Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-07 / 55. szám
Művészetbarátok Nem újra kezdik — folytatják A monorí művelődési ház irodájának ablakaiból minden este fény szűrődik ki az utca sötétjébe, mert mindig akad valami, amit, más helyiség híján, az irodában kell megbeszélni. A nagyterem nem alkalmas kisebb összejövetelek megrendezésére, és ezen az estén foglalt volt a klub, foglalt a kisterem is. A művészetbarátok az irodában ültek, a dohányzóasztal körül. Beszélgettek. Arról, hogy miképpen folytassák a hosszú szünet után? Amit eddig tettek, nem volt kevés: műsorokat állítottak össze, vendégszerepeitek, verseket tolmácsoltak és házi szerzőket avattak. Aztán a jól indult kezdeményezés holtpontra jutott. A csoport katona tagjai leszereltek, szétszéledtek, s akadtak mások is, akik a búcsúesten valóban végleg elbúcsúztak. Most újra találkoztak. Nem elkezdeni, folytatni akarják, a. régi céllal: ösz- szetartó közösséget alkotni, s másokkal is megszerettetni az irodalmat. Még kevesen vannak. De ezen az estén a lányok és fiúk vállalták a további munkát. Várják az új barátokat, minden kedden este hat órakor a művelődési ház irodájában. Szívesen fogadják mindazokat, akik szeretik a könyvet, a művészetet (k. zs.) P E'.ST M E GYEI H I R L A P K Ü L O N K;l A 0 A^S A XVI. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1974. MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK Harmincöt napi nyereségrészesedés Beváltak az új technológiák Mérlegzáró közgyűlés a Meneti Építőipari Szövetkezetben A Monori Állami Gazdaság művelődési termében tartotta meg mérlegzáró közgyűlését a Monori Építőipari Szövetkezet, amelyen megjelent Kozák Sándorné, az MSZMP monori járási bizottságának titkára és László István, a járási hivatal műszaki osztályának vezetője, a monori községi tanács elnökhelyettese. Gellér Nándor, a szövetkezet elnöke tartotta meg az 1973- as évről a mérlegbeszámolót. Az I. számú fő-építésvezetőség éoiti Vecsésen az OTP- lakótelepet. Tavalyi termelési értéke 24 millió 400 ezer forint volt. az egy dolgozóra eső termelési érték pedig meghaladta a 203 ezer forintot. Bevezette az új zsaluzási rendszert amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Tavaly 114 lakást adtak át rendeltetésének, az idén 98-at adnak át. A munka üteme megfelelő, minden remény megvan arra, hogy 1978. december 31-ig az utolsó lakások is tető alá kerülnek. A II. számú fő-építésvezetőség Monoron és környékén, valamint a fővárosban dolgoOTVEN ÉVE JUHÁSZ Bárányuk — Ok KUTYAKONCERT, HANGOS KODÁLY zott, bekapcsolódva az Energiagazdálkodási Igazgatóság révén a főváros levegőtisztasági programjába is. Különösen jól helytállt Lovas Tibor brigádja. A II. számú fő-építésvezetőség termelési értéke hétmillió 231 ezer forint volt. A Suska János vezette III. számú fő-éoítésvezetőség érte el az egyik legjobb eredményt: az egy személyre eső termelési érték 230 ezer forintnál is több. A szak- és szerelőipar, mely a IV-es számú fő-építésveze- tőséghez tartozik, szintén dicséretesen dolgozott. A szövetkezet elnöke elismerőleg szólt a szocialista brigádmozgalom fellendüléséről, a brigádok egyre aktívabb tevékenységéről. maid a mérlegadatokat ismertette. Az egy dolgozóra eső évi kereset 31 ezer 629 forint, 707 forinttal több, mint 1972-ben volt. A nettó árbevétel 78 millió 696 ezer, a nyereség pedig 9 millió 89 ezer forint. Nagy tap követte azt a bejelentést, hogy a jó eredmények nyomán, a nyereségrészesedés mértéke 35 munkanapnak felel meg. több mint egymillió forintot osztanak szét a dolgozók között. Erre az évre 80 milliós ár- bevé*eli tervet irányoztak elő. A hozzár-ólások során Suska János versenyre hívta ki a többi főépítésj kért a szövetkezet tagságának | és vezetőségének. I Ezután került sor a nyereségrészesedés kifizetésére. (g. j ) Reggel a bölcsődében Pirosra csípi a hideg a kicsik orrát: kerékpárokra szerelt ülőkékben, gyerekkocsikban érkeznek az óvodába, bölcsődébe. Mindenütt. Monoron is. A bölcsőde vetkőztetőjében sír egy kisfiú: — Anyukám, anyukám, hazamegyek! Es sír egy kislány: — Nagymamám, ne menj el! Megszokott reggeli koncert. Negyed óra múlva elfelejtik ) a könnyeket. Jönnek a papák is. Milyen sokan! Egyikük vetkőzteti a fiát, közben magyaráz: — No, még a cipőt is... Délután anyu jön érted. Jó leszel? Nem sírsz, igaz? Sírni nem szabad. Elvégre férfiak vamjunk. Es a kis szöszi komolyan rábólint. Mondja is: — Igen. Megy a foglalkoztató szobába. Határozott léptekkel. Nem sír. Elvégre férfi. (zs.) Havonta egyszer Megnyílt a kidllítóterem Áprilisban: folklór-együttesek bemutatója Részlet Kresz Albert fotóművész kiállításából Havonta egy alkalommal a gyömrői Petőfi Művelődési Ház amatőrök számára biztosít szereplési lehetőséget. Az első alkalommal a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Központ Forrás Irodalmi Színpadának tagjai voltaik a vendégek. Patkós Attila, Mocsári János és Gulyás Etelka gyömrői klubtagok irodalmi műsort adtak elő, néhányan saját szerzeményeiket énekelték. Ez alkalommal került sor a kiállítóterem megnyitására is, Kresz Albert fotóművész részvételével, aki saját képeit állította ki. I Kresz Albejrt három napja tért haza az Egyesült Államokból, ahol kiállításának megnyitásán vett részt, és ahol hat hetet töltött. A megnyitó után beszélgetett a jelenlévőkkel. Április elején a járási folk- lór-eygüttesek bemutatóját láthatják az érdeklődőik, április végén az ifjúsági klubban polbeatszámokkal és saját verseikkel fellépő fiatalok kapnak szót. Mindkét alkalommal kiállítást is rendeznek a művelődési házban. Furuglyás Géza Polgári védelmi oktatás - tíz órában PORÁLARCOKAT VARRTAK A Vecsési Fehérnemű Ktsz dolgozói az elmúlt hetekben tízórás polgári védelmi oktatáson vettek részt. Az előadássorozaton megismerkedtek az atom-, a biológiai és a vegyi fegyverek hatásával, valamint a védekezés néhány eszközével. Az elméleti oktatást filmvetítés egészítette ki. Gyakorlati foglalkozásként különböző szükség védőeszközöket, porálarcokat varrtak a lányok, asszonyok. Az előadásokról alig hiányzott valaki. A sorozat befejezéseként néhány aktuális politikai kérdést vitattak meg a fehérnemű ktsz dolgozói. (P-) Sportjegyze t Az első hat helyért Üllőn, a Kossuth Tsz-ben ötlábú bárány született. Kiss Rezső juhász, aki kérésemre megtalálta a sok száz állat közül és a fényképezőgép lencséje elé állította a különös jószágot, ezt mondotta: — Ez az első ilyen eset, amióta juhász vagyok, pedig ötven éve is elmúlt, amikor kezdtem. Akadt már a hátán összenőtt pár, de ötlábú birka még nem. Amikor született, meglepődtem kicsit, nem tudtam mire vélni rendkívüliségét. Sokan megnézik, kérdezősködnek. Mindannyiszor elmondom, hogy nincs jobb étvágya mint a többinek, gyorsabban sem fut, de szépen fejlődik, már eléri a 13— 14 kilót. Az ötödik lába amely az első kettő között, ezügyén nőtt ki, egyre kisebb, pedig nagysága hasonló volt a többihez, még köröm is nőtt rajta. Mire elindul hétszáz társával Olaszországba pecsenyének, már alig látható majd az ötödik láb. A kutyaugatás egy percre sem szűnik. Idegen vagyok a szigorú őrzőknek. De nagy a zaj a hodályban is. — Meg lehet szökni ezt a koncertet? A járási földhivatal hamarosan megkezdi a községben az új cc.vharaszti ingatlan- nyilvántartás elkészítését _.z 1972. évi 31. sz. törvényrendelet előírásai szerint: az ingatlanok nyilvántartási adatait (terület, művelési ág, stb) ellenőrzi, a telekkönyvi bejegyzéseket (tulajdonjog, haszonélvezeti jog, építési tilalom, stb.) pedig az érdekeltek meghallgatásával egyezteti, az eltéréseket kiigazítja. Az eljárás során rendezhetők azok a korábbi ingatlanügyek is, amelyeknek ez ideig nincs nyomuk a telekkönyvben. — Csak most ekkora a lárma: megjöttek a legelőről a birkák, és kicsinyeik kitörő bégetéssel üdvözlik anyjukat. Egy óra múlva már minden elcsendesedik, nyugovóra térnek. ★ A komondorok, míg el nem tűnök a láthatárról, nem hagyják abba az ugatást. Kép és szöveg: Pesti Imre A rendezéshez szükséges iratokra és igazolásokra illeték- bélyeget ragasztani nem kell. Az új ingatlan-nyilvántartás elkészítése után a telekkönyv és az állami földnyilvántartás megszűnik: attól kezdve az ingatlanok adatait, valamint az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat és tényeket az új ingatlan-nyilvántartás tanúsítja hitelesen, árt minden ingatlantulajdonos érdeke, hogy a földhivatal hívására a megjelölt helyen, illetve időben jelenjék meg. és függőben lévő ingatlanügyei!, rendezze. vezetőséget, s a felhíváshoz csatlakozott Beren- csy László, Kiss Gábor, Molnár István és Kapás Antal is. Agg Károly, az anyagtakarékosság fokozására hívta fel a többieket, megemlítve, hogy egyes munkaterületeken még ma is sok a kárba vesző, drága anyag. Kozák Sándorné, a járási pártbizottság és a járási hivatal nevében elismerését fejezte ki az elért eredményeAz úri KISZ-szervezet vezetőivel Mendén találkoztunk, a József Attila Ifjúsági Klub taggyűlésén: a mendei KISZ- és klubaktívák előző heti látogatását viszonozták, ahogy mondták, tapasztalatcserére jöttek. Felelősséggel Nagy Polya KISZ-titkár, Csordás József gazdasági felelős és Dudás Sándor szervezőtitkár szinte egymás szavába vágva sorolta fel az úri fiatalok terveit, feladatait, eredményeit és a tervek megvalósítását hátráltató problémákat. A KISZ-titkár 18 éves (18 év egyébként az alapszervezetben az átlagéletkor), egészségügyi szakközépiskolában érettségizik az idén. védőnő szeretne lenni valahol a közelben. Most különösen érzi azt a felelősséget, amelyet tavaly novemberben vállalt, amikor megválasztották. — Az érettségi miatt? — Néha összezördülünk az osztályfőnökömmel — mondta mosolyogva —, de ügy érzem, össze tudom hangolni a két jelentős feladatot úgy, hogy tanáraim és a KISZ-taHffSOR MOZIK Gomba: Hintónjáró szerelem. Monor: Egy kis hely a nap alatt. Űri: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres. Vecsés: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 19 órakor: táncest, Monoron, 19-kor: előadás, Társadalom és ifjúság címmel. gok is elégedettek legyenek teljesítményemmel. Csoportok, feladatokkal Vajon mik azok a feladatok, terve'-., amelyeket Nagy Ibolya tavaly novemberben vállalt és amelyekért azóta is felelősnek érzi magát? — A tagösszeírást befejeztük, minden KISZ-ista átvette tagkönyvét. Jelenleg harmincegyen vagyunk. Á KISZ- oktatás népszerű a fiatalok körében. A hetenkénti foglalkozáson általában húszan-hu- szonöten vesznek részt. Az előadókon és a témák kiválasztásán sok múlik. — E- a szervezésen? Dudás Sándor válaszolt: — Az alapszervezetDen különféle feladatokkal megbízott csoportok tevékenykednek. Van olyan csoport, amely az ünnepekért felelős, a különféle évfordulókra, társadalmi ünnepekre felkészülés a feladata. A propagandacsoport gondoskodik a faliújság szerkesztéséről és a KISZ-tagok értesítéséről. Természetesen takarítócsoport is működik. — A KISZ-csoportok állandóan változnak, az aktuális feladatok miatt, s így lehetőséget kapnak a fiatalok, hogy a KISZ-munka minden területén dolgozhassanak. Csordás József gazdasági Hamarosan ismét elkezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság, mely elsősorban mindig küzdelmes, nagy iramú összecsapásokról volt híres, de most valószínűleg még izgalmakban bővelkedőbb lesz. A magyar labdarúgó-bajnokság átszervezése folytán vezető még szerényen hozzátette, hogy a tagbélyegeket is a csoportok vezetői osztják ki, és az elszámolásuk . mindig pontos. Parkot építenek Évek óta halogatott tervüket az idén megvalósítják: végre megkapták azt a területet, amelyen, ígéretük szerint, májusra kialakítják az ifjúsági parkot, kézilabdapályával, tollaslabdapályával, szabadtéri színpaddal. Fákat, sövényt, virágot ültetnek. Biztosak abban, hogy a park népszerű találkozóhelyévé válik a fiataloknak, s egy gondozatlan területtel kevesebb lesz a községben. Űri felszabadulásának 30. évfordulóján, november 14-én, régi képekből, tárgyakból, honismereti kiállítást akarnak rendezni. Ez a feladat valószínűleg meghaladná erejüket, de segítenek nekik az úttörők is. akikkel igen jó a kaocsolatuk. egymás rendezvényeit rendszeresen látogatják. és közösen készülnek a ie’en+ősebb feladatokra. A szervezőtitkár szerint az úri KISZ-szervezet ..középmezőnyben” helyezkedik el. de most lehetősége nyílik arra. hogy a járás kiválóan dolgozó alaDszervezetei közöt* emlegessék. Halász Pál alaposan megváltozik a megyei labdarúgó-bajnokság ösz- szetétele is: a jelenlegi helyzet szerint a bajnokság első hat helyezettje nyerne jogot arra, hogy jövőre is a megyei bajnokság tagja legyen, s e részt vevő gárda kiegészülne az NB III-ból visszakerülő csapatokkal, valamint a területi bajnokságból feljutó együttesekkel. Valószínű tehát, hogy a következő bajnokságban a már becses rangot jelentő megyei bajnokságban maradásért minden eddiginél nagyobb harcot vívnak majd az együttesek már csak azért is, és ezt nagyon jól tudják, mert könnyebbnek látszik most a bentmaradást biztosítani, mint később a rendkívül jó képességű osztályokból, járásokból felkerülni. Bár döntés még nem született, elképzelhető egy olyan járási bajnokság is, melyben többek között Vecsés, Üllő, Péteri, Monor, Gyömrő, Maglód, Ecser, Űri, M ende és Sülysáp csapatai rúgnák a labdát. ilyen járási bajnokságból pedig győztesként kikerülni nem látszik könnyű feladatnak, nem beszélve arról, hogy a győztes még valószínűleg osztályozót is vívhatna más járási győztes csapatokkal. Tehát a legbiztosabbnak az látszik, ha az első hat hely valamelyikét megszerzi az együttes. Erre járásunkból a legtöbb esélye a pilisiek gárdájának van. de valószínűleg Üllő, Maglód és Monor csapata sem adta fel a reményt. Mindezek tudatában érdekes iutballtavaszra számíthatunk tehát a megyében is, melyből egy kis ízelítőt a vasárnapi kupanyitányon már bizonyára kapnak is majd a gólra éhes szurkolók. (szatti) Vásár Sülysápon Sülysápon március 10-én, vasárnap, országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. Új ingatlan-nyilvántartás Csévharaszton Mindenki rendezze függőkén lévő ügyeit KISZ-isták Úriban A járás kiválói közé kerülhetnek