Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-02 / 51. szám

6 "SKMiAap 1974. MÁRCIUS 2., SZOMBAT NB I -es program A labdarúgó NB I. tavaszi má­sodik fordulójának két mérkőzé­sét már ma lejátsszák. Szombat. Újpesti Dózsa—Salgó­tarjáni BTC (Megyeri út, 17), Vi­deoton—Bp. Honvéd (14.30). A vasárnapi mérkőzések 14.30- kor kezdődnek, kivéve a pécsi ta­lálkozót. ahol 14 órakor lépnek pályára a csapatok. Vasárnap. Ferencváros—Tatabá­nya (Népstadion), MTK—Vasas (Hungária krt.), VM Egyetértés— Rába ETO (Szőnyi út), Szegedi EOL—Csepel, Zalaegerszeg—Dorog, Pécsi MSC—Haladás VSE. Automata madáretetők Látogatás a láperdőben A „maszek" turisták is természetjárók Ausztria, Svédország, az NSZK, Románia, Csehszlovákia, Olaszor­szág, Svájc és Franciaország után a Szovjet Tenisz Szövetség is meg­vétózta a Nemzetközi Tenisz Szö- vets\g és az Amerikai Szövetség megegyezésén alapuló határoza­tot, amely egy úgynevezett „vá­rosok közötti” nemzetközi ver­senysorozat megrendezését cé­lozza. A természetbarát-mozgalom 1967-ben élte fénykorát, az országban 98 407 szervezett tu­ristát tartottak nyilván, me­gyénkben pedig 2861-et. Az országos létszám később 73 ezerre csökkent, a megyében pedig 1622-re. A tavalyi esz­tendő viszont fejlődést hozott, j az elmúlt év végeztével 2171 I Az atléták is elkezdik Kupanyitány kettős tétért Csömör—Csepel rangadó Egyre jobban belelendül a labdarúgás gépezete. A hét végén a Magyar Népköztársa­sági Kupa megyei selejtezőjé­nek első fordulója szólítja po­rondra a csapatokat. Az MNK- nyitányon 31 mérkőzés lesz ugyanis az első fordulóban a Kossuth KFSE NB I B-s csa­pata erőnyerő. A kupaszoká­soknak megfelelően — a vá­ci meccs kivételével — az ala­csonyabb osztályúak magasabb osztályúakat látnak vendégül. Területi csapatok találkoznak a Malinovszkij SE—Veresegy­ház mérkőzésen. Egy mérkő­zés már ma sorra kerül, Pilis- csabán a helyiek az NB III-as Pilisvörösvári SC-t fogadják. A továbbjutók egy része március 10-én újabb kupafor­dulót vív. Azért csak egy ré­szük, mert az NB Il-es és NB III-as csapatokat a bajnoki rajt szólítja porondra, s ők egy későbbi időpontban, hétköz­ben vívják majd újabb mér­kőzésüket. A megyei bajnok­ságban és az alacsonyabb osz­tályokban szereplő együtte­sek március 10-én folytatják szereplésüket. A tét kettős: az MNK me­gyei elsőségének kivívása, s ezzel párhuzamosan a győztes­nek felajánlott Pest megyei Hírlap Kupa elnyerése. A pa­pírforma a hét végi nyitányon a későbbi folytatáson is a ma­gasabb osztályúak sikerét ígé­A DUNÁNTÚLI TALAJJAVÍTÓ ÉS TALAJVÉDELMI VÁLLALAT MEGYEI IRODÁJA (Cegléd, Pesti út 76.) FELVÉTELRE KERES C 100 AS GÉPVEZETŐKET Azoknak a jelentkezőknek, akiknek nincs meg a kellő szakképzettségük, 1 éven belül biztosítjuk a gépvezetői vizsga letételét, a vállalat költségén. Kereseti lehetőség a kollektív szerződés szerint. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ VONTATÓVEZETŐKET ÉS KOTRÓGÉP-ALSÓKENŐKET Jelentkezni lehet szombat kivételével mindennap, Cegléd, Pesti út 76. szám alatt. ri. Azonban, akárcsak az el­múlt években, most is sok meglepetés várható, hiszen a kisebb csapatok fokozott becs­vággyal vetik magukat a küz­delembe, tulajdonképpen en­nek magyarázata, hogy tavaly egy járási csapat, Tárnok lett a Pest megyei Hírlap Kupa­győztese. Az NB I B-ben a jól rajtoló Kossuth KFSE vasárnap má­sodik tavaszi bajnoki mérkő­zését vívja, s a Pasaréti úton nem esélytelen az egyik pont megszerzésére. A kézilabda Dunakanyar te­remtornán vasárnap befejeződ­nek a férfi csoportmérkőzé­sek, s véglegesen tisztázódik, hogy a március 10-i finálén kik mérkőznek majd a végső el­sőségért, illetve a további he­lyezésekért. A Kerék utcában az Óbuda Kupáért kiírt teremkézilabda- torna fináléján vasárnap, 17 órakor lesz az elsőség sorsát eldöntő Csepel—Csömör ran­gadó. v A gödöllői és dunakeszi me­zei futóverseny is jelzi, hogy a sportban már küszöbön a tavasz, egyre több sportágban lépnek pályára a versenyzők, a csapatok. Szombat LABDABÜGAS. Megyei MNK- selejtezö. Piliscsaba—Pilisvörösvá- ri SC (14.30, Horváth dr.j. Vasárnap ATLÉTIKA. Mezei futóverseny a Gödöllő Kupáért (Gödöllő, Erzsé­bet park, 11). A váci járás mezei futóversenye (Dunakeszi-ALag, 10). BIRKÓZÁS. A Pest megyei szö­vetség dr. Nagy Zoltán úttörő szabadfogású emlékversenye (da- basi gimnázium, 11). KÉZILABDA. A Dunakanyar te­remtorna 9. fordulója a Dunake­szi Vasutas-sportcsarnokban. 8: Debreceni Medicor—Váci Forte (női), 8.42: HBNA—Gödöllői Va­sas (férfi), 9.24: Dunakeszi SE— Debrecen, 10.06: PENOMAH—Váci Forte (női), 10.48: HBNA—Pilisvö-. rösvár (férfi), 1L30: Dunakeszi SE —Gödi TK (női), 12.02: Gödi TK— Váci Forte (női ifi), 12.34: PENO­MAH—Gödi TK (női), 13.16: Nagy- káta—Váci Forte, 13.48: Dunai Kő­olaj-Gödi TK, 14.30: Nagykáta— Dunai Kőolaj (női ifi). LABDARÚGÁS. NB I B. Pénz­ügyőr—Kossuth KFSE (Pasaréti út, 14, .Hámori). A Magyar Népköztársasági Ku­pa megyei sele>tezöjfnek erső tor- uuiója. A meraozesek az eiuiáliók otthonában, 15 órakor kezdődnek. Visegrad—Perbál (V. Oszáczai), Szigetmonostor—Aszódi Építők (Totdi), Halásztelek—Szigethalom (Hídvégi), Újszilvás—Pilisi KSK (Bokor), Tápióbicske—Nagykoros! Kinizsi (Bondár), Dunavarsany XI. kér.—Csepel Autó (Varjú), Dunai Kőolaj—Budaörs (Huve), Solymár —Albertirsa (14.30, Kaiser), Duna­varsany I. kér.—Pomáz (14, Gál), Diósd—Maglód (Szórádl), Gödi TK —Monor (Sőmen), Gyál—Üllő (Ta- bányi), Dány—Kartal (Vasas), Pé­teri—Isaszeg (Balia), Dabas I. kér. —Szigetszentmiklós (Surnian), Fel- sőpakony—Vecsés (Angyal), Szob —IM Vasas Iklad (Kelemen), Da- bas II. kér.—EGSZÖV MEDOSZ (Gyónón, Darula), Mende—Bem SE (Horváth dr.), Vácduka—Tö­rökbálint (Gecse), Tárnok—Sziget­újfalu (Halász), Váchartyán—Gö­döllői Vasas (Endes), Váci Híradás —Váci Vasutas (14, Pintér), Duna­keszi SE—Dunakeszi Vasutas (10, Soós), Péteri—Ceglédi Vasutas (Aranyosi), Malinovszkij SE—Ve­resegyház (Szendrő), Zrínyi SE— Farmos (Glózik), Ráckeve—Dötn- söd (Dorozsmai), Erdőkertes—Hé- vízgyörk (Soós), Szentendrei Mathiász—Dunabogdány (Leilei). SAKK. Megyei csapatbajnokság. I. osztály: Gyömrő—IM Vasas Ik- lad. II. osztály: Dunakeszi SE— Dunamenti Hőerőmű, Dunaharasz- ti—Túra, Öcsa—Galgamácsa, Üröm szabadnapos. olyan természetjáró volt me­gyénkben, aki sportköri tag. Vajon mivel magyarázható ez az ingadozás, hiszen az utóbbi időben a hétvégeken szinte ellepik a hegyeket, a festői tájakat a kirándulók. Azzal, hogy a régi turisták egy része már nem ragaszko­dik az utazási és egyéb ked­vezményeket nyújtó igazol­ványhoz, másrészt helyes fel­ismerésként egyre többen töl­tik a hétvégeket a szabadban. Mayer Géza, a Pest megyei Természetbarát Szövetség el­nöke a szövetség idény nyitó­ján a fenti gondolatok jegyé­ben hangsúlyozta, hogy el­avult az úgynevezett „bakan­csos” turista kifejezés, mindenki természetjáró, aki a hét végét a szabad­ban tölti. i A szövetségnek az ő foglal­koztatásukról is gondoskodni kell megfelelő túraprogram, túravezetők biztosításával, ar­ra törekedve, hogy közülük minél többen lépjenek be a szervezett turisták táborába. Egyébként ez az elv a szö­vetség munkájában már ed­dig is érvényesült. Ezt szol­gálták az úgynevezett nyílt túrák, a motorosok, vízi spor­tolók részére kiírt kirándulá­sok s egyéb események. En­nek jegyében idén. újításként az autósok ré­szére különprogramot biztosítanak. Május 5-én a Pilis hegységbe a szurdok térségébe várják az autósokat, akik itt parkíroz­nak, majd szakképzett vezető irányításával gyalogtúrát tesz­nek. Június 2-án Zebegény- ben lesz a kiinduló állomás. Az illetékes erdőgazdaságok már gondoskodtak az autós parkolóhelyekről. Megyénkben harmincnégy szakosztály működik, s közü­lük tavaly 28 szerzett pontot a túraversenyek során. Az elsőséget a Ceglédi Építők vívta ki, szakosztályvezetőjük Kiss Ta­más Sándor. A további sor­rend: Dunakeszi Mechanikai Labor (Székely András), Du­nakeszi Vasutas (Horváth Fe­renc), Dunabogdányi Építők (Horányi György), Pestvidéki Gépgyár (Dobai Jánosné) Gö­döllői 202. sz. MüM (Reketye Lajos). A szervezett turisták nagy • segítséget nyújtanak a termé­szetvédelemnek. Idén ünnep­ük a társadalmi erdei szol­gálat megalakulásának tízéves jubileumát. A Pilisi Parkerdő- gazdaság visegrádi klubjában március 10-én ünnepséget ren­dez a társadalmi erdei szolgá­lat vezetői illetve a szakosz­tályvezetők részére. A madáryédelem is egyre jobban hozzájuk tartozik. Szentendrey Géza, a Pilisi Parkerdőgazdaság mérnöke el­mondta, hogy 200 darab automata ma­dáretetőt szerelnek fel, s a TESZ-tagok segítségét kér­te ezek elhelyezésében, illetve az etetők folyamatos feltölté­sében. Központi magtárolóból viszik majd a helyszínre a madáreledelt. Kovács Mátyás, az Állami Erdőrendezési Hivatal képvise­lője rövid tájékoztatóban is­mertette az ócsai láperdő ne­vezetességeit. Ez a terület is védelemre szorul, s több szak­osztály felajánlotta segítségét, így a Ceglédi Építők, Nagy­kőrösi Építők és Kinizsi, Pest­vidéki Gépgyár és Dunabog­dány. Március 23-tól június 30-ig szombati és vasárnapi napokon, összesen 32 alkalom­mal vigyázzák majd ezt a ter­mészetvédelmi területet. Az érdekelt szakosztályok veze­tői vasárnap ócsai terepszem­lére mennek. Mivel a szakosztályoknak egyre nagyobb szerep jut a természetvédelemben, felvető­dött: a jelenlegi 8 bizottság mellé alakítsanak madárvédel­mi és természetvédelmi bi­zottságot. Ezt a kérdést még jó néhány javaslattal együtt a szövetség elnöksége tárgyalja majd. Az értekezleten a részvevők létszáma az eddigi rekordot jelentette, s igen sok hozzá­szóló volt. Koroknai István, a Nagykőrösi Kinizsi szakosz­tályvezetője bejelentette, hogy ősszel a városban természetbarát-ligetet lé­tesítenek, s már előre felkérte a szak­osztályokat, mindegyikük egy fát ültessen ezen a területen. A facsemetékről a helyi tsz gondoskodik. , Csadó János, a váci járási KISZ-bizottság képviselője el­mondta, hogy március 31-én a forradalmi ifjúsági napok isaszegi ünnepségére motoros túrát, valamint váltófutást rendeznek Váctól Isr. szegig. Akárcsak ő, még többen fel­vetették: minél több fiatalt vonjanak be a természetjárók táborába. R. L. FÉRFI KÉZILABDA VB Magyarország—B uigária 19:15 (9:7) A magyarok pénteken kora reggel tartottak egy könnyű, gimnasztikából és labdagya­korlatból álló edzést, majd képmagnóról nézték meg a jugoszláv—bolgár mérkőzést. A két edző, Faludi Mihály és Kovács László ennek alapján látta el tanácsokkal a játéko­sokat a délutáni bolgárok el­leni dessaui sorsdöntő találko­zóra. Ami 24 órával ezelőtt még csak terv volt, megvalósult: Magyarország férfi kézilabda- válogatottjar két győzelemmel bejutott a világbajnokság leg­jobb nyolc csapata közé füg­getlenül a vasárnap esti Ju­goszlávia elleni harmadik cso­portmérkőzés eredményétől. Magyarország: Horváth — Vass S. (6), Demjén (1), Simó (1) , Stiller (1), Hunyadkürti (6); csere: Bartalos, Gubányi (2) , Kocsis (1), Vass K. (1). A-z együttesből Horváth nagyszerűen védett, Vass Sán­dor és Hunyadkürti egy tucat gólt dobott. Előbbi talán a négy évvel ezelőtti világbaj­nokságon. játszott ilyen jól. A fiatal játékosok most bebizo­nyították azt, hogy lehet rá­juk számítani. Gary Morava, az Egyesült Álla- mok tornászválogatottjának tagja csütörtökön egy St, Louis-i kór­házban meghalt. A 21 éves spor­toló a válogatott egyik edzésén két nyakcsigolyáját. eltörte, s a gyors orvosi beavatkozás már nem segített rajta, 4S órával a sérülés után elhunyt. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ beton- és lakatosáru üzeme betontermékek gyártására FELVESZ férfi munkásokat. Könnyűgépkezelői vizsgával rendelkezők előnyben részesülnek. Jelentkezés: ÁFÉSZ-üzem Vác, Derecske-dűlő (a gumigyár mellett) Telefon: 10-782. I APRÓHIRDETÉSEK Felvételre keresünk keretléckészítő üzemünkbe faipari gépmunkást, faipari betanított munkást, női munkaerőt betanított munkára, férfi segédmunkást. Jelentkezés: ÜVEGES SZÖVETKEZET Budapest Vili., Baross u. 66—68. Telefon: 334—998 mindennap hétfőtől-péntekig 8 és 16 óra között. A MÁV Budapesti Építési Főnöksége Budaörs építésvezetősége vasútépítési (pályarnunkás) munkára felvesz: 18. életévüket betöltött férfi dolgozókat. Bérezés: MÁV kollektív szerződés szerint. Páty—Zsámbék— Biatorbágy útvonalon, (elegendő létszám esetén) különbusszal biztosítjuk a napi munkába járást. Jelentkezés: Főnökségünk budaörsi építésvezetőségén l Budaörs vasútállomás. A Budapesti Műbútor­asztalosok Ipari Szö­vetkezet keres styl bútorasztalos és faipa­ri gépmunkásokat re­szortmunkára, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Budaoest X., Maláta u. 31. (Éles- saroktól 5 perc). Meg­közelíthető: 13, 28, 37- es villamossal. 32, 61, 62. 85-ös autóbusszal. Fémforgácsoló, főleg esztergályosmunkát azonnali kapacitással vállal a Gödöllői Épí­tőipari Szövetkezet. Gödöllő. Dózsa Gy. u. 67. sz. A Pest megyei Szol­gáltató és Csoma­goló Vállalat Faipari telepére felveszünk női és férfi segéd- és betanított munkáso­kat, valamint a moso­dai üzem részére 2 fő varrónőt. Jelent­kezni lehet a Faipari telep munkaügyi osz­tályán. Monor Nagyközség Tanácsa pályázatot hirdet műszaki ügy­intézői munkakör be­töltésére. Követel­mény: építőipari is­kola, vízügyi szakkö­zépiskola vagy tech­nikusi végzettség. Fi­zetés bértáblázat sze­rint. Kutatóintézet felvé­telre keres autómotor­szerelőt. Jelentkezés levélben vagy szemé­lyesen. Cím: Kis­állattenyésztési Kutató Intézet, 2100 Gödöllő, állami telepek munka- ügyi vezető. A Fűrész- és Hordó­ipari Vállalat ceglédi üzeme felvételre keres férfi segédmunkáso­kat. Jelentkezés mun­kanapokon, szombat kivételével: Cegléd. Kosárhegy u. 22. (Jászberényi úti felül­járó mellett) 8—15 óráig. _________________ A Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa György u. 20.) azonnali belépéssel felvesz 10 t teherbírá­sú BAK daruhoz ke­zelőket________________ Ke resünk sajtoló gép­munkást (II. műszak­ra) férfi segédmun­kást. Jelentkezés: ÉVIG Villamosgépgyár Bp. X., Gyömrői út 128. Munkaügyi cso­port. Telefon: 273— 640/192 melék. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Kuta­tási Eszközöket Kivi­telező Vállalat (Buda­pest XIV., Komócsy u. 29—31.) felvételre keres műszaki rajzolót, gyorsgépírókat. Je­lentkezni lehet a vál­lalat személyzeti osz­tályán, szombat kivé­telével reggel 7 órától 15 óráig. Vidéki, kihelyezett munkahelyeinkre segédmunkásokat azonnal felveszünk. Árokásó munkagépre 1 fő gépkezelőt felveszünk. Jelentkezés: Termelőszövetkezeti Közös Vállalkozás Felsőpakony, Ipacs Klára üi. Csepel szigetiek, figyelmébe! A Kavicsbánya Vállalat a Csepeli üzeme területén levő alkatrész­raktárába férfi anyagkiadót és raktári segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a helyszínen: Bákonyi raktárvezetőnél, vagy az Anyagosztályon. Bp. V., Dimitrov tér 2. félemelet. A Taurus Abroncs­gyár felvesz 18. élet­évét betöltött szakma­nélküli férfi, női dol­gozókat. Étkezést, vi­dékiek részére szállást biztosítunk. Útiköltsé­get térítünk. Kereseti lehetőség munkakö­röktől függően. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mel­lett ____________________ A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépésre: la­katos, esztergályos, marós, vízvezetéksze­relő, tmk géplakatos, gázkazánszerelő, ka­zánfűtő, raktári mun­kás, betanított gép- munkás, anyagmozga­tó, segédmunkás, gya­lust, kovácsot és vasútőröket. Cím: Bu­dapest XIV., kér. Tahy u. 97—101. Bejá­rat: Tatai út és Fáy út sarokról. Keresünk kezdő, vagy gyakorlott általános adminisztrátort, és Ascota 170-es könyve­lőgépre gépkönyvelőt, esetleg kezdőt betaní­tunk. Jelentkezés: a főkönyvelőnél. Ferro- elektrika Szövetkezet, Vecsés, Somogyi B. u. 2. sz. __________________ OTP leányfalui üdü­lője keres 2 fő kony­hai dolgozót délelőttre, 1 fő mosogatónőt dél­utáni elfoglaltságra. Jelentkezés naponta 16 és 19 óra között. Leányfalu, Móricz Zsigmond út 253. sz. Leányfalu felső autó- buszmegállóhoz kb. 300 méterre Tahi felé. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Kuta­tási Eszközöket Kivi­telező Vállalata felvé­telre keres esztergá­lyos. marós, lakatos, elekroműszerész, mechanikai műszerész, szobafestő szakmunká­sokat, valamint beta­nított- és segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti 0%ztályán (Budapest XIV., Ko­mócsy u. 29—31.) szom­bat kivételével, reggel 7 órától 15 óráig. A Magyar tudomá­nyos Akadémia Kuta­tási Eszközöket Kivi­telező Vállalat (Buda­pest XIV., Komócsy u. 29/31.) felvételre keres anyagkönyvelőket, bérelszámoló és SZTK elenőrt. Jelentkezni le­het a vállalat személy­zeti osztályán, szom­bat kivételével reggel 7 órától 15 óráig. _____ A Centrál Vendéglátó Vállalat azonnali be­lépéssel felvesz: szak­képzett és betanított szakácsot, cukrászt, büfévezetőket és he­lyetteseket, eladókat, üzleti adminisztrátoro­kat és pénztárost, fér­fi raktárost, felszolgá­lókat, segédmunkást konyhára, déli időben 4 órás munkaidőben is foglalkoztatunk, mel­lékfoglalkozásban is. Jelentkezni lehet: Bu­dapest VIII., Nagyfu­varos u. 23. Munka­ügyi Osztály. ADÁS. ■ VÉTEL Tápiószelén, Kockás úton 780 négyszögöl telek eladó. Érdeklőd­ni : Fekete, Szolnok, Két u. 32. Ház eladó, beköltöz­hető, 2 családnak is alkalmas vagy 2 rész­ben, teljes összkom­fort. Nagykőrös X. kér. Szolnoki u. 16. Telefon: 67.___________ Dunaaarasztin szoba, konyhás ház beköl­tözhetően eladó. Meg­tekinthető: március harmadikén délelőtt: Attila utca 34. ________ El adó két részben is 485 négyszögöles telek, alappal és egy nagy­motoros ipari Singer- varrógép. Üllő, Kiste­mető u. 47.___________ Ke ttőszobás családi ház 500 négyszögöl te­lekkel beköltözhetően eladó. Cím: Abony. Kazinczy u. 58. Nagy. Moszkvics 412-es IH- rendszámmal, első­kézből eladó. Tel.: 838—330 egész nap. Cím: Bp. Mátyásföld, Rákóczi F. u, 11. Gyálon, közlekedéshez 3 perc 1 szobás + melléképülettel, 200 négyszögöl telekkel családi ház beköltöz­hetően eladó. Ladler Jenő 41. Érdeklődni egész nap. _____________ Be költözhetően eladó pincével, kerttel, gyö­nyörű fekvésű, ker­tészkedésre alkalmas, betonút melletti ház. Dr. Csutorás. Tázerdő dűlő 6. Nagykőrös. Parkettázást, mű-- anyagburkolást anyag­gal is vállalok. Azon­nali kezdés. Szőke, Üllő, Kertekalja u. 7. Bármilyen kőműves munkát vállalok. Csi- zi Lajos, kőműves­kisiparos. Szentendre, Bükköspart 14. ________ Vi rágmagkülönleges- ségeimet tavaszi ve­tésre szállítom, őszi­rózsa: tömött, piros, fehér, tüskésszirmú színkeverék. Tűszir­mú rószaszín, krém- és vegyes. Parkdália színkeverék. Calendu- la narancssárga. Grammonként 4 Ft. Godóné, 5081 Szajol. Pomázon garantált vegytísztítás 3 nap alatt is! Schönnénál, Pomáz, Beniczki u. 5. (udvarban).___________ Ha jdúszoboszlón, für­dőhöz közel, három­szobás, bútorozott, összkomfortos lakás eladó vagy hosszabb időre kiadó. Érdeklőd­ni: 2007 Cegléd, Árpád u. 17.__________________ Az OKGT Geofizikai Kutatási Üzem 300 m2 (19x16 m-es) belméretű helyiséget keres — le­hetőleg központi fű- téses — speciális mű­szergépkocsik téli tá­rolására, Pesten vagy Pest megyében. A he­lyiség bejáratának mérete: 3,5x3,5 m szükséges. Az ajánla­tokat kérjük címünk­re: 1068 Budapest, Gorkij fasor 42. Gaz­dasági osztály, külde­ni. Levélcím: 1391 Bu- dapest. Pf. 213.______ A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére Betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! Cím: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest XVIII., Gyömrői út 85-91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Aranyérmes szülőktől származó törzsköny­vezett, erőteljes jó­indulatú him kuvasz­kutyámmal csak törzs­könyvezett kuvasz szuka fedeztetését vál­lalom. Előjegyzés: Mo­nor, H. Kovács J. u. 32, sz. ________________ 8 általános iskolát végzett vagy végző fiúkat ipari tanulónak szerződtetünk az 1974/ 75. tanévre: kőműves, ács, asztalos, burkoló, festő, villany- és víz­gázszerelő szakmák­ban. Kőművesipari tanulóknak ipari- tanuló-otthoni elhelye­zést biztosítunk. Je­lentkezés : írásban vagy személyesen: Áp­rilis 4. Építőipari Szö­vetkezet Budapest Vili., Auróra u. 23. Munkaügy.

Next

/
Thumbnails
Contents