Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-24 / 94. szám

% 4 «* 1974. ÁPRILIS 24., SZERDA Kiállítótermekben Krasznojarszk, Budaörs, Szentendre üzenete TITKÁRNŐT, gazdasági igazgató-helyettes mellé, építésztechni kust, gépíró-adminisztrátorf, azonnal felveszünk. III. kerületi Ingatlankezelő Vállalat Budapest III., Korvin Ottó tér 7. A SZOVJET KULTŰRA HÁZÁBAN rendezett népmű­vészeti és szőrmeipari kiállí­tásnak nagy a közönségsikere. A messze északra kíséri el a tárlat látogatóit. A nyírfakéregből faragott díszdobozok, a Jakutszk és a Krasznojarszk környékén varrt bundák, szarvasbőr szőnye­gek, színekben pompázó, gyöngyökkel ékesített női csizmák Gorkijt igazol iák: „Minden ember lelkében mű­vész”. íme a bizonyíték: a névtelen csukcsik faragó, esz­kimó vadász, korják nő roz­márcsonttal és fókabőrrel, ró­kaprémmel és madártollal széppé és fiatallá varázsolja önmagát és derűssé környe­zetét. Más világ ez, mint a miénk, de a fantázia ugyanúgy lo­bog a komi konyha edények­ben, mint a dunántúli pásztor- faragásokban. Attól rokon, hogy tiszta és emberi. A CSEHSZLOVÁK kul­túrában Ignác Bizmayer kerámiáit mutatják bé nagy érdeklődés közepette. A nép­étet számtalan hapvönrnnva és jelene pillant ránk a hor­dós szekérről, peregi véző lá­nvok és táncosok forgatagá­ból. ízlés és jóízű derű lel’emzi a műtárgvakká neme=ít°tt fa­lut. a lassan kivesző búcsús figurákat, akikhez Bizmaver érzékelhető nosztalgiával kö­zeledik. AZ NŐK KULTURÁLIS CENTRUMÁNAK budanesti Deák téri kiállítóhelyiségében pedagógiai könyvek gazdag választékával ismerkedhetünk meg, olyan kiadva nvokkal melyek a berlini Volk und Wissen munkásságának ala­posságát dicsérik. A tárlat hasznát növeli az a ténv. hogy a szabad polcos megoldásban bárki leemelheti és megte­kintheti a neveléssel és ok­tatással kapcsolatos, helyen­ként bőven és ízléssel illuszt­rált műveket. A KULTURÁLIS kapcso­latok INTEZETEBEN be­mutatott tárlat: Rácz István művészi fotói Finnországból érkeztek, ahol hosszabb ideje él. Sorozatai érdekes képtanul­mányok, melyek feltárják a tárgyfotó alázatos realizmusá­val a mexikói, egyiptomi, an­tik művészet rejtelmeit. Olyan műfaj ez, ahol a benne rejtőző műtörténész képi válogatások­kal kontinensek és száza­dok kultúrájának folyama­tát és összehasonlítását végzi. A foto ezúttal segédszolgála­tot teljesít, nem törekszik önál­lóságra, beszédet, gondolatot, elmélkedést, vitát helyettesít. A FÉNYES ADOLF TE­REMBEN bemutatkozó Ku- tassy Imre Ferenc művésze­téről fontos, de együttérző összegezéssel ír Haulisch Len­ke a katalógus előszavában: „A képzőművészeti gondola­toknak ez a játékos, sokszor ötletes, vagy naiv kezelése adja munkáinak sajátossá­gát, színeinek vonzó, rokon­szenves báját”. Így igaz. Az idős művész a modern képírás szinte vala­mennyi rétegét érintette anél­kül, hogy vaskos tévedések és alapvető felfedezések fű­ződnének munkásságához. Műve értékeivel és hiányaival tiszteletet ébreszt. A STÚDIÓ GALÉRIÁBAN jelentkező Kovács László in­dulásának lehetünk tanúi. A Budaörsön ciő és dolgozó fia­tal festő érdekesen, bátran és őszintén komponál, nagy és feszült terek központjába szo­rított figurákkal, meiyek el­képzeléseinek megélt drámá­ját igazolják. Jól vizsgázik a kiállítással a Derkovits-ösz- töndíjas festő, a társadalmi segítés ezúttal is jó szolgála­tot teljesített. Remélhetően a festői önál­lósulás következő periódusá­ban energikusabban kapcso­lódik be megyénk képzőmű­vészeti életébe, és szerepet vállal a Budaörs és környéke esztétikai nevelésében. A FŐVÁROSI ÉS A GYÖMRÖI MŰVELŐDÉSI HÄZ érdekes és hasonló új­donságot valósít meg. A XI. kerületi Fehérvári úton dia­vetítéses előadáson ismerked­hetünk meg Kaszás István festőművész alkotásaival, aki érzékeny akvarellekkel örö­kítette meg nemcsak Szent­endre és Ráckeve rokon in­timitását, hanem útiképek­ben számolt be nyugat-euró­pai útjáról. Indokolt, hogy áz alig ismert, de Pest megyét többször megörökítő festő a mi köreinkben is bemutat­kozzék egyre emelkedő érté­keivel. Gyömrőn, a Petőfi Sándor Művelődési Házban egyéb­ként amatőr festők mutatkoz­tak be. A Forrás fórum ke­retében megnyílt tárlaton Bo- dócsi Béla művei mellett ki­emelten szerepelnek Unyi Ist­ván alkotásai, aki a Nagy István csoport tagjaként el­hivatott szorgalommal örö­kíti meg a hazai tájakat egyre rokonszenvesebb fegyelemmel. Kezd Gyömrőn is erjedni a művészeti élet. örvendetes, hogy a Pál Mihály szoborkert alkotásai a művészet tiszta szeretetére nevelik a közönsé­get, s most már időszerű, hogy a magyar képzőművészetben is egyre jelentősebb szerepet betöltő B. Szabó Edit és ifj. Pál Mihály szobrászművészek vezetésével lendületes, közös munkához kezdjen az, a ma még többnyire amatőrökből verbuválódó kör, amelynek minden bizonnyá1 nagyobb a jövője, mint a múltja. Losonci Miklós Átadták a Kazinczy-díjat Kedden osztották ki — immár nyolcadik alkalommal — a Művelődésügyi Miniszté­riumban a Kazinczy-díjat; amelyet Péchy Blanka színész nő alapított a szép magyar be­széd ápolására. Színészek és tanárok, rádióbemondók, pe­dagógusjelöltek és diákok után Melis György Kossuth- díjas kiváló művész személyé­ben az idén kapta először ope raénekes a kitüntetést. A díj­átadáson — melyen ott volt Péchy Blanka is — dr. Orbán László művelődésügyi minisz­tériumi államtitkár hangsú­lyozta: a kiváló művész sze­mélyében olyan operaénekesre esett a Kazinczy-díj Bizottság választása, aki magasfokú énekkultúráját példamutatóan szép és jól érhető szövegmon dússal párosítja. Az anyanyelv ápolása nemcsak tudományos kötelesség, hanem mindnyá­junk megtisztelő feladata, akik a művészetek, a köznevelés és a közművelődés területén dol­gozunk —, emelte ki a műve- lődésö"vi minisztériumi ál­lamtitkár. HETI FILMJEGYZET Szikrázó lányok Ignác Bizimayer: Kerámia tányér országos találkozója A SZOT, a KISZ KB, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszer­vezete és a Népművelési In tázet képviselői kedden a ta­tabányai népházban tanács­koztak. Együttesen döntöttek arról, hogy a munkásszínját szók támogatására, a hagyo­mányok továbbfejlesztésére ez év novemberében megrendezik a munkásszínjátszók országos találkozóját. Csakúgy, mint tavaly, az idén is Tatabányán kerül sor a seregszemlére. 15 együttes vesz részt a bemuta tókon. Kutassy Imre Ferenc: Örök harc Pályázat fiatal építészek továbbképzésére A Magyar Építőművészek Szö­vetsége a tervezés szakmai gya­korlatának és elméleti ismeretei­nek kiszélesítése érdekében pályá­zatot hirdetett a fiatal építészek továbbképzésére. Az 1874—76. év­ben sorra kerülő tíz-tíz hónapos továbbképzést a Budapesti Műsza­ki Egyetem Továbbképző Intézeté­nek „fiatal építészek körében” bo­nyolítják le. A pályázati feltételek­ről szőlő kiírást már átvehetik az érdeklődők a Magyar Építőművé­szek Szövetségének titkárságán, s a felvételi kérelmet legkésőbb má­jus 15-ig kell benyújtani. Pályaválasztás Kilencven százalékuk továbbtanul Túljelentkezés több szakközépiskolában Tanulságos és egyáltalán nem száraz számadathalmaz az a statisztika, amit a járá­sokból és városokból most be­érkezett jelentések alapján az általános iskolák idén végző tanulóiról állított össze a Pest megyei Tanács Pályaválasztá­si Tanácsadó Intézete. Kiderül ebből a kimutatás­ból — és ez az, ami benne a legszembetűnőbb — hogy a 9280 végzős közül az idén mindössze 626 leány és 147 fiú, tehát összesen 873 fiatal nem jelentkezett továbbtanulásra. Jóval kevesebben, mint a múlt iskolaévben. Az összes végzős közül most 8,3, tavaly pedig 10 százalék volt az ará­nyuk. A tovább nem tanu­lók közül 856 a fizikai és 17 a nem fizikai dolgozók gyerme­ke. A továbbtanulásra jelentke­zett fiatalokból 4721 a lány és 8424-nek szülei munkások. A fizikai dolgozók gyermekei többségükben ugyan szakmun­kástanulónak jelentkeztek, de középiskolába is abszolút szám­ban, és aránylag szintén töb­ben óhajtanak beiratkozni Gimáziumba például az 1585 jelentkezőből (994 a lány) 955-nek a szakközépiskolába a 2769 jelentkezőből (1657 a lány) 2341-nek a szülei fizikai dolgozók. Legtöbben, szám szerint 783-an (149 leány) a kü­lönböző ipari, 601-en (553 leány) a közgazdasági szakközépiskolát válasz­tották. Sokan, 414 fő (köztük 5 fiú is) jelentkezett egészségügyi szak­középiskolába. Művészetibe pedig 17 leány és 15 fiú. A mezőgazdasági szakközépisko­lába összesen 236 jelentkező között csupán 54 leány akad. Ipari szakmunkástanulónak 2829 fiú és 671 leány jelentke­zett, (144 nem fizikai dolgozó gyermeke). A kereskedelmi, illetve vendéglátóipari szak­ma főleg a lányok között nép­szerű. Az összesen 1299 jelent­kező közül 1037 a számuk. Vi­szont a mezőgazdasági szak­munkásságot mindössze 62 leány választotta és 184 fiú. Hogy a választott pályát há­nyán tanulhatják, az előrelát­hatólag e hó végéig derül ki, akkor értesítik az általános iskolákat és azok útján a vég­zős növendékeket az ered­ményről, teljesülhet-e a vá­gyuk. összességében jóval több a tanulási lehetőség a végzősök számánál, mégis egyes iskolákba és szakmákra túljelentkező is akad. Az elutasítottak részére is igyekszik a Pályaválasztá­si Tanácsadó Intézet to­vábbtanulási lehetőséget biztosítani. Egyes iskoláktól máris ér­kezett értesítés az intézetbe arról, hogy a létszám betelt Kiderül ezekből, hogy nincs már hely a közgazdasági, az óvónőképző, az egészségügyi, és a ceglédi mezőgazdasági szakközépiskolában. Ellenben a nagykátai gimnázium és me­zőgazdasági szakközépiskola kertészeti tagozatára, ahol két első osztályba nyolcvan gye­reket vennének fel, mindössze 47 fiatal jelentkezett. Kollé­giumi helyet azonban már csak korlátozott számban tud az iskola biztosítani, viszont megfelelő lakhelyet igen. A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkástanuló In­tézet értesítése szerint a kö­zépiskolából 21 jelentkezőt kellett helyhiány miatt visz- szautasítani. Ugyanakkor a szakmun­kásképzőben még van hely, de csak olyanoknak, akik­nek lakóhelye közelében kon­zervipari, vagy baromfifeldol­gozó üzem van. A váci Géza király úti, a ceglédi, a nagykőrösi gimná­ziumok is megteltek. Szent­endrén az angol tagozaton hat, a matematikain tíz első osztá­lyost még felvehetnek. Megjött az első elutasításról az értesítés szakmunkástanu­ló-intézetből is. Az ország egyetlen lótenyésztési szak­munkásképző iskolájába hely­hiány miatt három Pest me­gyei tanulót nem vettek fel. Jelenet a Szikrázó lányok című filmből Bacsó Pétert ellenállhatatla­nul vonzzák a mai témák. Ezen belül is a munkáskörnye­zetben, főként gyárban játszó­dó történetek. S ebben nincs is semmi kivetnivaló, hiszen életünk mindennapjainak leg­érdekesebb eseményei, legfi- gyelemre méltóbb folyamatai, legizgalmasabb konfliktusai alighanem ebben a körben zajlanak. Bacsó érdeklődésé­ben tehát egy jó szemű, érzé­keny, társadalmi jelenségek, mozgások iránt fogékony film­művész alkotói figyelme nyil­vánul meg. Hite szerint ebből a körből tud olyan művészi mondanivalókat hordozó témá­kat kiemelni, amelyek — amellett, hogy szuverén film- művészeti alkotások — egyben sajátos dokumentatív erővel is bírnak, a magyar munkás- osztály egy-egy élesen átvilá­gított szekcióját is bemutatják. Hogy ez többnyire hitelesre sikerül, azt Bacsó alapos tény­ismerete, a témakörben való jártassága szavatolja. Mindezt azért kellett előre­bocsátani az új Bacsó-film, a Szikrázó lányok ismertetése­kor, mert bár látszólag egy másfajta műről van szó, mint mondjuk a Jelenidő, vagy a Harmadik nekifutás volt, á lé­nyeg mégis, itt is a gyár, a gyá­ri emberek konfliktusai, az élet mindennapi, kisebb vagy nagyobb emberi-morális, sőt munkabeli összeütközései. A Szikrázó lányok ugyanis, Bacsótól eddig teljes szokatlan módon, olyan film, amely kül­ső megjelenésében főként a zenés filmvígjátékokra emlé­keztet Még közelebbről: olyan film, amelyben alapvető funk­ciót töltenek be a dalok, a ze­nés részek, amelyben a leg­ádázabb veszekedés vagy a legélesebb vita is dalban szó­lal meg, s amelynek a zenéje a kitűnő komponista, Vü­kön György jóvoltából — messze túllépi az átlagos film­zenék minőségi szintjét is. Ám, aki ebből a filmből csak ezt, a jól megírt és jól előadott, modem hangvételű zenét veszi észre, az tulajdon­képpen nem érti meg, miről is van szó. A Szikrázó lányok tudniillik, a harsány zenei ef­fektusok, a filmmusicalhez kö­zelítő stílus mögött valami sokkal fontosabbról beszél. Nevezetesen arról, hogy az üzemekben még mindig fehér holló, ha a nők munkájuk fon­tosságának megfelelő figyel­met és megbecsülést kapnak. Meg hogy a lányok dolgoznak ugyan, meg küzdenek a jogai­kért is, de azért szerelmesek is, és e téren néha óriási fele­lőtlenségeket követnek el, nem utolsósorban az óriási mérték­ben felelőtlen fiúk jóvoltából. Valamint, hogy néha a legfe­lelőtlenebb lányban is felülke­rekedhet az anyai felelősség érzése, és hogy a női szolida­ritás könnyen győzedelmes­kedhet a férfiak önzésén, fö­lényeskedésén. Egyszóval: Ba­csó ebben a filmjében is ugyanazokkal a gondokkal, problémákkal foglalkozik, mint korábbi, „komoly” hang­vételű alkotásaiban. így lénye­gében csak a problémák meg­jelenítési formájában van kü­lönbség. S itt van az a gond is, amely a Szikrázó lányok nézése közben elfelhősíti egy kissé a szórakozásunkat. A stílus ugyanis kissé ráte­lepszik erre a filmre. Ponto­sabban: a zenés film műfaja nagyon nehezen tűri el a hús­ba vágó, súlyos konfliktusokat. Márpedig itt több ilyen is van. Ilyenkor kettő lehetséges: vagy megmarad az erőteljes konfliktus, és háttérbe szorul a zene, de ekkor már nem na­gyon lesz zenés vígjáték a do­logból. Vagy pedig megtartja elsődlegességét a muzsika, s az ezzel együtt járó stiláris elemek, és marad a könnyed hangvétel, — de akkor le kell mondanunk a problematika társadalmi súlyának valós ér­zékeltetéséről. Nos, a Szikrázó lányok ezt a választást több ízben egyszerűen nem képes megtenni, így az összhatás is vegyes lesz. S ezt a vegyes be­nyomást még tovább bonyolít­ják olyan „fordulatok”, mint a gyári asszonyok meghirdetett „ágysztrájk”-ja, vagy a gyár­igazgató bonvíván stílusú meg­fogalmazása. Miit lehetett volna tenni? Talán kevesebb, s kevésbé sú­lyos konfliktust kellett volna belezsúfolni a forgatókönyvbe. Vagy pedig kevesebb és ke­vésbé hangsúlyos muzsikát kellett volna alkalmazni a filmben. Vagy jobban meg kellett volna keresni az ará­nyokat. Mert végtére is elkép­zelhető, hogy egy zenés film­nek, filmmusicalnek, popzenei vígjátéknak (valamennyi meg­határozás illik a Szikrázó lá­nyokra) a műfajban megszo­kottnál magvasabb mondani­valója legyen. Bacsó Péter minden bizonnyal erre a meg­oldásra törekedett. Egyelőre még nem teljes sikerrel. Az imádság már nem elég Megdöbbentő élmény ez a chilei film, Aldo Francia ren­dező alkotása. Noha két esz­tendővel az 1973. szeptemberi tragikus események előtt ké­szült, mégis olyannak tűnik, mintha ezeknek az események­nek a közvetlen közelségében, már a keserű tanulságok is­meretében, azok levonásával forgatták volna. Pedig a cselekmény időpont­ja még az Allende vezette né­pi hatalom uralomra kerülése előtti hónapokat jelzi. Azt a forrongó, feszültségekkel teli időszakot, amelyben a mun­kásság fellázadt a kizsákmá­nyolás, az erőszak, a reakció ellen. A film sokoldalúan, a mi számunkra helyenként a felfedezés erejével mutatja be ezt a helyzetet egy fiatal pap, Jaime atya történetében. Ez a munkásnegyedben működő, hí­veivel együttérző, haladó gon­dolkodású pap a saját sorsá­nak fordulataiban érzékeli az osztályharc újabb és újabb üt­közeteit, s ezek a tapasztala­tok vezetik el végül is addig, hogy teljesen azonosuljon az elemi jogaikért tüntető mun­kásokkal, elveikkel, céljaikkal, szenvedéseikkel. Számunkra szokatlan világ ez, s szokatlanok néha azok az eszközök is, melyeket a rendező alkalmaz. De ebben a filmben nem az egzotikum az igazi érték, hanem az az em­beri-politikai magatartás és vélemény, amelyet nagy erővel sugároz. Megtekintése után sok mindent jobban látunk a chilei dráma bonyolult hátte­réből. Takács István t Több érdekes újdonság látható a Pest megyében és a fővárosban megnyílt kiállításainkon. Olyan művek, melyek távoli vidékekről, vagy a közeli szomszédból érkeztek. Jó részüket a baráti szocialista országok bu­dapesti kulturális intézménye mutatja be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents