Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-08 / 32. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 1974. FEBRUÁR 8., PÉNTEK Értékesít, közvetít Eredményesen dolgozott a MEZÖKÖV A tagszövetkezetek érdekeit kell képviselnie A Dél-Pest megyei Szövetkezetek Értékesítő és Beszerző Közös Vállalkozása (MEZÖKÖV) igazgatótanácsi ülésen vitatta meg az 1973-as év mérlegét és az idei terveket. Skultéty József, az igazgatótanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük dr. Merényi Károlyt, a Termelőszövetkezeti Kereskedelmi Iroda igazgatóját és Vimola Károlyt, a tsz-szövetség titkárát. Treszkai Barna, a MEZÖKÖV igazgatója, a múlt év kereskedelmi tevékenységéről beszámolva, elmondotta, hogy áruforgalmukat és jövedelmüket tavaly megduplázták, anyagi alapot igyekezve teremteni a további munkához. A közös vállalkozásban 31 tagszövetkezet érdekelt, a bővülés nem csekély, hiszen két éve még csak tizenhetet tartottak száFeltehetően növeli majd a csatlakozási kedvet a közvetlen gépbeszerzés és az autó- vásárlási lehetőség, amely kizárólag csak a tagszövetkezeteket illeti meg. A MEZÖKÖV tavaly 690 vagon terményfélét forgalmazott, illetve annak egyharma- dát közvetítette: az emelkedés jelentős az előző évi 350 vagonnyi mennyiséghez képest. A must és a bor begyűjtése is eredményesebb volt: hétezer hektoliterről húszezerre emelkedett az átvett és értékesített mennyiség. Az 1972. évi 14 millió forintról 31 millióra emelkedett a bevételi forgalom, s ez 177 százalékos tervteljesítésnek felel meg. Az évi nyereség 650 ezer forint, húsz százalékkal több a tervezettnél. A tagszövetkezeteknek összesen 105 ezer forintot tudnak visszatéríteni. Az évvégi tehermentes vagyon megközelíti a másfél millió forintot. A közös vállalkozás közvetítésével Olaszországba exportáltak 32 vagon lucernalisztet, osztrák megrendelésre 300 mázsa mustármagot szállítottak. Belföldi partnereik közül jó kapcsolatot alakítottak ki a Nagykőrösi Konzervgyárral, amelynek tíz vagon szeletelt paprikát adtak el, a szolnoki, a ceglédi és a tápiósze- csői ÁFÉSZ-okkal, s több más kereskedelmi céggel. Az idei év terveit körvonalazva, az igazgató arról beszélt, hogy az áruforgalmat növelve, 1,4 millió forintos nyereség elérésére törekednek. Terveik reálisak, hiszen az értékesítendő árualap adott, csupán fel kell kutatni, és megfelelő feltételekkel értékesíteni kell. Az áruelhelyezés útja kialakult a több éves partneri kapcsolatok alapján. Növekedik majd a kiskereskedelmi bolti forgalom, melyből tízmillió forinta számítanak. Jelenleg tíz elárusítóhelyük van, egy a korszerű szolnoki vásár- csarnokban is, további négy-öt árudát kívánnak létesíteni. (Jó lenne, ha a MEZÖKÖV a jövőben a lakosság zöldséggel és gyümölccsel való ellátásából is a korábbinál jobban kivenné a részét.) Dr. Kárteszi János, az ellenőrző bizottság elnöke, az év során tartott négy revízió alkalmával szerzett tapasztalatokról számolt be. Megállapította, hogy mind az adminisztratív, mind a számviteli munka színvonala emelkedett, a mérleg adatai helytállóak, a gazdálkodás pénzügyileg megfelelő. A jövőben főként a jutalékon alapuló vállalkozások lebonyolítására kell törekedni: a tagszövetkezetek, a MEZÖKÖV és a partner egyaránt jól jár. A takarékos költséggazdálkodás jellemzi a közös vállalkozást, azt kell szem előtt tartani továbbra is. Vimola Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy a MEZÖKÖV a szövetkezetek áruforgalmi' érdek- képviseleti szerve, s ezt tevékenységük során sosem szabad elfelejteniük. A tagszövetkezetek érdekeit messzemenően támogatniuk kell munkájuk során. A közös vállalkozások bármilyen kicsik is még, szövetkezetpolitikai szempontból lényegesek, és jövőjük van. A hozzászólók elfogadták a gazdálkodásról szóló mérleget, és egyetértett az idei törekvésekkel. Számos ötlet, javaslat hangzott el az együttműködés kiszélesítésére, a lehetőségek körének további bővítésére. T. T. Már az indiánok is ismerték Az álmot adó orvosok Műtét - korszerű körülmények között Amikor megszületik az orvosi döntés, hogy műteni kell, a beteg akaratlanul is megkérdezi : — Ugye, elaltatnak? Az eredményes műtét egyik feltétele az, hogy a beteg nyugodtan, mozdulatlanul feküdjék. Bizonyos fajta műtéteknél ez elérhető helyi vagy testtáji érzéstelenítéssel, de hosszabb műtétek esetében elengedhetetlen követelmény az altatás. Harminc évvel ezelőtt még egyetlen altatószerrel, éterrel altattak, de az hosszadalmas és veszélyes volt: közben a beteg hánykolódott, esetleg rosszul lett. Akkor még sebész- vagy belgyógyász orvosok végezték az altatást. Az egyre bonyolultabb műtétek azonban szükségessé tették az altatóorvo. sok, az anaesthesiológusok képzését. Hazánkban tizenhárom évvel ezelőtt kezdték meg: Ma már a gépi altatás szakképzett orvosi felügyelettel nem egyes kórházak, klinikák privilégiuma. Pest megye égjük legjobban felszerelt kórházát látogattam meg, hogy megtudjam, ott milyen körülmények között és hogyan végzik munkájukat az „álmot adó” orvosok, asszisztensek. A ceglédi kórház igazgató főorvosának, dr. Szabadfalvi Andrásnak engedélyével megkerestem az ügyeletes altatóorvost. Dr. Báthy Rózsa gyermek- gyógyászként került a ceglédi TÖMEGSPORT Üzemi bajnokság Az ÉVIG második Utt a megyei vasasnapon Az ÉVIG ceglédi gyárában tavaly másodízoen rendezték meg á kétfordulós üzemi bajnokságot. A férfiak hót, a nók hat sportágban versengtek. Szabályos versenykiírást készítettek, a rendre a sportbizottság ügyelt, melyben Kerekes László, Végit József, Ménesi László, Dóka Gábor, Szalui Tibor, Füle György, Varga József és Varga Gyula kapott helyet. Varga Gyula az összes verseny szervezéséből kivette részét, s a létesítmények, játékvezetők, szerelések biztosítása is az ő feladata volt. Egy-egy műhelyrész eredményét csak akkor értékelték és jutalmazták, ha legalább öt számba benevezett. Mindben csapatversenyre került sor, s az összetett pontverseny legjobbja is díjat kapott. elismeréssel szól róla. Ezt bizonyítják a szép jutalmak is. Tavaly ugyancsak sor került a megyei vasasnapra (1974- ben egyes sportágakban országos döntőt is rendeznek). A versenyen ötvenkét férfi és harminc nődolgozóval indultak. Atlétikában nagyon jó eredményeket értek el. Férfi távolugrásban: 1. Dóka Gábor, 2. Kovács István, magasugrásban: 2. Zakar János, 400 méteres síkfutásban: 1. Varga István, 100 méteren: 1. Kurucz Éva, s első lett a 4X100 méteres női váltó is. Női távolugrásban : 2. Kristó Rozália, súlylökésben: 2. Gás Istv>án. A pontversenyben a férfiak elsők, a nők másodikok lettek. U. L. kórházba, később lett altatóorvos. — Mi a különbség a régi és a modem altatás között? — Az alvás, vagy ahogy mi mondjuk, a narkózis állapotát többféle altatószer és gyógyszer együttes alkalmazásával érjük el. — Hogyan? — Műtét előtt a beteg különböző nyugtátokat kap. A műtőasztalon az altatást vénás injekcióval vezetjük be. Az alvás folyamatosságát altatógázokkal, -gőzökkel tartjuk fent, amíg a műtét tart. Műtét közben az izmoknak lazáknak kell lenniük, ezt izomlazító gyógyszerrel, curáre- származékokkal érjük el. Ezt a szert már az indiánok is ismerték. Nyílheggyel az áldozat testébe juttatták, aki izomlazulás miatt nem tudott elmenekülni. — Műtét közben mi a feladatuk? — A fájdalommentesség biztosítása, az életfunkciók fenntartása, lélegeztetés, vérpótlás. — Milyen esetekben kell altatni a betegeket? — Hosszú és súlyos műtéteknél minden esetben. Szükséges még, ha nem hason, hanem oldalt fekszik vagy ülő helyzetben. Az előbb említett eseteken kívül még a gyerekeket, a nyugtalan és eszméletlen betegeket is altatjuk. — Figyelembe veszik-e, ha a beteg kéri, hogy altassák, de a műtéthez ez nem szükséges? — Igen, minden esetben figyelembe vesszük, főleg a már valamilyen betegség miatt operált betegnél. Esetleg rossz emlékei maradtak, és fél. — Minden műtétnél nem lehet altatóorvos. Olyankor kik végzik az altatást? — Munkánkat magasan képzett asszisztensek és ügyes gépek segítik, a mi felügyeletünkkel. Egyre több technikai segítséget kapunk. A lélegeztetést még nem is olyan régen kézzel végeztük, most már azt is gép végzi, egyenletesebben, mint mi. A beteg műtét közbeni állapotát figyeljük, és írásban rögzítjük. — Az új gyógyszerek és technika alkalmazásával hogyan ébred a beteg? — A már említett kombinált narkózissal végzett műtét befejeztével a beteg gyorsan, fájdalommentesen ébred. — Milyen a kapcsolatuk a betegekkel? — Nehéz kérdés. Míg régen az orvos-beteg kapcsolat két ember kapcsolata volt, most az megváltozott. A gyógyítás csoport-, azaz szaknyelven, team-munka. A viziteken mi is részt veszünk, és a műtétes beteget kikérdezzük. Ez azonban nem személyes kapcsolat. — A sikeres műtét után megismerik-e a betegek az „álmot adó” orvost? — Amikor hogylétük felől érdeklődünk, legtöbb esetben csak rutinkérdésnek érzik, és talán nem is tudják, illetve nem emlékeznek arra, hogy mi is a műtét sikerét biztosító közösség résztvevői voltunk. — A kórház vezetői megadnak-e minden technikai és erkölcsi segítséget eredményes gyógyító munkájukhoz? — Igen. Az igazgatónak szívügye ez az új tudományág. A fizetésemmel elégedett vagyok, de azon kívül is minden technikai és személyi feltétel biztosított. A fővárosi kórházakhoz viszonyítva, nem vagyunk elmaradottak. A kórház előcsarnokában üldögélő betegektől megkérdeztem, tudják-e, hogy milyen orvosok az anaesthesiológusok. , Nem tudták. Ismerték az urológust, a kardiológust, a röntgenest, a traumatológust. Tudták, milyen gép az EKG, az EEG. Számukra az altatás a műtéttel együtt járó szükségszerűség. Senki nem tudta, hogy az orvostudományon belül ez egy új tudományág. Talán ez az oka annak, hogv az emberek tudatában még nem foglalták el az altatóorvosok azt a helyet, amely megilletné őket. Hajnal László Gábor Segítség- továbbtanulóknak Érdekes foglalkozáscsoportokat állítottak össze középiskolás diákok számára, a Kossuth Művelődési Központ szervezésében, a Kossuth Gimnázium humán orientációs kollégiumai. A fiatalok a művelődési központ ismeretterjesztő termében olyan, érdekes előadásokat hallgathatnak meg, melyek segítenek a pályaválasztásban. Ebben a hónapban a jogról, a művészettörténetről, régészetről és a közművelődésről lesz szó. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesapánk, nagyapánk. Zentai Lajos temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Törtei, Nyilas dűlőben levő 20-as sz. vegyesbolt vezetésére. Pályázati feltételek: büntetlen előélet, alkalmasságát igazoló működési bizonyítvány, szakmai gyakorlat (3 éves), kereskedelmi szakképesítés. Jelentkezni lehet a szövetkezet központi Irodájában Cegléd, Alkotmány u. 9. ________ El adó Szűcstelepen, Tabán u. 25. számú családi ház.______ El adó Alkotmány u. 21. sz. ház. 204 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: 17 óra után. Albertirsa, Pozsonyi út 21. alatt két szoba, konyha, kamra istálló, egyéb melléképületekkel. nagy kerttel, építésre alkalmas telekkel eladó. Főleg tanyasiaknak alkalmas. A Ceglédi Cipőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót. Jelentkezés a vállalat Munkaügyi Osztályán. Cegléd, III.. Fűtőház u. 11. Eladó város közepén 124 négyszögöl telek, építési anyaggal. Érdeklődni: Gubodi u. 14. SZ. Ceglédi Vasipari Ktsz felvesz, gépírni tudó műszaki, adminisztrációs munkában és levelezésben jártas női dolgozót. Jelentkezés: munkaügyi osztályon (Cegléd. Szabadság tér 5.) munkanapokon. Eladó hobby-telek, nyugatnémet kazettás magnó, rádióval egybeépített. Kossuth F. u. 61, B. ép. in. 8/a. Eladó 3 szobás családi ház. Zöldfa u. 2/a. Egy hold szőlő eladó vagy kiadó Alsóerdői megállónál. Érdeklődni: Dohány u. 8. __ El adó 250 négyszögöl porta, félig kész ház, garázssal. Zrínyi u. 27. Eladó 278 négyszögöl telek, kenderföldön. Érdeklődni: OTP-ben. Elveszett Török Ignác u. 16. alól I. hó 31-én négyhónapos német juhász kan kölyökkutya. Megtalálóját jutaljutalmazom. _______ Be teg mellé, éjjel-nappalra gondozónőt ke- resek. Gubodi u. 14. Eladó házhely, 3 szobás új ház, kárpitozott fotelok és asztalok. Virág u. 14,___________ A DÉMASZ Ceglédi Kirendeltsége villany- szerelőket. férfi segédmunkásokat és üzemi takarítót felvesz. Jelentkezés helye: Cegléd. Kossuth Ferenc u. 63. Lakással, nyugdíjjal rendelkező 64 éves férfi megismerkedne hasonló korú, ugyancsak lakással rendelkező nővel házasság céljából. ,,Békesség” jeligére Gubodi u. 14. Hirdetésszervező._____ El adó 407-es Moszkvics mindenféle alkatrész és 250-es MZ motorke- rékpár. Vasvári u. 8. Eladó a Csengeriben 180 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: szombat és vasárnap Cegléd, Nádor utca 7. Cegléd és Környéke Háziipari Szövetkezet kedvezményesen, olcsó áron vaspánttal, szállításra alkalmas ládákat, széntüzelésű kályhákat, íróasztalokat ÁRUSÍT MINDEN HÉTEN KEDDEN 13 ÖRATÖL 16 ÓRÁIG, pénteken 13 órától 16 óráig. Mészáros Lőrinc u. 1. Érdeklődni a raktárosnál. ______ 90 négyszögöl telek eladó. Sajtó u. 17/a. Érdeklődni: a helyszínen február 9. és 10-én. Eladó 800 négyszögöl szőlő Bállá dűlőben, lakóépülettel, részletre. Dózsa Gy. u. 13. A tavaszi forduló egyben válogató is a megyei vasasnapra, melyen a ceglédiek 7—8 éve a másodiknál még nem végeztek rosszabb helyen. Atlétikában feltételül kötötték ki, hogy legalább három versenyszámban rajthoz kell állnia a csapatnak, így a dolgozók 30—35 százaléka sportolt rendszeresen. A gyárnak sok munkásnője van, közülük mintegy kilencveuen indultak, de a részvételi szám magasabb is lehetne. Az eryre népszerűbb atlétikai versenyt idén is megrendezik. A GYŐZTESEK Atlétika: elektromos műhely (férfi), elektromos kisgépsze- relde (női). Asztalitenisz: Elektromos műhely (ffi), adminisztratív I. (női). Teke: Kisgépszerelde (ffi), női egyéniben: Szénásiné (kismotorüzem). Labdarúgás: szerszámműhely. Sakk: műszak (ffi), NDK-te- kercselő (női). Lövészet: tmk. (ffi), női egyéniben: Lévainé (kismotorüzem). Összetett pontversenyt csak a férfiaknak hirdettek; s azt a tmk nyerte, a forgácsoló és az elektromos műhely előtt. Az SZMT és a vasasszakszervezet rendszeresen ellen- lőrzi tömegsportmunkájukat, s Mozaikkal burkolt oszlopok A Szabadság téren befejezéséhez köze ledik az OTP ceglédi fiókjának átalakítása. /— A tanácsháza műemlék jellegű épületében a magas termeket galériás helyiségekké alaki- * tották át, így szinte kétszintes hivatal lesz a takarékpénztár. Az ügyfélforgalmat a földszinten, a hivatali teendőket a galériarészen bonyolítják le. Apáti-Tótli Sándor felvétele f