Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-21 / 67. szám
Hat gép, tíz szakember Egymillió forint - növényvédő szerekre Az Aranykalász Termelő- szövetkezet Pilis és Nyáregyháza határában az idén egymillió forint értékű növényvédő szert használ fel. Jelen- . leg hét növényvédő géppel rendelkeznek. Háromezerötszáz hektár területre 25 ezer hektoliter per- metlevet szórnak ki, amelyet négy-öt köbméteres tartály- kocsival szállítanak a határba. A növényvédelemben tíz szakembert foglalkoztatnak. Csak a részvevők száma változott A tavaly megrendezett műsoros rendezvényeken csaknem ötezerrel kevesebben vettek részt, mint 1972-ben, noha, az előadások száma nem változott: egy-egy műsoros rendezvényre átlagosan száz- nyolcvan helyett száznegy- vennyolcan váltottak jegyet a monori járás művelődési otthonaiban. •A..P/E S-T. MEGYEI HÍRLAP K Ü V Ö N K I A D A S A XVI. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1974. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Ötvenedik jubileum Javult a technikai ellátottság MtfSOR MOZIK Gomba: Az arany lakodalom. Monor: Régi idők focija. Űri: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket. Vecsés: ördögcsapat. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron. 18 órakor: táncest. Monoron, 20 órakor: az ifjúsági klubban, Ki kicsoda, mi micsoda a monori járásban? címmel vetélkedő. Nevelik az utánpótlást A pilisi tűzoltózenekar indulójára bevonuló iskolások dallal és verssel köszöntötték az 50 éves fennállását ünneplő üllői önkéntes tűzoltótestületet. Az elnökségben helyet foglaltak Béki Ferencné és Vámos Géza országgyűlési képviselők, Újvári András alezredes, a Pest .megyei Tűzoltóparancsnokság törzsparancsno- ka, dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal elnöke, a nagyközségi pórt- és állami vezetők, valamint a szomszédos községek önkéntes tűzoltóparancsnokai. Erdei Gábor, Üllő tanácselnöke méltatta a fél évszázados testület munkáját, majd Tollár József hadnagy, az üllői önkéntes tűzoltók parancsnoka tartotta meg beszámolóját. Piros karszalaggal — 1924-ben alakult meg, tizenegy taggal, Üllőn az önTanácskozási jcggal Fiatalok az önkormányzatban Szeszmentes szórckszás, társasutazások Nemrég a Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ Malom utcai központjában jártunk, s megkérdeztük az igazgatósági elnöktől, hogy a szövetkezet vezetősége miképpen érvényesíti az ifjúsági törvényt? Spanits Gyula elmondotta, hogy működési területükön az általános iskolákkal megkötött szocialista szerződések keretén belül kívánják megismertetni a szövetkezeti mozgalmat az ifjúsággal. Különös gonddal foglalkoznak a szövetkezeti tagok, valamint a fizikai és hálózati dolgozók jó képességű gyermekeinek továbbtanulásával. A i szövetkezet vezetősége célul tűzte ki, hogy a soron következő tisztújítások alkalmával a fiatalokat fokozottan bevonják a belső önkormányzati munkába, továbbá az ifjúsági szervezetek képviselőit testületi üléseikre tanácskozási joggal hívják meg. A helyi sportköröket évente rendszeresen támogatják, és segítik a könyvtárak fejlesztését is. A sápi KISZ-tagoknak időszakos jelleggel lehetővé tették az egyik vendéglátó egységben a szeszmentes szórakozást. Az igazgatósági elnök végül megjegyezte, hogy a múlt évben, jó munkája elismeréseképpen, a Szovjetunióba húsz nődolgozót küldtek ki a nőnapra, az idén pedig, jutalomképpen, ötven, túlnyomó- részt fiatal dolgozó utazik repülőgépen, áprilisban Moszkvába. A vezetőség az ifjú dolgozók munkakörülményeit korszerű technikai eszközök és gépek alkalmazásával javítja. K. L. kéntes tűzoltótestület. Az alapító tagok közül hárman még ma is aktivan és nagy igyekezettel végzik a szerelési gyakorlatokat: id. Győri József hadnagy, Fülöp János százados és Lubszki József főhadnagy magas kora ellenére is követendő példát mutat a fiatal tűzoltóknak. — Az alakuláskor a technikai felszerelés egy kocsifecskendőből állt, mely még ma is jól működik — folytatta beszámolóját a tűzoltóparancsnok. — Az első jelentős tűzeset az alakulást követő esztendőben volt, a Kapta lantanyán kigyulladt egy kocsiszín, a kivonuló üllői tűzoltókat azonban a tulajdonos nem engedte a tűzhöz. Ök maguk gyújtották fel a gépeket, hogy megmeneküljenek a tönkrej menéstől, illetve, hogy kifiI zesse kárukat a biztosító. Akkor még nem volt egyenruha, a tűzoltók ügy különböztették meg magukat, hogy a karjukon piros szalagot. viseltek, majd sóját pénzükből sapkát vásároltak. Új szertár épül — A felszabadulás után már sok támogatást kaptunk a községi tanácstól és a helyi üzemektől. Legutóbb a Kossuth Tsz nyolc, a helyi tanács pedig tíz öltöny gyakorlóruhát vásárolt a testületnek. Az anyagi támogatás is évről évre jelentősebb. A technikai ellátottság szintén javult, a 800-as kismotor fecskendővel, de hely hiányában egyebet nem tudunk fogadni. Gondot okozott az ötvenkét férfi, kilenc nő, tíz ifjúsági és huszonnégy iskolás önkéntes tűzoltó elméleti és gyakorlati szakmai továbbképzése is, teremhiány miatt — Örömmel tájékoztatom a testületet — jelentette ki Tol lár József hadnagy —, hogy az idén nagy összegű beruházással felépül Üllőn az új és korszerű tűzoltószertár, következésképp a felnövő utánpót lás jobban megismerkedhet a tennivalókkal. Tavaly a községben négy tűzeset fordult elő,, a gondatlanságból eredő tüzeket azonban az önkéntes tűzoltótestü let megfékezte, több százezer forint értéket mentve meg. Még hatásosabban A tűzoltóparancsnok elmondta még, hogy a tűzoltáson túl, a legfontosabb feladatuk a megelőzés: a községi lakóházak és középületek mintegy hetvenöt százalékát ellenőrizték, és pótoltatták a hiányosságokat. — A járási és megyei tűzoltóversenyeken is évről évre jól szereplünk. Reméljük, hogy eredményes munkánkat még hatásosabban folytatjuk majd a megváltozott lehetőségek és körülmények között — fejezte be ünnepi beszámolóját Tollár József. Ezután Újvári András alezredes köszöntötte a jubiláns testületet, melynek herendi vázát ajándékozott. Pesti Imre Közlekedési klub Vezetői igazolványt szerezhetnek A sülysápi művelődési házban közlekedési klub alakult, melynek tagjai minden csütörtökön és vasárnap délelőtt 8—12 óra között foglalkozáson vesznek részt, s nagy érdeklődéssel hallgatják Jámbor Ferenc és Kovács Ferenc előadását. A klubvezetők rendszeresen ismertetik a tagokkal a közGépszemle A Monori Állami Gazdaság gombai üzemegységében megtartották a tavaszi műszaki gépszemlét. A gazdaság főmérnöke, Hajdinák János s a kerület műszaki vezetői vizsgálták meg a szemlére felsorakozott tizenkét gépet. Három ICH- traktor után a határba kellett kimenniük, azok három műszakban, éjjel-nappal kint dolgoznak a földeken, amióta az idő engedi, s műszaki állapotukról jó bizonyítvány: zökkenő nélkül végzik dolgukat. Mutnéfalvy Adorján felvétel® ISMÉT A PÁLYÁN A Vecsés—Monor rangadó mérkőzés már inkább csak a hagyományok miatt számított eseménynek: a két csapat jelenlegi tudása, helyezése láttán, bizony nosztalgiával gondolhatunk csak az egykori sikerekre. Egy érdekessége azonban volt a találkozónak: Trasszer Lajos pályára lépése. A csaknem negyvenéves játékos, aki oly sok nagy csata hőse volt, akinek vezetésével Szabad Föld Kupát nyertek, megyei bajnokok lettek, aiki volt már a megye legjobb középhátvédje, a járás legjobb sportolója, négy év után ismét visszatért a zöld gyepre. Vecsésen nem probléma- mentes a labdarúgó-szakosztály működése.,A fiatal labdarúgók egy része sem tekintette a vecsési színeket őszintén magáénaík, a bajban rögtön lelépett a süllyedő hajóról. A csapatkapitánynak az utóbbi vereségek, bizony, sokszor jobban fájtak, mint azokmalk, akik a pályán voltak, mert az igazi sportember nem törődik bele könnyen a kudarcba. Minapi találkozásunk alkalmával azt mondta, újból elkezdi; Vecsésen most minden labdarúgóra szükség van. És legutóbb ismét ö vezette ki a vecsésieket a pályára. Tudom biztosan, szorongott, izgult, mint a lámpalázas diák. Visszatérése fényesen sikerült: több mint fél év után, ismét győztesen hagyta el a vecsési gárda a pályát. A győztes gólt Trasszer La- jo$ rúgta. (szatti) Úttörősport T ornászbajnokságok Már az országos döntőben Az elmúlt három hét a tornászoké volt járásunk úttörősportjában: a Kossuth iskola új tornatermében rendezték meg a kisdobosok bajnokságát, a II. és III. osztályú, valamint a tornaterem nélküli iskolák tömegtorna-bajnok- ságait. A legszínvonalasabb, a legszebben kivitelezett gyakorlatokat a monori 2. sz. általános iskola leány kisdobosaitól láttuk: Serfőző Antalné testnevelő növendékei ezúttal is remekeltek, bajnokságot nyertek. A csapat tagjai: Skrenya Kinga — Szilas Judit Bán Ida. 2. Pilis, 1. sz. iskola. 1. csapata, 3. Pilis, 1. sz. iskola 11. csapata. Kisdobos fiúk: 1. Pilis, 1. sz. iskola l., 2. Vecsés, 3. sz. iskola, 3. Pilis, 1. sz. iskola 11. Megyei labdarúgó-bajnokság Nagy hazai fölény — megérdemelt győzelem ÜHőaPomáz 2:0 (1:0) Üllő, háromszáz néző, vezette: Surmánn. Már az első percekben kitűnt. hogy a vendégcsapat az egyik pont reményében jött Üllőre: teljes védekezésre és szoros emberfogásra rendezkedett be, így az üllői támadások nehezen jutottak el kapujáig. A sorozatos támadások hatására a 25. percben fellazult a szilárd védelem: kapu előtti kavarodás után Tóth Béla megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A félidő további részében folytatódott az üllői támadás- sorozat. de eredmény nélkül. A második játékrész elején a hazai kapus, Csorba két esetben csak nehezen tisztázott a támadásba lendült po- mázi csatárok elől. A fellángolás azonban csak tiz percig tartott, egy gyors és korszerű okc ó után a kapufáról visszapattanó labdát Kamasz vágta a hálóba. A további félórában egy-egy kapufa és néhány veszélyes lövés jelentett izgalmat. A védekezésre berendezkedett vendégek már eleve feladták a támadási lehetőséget, így a mérkőzést üllői fölény jellemezte. A hazaiak játéka megérdemelte a győzelmet. Jók: Csorba, Tóth S., Antal és Tóth B. A harmadosztályú bajnokságban a lányok között a pilisi 1. sz. iskola csapata (Kovács Gaoriella, Lévai Teréz, Czinka Éva, Berinszki Ágnes, Trepka Katalin, Jánosa Petronella) lett a bajnok, testnevelő: Ferenczy László, a fiúk között Vecsés 3. sz. iskolájának csapata győzött (Szabó Árpád, Popperman Károly, Téglás István, Teleki Imre, Fenyvesi Adám, Krausz József), testnevelő: Csuba Jenő. A másodosztályú bajnokcsapat, lányok: Monor, 1. sz. iskola (Szilágyi Erzsébet, Fodor Eszter, Naszvadi Ágnes, Gazdag Éva, Molnár Éva), testnevelő: Fehér Imréné; .iúk: az üllői általános iskola csapata (Kajos Tivadar, Kis- marosi József, Baranyi János, Béky Péter, Szlávik Gábor, Vinklár István), testnevelő: Somogyi Károly. (Az osztálymegjelölések a Magyar Tornász Szövetség által a serdülő korosztály számára előírt kategóriákat jelentik.) ★ A tornaterem nélküli iskolák felsőtagozatos osztályaiból két fiú és két lány vehetett részt a számukra kiírt 'tömegtorna-gyaiíortatok- bol áilo járási bajnokságon. A nyolcvannégy induló közül bajnokságot nyert fiúk: Strohmajer Mátyás 5., Győri Antal 6., Szerdahelyi István 7., Szegedi Károly 8. osztályos tanuló (mindannyian Sülysáp 1. sz. iskolájának versenyzői, testnevelőjük: Veress Lajos). Lányok; Pángyánszki Gizella 5. (Káva), Vészelik Piroska 6, (Sülysáp 1. sz. iskola), Titz Katalin 7. lSülysáp, 1. sz. iskola). Bakó Erzsébet C’asad). 8. o°-*0lyos tanuló. ★ A monori 2. sz. iskola kisdobos leánycsapata megnyerte a megyei bajnokságot is, és bejutott az országos döntőbe. (b.) lekedési szabályokat és a turizmus lehetőségeit. A közelgő tavaszra tekintettel, nemcsak Sülysáp, hanem Űri községből is egyre többen j iratkoznak be a klubba, kiváltképpen a lófogatosok és a segédmotorosok körében nagy az érdeklődés az előadások iránt. A kellő ismeretek birtokában, a vezetői igazolvány megszerzése céljából a tag bármikor vizsgára mehet, a szükséges jelentkezési lapot a vizsgára a művelődési házban beszerezheti. Érdekességként megemlítjük, hogy olyanok is beiratkoztak a klubba, akik már jogosítvánnyal rendelkeznek, ugyanis a klubvezetők negyedévenként az időközben megjelent közlekedési szabályokat ismertetik, és szemléltető módon meg is magyarázzák. (krátky) ha erőt tud gyűjteni a másnapi újrakezdésre. — Van egy nagy gödör az udvaron. Emésztőgödör lesz. Sok-sok rimánkodásra, a szülők ásták ki őszi szabad szombatjaikon. Még ki kellene tég- lázni é be kellene fedni. Előre félek a tavasztól, mert mielőtt a gödörre tető kerül, még igen sokat kell könyörögnöm. Ezek után nem csoda, ha pesz- szimista vagyok az új óvoda építése ügyében, persze, csak a szülők társadalmi munkájára gondolva. A KELTEX helyi munkásai egy ledolgozott szabad szombat bérét. 7712 forintjukat adták nekünk, amit faltól-falie szőnyegre és nv- lonfüggönvrp költöttem. A tsz egyik -»ocialista brigádig kétezer forinttal segített, játékokat vettem érte. Gyerekeink ezen a kis helven is jól érzik magukat, s ebben nagy része van az óvoda dolgozóinak, a da ikának. Munkhárt Jánosáénak, a főzőnőnek Fazekas Istnánnénak és Mázás Imrénknek, az élelmezési gondnoknak. — Igyekszünk minél többet tenni a kicsinyekért, akik szüleikkel együtt megérzik ezt, szeretnek minket és az óvodát. Lilik Márta fordul balra, s rámutat az ajtó mellett álló mosdóállványra: rajta egy mosdótál, fölötte falra szerelt víztartály. — Ha már így eldicsekedtem, nézze meg a személyzeti öltözőt is — és a falon függő, két ruhafogasra mutat. Jól érzik magukat — Kicsit nehezen megy itt minden — fordítja komolyra a szót, visszatérve az új óvoda gondolatához. — Amikor huszonöt éve. ezt csak hallomásból tudom, az itteni hitelszövetkezet épületét óvodává alakították. a gyerekeket nem engedték el a szülők, az óvónő és a dajka ment el a kicsinyekért. hogy be ne csukják az óvodát. — Szeptemberben huszonhat gyermek felvételi kérelmét utasítottuk el, többen is jelentkeznének. de meg sem próbálják, mert tudják, hogy reménytelen. Az új óvoda felépítéséhez társadalmi munka kellene, mert elegendő pénz nem áll rendelkezésünkre. De ki ér itt rá társadalmi munkát végezni? Az emberek többsége ingázó, korán kel. vonattal, busszal zötyög haza, örül, Épült 1890-ben. Kis lakóháznak nézném, ha falán nem jeiezné tábla, hogy ez az úri óvoda. Huszonhat gyermek tartózkodik benne naponta 8-tól 4 óráig, az egyetlen, 32 négyzet- méteres terem minden zugát megtöltve. Horváth Józsefné óvónő foglalkozik a kicsinyekkel. Új kellene — Egyetlen csoportban, ilyen szűk helyen nehéz megoldanunk az életkori sajátosságoknak megfelelő foglalkoztatást. A gyerekeknek a legfontbsabb a mozgás, a játék, s míg az egyik csoport vidáman ugrabugrál, a másik sem tud megfelelően odafigyelni az óvónőre. Nagyon jó lenne egy korszerű, új óvoda: a gyermekek külön csoportokban, foglalkoztatótermek, fürdőszoba, mellék- helyiség. — No, nem mondom — teszi hozzá keserű humorral —, a két utóbbi most is megvan. Télen az udvari komfortot nem használjuk, nagy gond lenne öltöztetni-vetkőztetni a gyerekeket. így hát ide, az előszobába tettük ezt a kisedény- tartó katedrát. — Itt meg a fürdőszoba — Szűkösen, gondokkal Ha a szülők Is segíthetnének...