Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-23 / 69. szám

Ifjúsági nagygyűlés Tegnap délután ifjúsági nagygyűlést tartottak Ceglé­den a Kossuth Művelődési Központban. A több száz egy­begyűlt KISZ-fiatalt és a meghívott vendégeket, köz­tük Gyigor Józsefet, az MSZMP ceglédi városi bi­zottságának első titkárát, Kür­ti András városi tanácselnö­köt, a megjelent veteránokat Kohlmayer Ádám, a gyűlés elnöke köszöntötte. Az Internacionálé elhang­zása után Orosz Agnes, a KISZ ceglédi városi végrehaj­tó bizottságának tagja mon­dott ünnepi beszédet, majd az új KISZ-tagok tettek foga­dalmat. A fogadalomtétel után a városi pártbizottság nevében Gyigor József kö­szöntötte az új KISZ-eseket. Ezt követően Kováts Zol­tán, a KISZ ceglédi városi bi­zottságának titkára kitünte­téseket adott át a kiemelke­dő munkát végzett aktivisták­nak, majd ünnepi műsor kö­vetkezett. Tanácstagi beszámolók Hétfőn, március 25-én Ceg­léden a következő körzetek­ben kerül sor tanácstagi be­számolókra és utcabizottság- választásokra: A 25. körzet lakóinak dél­után 6 órai kezdettel a Kini­zsi úti iskolában Simon Ist­ván, a 66. és a 67. körzetnek a Czárák dűlői iskolában Oláh István és Pintér Gá- borné tanácstag tart beszá­molót. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPt JÁRÁS ÉS CE6LÉD VAROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM 1974. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Az új tanévben Testnevelési tagozat a Mészáros Lőrinc iskolában Napjaink gyakran emlegetett témája a helyes életmód, a megfelelő táplálkozás, mozgásigény kielé­gítése. Sokféle orvosi intelem elhangzik, tudományos kutatások eredményeit népszerűsítik. Egyre több szó esik a testkultúráról, hiszen a gyermekkortól az öreg­korig, az életkori sajátosságokat figyelembe véve, moz­gásra van szüksége a szervezetnek. Dr. Mohos Györggyel, a város és a járás sport­orvosával a munkája során szerzett tapasztalatairól beszélgettünk. Rendszeres mozgás —• harmonikus fejlődés A sportorvosnak többféle teendője van. Elsősorban a versenyszerűen sportolók meghatározott időnkénti fe­lülvizsgálása. Az úttörőket, serdülő- és ifjú korúakat ne­gyedévenként, a felnőtteket Segítenek az óvodaépítésben Építő fiatalok fóruma A Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet gazdasági vezető­sége és KISZ-alapszervezete penteken rendezte meg a köz­pontban dolgozó fiatalok if­júsági fórumát. A szövetkezet elnöke, Ma­gyar János megnyitójában tá­jékoztatást adott az 1973-as gazdasági eredményekről és részletesen ismertette idei ter­veiket. Elmondta, hogy az el­múlt időszakban egyre job­ban fiatalodik a szövetkezet dolgozó gárdája, a vezetőség számít a fiatalok lelkiisme­retes munkájára, és segítségü­ket kéri a közös célok meg­valósításához. A szövetkezet­nél az ifjúsági törvény meg­jelenését követően végrehaj­tási utasítást készítettek. Min­den támogatást megadnak a fiatalok szakmai és politikai továbbképzéséhez. Felmérést készítenek a tovább tanulni szándékozókról, szeretnék el­érni, hogy valamennyi dolgo­zójuk, akinek még hiányzik, elvégezze az általános iskola nyolcadik osztályát. Lehető­séget adnak a második szak­ma elsajátításához, jelenleg is sok fiatal vesz részt a gépke­zelői tanfolyamon, melynek összes költségét a szövetkezet vállalta magára. Az építkezni szándékozók­nak bontási anyagot, szállí­tóeszközt és célfuvarlevelet biztosítanak. Két évenként megrendezik a Szakma ifjú mestere vetélkedőt és a jó eredményt elérőket meg is ju­talmazzák. A fiatalok képvi­seletében a KISZ-titkárt meg­hívták a termelési tanácsko­zásokra, vezetőségi értekez­letekre, kikérik véleményét a fiatalokat érintő ügyekben. A hozzászólások között igen sok hasznos vélemény és ja­vaslat hangzott el. A többi közt felvetették: a szövetke­zetek közös összefogással óvo­dát építhetnének dolgozóik kisgyermekei számára. Ma­gyar János, a szövetkezet el­nöke válaszában elmondta, hogy a Köztársaság utcai óvo­da építéséhez kívánnak anya­giakkal hozzájárulni, és kérte a fiatalokat, hogy társadalmi munka felajánlásával segítsék a megkezdett építkezést. Ez­zel lehetőséget teremthetnek a szövetkezeti tagok gyermekei­nek elhelyezésére. Az értekezleten Karsai Jó­zsefet választották meg kül­döttnek, ő képviseli majd a szövetkezet fiataljait a KI- SZÖV ifjúsági parlamentjén. Kőhalmi Dezső félévenként kötelezik orvosi vizsgálatra. Feladatkörébe tar­tozik, hogy ellenőrizze azok­nak a tanulóknak egészségi állapotát, akiket szüleik az is­kolai testnevelés alól szeret­nének felmentetni. Gondos orvosi vizsgálat alapján születik meg a javas­lat könnyített testnevelésre, egyes gyakorlatok alóli fel­mentésre. A mozgássérültek, szervi betegségekben szenvedők egy éve gyogytestnevelésen ve­hetnek részt a városban, szakképzett gyógytornász ve­zetésével. Az a cél, hogy a rendszeres mozgás ne maradjon ki a ser­dülő gyermekek életéből, hi­szen a harmonikus testi és szellemi fejlődést szolgálja. Éppen ezért érthetetlen a szü­lők törekvése: sokan minden áron fel akarják mentetni torna alól gyermeküket. Álta­lában azok állnak elő ilyen kéréssel, akiknek fia, lánya jó tanuló, megállja a helyét az iskolában, de félő, hogy test­nevelésből gyengébb osztály­zatot érne el mint a többi tantárgyból. Bár az általános eredménybe nem számít bele ez a jegy, nem akarják „el- csúnyítani” az eminensek bi­zonyítványát. Mohos doktor szerint nap­jainkban divatosak a külön­órák, a matematika-, zene-, nyelvoktatás stb., a diákok a sport iránt alig érdeklődnek. Ez nincs így rendjén, a szü­lők nem tudják, hogy gyer­mekeik szellemi fejlődéséhez szükséges a rendszeres test­edzés is, hiszen a sportnak a személyiség formálásában is fontos szerepe van: az akarat­erőt, a bátorságot, a kitartást erősíti. Felvételi vizsga A gyógytorna iránti bizal­matlanság oka, hogy a foglal­kozásokat a város egyik isko­lájában összevontan végzik, a délutáni órákban. Egyelőre még kevesen élnek a lehető­séggel, hogy orvosi felügyelet­tel, gyógytornász irányításá­val tornáztassák rászoruló gyermekeiket. Az idén Cegléden a Mészá­ros Lőrinc általános iskolában a hatéves gyermekek egy cso­portja számára létesül testne­velési tagozatos első osztály. A ma még óvodába járó jöven­dő elsősöket orvosi vizsgálat alapján javasolják az emlí­tett tagozatra, s mivel az ér­deklődés igen nagy, március 25-én és 26-án az iskola tor­natermében felvételi vizsgát tartanak. Örömmel üdvözöl­hető ez a kezdeményezés, hi­szen a szokásos tantervi anyag oktatásán kívül dél­utáni sportfoglalkozásokat is tartanak. Már az első évben 45 órán tanítják az úszást. Mire a diákok nyolcadikosok lesznek, eldönthetik, ki me­lyik sportágat választja a to­vábbiakban. A felnőttek is Nemcsak a gyermekeknek, fiataloknak, a felnőtteknek is szükséges a mozgás, a tested­zés. Sok lelkes propagálója van ennek az ügynek, ám a lehetőségek még korlátozot­tak. A sportorvos egy fővárosi példát említett: a László kór­ház sportlétesítményei nyit­va állnak azok előtt is, akik nem sportolnak versenysze­rűen, csupán felüdülésként kívánják megmozgatni iz­maikat. Jó lenne ehhez ha­sonló gyakorlatot meghonosí­taná Cegléden is, hiszen nem elég az igények felkeltése, gondolni kell kielégítésük le­hetőségeire is. T. T. MELEG IDŐBEN TÖBB FOGY Tankautókban hozzák a sort Egy nap alatt három tűzeset A gondatlan avarégetés miatt oda lett a szénakazal Szerdán mozgalmas napjuk volt a ceglédi tűzoltóknak. A kora reggeli órákban egy nagykőrösi ház melléképülete gyulladt ki, a gyorsan érkező segítség megakadályozta a tűz továbbterjedését, így je­lentéktelen anyagi kárral vég­ződött az eset. Nem sokkal később a monori vasútállo­másról jelentettek tüzet, ahol egy vagon féktuskójának be- szorulása okozta a szénnel megrakott szerelvény kigyul­öcsi ötéves és mivel egyetlen csemetéje a szü­leinek, minden­képpen testvérkét szeretne. Most, hogy megsokasod­tak a városban a pöttöm utasokat szállító babako­csik, öcsivel az utcán alig lehet bírni, lohol kocsi­tól kocsiig, néze­geti a pólyátokat, kérdezősködik, al­kudozik, kunyerál. Szerinte a kistest­ladását. A délutáni órákban Újszilváson, az egyik közös gazdaság szénakazlai — gon­datlan avarégetés miatt — gyulladtak ki. Ennek oltásában a szolnoki tűzoltók is részt vettek. Az avarégetés sok tűzesetet idézett már elő ezen a tava­szon. Az égetésre szükség van, azonban több gonddal, elővigyázatossággal elkerül­hető lenne a nemegvszer ko­moly anyagi kárral járó tűz. mint falra hányt borsó, úgy pereg­nek le a fiúról. — Mondok va­lamit, anya. — ér­velt legutóbb. — Tudod mit. legyen a mi titkunk: ve­gyünk együtt esv testvérkét Nem baj, ha egészen picike lesz, úgy biztosan olcsóbb. Majd meglátod, hogy meglepődik apu és hogy fog neki örülni, mikor hazajön! Babavásár véreket kocsistul valamelyik áru­házban árusítják, ahol választani le­het, akár ikreket is. Mamája nap mint nap egyma­ga vív a kisfiúval szócsatát, mivel a gyerek apja hiva­talos ügyben több hónapos külföldi kiküldetését tölti éppen. A felsora­koztatott érvek, Ez évben lesz huszonöt esz­tendeje, hogy a magánsörke- reskedőket államosították Ceg­léden. A Kőbányai Sörgyár kirendeltségének vezetőjével, Vanház Endrével beszélget­tünk munkájukról, eredmé­nyeikről. 1950-ben a kirendeltség évi forgalma közel ötezer hekto­liter volt, idén csak a februári túlhaladta a négy és fél ezer hektót. Természetesen az emelkedő sörfogyasztással együtt nőtt a munkaerőszük­séglet, az első évihez viszonyít­va negyven százalékkal emel­kedett dolgozóik száma. A ki- rendeltség körzetéhez tartozik a ceglédi járás mellett a nagy- kátai járás déli része is. Ceg­lédre tankautóval hozzák a sört Kőbányáról, s helyben napi huszonkét ezer üveggel palackoznak. Emellett hordó­sör értékesítésével is foglal­koznak. A sört négy gépkocsi­val szállítják az ellátási terü­letük több mint háromszáz boltjába. Az országszerte fokozódó sörigény Ceglédre is jellem­ző. Forgalmuk az elmúlt év­ben 22 százalékkal emelkedett, ám ennek ellenére sem sikerült az ellátást maradéktalanul biz­tosítani. Sokat könnyített a helyzeten az 1973-ban már tel­jes kapacitással termelő Bor­sodi Sörgyár. Megkezdték a szentesi sörgyár építését is. A kirendeltség vezetője el­mondta, hogy a hirtelen bekö­szöntött meleg próbára teszi a dolgozókat, de eddig minden megrendelést sikerült mara­déktalanul kielégíteniük és je­lenleg is van raktáron ele­gendő minőségi sör. Bíznak benne, a nyári időszakban is ki tudják elégíteni a jelent­kező igényeket. Reméljük, hogy így lesz. k. d. A KINIZSI KUPÁÉRT A KÖZGÉP Nagykőrösön a Kinizsi Ku­páért folyó férfi kézilabda- torna vasárnapi fordulójában egymás ellen mérkőzött a két ceglédi — a KÖZGÉP SE és a Bem SE — csapat. Az első ta­lálkozót néhány hete . nagy meglepetésre a megyei baj­nokságban szereplő Bem SE nyerte, most az NB Il-es KÖZ­GÉP visszavágott Ceglédi KÖZGÉP SE— Bem SE 21:13 KÖZGÉP: Szalisznyó I. — Hörömpő. Jónás Unicsovics, Cseh. Szabó. Gyenes. Csere: Szrapkó — Szalisznyó II. Ju­hász, Mari. Bem SE: Vízvári — Zulxxr, ötvenezer kötet A ceglédi Városi-járási Könyvtárbán ötvenezer kötet ol­vasnivaló várja a kölcsönzők népes táborát. Több mint négy­ezer olvasó látogatja rendszeresen a kis — összesen száz négyzetméter alapterületű — felnőtt és gyermek olvasót. Apáti-Tóth Sándor felvétele NEM VENDEG: MUNKAGÉP Megérkezett a „Johny” Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet csatlako­zott azoknak a tsz-eknek a sorába, amelyek áttértek a zárt rendszerű kukoricater­mesztésre. Űj, nagy teljesít­ményű gépsorokat is vettek, erő- és munkagépeket, me­lyekkel nem lesz nehéz a ku­korica gondját viselni a nagy­üzemi táblákon. A tsz 631 hektáron vet kukoricát eb­ben az évben. A kért gépek közül a napokban megérke­zett a John deere márkájú traktor, melyet több munka­fázishoz tudnak majd alkal­mazni. Helyszíni közvetítés Abonyböl Irodalmi rejtvényműsor A Petőfi Rádió március 25-i, hétfői adásában, a Kettőtől hatig című zenés riportműsor­ban tíz percet a könyveknek szentelnek. A Könyvről köny­vért irodalmi rejtvényműsor színhelye az abonyi Kazinczy Ferenc könyvesbolt lesz. A játékra az adás napján, a helyszínen lehet jelentkezni, délután 13.45 órakor. A győz­tes nyereménye 500 forint ér­tékű könyvutalvány lesz. A játékot Czigány György ve­zeti. Kézilabda villámtorna a Bem SE pályán Eseményekben gazdag órák A hét végén idegenben ját­szik a Bem SE NB III-as lab­darúgócsapata. Egerbe láto­gatnak az NB Il-es Bem SE tekézői és a nagykőrösi kézi­labdatornán szerepel a KÖZ­GÉP SE és a Bem SE. Ceglé­den négy sporteseményre ke­rül sor. Ma: A KÖZGÉP SE négyes teke­pályáján 16 órakor kezdődik a Ceglédi KÖZGÉP—Bp. Csa­varárugyár NB III-as mérkő­zés. Tavaly még mindkét csa­pat csak az NB II-ben játszott Vasárnap: Kézilabdában: A FIN kere­tében a városi KISZ-bizottrág 15 csapat részvételével kézi- labda-villámtornát rendez. A visszavágott Túlik, Kuthán, Básti, Guzsaly, Malizs. Csere: Juhász — Csu- lik, Talmácsi, Nagy. Az NB II-esek most is tar­talékosán álltak fel, az eltil­tott Godó és a sérült Szalkay hiányzott. Ügy tűnik, a KÖZ­GÉP játékosai kezdenek for­mába lendülni, javuló telje­sítményt nyújtottak. Az első 10—20 percben szoros volt az eredmény, 3:3, 5:4 után sok gólt szereztek gyors indítás­ból. elhúztak, s végeredmény­ben biztosan szerezte meg a győzelmet a magasabb osz­tályban szereplő együttes. A legtöbb gólt Jónás (6) és Juhász (5) lőtte. mérkőzések a Bem SE gerjei pályáján 9 órakor kezdődnek. Tornában: a Közgazdasági Szakközépiskola tornatermé­ben 10 órakor rendezik meg az úttörőolimpia megyei dön­tőjét. Labdarúgásban: a Vasutas­sporttelepen 14 órakor NB li­es mérkőzésen találkozik egy­mással a Ceglédi VSE és a Szabó Lajos SE csapata. A ceg­lédiek 17 ponttal a nyolcadik helyen állnak. Az újonc me­zőtúriak pedig jelenleg a ne­gyedikek. A Vasutas a legutób­bi fordulóban imponáló biz­tonsággal 5:0 arányban győ­zött a Bp. Építők ellen, de a Szabó Lajos SE, ha büntetőből lőtt góllal is, két bajnoki pon­tot szerzett. A két tavaszi for­dulóban még eddig egyikük sem szenvedett vereséget, sőt, a vendégek még pontot sem vesztettek. Erősségük a véde­lem. Ha a CVSE megismétli múlt vasárnapi játékát, újabb győzelmet arathat. Nagy har­cot ígér az összecsapás, főleg a hazai csatárok és a vendégek védői között. U. L. MOZIMŰSOR Szabadság: ma és holnap: Merénylők (francia—olasz— NSZK). Abony: ma és holnap: Hé, barátom, itt van Sabata! (olasz). Törtei: ma és holnap: Jog az ugrásra (szovjet). Jász«' karajenő: ma és holnap: Az Ezüst-tó kincse (nyugatnémet —jugoszláv). Albertirsa.- hol­nap: West Side Story I—II. (amerikai). Kőcser: holnap: Sheriock Holmes magánélete (angol). Ceglédbcrcel: holnap: Katonazene (magyar).

Next

/
Thumbnails
Contents