Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

1974. ÁPRILIS 21., VASÁRNAP ni»i MEtABI 'z/Űriap ÍURHAN GAMAZASVILI: Válás c-j válni készülő fiatalasz- szony, akinek nagy szür­ke szeme volt, 28 éves. A extra méretű lábbal, vatos nadrágban — szintén A praxisában sok válásra nent.. mondó középkorú bíró őst mindenképpen azon esterkedett, hogy megakadá- ozza a válást. — Mikor házasodtak össze? ■ tette fel a kérdést. — Kérdezze meg csak tőle, igadom, hogy sejtelme sincs »la— a nő szeme bepáráso- ott. — Na, kezdődik! — sóhaj- >tt a férj. — Már hogyne Ttlékeznék, amikor azon á apón l:0-ra vertük a Szpar- ikot. Ez március 31-én volt, 964-ben. A bíró élénk érdek- jdéssel figyelte a férfit, majd imét a feleséghez fordult: — Gyerekük van? — Igen, egy kisfiú... — Az rca egy pillanatra felderült.- De kérdezze csak őt. Hátha szébe jut, hogy fia is van. — Na tessék! Folyton csak nacerál. Már hogyne emlé- ;erznék egy ilyen nagy nap­ái? Hát nem 67 novembe­rben született? Ezen a na- >on a mieink bravúros id­énnyel 5:l-re verték a noszkvai Dinamót. Hű, mi- :soda meccs volt az! Maga »mlékszik rá? — kérdezte a oírót. A bíró szeme egy másod­percre felragyogott, aztán új­ra kérdezett: — Mikor kezdődött az első nézeteltérés maguk között? — Hatvanötben. Szörnyű év volt! Július 14-én 2:l-re ki­kaptunk a Zenittől, pedig az első helyre voltunk esélyesek. Aztán a moszkvai Dinamó páholt el 2:l-re bennünket. Mindkettőt Csiszlenkó lőtte. Később a Sahterral ugye dön­tetlen lett... — Na, hallja? — kérdezte kétségbeesetten a fiatalasz- szony. — Megértem önt — vála­szolta együttérzéssel a bíró. Hogyan ismerkedtek meg? — Legyen átkozott az a nap és az a hely — suttogta a nő. — A stadionban. — Igen, igen a stadionban. Jé, a mindenit, az volt az iga­zi buli! A moszkvai Dinamó­val játszottak a mi tbiliszi Di­namó játékosaink. És kérem 2:l-re győztünk! A gólszerzők Merteveli és Meszhi. Hű, mi­csoda professzori gólokat lőt­tek a fiúk! Misa Meszhi a ka­pu bal sarkába lő, Beljajev felugrik ... A bíró nem bírta tovább, az asztalra csapott: — Először is Meszhi fejesből adta azt a gólt! Másodszor a kapuban nem Beljajev, ha­nem Lev Jasin állt! Harmad­szor pedig nem engedélyezem a válást! Nem írhatom alá, hogy egy házasság a futball miatt tönkremenjén. Maga nyugodjék meg — fordult a fiatalasszonyhoz. — Egyedi bí­rói végzést alkalmazok: a fér­jét az idén nem engedheti egyetlen futballmérkőzésre sem! Fordította: Baraté Rozália ■ ■ j .................................... A nagykőrösi torony Mészáros Sándor linómetszete---------------r volt a jobb ta­| A társa | nuló, minden- ——— bői színjeles. Gerőcs Imre csak jó. Fiziká- BÓl és számtanból nem ka­pott jelest, hiába magolt szor- almasan. Fogát összeszorítva örnyedt a könyvek fölé, de ami a másiknak játszva sike- ült, az neki a legnagyobb erőfeszítéssel sem. Egy városból származtak, egy vben születtek, a másik két lónappal korábban. Gerőcs- nek fogorvos volt az apja, másiknak orvos. Bár a vá­rosban is volt gimnázium, mindketten az ősi diákváros- >a kerültek. Az előkelőbb. Az egyetemet már Pesten végezték el. Bár az ősi diák­városban is volt egyetem, de ’esten mégis más. Gerőcs orvos lett, a másik fogorvos. Mindketten Pesten kaptak állást. Gerőcs Imre később etette a szakvizsgát, és gé­gész lett, a másik szájsebész. Jerőcs Imre kórházban, a másik klinikán. Aztán megnősültek. Gerőcs, aki barna volt, egy szőke nőt vett el, a másik, aki szőke volt, egy barna nőt. Gerőcs Imre örömmel tapasztalta, íogy az ő felesége szebb, vi­szont a másiké gazdagabb. Ez cicsit aggasztotta, de bí­zott benne, hogy ezt a kü- önbséget szorgalmas, ke­mény munkával ki lehet majd íüszabölni. De aztán jött a háború, és egy időre eltűntek egymás szűrne elől. Később Gerőcs fogságba esett, a másikról az a hír járta, hogy meghalt. Gerőcs Imre elkeseredett. Ügy érezte, nem érdemes to­vább élni a másik nélkül. Mintha élete értelme foszlott volna semmivé, a mérce, a zsinórmérték. Kinek éljen ezután? Hiszen mióta az eszét tudta, mindig azt a másikat akarta megelőzni, azon akart túltenni, azt akarta végleg legyűrni, vagy legalább fel­nőni hozzá. Most úgy érezte, mintha a végtelen űrben le­begne reménytelenül, a sem­mibe kapaszkodva.--------------------j új fogoly­I Egy napon | szállítmány----—-------------- érkezett a tá borba, és azok között volt a másik is. Sápadtan, csont­bőrré aszalódva. Gerőcs Im­re boldog volt. Sokáig szoron­gatta könnyezve a kezét, ölel­te a vállát. — Hány kiló vagy? —kér­dezte később. — ötven, talán — sóhajtott a másik. Gerőcs alig észrevehetően elmosolyodott, ö ötvennégy volt. De a mosoly rögtön rá­fagyott az arcára, amikor meglátta a másik rangjelzé­sét és kitüntetéseit. A másik őrnagy volt, amíg ő csak szá­zados, és a másikat két ki­tüntetéssel több díszítette. — Gratulálok, őrnagy úr — bökött nyögve a medáliákra. TOTH-MATHE MIKLÓS: A MÁSIK Édesanya, Édesapa, amikor a várva várt fiuk megszületett, 6 keresztelni vitték, és azután ahogyan ő kísérte ki Édesapát utolsó útjára, milyen díszes, nagy temetést rendeztek neki negyvenhétben, hiszen érdemei voltak Édesapának, megérdemelte a pártte­metést, bevonták fekete meg bordópiros drapériákkal az egész udvart, a kaput, olyan ravatalra fektették, hogy olyan a vi­déken még nem volt, azért aztán odasereglett a falu másik fele 's, akik egyenes jelleme miatt nem szívelték Édesapát, és mlyen tisztán pergett le most előtte, ahogyan akkor ő állt ot az aranyozott, fekete láda mellett pontosan olyan szobonrccal, mint egykor Édesapa Nagyi mellett, és milyen furcsa, de ő is átlátott a vastag tölgydeszkán, világosan lát­ta Édesapa arcát, olyan volt, mint amikor utoljára nézhette, búcsúzóul, amikor kínzóan hosszúra nyúló gondossággal el­rendezte eltehetetlenedett testét a szűk ládában, és akkor mellette állt ott a fia, aki nem sokkal volt idősebb, mint haj­danában i Nagyi temetésekor, és nem találta különösnek, hogy a feesege is azokkal a szavakkal próbálta a fiukat tá- voltartani a megrázó eseménytől, mint egykor őt Édesanya, és hogy ő pontosan megismételte Édesapa szavait, és ebben a pillanatban is helyesnek találta feleletét, legyen csak ott Nagyapa utolsó útjára bocsátásán a fiú, hiszen, hogy imádta őt a Nagyapa, _ és közben az ünnepség véget is ért, a szülők sétáltak kifelé aA udvarból, a gyerekek meg indultak be az iskolába tanítóikkal, megismerkedni a tantermekkel, igen, felfogta Kisunoka integetését, és karlengetéséből megértette, menjen ,csak nyugodtan, majd hazatalál ő egyedül is, nincs azért olyan messzi ez az iskola. s az öregember el is indult, lassan ballagott, szokatlanul elgyöngült testtel és lélekkel, mert az ő nagy életmozija köz­ben egy pillanatra sem pihent meg, és most, hogy kiért az utcára, egyszerre csak ott állt a hosszú, gyötrelmes agóniája végére ért felesége mellett, nem tudta meddig időzhetett ott, aztán a fia ültette le. ha már elcsalni onnan nem tudta, mert nem bírt elszakadni attól az asszonytól, akivel har­mincöt évig élt, de mintha már eggyé is váltak volna, s mint­ha ő is ott feküdne mellette, .azaz őbenne a halálverejtéktől nyirkos ágyban, várva a hullaszállítókra, akik meg is érkez­tek aztán, és begyakorolt, könnyed mozdulattal beletették a fia és menye által sebtében felöltöztetett Édest a négyszög­letes, fekete ládába, melyet a fia rendelt meg telefonon, és aztán napokig várta, hogy mikor indulnak már a temetésre, a fia csak magyarázott, hogy így megy ez manapság, hite­gette, de aztán meg kellett mondania, ne haragudjon, apám, de a feleségeim sehogyan sem akart temetést, hogy ő nem bírna végigszenvedni egy olyan ceremóniát, és a két gyere­ket se engedné oda, nem gyerekeknek való az, és ebben iga­za is van, és akkor feljajdult és kis szobájába visszavonulva sokáig sírdogált, de már nem volt ereje tiltakozni, mert jó fél évvel előbb elerőtlenedett, olyan váratlanul ron­tott rá az öregség, addig milyen jól tartotta magát, de mint­ha Édes betegeskedésével együtt az ő maradék ereje is el­szállt volna, így hát beletörődött, hogy Édesnek nem ren­deztek temetést, hogy a hullaszállító elvitte a krematórium­ba és teste porát elkeverik a többiével, akiket éppen úgy nem kísért senki el az utolsó útra, és most meghallotta menye szavait is, hiszen csak a na­pokban zajlott le a másik szobában a beszélgetés fia és me­nye közt, róla volt szó, hogy mennyire megrokkant, hogy nem lehet már sok ideje, és hogy neki sem hajlandó teme­tést rendezni a menye, és a fia ebbe is beleegyezett, és már ő sem háborgott ellene, igaza van, fontosabb a békesség őköz- tük, fontosabb a család békessége, mint egy szép temetés, csakugyan mindegy az már a halottnak, N hazaért, bement kis szobájába, odaült az ablakhoz, ahonnan leláthatott az alacsonyabb házak koromlepte tetői­re, de képüket most nem fogta fel, mert az emlékek filmje még egyre pergett, és most magát látta ott feküdni az ágy­ban, ahol Édest utoljára elnézhette olyan sokáig, az ágy­ban, melyben azóta ő egyedül fekszik, és egyre fájóbban fáz- va-vacogva, mert azt is tudta rég, milyen komisz, ravasz kerítő az öregség, a magány, hogy mindenre rászedi az em­bert, végül mindenre megtöri akaratunkat, egyedül csak az fájt neki. hogy Kisunoka sem kísérheti el utolsó útjára, mert talán neki meg sem mondják, hogy örökre lelépett Apóka, ha éppen nem lesz itthon, amikor el­viszik a fekete ládában, talán azt hazudják majd neki egy ideig, hogy vidékre utazott, a rokonokhoz, akiknél ugyan tíz éve nem volt már, és csak később fogja megtudni az igaz­ságot, hogy elment Apóka és ő nem kísérhette el, pedig ő biztosan nem félne attól az úttól, nem is jó az, ha ennyire óvjuk a gyereket minden tehertől, fájdalomtól, hiszen így hamis elképzelései alakulnak ki az életről, pedig az élet olyan, amilyen, és az örömök mellett van szomorúság meg fájdalom, és aztán utoljára a halál, bármennyire vágynak is az emberek ősidőktől az örökifjúságra, és az örökéletre... — Tudod, sok minden meg­fordult a fejemben az ui.ob.ji időben, és egyszerűen nem tudok tisztába jönni magam­mal. Ügy érzem, elherdáltam eddig az életemet, jobban mondva, nem éltem jól. Ter­mészetesnek vettem min­dent, és elfelejtettem körül­nézni. Igen, ez a helyes, elfe­lejtettem körülnézni, csak szemellenzősen, akár a ló, mentem, ahová hajtottak. Most már elmondhatom, hogy nem érdekel a szájsebészet, mindig valami humán pályá­ra vágytam. Talán művészet- történésznek, vagy ilyesmi­nek. — És utálod a háborút — mondta gúnyosan Gerőcs. — Hogyan? — Ügy, hogy ezt szóról szó­ra elmondfcad már nekem egyszer. Még a fogolytábor­ban. Nem emlékszel? — Igazán — csodálkozott a másik —, csakugyan ezt mondtam volna? Nem ... nem emlékszem. Cigarettára gyújtott, elgon­dolkozva bámulta a füstöt, majd csöndesen, inkább ma­gának mondta: — Ügy élteim, akár egy ku­tya. Osonva, mindig a fa! mellett. Már ugatni is elfelej­tettem. — Ezt ne mondd! — né­zett rá szigorúan Gerőcs. — Miért ne? — Mert sértő. — Rámnézve valóban az — bólintott a másik —, de azt hiszem, ez az én magán­ügyem. — Nemcsak a tiéd! Az enyém is! A másik nevetett. Keserű, apró, kis nevetéssel. — Miért vonatkozna ez rád is? Amit mondtam, egyedül magamra értettem. Te, úgy gondolom, más vagy. Gerőcs Imre megdöbbent. Mint mindig, most is a má­siknak volt igaza. Ö valóban más. De kicsoda? Kicsoda az a Gerőcs Imre? Egyáltalán, létezik egy Gerőcs Imre, vagy csak az árnyéka, az alteregó- ja egy másik embernek?! sokáig gon­dolkozott ezen. ---------------- Próbálta ma­ga elé idézni Gerőcs Imrét, aki lehetett volna, ha nincs az a másik. Nem tudta. Mindig c:ak a másik hátát látta, és mögötte sajátmagát. Ügy érez­te. egy nagy hát után kullo­gott egész életében. És most... hogyan tovább? Az a másik semmivel sem különb, mint ő. Szemfény­vesztés volt az egész. De hát mit lehet most már tenni? Kezdjen elölről mindent? De mit? És hogyan? Talán nincs is ilyen nevű ember. hogy Gerőcs Imre. Talán csak el­képzelte az egész életet. És amikor a másik öngyil­kos lett, nem követte. Meg­próbált egyedül élni. Otthon DEMENY OTTO: Nyolc sor Forró a te küszöböd ajtód kilincsed izzik éget tüzel halovány ágyneműd láz a te inged lábad a takaró alatt kétnyelvű vad kolomp jövetelem robaj égzengés ó emlékszel-e mondd BESZE IMRE: Március Fütyülve fut a szellő — rügy fakad lépte után foszló, aranyló felhő versenyt lép vele sután. Pilláit nyitja az ablak, kémények füstje bodor. Őzek rügybe harapnak; zöld fátylat vált a bokor, árnyékból friss napozásra indul egy régi szobor. A másik lemondóan legyin­tett. — Ugyan. Cafrangok. Oda. adnám mindet, csak már ott­hon lehetnék. A katonásdit meg ott folytatnám, ahol gyerekkorunkban abbahagy­tuk. Emlékszel, Imre? Gerőcs emlékezett. Akkor is mindig a másik volt a ve­zér, ő csak az alvezér. A má­siknak nagyobb tekintélye volt a srácok előtt, és amikor vezért választottak, egyhan­gúan őt kiáltották ki. Hiába próbálta Gerőcs néha meg­vesztegetni a fiúkat színes üveggolyókkal, gombokkal, csokoládéval, nem ért sem­mit. Amikor választásra ke­rült a sor, mindig a másik került ki győztesen--------------------- sokáig be­I Aznap este szélgették a---------------------- barakkban. — Tudod — mondta el­gondolkozva a másik — sok minden megfordult a fejem­ben az utóbbi időben, és egy­szerűen nem tudok tisztába jönni magammal. Ügy érzem, elherdáltam eddig az élete­met, jobban mondva, nem éltem jól. Természetesnek vettem mindent, és elfelejtet­tem körülnézni. Igen, ez a he­lyes, elfelejtettem körülnéz­ni. csak szemellenzősen, akár a ló, mentem, ahová hajtot­tak. Most már elmondhatom, hogy nem érdekel a szájse­bészet, mindig valami humán pályára vágytam. Talán mű­vészettörténésznek, vagy ilyesminek. Azonkívül útálom és nevetségesnek tartom a háborút! Gerőcs Imre megdöbben­ve meredt'a másikra. — A hazára nem gondolsz? — kérdezte összevont szemöl­dökkel. — De igen — bólintott a másik —, - és akkor mindig a Harkányi báró kétezer hold­ja jut az eszembe. Érted?!.. Mindig a Harkányi báró két­ezer holdja! Ahogy kutyagol­tam a térdig érő hóban, jég­gé dermedve, körülöttem egy­más után dőltek ki az embe­rek, vízióként mindig a bá­ró hajtott előttem bricskán bundába bugyolálva, és hal­lottam, ahogy néha hátraki- ált: Gyorsabban, fiam! Gyor­sabban ! — Kommunista lettél? — kérdezte élesen Gerőcs. A másik csodálkozva nézet rá. — Miért lettem volna az' De az otthoni aránytalansáí egy magamfajta polgárnál is feltűnhet. Vagy nem? Pá ezer kilométerről, hullák­kal körbecicomázva másképp tekint vissza az ember, és megpróbál gondolkozni is. Mert eddig ostoba képtelen­séggel gondolkoztak helyet­tünk! Ez az igazság, bará­tom. Sokáig töprengett ,a hallot­takon Gerőcs, és úgy érezte, igaza van a másiknak. Mint mindig, most is neki van iga­za. Kimondta azt, ami neki is sokszor eszébe jutott, de nem merte volna ilyen egyér­telműen megfogalmazni. | Mikor hazakerültek, | folytatták ott, ahol abbahagy­ták. Az a régi beszélgetés a barakkban elmúlt a fogolytá­borral. a háborúval együtt. Élni kellett, és ez kezdetben ném volt könnyű. Gerőcs Imre leköltözött Pestről a szülővárosába. Az ottani kórházban kapott ál­lást. Később hazaköltözött a másik is. Akkoriban vidéken elviselhetőbbnek tetszett az élet. Gerőcs úgy érezte, min­den kezdődik elölről, és ugyanott, ahol régen. A két család hetenként össze járt. Kanas ztáztak és klasszikus muzsikát hallgattak a lemez­játszón. Az asszonyok meg­barátkoztak egymással. Gye­reke egyiknek sem volt. Autója a másiknak lett élőbb, de egy évre rá Ge­rőcsnek is. Aztán a másik vett egy motorcsónakot, vett Ge­rőcs is. A másik őszibarack- fát ültetett a kertbe, Gerőcs földiepret. A földieper abban az évben szép termést ho­zott, az őszibarackfákat meg­rágta a féreg. Egyébként nem sók történt velük. Mindketten dolgoztak, megbízható pontossággal. A magánpraxisuk jól jövedel­mezett. Gerőcs Imre Fonyó­don vett egy telket, a másik Aligán. Gerőcs Imre kéttor­nyú nyaralót építtetett rá, a másik csak egytomyút. Az őszi vihar, ötvenhat ok­tóberében egyiküket sem ráz­ta meg túlságosain. Megtár­gyalták az eseményeket, hall­gatták a rádiót, és úgy gon­dolták. legjobb mindenből ki­maradni. A másik ugyan megjegyez­te: — Ha a Harkányi báró visz- szajön, fegyvert fogok. — Mellette vagy ellene? — kérdezte nevetve Gerőcs. A másik ekkor gyűlölettel né­zett rá, és nem válaszolt.---------------------------. ese­Te ltek az évek | mény­---------------------------- telenül. Lá tszólag mindketten' elége­dettek voltak, a város elit­jéhez tartoztak, ezért érte váratlanul Geirőcsöt, ami­kor egy esti sétájuk közben a másik hirtelen megállt, és azt mondta:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents