhelyt, függetlenített oktató foglalkozik az ipari tanulókkal. — A taműhely pénzbe került. a műhelybe gépek is kellenek. a iüggetlenített oktatónak fizetés jár. Megéri? — Megéri. Ha nem is marad nálunk minden frissen végzett szakmunkás, az, aki marad, megszerette ezt a helyet. az itteni munkát, beilleszkedett a közösségbe. — A fizetésük? — Változó. A bérezésben nemcsak a munka minőségét vesszük figyelembe. Az üzemi négvszög a pénz elosztásakor mérlegeli azt is, hogyan viszonyul a szakmunkás a szövetkezet napi gondjaihoz? A kezdő szakember hét, kilenc forintos órabért kap, a régi, gyakorlott szakmunkás tizenhármat, tizennégyet. Kevesen mennek el. Öt-hat évvel ezelőtt még 30 százalékos volt a fluktuáció, azóta már egy-két százalékosra csökkent. Sokan tanulnak Srankó Lajos, a szövetkezet KISZ-titkára. fiatal ember, elektrolakatos. 1970-ben jelentkezett dolgozni, a leszerelése után. A szövetkezetből megy majd nyugdíjba is, mondja nevetve. Jó a kapcsolat a vezetők és a beosztottak között. Mint KISZ-titkár, részt vesz a gazdasági és egyéb megbeszéléseken. véleményét, ötleteit meghallgatják, mérlegelik. A munka jó, folyamatos. Aki dolgozik, keresni is tud, s van lehetőség a szakmai továbbfejlődésre is. Sokan tanulnak, egyik társa például Győrbe jár. vannak, akik most végzik a gimnázium esti tagozatát, jövőre is akad jelentkező továbbtanulásra. A szövetkezet segít, ők is segítenek a szövetkezetnek. Szoros ez a kapcsolat, s ez készteti maradásra a fiatalokat. De kérdezzem meg őket, javasolja. Keresni is lehet Koncsik Géza esztergályos. 1965 óta dolgozik a szövetkezetben. Amikor katona volt, rendszeresen bejárt, megnézte, mi újság a munkahelyén. Törzs- gárdatag, 24 évesen. Elégedett, itt akar maradni. Soproni János forgácsoló a Ganz-MÁVAG-ban volt ipari tanuló, onnan pártolt át. — Itt megtelepszem — mosolyog —, jó munkahely. Nagy István itt volt ipari tanuló, aztán elindult szerencsét próbálni a Ganz-MÁ- VAG-ba. S visszajött. — Itt van lehetőség szakmai fejlődésre is, keresni is lehet — mondja. — S az sem utolsó. hogy meghallgatják a véleményünket, bármiről legyen is szó. — Dehát ez természetes — teszi hozza Srankó Lajos. Vasasok. Most alakítanak ifjúsági brigádot, a már működő öt szocialista brigád példájára. KISZ-alapszervük él. dolgozik. — Nem túlzás, amit mondok — jegyzi meg a KISZ-titkár. már a kapuban —, az. aki itt dolgozik, s amit csinál, nem félgőzzel csinálja, jól érzi magát. Minden feltétel adott ahhoz. hogv ez a kis üzem olvan lehet, mint egy nagy család. K. Zs. vecsési úttörőavató-ünnepsé- Ifj. Fekete Jó/.set felvétele törőcsapatának avatóünnepségét. Bata János, Pest megye 12. számú választókerületének országgyűlési képviselője üdvözölte a megjelenteket, majd Danka János alezredes mondott beszédet, s annak elhangzása után került sor az ünnepélyes avatásra, majd a csapatvezetők kitüntetéseket adtak át. A Gyömrőn tartózkodó NDK-beli úttörőküldöttség vezetője is üdvözölte a részvevőket. Sokáig emlékezetes marad az impozáns zárókép: a kisdobosok, és úttörők kék, illet— vet piros nyakkendőjükkel integetve vonultak el a dísztribün előtt. Aszfaltrajzverseny Vasárnap délelőtt a művelődési házban mesefilmeket vetítettek a gyerekeknek, délután huszonötén jelentkeztek az aszfaltrajzversenyre. A felsőtagozatosok versenyét Záhonyi Zsófia nyerte, Hajdú Tünde és Záhonyi Dénes előtt, az alsótagozatosok vetélkedőjének sorrendje: L Ollári Tünde, 2. Veress Anna, 3. Kertész Gyula. (blaskó—feketéné—gér) Helytörténeti kör akkuit Megmenteni Monor múltjának értékeit Monoron, a nagyközségi tanács és a járási művelődési ház kezdeményezésére, honismereti. helytörténeti kör alakult. A kör tagjainak célja: megismerni, megmenteni, mindenkivel megismertetni mindazt a szellemi és tárgyi értéket, amely még fellelhető a városiasodó Monor több száz éves múltjából. Munkájuk sikerének elengedhetetlen feltétele, hogy segítsék, támogassák őket a községbeli üzemek, intézmények és társadalmi szervek. Bizonyára a kívánt segítséget meg is kapják tőlük. (burján) Wl SOR MOZIK Gyömrő: Modern idők. Maglód: A kis nagy ember. Men- de: Lázadás a buszén. Monor: Apacsok. Pilis: Nemo kapitány és a víz alatti város. Üllő: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket. Vecsés: Egy különös szerelem. I 1