Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 86. szám
4 1974. ÁPRILIS 13„ SZOMBAT Fővárosi színházi esték VÉRROKONOK Örkény István új drámája a Pesti Színházban Ki hogyan szeret A költészet napja Piliscsabén József Attila gyermekei fiinemcnjes színdarabot írt Örkény István. A Tóték és a Macskajáték után a harmadikat. Igaz, az új dráma, a Vérrokonok nem egészen olyan, mint a korábbi kettő. Az utóbbinak nincs például szépprózai előzménye. A regényből átdolgozott Tótékkal és Macskajátékkal szemben egyenesen a színpadra íródott. Látszatra ez nem tűnhet (Boltnak. A valóságban azonban ez azt jelenti, hogy a korábbi két nagysikerű örkény-színmű dramaturgiai előzményei, tapasztalatai nélkül aligha születhetett volna meg a Vérrokonok, ez a bravúros technikájú, fölényes tudással és eleganciával szerkesztett-bonyo- lított dráma, ez a briliáns színpadi bűvészmutatvány, ez a szemkápráztatóan varázslatos, lenyűgöző attrakció, egy mindent tudó mesterember Jkönnyed bravúrja. E jelzők talán nem egészen pontosak: az új örkény-darab ugyaúis nem valami léha mutatvány. A Vérrokonok „véresen” komoly drá,ma egy bennünket, régi és mai magyarokat egyaránt jellemző magatartásról, szenvedélyről. Gondoljunk most egy korábbi nagysikerű drámára, Fejes Endre Rozsdatemetőjére — mellékes, hogy eredetileg ez is regénynek született —, pontosabban a főszereplők, a Há- betler család tagjainak maga- tartására-világnézetére, a „há- betlerizmusra”. Mint köztudomású, ez az „izmus” a történelemtől függetlenedés elve és mindennapos gyakorlata, a változások-viharok előtti meg- lapulás, a közömbösség és kivonulás, az „éljük a magunk éjetét” elvnek a megvalósítá- ea. Örkény a Vérrokonokban ennek a magatartásnak az ellentétét írta meg, az anti- hábetlerizmust. A dráma hősei Hábetlerék meglapuló, dek- koló magatartásával szemben mint egy hajdani tengerjáró hajó felhúzott vitorlái, úgy feszítik ki sorsukat-életüket a történelem viharos szelei elé. Elszántan, konokul, fanatikusan. Nem elszigetelődve, függetlenedve akarnak tehát élni, ellenkezőleg, eggyé válva, azonosulva a nagy „üggyel”, amely a darab sajátos dramaturgiája, játékszabályai szerint jelentheti a hazát, a politikát, még akár magát a szocializmust is, de mindenképpen a közösség, a társadalom nagy törekvéseit A színdarab hősei vasutasok. Számukra azonban a vasút nem egyszerűen kenyeret biztosító munkahely, nem is pusztán csak hivatás, sőt még nem is maga a Sors, az Élet. A Vérrokonokban a vasút maga a nagyvilág, a mindenség és a teljesség. A dráma szereplői ennek a vasút képében megjelenő világmindenségnek odaadó, önkéntes szolgálói és hő- sei-áldozatai egyszerre. A Vérrokonok a történelemmel, az „ügyekkel” való azonosulás jellemrajza és kórképe. A vasút, tehát maga az „ügy”, abba, hogy ezek a hősök kit szeressenek, éppúgy beleszól, mint ábba, hogy mit vacsorázzanak esténként. Méghozzá úgy szól bele, hogy ez* a színpadi játék alakjai-figurái a maguk önkéntes odaadásával nemcsak lehetővé teszik, hanem valósággal kívánják, szinte elvárják, megkövetelik, s megriadnak, ha az „ügy” nem jelentkezik többé. Ez így nyilvánvalóan túlzás, de éppen ez az eltorzítás, a valóságnak ez a furcsa alakítása- formálása adja az új Örkény- dráma különös varázsát és teszi elgondolkodtatóan jelentőssé. Még akkor is, ha a Vér- rokonok tartalma és formája, mondanivalója és megjelenési módja között érezhető valami sajátos feszültség. Azonban ez is inkább a mű javára, mint kárára írandó. A drámának nincs konkrét színhelye és Nemzetközi értekezlet A felvételikről A szocialista országok felsőoktatási miniszterei 1972. évi prágai konferenciájának határozata alapján a Művelődés- ügyi Minisztérium megbízásából a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont nemzetközi szakértői értekezletet szervez 1974. április 16—20. között Visegrádion. Az értekezlet tárgya: a hallgatók felvétele a felsőoktatási intézményekbe. A nemzetközi értekezleten a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet SzóGÉPJÁRMŰ- TULAJDONOSOK! Monoron, az állami gazdaság gépjármű-javító és szerviz-üzeménél, a 4-es számú országos közlekedési főútvonal mellett április 16-án g?'pjárirű-kárfelvéte!i kirendeltséget nyitunk a ceglédi, a monori, a nagykátai / és a dabasi járásbeli károsultak kiszolgálására. Nyitva: szombat és munkaszüneti napok kivételével, reggel 9-től délután 16 óráig, pénteken 15 óráig. A számla nélküli kárrendezés és tisztázott jogalap esetén kárkifizetés Monoron. Javítási lehetőség helyben is! KAR ESETÉN HOZZA MAGAVAL: — a Casco biztosítási kötvényét, a balesetet megelőző két hónap díjának befizetését igazoló nyugtákkal, csekkszelvényekkel - kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási károknál a kárt okozó által is kiállított, valamint aláírt új kárbejelentőt, forgalmi engedélyét és jogosítványát. ÁPRILIS 16-TÖL SÉRÜLT GÉPKOCSIJÁT NEM KELL BUDAPESTRE VINNIE CASCO BIZTOSÍTÁS BIZTONSÁG állami biztosító , PEST MEGYEI IGAZGATÓSÁGA színtere, cselekményének pontosan meghatározható ideje, sőt még a műfaja is bizonytalan. Ez a hiánv azonban különös módon nem csökkenti a darab elevenségét, életszerűségét. A Vérrokonok minden látszólagos elvontsága ellenére tendenciájában, törekvéseiben nagyonis reális, sőt szinte hétköznapi. A Pesti Színház előadásának, Várkonyi Zoltán rendezésének legfőbb érdeme és erénye, hogy a dráma varázslatosságát. elvontságát és hétköznapi- ságát egyaránt nemcsak kifejezte, hanem egyensúlyban tartotta. A kitűnő rendezésen kívül elsőrendű szerepe volt ebben az ugyancsak kitűnően közreműködő színészgárdának. A vendégként fellépő Men sáros Lászlónak, a fölényt és bizonyos értelemben a kívülállást képviselő nyugdíjasnak; Tomanek Nándornak, az odaadásba és azonosulásba már kissé belefáradt-belerokkant, törődött vasúti vezetőnek; Tahi Tóth Lászlónak, a tudományokra építő, szenvedélyesen tanuló, de végtelenül önző fiatalembernek; Ruttkai Évának, a komfortos szolgáltatást biztosító anyának és háztartásbelinek; Halász Juditnak, az optimista, naivul reménykedő feleségnek; Sulyok Máriának, a monomániás, szélsőségesen elfogult özvegynek és Kútvölgyi Erzsébetnek, a „lázadó” fiatalnak. ökrös László — Visegrádon cialistá Köztársaság Szövetségének delegációt jelentették be részvételüket. — Hazaérkezett az ÁIIZ. Huszonhat órás, kimerítő utazást követően csütörtökön késő este érkezett meg Budapestre hathetes távol-keleti turnéjáról az Állami Hangversenyzenekar. Vendégszereplésük során 28 koncertet adtak, Japánban, Ausztráliában és Singapore-ban léptek a közönség elé. Piliscsabán, az ifjúsági parkban, közvetlenül a sportpálya mellett kapott helyet a klubkönyvtár három esztendővel ezelőtt. Farkas Magda tanárnő vezetésével azóta sokszínű művelődési és szórakozási lehetőséget találhatnak itt a fiatalok. A hatezerötszáz kötetes könyvtárban ki-ki kedvére válogathat, van televízió, magnetofon, lemezjátszó, sakk s más társasjáték és természetesen rendszeres klubélet, szervezett programokkal. Ennek keretében került sor a költészet napján Szemes Mari színművésznő és Vitay Ildikó énekművésznő Ki hogyan szeret című előadói estjére. Fiatalokhoz szóltak Az érdekesnek ígérkező irodalmi programot este hét órára hirdették, de hat órakor már majdnem telt ház volt a klubkönyvtárban. Játszottak, zenét hallgattak, beszélgettek az ifjúsági klub tagjai. Csak a klubkönyvtáros jegyezte meg: máskor ebben az időben már be kell zárni a klubkönyvtár ajtaját, mert annyi az érdeklődő, most azonban, iskolai szünet lévén, Egerbe is, a Balatonra is kirándult egy-egy csoport s ezért „foghíjas” még a nagyterem. Ám később kiderült, korai volt az aggodalom: a kezdés időpontjára egyetlen üres szék sem maradt. Elsősorban szakmunkástanulók és fiatal munkások várták nagy érdeklődéssel a színházból és televízióból jól ismert művészeket, hogy meghallgassák a programot Nem csalódtak. Szemes Mari és Vitay Ildikó versekből, prózai írásokból és énekszámokból összeállított közös műsora valóban élményt jelentett. Már a címadó Somlyó György-vers: Mese arról, ki hogyan szeret, jó kapcsolatot teremtett az első percekben az előadók és közönségük között. Igaz, Szemes Mari kitűnő verstolmácsolásán kívül közrejátszott ebben az is, hogy Somlyó György költeményének témája, akárcsak a többi versé, prózáé és dalé: a szerelem volt. Érthető, ha ez a téma szorosan hozzátartozik a tizenévesek mindennapjaihoz. S bár ők sokkal prózaiabban fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat, mint a költők és az írók, de mert a költői érzések és gondolatok azonosak az övéikkel, elfogadják, a magukénak vallják. Nagy ár ' Mi tetszett jobban? Vino Buzzati: Különös öngyilkosság című novellája Szemes Mari előadásában nemcsak kitűnő tolmácsolásával fogta meg a fiatal hallgatókat, hanem azzal is, hogy a novella hőse, Stafano legfőbb vágya egy csodálatos gépkocsi — s ugyan melyik fiatal ne álmodozna arról tizenévesen, hogy egyszer majd neki is lesz egy olyan autócsodája, mint Buzzati hősének. Csak akkor hőkölnek vissza — jól leolvasható az arcokról —, amikor Stefano a szerelmét áldozza fel vágya teljesüléséért. így nekem nem kellene, súgja taps közben egy hosszúranyúlt fiatalember éppen előttem egy rövid hajú, szőke kislánynak, aki helyeslőén bólint rá, mint aki azt mondja: ez így valóban túlságosan nagy ár, még a világ legcsodálatosabb autójáért is. Rímek, muzsikában Felix Salten világhírű Bambi című regényének részlete, amelyben két falevél — egy férfi és egy nő — beszélget az elmúlásról, kezdetben egy kicsit idegennek tűnik a hallgatók előtt, hiszen az elmúlás gondolata még szinte elképzelhetetlen számukra. Aztán mégiscsak oda kell figyelni a mondahdóra, hiszen a szerelem, bármilyen korban érintse is meg az embereket, mindig szerelem marad. S ami versben és prózában megkapó, ugyanaz dalban elbeszélve is. A nagyon tehetséges Vitay Ildikó megzenésítésében Juhász Gyula-, Weöres Sándor-, Villon- és Burns- verseket hallhattak a fiatalok — természetesen a szerelemről. A sikeres program végén Pa- rádi Ibolya klubvezető a több mint félszáz résztvevő köszönetét tolmácsolta a két művésznek az élményt nyújtó, szép estéért. Ezt a programot hallhatják majd április 17-én a nagyká- taiak is. P. P. * p agy proletárköltőnk /V születésnapján, amely néhány esztendő óta szép megemlékezésül a magyar költészet napja, avatták egy esztendeje József Attila szobrát Sziget- szentmiklóson. Déli napsugárban ide hozzák gyermeküket fénnyel fürdetni a fiatal mamák, délután itt kötögetnek a szobor melletti padokon a nagymamák, s beszélnek a nyugdíjasok költői közeliéiben az elmúlt ifjúságról. Ezer iskolás megy el mellette naponta. Pillantást vetnek a szoborra, virágot tesznek az ülő bronz József Attila ölébe, simogatják, ott labdáznak a szobor körül. Ha hunyót játszanak, ő bujtatja őket, s megengedi, hogy nyakába kapaszkodjanak. A helyi József Attila Baráti Kör megkoszorúzta emlékművét, s a példa nyomán, mint addig is, sok névtelen virág kerül a könyvre, amelyet a kezében tart. Már nem az ember, hanem a szobor, aki ránk néz, ám „mintha velünk beszélne”, ahogy egy hetedik osztályos fiú írja. Csöndesen ül a szobor, mintha József Attila ülne a Dunánál. Békességet és gondolatokat sugároz. Vitát is önmagunk között. Sok felnőtt osztja a kis iskolás véleményét: „A nyakába ülnek, ez nem szép dolog, meg ott játszanak. Ha nem tudnám, hogy József Attila mennyire szeretett volna játszani, menynyire örülne, ha látná ő, aki úgy volt gyerek, hogy nem volt ifjúsága: szobra körül ugrándoznak a lányok, fiúk, nem hagyják magányosan — nem zavarná el őket, dehogy!” Amikor arra járok, sokszor ül gyermek a nyakában. Arra gondolok ilyenkor: ha későn és áttételesen — József Attila gyermeke. Losonci Miklós A társadalmi fény és árny művésze Derkoviís Gyula 1894-1934 Nyolcvanéves lehetne, még dolgozhatna, „nagy öreg” volna, akinek nemcsak művei, hanem személyisége is eleven erővel hatna a fiatalokra. Nem így történt. Derkovits ugyanis negyven évvel ezelőtt éhenhalt és ezért művészi pályája épp úgy kettétört, mint József Attiláé és mindazoké, akiket a két háború közötti fasizálódó világ felőrölt. Műve mégis több, mint a lezárt életműveké általában. Nekünk, az utókornak szánta képeit, a szocialista Magyarországnak festett akkor is, amikor az remény volt csupán. Olyan örökséget hagyott tehát, amelyet igazán a ma festője és társadalma hasznosíthat. Röviddel halála után írta műveiről Bálint György: „A művészet az ő számára nemcsak szín- és formaproblémák, hanem emberi problémák megoldását is jelentette. A fény és árny festői küzdelme nála a társadalmi fény és árny emberi küzdelmeivé szélesedett.” Ez volt művészetének lényege, és éppen ezt a lényeget nem akarta kora megérteni. Egyéni hajóikkal küszködő, formakísérletekbe végsőkig belebonyolódó művészekhez szokott akkoriban kritikus és közönség. Szociális kérdésekkel képzőművészek nem foglalkoztak, írók is csak ritkán, áthárítva a feladatok nagy részét a szociog- ráfusokra. Megdöbbentően különösnek tűnt hát egy olyan festő életműve, aki nemcsak elkötelezte magát egy osztály ügye mellett, hanem egyszersmind része volt az osztálynak, berniről tudott azonosulni a vállalt harccal. Még különösebb volt, hogy ez a festő nem hagyományos eszközökkel tiltakozott a szegénység, a kiszolgáltatottság, a nyomor ellen, nem Munkácsy zsánerré szelídített „szegényember”-piktúráját újította fel —mintáz alföldiek közül többen is —, hanem kikereste mindazokat az eszközöket, amelyek a kortársak számára borzongatóan újak voltak. Felfedezte a maga számára a német ex- presszionizmust, a formatorzításokat, a színtobzódásokat, az ironikus hangvételt. A kor magyar közönsége számára már maga ez a stílusigazodás is kihívásnak számított. A műcsarnoki szalonfestészettel, az elegáns franciás posztimpresszionizmussal és a hideg neoklasszicizmussal szemben nem létezett alternatíva a hivatalos művészet táborán belül. Az európai avantgarde hatásokat nemzetietlennek, a magyarság „szellemével” összeférhetetlennek, gyanúsan forradalminak, a kommün szellemi átmentésének érezték. A kurzus félelme nem volt alaptalan. Ma már tudjuk hogy internacionalizmus és magyarság nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak — így gondolták ezt a Tanácsköztársaság művészei is. Derkovits mint kommunista festő ezért nyúlt ahhoz a stílushoz, amely nemzetközi és egyben forradalmi volt, saját korában pedig ez volt az a stílus, amely egyenes folytatása lehetett 1919 magyarságot és európaiságot ösz- szeegyeztető hagyományainak. Ebből a gyökérből táplálkozott József Attila költészete is, de sokan másoké is, akik nem nyugodtak bele a forradalmak apályának fojtó légkörébe. „Nem szenvedett annyit nemzedék, mint Derkovits nemzedéke nem kínoztatott annyit és nem hányattatott parttalan vizeken. Csoda-e. ha lázasabb és torzabb ez a művészet a többinél? Ha igaz művészetről beszélhetünk, úgy forró élet- igazsága ennek a művészetnek van.” — írta értő kritikusa, Rabinovszky Máriusz, és ma éppen annyira érvényes e stílusigazodás indoklása, mint 1927-ben, amikor a cikk született Derkovits művészetének „csodája”, igazi nagysága azonban nem a lázas és torz művészet hazai alkalmazásában „Felkelők, 1514” (Rézmetszet) rejlett hanem e kezdeti zaklatott stílus átalakításában, személyessé formálásában. Furcsa módon mellőzöttsége, nyomora, osztályának mostoha körülményei ellenére képei egyre tisztábbak, harmonikusabbak, nyugodtabbak lettek. Derkovits Valójában a „jövő világ mérnöke” volt. Késői vásznain a proletár figurájában már nemcsak a küzdő, hanem a későbbi győztes alakja is benne sejlik. Anya gyermekével kompozícióin nemcsak a zord fagytól menekülő szerves élet ölt képi formát, hanem a jövőt dédelgető jelen is. Az aranyhoz társuló meleg színek, az ezüsthöz párosuló hideg tónusok nemcsak díszesebbé, meglepőbbé teszik a kompozíciókat, hanem egyszersmind felékesítik az elnyomottakat, értelmi hangsúlyt adnak a harcot megjelenítő szimbólumoknak. A harmincas évek elején Derkovits művészetében megszületett „gyönyörű képességünk, a rend”. Ebben a világban már minden forma tartalomra lelt. Az elnyomók gyűlöletesek, hidegek rútak, az elnyomottak robbanó izmúak, más életre születettek. A világ még fenyegetésekkel telített, de egy-egy csónak orrán megcsillan a jobb jövő aranyfénye, és a festett tükörben — a Nemzedékek című vásznon — a proletármúltra utaló Marx-formájú nagyapa képe alatt a csodaszép kisgyerek arca reményt ígér. P. Szűcs Julianna
