Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-10 / 82. szám

real ti tere. I kJCívIhp 1974. ÁPRILIS 9., KEDD SZÍNHÁZI ESTÉK A makrancos hölgy Shakespeare-víg játék a József Attila Színházban The Taming of the Shrew, azaz: A házsartos megszelídí­tése — ez az eredeti címe Shakespeare játékának, és, ha van fülünk a nyelvi árnyala­tokra, ebből is kiérezhetjük, miféle játékról van itt szó va­lójában. A finomkodó, pok­rócból puha takarót csináló magyar Makrancos hölgy azt sugallja, hogy Minola Baptis­ta gazdag páduai úr lánya, Katalin afféle szeszélyes, sze- leburdi, elkényeztetett kis­asszonyka, aki nagy jódolgá­ban, s alaposan felvágott nyel­ve miatt, kiállhatatlanul szá- jaskodik mindenkivel, de lég­kivált a kérőivel, mígnem az­tán emberére talál a veronai Petruchio személyében. Nos, a játék így is értel- thezhető. s ez esetoen eljátsz­ható egy könnyed komédia, amely azt bizonygatja, hogy asszony maradjon a fakanál­nál, a tűzhely, a bölcső és a hitvesi ágy háromszögén be­lül, s engedelmeskedjen az ő urának, hites férjének. Ha így értjük a történetet, akkor a leghagyományosabb férfi- fensőbbség nézőpontjából megítélt komédiát kapjuk, s az elavult, merev, embertelen házastársi értékrend felma- gasztalását. Csakhogy nem erről van szó benne. Ha jobban odafi­gyelünk, észre kell vennünk néhány meglepő dolgot Pél­dául azt, hogy valamennyi ké­rő (Kata két idősecske rajon­gója, Gremio és Hortensio, Petruchio. sőt, Kata húgának, Biancának a szerelmese, Lu- centio is) kizárólag arra kí­váncsi, mennyi hozományra számíthat, ha elveszi egyik vagy másik lányt. A legkü­lönbözőbb fordulatokkal igye­keznek a jólszituáltság benyo­mását kelteni a két lány apja előtt, hogy az bőségesen mér­je a hozományt. Eközben szó sem esik szerelemről, von­zalomról, senki nem kérdezi meg Katát, mi a véleménye, senkit nem érdekel, akar-e Petruchio felesége lenni. Leg­kevésbé talán magát Pet- ruchiót érdekli, van-e kedve a dologhoz Katának, s így nem elsősorban azzal hódítja meg, hogy végre emberére ta­lál benne a makrancos lány, hanem azzal, hogy elképeszti, lerohanja a legdurvább mód­szerekkel, egyszerűen leve­gőhöz sem engedi jutni. Meg­töri, összezúzza benne a nőt, az embert, az öntudatot, a belső tartást. S ez annál is in­kább megdöbbentő, mert Kata csak a környezete szemében szeszélyes és tűrhetetlenül makacs. Valójában semmi mást nem akar, mint' érvényt szerezni ember-voltának, egyenrangúságának és saját akaratának. Maga akarja el­dönteni, kit szeressen és kit ne. Ez a — mondjuk ki: női emancipációt hirdető — ma­gatartás a legrokonszenve­sebb vonása ennek a lány­nak. Húga, a szelíd Bianca bezzeg nem így gondolkodik. Amíg be nem kötik a fejét, addig szelíd galamb, de amikor ellép az oltár elől, nyomban elkezd házisárkány módjára viselkedni. S lám, mégis ő az ideális lány! Katalin a darab végén ter­jedelmes monológban foglal­ja össze a „tanulságokat”: az asszony legyen feleség, anya, házvezetőnő, szerető, legyen az otthon fénye és derűje, lesse ura és parancsolója min­den szavát. így válik belőle mintafeleség. A szavak mö­gött ott a keserű felismerés is: amíg a világ férfiszabvá­nyok szerint van berendezve, addig a nőre mindig az ido­mított háziállat szerepe vár. A József Attila Színház előadásának rendezője, Sere­gi László, jól tapintott rá a Makrancos hölgy mélyebb gondolati rétegeire, amikor Kata és Petruchio párviada­lában nem az enyelgést, ha­nem a megtörést hangsúlyoz­ta. Ez a rendezői felfogás ele­ve elkerüli a harsány komé- diázás, az üres nevettetés csapdáját, de megőrzi a mu­latságosságot, s ha keserűbb is, mint a darabról a nézők többségében élő emlék, még­is vígjáték marad. Hogy időn­ként elborul az ég, s hogy a befejezés elkomorul, az csak azt jelzi, hogy Sereginek jól körvonalazott értelmezése van a darabról, s egyes jele­neteiről is. Az egész és a ré­szek arányait jól találja meg. A népes szereplőgárdából elsősorban az újszerű Pet- ruchió-elképzelést igen jól megvalósító Szilágyi Tibort kell említeni. A kettős sze­reposztásban játszott lányok közül Margittay Ági Katája boszorkásabb. Bánsági Ildi­kóé inkább a jogaiért kiálló, felvilágosultabb nőt hangsú­lyozza. Biancát fullánkos pil­langóként alakítja Pálos Zsu­zsa, míg Borbás Gabi a ra­vasz butuskát játssza el. Hor­váth Gyula és Bánffy György öregecske kérői mulatságo­sak. Ötletes Csinády István gyűrűkből-bilincsekből össze­állított díszlete, s igen szépek Kemenes Panni jelmezei. Takács István A lombardok Verc/i zenedrámájának első hazai bemutatója az Operaházban Visegrádtól Ráckevéig Egy festőházaspár alkotóútja Látomások és motívum Három gyermekük van. Felnőttek. Mindezt azért szük­séges jeleznem, hogy Kárpá. thy Magda különös történetét érzékeltethessem. A hajdani Bernáth-tanítvány elnapolta átmenetileg festői ambícióit. Teljes energiával családjának élt. Miután ez a szolgálat csökkent, azonnal feltámasz­totta és művekké sürgette szunnyadó energiáit. Nem le­het azt mondani, hogy anyai hivatása egyértelműen nehe­zítette kibontakozását, hiszen a csönd-időben fokozta elmé­lyülését, élményei őszinték, hitelesek, gazdagok, és forma- időzítésül a főzés-mosás-vasa- lás korszakban is rendszere­sen rajzolt. Most elsősorban tűzzománcokat készít, meg­bízhatóan korrekt lemezké­pek egész sorát. Felkészültsé­gének alaposságáról győzte meg híveit és látogatóit leg­utóbbi angyalföldi kiállításán is, ahol farsangi látomásai mellé virágok, sárkányos mo­tívumok csatlakoztak. E zo­máncfestmények ereje az egyéni látásiban, fantáziában, szorgalomban keresendő, ab­ban a rendszerességben, ahogy rajzokkal és színvázlatokkal hangolja magában a szerelem és az élet képekkel és csak képekkel kifejezhető történe­teit. A Kis-Duna piktora Székács Zoltán se dolgo­zott kevesebbet eddigi pálya­futásában, mint három em­ber. Tanár, szakfelügyelő, fes­tőművész egy személyben. Emellett nagyon lelkiismere­tes, mely azt jelenti, hogy csak jelentős munkatöbblet­tel tud helytállni három —, részben eltérő, részben hason­ló területen. Eddig helytállt. Nyaranta rendszeresen dolgo­zik a nagymarosi és a kecske­méti művésztelepen, önálló ki­állítása volt a fővárosi Fé­nyes Adolf-teremfoen. A ha­zai táj minden szöglete festői- leg is érdekli, mégis legin­kább a Duna festője Nagyma­rostól Ráckevéig. A Kis-Duna festője 1950-től mindmáig. Több akvarelljén örökítette meg a csepeli Sza­badkikötő mozgalmasságát, a bolgár kertek hajtó asszonyait költötte át színes vonalháló­zattá, nagyvásárcsarnokkal szemben húzódó viskókat raj­zolta. A Csepel-szigetet Al­bertfalva irányából is megfes­tette, közben gyalogosan, ke­rékpárral járta a Duna part­ját a dunaharaszti hídig, s közben friss festői leltárt ké­szített a Gubacsi-hídról, a Ki­rályerdő intim házairól, cse­peli strandról. Minden ér­dekli, a daruk monumentális mérete és a csónakok benső- sége. Akvarell-jegyzeteihez dolgozta fel a haraszti nádas­ban tocsogó víz csíkját, egyik változatban akttal gazdagítot­ta a hínáros környezetet. 1971. ben figyelemre méltó alapos­sággal szemrevételezte a téli Dunát Ráckevénál, s befagyott csónakokról készített a táj szépségéhez méltó sorozatot. Közös tárlaton? A Székács—Kárpáthy mű­vészházaspárnak most kezdőd­het igazán közös elveken, esz­ményeken alapuló festői élet­idejük, melynek első közös kiállítását várjuk. Pest me­gye valamelyik számukra kü­lönösen kedvelt városában, községében. Losonci Miklós Itthon és külföldön Tízéves a Vác városi KISZ-kórus Jubileumi ünnepségsorozat színhelye volt pénteken és va­sárnap a váci zeneiskola: a Vác városi KISZ-kórus ünne­pelte tízéves jubileumát. Az énekkar, amely Bogányi Tibor vezetésével számos emlékeze­tes sikerre tekint vissza, nem­csak városában, de az ország különböző váro­saiban, sőt külföldön is si­kerrel mutatkozott be. Az 1964-ben alakult kórus 12 taggal kezdett énekelni, s mindjárt első nyilvános sze­replésén, a gyulai diáknapon TV-FIGYELO Arán) Páva. Vasárnap este befejeződött az Arany Páva csaknem félesztendős ver­senysorozata. Kihirdették az eredményeket, a nyertesek át­vették a díjakat. Még hátra van az ünnepi gálaest, s a te­levízió egy olyan vállalkozás, egy olyan nagy akció végére tesz pontot, amely nemcsak a magyar nézők millióit moz­gatta meg — csak a szavazás­ban százezrek vettek részt — hanem határainkon túlterje­dő hatással is járt. Dr. Ortu- tay Gyula akadémikus, a nem­zetközi zsűri elnöke összefog­laló értékelésében a többi kö­zött bejelentette, hogy a ma­gyar Arany Páva nyomán a szovjet televízió is hasonló népzenei verseny megrende­zését tervezi. Ez a tény önma­gában méltatja, dicséri a ma­gyar vállalkozás jelentőségét: az Arany Pávával sikerült a televíziózás nemzetközi élvo­nalába törnünk. Valljuk be, nem mindennap történik ná­lunk ilyesmi. A szakkör gyűjtötte ^4’ -y*. <3 Tápiógyörgyén helytörténeti ki­állítást rendeztek a községi torna­teremben. külön­böző régi falusi használati tárgya­kat, kanosokat, poharakat, szebb­nél szebb kerá­miákat mutattak be. Van itt több mint 200 éves szö­vőszék, falusi szo­baberendezés és II. Mátyás korá­ból való eredeti adományozóle­vél. A kiállítás anyagát az álta­lános iskola hely- történeti szakköre gyűjtötte össze. Koppány György {elvétele Ez a siker egyébként, ter­mészetesen, nem véletlenül született meg. A nagy ver­seny arra a biztos fundamen­tumra épült, amelyet a tévé népzenei szerkesztősége több esztendeje tartó és e hasábo­kon is többször dicsért kitű­nő munkával szilárdított meg. A verseny kivételességét bi­zonyítja, hogy a közönség és a kritika a zsűri munkájával az első pillanattól kezdve az utolsóig tökéletesen egyetér­tett. Sokféle versenyt és sok­féle zsűrit láttunk már, tud­juk, hogy ez a harmónia igen ritka; jólesően nyugtázhatjuk tehát. Ha okait keressük, azt hiszem, mindenekelőtt arra kell rámutatnunk, hogy a zsű­ri értékeléseiben szerencsésen elkerülte a végletesságet. Jel­lemző erre a higgadtságra a magyar versenyzők közül győztesként kikerült sándor- falvi citerazenekar példája. Ez a kitűnő együttes nemcsak egyszerűen őrzi a néphagyo­mányt, a folklórt, hanem a maga módján továbbfejleszti, stilizálja is. Valami élettől el­szakadt, végletesen „folklorisz- tikus” szemlélet és értékelés ezt a továbbfejlesztést akár kifogásolhatta volna. Az Arany Páva bölcs zsűrije, sze­rencsére, dicsérte. S ez az íté­let pontosan összetalálkozott a közönség véleményével: a sándorfalviak nyerték a leg­több — kereken 118 ezer — közönségszavazatot. Ugyanezt mondhatjuk a nagydíj, az Arany Páva nyer­teseivel, az abházi öregek kó­rusával kapcsolatban is. A tel­jesítmény, amelyet tőlük hal­lottunk, valóban rendkívüli. S nemcsak a kórus tagjainak életkora — a 12 tagú együt­tes összesített életkora két év híján ezer esztendő — hanem énekük rendkívüli zenei, folklorisztikus értékei miatt A fődíjat vitathatatlanul azok nyerték, akik a legjobban megérdemelték, akik a legjob­ban rászolgáltak. Mindezek után nyugodtan mondhatjuk, az Arany Páva húsvéthétfőn műsorra kerülő ünnepi gálaestje kivételes ér­deklődésre és kivételes siker­re számíthat. ökrös László aranykoszorús helyezést és a zsűri külön jutalmát nyerte el. A kórus rangját és színvo­nalát mindennél jobban bizo­nyítják az országos minősíté­sek eredményei: 1966-ban, majd 1963-ban aranykoszorút, 1970-ben aranykoszorút, dip­lomával nyertek, 1972-ben Százhalombattán pedig elér­ték az amatőr kórusok legma­gasabb fokozatát, a fesztivál­kórus minősítést. A pécsi ka- maralkórus-fesztivál, az egri diáknapok, vágy a debreceni kórusverseny voltak országos sikereik további állomásai. El­ső külföldi szereplésük 1970- bem volt, Weimarban és a kör­nyező városokban énekeltek, 1972-ben pedig a bécsi Colle­gium Hungaricum az ő sze­replésükkel py.i tóttá meg sze­zonját. Az új zeneiskola felépülése Vác számára a Filharmónia ál­tal rendezett színvonalas bér­leti hangversenyek rendezésé­nek lehetőségét jelentette; a Vác városi KISZ-kórus szá­mára pedig az addiginál je­lentősebb, nagyobbszabású sze­repléseket, zenekari kíséretes, oratórikus müvek megszólal­tatását. Repertoárjukon a kórus­muzsika szinte minden je­lentős stílusa, korszaka szerepel, a madrigáloktól a XX. száza­di magyar szerzők műveinek megszólaltatásáig. Anyanyelv­ként tolmácsolják a Bartók- és Kodály-kórusművek vilá­gát, s éppen e felvételeikkel nyerték el két alkalommal a rádió Kóruspódium sorozatá­nak „Kiváló produkció” minő­sítését. A jubileumi hangversenyek műsorát nagy gonddal válasz­tották meg; mindkét program ízelítőt adott a kórus gazdag repertoárjából a régebbi év­századoktól napjainkig. A pénteki műsorban az Állami Zeneiskola kamarazenekara is közreműködött, (ennek az együttesnek is Bogányi Tibor a vezetője), valamint Zemplé­ni Tamás és Szilágyi István kürtön. Laczhegyi Mária pe­dig zongorán. A vasárnapi koncerten az együttest a kicsi­nyek énekkara — a Madách Imre Művelődési Központ út­törőkórusa — egészítette ki a műsor második felében. Ked­ves gesztus volt, hogy a jubi­leumi szereplésre eljöttek a kórus volt tagjai is és együtt énekeltek velük. A műsorszá­mok előtt elhangzó konferáló szöveg közvetlen beszélgetés formájában elevenítette fel a tíz év legfontosabb esemé­nyeit. Az énekkart Nagy Sándor, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte, s külön hangsú­lyozta a művészi sikerek mel- I lett\ az énekkar aktív részvéte­lét a város társadalmi cs politikai ünnepségein. A váci közönség lelkesen ün­nepelte a kórust. K. A. Giuseppe Verdi művésze­tét joggal nevezik forradal­minak: az olasz opera leg­nagyobb mestere nemzete esz­méinek, hazafias érzéseinek ékesen szóló híve, a risorgi- mento, az olasz megújulás harcosa volt. Ez a gondolat adott erőt fiatalkori — a ké­sőbbi nagy operák fényében elsápadt — alkotásainak, ezért ünnepelte lelkesen a korabe­li hazafias közönség a nem­zeti eszméket sodró, szenve­délyes dallamokkal megfor­máló műveket. A Nabucco rabszolgáinak kórusa az el­nyomott olasz nép szabadság- vágyának himnuszává vált, A legnanói csata, A lombardok, vagy az Emani előadásai nem egyszer hazafias tüntetéssé alakultak. A nemzeti gondo­lat, a forradalmi eszmék je­lentették az Attila legfőbb ér­tékét is a bemutató idején. A lombardok egyike Verdi legelső operáinak; a tragikus körülmények között kompo­nált és természetszerűen meg­bukott Pünkösdi királyság és az 1842-ben első sikerét ara­tó Nabucco után keletkezett. Az opera szövegkönyvét — a Nabuccóhoz hasonlóan • — Temistocle Solera írta, a cse­lekmény a keresztes háború­kat, a mohamedánok kezébe került Szentföld visszahódí- tását eleveníti meg. A törté­net — mint sok más régebbi történelmi esemény — kedve_ ző lehetőség volt Verdi szá­mára kora forradalmi eszméi­nek megszólaltatására. Ezt szolgálják áradó dallamai, tü­zes, vérpezsdítő indulói, fő­hősei személyes indulatainak vérbő jellemzése. Maga a tör­ténet a mai néző számára nem túl érdekes, a szövegkönyv te­le dramaturgiai hibákkal, nem pontosan érthető, illetve kö­vethető szituációkkal; ami a darabot élvezhetővé teszi, az a fiatal Verdi elementáris mu_ zsikája, amelyben a hallgató megcsodálhatja a késői nagy művek teljes fegyvertárát, s tetten érheti azok fejlődési ál­lomásait, vagy kiindulópont­jait. Hasznos, tanulságos, egy­ben élvezetes kirándulás is ez a premier a nagy mester mű­helyébe. Világszerte nagy az érdek­lődés napjainkban e pályakez­dő-állomások, a korai Verdi- operák iránt. Ennek az igény­nek akart eleget tenni opera­házunk A lombardok első ma­gyarországi bemutatójával. A rendező Mikó András nem kis feladatot oldott meg a darab színpadra állításá­val; a naiv-romantikus törté­netet a maga logikátlanságá­val és egyenetlenségeivel együtt kellett elfogadhatóvá, „ehetővé” tennie a mai kö­zönség számára. Az egyetlen lehetséges megoldást válasz­totta: nem próbálta megma­gyarázni a megmagyarázha- tatlant, hanem színpadán meghagyta a müvet a maga idillikus naívságában, s in­kább az általános lélektani asszociációk, mintsem a konk­rét történés felé irányított. A díszletek helyett háttérvetítést alkalmazott, amely gyakori váltásaival szintén nem az adott helyszínre, hanem a dramaturgiai szituáció érzel­mi-hangulati motívumaira utal. A díszlettervező Forray Gábor fő feladata ezúttal a megfelelő illusztrációk, a XIII. és XIV. századi olasz fest­mények, illetve azok részle­teinek kiválasztása volt. A jelmeztervező Makai Péter munkája azonban megma­radt hagyományos funkciójá­nál: stílusos, színekben gaz­dag jelmezeivel kissé pótolnia is kellett a tradicionális dísz­let elmaradt utalásait. Lamberto Gardelli volt a bemutató előadás karmestere. Sodró lendülettel, eleven rit­mikával, nagyszerűen foko­zott drámai erővel tolmácsolta Verdi muzsikáját. Két nagy­szerű szerepformálást hozott az új bemutató. Arvino szerepé­ben Szőnyi Ferenc nagyívű drámai alakítást nyújtott, ki­tűnő játéka, egyéni színekkel árnyalt melegfényű hanggal, igazi olasz belcanto énekléssel párosult. Felfedezésszámba ment a fiatal Kováts Kolos alakítása Pagano megjelení­tő jeként, nagyszerű muzika­litással, stílusosan énekelt és jól érzékeltette szerepének tragikus színeit. Szép pillana­tokkal ajándékozta meg a hallgatóságot. Sass Sylvia, a tulajdonképpeni főszereplő, Giselda szerepében. Hogy ala­kítása nem bontakozhatott ki teljes nagyságában, ennek oka egyrészt ■ a fiatal művésznő még elsősorban ígéretnek te­kinthető tehetsége, másrészt a szerep dramaturgiai egyenet­lensége. Viclinda szerepét Ro- honyi Anikó elevenítette meg nagy vivőerejű, drámai hang­gal, szép énekléssel. Oronta szerepének megformálásával csak félig tudott megbirkózni Nagy János. Lírai színezetű tenorja kellemesen szárnyal, ám a színpadi megjelenítéssel valamelyest adósunk maradt. A fiatal Gáti István emlékezetes volt a kisebb feladatot jelent­tő Pirro szerepében. A kisebb szerepek alakítói, Zsigmond Gabriella, Szegleth Ferenc és Széki Sándor is hiánytalanul oldották meg feladatukat. Az előadás egyik főszerep­lője a kórus volt, amely Nagy Ferenc karigazgató betanításá­ban, Gardelli irányítása alatt szárnyakat kapva, tisztán, egy­ségesen, átütő erővel énekelt. A keleti szín egzotikus tán­cait Balogh Ágoston tervezte. Korda Ágnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents