Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-10 / 82. szám
PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CÉG XVIII. ÉVFOLYAM 82. SZÁM 1974. ÁPRILIS 9., KEDD Tanyaközpontnak néznék Lánccsévélő üzem a törteti határban Összetart a három szocialista brigád A Törtei felé vezető út mentén néhány kilométerre a falutól, épületcsoport tűnik szembe. Tanyaközpontnak nézné bárfai, gondozott környezete, a bekötő úton gyakran megforduló motor- kerékpárok, gépkocsik, a reggelente és azután, kora délután a falu felől odasereglő kerékpárosok láttán. Többnyire nők jönnek ide, vidámak, tarka ruhájuk kirí a csupa zöld környezetből. Nem a széles határ várja őket, nem a palánták serege, az ül- tetnivalók sokasága. Valamennyien betanított textil- ioari munkások, az Aranykalász Termelőszövetkezet lánccsévélő üzemének dolgozói. A csévélőüzem 1969-ben költözött Budapestről ide, a falu sasélére. Első munkásai még a Budapesti Pamuttextil Vállalatnál tanulták a szakma fortélyait, • most is ez a vállalat küldi számukra a gombolyítaniva- lót Fonalat készítenek, többféle fajtát, többféle minőségűt, a megrendeléstől és a kapott alapanyagtól függően, pamuttal és pamutviszkóza- keverékkel dolgoznak. Az itt orsóra tekerődő, sekkilónyi fonalból a szövőüzemekben térítők, frottír anyagok, vászonáruk (például farmer- nadrágnak való, erős anyag is), kordbársonyhoz finomabbak kerülnek ki a gépekről, a törteliek keze alól. Három szocialista és a címért tovább küzdő brigád szorgoskodik a gépek mellett: a Dobó Katalin, a Zrínyi Ilona és a Filimonov brigád. Ez utóbbi Törtei felsza-. badításáért harcoló egyik szovjet katona nevét vette fel. 1971-ben a Filimonov elvtárs Magyarországon járva, felkereste a törtelie- ket, meglátogatta a brigádot is. Mint a brigád naplójába bejegyezte, az élet és a munka frontján sok sikert, jó egészséget kíván valamennyiüknek. Arról, hogy ennek a jó kívánságnak a mindennapok munkájában is lett foganatja, tanúskodik mindhárom brigád naplója és az oldalakon az üzemvezető — mint a brigádok munkáját értékelő legilletékésebb — elismerő bejegyzései. A jó üzemi kollektíva kialakításában nagy része volt és van is a brigádmunkának, hasznos ötleteiknek, melyek itt egymás után a megvalósult rovatban sorakoznak. A brigádok a politikai oktatások lelkes hallgatói, kérdezői és hozzászólói. összetartanak a munkában s összefognak, ha bármelyik társuknak segítségre, támogatásra van szüksége. Akkor is együtt vannak, ha a napi munkát félretéve, vidámsággal, orszáfnárással, pihenéssel tölthetik az időt. Átlagos brigádteljesítményük meghaladta a száz százalékot. s vállalásaikban ennek megtartása, sőt, javítása szerepel. Nem könnyű ez, hiszen az itt dolgozók, főleg lányok, asszonyok otthon, a ház körül is serénykedhetnek. Az üzemi műnk? után a legtöbbjüket a család. a kert. a kis háztáti gazdaság gondja várja — Törtei pedig a rendezett portákról, dolgosszorgos lakóiról ismert járás- szerte. A Budapesti Pamuttextil Vállalat nyolc termelőszövetkezettel teremtett kapcsolatot, amikor a tsz-ekben dolgozó férfiak családtagjainak kellett munkát adni. Ezek közül az egyik a törtei! üzem. Egy műszak itt négy felvetőgépet tud ellátni — ez azt jelenti, hogy egy műszakban — napi 1800—2000 csé- vét tudnak szállításra készen gyártani. Anyagellátásuk folyamatos. Az öreg, sok munkát próbált gépeken úgy igyekeznek dolgozni, hogv az becsületére váljék a törte!i lánccsévé'őknek és hasznára a textiliparnak. • E. K. Időnként: virágvásár Dísznövényt, szegfűt kínálnak A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövétkezet virágait, mivel nagy részük exportra kerül, messzi földön ismerik. Természetesen jut belőle hazai üzletek ellátására is. A tsz a ceglédi piactéren és a kórház mellett nyitott már virágboltot, és az áruház földszintjén szintén van virágárusító helye. Télen-nyáron főként szegfűt árulnak, de néha egy-egy érdekességgel is meglepik a vevőket. Legutóbb például ., illatos fféziát árusítottak — ezt az üvegházi, több színben pompázó, karcsú szárú virágot eddig budapesti kirakatokból ismerhették esetleg a ceglédiek. Dísznövényeik egy-egy aján dékozó ünnep alkalmával, névnapok idején szintén kelendőek. Időnként virágvásárt is tartanak, hogy minél több szoba dísze lehessen szép szegfűjük, rózsájuk. Legkeresettebb a szépirodalom Harmincegy helyen kölcsönzik a szakszervezeti könyvtár könyveit Várják a munkásolvasókat Közművelődési teendőink ellátásában jelentős feladat jut könyvtáraknak, melyek ízlésformáló, nevelő szerepük révén évről évre milliókhoz juttatják el egyre sokasodó szellemi kincseinket. A kultúra, az ismeretek terjesztésén túl részt vállalnak annak a nem kevésbé fontos elképzelésnek valóra váltásában, amely korunknak megfelelő életszemlélet és életforma kialakítását szorgalmazza. E nemes célok érdekében országszerte milliókat költenek a könyvtárak állományainak bővítésére, hozzáértő szakemberek képzésére. Nem eredménytelenül. Városon, falun egyaránt, mind többen látogatják a kölcsönző és olvasótermeket, egyre többen barátkoznak meg az olvasással, ismerkednek a könyvek birodalmával. Gyarapításra évi 100 ezer forint Több mint két éve újabb létesítménnyel gazdagodott Cegléd és Nagykőrös városa, valamint a ceglédi járás is: Cegléden, a volt vasutas könyvtár helyén megnyitották a szakszervezetek Pest megyei tanácsának könyvtárát. Hogyan működhet ekkora területen egy alig húszezer kötetes könyvtár? Erről kérdeztük Czinege Jánosáét, a könyvtár vezetőjét. — Az említett két város és a ceglédi járás több községének üzemeiben, intézményeiben összesen 31 letéti könyvtárunk van. Fő feladatunk ezeknek új, friss kiadványokkal való ellátása, könyvállományunk rendszeres cseréje. Hetenként kétszer kölcsönzést tartunk a vasutas könyvtár tagjai részére, Gyűjteményünk jelenleg már meghaladja a 16 ézer kötetet és az idén is, hasonlóan az előző évekhez, tetemes összegért vásárolunk új könyveket. Évente 100 ezer forintot fordítanak az állomány gyarapítására. Tekintve a könyvtár jellegét és rendeltetését, egyféle kiadványból 3—4, esetenként ennél is több példányt vásárolnak. Körültekintően, alaposan, nagy hozzáértéssel HASZNOS IDŐTÖLTÉS Játék, filmvetítés, vetélkedő a napközikben A KISDIÁKOK SZÜNIDEJE Itt a tavaszi szünet. Ilyenkor a legtöbb diák nagyokat alszik, olvas, focizik, és ha az idő engedi, strandra jár. Jó néhány gyerek pedig rokonlátogatóba utazik. Kell is a játék, kikapcsolódás, hiszen még messze az év vége! Sok családnál dolgoznak a szülők és gondot jelent, főleg a kisiskolások elhelyezése a szünetben. Ezen segítenek a napközi otthonok. Mivel foglalkoznak, hogyan töltik szabad idejüket a gyerekek? — ezzel a kérdéssel CEGLÉDI APROHIRDETESEK Eladó lengyel heverő és modern rádió. Fány András telep. B épü- let. TI. emelet 18. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Gubodi u. 14. _ Eladó családi ház. Érdeklődni: Bástya u. 7. du. 5-től. Eladó leválasztott utcai házrész, beköltözhetően Szalag u. 3. Ház eladó, kifogásta-. lan állapotban, kis portával, kedvezménynyel is. Cegléd X., Szél u. 23. _____________ El adó kettő szoba, összkomfortos, azonnal beköltözhető lakás. Pianino, angolmecha- nikás kitűnő állapotban eladó. Prohászka, AiVotmánv u. 3. A Közgép 2. sz. Gyára, műszaki egyetemet, főiskolát, gépipari technikumot végzett műszaki munka- Eladó szőlökertes ház- korben jártas dolgozó- heIy. 218—219 n-öl. Két kát keres felvételre. részben. Feeske u. muczaki fejlesztés, 1 12 gyártmánytechnológiai munkakörbe. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a gyár személyzeti vezetőjénél. Cegléd XIV., Külső Kátai út 35/a._________________ Sz ékely utca 4. számú ház, nagy műhelyekkel eladó. Érdeklődni: este 6 órától. Mátvág utca Ifi Eladó vízszivattyú csonka motorral. Magyar u 25 du. 4-től. Eladó 601-es Trabant Cegléd. Kossuth Fe- , műszakilag most vizs- renc utca 61. Bori. gázott. Széchenyi út 3. Eladó utcai házrész beköltözhetően, és P 10-es motor. Dózsa Gv. u. 35. Ceglédi Malom Üzem zsákraktárost és csomagolási munkára női segédmunkást vesz fel. Jelentkezés: Körösi út szám. _____________ Ve szek kerékpárokat varróséoeket Leveleket; Miletics műszerész. Kecskemét. Berr u q______________ El adó beköltözhető ház. Szép u. 2. fordultunk a ceglédi központi napközi igazgatójához, Bárdos Endréhez, és a Várkonyi István Általános Iskola napközi otthonának nevelőjéhez, Öcsai Istvánnéhoz. Elmondták, hogy a tavaszi szünet programjainak összeállításából az otthontanács diákjai is kivették részüket, A cél a szabad idő hasznos eltöltése. A délelőtti foglalkozások központjában a televízió gyerekeknek szóló adásai állnak. Emellett számos társasjáték, asztalitenisz, diafilm ék könyv között válogathatnak az érdeklődők. A fő hangsúlyt az udvari játékokra és a városi sétákra helyezik. A szünet alatt négy napos mesefilmeket játszanak a napköziseknek a Kossuth Művelődési Központban. Vetélkedőket szerveznek, amelyeken játék közben szinte észrevétlenül sajátítanak el új ismereteket a gyerekek Beszámolnak a séták közben tapasztaltakról, lerajzolják a városban látott KRESZ-táblá- kat, megnézik az építkezések gépeit. A rövid kirándulások alkalmával megfigyelik a rét virágait és más növényeket A Várkonyi iskolában a napköziseknek aszfaltrajzverseny is lesz. Különböző ügyességi iátékokban vetélkedőket szerveznek. Az értékelésben a gyerekek is részt vesznek. Az első helvezettek elismerő, dicsérő szó mellett külön jutalmat kapnak, nevük felkerül a faliújságra. A szünet alatt a napközi otthonokban pihennek a tankönyvek. Mégis, mikor megkezdődik a tanítás, sok új ismerettel gyarapodva és kipihenten kezdik meg az iskolai munkát a gyerekek. • K. D. Megyei kézilabda bajnokság Siker Galgahévízen A férfiaknál, a megyei bajnokság első fordulójában a Bem SE Galgahévízen játszott. Jól rajtolt a csapat, biztosan győzött. Bem SE—Galgahéviz 23:20 (10:8). Bem SE: Vízvári — Túlik, Kuthán, Malizs József, Gregor, Talmácsi, Básti. Csere: Bajusz — Nagy, Malizs János, Guzsaly, Nemes. Jó mérkőzésen a végig vezető ceglédiek megérdemelt győzelmet arattak. A befejezés előtt már nyolc gól volt az előnyük, ezután kissé kiengedtek, míg a hazaiak eredményesen hajráztak. A jó védekezés és figuratív játék segítette győzelemhez a Bern SÉ-t. Góllövők: Túlik (6), Malizs József (6), Talmácsi (4), Gregor (3), Kuthán (2), Básti (2). Jók: Vízvári, Túlik, Kuthán, Malizs József, Talmá- csd. A sorsolás szeszélye folytán a bajnokság második fordulójában már rangadóra kerül sor, a Bem SE vasárnap a tavalyi bajnok Nagykőröst fogadja. U. L. Miklosovits László kiállítása 41 Albertirsán, a Móra Ferenc Művelődési Házban A mezei bajnokság fináléján Dunakeszin rendezték meg az országos mezei futóbajnokságot. Az 1961-es születésű fiúknál több mint hatvan csapat indult el, a CVSE — Rigó, Both, Matyovszki, Szeker összeállításban — a 10. helyezést érte el. Százötvenen álltak rajthoz az 1958-as születésű leányok csoportjában. Medgyes Júlia huszonharmadikként futott be a célba. A Réti, Bakos, Ignácz alkotta felnőtt női csapat a legelőkelőbb helyen, a legjobb nyolc között végzett. Köszönetét mondunk a ceglédi kórház I. belgyógyász főorvosának. orvosainak és ápolónőinek, akik édesanyánk, Győré Lászlóné gyógyításán fáradoztak. Kovács Benő és családja. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett fér- , jem. édesapánk. nagyapánk, április Szabó István temetésén megjelen10-ig lehet megtekinteni Miklosovits László grafikusművész tek. részvétüket nyilvánították, kiállítását. A képen: a művész Tenyérkoronás madár című sfriára koszorút, virágot helye* tusrajza. tek. özv. Szabó Istvánná és a gyá- 1 szoló család. válogatnak a bő kínálatból, lehetőleg úgy, hogy egyik letét- hely se maradjon uj könyv nélkül. — Többnyire szépirodalmi köteteket veszünk, de nem hiányoznak polcainkról a tudományos, műszaki és ismeretterjesztő művek sem. Általános gyűjtőkörű könyvtár lévén, minden olyan kiadványt megrendelünk, amely olvasóinkat érdekelheti. Növeljük a kézikönyvek számát és a számunkra kötelező törzsanya- j got, vagyis igyekszünk megteremteni mindazokat a feltételeket, amelyek egy jól felszerelt könyvtár munkájához szükségesek. Segítség a brigádoknak — Letéti könyvtárosaink ipari üzemekben, gazdaságokban, hivatalokban látják el feladataikat. Cegléden 17 munkahelyen, köztük például - a postán, a járási hivatalban, a város kórházában, a MÁV-nál olvassák rendszeresen könyveinket. Vannak kis letétek, de akadnak olyanok is, például a Vízkutató és Fúró Vállalat, ahol több száz dolgozó válogat a kihelyezett letét állományából. Nagykőrösön a városi kórház és a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat helyi telepén van egyebek között jól működő könyvtárunk. Az említetteken kívül a szomszédos városban még további öt fiókkönyvtárunk fogadja rendszeresen látogatóit. Tápió- szelén, Albertirsán és Abony- ban is létesítettünk letéteket, ezeket szintén mi látjuk el új könyvekkel. — Tavaly összesen 6 ezer 500 beiratkozott olvasónk volt és csaknem 15 ezer látogatónk összesen 26 ezer 751 kötet könyvet kölcsönzött. Legtöbben a szépirodalom iránt érdeklődnek, ezért állományunk nagy részét is ezek a kötetek teszik ki. Mind többen forgatják azonban a műszaki és tudományos kiadványokat, és egyre többen keresik, főleg a I fiatalok közül, a népszerűsítő, ismeretterjesztő köteteket. Társadalmi munkában tevékenykedő könyvtárosaink rendszeresen megkérdezik olvasóikat, hogy milyen könyvek után érdeklődnek. Ezekről listát készítenek, melyeknek alapján sokkal egyszerűbb a könyvrendelés. Rendszeresen ellátogatnak ide szocialista brigádok is. Űt- mutatást kérnek kulturális vállalásaik összeállításához, segítséget megvalósításukhoz. A könyvtár polcain számos olyan kiadvány közül válogathatnak, amely a brigádmozgalommal foglalkozik. A ceglédi műsorfüzetben gyakran olvashatunk az SZMT-könyvtár rendezvényeiről, és a vendégkönyvben is számtalan bejegyzés tanúskodik a sikeres találkozókról. Klubrendezvények Amint Maczelka Tibor, a könyvtár munkatársa elmondta, az elmúlt esztendőben a szakszervezeti hetek alkalmából nagy sikerrel rendezték meg a Petőfi Sándorról elnevezett szocialista brigádok vetélkedőjét, az ifjú olvasók hónapjában pedig fiatal költők találkoztak a könyvtár ifjú olvasóival. A Bem József szakmunkásképző intézetben hagy sikerű Csokonai-estet szerveztek, és igényes irodalmi műsorral látogatnak el a költészet napján a Ceglédi Építőipari Vállalathoz. Táncsics Mi- I hály születésének 175. évfordulójáról a Kossuth Múzeummal közösen emlékeznek meg. — Gondoskodunk könyvtárosaink továbbképzéséről is. Egy részük tavaly Budakeszin vett részt tanfolyamon, mások pedig helyben szereznek könyvtárosi ismereteket. Jövőre tervezik a könyvtár bővítését. Egy újabb helyiség átalakításával kis folyóirat-olvasót és kézikönyvtárat rendeznénk be, és az állomány további gyarapításával is igyekeznek ellátni azt a nemes feladatot, amelyet a könyvek, a tudás terjesztése ielent. Khim Antal