Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-21 / 116. szám

MOHOMnttn A P EST Mt GYEI H I RLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 116. SZÄM 1974. MÁJUS 21., KEDD Fokozódó közéleti tevékenység Tovább javult a szervezeti munka Jelentős felajánlásokat tettek a járás KISZ-fiataljai A monori járás ipari üze­meiben, valamint mezőgazda­ságában jelenleg kétezerhar­minc fiatal — 30 éven aluli — dolgozik, s örvendetes, hogy a termelőszövetkezetekben, il­letve az állami gazdaságban csak százhetvennél keveseb­ben, mint az ipari részlegek­ben, holott tíz évvel ezelőtt sokkal, de sokkal rosszabb volt az arány. Emelkedett a KlSZ-alap- szervezetek száma is: je- ■ lenleg egyetlen olyan gaz- 1 daság. illetve üzem sem akad, amelyikben ne tevé­kenykedne KlSZ-szerve- zeh Érthető tehát, hogy az MSZMP monori járási végre­hajtó bizottsága élénk vita kö­zepette tárgyalta meg a minap azt a jelentést, amelyet Varga Jenő, a KISZ monori járási bizottságának titkára terjesz­tett elő az ipari és mezőgazda- sági KISZ-alapszervezetek eszmei, politikai, nevelőtevé- kenységéről. Az ülésen részt vett Berla Ferenc, a KISZ Pest megyei bizottságának tit­kára is. — Nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben az alapszerveze­tek élete, belső demokratiZ| musa, erősödött a kollektív véleményalkotás, a teljes szer­vezeti munka. A fiatalok 30— 35 százaléka állandó, 35—40 százaléka pedig, alkalman­kénti megbízatásnak tesz ele­get, következésképp — mon­dotta Varga Jenő —, egyre kevesebb a KISZ-munkát ma­gányosan végző titkár. Politikai oktatásban jelen­leg kétszázzal többen vesz­nek részt, mint 1970-ben. Hétszázhuszonhárom fiatal ké­pezi magát politikailag, noha a propagandisták kiválasztása nem a legjobban sikerült: egy részük nem eléggé képzett és nem is készül fel alaposan a foglalkozásokra, ezért a hozzá szólóik közűi többen solták, hogy a jövő oktatási évben minél több külső, főleg marxista—leninista egyetemi végzettségű előadót kérjenek fel a titkárok a foglalkozások vezetésére. Azt, hogy mennyire foko­zódott a fiatalok politikai és társadalmi aktivitása, a nem­régiben lezajlott és még tel­jesen nem értékelt ifjúsági parlamentek, valamint a ma forradalmiságát vitató össze­jövetelek bizonyítják. Űriban például a fiatalok ifjúsági park kialakítását vállalták a község felszabadulásának 30. évfordulójára, Maglódon a tornacsarnok felépítéséhez já­rulnak hozzá társadalmi mun­kával, de a Monori Állami Gazdaságban és Vecsésen, a VIZÉP-nél Is számos konkrét felajánlást tettek. — A művelődési házak többségének programja sze­gényes — állapította meg a beszámoló jelentés — nincs vonzó hatással a fiatalokra, akik ezért gyakran a tartal­masabb rendezvényeket sem látogatják. A filmszínházait többsége elavult, felszerelésük nem felel meg a Pest közel­sége folytán fővárosi igénye­ket támasztó fiataloknak. De fékezi az ifjúság törekvé­seit az is, hogy az üzemi, s főleg a mezőgazdasági alapszervezetek nem ren­delkeznek önálló klubhe­lyiséggel: a 38 alapszerve­zet közül például csak öt­nek van önálló helyisége. Jelentősen javult a sportkö­rök, az MHSZ-klubok és a KISZ-szervezet tagjainak kapcsolata. Növekedett a tö­megsportrendezvények és az azokon részt vevő KISZ-tagok száma, viszont a sportlétesítmé­nyek még mindig nem tartják is java- | állandóan nyitva kapuikat a sportolni vágyó fiatalok előtt. A jelentés részletesen szólt az ifjúsági parlamentek szer­vezéséről, a fiatalok eszmei, politikai és szemléletbeli fej­lődéséről az itt-ott még meg­nyilvánuló hibás nézetekről, amelyek főleg meg nem értés­ből, türelmetlenségből és a tájékoztatás hiányosságaiból faliadnak. — A KISZ-szervezetek — folytatta Varga Jenő — jól biztosítják a párttagság után­pótlását, például 1973-ban a pártba felvet­tek 51,8 százaléka 18—26 év közötti fiatal volt, és 87 százaléka a KISZ sorai­ból került ki. A végrehajtó bizottság hang­súlyozta, hogy a jövőben azok­nak, akik a KISZ-ből kerülnek a pártba, a KISZ-szervezetek további segítését kell adni pártfeladatul. — A fiatalokat élénken foglalkoztatják az ár- és bér­politikai kérdések, szóvá teszik és bátran bírálják a még fel­lelhető negatív megnyilvánu­lásokat, az önzést, a jogtalan haszonszerzést, a túlzott anya­giasságot, szenvedélyesen el­ítélik az ügyeskedőket, szem­befordulnak az esetleges visz- szásságokkal — mondotta a járási KISZ-titkár, majd sta­tisztikai adatokkal alátámaszt­va, a fiatalok Vör&ieti «•terepe­sének fokozódására hívta fel a figyelmet. Az élénk vita után, amely­ben elsősorban a végrehajtó bizottság tagjainak segítőkész­sége nyilvánult meg, a beszá­molót egyhangúlag elfogadták. Kovács György KÖZÖS ÖSSZEFOGÁSSAL Ötszáz négyzetméter alapterületű sportcsarnok épül Javaslat természetjáró szakosztály alakítására Vecsós sportélete az utóbbi időben egyre jobban fejlődik, ami annál is inkább indokolt, mert az 19lí-ben alakult lab­darúgó szakosztály sikerekben gazdag múltja a nemes ha­gyományok ápolására kötelezi a mai sportvezetőket. A sportkör legutóbbi köz­gyűlésén szokatlanul nagy számban jelentek meg és kér­tek szót a fiatalok, élve az­zal a lehetőséggel, hogy a helyi politikai, tanácsi, társa­dalmi és gazdasági vezetők előtt gondjaikról beszélhet­nek. Örömmel üdvözölték Tö­rök Vince sportköri elnök be­számolóját, amely egyebek közt megemlítette, hogy Ve- csés távlati tervében 500 négy­zetméternyi alapterületű sport­csarnok építése is szerepel. — A párt ifjúságpolitikai határozatát a sportmozgalom­ban is érvényre kell juttatni, a KISZ-nek is részt kell vál­lalnia a párt és a tanács véd­nökségével működő sportegye­sület terveinek megvalósitá. sában. Az egyesület továbbra sem nélkülözheti a gazdasági szervek hathatós támogatását, a sokoldalú társadalmi mun­kát — mondotta Horváth Bol­dizsár sportköri vezető. Javaslat hangzott el, hogy a sportkör, amelynek már labdarúgó, kézilabda és asz­talitenisz szakosztálya műkö­dik, alakítson természetjáró szakosztályt is, a sportkör autóbuszán rendezzenek ki­rándulásokat. Török Vince elnök elmon­dotta, hogy az anyagi és tár­gyi feltételek megteremtésé­ben a járásban első helyen áll Vecsés. A tsz 40 ezer fo­rinttal toldotta meg a tanácsi 60 ezer forintos sportalapot, de más gazdasági egységek is segítenek, főképp a VlZÉP. A vita során többször el­hangzott, hogy a fejlődés egyik biztosítéka a fiatalok fokozódó érdeklődése. A kézilabda, illetve az asz­talitenisz szakosztályban Mol­nár János és Tóth István évek óta társadalmi munká­ban látja el az edzői teendő­ket: a sportvezetőség elisme­rését érdemelték ki. Évtize­des társadalmi sporttevékeny­ségéért Szécsényi Lajos, Maj- láth István, Strasszer Lajos, Mihály János, Selmeczi Jó­zsef, Scheer József, Kiss La­jos is, több társával együtt, szintén elismerésben része­sült. Horváth Boldizsár kérte a megjelenteket. segítsék to­vábbra is Vecsést a tömeg­sport fejlesztésében, társadal­mi munkával a sportcsarnok megépítésében. Fekete Gizella KIVÁLÓ DOLGOZOK Az Épületkerámiaipari Vál­lalat mendei téglagyárában Szabó József gyáregységveze­tő, Az építőipar kiváló dolgo­zója kitüntetést kapta meg, Perlaki Erzsébet, Kovács An­tal, Papp József és Rikter Ká­roly pedig vállalati kiváló dol­gozó elismerésben részesült. — Időszerű tennivalók a há­zikerti gyümölcsösökben cím­mel dr. Mády Dezső adjunk­tus előadást tart május 22-én, 18 órai kezdettel a vecsési művelődési házban. NEM LEHETNE GYORSABBAN? A februári részközgyűlé­sen a pilisi ÁFÉSZ köz­pontjának képviselője meg­ígérte: május 1-re átadják rendeltetésének a Vasakon épülő új ABC áruházat. Május elseje már elég rég elmúlt, de az áruház még mindig nem készült el, a vasadiaknak pedig nagy szükségük lenne rá, hiszen a község egyetlen üzlete szűk és korszerűtlen, rá­adásul ha leltároznak ben­ne, a község lakóinak Mo- norra kell bemenniük vá­sárolni. Nem lehetne az építés ütemét meggyorsítani? Polgári védelem Kiképzés - filmekkel, szemléltető eszközökkel, jól (elkészült előadókkal Vándorkiállítás három községben MŰSOR MOZIK Gyömrő: A betörés. Mag­lód: A Saturnus csapdájában, I—II. Mende: A szerelem ha­tárai. Monor: Macbeth. Pi­lis: Kis nagy ember. Üllő: Merénylők. Vecsés: Szikrázó lányok. Tavasszal kezdődött az idei polgári védelmi kiképzési évad az országban, így járásunkban is. Kertész Károly, a monori járás polgári védelmi törzs­parancsnoka elmondotta, min­den előkészületet megtettek a kiképzés zavartalan lebonyo­lítása érdekében. Az idén, kettő kivételével, valamennyi szakszolgálat kiképzésben ré­szesül, így az üzemi önvédel­mi szervezetek és a munka­helyi dolgozók kiképzését is megszervezték. A kiképzés színvonalának javításához az üzemek, in­tézmények egyre kérnek segítséget a járási polgári védelmi parancsnok­ságtól, mely az idén dia- és keskenyfilmeket, különféle szemléltetőeszközöket, vala­mint szakképzett, jól felké­szült előadókat is biztosít számukra. Járásunkban több ezren vesznek részt az oktatásban. Ezúttal lakossági kiképzés nem lesz, azt a későbbiekben különféle tömegkommuniká­ciós eszközök bevonásával oldják meg. Örvendetesen népszerűvé vált az utóbbi időben az álta­lános iskolákban is a polgári védelem, melyről a honvé­delmi ismeretek oktatása so­rán hallottak a gyerekek. Ve- csésen, az 1. számú és Mono­ton, a Kossuth-iskolában a közelmúltban önálló szakasz alakult: a megyei parancs­nokság mindkettőt csapatzász­lóval ajándékozta meg. A fegyveres erők napjára vetélkedőt szerveznek, mely- sűrűbben ! be szeretnék bevonni a járás 1 más általános iskoláit is. Tavaly Monoron és Magló­don láthatták az érdeklődők a megyei polgári védelmi vándorkiállítást, melyet eb­ben a hónapban és június­ban Vecsésen, Üllőn és Gyom­ron mutatnak be: valameny- nyi községben a művelődési házak adnak otthont neki. G. J. OSN-bemutató A virágos rét tarkaságát idézték A kisdobosok bemutatója, kék nyakkendővel. Napsütéses vasárnapra éb­redt Monor község lakossága május 19-én: a járási sport­felügyelőség és az MHSZ já­rási vezetősége ezen a napon bonyolította le a nyári spar- takiádot és az összetett hon­védelmi versenyeket. Reggel fél kilenckor Vámos Géza, Pest megye 11. számú választókerületének ország- gyűlési képviselője nyitotta meg a rendezvénysorozatot, amelyet megtekintett Turóczi Béla, a Pest megyei Testne­velési és Sporthivatal elnök- helyettese is. Délután három órakor csak­nem háromezren övezték már a játékteret, amikor, Hunyadi László járási sport­felügyelő bevezető szavai után, megkezdődött az országos sportnapok monori járási be­mutatója. Először a Kossuth Lajos utcai óvodások vonultak be: a pálya négy sarkában, ze­nére, kötélgyakorlatot mu­tattak be, nagy sikerrel. Utánuk az alsótagozatos ál­talános iskolai tanulók ke­rültek sorra, majd a bemu­tató egyik- legimpozánsabb gyakorlata következett: a Munkásőr utcaiak tréfás ver­senye, ötkilós medicinlabdá­val, miközben a hangszóró Rhoda Scott számait közvetí­tette. A monori Kossuth Lajos általános iskola tanulóinak záróképe. Mutnéíalvy Adorján (elvételei A közönség nagy tapssal ju­talmazta a produkciót. A Monori József Attila Gim­názium és Szakközépiskola tanulói aratták az egyik leg­nagyobb sikert: kétszázan mutattak be balettszerű gya­korlatot. A különböző színű mezek a virágos rét tarkasá­gát idézték. A megérdemelt jutalom, a közönség tapsa most sem maradt el. És ahogy telt-múlt az idő, egyre fokozódott a jó han­gulat a nézőtéren. A gimná­zium harmadik osztályos fiú tanulóinak igen színvonalas, nehéz elemekből összeállított padgyakorl.ita méltán aratott nagy sikert. ★ A Kossuth Lajos általános iskola záróképe örökké em­lékezetes marad mindenkinek: piros, nemzeti színű és kék zászlóval vonultak be a ta­nulók a pályára, ahol magasba emelték az OSN betűket, a sport, a játék és a májusi szépségét hirdetve. És még ezután is tartoga­tott az ünnepség jó néhány meglepetést: a gimnázium asztalugró csapata például egészen magas színvonalú gya­korlatot mutatott be. ★ Hosszú hetek fáradságos munkája előzte meg az OSN járási ünnepségét. A monori iskolák testnevelői — dr. Bor­sai Józsefné, Kirtyán Mária, Serfőző Antalné, Zátrok Ká­roly, Blaskó Mihály — min­dent megtettek a bemutató si­keréért. És, hogy a siker tel­jes volt, azt a közönség fel- felcsattanó tapsa igazolta a legjobban. Máskor is szívesen fogadná­nak ilyen magas színvonalú sportbemutatót a monoriak. Gér József L

Next

/
Thumbnails
Contents