Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-16 / 87. szám
8 PEST MEG kMíriitp 1974. Április i4., vasárnap SLÁWOMIR MROZEK: Apai szív agyszombaton este mindnyájan ott ültünk a terített asztalnál, és vártuk Aput. Apu még reggel elment, hogy bárányt vegyen a húsvéti asztalra. Eléggé későn érkezett haza, egy rendkívül borotválatlan úr társaságában, s mindketten kissé különösen viselkedtek. — Bárányt nem kaptam — mondta Apu —, de azért né búsuljatok, gyerekek. Ez az úr azt mondja, hogy Báránynak hívják. Ebédnél ismerkedtünk meg, és hajlandó volt eljönni velem, hogy az asztalra ültessem. Anyu kijelentette, hogy szó sem lehet róla, nem engedi meg. — Hogy lehetsz ilyen szívtelen a gyerekeidhez! — för- medt rá Apu. — Azt akarod, hogy hagyományok nélkül nevelkedjenek? Egyébként Bárány úr leveheti a cipőjét. Bárány úr ott állt mellette és illedelmesen bólogatott. Minthogy Apu kijelentette, hogy nem engedi megrövidíteni a gyerekeit, végül mégis feiültettük. De nem az asztalra. mert Anyu nem egyezett bele, hanem a kredencre, a torta mellé. Nagymama aggódott, hogy nem fertőzi-e meg a tortát valamilyen ba- cilusokkal, de Apu megnyugtatta, hogy már kellőképpen fertőtlenítette magát. — Bárány úr — mondta Apu —, üldögéljen csak nyugodtan, egy-két óra hosszat, de ne kalimpáljon a lábával, mert leveri a politúrt. Hadd ünnepeljenek a gyerekek a hagyományok szerint. Leültünk tehát az asztalhoz, s kezdtünk kölcsönösen kellemes ünnepeket kívánni egymásnak, ahogy az húsvétkor szokás. Bárány úr egy ideig nyugodtan üldögéli, de aztán fészkelődül kezdett, és lelökte a tortát. ] — Ne izegjen-mozogjon — szólt rá Apu. — Látott már valaha olyat, hogy a húsvéti bárány lelökje a tortát? Bárány úr odahívta Aput, és súgott valamit a fülébe. — Ki van zárva — felelte Apu —. Nem kaphat pálinkát. Hisz családi ünnep van. — Akkor lemászom! — fenyegetőzött Bárány úr. — Hm, mit csináljunk — hümmögött Apu. — Az apai szív — s egy kancsó meggy- pálinkát tett oda, a Bárány úr kezeügyébe. Bárány úr még kétszer fenyegetőzött, hogy lemászik, s Apu mindkét alkalommal újabb kancsót állított oda. Mikor harmadszor ismételte meg a fenyegetést, Apu kérlelni kezdte: I — De Bárány úr, üljön még egy kicsit nyugodtan. Hadd legyen derűs gyerekkoruk. Nincs több meggypálinka a háznál. — Nincs? — döbbent meg Bárány úr. — Akkor én lemászom. Itt a személyi igazolványom, nem is hívnak Báránynak. S lemászott a krendencről. Apu dutyiban ül, testi sértés miatt. Jövő nagyszombatra szabadul. Herényi Grácia fordítása DAVID JÓZSEF: Pántlikás fánk deti nehézségeken hamar túljutott a kis gazdasszony, s az ismertebb eledelek ízét, zamatét már hellyel-közze! egészen tűrhetően eltalálta. Ehhez jött aztán a nagyszerű tálalás, ami fiataloknál természetesen csókkal és kedves csicsergéssel járt együtt. De ilyen csodálatos kezdet után aztán rendszerint bekövetkezik az a drámai pi’la- nat, amikor az imádott fér- jecskébe belebújik az ördög és semmi se jó neki. A tapasztalatlan csöpp kis asszony halálra rémül először, de aztán rádöbben, hogy van neki nyelvecskéje is. Egv- szercsak észrevétlenül átbújik az ördög a feleségbe, és aztán már az mozgatja a fiatalasszonyka nyelvecskéjét. Itt kezdődött a baj AgVago- séknál is, de olyan drámai erővel, hogy a még — tojáshéj hátú férjem-uram lecsapta a kezéből a fánkot és vette a kabátját. Állítólag az a rusnya farsangi fánk nem kerekedett olyan dombosra, szalagosra, habkönnyűre és ízletesre, mint ahogy Gyurka azt az édesanyja házánál megszokta volt. — Na, de csak ezt ne hallanám már mindig — jajgatott Ágnes. — Hogy az én anyám így, az én jóanyám úgy csinálja ezt, vagy azt az ételt. Minek nősült meg akkor? Élt volna az anyja házában! De meg is mondom neki, hogy jöjjön el, aztán főzzön, zabáltassa kedves fiacskáját, ha így elkényeztette. wgy aztán az asszony is | kapta a kabátját, de ő egyenesen a közeli faluba utazott, Gyurka édesanyjához. — Egyet ne búsulj te ezen, édes kis menyem — ölelgette, vigasztalta Ágnest az anyósa, aki a rossz nyelvektől eltérően nagyon szerette csinos kis menyét, s inkább mellette foglalt mindenben állást, mint a szintén nagyon szeretett fia mellett. Ki is főzték, tervezték a nagy tromfot vasárnap a mérges férjem-uram ellen. Agyagos nagymama már korán reggel megérkezett, jó sok hazaival felpakolva, amikor egy kicsit kisszusszantotta magát, megkérdezte a fiát, milyen tésztát süssön a finom tyúkleves mellé ? A férj arca felderült — bár az utóbbi időben komolyan járt-kelt a lakásban —, s azt mondta, hogy farsangi fánkot. De gonoszkodó hangon kikötötte, hogy csak úgy eszik belőle, ha azt a mama készíti el. Ágnes arca egyből pipacs színűre vált a kijelentéstől, de a mama lopva rákacsintott, s így lenyelte a mondanivalóját. — Te átmész lelkem a Só- sékhoz most, ahogy megígérted — ölelte át a menye vállát Agyagos mama —, és megtanítod a Sósnét finom, jó fánkot sütni. A férjem-uram nevetett ezen, de Ágnes ment szó nélkül, s mindent úgy csinált, ahogy azt az anyósa meghagyta. Gyuri egy darabig ott kot- nyeleskedett anyja körül a konyhán, pedig ha tudta volna, mi készül ellene, inkább, vendéglőbe megy ebédelni. Nem akarom részletezni a dolgot, de A«vagos mama hősiesen és tudatosan úgy eltolta a fánkot, hogy' az inkább hasonlított zsírban sült pogácsához, mint habkönnyű, szép, dombos farsangi fánkhoz. A mikor tálalásra került a sor, a fiatal férjem-uram megjátszotta ugyan a jóképet — már az édesanyja iránti tiszteletből is —, de kettőnél többet képtelen volt lenyelni. , — Ne haragudj, kisfiam — kérlelte könnyes szemmel az édesanyja — tudod, előfordul az ilyesmi még a legjobb szakácsokkal is, hogy nem sikerül valamilyen étel. De a feleséged hozott át néhányat abból, amit Sóséknál sütött. — Nem kell! — durcásko- dott az ember, de az étvágya, no meg a békülési szándéka azért nagyobb volt, mint a mérge, s egy idő múlva mégiscsak élvezettel harapott az asszonykája által készített valódi, habkönnyű, ízletes, pántlikás farsangi fánkba. Falusi ház Barnóth Zoltán tusrajza A HAZÁJA: MONORORSZÁG Alig utca XIII F 5 „A név után következő római szám a kerületet jelenti, a betű- és számjelzés pedig a térképnek azt a helyét jelöli meg, ahol a keresett utca található.’5 (Budapest térképe) □ A most következő írást Szüleimnek ajánlom és azoknak a felnőtt gyerekeknek, akiknek a föld meghatározható helyén, vagy érzelmeikben létezik az „Alig utca”. □ NYUGDÍJASOK Nyugdíjasaknál, piciny lábasban, parányi hús sül. Buzog a víz, amelyben fő a két tojás. Az is olyan forma, mintha a tyúkocska, nyugdíjasoknak külön tojást tojna. Lehet, hogy nemcsak ételük, éhük is kicsiny, — én mégis jól tudom, minden éjjelen: anyám, egy nagy konyháról álmodik ahol tíz lábasból száll a gőz, a sütőben kismalac pirul, és ő egy nagy családra főz. Apám, a pirosképű molnár, a demizsonból álmában bort kínál gyakran, s szívesen. Reggel, ha kelnek teli szívvel, sorsukat tanulni újra kezdik. Nyugdíjasként, s lassan, már hetven évesen. □ Mindig irigyeltem a jó előadókat, de különösen azokat a költőket, akik magukról is tudnak beszélni. Én most valami mást szeretnék elmondani. A múltba futó és üzeneteket hozó Visegrádi utcát, s a Váci utat köti össze a főváros XIil. kerületében az Alig utca. Ott élnek a szüleim. Hetenként legalább háromszor látom őket. és végigballagok a rövidke utcán. Sarkán a hatalmas rendelőintézet kéményei okádják a fekete füstöt, bűzt, kormot. A távfűtés vezetéke szinte karnyújtásnyira halad előtte. Az utca egyik oldalán a maszek gépkocsijavító szorgosan tevékenykedik. Dübörögnek a motorok, öntik a benzinbűzt magukból, hangjuk szinte elnyomja a túloldali autórádió-javító ingyen hangversenyét, de összefonódva mégis beéneklik a félemeleten levő kis lakásba az új maszekindulót, hogy „Mienk az utca.” Apám mindig elkísér, hazafelé átvágunk a Lehel-piacon. A Váci út felőli sarkon a világ legízletesebben füstölt kolbászát árulják a tsz-boltban. Ott mérettem íe magamnak egy hosszú szálból a bablevesembe szánt jókora darabot Csak amikor fizettem, akkor vettem észre, hogy a sorban mögöttem áll az apám. Lemérette magának a hosszú szálból levágott maradékot. Otthon, amíg a bableves főtt, a jegyzetfüzetemben kotorászva, egy újságból kivágott hír akadt a kezembe. „Lezuhant guberálás közben a szeméthegy pereméről Kőbányán, a Köztisztasági Hivatal Száraz úti szeméttelepén Busa József 63 éves budapesti nyugdíjas, és a helyszínen meghalt.” A hírt visszatettem a többi közé. S az a picike utca holnap is vár. Hetenként háromszor legalább. □ Hetenként háromszor. Legalább. így azután összemosódnak a hetek és hónapok, s az évek. □ Az örökkévalóságot jelenti az a szürke fal, ahol a 15-ös autóbusz elhagyja az Ipoly utcát. Ismeretlen fiatal költő, csodálatos krétaversét olvasom — immár ki tudja, hányadszor? —. mielőtt ráfordulok a Gogol utcára: „NÖRA TE DRÁGA, NEM SZERETLEK.” □ Az Alig utca, a végállomás, már csak két megálló. Az utca sarkáról látom: két gyerekkel éppen gépkocsiba ül két felnőtt, az ablakból szüleim integetnek. Mire odaérek a ház elé, az autó elindul — de még észreveszem a PL betűt. Lengyelek. □ Aranyosak voltak — mondja anyám. — Jól elbeszélgettünk. Nézek. Egyetlen kukkot sem tudnak idegen nyelven. — Hogyan? — Hát itt állt a kocsi mellett az asszony, a két gyerekkel. A férfi gyümölcsöt hozott a piacról. Mutattuk: mossa meg nálunk. — És? — Hát itt van a fényképetek Erzsikével (a feleségem), elővettük a képeslapot amit Zakopanéból küld tetek, a faragott fadobozt, meg a lengyel borsos levesport. Kedvesek voltak... Az Alig utca nemzetközi kapcsolatokat épít. □ A televízió, a rádió és a hetilapok néha megdolgoztatnak munka után. Mindent néznek, olvasnak. Anyám kívülről fújja az ösz- szes labdarúgócsapat játékosának a nevét, az eredményeket. Ezzel nincs is baj. Hanem amikor a tv-kommentátor magyarázatát magyarázom. Hm. Apám egy újságból kivágott hírt tesz elém. „Pisztolyával főbe lőtte magát kétségbeesésében egy 25 éves amerikai fiatalember, miután Wyoming állam egyik országútján gépkocsija defektet kapott, és hiába integetett segítségért a mellette elsuhanó autóknak — jelenti a Reuter hírügynökség. — Holtteste mellett a Green / River-i rendőrség ezt a cédulát találta: «-Tizenegy órát kértem, vártam, hogy valaki megálljon. Nem bírom tovább a hideget, és egymás után zúgnak el mellettem, senki sem lassít le...« Az eset tragikumát csak növeli, hogy a legközelebbi benzinkút csupán 12 kilométerre volt a defekt színhelyétől...” Látod? □ Felvillan előttem a szentendrei út képe, ahol betörött szélvédő üveggel álltunk, lehúzódva az útszélre. Mi újság? A tv-sorozat óta így szól a válasz: sömmi. És? Hivatott az egyik főnök, leültetett, de közben telefonhoz hívták. Amíg beszélt, fogtam egy bolhát. Apám érdeklődik. Mit csináltál vele? Elpattintottam. Köröm között. Köröm között? Ügy? Ügy. Hát még tudod? Az ember keze nem felejt. □ — Emlékszel, amikor Pilisen laktunk, hogyan mentünk Monorra? — kérdezi anyám. — Igen. Nagyapa küldte a néhány fillért a vonatra. — És? — Túrót, tejfelt vettél nekem a piacon. Palacsintát sütöttél, mert nagyon megkívántam. Az állomáson vártak minket, de mi a legelőn, a Páskomon át, gyalog értünk a Pesti útra. — Mondd el azt a verset. — Melyiket? — Tudod te Tudom, s már mondom is, nagyon halkan. HAZÁM Monorország. Homokos föld Királytövises legelő* Zöldellő sarkán a sínha tárnál üszkös malomrom, hol a zsákba gyűjtött élet s apám munkája — odaégett. Könnyű borig nehéz utak, — pincesor a temetők mögött. Békanyálas tenyérnyi tó, szélén a satnya nádas. Emlékezet, te hű csaló, megszabod a költő útját. A hazája, Monorország. □ i Merre mész? Elkísérlek. Kenyeret kell hoznom. Köntörfalazok. Szóval taxival? Nincs értelme a tagadásnak. Elvihetnél — mondja apám. Meglepődöm. Honnan hozod a kenyeret? A Rózsa utcából. Most ott jó, csak hosz- szú a sor. Két utcával előbb megállítja a kocsit. Odáig viszlek! Á! Taxival kenyérért? Mit szólnak a prolik?! Búcsúzik. Várja a sor. □ — Te, fiú — nem szólnak a hivatalban, ha munkaidőben verset írsz? — Nem. — Es Erzsiké, amikor otthon, este, jelentéseket olvasol? — Ö sem. □ Szép a nadrágod. Űj? Űj. Csináltattam. Muszáj. Az embert átszabják az évek. Itt kevesebb lesz, másutt több. Aha, Mennyi volt? Nyolcszázhuszonkét forint □ — Te, korábban hozzák a nyugdíjat öt nappal. Nézem anyám utalványát az asztalon. Hét- száznegyvenhárom forint. □ Molnár is lehetett volna belőled! Anyám megvéd. Lehetett volna? Hát a MALOM Ideget őröl a malom. Lisztjét versekbe zsákolom. Válilamra vetve terhe nyom, — de mint apám. a molnár tette dolgát zsákom raktárba én is úgy viszem. Naponta, újra. Csendesen. □ Friss, tavaszi földszag. Gyalulatlan deszkából ácsolt apró, korlátos fahidak, az utcán 1 végighúzódó árok felett Fektetik a földgáz- vezetéket. — Apád meggyorsította a munkát — Apa? Már néhány napja, ketten, vakargatták csak a földel. Az egyikük, a cigány volt még így is a szorgalmasabb Hozzá ballagott oda, ártatlan képpel, s megkérdezte: A fiatalok néhány hónapij csakugyan úgy éltek mint a galambok. Minden alapjuk megvolt erre, hiszen szépek voltak, őszintén és igen szerették egymást. Mindezeken túl csinosan berendezett lakással is rendelkeztek a városban. Agyagos György — a fiatal ferjem-uram — technikusként dolgozik egy vállalatnál, ahol a csinos kis asszonyka meg könyvelő a bérelszámolóban. Kettőjük fizetése megközelíti a hatezret, amiből havonta több mint kettőt takarékba raknak. Esténként így a nagy cicá- zás és az egymásba való gyönyörködés mellett nagy tervek kovácsolódnak a jövővel kapcsolatosan. A sorrendi pontokat illetőleg a férj elsőnek egy ara- ! nyos, fekete hajú legénykét vett számításba, amiért Ágnestől kapott egy mellbebö- * kést. Na, persze, ezt nem kell ; komolyan venni, mert a fiatal házasoknál az ilyenfajta ellenkezés még nem veszélyes. Aztán külföldi utakról, autóról álmodoztak és ezeknek az álmodozásoknak — ahogy már mondtam — megvolt a reális alapja. Szóval, nem zavarta az Agyagos Györgyék meleg kis „galambdúcát” semmi az égvilágon. Dehát, milyen az élet! Az emberi gyarlóság akar- va-akaratlanul is befészkeli magát még az ilyén ideálisnak látott és hitt galambdúcba is. Azt még el kell mondani, hogy Ágnes — aki csinos, szép és aranyos kis feleségnek bizonyult — nem volt még eléggé jártas a szakácsművészet magasabb tudomár nyában. E z a fogyatékossága, sajnos, csak akkor derült ki, amikor vöröshagyma helyett fokhagymát rakott az ételbe, a hús péppé főtt, a mártás csirizhez lett hasonló és így tovább. No, de a kéz-
