Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-20 / 91. szám
"“KJCíriap J974. ÁPRILIS 20., SZOMBAT Atlétikai pályanyitány Ikiad—Gödöllő rangadó FIN-finálé A hét végén a kézilabda NB I-ben is elkezdődik a küzdelem. Megyénket a most felkerült Dunakeszi Vasutas férfi gárdája képviseli. A mai nyitányon igen nehéz erőpróba vár rájuk; a négy válogatottal kiálló Debreceni Dózsát fogadják. A férfi NB II-ben a harmadik forduló megyei rangadót hoz, a Ceglédi KÖZGÉP—Váci Fonó összecsapást. Labdarúgásban folytatódik a nagyüzem. A Kossuth KFSE ma a Dunaújvárosi Kohász csapatát fogadja. Az NB III Észak- közép csoportjában a megyei rangadón az IM Vasas Iklad a tavasszal veretlen Gödöllőt látja vendégül. Többi öt együttesünk közül csak Törökbálint utazik. A megyebajnokság műsorából kiemelkedik az Aszód—Perbál rangadó, valamint a Vecscs—Üllő mérkőzés. Az atlétikai pályaidény nyitányát a középfokú iskolások megyei csapa tbajnolosága jelenti. Cegléden és*Dunakeszin vetélkednek a fiatalok. A forradalmi ifjúsági napok keretében a KISZ Pest megyei Bizottsága tömegsport versenyeket írt ki. A munkahelyi KISZ-szervezeteket kispályás labdarúgás, valamint kézilabda mozgósitotta. Vasárnap Gödöllőn, a GEAC sporttelepen négy pályán lesz a döntő, ahol az öt területi viadal legjobbjai, öt labdarúgó-, öt férfi és öt női kézilabdacsapat vetélkedik. A győztesek díszes serleget, valamint tisztéletdíjat kapnak. Újfalui gondok A ZRÍNYI se vezet A nagykátai járási labdarúgóbajnokságban a Zrínyi SE nagy fölénnyel vezet. Húsz ponttal ál) az élen, mögötte Újszilvás (13) és Kóka (11) következik. Legutóbbi eredmények: Újszilvás—Tápiósző- lős 2:0, Zrínyi SE—Szentmárton- káta 1:0, Pánd—Táoiószecső 1:0, Kóka—Tápióbicske 2:0. A huszonnegyedik A labdarúgó NB I 24. fordulójából három meccset már /ma lejátszanak. Villanyfénynél lesz tz újpesti mérkőzés, vasárnap pedig ugyancsak este rendezik a Ferencváros—Rába ETO, valamint a Bp. Honvéd—Csepel találkozót. Szombat. MTK—Dorog (Hungária krt., 16), Ú. Dózsa—VM Egyetértés (Megyeri út, 13.30), Pécsi MSC—Salgótarján (16). Vasárnap. Ferencváros—Rába ETO (Népstadion, 18.30), Bp. Honvéd—Csepel (Kispest, 18), Videoton—Vasas, Szegedi EOL—Haladás, Zalaegerszeg—Tatabánya (az utóbbi három mérkőzés 16 órakor kezdődik). INNEN - ONNAN A Borussia Möncirengladbach nagy meglepetésre egy 22 éves belga amatőr játékossal, Roger Koebbennel kétéves szerződést kötött. Roebben a Waltwilder FC csatára, We&weiier, a Borussia edzője Belgiumban véletlenül látta játszani a fiatal labdarúgót és mindjárt kivetette rá a hálóját. Május 1-én, a Meissen nagydijáért kiírt nemzetközi viadalon három magyar súlyemelő lép porondra : pehelysúlyban Kovács István (Leninváros), könny íísúly- ban Ambrózi Jenő (Csepel) és középsúlyban Baczakó Péter (BKV Előre). Példátlan gólszegénység Mint megírtuk, vészes gólszegénység jellemezte a legutóbbi labdarúgó-fordulót. A megyei első osztályban például csupán 14-szer zörgött a háló, ilyen kicsi „termésre” az 1973/74. évi bajnokságban még nem volt példa. A góllövőlistán a különböző osztályokban nem változott az élmezőny. NB I. B 7 gólos: Jernei, 5: Erőss, 4: Ebedli, Karalyos, Vad (valamennyi Kossuth KFSE). NB II. 9 gólos; Zoller, 8: Pollák (mindkettő Dunakeszi Vasutas), 6: Oláh (Ceglédi Vasutas), 5: Bednarik (Váci Híradás), Pintér (Cegléd). NB III. 11 gólos: Szakács (Bem SE), Klenk (Iklad), 10: Mayer (Iklad), Gelmár (Törökbálint), Vigh T. (Szigetújfalu), 8: Darányi (Bem SE), 7: Molnár (Gödöllő), Zsoldos (ÉGSZÖV). Megyei bajnokság 14 gólos: Kovács (Szigethalom), Glász (Csepel Autó), 13: Illés II. (Szigethalom). 12: Petyán, Perjési (Pilis), Bajkai (Monor), 11: Kiss (Budaörs). Szabó (Nagykőrös), 10: Füleki (Maglód), Bene (Isa- szeg), Kovács II. (Perbál). Solymosi László Szombat. GYEPLABDA. NB I. Budai Pedagógus—Gödöllői Vasas (Költő u., 15.30). KÉZILABDA. NB I férfi. Dunakeszi Vasutas—Debreceni Dózsa (15.45, Kocsis, Nagy T.). Összevont járási női bajnokság. Leányfalu—Gödöllői Gépgyár (16). LABDARÚGÁS. NB I B. Kossuth KFSE—Dunaújváros (Szentendre, 16, Emsberger). RÖPLABDA. NB II férfi. Gödöllői EAC—Nógrádi SE (15). Vasárnap. ASZTALITENISZ. NB I férfi. Ceglédi Vas utas-^Nagykálló (9.30). ATLÉTIKA. Középfokú iskolások megyei csapatbajnoksága (leányok Cegléden, a fiúk Dunakeszin, 10). KÉZILABDA. NB I B férfi. Csömör—Székesfehérvári MÁV Előre (16). NB II férfi. Miskolci Bányász—Budakalász (11), Telefongyár—Váci Híradás (Mogyoródi út, 10), Ceglédi KÖZGÉP—Váci Fonó (10.30). NB II női. Szarvas—Váci PENOMAH (10.30), Váci Forte- Szentes (10.30). Megyei bajnokság. Férfiak. Túra—Nagymaros (11), Domony—Esze T. SE (10.30), Gyömrő—Gödöllői V. (10.30), Tököl—Bem SE (10), Nagykőrös—Fóti Gyermekváros (16), Galgahévíz—Dunai Kőolaj (16). Nők. Váci Kötött—Váci Forte II. (10), Gödi TK—Budaörs (10.30), Tápiószele—PEMÜ (10.30), Ceglédi VSE—Öcsa (15.30), Budakalász— SZTK (18), Dunai Kőolaj—Nagykőrösi ITSK (9.30). összevont járási bajnokság (A- és B-csoport). Férfiak. IM Vasas Iklad—Szentendrei Papír (9.30). Pilisvörösvár—Öcsa (10), Ceglédi KÖZGÉP ifi—Pécel (9.30), Botond SE—Gyál (Budaörsön, 10), Erdőkertes-Váci Hír. II. (16), Váci Kötött—Lőrinc SE (11), Gödöllői Gépgyár—Zebegóny (11.15), Verőce—Rád (10). Nők. Veresegyház—Üröm (Ürömön, 10), Bugyi TSZ SK—PENOMAH ifi (10), Túra—IM Vasas Iklad (15). Galgahévíz—Kóka (14), GEAC—Szentlőrinckáta (9), Gödöllői Spartacus—Tóalmás (10). KOSÁRLABDA. NB II férfi. Táncsics SE—Csepel Autó (Kaposvár, 9.30). LABDARÚGÁS. NB n. Keleti csoport: Debreceni MTE—Ceglédi Vasutas (15, Kulimár). Északi csoport : Dunakeszi Vasutas—ÉPGÉP (16, Kuti), BVSC—Váci Híradás (Szőnyi út, 16, Kőrös). NB ül. Északközép csoport: IM Vasas Iklad—Gödöllői Vasas (16, Szendrő). Középcsoport: Bem SE —ÉRDÉRT (15.30, Petrovai), ÉGSZÖV MEDOSZ—Magnezit (13. Sárkány). Duna menti csoport: Szigetújfalu—Köteles J. SE (15.30, Márton), MEDICOR—Törökbálint Az OTSH székházában péntek délelőtt két téma szerepelt a szokásos sajtótájékoztató napirendjén. Grónai Alfonz főtitkár elmondotta, hogy a mostani fedettuszodai bajnokság a jelentős felkészülési szakasz záróakkordjának számít. A hazai fedettbajnokságon kívül az utánpótlás és a felnőtt válogatottak tagjai már több külföldi versenyen helytálltak: Belgrádban, Tren tóban, Siegenben, Leedsben „tették le névjegyüket”. A Vizeseknél mindhárom sportágban — úszás, műugrás, vízilabda — az augusztus 18—25 között Bécsben sorra kerülő Európa- bajnokság a fő cél. Ennek alárendelve állították össze a szakvezetők a hazai és a külföldi versenynaptárt is. A legnagyobb figyelem természetesen a vízilabda felé irányul. A válogatottak előtt májusban Hollandiában és az NSZK-ban áll nehéz feladat — mindkét országban tornán indul. Júliusban Budapest két mérkőzéssorozattal is szerepel a nemzetközi pólósnaptárban: előbb négyes utánpótlás-viadal, majd a III. Tungsram Kupa következik hat külföldi vendégválogatottal. A vízilabda-bajnokságot idén 12 csapattal rendezik. Ebből négy vidéki. A szakvezetők elmondták, hogy fokozott gondot fordítanak a fegyelmezésre, a medence körüli „bundák” elkerülésére. Űjdonság, hogy a 14 éven aluli gyerekek szombattól kezdve ingyen tekinthetik meg a bajnoki vízilabda-mérkőzéseket, és a szövetség munkatársai egy- vízilabda-forduló programját egyeztetik a labdarúgó-mérkőzések időpontjával, hogy minél többen látogassanak ki a medencék tájára. Emelkedett a sportiskolákban versenyző minősített sportolók száma. Két évvel ezelőtt 4400, tavaly viszont már 4835 felnőtt vagy ifjúsági korcsoporthoz tartozó arany-, ezüst- vagy bronzjelvényes sportoló volt az ifjúsági klubokban. A különböző válogatott keretekbe 292 versenyzőt adnak az iskolák. A tervekről szólva az előadók elmondták, hogy új nevelési központokat alakítanak ki. Pécsett, Debrecenben, győ- rött és Budapesten az iskolák és a sportiskolák közötti (Soroksári út, 10, Nyári), Pilisvörös vári SC—BEAC (16, Csontos). Megyei bajnokság. A mérkőzések az elöl állók otthonában, 16 órakor kezdődnek. Csepel Autó— SZTK (Töreki), Aszódi Épitok- Perbál (Kaiser), Maglód—Pilis- (B. Tóth). Vecsés—Üllő (Soós), Monor —Nagykőrös (Vasas), Aibertirsa— Pomáz (Szécsényi), Budaörs—Kar- tal (Pintér), Szigethalom—Isaszeg (Hídvégi). Terüleli bajnokság. A-csoport: Dömsöd—Halásztelek (Gódor), Főt —Szentendrei Mathiász (Horváth J.), Kistarcsa—Szob (Horváth K.), Gödi TK—Váci Vasutas (Bállá), Kiskunlacháza—Érd (Glózik), Du- nabogdány—Veresegyház (dr. Horváth), Sóskút—Szigetcsép (Halász). B-csoport: Malinovszkij SE—Da- bas (Sándor), Tápiógyörgye—Ócsa (Angyal), Hévízgyörk—Ceglédber- cel (R. Oszáczki). Bag—Farmos (Gál). Tápiószele—Üjhartyán (Gavló), Tápióság—Péteri (Lacz- kó). Úri KSK—Sülysáp (Ivácson), I Nagykáta—Gyömrő (Gombás), i RÖPLABDA. NB II férfi. Köz- gazdasági Egyetem—Kossuth KFSE (Műegyetemi rakpart, 10.30). SAKK. Megyei I. osztályú csapatbajnokság. Szentendrei Spartacus—Dunai Kőolaj, Nagykőrös— Iklad, Tápiószentmárton—Gyömrő, Budakeszi—GEAC. A mérkőzések az elöl állók otthonában, 9.30-kor kezdődnek. TÖMEGSPORT. A forradalmi ifjúsági napok sportversenyeinek megyei fináléja. A munkahelyi KlSZ-szervezetek férfi, női kézilabda- és kispályás labdarúgó- döntője (Gödöllői EAV-pálya, 9). kapcsolatokat szélesítik, javítják. Egyre nagyobb sikerük van a különböző nyári sporttáboroknak. Tavaly közel ezer serdülő korú sportoló vett részt a nyári nagyszünetben korosztályos edzőtáborban. Tovább segíti majd az iskolai testnevelés helyzetét, hogy az ötödik ötéves tervben épülő általános iskolákhoz és gimnáziumokhoz a minisztertanácsi rendelet szerint kötelező lesz tornaterem építése! A Vasas ifjúsági labda rúgócsapata nyerte a z Ennepetaiban (NSZK) rendezett nemzetközi tornát. A Vasas a Werder Bremen (2:0), a Wattenscheid (1:0) és az Ennepetal (2:0) elleni győzelmekkel került a döntőbe. Az Eintracht Dortmund elleni döntőit a Vasas hosszabbítás után 1:0-ra nyerte, s ezzel a vándorserleg védője lett. Labdarúgó NB 111 Duna menti csoport 1. Esztergom 21 11 7 3 31-19 29 2. XV. k. Növ. 21 11 6 4 37-21 28 3. Bp. Vegyim. 20 10 5 5 29-16 25 4. Köteles J. SE 21 10 5 6 30-25 25 5. Főv. Sütőipar 20 10 4 6 36-20 24 6. KELTEX 21 8 7 6 32-23 23 7. TFSE 21 8 7 6 26-24 23 8. ÉVIG 21 8 6 7 25-21 22 9. DUTRA 21 8 6 7 32-29 22 10. Törökbálint 21 9 3 9 30-37 21 11. MEDICOR ' 21 7 4 10 26-30 18 12. BEAC 21 6 5 10 24-28 17 13. MAFC •21 3 10 8 22-28 16 14. UFC 21 4 7 10 13-25 15 15. Szigetújfalu 21 5 5 11 22-40 15 16. P.-vörösvár 21 4 3 14 17-46 11 Közép csoport 1. ÉRDÉRT 21 13 4 4 45-23 30 2. Apr. 4. Vasas 21 12 6 3 36-16 30 3. Mezőfi SE 21 11 7 3 39-16 29 4. Ikarus 21 8 9 4 33-23 25 5. Baja 21 9 6 6 29-18 24 6. Bem SE 21 9 6 6 39-29 24 7. KISTEXT 21 8 8 5 34-29 24 8. G.-Villany 21 7 9 5 25-21 23 9. ÉGSZÖV 21 7 8 6 23-24 22 10. MOM 21 6 9 6 20-25 21 11. Postás SE 21 8 4 9 44-35 20 12. Gamma 21 7 6 8 33-27 20 13. Kiskőrös 21 7 4 10 29-37 18 14. Magnezit 21 4 4 13 25-61 12 15. Kalocsa 21 2 6 13 30-61 10 16. Cs. Papír 21 — 4 17 12-51 4 Északit özép csoport L Cinkota 21 17 1 3 43-18 35 2 Sashalom 21 14 4 3 42-17 32 3. Lőrinci Fonó 21 12 6 3 28-13 30 4. E. Sp. MTK 21 11 7 3 37-22 29 5. Iklad 21 12 3 6 37-25 27 6. Pásztó 21 10 5 6 36-23 25 7. Gödöllő 21 8 6 7 24-21 22 8. Salg. Síküv. 9 Salg 21 5 8 8 16-30 18 öblösüv. 21 7 3 11 27-28 18 10. B.-gyarm. SE 21 5 6 10 31-32 18 11. Tűzoltó D. 21 5 6 10 21-31 16 12. Halógyár 21 6 4 11 30-42 16 13. KÖVAC 21 6 3 12 24-35 15 14. SomoskŐújf. 21 5 4 12 22-45 14 15. Gázművek 21 4 4 13 17-29 12 16. Bp. ÉPFU 21 4 4 13 21-45 12 A labdarúgó NB III. Dunamenti csoportjában Szigetújfalu az utolsó előtti helyen áll. Tavasszal gyengén ment az együttesnek. Hat mérkőzésen 19, köztük jó néhány potyagólt kapott. A csapat két régi kapusa sérült és egyelőre nem is lehet játékukra számítani. Különösen érzékenyen érinti az együttest Kovács kapus hiányzása, a helyettesek ugyanis nem álltak feladatuk magaslatán. így volt ez legutóbb az Esztergom elleni mérkőzésen is. Az első félidőben igen jó játékkal 2:0-ra vezetett a Pest megyei csapat. Szünet után kapushibákból 9 perc alatt 3 gólt kapott, végülis 5:2-es vereséget szenvedett. A helyiek remélik, hogy vasárnap az élmezőnyben tanyázó Köteles J. SE ellen jobban megállják a helyüket. Erre már csak azért is szükség van, mert a sorozatos kudarcok lelkileg visszavetik a csapatot. Gond még az együttes há- zatáján, hogy Gál István edző több mint egy hónapja beteg. Az együttes korábbi trénere, Kiss János a piros-fehérek segítségére sietett, és most ő foglalkozik az újfalui labdarúgókkal. TEXTILES PAPÍRGYŰJTŐ HETEK MÁJUS 31-IG Mindazoknak a magánszemélyeknek, akik esetenként 10 kg papírhulladékot vagy 10 Ft értékű háztartási textilhulladékot adnak át a kijelölt átvevőhelyeken, a vételáron felül afándéksorsjegyet ad a MÉH Főnyeremény: ZSIGULI személygépkocsi. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION 60-as televíziók, vásárlási utalványok. Több mint 2400 értékes nyeremény! APRÓHIRDETÉSEK Taurus Taurus Abroncsgyár felvesz három műszakos munkára 18. életévét betöltött szakma nélküli férfi-, női dolgozókat Étkezést, vidékiek részére szállást biztosítunk. Útiköltséget térítünk. Kereseti lehetőség munkaköröktől függően. Jelentkezés a munkaügyi főosztályon, Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. A Vác Városi Tanács Szőnyi Tibor Kórháza felvételre keres szak- képesítéssel rendelkező szakácsot. kézilányokat, valamint elekt- rikust. Jelentkezni lehet: a kórház Munkaügyi osztályán (Vác. Kosdi út). ___________ A Pest-Nógrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat Váci Gyára felvételre keres üzemi takarítónőket. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánál Vác, Rádi út 11. ________________ Ta karítónőt mielőbbi belépéssel felveszünk VIII.. Üllői úti munkahellyel. Jelentkezés: Pest megyei MÉK személyzeti vezetőnél Bp. VI.. Bajcsy-Zs. út 3. IV. em. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Központi. — 2011 Budakalász. Szentendrei út 1—3. — Számviteli Főosztálya az alábbi munkakörbe keres közgazdasági technikumot vagy közgazda- sági szakközépiskolát végzetteket: folyószámla-ellenőr. gépkönyvelő. könyvelési ellenőr, számlalikvidátor. termelési könyvelő. Ezen kívül keres még gyors-gépírót és közgazdasági egyetemet vagy számviteli főiskolát végzetteket elemző munkára Előnyös fizetési feltételek vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központi személyzeti és oktatási osztályán. Megközelíthető a Batthvánv térrel HÉV-vel _______ Cs emege Kereskedelmi Vállalat — Csemege Áruháza — felvételre keres eladókat, pénztárosokat, csomagolókat és raktári segédmunkásokat. Jelentkezés: az áruház vezetőjénél, Bp. VII., Rákóczi u. 50. HIRDESSEN A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26. FELVÉTELRE KERES kőműves, ács, villanyszerelő, asztalos, bádogos, festő szakmunkásokat, segédmunkás, takarítónő, útkarbantartó dolgozókat. Jelentkezés: a vállalat főmérnökénél. A Dömsödi ÁFÉSZ pályázatot hirdet, a szabadkasszás rendszerben 1,5 fővel üzemelő 3. sz. falatozó vezetői állás betöltésére. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Dömsöd, Kossuth L. u. 59. Felvételre keresünk a Mérés- és Számítás- technikai Osztályra legalább 2 éves Hardware gyakorlattal rendelkező gyengeáramú villamosmérnököt vagy üzenimérnököj;. Naponta rendszeres intézeti autóbuszjárat Budapest—Gödöllő. Jelentkezés : az intézet személyzeti osztályán személyesen vagy írásban. Cím: Mezőgazda- sági Gépkísérleti Intézet 2100 Gödöllő. Tessedik Sámuel u. 4. A Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. V. váci fiókja Vác, Derecske dűlő 4. (A Hétkápolna és a Hajógyár között) felvesz: szakképzett kereskedőket raktárosi munkakörbe. Erkölcsi bizonyítvány és egészségügyi könyv szükséges. Jelentkezés személyesen a fenti címen: hétfőtől péntekig 7—16 óra között. Azonnali belépéssel felveszünk építész- mérnököt, valamint építésztechnikust. Jelentkezés: Vízgépésze- szeti Vállalat IV. Szerelési Gyáregység Budaörs, Komáromi u. 22. sz. A főváros új, negyedik házgyárába, valamint építési-szerelési munkahelyeire azonnali belépéssel felveszünk: kőműves, asztalos. villanyszerelő, szerkezeti lakatos, panelszerelő, híddarus, könnyűgépkezelő, hegesztő. csőszerelő betonozó szakmunkásokat. betanított és segédmunkásokat. valamint házgyári művezetőket. Egyéni és brigádfelvétel. A Pest megyei lakosokat salát autóbuszunkkal naponta hazaszállítjuk, vagy munkásszállásról gondoskodunk. Jelentkezés és felvétel: a 43 sz. Állami Építőipari Vállalat 4 sz. Házgyárában. Budapest XI.. Hunyadi J. út 162. Megközelíthető a Móricz Zsigmond körtérről, a 9-es vagy a 47-es villamossal. (A budafoki SZTK-nál kell leszállnl.) A Hazai Pamutszövőgyár Soroksári Gyára az alábbi munkakörökre keres férfi betanított segédmunkást, lakatost. műszerészt. Női szövő-átk-t. cérná- zót. árutisztító-meóst takarító-géptisztítót. Jelentkezni lehet: a Munkaügyi osztályon 1734 Budapes XX.. Soroksár. Marx Károly u. 294. sz. A Főt Nagyközségi Tanács felvételre keres felső- vagy középfokú végzettségű építéstechnikust. Bérezés: a jogszabályban előírtak szerint. Jelentkezés: Fót Nagyközségi Tanácsnál írásban, önéletrajz mellékelésével __________ Mű szaki előkészítőt, kalkulátort keres építőipari vállalat. Jelige: „Örs vezér tér H 11 791” a kiadóba. Eladó Velencén a stranddal szemben, 5 perc járás, félkész épülettel, 200 négyszögöl telek. Érdeklődni : Székesfehérvár, Nagyváradi u. 7. du. Halász. ______________ Ér den félkész emeletes ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Érd- Öfalú, József A. u. 14. Deffent, 16-tól._______ Ké tkerekű kerti traktor, pótkocsival, ekével sürgősen eladó. Török Józsefné, Tahi- tótfalu. Hősök tere 13. Tanya eladó, Újlengyel, Dánopi dűlő 16. Bernula Pál. Zsiguli személygépkocsi eladó. Monor. Átül a u 35. Eladó a Duna-kanyar- ban, közel a Dunához 420 négyszögöl telek. Lovász Andrásné, Vác, Somogyi I. u. 37. Eladó Tápióbicske központjában utcai 3 szobás, komfortos ház, melléképületekkel, pincével, 225 négyszögöl gyümölcsössel. Kékesi János, Tápióbicske, Rákóczi út 82. Esküvőre me^yaszszonyi. vőlegény!, koszorúslányi ruhák kölcsönzése. Budapest VII.. Akácfa u. 27. Figyelem! Elegáns menyasszonyi ruhák kölcsönzése kedvezményes áron. Dunakeszi, Felsőtabán 3. Tisztító mellett. ____ A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel eéetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár, 1183 Budapest XVIII., Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. 1 db vörös-tarka üsjeő, 18 hónapos és 1 db sodrott mura ló eladó. Nagykőrös III. kér. Gombai u. 3. Egész-* nap. A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN Az úszásról és az iiláiipóiláshelyzetröl á