Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-28 / 73. szám

niT MtCtKI KJCíríap 1974. MÄRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK Vasárnap Czóbel-kiálliíás nyílik Tíz tárlat az idén Nagykőrösön A nagykőrösi Arany János Művelődési Központ kiállító­termében tíz tárlatot rendez­nek az idén. A sor március 31-én, vasárnap a Kossuth-dí- ,jas Csóbel Béla huszonöt olaj- festményéből összeállított be­mutatójával kezdődik. A 91 esztendős szentendrei mester tárlatát S. Hegedűs László Pest megyei országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyitja meg A művész alkotá­sait Kratocwill Mimi művé­szettörténész mutatja be. Április 28-tól két fiatal szol­noki művész, Bokros László festő és Bokros Júlia kera­mikus mutatkozik be Nagykő­rösön. őket követi majd a Jászberényben élő Sáros And­rás festőművész május 19-én nyíló gyűjteményes kiállítása. A ma hatvankét esztendős művész Glatz Oszkár és Rud- nay György tanítványaként végezte el a főiskolát, s leg­főbb témája az alföldi táj, amelyben él. Június 9-én az Arany Já­nos gimnázium volt diákjá­nak, Radóczy Máriának tűzzo­máncaival és batikjaival is­merkedhetnek meg a látoga­tók. Június 30-án egri művész, Nagy Ernő festő képeit mu­tatják be a nagykőrösi Arany János Művelődési Központ ki­állítótermében, majd július 21-én a Finomkerámia-ipari Művek Alföldi Porcelángyá­rának termékeit tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatok sora augusztus lt-én Simon Imre Pásztón élő festőművész kiállításával foly­tatódik. Szeptember 1-ón az Esztergomban élő Kaposi Endre festményeit, szeptem- ben 22-én a pécsi Platthy György festőművész alkotá­sait mutatják be, október 13-án pedig a hódmezővásár­helyi Hézső Ferenc festőmű­vész képeit. Ázsia magyar tudósa Emlékezés Körösi Csorna Sándorra Országszerte április 4-én emlékeznek meg Körösi Csorna Sán­dor születésének 190. évfordulójáról. Hogy lapunkban mégis most, március 28-án jelenik meg az emlékező írás, ennek külö­nös oka van. Cikkünk szerzője, a Budapesten élő id. Csorna Gyu­la ugyanis annak a családnak a leszármazottja, amelyből a hí­res Ázsia-kutató is született. És id. Csorna Gyula — Baktay Ervinnek, századunk híres Ázsia-kutatójának, egyben Körösi Csorna monográfusának megállapításaival égyezően, s a Szé­kely Múzeum kutatási eredményeivel ugyancsak egyezően — vallja, hogy világhírű rokona nem április 4-én, hanem már­cius 2 8-án született. Az április 4-i dátum úgy került be a lexikonokba, hogy Körösi Csorna Sándort 1784. április 4-én anyakönyvezték, tehát születésének ez volt a természe­tes módon írásban is fennmaradt időpontja. Emléké egyre több tudóst, írót, költőt, képzőművészt, ku­tató fiatalt ösztönöz tudomá­nyos munkásságának s példa- mutatásának értékelésére, sőt: életútjának bejárására is. Nemrégiben olvashattunk Ja- kabos Ödön kézdivásárhelyi fiatal nyolcvanezer kilométe­res gyaloglásáról, amellyel vé­gigjárta nagy orientalistánk útját Csomaköröstől Dardzsi- lingig. Hazánkban, szülőföld­jén, festményeik, rajzok, em­lékérmek s terek, utcák, isko­lák nevei emlékeztetnek nem­zetközi hírneves tudásunkra. A Magyar Tudományos Aka­démia Körösi Csorna Társa­sága, a kalkuttai Ázsiai Társa­ság, a tokiói Taisho egyetem évről évre megemlékezik szü­letésének és halálának évfor­dulójáról. Most, születésének 190. évfordulóján különösen tisztelettel emlékezünk nagy tudósunk életútj ára, értékelé­sére s emberi példamutatásá­ra. A háromszeki havasalji községben, Körösön született 1784. március 28-án. Édesapja, aki apró földecskéjét művel­te, télen szitakészítéssel fog­lalkozva s Mária Terézia ren­deleté miatt „gyalogrendbéli határőrtizedeé” is, nehéz anya­gi viszonyai miatt aligha gon­Országos jelentőségű zenei esemény Kilenc iskola a Chopin-versenyen Magyar—lengyel zsűri előtt, Abonyban lesz a döntő Lezajlottak a Pest megyei zeneiskolák Chopin-versenyé- nek elődöntői. A nagyszabású zenei esemény rendező szer­vei a Hazafias Népfront ceg­lédi járási bizottsága, a nép­front abonyi zenebarátköre, a budapesti ORBIS lengyel Ide­genforgalmi Tájékoztató Iroda és a budapesti Lengyel Kultúra, lebonyolítója pedig az abonyi Bihari János Álla­mi Zeneiskola. A versenyt a nagy lengyel zeneköltő halá­lának 125., valamint a Len­gyel Népköztársaság fennállá­sának 30. évfordulója tisztele­tére rendezték, s az elődöntők kedd este fejeződtek be a nagykőrösi zeneiskola növen­dékeinek szereplésével. Az elődöntők egy hétig tartottak, csaknem száz növendék rész­vételével. Kilenc zeneiskola jelentke­zett a versenyre: a megyei ze­neiskolák közül egy, a szobi, sajnálatos módon távol ma­radt. Az elődöntőkön egy kö­telező Chopin-mazurka sze­repelt minden növendék mű­során, valamint két szabadon választott darab, egy tetszés szerinti Chopin-mű és egy XX. századi magyar vagy len­gyel zeneszerző kompozíciója. A szabadon választott dara­bok is a növendékek lelkese­dését, szorgalmát dicsérték, igen sok szép változatos Cho- pin-művet hallottunk, a ma­gyar zeneszerzők közül pedig Bartók, Kodály, Tardos, Bo- zai, Frank, Szokolay, Zolnai, Huzella, Károlyi, Kadosa, Soproni, Járdányi, Farkas, Su­gár, Hajdú kompozícióit. Mai lengyel zeneszerzőként mind­össze Lutoslawski nevével ta­lálkoztunk a műsoron. Az elő­döntők során minden növen­déket ugyanaz a zsűri hallga­tott meg, s így egységes kép alakulhatott ki a zeneiskolák zongoratanszakának színvona­láról. A zongorista növendé­kek az előző években Hegyes- sy Sándomé vezető szakfel­ügyelő kezdeményezésére és vezetésével már több megyei versenyen és fesztiválon (Bar­tók Mikrokozmosz verseny, Kodály-verseny sfcb.) vettek részt, most más terület, más stílus zenéjében ismét igen jó felkészültséget mutattak. Az elődöntő színvonala a vártnál magasabb volt; sokan kételkedve vártuk, hogyan bir­kóznak meg a növedékek Chopin zenéjének komoly technikai és értelmezési ne­hézségeket állító feladatával. A fiatalok nagyszerű produk­ciói a tanárok hozzáértését, lelkesedését is bizonyították. örvendetes volt, hogy az új gödöllői zeneiskola a versenyt felhasználta a zenei ismeret- terjesztéshez, s — a megyé­ben egyedül — koncertszerűén rendezte meg az elődöntőt. Ezzel ismét — a múlt heti si­keres tanári hangverseny után — tan új elét adta létezésének, működésének. A zsűri tagjai voltak: Vá- czi Károly, a budapesti Bar­tók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola igazgatóhelyette­se, valamint Varsányi Lászió­né és dr. Hegyessy Sándomé megyei vezető szakfelügyelők. Az elődöntők részvevői közül huszonnyolcán vesznek részi május 9-én az Abonyban ren­dezendő döntőn. A zeneművé­szeti szakközépiskolák verse­nyére 10-én, a tanárok verse­nyére pedig 11-én kerül sor. A zsűriben lengyel és magyar zongoratanárok vesznek részt, többek között a verseny egyik védnöke, Wiktor Weinbaum professzor, a varsói Chopin Társaság elnöke is. Május 12-én záróünnepség és dísz­hangverseny színhelye lesz Abony. K. A dolhatott fia taníttatására. A falu iskolamestere azonban folytonosan ösztönözte a szü­lőkét, hogy ezt a rendkívül eszes legénykét okvetlenül ad­ják be továbbtanulásra a nagyenyedi kollégiumba. Vé­gül is apja, az akkor már 15 éves fiával begyalogolt Nagy- enyedre, s két „urfiu szolga- diákjaként" elindította min­den további támogatás nélkü­li életútjára. Tizenhat éves korában már felszabadult szolgadiáksá­ga alól. Egy török tudomá­nyos küldöttség látogatásakor ugyanis kiderült, hogy a kol­légium professzorai és egész diáksága közül egyetlen fia­tal: Csorna Sándor szolgadiák volt képes törökül tolmácsol­ni. Egy év alatt, hajnali és késő esti szabad idejében, gyertyafénynél már a görög, latin és héber nyelvek mellett a törököt is eredményesen ta­nulgatta. A nyelvek mellett különösen a francia forrada­lommal világszerte elindult „népek szabadsága” gondolat­világa és saját népe őstörté­nete iránt élt benne lelkes ér­deklődés. A nagyenyedi kol­légiumban elhatározta, hogy Ázsiában felkutatja a magyar nép őshazáját. Ezért folyta­tott keleti nyelvi és őstörténe­ti tanulmányokat külföldi egyetemen is, Göttingenben. Aztán a szláv nyelvekkel fog­lalkozott Temesvárott és Zág­rábban. S 1819-ben — 35 éves Icorában — könnyű öltözék­ben, maga faragta somfabot­jával, ruhájába bevarrott ke­vés pénzével s csak kirándu­lásszerű oldalbatyujával, gya­logszerrel indult el Nagy- enyedről szülőföldjén át Ázsiába, ahonnan nem is tér­hetett vissza többé hazájába. A Ázsiai életútjának ]eg_ döntőbb szakasza volt: tibeti és kalkuttai tudományos mun­kássága. Tibetbe azért töre­kedett, mert az akkori isme­retek alapján feltételezhette, bogy a tibeti kolostorokban, az ősi iratok között utalásokat ta­lál népünk őseire. Tibet azon­ban akkor még rejtelmes or­szág volt, ahova egyetlen európai kutató sem hatolha­tott be. Körösi Csorna Sándor volt az első — Szkander bég néven — már Ázsiában is annyira megbecsült tudós, aki három tibeti lámakolostorba is bejutott, s a zanglai, pbuk­táit és kanami kolostorokban nyolc éven át szinte elvisel­hetetlen körülmények között végzett tudományos munká­jával megalkotta és 1834-ben kiadta a világ első tibeti—an­gol szótárát és nyelvtanát. Ez a negyvenezer tibeti szó tette lehetővé az ázsiai ősi iroda­lom felkutatását is. Mindez első lépést jelentett az ázsiai és európai kultúra integráló­dásának lehetőségére. Életút­ja első kutatójának, a duna- haraszti születésű Baktay Er­vinnek a könyveiből olvashat­juk. hogy mindezt milyen kö­rülmények között tette meg. Baktay elsőként járta végig 1926-tól 1929-ig Körösi Csorna Sándor ázsiai útját. így írt róla: „Csorna primitív táplál­kozásának fő eledele a jak­vajjal készített tea, ruházata jakbörköpeny, lakószobája kamraszerű, rideg helyiség volt. Még a kinti mínusz negyvenfokos hidegben is fű- tetten maradt. Ennek fapadló­ján aludt éjszaka, hajnaltól késő estig pedig — az apró ablakon beszűrődő világosság mellett — dolgozta fel a ti­beti nyelvet és ősi irodalmat. Ez több mint százezer, 6 so­ros szövegű, 60X10 centimé­teres iratlapok feldolgozását jelentette.” Nyolcévi szenvedélyes ku­tatómunka után került végre emberi körülmények közé. A kalkuttai Ázsiai Társaság ugyanis a világ tudósai között egyetlen nyelvészt talált, aki a tudományos társaság hatalmas ősi iratanyagát, amelyben szanszkrit és más holt nyelvű anyagok is bőven voltak — több mint húsz, s főként ke­leti nyelvek ismerete alapján — képes lehetett elrendezni és feldolgozná. S ez az egyet­len tudós: Körösi Csorna Sán­dor volt. E munkájának, egy évtizedet igénybe vevő, befe­jezése után, ötvennyolc éves korában indult el újra erede­ti életcélja megvalósítására: a magyar őshaza felkutatására. Nélkülözésekben megviselt szervezete azonban már nem birkózhatott meg az akkori keleti világ halálos fertőzésé­vel: a maláriás lázzal: 1842. április 11-én elhunyt a Hi. malája lejtőjén, Dardzsiling városában. Ma is ott áll ma­gyar és angol feliratokkal em. léke a sírja fölött. Rendkívüli életutat jelent népünk és az emberiség szá­mára Körösi Csorna Sándor élete és tudományos mun­kássága. S mindezt pél­damutató jellemvonásai tet­ték lehetővé. Életének leg­nagyobb értéke pedig az, hogy az emberiség, s benne népünk: Kelet és Nyugat, Ázsia és Eu­rópa kulturális integrálódásá­nak első humánus lépését Kö­rösi Csorna Sándornak kö­szönheti. Emléke tennivalókat is ró ránk. így a dardzsilingi sír. javai kapcsolatban is. Az utóbbi időben felszámolták már a 130 évvel ezelőtti otta­ni temetőt, s csupán még né hány sírkő van Körösi Csbma Sándor síremléke körül. Fel­merült hazahozatalának gon­dolata is, de nemzetközi szem­pontból vitatható, hogy nem helyesebb-e, ha ott nyugszik, ahová még napjainkban is el­zarándokolnak tisztelői az em­lékműhöz, amelynek gondozá­sát a magyar—indiai őszinte baráti kapcsolatok is lehetővé teszik. Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke, 1969-beli indiai baráti látogatása alkal­mával hivatalos beszédében is kiemelte mind Körösi Csorna Sándor, mind Baktay Ervin értékelését. Ez is ösztönözheti az arra illetékes szerveket a Csoma-sír kölcsönös ápolásá­ra, megóvására. A másik ten- nivaló hazai jellegű, s az év­tizedekkel ezelőtt elkészült Körösi Csoma-szoborra, Antal Károly alkotására vonatkozik. Egy kőfaragó ktsz-ben (X. ke­rület, Sírkert utca 42.) várja, hogy felállítsák a fővárosban. Mind e gyakorlati tenniva­lók mellett természetesen el­sőrendű fontosságú, hogy a mai nemzedékben magatartá­sának, kutatói áldozatkészsé­gének példáját tovább ápol juk. Id. Csorna Gyula HETI FILMJEGYZET Illatos út a semmibe Bárdy György, Kállai Ferenc és Sinikovits Imre, semmibe című film főszereplői. az Illatos út a Lehet-e három kisstílű gaz­fickó szűkös fantáziájú játé­ka a halállal (önmaguk és egymás halálával) témája egy film vígjátéknak? Kissé különösnek tűnhet a kérdés, mert a halál és a víg­játék nem szorosan összetarto­zó fogalmak. Általában. De egy bűnügyi filmvígjátékban akár azzá is lehetnek. Nem valószínű, hogy az Il­latos út a semmibe írója és egyszemélyben rendezője, Ma­gyar József, mindezt ne tud­ná. Ha az új magyar film alapötletét néhány mondatban elmondjuk, akkor még úgy is tűnik, hogy itt egy pompás lehetőséget kínáló, az úgyne­vezett fekete humort bősége­sen alkalmazó filmkomédiát fogunk látni. Aztán a kész film arról győzi meg a nézőt, hogy valami okból elfelejtet­ték igazán fordulatosán (sőt: igazán humorosan!) 'kidolgoz­ni az alapötletet. Márpedig mit ér az olyan vígjáték, amelyen nem lehet nevetni, csak kényszeredetten somo­lyogni, s mit ér az olyan kri­mi, amelynek az utolsó húsz percében már minden gyerek tudja, ki issza meg' az Illatos út a semmibe nevű, méreggel fűszerezett finom francia ko­nyakot, s mindössze az tart bennünket izgalomban, hogy ez a tragikusnak szánt mozza­nat hányadik pohárváltásmál következik be? Magyar József előző (egyben első) játékfilm­je, A vőlegény nyolckor érke­zik, tobzódott a sztoritól füg­getlen, betétszámként ható ötletekben, önállósult kis je­lenetekben. Az Illatos út a semmibe ezt a túlburjánzást némiképp kontrollálja, és ez nem baj, de helyenként oly si­keres és szoros ez a kontroll, hogy semmiféle ötlet nem szi­várog át rajta. Ez viszont már baj. S ha még csak a kidolgozat­lanság, a gyengén mért humor és a gyéren csurranó-cseppenő ötletek lennének kifogásolha­tók ebben a filmben! De épp­úgy kifogásolnunk kell a há­rom főszereplő jelleme megrajzolásának fogyatékos­ságait is. Az egyébként is piti építőszövetkezet három veze­tő tagja, az elnök, a főköny­velő és a brigádvezető vagy diszpécser, ha lehet, még pi­tibb figura, akiknek gyerme­teg disznóságai és bornirt trükkjei úgyszólván hidegen, hagynak bennünket. Nem tör­ténik semmi olyasmi, amiért, vagy ellenük, vagy mellettük tudnánk drukkolni. Hogy va­lamiféle sikkasztásba keve­redtek, s emiatt most félnek az odacsöppent bárgyú elle­nőrtől, aki ráadásul meg sem találja a sikkasztás valósággal tálcán szervírozott bizonyíté­kait, és akit végül is megitat­nak a mérgezett konyakkal — nos, mindez az érdektelenség határát súrolja. S miután a három jómadár, meg az el­lenőr csak azért kel életre, ■mert négy kitűnő színész (Bár­dy György, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Pongrácz Imre) jól bevált eszközökkel eljátssza, hogyan játszana el ezeket a figurákat Bárdy, Kál­lai, Sinkovits és Pongrácz, így nemcsak az utolsó húsz percet tudjuk előre, hanem szinte valamennyi fordulatot. Lehet, hogy egyesek kifogá­solják majd a film meglehető­sen morbid hangvételét. Én nem ezt kifogásolom, hanem azt, hogy ez a viccelődés a halállal öncélú, üres ötlet, és sem szatírái éle, sem humora nincs. S így időnként nemcsak hogy öncélú, hanem kissé íz­léstelen is. Solari ris A stúdiómozikból ezen a héten kerül a szélesebb körű filmszínház-hálózatba Andrej Tarkovszkij érdekes alkotása, a Stanislaw Lem Solarisából készült kétrészes, színes szov­jet film. Mint az köztudott, Stanis­law Lem az úgynevezett tudo­mányos-fantasztikus regény, a sci-fi egyik legjelesebb mű­velője, a műfaj már-már klasszikusnak mondható kép­viselője. S Lem műved között is külön klasszis a Solaris. Bálint Ildikó tárlata y. Tegnap délután nyílt meg Budapesten, a Stúdió Galériá­ban Bálint Ildikó, Szentendrén élő grafikusművész önálló ki­állítása. A kiállítást, amely március 27-től április 13-ig tart nyitva, D. Fehér Zsuzsa művészettörténész nyitotta meg. Koppány György felvétele alig-* még tűnő Lem sikereinek titka hanem abban van, hogy a legfamtasztikusabbnak ötletei, történetei mögött is ott találjuk a rendkívül gondos és pontos lélektani motiválást, az emberi agy és az emberi természet beható ismeretét, a jellemrajz még a fantáziában is reális megfogalmazását Fantázia, de nem fantazma­gória — így jellemezte egy kritikusa Lem műveit. A So- larisra mindennél jobban il­lik ez a meghatározás. Lem arról beszél benne, hogy bár a jövő emberére csodálatos dol­gok várnak, mégsem szabad, hogy elhatalmasodjon e jövőn (s a benne élő emberen) a technika elgépiesítö hatása, a lelki elszegényedés, a szelle­mi egyoldalúság, a fizikai el- korcsosulás. Azaz: az ember nem lehet alárendeltje a saját maga által létrehozott techni­kai és tudományos eredmé­nyeknek. Tarkovszkijt is elsősorban az erről mondottak ragadták meg a Solarisban. Így aztán egyál­talán nem a Lem-féle könyvet filmesítette meg, hanem annak alapján, azt továbbgondolva, annak bizonyos motívumait felerősítve alkotta meg film­jét. A Solaris ennek ellenére nem holmi celluloidszalegra fényképezett tanulmány, ha­nem izgalmas, érdekes, lebi­lincselő filmalkotás. Megérde­melten kapta az 1972-es can- nes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját.- Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents